blackeagle

Amit Attiláról tudok

blackeagle - 2014-08-20 11:20 - 2 hozzászólás

bányászMeghalt egy barátom. Szlovákiai magyar férfi volt. Elmesélem, amit tudok róla.

Mikor második fiam született, akkor találkoztunk Sümegen, a Férfisátor férfiaknak tartott elvonulásán. Igazi rocker volt, olyan Deák Bill kisugárzású. Mankójával jött velünk, ebédelni, előadásra, beszélgetésre, nótázni… (Hiányzik. Most is elfutja a szemem a könny, miközben írok róla.)

Második este volt rám ideje. Előtte fáradt volt, nótázás volt, nem ment. Akkor elmesélte balesete történetét.

Most már lassan húsz éve, hogy megtörtént. Bányában dolgozott. Hatalmas az összetartás ott a férfiak közt, egyvalakinek a figyelme vagy figyelmetlensége életeket menthet, vagy olthat ki. Hát most valaki figyelmetlen volt.

Nem a bányamunka során történt, hanem amikor már mentek hazafelé. Pontosabban a szállítószalagon ültek. Ilyeneken közlekedtek odalenn, egészen a kijáratig. Aznap javították az egyiket, és a munkás a motor felett nem rakta vissza a fedelet. Odalent vaksötét van. Csak azt látja a bányász, amit a lámpája megvilágít. Attila leszállt a szalagról.

A motor másodpercek alatt ledarálta a bal lábát. Attila valami csőbe kapaszkodva élte túl. Üvöltött kínjában, közben hallotta a hangokat maga körül: „Baleset történt!”, „Gyertek, segítsetek!”, „Attila bajban van!”. Állítólag több ember ereje kellett, hogy lefeszítsék a kezét a csőről. Időbe került, míg a felszínre vitték, és időbe, míg a mentő odaért. Rengeteg vért vesztett.

Az autóban kezdte érezni, hogy most valami más jön. Valami új, nem fog itt véget érni semmi, ami fontos. Az Élet. A kórházban látta a felvevő nővérke szemén, hallotta a hangjában, hogy nem reménykedik. Talán percei, egy fél órája van hátra.

Megműtötték. Aztán váratlanul a teste fölött találta magát. Az ezt követő rövid időszakra nem tért ki Attila részletesen, de egy ideig ott tudott teremni, ahol csak akart. Látta a Niagara vízesést, édesanyját, amint a konyhában dolgozott, a Szabadság szobrot New York előtt. „Most merre tovább?”, ötlött fel benne.

alagútEkkor került az alagútba. Semmilyen erő nem szívta magával, magának kellett magát előreküzdenie. Oldaljáratokat látott, sötétek és hidegek voltak. Benne néhány ember, dermedt magányban. Nem tudtak egymással kommunikálni, vegetáltak a – vélhetően – belső fagyban. (Itt jegyzem meg, hogy úgy látszik, van némi igazság azokban a tanításokban, melyeket az ezoterikusok terjesztenek. Asztrál utazás, alagút élmény a halál után, stb.) Ezek az emberek néha előrejöttek az oldaljárat nyílásához, és vágyódva előrenéztek a főalagút túlsó vége felé, ahonnan fény látszott. (Örök vágyódásban kell élniük? Vagy a remény viszi őket oda? Hogy akármilyen gonoszok is voltak a Földön, egy hajszálnyi esély még mindig maradt, hogy egyszer oda előre jussanak?)

Attila továbbmászott. Egy rétre jutott ki, amely gyönyörű volt. A közelben egy város állt, amelyet az öröm légköre töltött be. A város kapuján azonban nem tudott bemenni. Lehasalt, és megkapaszkodott a rét füvében. Nem tudta, előrejuthat-e, de vissza nem akart menni. Főleg nem az alagút oldaljárataiba.

Egy alak jelent meg előtte, szerzetes ruhához hasonlót viselt. Attila fölnézett rá, és megrémült. Az arca ennek az alaknak, mintha lángnyelvekből állt volna. Rettenetes hatalom érződött körülötte. De aztán Attila a szemébe tekintett, és meglátta benne a gyengéd szeretetet. Ez az ismeretlen ismerte és szerette Attilát. Megszólította, és bátorította, álljon fel nyugodtan.

