Erősödés

KarizmomA Mari nekem az egyik  erős női példaképem. Tulajdonképpen ő nekem Marika néni. Bár a becézés is fura, hiszen ő szinte férfias. Motorral jár. Dolgozik a malomban. Özvegyen él. Mindent ellát a ház körül és többet ad a gyerekének, mint sok házas. Igen, felnézek rá. Elismerem az erejét. Példakép ő a számomra.Van még néhány ilyen özvegy asszony, akik az erejük miatt példaképpé váltak a számomra. Nemcsak, hogy nem buktak el, de még produkáltak is eredményeket. Mintha csak anyáik, apáik és a férjük ereje beépült volna a testükbe elméjükbe. Lehet, hogy vannak, akik számára én is ilyen példaképpé válok és úgy emlegetnek majd csak: „A Kati” :). Amikor özvegyültem sokszor az indiai szokás jutott eszembe, ahol a férj elmenetelekor az asszonyt is elégetik. Egyedül egy özvegy a társadalom perifériájára szorul. Csak a gond van vele. Ám az is igaz, ahol eltörtél, ott leszel a legerősebb. Sőt a másik gyakran hallott állítás is, mely szerint, ami nem pusztít el, az megedz. Az özvegyek nagyon értik, miről beszélek. Igaz az elváltak is átélik azt, hogy el kell gyászolniuk a veszteséget. Nekik sem könnyű, hiszen bár él, akitől elválnak, ám bizonyos pontokon már nem létezik a számukra. Tehát szükséges egy gyógyuló gyászmunka. Türelem. Idővel felerősödünk újra, lassan. :) Kata

Vélemény, hozzászólás?