Amikor panaszkodott anyum az apunak a szomszéddal vagy a testvéreivel kapcsolatban, apu gyakran a másik félnek adott igazat. Nem pártolta. Így anyum magára maradt. Pedig gyakran csak megértő hallgatóságra vágyunk, hogy megoldjuk a problémánkat. Azóta én is tapasztaltam ezt. Szövetségest keresnék és akire rábíztam az engem foglalkoztató bajomat, a hozzátartozóm magamra hagyott. Hát meggondolom legközelebb jobban. Lesz még ő is bajban. Sokszor nem is tanács kell vagy segítség, hanem megértés. Emlékszem, amikor régebben a párom elkezdett mást pártolni, mikor elmondtam mi bánt, keserűen azt mondogattam neki: „Azt szeretném csak érezni, hogy egy hajóban vagyunk.” Amikor a katonák harcolnak, még akkor is kiállnak a társuk mellett, ha annak nem volt igaza. Szóval rossz magunkra maradni. De megerősít. Előfordul olyan is, hogy irritálja a másikat az erőnk és gyengíteni akar vagy legalábbis nem szeretne tovább erősíteni. Ezt is tapasztaltam. Sőt amikor látja, hogy tényleg elesettek vagyunk, azért segít. Hát csak egy kis ízelítő, gondolatébresztő a szövetségességről. :) Kati

Szokták szerelemre is jelzőként említeni. Az addig remekül működő egyén szerelmesen eszét veszti, mintha hipnotizálták volna. Különösen ha még esetleg manipulálással bántják is. Stratégia. Például: Magára hagyni a másikat, elérhetetlenné válni Sértődötten bűntudatot, félelmet kelteni benne. Bizonytalanságban tartani, mint egy gyereket. Önbizalmát letörni. Ismételgetni hamis dolgokat, amik meg sem történtek. Eleinte intenzíven a bizalmába férkőzni, erős kötődést létrehozni, majd hanyagolni. Megszégyeníteni. Agyonkritizálni. Rátestálni a saját hibákat. Még a sikeres dolgokat is becsmérelni. Fölényeskedni (akár más bevonásával) Hatalmaskodni, lenyomni, irányítani. Általánosítgatni. Védekezés: Mindezt tudatosítsuk! Nem érdemlünk manipulálást. Vegyük sorra! Írjunk naplót! Ha képesek vagyunk rá, ne keressük! :) Kati

A szentimentalizmusommal kűzdök. Még arra tanítottak becsüljem meg a dolgokat. Ami jó volt értékelem. Megszerettem. Kötődöm. Ma ez nem helyes. Sem a tárgyakkal sem az élményekkel, sem a kapcsolatokkal. Például, a pólóimat, ruháimat, amikben kedves, szép, szivet melengető dolgoka átéltem, ki lell dobni venni újakat helyette. Az újhoz még nincs kötődésem. Nézem a pólóm. Ebben voltam, azzal akit szerettem. Dobjam kifele. Fáj a szivem. Ne kötődjek engedjem el. A kapcsolatokat is? Lám újak nehezen is jönnek létre. Hiszen már tudom, látom a hiba lehetőségeket. Hát így nem is fog az ember bele. Gépies szelektálás. Kell, nem kell. Megfelel, nem felel meg. Olyan is szelektálásra kerül, ami, aki estleg megfelelne. Gépiesedik az ember. Jó ez? Mindenesetre kegyetlen a mérce. Embertelen. Érzéketlen. Hát ilyen világot generált a bőség. Kíméletlent. Ember legyen a talpán, aki megáll ilyen helyzetben. Büszke vagyok rá, hogy nehezen viselem. Ezek szerint van szivem, ha a szívtlenséget nehezen viselem. Mit tehetek? :) Kati

Aki önmagával kíméletlen, az idővel a közelében levővel is az lesz. Társával, szülőjével, kollegával, másokkal, a többi emberrel. A kíméletlenségnek jelei vannak, akár a testen is. Például a tökéletesre formált alak. Különösen korosan. Erőfeszítések. Sebek /tetoválások/. Önsebzések. Ezeknél az átlagtól nagyobb fájdalomtűrés van. De a mimikáról, tekintetből is sok keménység leolvasható. A szokások is árulkodóak. A fanatikus munkamánia. A makulátlanságra törekvésnél gyakran igyekszik elrejteni, palástolni az illető vagy a család a nagyobb problémáit. Figyeljük meg ilyen szempontból is önmagunkat és a hozzánk közel állókat. Gondolkodjunk el, rajta, hogy tudunk e javítani ezen. Hogyan is bántsuk kevésbé önmagunkat? Utána is kereshetünk, ha rádöbbenünk például önsorsrontásnak. Amikor nem a legjobbat akarjuk magunknak. Nehezítéseket hozunk az életünkbe. Mi lehet az oka? Így bántak velünk? Ehhez vagyunk szokva? Esetleg ezért választunk bántó partnert magunknak? Mennyi lehetőség van módosításra? :) Kata