Miután felállt, ismerte meg az idegent: Jézus volt az. Ezután végignézték a barátom életét. Amikor a baleset történt, Attila 18 éves volt. Mégis ez a 18 év gyorsan lepergett. (Érdekes egybeesés pl. Szepes Mária bizonyos tanításaival. Odaát másképp telik az idő. Több kiterjedése, dimenziója van állítólag.) Három jelenetet emelt ki Attila ebből az életfilm nézésből: egyszer, amikor ártani akart az iskolában egy társának. Haragos volt, bosszút akart valamiért állni. Ekkor Jézus elszomorodott. Máskor Attila otthon elmosogatott, senkinek nem szólt erről, és az édesanyja azt hitte, az édesapja volt az. Ekkor Jézus örült. A harmadik jelenet az volt, mikor azt látták, ő részegen botorkált hazafelé egy mulatságból. Ekkor Jézus (és vele Attila) nevetett.

Barátom nem fejtette ki, de utalt rá, hogy odaát nem mindent tartanak úgy bűnnek, mint mi itt. Erről nem beszélt többet, gondolom, a Tízparancsolat érvényben van, Jézus evangéliumi tanácsai érvényben vannak. (Furcsa lenne, ha az ezeket adó Isten önmagának mondana ellent a túlvilágon. J)

Ezután Jézus azt mondta, Attila ideje még nem jött el. Vissza kell térnie a Földre. Természetesen Attila nem akart. (Mint a hasonló élményen átesett emberek általában.) Jézus ekkor feltárta előtte jövendő életét, Attila megértette, miért fontos a Földön élnie, és megbékélt ezzel. Amikor beszélgetésünk másnapján erről kérdeztem, azt mondta, hogy amikor egy – egy fontos állomás eljön az életében, beugranak az odaát feltárt dolgok. Előre azonban nem tud semmit.

Attila visszakerült a testébe.

mankósMásnap borzasztó fájdalomra ébredt. Ez napokon át el sem hagyta. Nem tudott aludni, csak percekre, a fájdalomcsillapítók alig értek valamit. Pár nap elteltével odajutott, hogy kimondja: „itt vagyok Uram, ha meg kell halnom, készen állok rá. Vigyél magaddal!” Egyedül volt a kórteremben, az ágya mellé egy széket készítettek, az ágyát körbe elfüggönyözték. Nyári meleg volt. Váratlanul hűvös szellő lobogtatta meg az ágya melletti függönyt. ÉREZTE, hogy a székre valaki leült. Erre a pontra nem emlékszem pontosan, (már öt éve beszélgettünk erről) látta-e Jézust, vagy csak érezte. De utána mély álomba merült, és nagyon jókat álmodott. Azzal a tudattal ébredt, hogy „megerősítettelek, de most te is tegyél meg mindent!”. Attila felvette a keresztjét, felállt a padlóról, ahova az élet küldte, és nekiállt küzdeni. Amint jobban lett, mankót kért, és elkezdte gyakorolni a járást; egyáltalán együttműködött az orvosokkal mindenben azért, hogy visszatérjen az életbe.

Rokkantnyugdíjas lett, és idővel eljött az a lány az életébe, aki szerette őt így is, és a felesége lett. Kislányuk született, állítólag mostanában tizenkét éves. Attila mesélte, milyen érdekesek a gyerekek. Egyszer nem volt más, neki kellett mennie a kislányáért az iskolába. Mankósan, természetesen. Izgult, mit fognak szólni a lurkók hozzá. Azt mondta, elfogadták, teljesen természetesen viszonyultak az ő másságához. Ők még ilyenek. (J)

Azonban a történetnek még nincsen vége. Barátomnak a belső szervei fokozatosan ereszkedtek alá, nem lévén láb, amire támaszkodjanak. Szakadtak le. Időnként elővette a fájdalom, de állítólag borzalmasan. Öt éve azt írta, havonta kétszer –háromszor. Ilyenkor igazán Férfinek kellett lennie. Aztán azt hallottam felőle, hogy műtétre vár, valószínűleg Bécsben fogják megműteni. Talán jobb lesz. Azelőtt pár hónappal kör-emailt írt a felesége, hogy Attilának nagyon nehéz, ereje végén jár, földre nyomja a kereszt, amit az Úrtól kapott, imádkozzunk érte. Féltem akkoriban, mi még találkozni akartunk, sikerül-e? Írtam emailt neki, de közben fojtogatott az érzés: el fogja – e olvasni? Él – e még? Akkoriban már csak ritkán válaszolt nekem, azt írta, nagyon nehéz a gép előtt ülni, de számít rám, fontosak az elektronikus leveleim.

