Toplak Zoltán

Akié minden égi és földi hatalom 2: A próféta

Toplak Zoltán - 2013-09-30 20:51 - 0 hozzászólás

pápa(Amikor hirdeted, amiben hiszel, Isten tanúságot tesz melletted, csodát tesz általad, emberek térnek meg, halottak támadnak fel, prófétálsz, jövendölsz, emberek gyógyulnak meg; dicsőítik Istent; kiárad és megmarad a szeretet.)

„A bölcsesség kezdete az Úr félelme…” – Példabeszédek könyve 1, 7a

Figyu, készülj, fel! Hosszú lesz ez a cikk. Alsógatyesz felköt, aztán: olvasás.

Nem véletlenül tettem ki ezt az idézetet a cikksorozat második részének elejére. Amiről írok, valószínű megvalósítható élő keresztény hit (értsd: napi kapcsolat Jézussal az imádság és az abból fakadó jótettek által, lehetőleg nem magányosan, hanem valamely beláthatóan jézusi közösség keretein belül) nélkül is. De sokkal könnyebben, mélyebben, és tisztábban lehet mindezt megélni, és sokkal, de sokkal kisebb a veszélye az eltévelyedésnek, ha gyakoroljuk keresztény életünket. Mert a hatalom csábítása valóban nagyon erős. (Tolkien ábrázolta ezt nagyon jól “A gyűrűk urában”. Az egy gyűrű, a hatalom gyűrűje, mely csábításának alig valaki tudott ellenállni, s melynek elpusztításáról szól a könyv. Végül a gyűrűhordozó, a tiszta szívű kis hobbit is elbukott volna, ha a gyűrű rabszolgájának, Gollamnak a mohósága közbe nem szól. Csak így szabadult meg a fantasy világ, Középfölde, a gonosz uralmától, hogy Gollam leharapta Frodó ujját, és a Gyűrűvel együtt zuhant a Végzet hegyének lávájába. Számomra ennek a mondandója ez: nagyon mélyen bennünk van a bűn, és az arra való hajlam. Ráadásul nagyon mélyen bukott világban élünk. Aki tényleg hatalmat akar, és azt jól akarja gyakorolni, hajoljon meg a hatalom megalkotója: az Isten előtt. Ő tud minket igazán megtanítani arra, hogyan éljünk természetes képességeinkkel, és gyakoroljunk hatalmat ott, ahol kell, magunk és környezetünk megelégedésére.)

A hatalomról: közhelyes, de igaz – szolgálatra való. Ennek legjobb példája ma a tanár, az oktató (legyen akár iskolai, autóvezetést, vagy éppen karatét tanító). Sajnos, az apák ma már alig azok, de ez van. Az ő hatalmukról, a királyi hatalomról alig fogok szólni, emancipált és rettentően elnőiesedett korunk miatt a férfi otthon ritkán családfő.

A tanárra odafigyelnek, hallgatnak szavára (bár korunkban egyre kevésbé), nem vitás: ő a főnök. Mégis, amikor gyakorolja a hatalmát (vagyis oktat), a központban nem ő van (bár a tekintély vitathatatlanul az övé) hanem a tanítványai. A jó politikus tevékenységének központjában nem ő van, hanem a nép, amelyet szolgál.

(1) A hatalom teher is, nem csak a tisztelet és az erő érzetének öröme. De aki nem tud örülni hatalmának, annak, hogy felnéznek rá, és hogy keresztül tudja vinni az akaratát, ha szükséges, mások akaratán keresztül is (vagyis ereje van és képes győzni általa), az bele fog keseredni a döntéshozás és a felelősség kettős terhébe. Csata után persze illik ellátni a sebesülteket, és rendezni, ha lehet, az emberi kapcsolatokat.

Mi az alap? Ha jól akarunk „hatalmaskodni”, mihez fogjunk először?

család1TELJES életet kell élnünk. Egyszerűen: fontos a magánélet és fontos a közélet, a társadalom felé végzett tevékenység. Az egyházi szolgálatot is ide sorolom, hiszen az is a szélesebb közösség felé végzett szolgálat része, és az egyházak részei a társadalomnak.

(2)Az alap, a szeretet, a gyakorolt szeretet. (Ez annyira nem eredeti, hogy minden, magát kicsit is tanítónak valló ember is leírja.)

