Bevonzás

penz fogásTúlköltekeztem. Szenvedélyes ember ismeri, hogy ez milyen. Képes beosztóan élni az életem nagy részében az énem. Ám van amikor olyan helyzetet teremtek magamnak, hogy feladattá válik: „Na ezt most hogyan oldom meg?” Nézelődni kezdtem az onlyne világban a képeket. A pénzmágnes gyakori kifejezés. A  képen egy mágnes látszik rajta néhány fémpénzzel. Ezzel még a piacon nem sok mindent vehetnék. A közelemben levő piac amúgy is már inkább patika, az áraikat nézve. A másik képen papírpénzek voltak a mágnesen. Képzavar. A mágnes nem vonzza a papírt. Találtam egy mondatot:” A bőségtudat mellékterméke a pénz.” A bőséget gyakran egyéb dolgokban élhetjük át. Gyümölcstermésem bőséges volt. Meggy, barack, szilva, körte. Nem maradtam éhes a kertben. Valahonnan persze a csekkekre is kell legyen keret. Tovább néztem a képeket. A kéz, ami papírpénzeket tart már inkább érezteti az állapotot, amit bevonzanom kell. Azt javasolják, amikor valakit meg óhajtunk győzni, hogy a legjobb választása a személyünk, akkor tudatnunk kell vele, hogy a jövőben milyen előnyökre tehet szert általunk. A képet elé vetíteni, mintha már az a helyzet létre is jött volna. Vagyis lássam magam előtt, amint számolom így azokat a bankjegyeket. A képzeletnek teremtő ereje van. Énekelték annak idején emlékszem:”Lesz pénz a ridikülben, meg a zsebünkben sok sok dohány.  Lesz még….Hát úgy legyen. Ha egyszer szükség van rá.  :) Katám

Vélemény, hozzászólás?