Egyéb kategória bejegyzései

Dönteni

kockahas nő,férfiA külső  vagy az élvezet fontosabb? A külső igenis fontos. Különösen az első benyomás az. Amikor próbáljuk formálni önmagunkat, manapság, hogy milyen legyen az alakunk, mit együnk és mennyit sportoljunk, akkor döntünk. Akik nagyon szeretnék izmaikat kidolgozni gyúrást is választanak. A gyorsabb eredmény elérés miatt táplálék kiegészítőket is fogyasztanak. Két férfi ismerősöm is panaszolta, hogy a párjának a szex az ilyen kiegészítők szedése óta nem olyan. Eddig a táplálék kiegészítők férfi potencia csökkentő hatásairól hallhattunk. Most a nők szexuális késztetettségének csökkenéséről is. Tehát ott a szép kidolgozott hasizmú jó alakú nő, de hűvösebb mint korábban. A termekben végzett gyúrás az embert magával ragadja. A környezet lehet húzó erő. Pozitív és negatív is. Az egyént befolyásolja, mintegy szuggerálja a miliő, az edző, a többi ott levő ember hat. Magam például annyi mozgást vállalok be, privát, otthoni,uszodai körülmények között  amennyit hosszú távon képes vagyok végezni. /Esetemben ez heti 2km futás, heti 2x fél óra úszás, heti 3×1 óra torna és napi 120 hasizom./ Javasolta ugyan egy személyedző egyszer, hogy emeljem a mennyiséget, de ennyit tudok az időmbe iktatni hosszú távra. Kiegészítők szedésével pedig a fent említett hatások miatt fenntartásaim vannak. Nem javaslom. Hiszen az embernek ugyan olyan fontos szerintem az együttlétekre való késztetettsége is, mint a külsője.  :) Katahasizmom'15.8

Motorlánc

macs,oroszlánA vegyész társam hagyott egy műhelyt maga után. Volt benne 2 fogaskerék amin motorlánc volt. Ám a lánc néhány nap alatt a párás helyen megkeményedett. Már fél éve küszködtem egyedül ezzel a problémával. Minden ismerősömnek elmeséltem. Számtalan módon próbálkoztam megoldani a helyzetet. /Fék olajjal, gáz olajjal, fáradt olajjal, sűrű zsírozással. Mígnem egy patikus, aki több végzettséggel is rendelkezett, a megoldást elmondta: ” Ide bizony grafitos zsír kellene.” Elgondolkodtam a történeten. Mennyit sopánkodtam régen: „Hogy is tudnék én egyedül lenni?  Hiszen egy nő kevesebb izmot kapott a teremtőtől a testébe. Akkor bölcsen azt mondta a társam: „Megoldasz te mindent. „Lám amivel ő 32 évig bajlódott- a keményedő lánccal- sikerült addig keresnem az emberek közt, míg valaki a megoldásra rávezetett. Adjon hát erőt, önbizalmat a hozzám hasonló szorongó, egyedül levőknek. Apránként csak megoldunk mindent.:)napban a feltárt karú

Hipnózis

hipnózisGyógyítani is lehet vele. Olyan szintű szorongás volt egyszer az életemben egy történéssel kapcsolatban, hogy utána néztem hogyan oldhatnám meg. Egyszer csak megpillantottam a lehetőségek között a hipnózist. Kíváncsi voltam természetesen, hogy egyáltalán hipnotizálható vagyok-e. Gondoltam, ha olyan szinten makrancos, konokul ellen áll a lelkem, akkor ez nem jön be. Hipnábilis az az egyén, akit hipnotizálni könnyen lehet. Lehetett. Tulajdonképpen egy relaxált alfa állapot, amikor álom szerű képek idéződnek elénk. Esetemben a szüleim nagymamáit láthattam, akikkel nem találkoztam sosem az életben, mert nem élték meg a születésemet. Ám olyan sokat hallottam róluk a szüleimtől, hogy nagyon szerettem volna látni őket. Annyira szemléletesen írták le a külsejüket a szüleim, hogy az anekdotázásaik alkalmával el tudtam képzelni a dédiket. A szakember a hipnózis után azt mondta: „Még a hipnózisa sem a sajátja, hiszen a szülei emlékeit látja. Érdekes tapasztalattal tértem haza. Ám ami  még érdekesebb, volt, amiért mentem, megoldódott. Azóta is gondolok rá sokat. Több dolog létezik,  annál, mint amire magyarázatokat tudunk adni. :) Szeretettel gondolok azokra a dédikre, mikor viszek virágot a sírjaikra:)   Kata