(3) Tudom, ez nőies dolog, de kell. Ugyanis a hatalomnak van egy másik arca is: ez a gyengédség, bizalom, őszinteség, intimitás, megértés és elfogadás hatalma. Ez ránk, emberekre, a mi szívünkre gyakorol mély hatást, és időigényes. No meg, áldozatigényes.  Aki azt gondolja, ez nem hatalom, próbálja ki hosszabb ideig nélküle. Meggyőződésem, hogy háború idején a katonák nem csak a kéjvágyuk kielégítése miatt keresték az örömlányok társaságát. Kellett a női közelség, nevetés, ölelés, a gyengédség és öröm legalább imitálása.  Amúgy is sok férfi – gyanúm szerint – hajlamos az érzelmi igényeit szexuális kielégülésbe nyomni. Nincs érzelem, gyengédség, meghitt beszélgetés, legalább legyen kéj, meg hatalmi játszmák. Mert az örömlánynak nem lehet önérzete, mindenre rá lehet venni. Rá is veszik. Persze a kéj elmúltával annál jobban fáj az igazi intimitás hiánya. De ez akkor van, ha egyáltalán ráébred a férfi, hogy kell az intimitás, az őszinteség. Sokszor rá sem ébred ezekre az igényeire, vagy visszariad attól, amit ez ténylegesen jelent: feltárulnak személyisége rejtett oldalai, saját árnyéka is előlép a sötétből. És hát tipikusan a másikon keresztül gyötri. A feleség-élettárs az, aki a leginkább tükrözi ezt az árnyékot, de aztán a gyerekek is. Ők ismerik őt a legjobban. (Mindez igaz a nőkre is.)

De az intimitás nem csak ezzel a teherrel jár. Még két jó ember közt is gondok lehetnek, meg kell küzdeni a bensőségesség fenntartásáért. Áldozattal jár, lemondással, vagy éppen harccal: tarts tiszteletben, van önállóságom is, továbbra is rendelkezni akarok magánszférával. És emiatt kemény belső harcok alakulhatnak ki.

Elkötelezettség, mert csak akkor tud kibontakozni két ember kapcsolata, ha biztosak magukban és a másikban. Ha baj lesz, akkor is kitart mellettem. Ellenáll a kísértéseknek, vállalja a nehézségeket. Érdekes, hogy korunkban, amikor az érzelmekre építjük szabadon a házasságot, a családot, mennyire nem időtálló ez a közösség. Háttérbe került a funkcionális, „új nemzedék biztosító” szerepe: a gyerekek érdeke eltörpül a felnőttek érzelmi és szexuális érdekei mellett. Nem azt mondom, hogy a gyerekek miatt kell együtt maradni, hanem miattuk (is) kellene mindent megtenni, hogy kitartson és megújuljon a házasság.

(4) Jókora kitérőt tettem a szeretet, és annak alapvető tere, a család felé. De a hatalom gyakorlása csak így lehet teljes, ha mindkét hatalom (értsd: ható erő felé) nyitottak vagyunk, és élünk velük. Uraljuk őket azáltal, hogy engedelmeskedünk nekik. Feltárjuk szabályaikat, céljukat, ami felé terelnek, aztán a már megszerzett bölcsességgel egyéni céljainkat is megvalósíthatjuk.

(5) Oké, küzdünk a magánéletünkben (szerzetesek a szerzetesközösségben, hiszen nekik az a családjuk, papok a plébánián, agglegények és aggszüzek otthon ;-)), sőt, talán már a társadalomba is kiléptünk, meg van az alap, hogy „hatókká”, potens emberekké váljunk. A politikai hatalmat én hagyom, új járdák építése, meg új munkahelyek teremtése némileg hidegen hagy. Bár elismerem, hogy fontos az is.

(6) Tehát engem kétfajta hatalom érdekel: a harcosé, és a papé. A királyé – írtam – kevésbé (miután politikusainktól állandóan azt várjuk, hogy a zsebünket töltsék meg pénzzel.)

(7) A mai pszichológia arra hajaz, hogy az egyén képességeire, lelki erőire tegye a hangsúlyt, és bizonyos irányzatai már a sorsunk szövedékét bogozgatják, tudása súrolja (sőt szerintem el is érte) az egykor volt mágusok tudásának bizonyos szintjét. Pl. sorsunk a személyiségünkben rejlik, az egyik ember él bizonyos vágyott lehetőségekkel, a másik vért izzadva sem tudja azokat kihasználni, a harmadik észre sem veszi, mikor elmegy ugyanazon lehetőségek mellett. (Tehát: Változtasd meg a személyiséged, és megváltozik a sorsod!) Legyen szó tévében szereplésről, énekesi karrierről, vagy a környéken lakó szegények megsegítéséről. Vagy a dúsgazdag, ám magányos ember lelki megsegítéséről. (EZ kihívás, barátom! Nem a pénzére hajtani, ha barátjává fogad, ellenállni a rosszindulatú pletykáknak, megőrizni a szabadságodat vele szemben, nem kisajátítani őt – lehetne sorolni. Pl. a szomszéd Mari néni lelki ínségét is hasonlóképpen észrevenni, pedig az ő barátsága, hálája nem csillogó, csak olyan öregasszonyos. De hála, emberi szeretet – az ő szintjén. Nem értéktelenebb pénzes és meglehet: intelligens, őszinte és mély érzésű barátod hálájánál.)

