Férfiszellem kategória bejegyzései

Férfi izzasztókunyhó (vendégcikk)

Az alábbi esemény a MENtorforMEN közösség által lett szervezve. Ők így mutatják be magukat: „Az egész 2006-ban kezdődött egy könyv által inspirálva. Ebből lett a Keddi Beszélgetések, KB nyitott férfikör. Aztán jöttek a nyári, hétvégi férfi elvonulások. Majd 2009-ben az első egyéves, zárt önismereti csoport, az 5LM. Mind a zárt, mind pedig a nyitott kör azóta is zajlik, folyamatosan növekvő férfitáborral.”

Eredeti cikk itt.

2015 decemberében mentem el először az évvégi férfi izzasztókunyhóba. Nem sokat tudtam róla, hogy mi vár ott rám. Azt tudtam csak, hogy egy olyan évbe lépek be, amelyben pár héten belül megszületik a fiam. Az első gyermekem.

Tudatosan akartam felkészülni erre az eseményre, a férfivá válásom útjának egy komoly határkövére. Mert lehet-e magasztosabb aktusa a férfivá érésnek, mint a belépés az apák körébe? Hogy mit is jelent pontosan (nekem!) apának lenni, azt azóta is keresem, tanulom, próbálgatom, ízlelgetem, gyúrom, szemlélem. Hol tudatosan, hol ösztönösen. Szeretném jól csinálni, nem elrontani. Otthonról nincs (jó) mintám rá, de már képes vagyok ezt előnynek megélni: tiszta lappal indulhatok. Nem az előző szobrász nyomait kell kisimítanom, faraghatom a puszta követ. Csak fogjam erősen a vésőt, kalapácsot.
tuzA kunyhóban az izzó kövek a férfi magját szimbolizálják. A termékenyeséget. Az élet átadását. A cselekvést. Az erőt. „Nem azért versenyzünk, hogy legyőzzük a másikat, hanem hogy együtt legyünk” – mondta Peti, a szertartás vezetője. Nem arra megy a játék, ki bírja tovább a hőséget, ki lesz az „alfahím”, férfiak között is a Férfi, hanem hogy együtt legyünk. Támogassuk egymást, lépkedjünk egymás mellett, férfiak az úton, véssük a szobrunkat, ki-ki a magáét. Feszegessük a határainkat, a fizikai és szellemi tűrő- és teljesítőképességünket. Vagy izzadjuk ki, amitől meg akarunk szabadulni, s dörzsöljük le az izzadságot a jeges hóval.
De még előtte: tüzet rakni, fát hordani, hasogatni, a kunyhót megépíteni – teremteni, cselekedni, közben böjtölni, s pálinka helyett teát meg vizet inni. Ettől is több a kunyhó, mint egy szaunabérlet.
Megeresni a kapcsolatot lelkünk női részével, erről is szól a kunyhó, ezért van női meg férfi oldala. Enélkül a kapcsolat nélkül aligha teljesedhet ki a férfi erő.
„Pedritót mikor hozod el?” – kérdezte mosolyogva Peti. Az indiánoknál pár hetes csecsemőket is látott kunyhózni.
Ez még kicsit odébb van, most még csak az én kezem bírja el a vésőt meg a kalapácsot. De már azzal a tudattal tartom őket s emelem csapásra a kezem, hogy a vésőm nyoma már az ő puszta kövében is nyomot hagy(hat).
Apának lenni felelősség, súgták a kövek ott fenn a kunyhóban ezen a januári hűvös éjjelen.

Nemzetközi Férfinap 2016

ffinap6„Vinné el az ördög, aki ilyen hidegbe talál ki férfinapi ünnepet!” – gondoltam, miközben a zászlót tartva toporogtunk Robival a Spar parkolójában. Még jó, hogy hó nem esett, pár napja az is volt. De hát azért Férfi a férfi, hogy szembenézzen a kihívásokkal! Pláne, ha segítőtársa is van, közösségben minden könnyebb.