Lehet az ember korosan is guszta

gusztaBarátkozunk a ráncokkal. Ha sokat mosolygunk, nevetünk, a nevető ráncok már huszonévesen is mutatkoznak. Bűntudatot kelt bennünk a szerkesztett képek látványa, amit láthatunk újságokban plakátokon. A plasztikai munkát végzőkhöz is eljut akit ez nagyon zavar és tud rá fordítani sokat. Időt energiát anyagiakat. Fáj is persze a gyógyulás. Azután láthatjuk azokról is a képeket akik ezzel a megoldással sokszor éltek és az eredmény szánalmas.  Ám lehet az ember korosan is guszta. Akkor is, ha a bőrén látszik a kora. Attól még vonzódhatnak hozzánk. Fiatal ránc nélküli emberben is tudunk találni olyasmit ami miatt nem akarunk vele lenni. Koros emberben is tudunk olyasmit felfedezni, ami miatt sokat akarunk a közelében lenni. A humora, a meleg megértő természete, a tudása. Külsőben pedig a mosolya, a szeme, az arcán a helyes vonásai, a jó alakja, a laza öltözködési stílusa vagy fiatalossága. A mai kor a fiatalságot tartja értéknek. Volt idő, amikor a koros bölcsesség volt az. Pedig gyorsan korossá válik az ember. Keresni kell értelmet értéket a koros létezésben is. Mivel gyorsan elmúlnak a fiatal évek, ezért az erőszakos marasztalás nagy üzlet. Mindannyiunknak van olyan ismerőse, aki bár nem túl szép, nem is túl fiatal, mégis olyan gusztusos nő, illetve olyan sármos férfi. Őket figyeljük, hogyan csinálják. Olyan fiatalt is látunk, aki hiába fiatal, rossz a közelében, mert támad, kötekedik, piszkál, oltogat, leszól, lehúz valósággal. Külsőre előnytelen, ápolatlan. A  jobb agyféltekénk képekkel gondolkodik. Akit példaként rögzítünk, ahhoz igyekszünk a hétköznapjaink során a tetteinkkel közelíteni. A külsőnkkel a viselkedésünkkel hasonlóvá válni hozzá. Legyen az az illető olyan akihez érdemes hasonlítanunk.:)Kata

„Mindkettőnk csillagszórója ragyoghasson…

2 csillagszóróOlvastam ezt a szép idézetet valakinél, aki ismerkedni óhajtott. A  jobb agyféltekénk képekkel gondolkodik. Elképzelhetjük amint két ember energiája nem elnyomni törekedik a másikat, hanem lehet fényes, szép mindkettő. Olyan tapasztalatokat is hallok, hogy noha keres a mai sok egyedül élő, ám mintha hibakeresővel tenné. Minden esélyesben talál olyan tulajdonságot, ami miatt azzal az illetővel sem szeretne együtt lenni hosszabban. Vagyis a mai kor embere mégis egyedül akar lenni? Az udvarlást törekednek lerövidíteni amennyire csak lehet az urak. Sietnek a lényegre törni. Virágot  kevesen visznek a találkozókra, pedig igazi nőies nőt akarnak. Szándékosan nem írtam, hogy óhajtanak, hanem akarnak. Az idővel, a figyelmükkel, a pénzükkel  egyre fukarabban bánnak. Ám kapni minél gyorsabban, minél többet akarnak. Mindent az első alkalommal. Ha nem sikerül keresnek tovább gyorsan. Ha igen, akkor a másikon átlépve kész az ítélet: „Lám ő is egy könnyen kapható préda.” Van még olyan, aki arra összpontosít, milyen jó dolgai vannak a másiknak? Milyen jó lenne ezzel az illetővel együtt lenni sokat!   :)Katacsillagszóró.1

