Alázat,tisztelet

G.,T.'17Amit a ma emberének tanulnia kell. Például egy nyelvvizsgához. El kell fogadnom, hogy az idegen nyelvben más szabályok élnek. Illetve más területen, például beteg ápolás esetén, megteszek minden tőlem telhetőt, hogy az ápolandót megmentsem. A természetben, elismerem, hogy fontosak az állatok, a növények. Tisztelem az életet. Ezek az élőlények megannyi szépséget adnak nekem. A ma embere túlságosan önmagát tolja előtérbe. A mondatai is túl sokszor így kezdődnek: „Én azt gondolom… Pedig akkor is kaphatna sokat, ha a túlzott önmagára figyelést sokszor felváltaná az, hogy másokra is nagyon figyel. Talál bennük szépséget. A  könyöklő versengés, pozíció szerzés, sikerre törekvés  megfigyelhető, korunkra jellemző tünet. Magyarázatot is lehet rá találni könnyen. Ám kétséges, hogy boldogabbá teszi e az embert, amikor előrébb jutott a törtetéssel. Gondolkodjunk el ezen! Tanuljunk, dolgozzunk, tőlünk telhetően.  Szellemi fizikai erősödésünk közben figyeljünk másra is. Az igazán erősek képesek  nyújtani kezet. Segíteni, emelni a gyengébbet. :) Katiháttal '17

Vélemény, hozzászólás?