Az első fél óra rettentően lassan telt el. Jöttek az emberek, üdvözöltük őket, és általában szívesen vették, hogy kérdezgetjük őket az ünneppel kapcsolatban. Az is igaz, akadt, aki szerint nagyon kevés férfi méltó erre az ünneplésre, a pozitív figyelemre. Megkérdeztem az illetőt, hogy ez személyes tapasztalata – e, vagy inkább a média fest le minket ilyennek? Ő azt felelte, hogy a környezetében figyelte meg mindezt, vannak férfiak sokan, akik az italt, a hűtlenséget, a megbízhatatlanságot választják. Én személy szerint ugyan úgy látom, hogy rengeteg férfi indul neki tisztességes szándékokkal és elképzelésekkel az életnek, hogy sokan igyekeznek akár erőn felül is teljesíteni mindazt, amit megtanítottak nekik, hogy a dolguk – el kell ismerni, ez nem minden férfire igaz. Álljon nekik biztatásul ez az ünnep, hogy álljanak fel és igyekezzenek, mert a társadalom nem megy el szó nélkül az áldozataik és erőfeszítéseik mellett! Azt hiszem, az okozott fájdalom és hiány ellenére pusztán hibáztatással nem megyünk sokra.

Nagyon sokszor belefutottunk, még férfiaktól is, hogy minden nap férfinap. Nekem ez személyesen nagyon fáj, úgy gondolom, aki ezt elhitette az emberekkel, nyilvánvalóan nem tudja, mit jelent férfiként élni hazánkban. Ahol egy férfi hamarabb hal, mint egy nő, de később mehet nyugdíjba. Ahol az idő előtti iskolaelhagyók egyértelműen inkább a fiúk, és ezáltal nagyon sokszor az életlehetőségeiket szűkítik túlságosan le. Nagyon úgy tűnik, hogy az iskolarendszert egyszerűen nem az ő fiús készségeiknek találták ki. Ahol nagyon sok férfi küszködik azzal, hogy válás után továbbra is részt vehessen gyermekei életében, és nagyon sok hajléktalan férfi története kezdődik ezzel a szóval: „elváltam.” Ahol a börtönök tele vannak férfiakkal, akiket nagyon sok esetben nem tanítottak meg, hogyan éljenek értékes, tiszteletre méltó életet. Ahol rengeteg férfi válik alkoholistává, mert a környezetük azt várja tőlük, hogy az ivással fejezzék ki férfiasságukat, illetve nincs előttük példa, hogy miképpen nézzenek szembe problémáikkal. Sokszor: egyáltalán belássák, hogy vannak problémáik, és segítségre van szükségük. Mert a tipikus reakció a társadalom felől először is a közöny, majd a sajnálkozó megjegyzés, amikor már megtörtént a baj: „Milyen kár, hogy ez a Józsi elkezdett inni, olyan dolgos ember volt.” Igen, összecsúszott, mert nem tudta, mit tegyen, és elfogyott az ereje.

Később jött egy úr, akivel igen őszintén elbeszélgettünk, hogy az emancipáció eddigi több évtizedes hazai története igazából arról szólt, hogy a nők akartak valamit, a férfiak duzzogtak, a nők megkapták; megint akartak valamit, a férfiak berzenkedtek, a nők megkapták; aztán megint akartak valamit… És ezidáig, egyetlen fórumon nem hangzott még el, hogy: „Köszönjük, férfiak!” Holott mi, a férfiak túlnyomó többsége, a gondolkodásunkat, a tetteinket és ALAPVETŐEN az EGÉSZ életünket változtattuk meg: Örökre. Hogy a nők boldogabban élhessenek. Ez nem olyan, mint amikor az életemet adom egy nőért, ami grandiózus tett, de megtettem és kész, nincs tovább. Itt halálom napjáig mindig az új vágányon kell járjak, és nap mint nap kihívásokkal kell szembenéznem emiatt: mindig és szünet nélkül.

De találkoztunk azért mi mással is.