boszikNa, szóval mágia kontra vallásos hit. Ugye, a bűbájos boszorkák sorozat szereplői tartották jelmondatuknak, hogy lehet élni a természetfeletti hatalommal, csak jóra kell használni. Bár ilyen egyszerű lenne! A realitás azonban szerintem az, hogy egy mélyen bukott világban, mélyen bukott emberi természettel élünk. És az az istenített jóakarat annyira eltorzulhat bennünk, rejtett hiúságok, gőg, érzékiség és társai úgy el tudják foglalni a szívünket (és lopózva fognak jönni, mire észrevesszük őket, már uralkodnak rajtunk), hogy… hát szóval nagyon. Szerintem naivitás és önhittség azt képzelni, hogy majd mi, önerőből, meg összefogva megoldjuk a problémáinkat, és széppé tesszük a világot. Vannak eredmények, ez kétségtelen, és távol álljon tőlem, hogy az én utamat másra erőltessem, de jó kezdet a természetfeletti felé való nyitáshoz, ha elfogadom egy működő, úgynevezett „teljes evangéliumi” felekezet vezetését. Még biztosabb, bár időnként nehezebb, egy történelmi egyház vezetését elfogadni. Ezek számos gyermekbetegségen túl vannak, bizonyítottak, ám sajnos a karizmákat, és a Lélek lendítő erejét (néha pedig, és ez az igazán fájó, a cselekvő szeretetet is) eltemették magukban. De nem általánosítok, senki kényelmes előítéleteit ebben az írásban kiszolgálni nem fogom, akinek van szeme, lássa meg a Karitászt, a Baptista Szeretetszolgálatot és társaikat. Kevés? Nem finnyázni kell, lehet beállni a soraikba, és máris több lesz a segítő kéz. Aztán lehet türelmesen és határozottan hívogatni másokat is. Van megoldás, csak hinni és cselekedni kell. ;-)

Amúgy is a természetfeletti felé, és Isten felé egy nagyon fontos eszköz az ALÁZAT, ezt pedig egy felekezetbe való belépéssel máris gyakorolhatjuk. Tudom, ez nem ennyi, több problémát felvet (kinek van kedve szomorú arcú nénikék közé járni, és a többi ellenvetés, de meglehet, azok a nénikék egyszerre mosolyogni kezdenek, ha új ember megy közéjük, pláne, aki meghallgatja őket, dicséri őket, és igen, ha kell, tapintatosan helyrerakja őket. Korlátokat állít eléjük, mert érzelmileg lestrapálni senkit nem kell. Van család is, ők is számítanak ránk.)

És most érkeztem el az igazi tartalomhoz, a hatalom papi (prófétai) gyakorlásához. Egyrészt a pap szót azért használom, mert mint azt Szent Péter írja: „Ti pedig választott nép, királyi papság, szent nemzet, megváltott nép vagytok, …” (1. Péter levél 2,9) Ezeket a gondolatokat egyébként ő is úgy idézi az Ószövetség két helyéről, ahol nem szó szerint, de részleteiben ugyanez van leírva. A Kivonulás könyvében a 19, 5-6; és Izajásnál a 43,20. Ez az ígéret minden Jézushoz hű emberre vonatkozik.

Ahhoz, hogy nagy erőkkel működjön az Isten általad, nagyjából a következők kellenek.

Bizalom, hogy ez lehetséges. Nem kell gigászi hit, csak nap, mint nap kitartani abban, hogy ezt Isten megteheti, és meg is akarja tenni. Angol közösség tapasztalata, hogy tíz évig böjtöltek és imádkoztak, amíg az Úr elkezdte a karizmákat ébresztgetni köztük. Kérni kell az állhatatosság kegyelmét.

Közösség és közösség építés. Erre valók az adományok. És épül és növekszik a hit, remény és szeretet.

Közösség és közösség építés. Erre valók az adományok. És épül és növekszik a hit, remény és szeretet.

Vágy, hogy ez a szolgálat bekövetkezzen. Találkoztam olyan állásfoglalással, hogy „nem törekszem a különleges kegyelmek után, ha Isten akarja, megadja”. Törekedni kell. A világnak, a kereszténységnek szüksége van rá. Egy nagyon szép imádsággal találkoztam nem régen, amely csupa bölcs dolgot kért, és a végén a szerzője hozzátette: „ne adj különleges kegyelmeket, elragadtatást és hasonlókat, csak ezeket a szép egyszerű ajándékokat. Ámen” Ez az ember lelkileg szerény volt, ez tény. De elfeledkezett róla, hogy a hite nem csak neki lett adva. Tanúságot kell tennie mások előtt, és Jézushoz kell vonzania őket. Másokért van szükség ezekre az erőkre. És mi sem járunk rosszul, mert eléggé csodás, extatikus élmény, amikor Isten erővel nyilvánul meg az emberen keresztül. A saját hitünk is növekszik.