Vágy

VÁGYÓDÁSOlvashattam róla hazánk lelki folyóirataiban. Például vágyom rá, hogy a másik elismerjen. Önmagunkhoz való viszonyunk is függ a másokhoz való viszonyainktól. Küzdünk az elismerésért. Hiszen az öntudat másokon keresztül tud önmagáról. Az én olyan képek lenyomata, amiket mások alkotnak rólunk. A többiekhez való viszonyunk fontos, mert önmagunkat tapasztaljuk meg a másikban. Az öntudat tehát nem egy nyugalmas viszony, hanem harc az elismerésért. Akkor vagyunk bizonyosak önmagunkban, ha egy számunkra fontos valaki elismer. Például szülőnk, gyerekünk, szerelmünk, barátunk, ismerősünk, beosztottunk. Ha fejlődésünk bizonyos időszakában nem kapunk elismerést torzult személyiséggé válhatunk. Olyan elismerése szükséges, akit mi is elismerünk, mert okos, szép, sikeres, szeretetre méltó. Csak annak az elismeréséért harcolunk, akit elismerünk. Akit megvetünk, lenézünk annak az elismerése értéktelen, kínos. Az ilyen egyén ragaszkodása nekünk kellemetlen, rossz fényt vet ránk. Szenvedünk, gyötrődünk, ha a nagyra tartott egyén elismerését nem sikerül elérnünk. Az elismerés hiánya mélyen érint. Szorongunk, önmagunkat értéktelennek véljük. Sérül a személyiségünk. Igen érdekes példa, amikor a nő alárendelődik, mindent megtesz, a férfi mégsem elégedett. Vágyott az úr birtokolni, de arra is vágyik, hogy szabad független, öntudatos lénytől kapjon elismerést. Az alárendelődött nőtől kapott elismerés nem elégíti ki, értéktelen. A másik véglet, mikor a nő független önálló marad és a férfi gyötrődik, mert nem lehet bizonyos a nő szeretetében. Törekedne bezárni, ellenőrizni, még a szabad öntudatát is birtokolná. A nő elismerheti, őt mint hatalommal rendelkező férfit, eltartóját. Szíve mélyén pedig nem ismeri el, mint vágyott férfit. A leglényegesebb elismerést megvonja tőle. Minél erősebben akarja birtokolni az úr, annál messzebb kerül az áhított elismeréstől. A gondolatait, érzéseit nem tudja ellenőrizni. Már csak akkor van nyugalom, ha az illető alszik. Az elismerési viszonyok irányítják életünket. A támadás, kirekesztés megszégyenítés megvonja az elismerést. Ha azt amire képesek vagyunk és szeretünk értéktelennek bélyegzik, lenéznek, kigúnyolnak, esetleg nevetségessé tesznek, akkor sérül a személyünk, komplexusunk lehet, sőt az élni akarásunk is kihunyhat. Vágyunk arra, hogy vágyjanak ránk. A partnerünk elismerje képességeinket értékeinket, velünk legyen. A másik vágyára is vágyunk. Mi legyünk a vágyának a tárgya. A megszerzett, birtokba vett vágytárgy ház, állás, szép nő csak helyettesítő. Általuk sosem lehetünk biztosak, csak birtokolunk. A másik vágya a másiktól függ. Nem tudjuk kiharcolni. Többnyire a férfiak az elismerésre vágynak a nők pedig a másik vágyára. Persze az sem elég, ha a férj a nőt nagyra tartja, de más nőket jobban kíván. Akkor nem vágyik rá igazán. Mint egyedi, megismételhetetlen testű érző, gondolkodó személyt akarjon, tartson rendkívülinek. Úgy ahogy vagyok. Ha már elvárásai vannak, akkor nem feltétel nélkül akar. A modern kultúra, még mindig férfi kultúra. A nő, ha sikeres akar lenni,elismerésre kell törekedjen. Modern, sikeres nő nem lehet kiszolgáltatott. A férfi vágyát nem birtokolhatja, nem irányíthatja. Az elismerésért vívott harc, talán nem az önmegvalósítás terepe, hanem egy újabb teher.  Köszönöm Ullmann Tamás filozófiai írásait ebben a gondolatébresztőben.  :)Katalin

