Jutott eszembe az idézet. Mintha csak odaátról a nagyjaink üzennének. Számtalanszor érzékelem. A pszichológia hírességei szerint pedig az emberiség eddigi tudásanyaga olyan, mint egy lehívható információ, megfelelő módosult tudatállapotban a kollektív tudatalattiból. Hozhat relaxált helyzet vagy mozgás is módosult tudatállapotba. Nos visszatérve az idézetre. A kapcsolatokat figyelve feltünt, hányan csökkentik a parnereik megtehető távolságát. Megjegyzésekkel, utalásokkal, bevezetett szokásokkal, kontrollal. Hányan már csak a munkájukig mennek el és vissza. Már csak a ház körül tesznek ezt azt. A legszükségesebbet megveszik és ennyi. Az árak emelkedését is nevezhetjük oknak és akkor elmehetünk a magyarázatokkal a fenntebbről való manipulálás felé. Tény. Ha kevesebb a pénz, csökken a mozgási lehetőség. Lehet a spórolást is felhozni. Lehet elgondolkodni azon is mennyiben húzódik vissza az egyén, bátortalanodik el. Kevésbé tervez. Korosodás is lehet ok vagy fájdalmas események. Az is lehet ok, hogy a mellettünk élő nem nézi jó szemmel ha nélküle van bármilyen programunk. Hány feleség van, aki csak a konyhában tesz vesz, házi munkát végez. Mennyi férj csak kerti munkát végez, javít a házon ezt azt és ennyi. A távolságot mint üveggolyót aztán már csak képzeletben kapod? Vagy megoldod? Elérkeztünk a szabadság fogalmához. Kinek mennyire fontos? Mennyire magyarázkodik? :)Kati

..Aki méltányolja, értékeli azt. olyan férfi mellett van a helye a nőnek. Ehhez bölcsesség kell. Nem elnyomni a nőt, hanem örülni annak, amit a nő tud. Ugyanígy, nem letörni kell a férfi erejét, hanem méltányolni. Milyen jó, hogy például a műszaki dolgokhoz jó az érzéke. A párkapcsolat hatalmi harc is. Ma úgy mondják a párok: „Lemeccselik”, milyen téren ki irányít. A szingli kénytelen ellátni a másik nem teendőit is. Elvégzem, de ha nem tudom , akkor hívnom kell szakembert és meg kell fizessem. Műszaki affinitásomat tekintve: Éppenséggel nem locsolom az olajat a motorházra, ha az olajszint alacsony és töltök. De több műszaki területen elég antitalentum vagyok. Elismerem, hogy a férfiaknak ez bizony inkább csípőből jön. A férfi is ismerje el az én értékeimet. A kisugárzásomat. Azt, hogy gondoskodó vagyok. Jó velem beszélgetni. Tudok finomakat készíteni. Jó a közelemben lenni. Ez egy kardinális kérdés. Akarunk sokat lenni a másik közelében? Amelyik férfi lenyomni törekszik, gyötör, a mellett kevés a helyem. Igenis van olyan férfi, aki szeretne minél többet a közelemben lenni. :) Kati