Óvatosság, türelem, kellő józanság: az Istennel való maximális együttműködés. Isten végzi a csodákat, mi csak eszközök vagyunk. Nagy a felelősségünk. Kérjük őt, hogy segítsen megtisztítani a lelkünket rejtett bűneinktől! Ha ilyen mennyei hatalmat kívánunk, akkor sokkal inkább kell az Úrral járni! De görcsölés nélkül, magunk iránt is türelemmel! Isten tisztít meg (bár tennünk nekünk is kell, néha akár a vért izzadás nehézségéig, de azért nem ez a jellemző), ő készít fel, és ő használ minket. Ne legyen túl fontos, mit gondolnak rólunk az emberek! Nem előttük kell tündökölni, hanem valóban megszentelődni. Kérjük a bátorság és a bölcsesség lelkét! Legyen jogos önérzetünk! Mi a legjobbat és legnagyobbat képviseljük! Amikor pornókamionok vonulnak fel magyar nagyvárosok utcáin, mi ne mehetnénk büszkén és örömmel az emberek közé, akár az utcára Jézus örömhírével? Isten vezetni fog, és érzékennyé tesz Szentlelke számára. „Leimádkozhatunk” csodákat, és a Lélek jelezni fog, amikor ő akar erővel hatni általunk.

biblia1Közösség, imacsoport, ahol egy akarattal törekednek a karizmák elnyerésére és használatára. Fontos az egymás elfogadása, bátorítása, és tapintatos helyreigazítása! És az alapok szüntelen megélése: a Szentírás egyéni és/vagy közösségi tanulmányozása, és az abból fakadó tettek. A hűség a felekezethez, amelybe belekeresztelték az embert. Sajnos hallottam olyan közösségről, ahol mindenki tündökölni akart, a többieket lenyűgözni a kapott kegyelmeivel, és a köztük szolgáló (sütit behozó, teát körbekínáló, mindenkivel kedves) nénit szinte észre se vették. De a legelső közösségem, a spiritiszta kör is (többek közt) ebbe fulladt bele. Mindenki a többiek figyelmét igényelte, a saját álmaival, adományaival, gyógyító képességével igyekezett a többieket lenyűgözni, ha valaki az összejövetelen szóba elegyedett mással, és így szükségképpen figyelmet kapott, már irigyen nézték őt a többiek: mije van, hogy foglalkoznak vele? Holott ő foglalkozott másokkal. Nem olyan nehéz ebből a csapdából kitörni: ne sajnáljuk mástól a figyelmünket! És ha kell, igényeljük bátran a másokét! Hiszen, ha Isten csodálatosan működik rajtunk keresztül, azt elmondani nem feltétlenül dicsekvés! Szolgálhat a többiek megerősítésére, sőt éppen ezért kell megosztani. A többiek se vegyék ezt dicsekedésnek, még ha a történetét megosztón látszik is kicsit a hiúság szele. Türelem egymással és magunkkal szemben, és ima. Az irgalmas Jézus gyógyítgassa lelki sebeinket, és tisztogassa végtelen szeretettel a lelkünket! Legfeljebb azt kel meginteni, aki tényleg túlságosan leköti a csoport figyelmét, és másokra nem jut kellő idő. Ezekben igazán eligazító a személyes tapasztalat lehet, és kérni kell közösen is a Lélek vezetését. ;-)

Úgy vettem észre, a karizmák fokozatosan fejlődnek ki (és ha jól emlékszem, ezt olvastam a Marana tha könyvekben is.) Apránként vezet a Lélek a teljes szolgálatra. A meghitt, őszinte közösségben jó először gyakorolni a kegyelmeket. Aztán jöhet a nagyobb nyilvánosság! Mert emberekhez kell eljutnunk, lelkeket kell nyernünk az Úrnak, ezért van az egész törekvés, erők, csodák, extázis és minden. Működjünk együtt egyházi elöljáróinkkal! Bátran és alázatosan, tisztelettel! Idő kell, míg megbíznak bennünk, amíg hitelt adnak szavunknak, és közben sokat is tanulhatunk tőlük. Tapasztalatainknak, növekvő bölcsességünknek illeszkedni kell az egyházak által eddig megszerzett tudáshoz. Ne legyünk szakadárok, szektából van elég, semmi szükség, hogy egy újabb Egyházat elhagyó közösség szomorítsa meg az Úr szívét.

