Igen változatos módon viszonyulunk a meghaltakhoz. Van aki beszél velük. Van aki, naponta gyakran gondol rájuk és üzenő jeleknek véli a történéseket. Van aki pedig úgy gondolja, hogy meghalás után semmi sincsen. Gyakran hallani el kell engedni a meghaltat. Szokták mondani: ” Élők az élőkkel, holtak a holtakkal.” Idővel belenyugszik az itt maradó. Fokozatosan megszokja azt a helyzetet, hogy a hozzá tartozója odaát van. Igen változó a gyászmunka időtartama.  Egyik ismerősöm azt mondta: „Ahány együtt töltött év volt a közeli hozzátartozóval, annyi hónap a fájdalom gyógyulása.” Lényeg, hogy lelki egyensúlyba kerüljön a gyászoló, amennyire csak lehet. Segítsünk ebben tőlünk telhetően önmagunknak is és a többieknek is. Bármikor kerülhetünk ilyen helyzetbe. Nagy megértő türelmet igényel. Siettetni nem lehet. Igen változó időtartamú a gyászmunka. Lehet hónapok, vagy akár 5 év is, míg gyógyul a seb. Egyéni érzékenységtől függ. Az érzékenység pedig szintén értékelhető pozitívumként és teherként is. Észre venni az apróbb rezdüléseket is, ez bizony kifinomult lélekre vall. Akár egy érzékeny műszer. Mint egy óra. Fájdalom esetén pedig a hiperszenzibilis  egyén mélyen érez, sír, gyötrődik. Természetesen  jó, hogy a szép pillanatokra is érzékeny a reakciója. :) Kata