Pedagógusnapra kaptam virágokat. Igen jól esett. Majd pár nappal később a gyerekek beszélgetését hallgattam. Sorba rendezték a barátaikat. Egymásnak sorolták. Egyszer csak hallom, hogy engem is említenek. Teljesen meghatódtam. Nem is csak egy gyerek, hanem többen is. Sőt még az osztályfőnökük előtt említettek. Ez számomra azért még többet jelent, hiszen tudom mennyire fontosak a gyerekeknek a jegyek. A nevelő tanár gyakorta másodrendű helyre van sorolódva. Pedig hát sokszor a nevelők, még az oktatott anyagtól is emlékezetesebb utravalót adnak. Gondoljunk csak vissza iskolás élményeink hányszor nem a tananyaggal kapcsolatosak, hanem egy egy megoldott nevelési helyzethez kapcsolódnak. Tehát amikor már olyantól kapok mosolyt és ölelést, akit már nem tanítok az nem kis dolog. Aki sulisok közt mozog tudja, hogy a kamaszok, még szégyenlősek is az esetleges sutaságuk miatt. Szóval még a virágoktól is emlékezetesebb lett a számomra, amit hallottam. Tény, hogy vásárolni nem tudunk ilyesmivel. A megfelelő béremelés is várat magára. De átélünk ilyen pillanatokat. Ezek mögött olyan van, ami tőlünk indult. Kölcsönhatás keletkezett. Mindketten többek lettünk. A gyerek is, mi is. Sőt, a gyerek tovább is viszi, amit tőlünk kapott! A kiránduláson a templomban a gyerekeink térdet hajtottak anélkül, hogy mondtuk volna nekik, hogy ezt tegyék. Megható volt látni őket így sorban. Legtöbbször igen elevenek. Gyakran kell csitítani őket. Itt pedig másik oldalukat is láthattam. :) Kata

A kismadár, amit egy nappal korábban a fűben megláttam, miközben a tyúkoknak füvet kaszáltam megriadt. Gondolom felkészült a legrosszabbra. Csak néztem amikor másnap jött felém. Mintha mutatná, hogy jobban van, javulgat. Vizet és magokat raktam neki tálkába. Pont mint annak idején gyerekkoromban, amikor a kertben madarat találtam. Talán hálás lenne, amiért gyógyulni hagytam? Mennyi minden juthat eszünkbe a hálával kapcsolatban. Ezen a reggelen, ez a kismadár, a maga kis sorsával, de sok képet felvillant! Sokféle dolgot tapasztaltam már a hálával kapcsolatban. Ki-ki hogyan éli át a hála érzést? Hogyan fejezi ki? Esetleg érzi, de szégyenli kifejezni. Mikortól nem szégyenlünk hangot adni? Mennyi idős korunkra lesz meg hozzá a hiteles szókészletünk? Amikor nem zavar, ha sután is sül el, de ki merjük mondani. Az alapokat persze megtanuljuk, attól, aki nevel minket. : ” Köszönöm szépen!” Az adott helyzet hozza, hogy mit fűzünk még hozzá. A hitelességet említettem. Igényünk van rá, hogy hiteles legyen. El is bizonytalanodhatunk, ha nem sikerül. De akarni kell kifejezni a köszönetet, mert jobb lesz utána mindkét félnek. Annak is, aki ad és annak is aki kap. Adnak persze sokan köszönet nélkül is. De, aki tud hálás lenni érti miről beszélek. :) Kati

Reggel, amint a tyúkoknak kaszáltam a füvet egy kuporgó madarat láttam meg a bokor közelében. Épp lendült a kasza, amikor szerencsére észre vettem. Szegény el lehetett készülve mindenre. Biztosan megkönnyebbült, amint tovább léptem. Elindult bennem egy gondolatsor a sérültségét látva. Riadt volt érthetően. Feltehetőleg voltunk már mindannyian olyan riasztó, kiszolgáltatott, sérült helyzetben, amikor a jószerencsében bizakodtunk. Sőt kiterjeszthetem ezt. Az utóbbi napokban a neten arról is láthatóak képek, filmek, hogy a robotika hol tart. Mennyire helyettesíthető az ember? Mi lesz ezután a sorsa? Láthattunk már ilyen témakörben filmeket. A gépek az embertől erőteljesebbek, teherbíróbbak, preciziósabbak lesznek. Az ember pedig sérülékenyebb. Mint ez a madár a fűben. Gondoljuk tovább mihez vezet. Vagy az emberség, a megértő türelem is programozható lesz a gépekbe? Nézzük meg a gyerekeinket, unokáinkat! Ők mennyire toleránsak, megértőek, amikor látják a sérülékenységünket? Ők fogják tovább fejleszteni, tökéletesíteni a gépeket. Majd később élni mindazzal, amit teremtettek. Jelenleg még teremt az emberi képzelet. Később a tervezés is a gépek kezébe kerülhet. Gondoljuk tovább mindezt! :) Kati