Sok nő biztatott minket, hogy hajrá, kell ez, ők támogatják az ünnep megtartását. Ha van Nőnap, legyen Férfinap is! Úgy vélik, ez is az emancipáció része, illetve kiállnak a férfiak mellett.

ffinap7

A kép Gutorföldén készült, Zala megyében

Néhányan már tudtak az eseményről, mert az interneten terjed. Pont előző nap hallottam egy ismerősömtől, hogy Kőszegpatyon például műsoros ünnepséget is szerveztek a férfiak tiszteletére. Van jó példa, hála az Istennek!

Többen mondták, hogy szervezzünk zenés-táncos alkalmat, még pénzt is adnak bele, biztos elmennének. Nos, ez a jövő. Biztos eljön ennek is az ideje.

Két fiatalember háromszor visszajött, annyira érdekelte őket, hogy hogy van ez? Fontos lehet az, hogy valaki férfi? Hogy milyen az élete, és hogy elégedett – e vele? Egyikük egyébként tizenkét illetve tizennégy órákat dolgozik naponta, külföldön. Dolgozik, eszik, valamit alszik, és már megint: dolgozik… De hát minden nap férfinap, mint tudjuk.

Egy idős tanárnő csokit és magos zsemlét hozott nekünk a boltból, odaadta, és nevetve figyelmeztetett minket: „De aztán fiúk, nem ám szanaszét szórni a magjaitokat!” Értettük, jót nevettünk.

Igen sok férfinak kifejezetten jól esett, hogy végre rájuk is gondolnak mások. A közösség, a társadalom, amelyben élnek. Jó volt látni a mosolyt az arcukon, megszorítani a kezüket.

Akadt, aki hiányolta, hogy a nagypapákról nem tettünk említést a zászlón. Elmesélte, hogy milyen jó az unokáival lenni, és szinte imádja őket. Sokkal könnyebb őket szeretni, mert nincs annyi teher és kötelezettség a vállán, mint a gyerekeivel szemben volt. Ő mesélte el, miképpen működött, mikor a nyolcvanas években még kamerákon keresztül nézhette csak az újonnan megszületett gyermekeit. Nem, mint ma, amikor szinte együtt szülnek a párok!

De a legvidámabb az volt, amikor egy idősebb úr megállt a közelünkben biciklivel, elolvasta a zászló feliratait, majd felkiáltott: „Férfinap? Az meg mi a lófasz? Menjetek a picsába!” Azzal elhajtott. Ezen percekig nevettünk Robival.

Mert mi tudjuk, hogy KELL Férfinap. Egyszerűen nem kérdés.

 

;-)

 

Zoli

Az edoi csata

kagawaSietve bontották a tábort, a sógun serege gyorsan közeledett. Kagawa szegény szamuráj volt, maga szedte szét a sátrát. Mint a villám, járta át a fájdalom, a háta egy merev izomcsomóvá változott. Próbált levegőhöz jutni, remélte, senki sem látja, miközben igyekszik visszanyerni uralmát a teste felett.

Ötven éves elmúlt, és érezte az éjjel, miközben az eső dobolását hallgatta, hogy bekúszik a fájdalom a vállába. Örült, hogy saját sátra van, nem kellett osztoznia mással. Mindig félt tőle, hogy valahogy meglátszik rajta, kitudódik, már nem a régi, hiába nem akarja, meglazul a szorítása a kard markolatán, oda kell figyelnie a ritmusra, vagy kimerítő zihálás lesz a küzdelem vége, hogy…

Úgy tűnt, Edo alatt csap össze a két sereg, remélték, még lesz idő hadrendbe állni, mielőtt lezúdulnak rájuk a szürke egyenruhások.

Tenzo, a kerek képű, ösztövér parancsnok felmérte a felsorakozó katonákat, a kifejlődő arcvonal előtt sétált, miközben lejjebb lovasok nyargaltak a helyükre. A sorok közé, mélyre is benézett, félrefordított fejjel latolgatott párszor. Kagawa bal vállát felhúzva állt a helyén, így nem érezte annyira a reggeli fájdalmat. Tenzo gyorsan döntött, ahogyan ránézett.

– Állj hátra!

Kagawa elvörösödött a megaláztatástól, de nem szólt, bár Tenzoval sok csatát együtt harcoltak végig.