Képet magunkról.

Alkotunk képzeletben önmagunkról képet és készítünk fényképezőgéppel. Összehasonlítjuk. Elégedettek vagyunk vele. Olykor pedig nem. Próbálunk tenni érte, hogy a géppel készített kép az elképzelthez minél közelebb kerülhessen. Alakítjuk a külsőnket. Hajunkat sminkünket. A tekintetünkből látható a közérzetünk. Foglalkozhatunk a lelki életünkkel, hogy amennyire csak lehet egyensúlyban legyünk. A kiegyensúlyozottságot jelzi a tekintetünk a környezetünknek. A Pszichológia című lapban olvashattam az önmagunk fényképezéséről. Szokták kritizálni gúnyolni, tini lányosnak karikírozni. De mindenképp alkalmas a figyelem felkeltésre a kép készítés és netre feltöltés önmagunkról. Az amerikai elnök és a pápa is teszi. A selfi azt jelenti publikáljuk. Az önportrét nem. Önmagunkról próbálunk elmondani valamit. Készíthetjük önmagunknak, másoknak. Elmondhatjuk élettörténetünket a képek segítségével. Szeretnénk önmagunkat jobban megismerni. Akkor posztolunk egy képet, ha jól megjeleníti azt, amilyennek önmagunkat látjuk. A smink nélküli képek azt üzenik: „Megmutatom milyen a valódi énem. Megérdemlitek, hogy lássátok a „natúr” arcom. ” Felmérhetjük mennyire fogadnak el, mennyire vagyunk népszerűek. Kifejezheti az önmagunkkal való bizonytalanságot. Olyannak látnak-e, mint én önmagamat? Eszköz lehet a benyomás keltésre, társ keresésre. Megjeleníthetjük idealizált énünket. A képek szerkeszthetőek. Kifejezhetünk hatalmat presztizst, sikert. Menedzselhetjük magunkat ilyen „én-marketinggel. Némely betegségben szenvedő ember pl. láthatatlannak érzi magát. Normalizálhatjuk a média által sugallt elrugaszkodott szépségképet. Tehát pl. igenis szép a keskeny száj is a kisebb mell is. Bárki készíthet képet önmagáról. Nem kell fontos celebnek lennie. Tehát az önfényképezés nem egyszerűen a hiúság jele, hanem új fajta kommunikációs eszköz. Üzenetet tud eljuttatni személyeknek, csoportoknak. :)Kataén most