Mint a palackból kiengedett szellem. Nem tudnak mit kezdeni vele. Már több nő tanul felsőoktatási intézményben nálunk, mint férfi. Gyakren szorgosabbak, fegyelmezettebbek. Már kevésbé alárendelődő, szolgalelkű, nem hódol be, mint anyái, nagyanyái. Nem akarja mindenáron, feltétlen, hogy feleségül vegyék. Nem hatódik meg attól, ha valaki feleségül akarja venni. Tudja, hogy feleségként idővel cseléd feladatkör testálódik rá. A házasságok elején még szokták a házimunkát megosztani, de idővel a nőre marad legtöbb esetben. Kevés férfi tud mit kezdeni az erős nővel. Sok férfit irritál a szellemileg erős nő. Többen próbálják lenyomni verbálisan a társukat. A párok lemeccselik a hatalmi harcot. Hány férfi képes örülni, ha a nője erős szellemileg? Bölcs férfi kell, hogy ne akarja lenyomni. Adja hozzá, amit férfiként tud és fejlődjenek, jussanak előbbre ketten békésen, anélkül, hogy egymást bántanának! Egymást nem riválisnak tekintve, irigység nélkül. Leírni persze könnyebb, mint gyakorlatban megvalósítani mindezt. :) Kati

A netezés (telefon, laptop) sokszor pótlék a valódi társaskapcsolatok helyett. A különféle erotikus eszközök sokszor pótlékok a valódi szexuális élet helyett. Vagyis darabokból összerakódik egy robot. Most pedig hallhatjuk, hogy már egészében is jelen vannak a robotok. Mint munkaerő is és lesznek a párkapcsolatokban is. Mindez azért, hogy az embernek ne kelljen alkalmazkodnia. A saját akarata érvényesülhessen. Egyre önzőbb lesz. Úgy érzi, megérdemli, hogy legtöbbször az legyen amit ő akar. Macerás egy másikhoz igazodnia. Hallgatom a barátnőimet: „Nekem ne mondja meg senki, hogy mit csináljak! Nekem ne dirigáljanak!” Elég, ha a munkahelyemen azt, kell csináljam, amit a főnök kitalál. Nem akarok függeni más szeszélyétől. Eleget egrecíroztattak a szüleim. Aztán egyre több az egyedül álló. Független. Szabad. Boldog? Elégedett? Az van amit ő akar. Jó így? Nézzük meg önmagunkat, ismerőseinket! Mi a helyzet? Rendben van? Kiegyensúlyozott? Irigylésre méltó? Tehát jól van ez így? :) Kati

Mondta egy idős bácsi a piacon mellém állva. Szedett néhány paprikát és kérdezte, ennyi paprikához mennyi paradicsomot vegyen, ha egy kis lecsót szeretne. Majd magyarázkodva hozzá fűzte: „Egyedül maradtam.” Gyorsan megnyugtattam: „Én is egyedül vagyok.” Reméltem, hogy ezzel kicsit megnyugtatom. Érezheti más is van itt a közelében ilyen helyzetben. Aztán délután eszembe jutott, amikor én is a lecsót készítettem. Szegény, biztos évtizedekig megszokta, hogy a neje készíti az ételt. Most meg magának kell. Azon töprengtem, ha a házasságomból nekem kellett volna előbb mennem, akkor lehet, hogy a párom is hasonlóan próbálkozna egyedül a piacon boldogulni. Igen ritka, hogy egyszerre megy el egy házaspár. Az egyik marad. Azt szokták mondani, az itt maradónak a nehezebb. Miközben ezt írom, mintha csak itt lenne velem. Ha igen, megdicsér, ahogyan egyedül az életem vezetem. Mikor elment, azt hittem nekem is végem. Lassan egy évtizede valahogy túlélek. Olykor magam is meglepödöm. Az ember nem is gondolja önmagáról, mennyi tartalék ereje rejtőzik még. Talán aki olvassa mindezt, kap egy kis erősítést. Hiszen hányan szoronganak attól, hogyan lesz. Apám szavai jutnak az eszembe: „Az ember sokat kibír.” :) Kati

