11 thoughts on “Amikor a férfi vak és nem látja be… – női oldalról megfogalmazva (szerző kérésére törölve a link)

  1. Toplak Zoltán Szerző

    Örülök, hogy a cikk írója belátja, az alapvető probléma az ő fejében volt, bár hogy hogy került oda, arról valószínű nem tehet. Az viszont tény, hogy egy párkapcsolat nem úgy működik, hogy az egyik próbálja életben tartani…. Lehetetlen vállalkozás, legyen az férfi, vagy nő. És felelős, aki nem hajlandó fejlődni, önmagán túllépni, a másikat és önmagát komolyan venni. Válás párti lennék? Nem feltétlen. Ismerek nőt, aki hitben ki tudott tartani önző párja mellett, és nem bánta meg. Egyszerűen nem egymegoldásos az Élet. De a válást bűnnek tartom. Akkor is, ha kikerülhetetlen. Csak akkor sok az enyhítő körülmény. A cikk írója egyébként általánosít, és ezzel nem értek egyet. Teljesen más típusú nők is vannak, és az ő sorsa nem minden nő sorsa. De vannak még hasonló sorsú nők is, ezzel egyetértek.

    1. Tiborunk

      A cikk 90%-ában többes számban beszél (harc az olvasók rokonszenvéért? lehet ) ! Az író nem is akar túllépni az eseményeken, reklámozza vívódásait, dagonyázik benne nem megéltnek hanem hangsúlyosan megírtnak érzem a történetet. A felétől őrületesen untam. Nekem nagyon idegen ez a dolog amit leír (túl a megélhetési blogoláson) fétismódra amíg ott van kicsit mindig benne kell élned, én ha hasonlót írnék párszor elolvasom aztán sóhajtok egyet összetépem , kitörlöm és kész.

      Arra gondoltam sokkal másabb szemmel kell néznünk egy folytatásos képregényt (lásd: blog) vagy egy mestermű amiben értő szem megtalálja azt a történetet amit az előző 589 (majdnem egyforma) részben tud (ha tud?) kifejteni.

      Ja és hol van benne a férfi , az előző vagy a mostani a tiszta levegős?

      Így keletkeznek a sztereotípiák?

      1. Toplak Zoltán Szerző

        Különös amit írsz, Gerle Éva kifejezetten sikeres értelmiségi, s ilyen alacsony értékelést kap tőled? Részemről oké, bevallom én ezeket a szempontokat nem vettem észre.

        Egyébként a tipikus feminista történet, a mély önsajnálattal. Valahogy nagyon hajlandó vagyok engedni neki, sztem régebben sokszor találkoztam ezzel így vagy úgy, és belém marta magát.

        1. Tiborunk

          Újraolvastam. Nincs hozzá tudásom ( DE plagizál ( =ne lopj -alcím))  ismerősek a fordulatai. Tartalma szerint, csoportos önigazolás és fényezés innét jön a többes szám?! (valahogy meg kell fogni az olvasókat). Szegény MI Hűű de jók vagyunk milyen kár hogy magunkon kívül szóba álltunk valakivel. ez két mondat, a többi fölösleges.

          Én a blogokat irodalmi értéknek általában nem tartom, és olyan sok van belőlük, hogy az unalmasakat próbálom kerülni.

        2. Tiborunk

          Olvastán a dolgait valóban híres (helyenként hírhedett) , feltűnően érdeklődik az asztrológia, vagy az asztrológusok iránt!??!. Nem szeretném elolvasgatni 2-3 év üzengetéseit a kommentekkel.  Ez a cikk tőlünk hétköznapi emberektől beszéd közben elhangozva nagyon szép lenne de az irodalmi értékét a felismert vagy megsejtett költői előzmények az eredet megjelölésének hiánya miatt ugye kifogásolhatók! Mert mi szabadon idézhetünk bárkitől de ha pénzért cikket írnánk akkor viszont ha félmondatot idézünk is ki kéne írni a szerzőt. (lehetséges, hogy tévedek és csak a blog címe kelti bennem ezt az érzést, de próbáltam csak a cikk szövegére figyelni) . A Gerlék-ről pedig csak annyit ismerünk érdekes párokat akár 40-50 év korkülönbséggel is, de egy 30 éves (n)agyonképzett nő mit vár a 60 éves férjétől. (Elismerem a diploma nem jelenti az élet-bölcsesség meglétét, de valószínűbbnek gondoljuk diploma-tisztelő emberek hogy meg fogja szerezni ha már tanári diplomája is van. Van aki úgy tartja nem függ az életbölcsesség a kor vagy egyéb tudásszinttől vagy van vagy nincs.