Sokkal több, és megbízhatóbb tudás van Eberhard Mühlan: Hogyan vezet minket a Szentlélek? c. könyvében. (Marana tha kiadás) A könyv vékony, izgalmas, olvasmányos, alapos és olcsó. A Marana tha kiadványokat amúgy is szívből ajánlom minden olvasó figyelmébe, illetve nagyon szép és hasznos a szentek életével és munkáival (tanításukkal) foglalkozni. Vagy akár a Marana tha újsággal, mely kéthavonta jelenik meg.

jézus csodát teszVégül egy személyes példa, amit magam éltem meg, hogy Isten hajlandó és akar teljhatalommal működni. Mint írtam, spiritiszta körben tértem meg, és közéjük jártam. Ott megnyitottak a szellemvilág felé, érzékeltem magam körül lelkeket. A gond évekkel később jelentkezett, amikor már szinte folyamatosan két világban éltem, és állandóan szórakozott voltam emiatt. Előfordult, hogy megbíztak, vigyek gyógyszert az egyik lakónak (egy otthonban dolgoztam), és öt perc múlva már teljesen elfelejtettem, amit mondtak. (A mai napig emlékeztetőkből élek, a mobilom tele van velük, ez viszont alkati tulajdonság, ilyen vagyok, ezzel együtt kell élnem.) Másnap találtam meg a gyógyszert a köpenyem zsebében. Őszintén megijedtem akkor. Azt a munkahelyet emiatt a szórakozottság miatt veszítettem el. Utána máshová kerültem (Isten segített, vezetett, szinte azonnal „véletlenül” egy nagyon jó helyre tudtam bekerülni, az akkori kollégáimmal ma is tartom a kapcsolatot) ahol ez a szórakozottság szintén nagy gondot okozott. Már az elbocsátásom is szóba került, mikor egy bizalmas beszélgetés során kiböktem az egyik kolléganőmnek (aki a legszebb és legszexibb pszichológusnő, akit csak ismerek – és még intelligens és lelki intelligenciája is van ;-)) hogy szellemekkel társalgok. Azt ajánlották a főnökeim és kollégáim, ha elmegyek egy általuk megjelölt pszichiáterhez, maradhatok. Először Zyprexát szedtem, s a túlvilági élményeim kb. 95% – kal csökkentek. Képes voltam normálisan dolgozni, és családi életet élni. Sajnos a dózist közben emelni kellett. Mivel gyakran voltam álmos a Zyprexától, jóval később áttértünk az Invegára, melyből napi 9 mg-ot szedtem a végén. 2010 szeptemberében tapasztaltam először Isten csodálatos beavatkozását. Este szellemi zaklatást éltem át, nyugtalanító gondolatok árasztottak el, bűnös vágyak ébredeztek bennem, rossz volt. Írtam egy sms-t a keresztény férfiközösségem tagjainak, hogy imádkozzanak értem, mert mit élek át. Jött a válasz: „Ima megy.” Öt percen belül nemcsak elmúlt a szellemi zaklatás élménye, de hatalmas békét éltem meg. Később is előfordult, hogy zaklató szellemi élmények múltak el szentmise látogatás, illetve gyónás hatására. Így jött el 2012 nyara, amikor a szokásos férfi lelkigyakorlatunkat tartottuk. A többiek biztattak, hogy elhagyhatnám a gyógyszereimet (ekkor hatodik éve szedtem azokat), más is meggyógyult már Isten segítségével. Akkor nem éltem a lehetőséggel, de pár nappal később küldtem sms-t, hogy imádkozzanak értem, (rengetegszer segítettek ki a fiúk imáikkal és meghallgatásukkal, sokat köszönhetek nekik – ennyire fontos az őszinte emberiközösség.) lerakom a szereimet. Én is fohászkodtam, és elhagytam az Invegát, valamint a Sertralin Zentivát, amit hangulatjavításra szedtem (társult tünet), és a Kemadrint, amit azért, mert az Invegától (akárcsak  korábban a Zyprexától) időnként fennakadtak a szemeim. A hangulatjavító nélküli élet első napja kemény volt, de belülről folyamatosan vezetett az Isten. Volt olyan pillanat, mikor az utolsó örömszikrát őrizgettem a lelkem mélyén, és próbáltam belőle tüzet csiholni, hogy legyen bennem derű a napi feladataim elvégzéséhez. Csoki evés, jó zene, film. De ennyi mindenre nincs is idő (hármasban voltunk a fiaimmal, ez folyamatos szolgálatot jelent, szülők tudják), és a megszerzett öröm rögtön el is múlt, amint megkaptam. Belső sugallatot kaptam, hogy ne őrizgessem a lángot, hanem adjam bátran oda, vessem bele magam a napi teendőkbe, bízzam Istenre, mi lesz. Tíz perc múlva ujjongtam, szinte szárnyaltam a feltörő lelki energiákban, amelyek aztán lecsillapodtak, és azóta sincsen gond a közérzetemmel. Ennek ma (2012. 12. 16.-án) kb. fél éve.