– Neked jobb így – morrantotta Tenzo, látva harcostársa arcát. Igen, neki jobb, ezt Kagawa is tudta, és titokban megkönnyebbült. A többiek nem szóltak a kedvezésért, bár hátul állni szégyen volt, de túlélni is ott lehetett a legjobban. Mindenki tette a dolgát, azzal volt elfoglalva, amivel megbízták. Ha morogtak is, magukban tették, kívül az arca sem rezdült senkinek. Meglehet egy öregedő, szegény szamuráj egyszerűen nem fontos a jó erőben lévő többieknek.

Valaki nézte. Ahogy felemelte a fejét, Joshi tekintetébe kapcsolódott az övé. A fiatal szamuráj szeme megrebbent, komolyan biccentett. Kagawa fogadta a köszöntést, és visszabiccentett. Joshi elfordította a fejét.

Kiáltozás támadt a jobb szárnyon, és nemsokára kardok pengése hallatszott el hozzájuk. Mind arra figyeltek, várták, mi a parancs, oda vezénylik-e őket, vagy állva maradnak. A sógun azonban ravaszabb volt, mint várták, mert a hátukban is idegen csapatok tűntek fel, és ordítva rohanni kellett, aztán pedig csapni, öklelni, megállni…

Nem tudta Kagawa mennyi idő telt el, már három párharcból került ki győztesen, de társai újra és újra összezáruló sorai megint elvágták az ellenségtől. Amint leeresztette a karját, a háta égőn fájt  és a ritmusra szinte egyáltalán nem tudott ügyelni. Amint csökkent a légszomja, benntartotta a levegőt, kifújta, várt, beszívta, ahogyan még régen tanulta.

Megint szétnyílt előtte társainak sorfala, és a résen betörtek a szürke szamurájok. A fiatal harcos, aki ott termett, Kagawa előtt felrántotta kardját, majd villámgyorsan gyomorba rúgta az öregedő szamurájt. Az csapásra számított, és előregörnyedt a zsigereibe robbanó lábtól. A feje fölé akarta emelni a kardját, biztosan tudta, hogy a nyakára fog érkezni a következő csapás, de érezte, hogy iszonyúan lassú. Csendülés hallatszott, majd a hang, ahogy a bambuszpáncélt átdöfi a katana, és fájdalmas kiáltás.

joshiJoshi állt szétvetett lábbal Kagawa felett, és lerúgta a kardjáról az immár haldokló ellenfelét. Az öreg szamurájt elöntötték az érzések, szégyellte, de könnyek borították a szemét, és egy pillanatra ledobta volna a páncélját, hogy egyszerűen az erős Joshi karjaiba vesse magát, és hagyja, hogy az kivigye a vérzivatarból őt.

Ehelyett Joshi lehajolt, benyúlt Kagawa hóna alá, és talpra segítette őt. Mutatta, vessék egymásnak a hátukat, és úgy küzdjenek. Az öreg megfeszítette belül magát, már szégyellte az előbbi elgyengülését, és összeszorított foggal készült a küzdelemre. Az arcvonal széthullott, mindenütt párbajozó szamurájok küzdöttek.

Délutánra eldőlt a csata, a sógunt visszaverték, szabad volt az út Edoba. Másnap indulni akart a vezérkar, de aznap a katonák kipihenhették a fáradalmaikat. Kagawa megkereste Joshit, aki épp Tenzoval beszélgetett, és még néhány szamurájjal. Kagawa a kardjára támaszkodott, és nem törődött vele, hogy mindenki látja, milyen görnyedten jár.

– Joshi, köszönöm – hajolt meg az ifjú harcos felé az öreg szamuráj. Megrándult, de lassan kiegyenesedett.

Joshi szerény kis mosollyal felelt:

– Mind megöregszünk, nem? Jó, ha van segítség.

Tenzo komoly tekintettel nézett Kagawára:

– Nem gondolod, hogy abbahagyd? Talán le tudnál telepedni valamerre. Omashi szama most, hogy így állunk, biztos elbocsát a szolgálatából, ha kéred. Tégy, ahogy akarsz, de nem szégyen a kellő időben váltani.