temető(Tudom, férfiatlan dolog a sírás, nem is sírok, csak könnyezem. Talán barátom itt áll a hátam mögött, és látja, hogy éppen róla írok. Jöjjön az utolsó fejezet.) A fájdalmak szaporodtak, és intenzitásuk nem csökkent. Attila némán viselte, ám egyre nehezebb volt. Egyszer megütötte a feleségét, miközben küzdött a testével. Szülei korábban építettek neki egy kis lakot, azt gondolták, úgysem lesz családja. Egy szoba, wc, fürdő. Amikor nagyon nehéz volt, ide húzódott be. Most is így tett, és az édesanyja látta el. Vett egy plazma tévét, hogy megnézi az Olimpiát. Írt egy sms-t a családjának, „Nem akarom, hogy így lássatok, nem akarom, hogy titeket terheljelek önmagammal.” Már nem nézte meg az Olimpiát. Az édesanyja talált rá: megfojtotta magát.

Állítólag, ha még pár hónapig bírja, magától ment volna el. Csak egyszer találkoztunk az életben.

Barátom, barátom, nagyszerű ember voltál, de valljuk be: büszke is. Miért nem támaszkodtál jobban a téged szeretőkre? Miért nem láttad be, hogy erre szükséged van? Vajon kislányod mit választott volna: viselje mogorvaságod, miközben tudja, hogy szereted, vagy ott álljon a sírod mellett? És voltak barátaid is! Nem szégyen kérni! „Gyertek hozzám, látogassatok meg, mert különben nem bírom!” Most már mindegy. Hiszem, ott élsz, abban a gyönyörű városban, és naponta találkozol előtted elment szeretteiddel és Jézussal.

A viszontlátásra Attila!

 

Zoli


Címkék: , , ,

A cikk megjelent a Férfiszellem, Lélek és hit rovatban.


Hasonló témájú cikkek:


Tiltott szerelemben - segítő tanácsok egy küzdő férfinek
Neten megkeresett egy férj, apa, és megtisztelve bizalmával leírta a problémáját nekem. Röviden: Szerelmes lett felesége barátnőjébe, aki rendszere...
Amit egy mai nőtől várnék
Kívánalmaim csak a párkapcsolaton belül igazak. A társadalom szélesebb mezeje, és a munka más terület, más szabályokkal. Ott kevésbé számít, valaki fé...
Csábítsd el!
Kedves fiatalkorúak 18 - on innen és túl! Ha úgy gondoljátok, ezekről nem helyes semmilyen formában beszélni, de mégis elolvassátok a cikket, pici...
Keresztény vagy? Tessék örülni! ;-) (Vendégcikk a Talitáról)
Keresztény vagy? Örülj! 2015. április 08. szerda, 06:01 | Írta: Ferenc pápa Vannak keresztények, akiknek látszólag nagyböjti stílusuk van,...


[facebookall_comments]
Hozzászólások (2) Hivatkozások (0)
  1. EZ SZÉP.

        

Szólj hozzá Te is!

Ha hozzá szeretnél szólni, akkor be kell jelentkezned!
Nem vagy még regisztrálva? Csak egy 2 perces művelet és Te is részt vehetsz a beszélgetésekben!

A hivatkozások nincsenek engedélyezve.

Férfiak Lapja

Kedves olvasó, ez itt a Férfiak Lapja. Leginkább férfiaknak szól, de nem csak. Igyekszünk olyan témákat keresni, ami érdekli a ma férfiait, és hasznos is a számukra. Hatalom, pénz, szex. Hogy a sztereotípiákkal kezdjem. De család, hit, és érzések is. Férfihobbik. Feminizmus és antifeminizmus. Nők, ahogyan ők látják magukat. Nők, ahogy mi látjuk őket. Erő, szabadon és vadul – mégis mederbe terelve, és szükségtelenül nem ártón. Nagyon fontos, hogy a lap amatőr. Szeretnénk élvezni, amit csinálunk, és szerzőink legtöbbje egyelőre a levélírásban profi. De lelkesek, és tenni akarnak ebben az értékvesztett világban. Hiszünk a karizma erejében, abban, ami belülről jön, őszintén, hittel. Kell a tudatosság, a szervezettség, és igen: némi profizmus is. Mi igyekezni fogunk.