Pár hónap múlva, szeptemberben felkerestem a kezelőorvosomat, és elmondtam, mi történt velem. Mondtam, vannak tüneteim, (egyébként azóta is), de gyógyszer nélkül tudom kezelni azokat, munkámat, családomat ellátom. Ő azt válaszolta, hogy ha így van, nem kell szednem gyógyszert (mindig együttműködtem és őszinte voltam, nem volt oka kételkedni a szavamban), de ha visszaesnék, várnak vissza. Eddig is önkritikus voltam magammal szemben, számít erre a továbbiakban is, és a legfontosabb visszajelzést mindig a családom adja majd. Hallgassak rájuk. Hivatalosan (ezt hangsúlyozom) nem gyógyultam meg. Sőt, vannak tüneteim, démonokat és angyalokat érzékelek időnként magam körül, és van, hogy nem tudom eldönteni melyik, melyik. De a napi erős dózisú antipszichotikum szedésétől eljutottunk (Isten és a közösségem segítségével) oda, hogy egyszerű koncentrációs gyakorlatokkal és imával kordában tudom (tudjuk, az Úrral közösen) tartani a tüneteimet, az élményeimet. Maguk az élmények egyébként nem olyan fontosak, semmi rendkívülit nem közöltek még velem, a saját feladataimon kívül. Aki rálép arra az útra, amit itt nagyjából felvázoltam, ennél sokkal messzebbre juthat, ha betartja a leírt alapelveket (és azokat, amelyek az ajánlott irodalomban vannak még. Ideértve végül is a Katolikus Egyház teljes tanítását.) Legfontosabb a gyakorolt szeretet, minden nap, apró tettekkel. Ez világnézettől független tanács! És a nyitottság a nagyobb kegyelmek felé. Bővebben erről még a „A keresztény metódus” cikksorozatban.

 

Kiegészítés:

(1) Egyébként a mai politikával nem az a baj, hogy buták a politikusok, hogy „megosztott az ország” –fityfenét az, ha ez igaz lenne, az emberek egymást ölnék pusztán politikai nézeteik miatt. Egyszerűen másképpen gondolkodunk dolgokról, és kész. Ez meg mindig így lesz, mert az ember ilyen, Isten a természetét ilyennek alkotta meg. Lehet Istent okolni. Elég erős, megbírja. ;-) – vagy, hogy mindenki lop. Istent nem engedik be a politikusok a politikába, a közemberek meg a magánéletükbe. EZ a baj. Nincs ima, bűnbánat, katolikusoknál gyónás, az otthon, család szeretete, és bátorság a Lélek karizmáival élni. Fontos döntések előtt hányszor kérték meg a történelmi egyházak vezetőit, hogy szólítsák fel a híveket imára? Kerestek-e már igaz, Istenhez hű prófétákat, hogy segítsék (de ne helyettesítsék) a döntéshozókat munkájukban? A hívő politikusok elvonulnak ülésszak előtt imádkozni? Egy Miatyánk, egy Üdvözlégy? Valahol a folyosón, nem kell nyilvánosan, látványosan. Elbújni se kell, de büszkélkedni se.

(2) S állnak egyúttal fölötte természetfeletti, Istentől eredő nézőpontjuk, és tanításuk miatt. Ha az egész társadalom keresztény lenne, ez a kívül-fölül állás megszűnne. Tudom, nem szeretem igazság, de a mai világ minden jó szándékával egyetemben is még fényévekre van a jézusi tanok szerinti élettől, és legnagyobb gondolkodói és politikusai sem tudtak Jézus egyszerű szavánál tökéletesebbet kitalálni. Az igazsághoz tartozik, hogy az egyházak legszentebb tagjai is sajnos igen-igen messze vannak a Jézus szerinti élet megvalósításától, és akkor ott vannak a pusztán vallásos tömegek, akik megelégednek a vallásos gyakorlatokkal, de például kibeszélik a szomszédaikat, és még családjukat sem szeretik a tőlük elvárható módon, nemhogy a környezetükben lévő rászorulókat. Az igaz lelkületű papok, lelkészek és hívek szomorkodnak is miattuk éppen eleget. Mi se törjünk azonban pálcát fölöttük, eléggé rossz soruk lesz odaát, hacsak meg nem változnak – amiben viszont mi segíthetünk nekik, elsősorban elfogadó jó szándékkal és csak másodsorban szerető kritikával.

(3) Bocsánat, hogy fikázom őt, azt gondolom, megbírja. Annyira van erős lelkű és alázatos. A gondom vele az (és bárki javítson ki, ha tévedek), hogy nem tanítja kellőképpen a lelkek megkülönböztetését a tanaiban. Úgy veszi, hogy ami túlvilági, az szinte biztos, hogy jó. Különösen veszélyes, hogy a magát világosság angyalának kiadó lelkekkel szemben nem ad kellő védelmet a tanítása. Nagy a gyanúm, hogy ő is, mint általában az ezotéria, ilyen lelkek hatása alatt áll. Sok igaz dolgot tanítanak, de erősen hatnak a hiúságunkra, néha a bűntudatunkra, de például a szexualitással kapcsolatosan, házasság, válás, a szenvedés értelme, megélésének módja és hasonló témákban nagyon kevéssé megbízható, amit tanítanak. Hivatkoznak Krisztusra, de sokszor vajmi kevéssé követik. Bár távol álljon tőlem, hogy alábecsüljem őket. Meglehet, többet köszönhetünk az igaz lelkületű ezoterikusoknak, mint gondolnánk.

