Válogatja a nagy termetű ember a paprikát a piacon. Mindenből a legnagyobbakat. A kisebbeket félre dobja. Elkapdosom. Nekem pont a kisebbek kellenek. Ugyanígy tesz a hagymákkal is. Azokat is elkapom. Közben magamban mosolygok. Fejemben rengeteg gondolat kavarog. Alkalmazkodásról. önismeretemről. Szoktam olvasni a neten. Ugyanaz a nő más más, más más férfi mellett. Ki mellett, melyik énem rajzolódik ki. Alkalmazkodom. Igazodom. Tudom az önismeretünk tökéletesedik amíg csak élünk. Tudom magamról, hogyan szoktam illeszkedni. Amiben csak lehet alkalmazkodom. Van viszont, amiben márpedig nem. Érdekes elgondolkodni rajta mikben tudunk és mikben nem adunk lejjebb. Amikor kényszerítenek, az milyen állapotba hoz minket. Hogyan oldjuk meg? Hol az a pont, amikor elhagyjuk végül is a terepet? Meddig küzdünk. Mikor nem? :) Kati