Kagawa hirtelen úgy érezte, súly gördül le a melléről. A félelem a szégyentől, a többiek megvetésétől. Elöntötte a vágy a nyugalom, egy másik élet felé.

– Meggondolom, Tenzo szan. Elgondolkodom rajta – válaszolta.

 

 

;-)

Zoli

Virtus

– Utolsó öt! Ichi, ni, san… – az edző a másfél órás edzés végén, szinte rekedten a sok elkiabált utasítástól még vezényelte az ütéseket.

– Fáradtak vagytok? – állt meg az ötödik ütés után a két sor előtt. Egyik sor ütőpárnát tartott maga elé, másik ütött, de gumikötéllel tette nehezebbé az ütések kivitelezését.

– Hát… – senki nem merte mondani, hogy: „igen”.

– Nem baj, még egy kis kata! – mondta szinte mámorosan a mester. Élvezte, hogy a legvégsőkig elvitte a tanítványait, és újra és újra bebizonyíttatta velük, hogy túlszárnyalhatják addigi korlátaikat.

Megvolt a formagyakorlat is. Sorakozó.

– Mi a karate gerince? – kérdezte búcsúzóul a mester.

– Tisztelet, akarat, szorgalom… – hallatszottak innen is, onnan is a dójó kun szavai.

A mester csak legyintett.

– A VIRTUS! Hogy küzdjél, és ne add fel! Állj talpra, és kezd újra ha nem megy is! Mert majd fog.

Intett a kijárat felé.

– Hétfőn hat óra! Egészségetekre!

virtus

Több vagyok nálatok

angyalHa csak egy hajszállal is több, de kell ez az érzés, ahhoz, hogy nagyot cselekedjem, igazán őszinte legyek, megnyíljak és adjak, lépjek bátran.

Más hogy van ezzel?

Amit még nem próbáltam: előidézni az érzést. Akkor is így tenni, ha nem érzem az egómat magam körül. Állítólag lehet ezt is: tiszta erőből tánc!

Be kell vállalni ügyeket, meg kell tenni a tetteket, hőssé kell válni.

S mit teszek, hogy ne szálljak el, a gőg el ne borítson? Mindig hozzáteszem: „Igaz, hogy különleges vagy Zoli, de mindenki más is pontosan úgyanannyira különleges”.

Mert igen. Kell a horgony.

 

;-)

Zoli

Egyenlőség Napja – Kiállás a férfiakért

Március utolsó napján a Valódi Egyenlőséget csoport tagjai a férfi érdekképviselet fontosságának jelzése miatt álltak ki a Deák Ferenc térre molinóval, kérdőívvel, és a férfiélet problémás területeivel foglalkozó kiadvánnyal. Tanulságos volt.

„Egy férfi nem kellene, hogy maga oldja meg a problémáit?”, kérdezte egy nappal korábban a szabó, aki a rendezvényre készülő molinón dolgozott. Majd folytatva a molinó összevarrását, engem ugratva hozzátette: „Akkor én most a puhapöcsű férfiaknak dolgozom?” Nem tartottam kiselőadást neki, nevettem a csipkelődő viccén.  Elgondolkodtam, vajon mindent meg lehet oldani egyedül? Az élet nem éppen azt bizonyítja, hogy közösségben hatékonyabb az ember? Férfiak nem jelezhetik, hogy bizonyos problémáik megoldását, vagy segítséget a megoldáshoz a társadalom más szegmenseitől remélik? Pedig annyi férfiprobléma van, ami megoldásra vár… A bíróságok igazságtalan gyermekelhelyezési gyakorlatától kezdve, a férfigyűlöletet ontó szélsőséges feministákon át, a korai iskolaelhagyó fiúk hátrányaiig.

A molinóra 5 kép került fel, melyek egyaránt a nők és a férfiak kölcsönös szeretetét, tiszteletét és együttműködését szimbolizálják, illetve szerepel rajta a csoportunk neve (Valódi egyenlőséget), ami egyben a mondanivalónk is volt. Kiállni a férfiakért, de nem valamiféle előjogokért, hanem a férfiak egyenlőségéért. Ami a nők egyenlősége is. Vagyis valódi egyenlőség. A nők és a férfiak egyenlősége nem ellentétben áll egymással, hanem kiegészítik egymást. A nők egyenlősége a férfiaknak is jó, a férfiak egyenlősége a nőknek is jó.