Maga Müller Péter, úgy vélem (ezt máshol is kifejtettem), minden jó szándéka mellett nem becsüli eléggé a férfiakat és a férfias lelkületet, rettentően felül korunk feminista propagandájának, miszerint a férfi, csak mert férfi, rossz, a nőket viszont szinte isteníti. Egészséges lelkületű nőnek aligha kell ekkora hódolat, gondolom én, bár a női testi és lelki szépség belőlem is kivált hasonló érzéseket, szívesen lennék lovagja és szolgája bármely nőnek. És egyben ura és parancsolója is. Bár általában csak együttműködő partnere.

(4) Sajnos sokszor van az, hogy (ma, amikor magazinok és egyszerű, közérthető nyelven írott könyvek tömege kínálja a tudást, a párkapcsolati stabilitás megőrzésének titkait) a párok egyedül, elszigetelve küzdenek, nem avatnak be senkit a problémáikba, akár a legutolsó pillanatig úgy tesznek kifelé, mintha minden rendben lenne, aztán villámgyorsan szétmennek. Szerintem emögött sokszor gyávaság van, a kudarc beismerésének félelme, a többiek véleményével való szembenézésétől való félelem. Lám, a társadalom a feminista és liberális propaganda ellenére (melynek élő tanúi a „híres” emberek tömege, akik még büszkélkednek is bűneikkel, a megbánás jele nélkül teszik „közkinccsé” éretlenségük, fegyelmezetlenségük „eredményeit”.) még mindig bír összetartó erővel, ha félünk a többiekkel való szembenézéstől, a biztatástól, hogy erősítsétek meg a roskadó térdeket, vegyétek fel az elejtett zászlót, küzdjetek magatokért és egymásért! Mert a sors nagy eszköz Isten kezében, nem véletlenül kerültél azzal össze, akivel élsz, akitől gyermeked van, akivel esetleg házasságot kötöttél. Hiába gondolod másként, szükséged van a másikra. Még most is.

baptista(5) S ha még szeretetünk kilép a család hatóköréből! Elkezdjük a többieket, a szűkebb, majd tágabb környezetet szolgálni, végső soron a társadalmat. Ki-ki egyéni alkatának megfelelően, ami vonzza, figyelembe véve azért a többiek igényeit is. Vagyis lesz, aki tanít, aki felemel, aki ápol, aki vezet, aki pénzt teremt elő, aki fizikai munkát végez. De mi van, ha a helyi Karitásznak szüksége van több kézre például karácsonykor? Ilyenkor érthető, hogy a többiek félreteszik egy időre a saját feladataikat (ha tehetik), és segítenek ott, ahol erre szükség van. Aztán ki-ki visszatér a saját karizmájának, egyéni meghívásának, (nem vallásosan: egyéniségének) megfelelő feladathoz. Mert Isten úgy tervezte meg, hogy örömünket leljük abban, ahogyan és amit a többiekért végzünk. Általában belőlünk, személyiségünkből fakad ez, és meglévő (bár korábban talán nem is sejtett) képességeinket használjuk benne. A képességhasználat öröme pedig sikerélményt ad, ezenkívül pedig hasznosnak és fontosnak éljük meg magunkat. Persze ha mindehhez rögtön pénzbeli vagy egyéb támogatást várunk, az egész megakadhat a vágy szintjén. Kezdjünk bele bátran abba, amire időnk van, és kedvet érzünk hozzá! Valószínűleg környezetünk először nem fogja érteni, hátunk mögött összesúgnak mögöttünk (szembe csak akkor mondják el a véleményüket, ha nem becsülnek, vagy ha úgy vélik, nem kell tartaniuk a viszontválasz, illetve a nemtetszés kinyilvánításának lehetőségétől. Talán ennek oka a gyerekkorban elvárt túlzott megfelelés, a szülők nem szerették, ha kimutatták a negatív érzéseiket, vagy nem tudtak otthon „intelligensen veszekedni”, vagyis „egymás kezét soha el nem engedve” vágni egymás fejéhez tücsköt-bogarat. Szóval az ilyen gyáva emberi magatartás felett nem kell rögtön pálcát törni – nagyon sokszor mi is pont így működünk. ;-) )