            1. Tiborunk

              Mivel sikeres értelmiséginek tartod beleolvasgattam a dolgaiba, bizony sokat ismételgeti , hogy sok aktív tagja van a blogjának (szerintem is igen jó a címe, hálát adhat érte egy férfinak) beleolvastam rengeteg szócséplés között elcsíptem egy gyanútlan majdhogynem férfipárti megjegyzést egy újonctól, aztán jöttek a nehézbombázók mit képzel, nő létére férfit hogy lehet sajnálni az önző felesége miatt, na itt a tulajnak akár utólag is moderálnia kellett volna, de nem tette! Valójában csodálom hogy ezt a jelenséget (az emancipáció feminista túlburjánzása)  eddig nem vettem észre , én változtam, nem ők, 3-4 vagy több évvel ezelőtt is így tették a dolgukat.  A csoportot meg fogom nézni, egyébként nem vagyok általában ennyire aktív olvasgatok és ha valaki már leírta helyettem amit hozzászólnék akkor én nem ismételgetek, itt a kevés hsz. miatt szóltam imitt-amott hozzá.

               

              1. Toplak Zoltán Szerző

                Valahogy felfigyelt rád az Éva. Meglepő, hisz itt szólsz hozzá, megkért vegyem le a linket (vagy töröljem a cikket, de arra nem vagyok hajlandó.) A hsz-eid is eltűnnének, azt pedig nem akarom.Becsülöm az Évát, de veled inkább vagyunk egy oldalon, nem szeretném, ha a véleményed a süllyesztőbe menne.

                1. Toplak Zoltán Szerző

                  Egyébként egy meglehetősen értelmes nő, Illyés Edit is hozzászólt párszor a csakazolvassán. Szerintem Éva nem volt vele tisztességes. Csak mert megkérdőjelezett pár feminista alaptételt és más szemszögből magyarázta a dolgokat, elkezdte moderálni, sőt egy linkért lenácizta. Velem sokkal normálisabb volt, de ez rendes gyomros volt nekem. Nem, nem tett ő annyit értem, vagy azért, amiben hiszek, hogy a véleményed a süllyesztőben végezze.

                  1. Tiborunk

                    Érdekesnek és eléggé paranoidnak tűnik ez a reakció, Illyés Edit akinek a sorsára kellett volna jutnia pár szerény megjegyzésemnek, minden nyoma eltűnt a blogról tehát eltüntette a bejegyzéseit , na jó ebből azért idézek ezt talán nem akarja törölteni hisz’ nála is fönt van:                                                           „ az Illyés Edit affér során világossá vált, hogy teljesen jellemtelen vagy. Az internetes szokásjog szerint vagy minden negatív hozzászólást beengedsz, vagy semmit, ez a két elfogadott adminisztrálási alapelv. Ami nem elfogadott az az féreg eljárás, hogy beengedsz pár negatív kommentet, majd letiltod a hozzászólókat, nehogy meg tudják védeni magukat. Másik, ha már eleve be se engeded a hozzászólást, csak szelektíve idézgetsz belőle.     ” . Ismeretlen az írója talán véletlen maradhatott meg, valójában én az előzőekben, szerintem nem írtam sértőt de elragadtatott feministává sem váltam. Ahhoz többet kellett volna megismernem belőle és a blog által keltett hangulatból, mert szerintem az tartja össze a rajongókat.  Tájékozatlanságom egy tétellel csökkent mert a „gerleéva” névvel már találkoztam de nem érdekelt annyira, hogy beleolvassak a  blogjába.  

Vélemény, hozzászólás?