Az idős unokatestvérkém, amikor csak tehetem meglátogatom. Mindig egyensúlyban van. Ezért példaképemnek tartom. Hát most, amikor tapasztaltam, hogy sérülése volt, szinte fájt látnom. A haza ballagó szomszédaim meg-megpihentek a kerítéseknél, leültek a szélére, ahol csak lehetett. Átéreztem a gyengeségüket. A kicsi két éves a napokban megsérült. Amikor a saját kis szókészletével elmondta a bajt és a tekintetében minden benne volt, szintén mintha csak fizikai fájdalmat gerjesztene az együttérzés, átéltem. Ilyenkor a saját sérülékenységünk, elesesettségünk éljük talán át. Azt, hogy mivelünk is megeshet bármikor mindez. A temetéseken is egy kicsi belőlünk is odalesz amikor szembesülünk a másik elmúlásával. Áldás és átok is egyben az empátia. Hiszen az is megrendít, ami nem is velünk történik. A pozitív történésnek is tudok örülni, ami mással történik. A túlérzékeny, hiperszenzibilis egyént, az átlagtól jobban megtalálják a dolgok. Mélyebben érez. Fogékonyabb a többiek érzéseire is. Az empata nevet kapta a túlságosan együttérző. Mitől is lesz azzá valaki? Hogyan él, aki ezzel van megáldva? Viharosan. Szorongósan. Minden történés megtalálja, megérinti. Nem lazán dolgozza fel. Örlődik gyakran. Szerencsére lehetnek az örömök átélésében is erőteljes együttérzések. :) Kati

A szőlővel a teendőm a tavasz elején a metszés. Azt szoktam gondolni, hogy talán nem elég jól végzem. Aztán mégiscsak van elég termés. Tavasz végén a tördelés a teendőm. Ilyenkor nehezemre esik kivárni, hogy a szemek már elég nagyok legyenek. Mert, ha még nem elég nagyok, akkor a tördeléssel leverem. Vannak olyan helyek ahol a szőlő levelét meg is eszik. Ebbe töltik a tölteléket. Ahogyan a töltött káposzta készítésnél a káposzta leveleket, úgy használják fel. Miközben tördelem reggelente a szárakat, figyelem milyen gyorsan növekedik, hajt, egyik napról a másikra. Erősödik. Kifejezetten erős kacsokkal kapaszkodik. Az illata is jellegzetes. Pont így foglalkozott vele apám is. Gondozta. Emlékezem. Régebben gyakran meghatódtam. Tovább megyek. Rám is emlékeznek majd? Én figyeltem apámat gyakran. Hogyan mozog. Lépeget mellettem a 2 éves. Játszik. A másik szerepkörbe sorolódtam. Most engem figyel a fiatalabb. Most én hagyok magam után emléknyomokat. A sors különös játéka, hogy a szomszéd szerint mennyire hasonlít ennek a kicsinek az arca, apáméra. Elgondolkodtam. Nem is csak az arca. A temperamentuma, a ritmusa is. Hálás vagyok amiért ilyen szép dolgokat láthattam, tapasztalhattam. Üzenetek. Amiket az ért, aki érzékenyen hallgatja. :) Kata

Panaszoltam. Majd egyszer csak felfigyeltem, arra, hogy oda sorakoznak az emberek ahol erőt szimatolnak. Hát akkor ne panaszkodjak. Hanem hálásan nyugtázzam. Ezek szerint erőm van. Még ha gyakran keveslem is. Egy rendezvényen figyeltem, oda gyűltek, ahol megérte valami. Ahol jól jártak. Hát ezért fedezem fel, hogy közelítenek hozzám a jól járni vágyók. Vagyis van olyasmim, amiért közelítenek, mellém csapódnak. Hát igen a segíteni akaró kevesebb. Pedig van amiben jól esne nekem is ha segítenének. A kérés is külön témakör. Többen halogatják. Inkább valahogy egyedül megoldják. Különösen akkor, ha egy egy kérést követően teljesíteni kell nehezen megoldható teendőt. Tehát lám megmutatkozik, miért is van egyre több ember inkább magányosan. Ahogy ma hívjuk szingliként. Van ellenpéldám is. Az egyik hölgy gyerek nélkül korosodott. Gyakran kér szívességet több felől. Kifejezetten élvezi, ahogyan kontaktusba kerül ennek kapcsán többekkel. Tény, hogy sokan már inkább kerülik e miatt. Elég az emberek többségének a saját dolga. De azért akadnak segítőkészek is. A feltételezések kapcsán jutott eszembe: „Ahogy benn, úgy künn.” Ahogyan gondolkodunk, azt teremtjük magunk köré. A gyakorta segítséget kérő épít más segítőkészségére. Ha nem segít neki valaki, akkor tovább megy. Még ide illesztem a kedves történetet, amiben ballag a Micimackóhoz a nyuszi, mert kalapácsra van szüksége. Közben töpreng, hogy talán nem szívesen adja neki kölcsön a barátja a szerszámot. Mire odaér a kérés helyett, csak rámordul: „Tudod mit, edd meg a kalapácsod!” Hát elgondolkodhatunk melyik típushoz tartozunk. :) Kati