(6) Fontos, de ha nem mindent az államtól, meg a politikai elittől várnánk (majd a miniszterelnök lejön, és személyesen megoldja a problémáinkat) nagyon-nagyon sok mindent magunk meg tudnánk oldani. Kevés a munkahely? Érdeklődhetünk barátainknál, milyen elvégzendő dolog van náluk, amire nincs idejük. Kerítésfestés, ágyjavítás, tüzelő összevágása, az udvar kitisztítása, stb. Itt nem az egyéni csillogó-villogó képességeink gyakorlásán lesz a hangsúly, egyszerű emberi segítségnyújtásról – és „kemény” béralkukról. Mert ha nincs munkánk, gond az áramszámla kifizetése, akkor nem jószívűség, hanem felelőtlenség ingyen dolgozni. De itt sem kell feltétlenül pénzhez ragaszkodni. Lehet ennivalóért dolgozni, akkor azt már nem kell megvenni a boltban. Tüzelőért dolgozni, vagy bármi más egyébért is. Persze ha számlát kell kifizetni, akkor ott csak a pénz segít. Hát bizony, alkudni kell, őszintén feltárni a szükséget, és elfogadni, hogy nem mindig tudnak, vagy akarnak úgy segíteni, ahogy mi elvártuk volna. Akkor kell keresni másik lehetőséget (esetleg, miután elláttuk a már felkínált feladatot, hiszen a megítélésünk is fontos lehet.) Világos, ebből családot fenntartani lehetetlen. De átvészelni jól-rosszul egy időt, amíg vissza tudunk kapaszkodni a társadalom szekerére, talán igen. Egyik ismerősöm olyan helyen dolgozott, és lett nyugdíjas, ahol az állam úgy döntött: vissza kell menni a munkapad mellé. Mivel álláshely nem volt, kapta tovább a nyugdíját, más jogcímen, és így már kevesebbet. Nekem azt mondta, a végzettsége alatt ő nem hajlandó elhelyezkedni. Emberileg megértem. De mi lenne férfiasabb (és egyáltalán helytállóbb?) Otthon ülni, számítógépezni és filmeket nézni, miközben aktív korú felesége dolgozik, és a háztartás nagy része is az ő vállán is van, vagy félretenni kicsit az önérzetet, és akár alkalmi munkát is keresni? Még feketén is. Mit sugall a másik felé az egyik és a másik hozzáállás? Mit valósít meg?

(7) Holott szegénységben élő ismerőseimtől hallom, hogy a nélkülözést végül is meg lehet szokni. Teher, mert teher, de nekem úgy tűnik, inkább az a nehéz, hogy relatív szegények. Vagyis a többség nem az, így nem viselkednek velük szemben megértően, sőt elutasítóak, így nem csak anyagi segítséget nem kapnak, hanem jó szót sem, és végül is a problémájukkal magukra vannak utalva. És ez az, ami igazán nehézzé teszi a nélkülözést: a lelki ínség. Nagymamám mesélte, hogy a háború után szintén nagy szegénység volt, de akkor az emberek általában voltak szegények, megértették, milyen terhet hordoz a másik, és segítettek egymásnak. Közösen túlélték, lelkileg is, fizikailag is.

 

;-)

Zoli

 


Címkék: , , , , , , , , ,

A cikk megjelent a Lélek és hit rovatban.


Hasonló témájú cikkek:


Buzdítás - neked, Kedves Olvasó!
"Megmaradunk!? Én is olvasom az okos, precíz kimutatásokat, hogy az elmúlt években itt is, ott is, mennyivel fogyott a mi drága népünk, és...
Nyílt levél Görbicz Anitának
Vigyázz Kedves Olvasó! Ezzel a cikkel megpróbállak csapdába csalni. Csak az alaposságodon múlik, hogy sikerül-e. Kedves Anita! A „Tény a békemenet...
A női hatalom
  A Biblia azt írja, a nő engedelmességgel tartozik a férjének. Ugyan egyházam, a katolikus, ezt nem így látja, de azért én sz...
Láng
2015 első félévében Székesfehérváron voltam és elkezdtem magamnak fözni minden nap. Ekkor láttam először egy gyufásdobozon a felírást: Flame...


[facebookall_comments]
Hozzászólások (0) Hivatkozások (0)

Még nincsenek hozzászólások.


Szólj hozzá Te is!

Ha hozzá szeretnél szólni, akkor be kell jelentkezned!
Nem vagy még regisztrálva? Csak egy 2 perces művelet és Te is részt vehetsz a beszélgetésekben!

A hivatkozások nincsenek engedélyezve.

Férfiak Lapja

Kedves olvasó, ez itt a Férfiak Lapja. Leginkább férfiaknak szól, de nem csak. Igyekszünk olyan témákat keresni, ami érdekli a ma férfiait, és hasznos is a számukra. Hatalom, pénz, szex. Hogy a sztereotípiákkal kezdjem. De család, hit, és érzések is. Férfihobbik. Feminizmus és antifeminizmus. Nők, ahogyan ők látják magukat. Nők, ahogy mi látjuk őket. Erő, szabadon és vadul – mégis mederbe terelve, és szükségtelenül nem ártón. Nagyon fontos, hogy a lap amatőr. Szeretnénk élvezni, amit csinálunk, és szerzőink legtöbbje egyelőre a levélírásban profi. De lelkesek, és tenni akarnak ebben az értékvesztett világban. Hiszünk a karizma erejében, abban, ami belülről jön, őszintén, hittel. Kell a tudatosság, a szervezettség, és igen: némi profizmus is. Mi igyekezni fogunk.