A napokban haladtam a mellékutcában kerékpárral és többen is babakocsit toltak az úton. Elmentem mellettük és mondom félhangosan: „Hát milyen szépek már így együtt.” Megköszönték. Hálásan. Aztán visszatekinteve láttam, hogy nem kisbabákat toltak, hanem korosabbakat, akiknek különféle mozgásszervi nehézsége volt. Elgondolkodtam. Akkor is elgondolkodunk, ha egy-egy ilyen gyereket látunk a szülőjével. Így együtt tátva őket, méginkább megérintett a látvány. Az jutott eszembe, mindannyiuk várta a kicsit, hogy milyen lesz. Aztán amikor fejlődött tapasztalni kellett, hogy nehezebben fog fejlődni, illetve egy ponton túl nem tud tovább lépni. Ezt nagyon nem egyszerű tudomásul venni. Beletörödni. Illetve továbbra is amennyit csak lehet megtenni, segíteni, hogy amit bír addig eljuthasson a gyerek. Akik itt együtt haladtak, ők ezen mind keresztül mentek. Eszembe jutott, mikor anyukámmal tudatták, hogy az egyik szemem, eddig bír fejlődni és nem tovább. Azt mondogatta, miért nem inkább ő vele történik ez. Aztán kamaszként, rendületlenül kerestem a magyarázatokat, okokat. Egy doktornő azt mondta:” Vegye tudomásul és kész.” Hát nem volt könnyű. Az is eszembe jutott ha figyelem a játszó gyerekeket, hánynak van különféle nehézsége, baja, betegsége. Próbál felzárkózni a többiekhez. Mennyire képes elfogadni a közösség? Mennyire megértőek? Amikor fiatal felnőttként munkába állnak és tapasztalják a kollegáikon, hogy kinek milyen dolog nehezíti az életét és ezzel együtt is kell működni, dolgozni, eredményeket elérni. Tolerálni. Bekalkulálni a haladásba. Csapatként együttműködni. Ezt dobta a gép. Ebből a kollektívából most ezt lehet kihozni. Fel is adhatjuk, de haladhatunk is amennyire bírunk. Valamire csak jutunk. :) Kati

Többször is írtam már a szőrszálhasogató maximalisták belső boldogtalanságáról. Önmagukkal és másokkal való örökös elégedetlenségéről. Amivel megkeserítik önmaguk és mások életét. Ha az a felszólítás, hogy „csak a legjobb a jó”, akkor ott a keserű elégedetlenség folyton. Pedig működőképes a felzárkóztatott elég jó is. Sosem voltam kitűnő- tanuló. Viszont nyolcadikban is 4,8 volt az átlagom. Ugye milyen érdekes, hogy egész életünkre mennyire nagy jelentősége van annak, hogy gyerekként az iskola hová sorolt? Tehát szokott lenni az osztályokban néhány kitűnő és vannak a négyesek, majd a közepesek és a többi. Vagyis a nem kitűnőkből van a többség. Akik felnőttként is dolgoznak, viszik az életet, alkotják a társadalmat. Említhetnénk az egy valamiből kimagaslóan teljesítőket még, akik más téren viszont nehezebben hozzák össze az átlagot. Ez is érdekes téma. Valamint elgondolkodtató, ami még mostanság nagyon foglalkoztat: Mennyire tartanak engem okénak? Az Emberi játszmák könyvben ErIc Berne írja, hogy hová is tartozunk. 1. Mindenki oké, én is az vagyok. 2. Én oké vagyok, a többiek nem. 3. Mindenki oké, én nem. 4. Senki sem oké. Annak kapcsán töprengtem ezen, hogy hol a helyem. Ahol azt sugározzák felém, hogy nem vagyok oké, ott mi keresni valóm van? Vonatkoztathatjuk ezt kapcsolatainkra. Ha maximalista, akivel teszem a dolgomat, legyen az partner vagy kolléga, akkor mindig azt élem át, hogy nem vagyok elég jó. Pedig, ahogy a címben is írtam bizony az elég jó is jó! :) Kati