Mackó

töprengő mackóMegunt mackó vagy érdekes izgalmas ember vagyok? Látja a külvilág, hogyan vélekedek önmagamról. Sugározza a tartásom, a nézésem, a járás módom, a beszéd stílusom, a ritmusom. Fejben dől el, hogyan vélekedek önmagamról. Ez függ a környezetem véleményétől is. Hiszen mások szemében tükröt láthatok. Látszik kívülről, hogy a fejünkben milyen ítéletet mondtunk ki önmagunk felett. Szükség van e még ránk, vagy például bele fogunk egy betegség karrierbe. Elkezdjük e leépíteni önmagunkat, lelki szellemi fejlődés gyarapodás helyett? Eszembe jut egy mondat a  Schindler listája  című filmből, ahol is az ember ismételgette: „Kérem nekem munkám van.” Vagyis hasznos vagyok. Rám szükség van. Ha úgy vélem hasznos vagyok. Rám szükség van. Akkor akarok lenni. Kellek még! Ellenkező esetben alkothatok halálos ítéletet. A lehangolt kedélyünket oldani, kell, mert végzetes lehet. Mozgással, sporttal az agyunknak endorfin juthat. Így a letörtség, kedvetlenség, rossz gondolatsor, helytelen következtetések módosíthatók  fejben. Tartsuk fontosnak, figyeljünk erre! :) Kati

Az időt szeretnék lespórolni az emberek az udvarlásban

kisherceg rózsa rókaÉppen azért kezd egyre fontosabbá válni a másik a számunkra, mert időt fordítottunk a megismerésére. Emlékezzünk a kisherceg rózsájára! Valamint a történetére a rókával. Ahogyan lassan engedjük egyre közelebb magunkhoz a korábban idegen, másikat. Aki nem engedi az ismerkedés gyorsítását, azt a sietős ismerkedni vágyó alaposan kioktatja. Érvel arról, h ogy ha mutatkoznak közös hasonló vonások, akkor miért is kellene várni a kapcsolat komolyra fordulásával. Felgyorsult a tempója a mai életritmusnak. Ez a kapcsolataink kiépítésére is hat. Szeretnének pillanatok alatt körbe járva kiismerni a másikat és tovább állni, ha nem illik az elképzelésbe. Önigazolásul: „Lám ő sem az igazi. Pedig én megpróbáltam. Sőt tudattam is vele, hogy komoly kapcsolatot keresek. „Gondolkodjunk ezen is! Türelemre biztatom az ismerkedni vágyókat. Adjunk időt a „megszelidülésre” , a kibontakozásra. Lehessen a másiknak bumfordi, hibás megnyilvánulása. Hiszen a régi barátainktól is elviselünk, megtűrünk ilyen dolgokat. Lehet, hogy olyan áll most előttünk, aki majd nekünk régi barátunkká válhat. :) A sietéssel megfoszthatják az emberek  önmagukat olyantól, akinek az életükben helye, szerepe volna. :) Kata :)

Önmagunk lekűzdése az egyik legnagyobb dolog

tériszonySikerült felül emelkedni a tériszonyomon. Noha a szüleimnek nem volt, én erősen tartottam a magasságoktól. A létráról gyümölcsszedéstől, a padlás használattól. A közlekedésben pedig a padkához szorított egy alkalommal egy túl magabiztos buszos. Másik esetben egy hasonló stílusú kamionos. Utána 10 évig egyre ritkábban vezettem. Ám amikor beteg lett a közeli hozzá tartozóm és egyre gyengébb volt kellet aki szállítja őt orvoshoz. Újra, fokozatosan egyre többet odaültem a volánhoz. Olvastam róla, hogy a zárt tértől irtózóknak milyen  hozzászokást javasolnak például a lift használatához. Belegondoltam, ha ilyen lelki tréningezéssel lehet valakinek lekűzdeni a saját félelmeit, akkor akár nekem is sikerülhet. Hát ne nyugodjunk bele egy életre, ha elakad a fejlődésünk valamilyen téren. A kedves ismerősöm megosztotta velem, hogy az italos időszakánál az i-re a pontot az tette fel, hogy az idős hölgyek kicsúfolták őt, amikor látták részegen. Elhatározta, ettől ő azért erősebb ember. Józan életű lett. Erőfeszítésére méltán büszke :) Az élete utolsó pillanatáig képes fejlődni az ember. Sőt talán még utána is, ha esetleg igazak a karma elméletek:)  Kati