pszeudo-japán történet

Nicole készségesen átfordult, és hátulról is magába engedte a férfit. Csípőjét kicsit megemelte, és ellentartott, hogy a férfi hímtagja ki ne csússzon belőle. Ishimura, a Nagyúr, ahogy katonái és szolgái nevezték, erősen markolta a nő derekát, és végül beléengedte a magját. Nem engedte el azonnal Nicole-t, még mozgott kicsit benne, csókolta a nyakát, a hátát. Végül leheveredett mellé.

– Most picit el kell mennem – szólt a kurtizán, és elhúzta a szoba tolóajtaját, ami mögött egy kisebb helyiség volt, meleg vizes dézsával és forró törölközőkkel. Olyan csendben hozták oda, hogy a szeretkező párt egyáltalán ne zavarja a szorgos kezek munkája.

Nem húzta vissza az ajtót, tudta, hogy a férfi szeret ilyenkor még beszélgetni vele. Szereti hallgatni a víz csobbanását, néha végignézte a fürdőző nő minden mozdulatát.

– Níkol, azt szeretném, ha a feleségem lennél! – mondta hirtelen Ishimura, és ellentmondást nem tűrőn nézett a nőre. Annak keze megállt mozdulat közben, szemöldöke kicsit felhúzódott. Tudta, hogy nem tanácsos meglepettségét jobban kimutatni.

– Ishimura – Nicole régen bírta a kegyet, hogy bennsőségesen szólítsa meg a japán hadurat. – Még nem vagy nős.

– Tudom. Te lennél az első feleségem.

A kurtizán fejét ezernyi gondolat és érzés szállta meg. Sejtette, hogy a férfi szerelmes lehet belé, de ez több vendégével is így volt, mindig tudta úgy fordítani a helyzetet, hogy a férfiak érzéseit, egoját ne sértse meg, ugyanakkor szabad maradhasson. Nem hitte volna, hogy Ishimura ennyire elvesztette a józanságát. Gajdzsin nőt első feleségnek venni… Másrészt… egy akkora úr első feleségének lenni, az jólétet jelent, hatalmat és pénzt. Sok baja lenne a rokonokkal, talán a személyzettel is, Ishimura nem védheti őt mindig meg, de mégis… Másrészt, van itt más is.

– Gondolkoznom kell – válaszolta. A Nagyúr szinte alázatosan válaszolt:

– Rendben. Három nap múlva eljövök a válaszért.

***

Kettesben voltak. Ishimura nem akart most együtt hálni vele, türelmetlenül várta, mit mond Nicole.

– Ishimura. Nagyuram – kezdte az. Borzasztóan félt, de tudta, hogy kimondja amit ki akart. A férfinak belenyillalt a gyomorszájába valami, erősebben, mint két éve az az acélhegyű nyílvessző.

– Szegény lányként érkeztem ide, és nagy szerencsém volt, hogy Ishiko mama felkarolt. Álmodni se mertem volna, hogy ilyen jó sorom lesz. És te is kegyes voltál mindig hozzám – nagyott sóhajtott és kissé remegő hangon kezdte: – A régi otthonomban, Kaliforniában, volt egy fiú, Tom. Együtt jöttünk volna el, végig dolgozva a hajón. De az ő szülei közbeléptek, már kinéztek neki egy jómódú lányt. Hosszú idő után gondoltam, írok neki, megtudom, miként megy a sora. Nos, még mindig szeret, és megözvegyült. Ishimura! Csak idő kérdése, hogy visszatérjek hozzá – Nicole torkában dobogó szívvel várta, mit szól a Nagyúr mindehhez.

Ishimura hátralépett. Mély levegőt vett, és már majdnem megszólalt, amikor a nő szemébe nézett. Ott állt előtte, egyetlen kimonóba öltözötten, gyönyörű, csillogó, lázas szemeivel, őszinte sebezhetőségében… nem haragudhatott rá. Kezében Nicole élete, de tehet ellene? Saját magát sebezné, ha ártana neki. Pedig pokolian érezte magát.

– Szerencsés férfi ez a Tom – mondta aztán szelíd-halkan. Leült. Mély sóhajjal hátravetette a fejét, és a mennyezetre nézett. Hirtelen borzasztóan nehéznek tűnt minden. A politika, a szenvedély, amit Nicole iránt érzett, a szövetségesei, a találkozók, a jövendő harcok, és, hogy nem tud többé Nicole-ra úgy nézni, mint eddig. Valaki más van a szíve közepén, már nem hitegetheti magát többé.

A kurtizán meglepődve nézte a férfit. Gyengének, fáradtnak tűnt, még sosem látta ilyennek. Hallotta, hogy a szenvedélyes érzések vagy robbannak kifelé, és sebeznek, akár ölnek is – vagy roppannak befelé, és akkor ott törnek-zúznak. Ishimurán egyértelműen látszott, mi történik éppen vele. Nicole odalépett hozzá, leereszkedett és a mellére vonta a férfi fejét. Nagyon különös volt, hogy a hadúr ellenvetés nélkül, mint egy kisfiú, hagyta ezt.

– Gyere, Ishimura, a te Níkolod most szeretne a kedvedre tenni – súgta a fülébe, nem érzékien, inkább mély megértésből és barátságból. A Nagyúr gerince kiegyenesedett, elhúzódott a nőtől.

– Níkol, nem kell, hogy szánalomból velem legyél. Elvégre meglett Férfi vagyok – s hirtelen felállt. Már nyoma sem volt az előbbi kisfiúnak benne. Mégis, szégyenkezés nélkül nézett a nő szemébe, nem bánta meg feltárulkozó pillanatát. Erős volt.

– Ishimura, bocsáss meg…

– Nem Níkol, nincs mit megbocsátanom. Őszinte voltál velem, én is az leszek. Holnap el kell indulnod haza, vagy elveszlek erővel. Az sem érdekel, ha csak egy halott sólyom leszel a falamon. Vagy örökre mellettem leszel, ha belepusztulsz is, vagy sose lássalak többé.

Nicole meghajtotta a térdét.

– Ahogyan kívánod Nagyúr.

***

A szamuráj kevélyen lépett Nicole-hoz. A kikötőben voltak, épp beszállás előtt az amerikai vitorlásra.

– Ishimura nagyúr, mivel ő utasított ki Japánból, de szívén viseli sorsodat, ezért ezt küldi neked – adott át egy zacskót, melyben pénzérmék lehettek a súlya alapján. – Ezenkívül verset írt neked, amit megkér, vígy magaddal – átnyújtott egy papírdarabot, szalaggal átkötve. Büszkén megfordult és ment az útjára.

A fedélzeten nézte csak meg Nicole, mit írt neki az ő Nagyura.

 

Hideg est közeleg

vérzik a hajnal

s mégis szívem dobban

emléked velem van