Aki maga marad és nincs túl nívós szinten anyagilag, kénytelen az étkezését valahogy megoldani. Már az ötletelés sem egyszerű. Könnyen beszerezhető legyen az alapanyag. Legyen elfogadható az ára, egyszerű a szállítása, tárolása. Az elkészítése se igényeljen sok időt, hiszen a munkahelyek legtöbbje elvárná, hogy 24 órában dolgozzunk. Legyen olyan az étel, amit kívánunk vagy legalább nem fordulunk el tőle. Szóval, hogy el tudjuk fogadni. Gyorsan el tudjunk takarítani az elfogyasztása után. Elég kimerült, túlterhelt, túlhajszolt sok ember. Kenyeret már csak valahogy beszerez és tojást. A rántottánál kiadósabb a bundás kenyér. Amikor sül zsiradék is kerül hozzá. Amikor esszük valami zöldség vagy savanyúság is jöhet mellé. Tehát el lehet tölteni a napot, hogy az ember nem éhes. Az egyedül élő férfiak is rájöttek még arra, hogy sárgaborsó főzelék hasonlóan kiadós olcsóbb megoldás. A héjában főtt krumpli főtt tojással és valamilyen szalámival. A tojásos tészta is igen kiadós tápláló. Most hirtelen a legolcsóbb megoldásokat soroltam a kezdő egyedül állóknak ötleteket adva. Sajnos az anyagiak terén sokaknál háborús időszak van. Bizakodhatunk, lesz jobb talán valaha? :) Kata

Bal kezemben a kés és a jobb kezemben a villa. Eszünk a barátnőmnél. Névnapom van. Finom ami a tányéromon van. Szivet melengető . Egyszer csak kérdi miért van az evőeszköz a kezeimben fordítva. Hát tudod korcsolyázáskor is és kiskoromban csúszkáláskor is ösztönösen a ballat toltam előre. A mikor kicsi voltam nem akarta a mama, hogy szégyenkeznie kelljen, amiért suta a gyerek hát lekötötte a kezem pár napra. Igen most már mondják ez hiba. Haragudhatnék is rá. 21 évesen szült. Nem volt magas iskolázottsága. Nekem 19 éves koromban született a lányom. Most visszagondolva, még gyerek a húsz év körüli maga is. Még, ha 7 év pedagógusi tanulmányt tudhatok is magaménak. Szóval hibákat követnek el a szülők. Volt időszak az életemben, amikor a szüleim hibázásaira mérges voltam, haragudtam. Most mit nem adnék, ha itt lenne és lekötné a karomat. Megannyi írás szól a sebekről, amik a szülők rossz lépéseit taglalják. Amikor nevelünk, óhatatlan elrontunk sokat. Büntudat is keletkezik. Korosodva átértékelődik minden. Megértjük. A maga módján jót akart. Különösen akkor döbbenünk rá, amikor magunk is nevelünk. Képtelenség hibázás nélkül csinálni. A sértett kamasz bensőnk pedig évtizedekre megjegyez, felró, felhánytorgat. A párjának panaszolgat. Aztán egyszercsak már nem számítanak. Bölcsebbé válunk. Benő a fejünk lágya. Belenyugszunk. Megbocsájtunk. Sőt előbbre vesszük a jókat. Elönt a hála. Nem véletlen van hálaadás napja Amerikában. Olvastam a napokban a dopamin, a szerotonin miképpen változik, ha átéljük a hála érzését. Érthető, ha sérelem feldolgozáskor átérezzük a dühöt, dacot, haragot. Amikor csitul, adjunk ugyanennyi időt magunknak a jóra összpontosítva a hála átérzésre is. Hiszen, minden helyzet vegyesen hoz. :) Kata