 

fenykep0542.jpg

 

Nem sokkal 9 óra előtt felállítottuk a molinót a metróhoz vezető lejáró előtt, így az emberek, akik a metróból feljöttek szembetalálhatták magukat vele. A molinó elé egy lepedőt terítettünk és azon helyzetük el kiadványainkat. Az egyik városnéző buszozást népszerűsítő férfi, akinek már novemberben sem tetszett, hogy kiállunk, mert ez „buziság”, most is egyből beszólt, ahogy kikerült a molinó… Igaz, utána békén hagyott, végezve dolgát: invitálta az arra járó turistákat. Férfiként, szintén az önállóság elkötelezett híveként.

Kling Ferenc ismét egy remek villámkérdőívet állított össze, mely segítségével arról kérdeztük az embereket, hogy szerintük egyenjogúak-e a nők és a férfiak Magyarországon, hogy ők személyesen szenvedtek–e el hátrányt a nemük miatt, illetve hogy min változtatnának a két nem viszonyában és általában az életben, ha tehetnék.

Sokan válaszolták, hogy nincs egyenlőség Magyarországon, a leggyakrabban a nők alacsonyabb kereste került elő, ezt a válaszadók többsége megemlítette. Más konkrétum nem volt, ami akárcsak ehhez közelítően nagy arányban előkerült volna. Sokan a nők társadalmi megbecsültségének hiányát említették. Ami tisztán látszott: az emberek többsége nem polarizált narratívában gondolkodik erről, hanem az egyenlőség kapcsán a női emancipációra, érdekvédelemre asszociál. Persze, azért volt kivétel is, egy férfi például arra panaszkodott, hogy manapság az egyenjogúság egyre inkább a nők többletjogairól szól.

Jópáran hoztak példákat a saját életükből is. Közülük a legtöbben arról számoltak be, hogy a munkahelyen szenvedtek el hátrányt a nemük miatt. Például egy nő azért lett kirúgva, mert nem viszonozta főnöke vonzalmát, illetve egy férfi rendszeresen ki lett mozdítva a kötelező feladatköréből árut pakolni nem titkoltan azért, mert férfi, miközben nőket soha nem hívtak el női mivoltukból fakadóan külön extra feladatokat is elvégezni.

Azért sokan elégedettek voltak férfiként, illetve nőként való létezésükkel, és nem akartak változtatni különösebben semmin a két nem viszonyában. Ők elég pozitívan álltak az élethez és a hazai viszonyokhoz. Páran kifejezetten dicsérték a kezdeményezésünket, különösen egy szolgálaton kívüli rendőr, aki megerősítette, hogy szükség van férfi érdekképviseletre.

Meghallgatva nők véleményét és tapasztalatait is, az a benyomásom támadt, hogy egy nem gyűlöletkeltő nőmozgalomnak azért van mit tennie idehaza a nők egyenlőségéért.

De azt is láttam, hogy sok a félreinformáltság van az emberekben. Például a többség azt válaszolta, hogy csupán a nők rovására nincs egyenlőség idehaza. Miközben valójában például a törvények egyre inkább a férfiakat különböztetik meg hátrányosan. De azt gondolom, hogy mindennapi életünkben se fekete-fehér a helyzet: bizonyos részterületeken az egyik, másutt a másik nem van hátrányban. A családi terepen a nők előnye nagy, munkahelyen inkább a férfiaké.

Végső soron hasznos volt kiállni az emberek elé, akik közül többen is készségesek voltak válaszokat adni nekünk, és szívesen fogadták a kiadványunkat is, mely szintén „Valódi egyenlőséget!” címmel került kiadásra. Kell vitázni és érvelni az elterjedt téves hozzáállással (egy férfi boldoguljon egyedül), illetve téves információkkal szemben. Ha tesszük a dolgunkat mi, a férfiak ügyét képviselők, akkor szabadabb, egyenlőbb, igazságosabb társadalmat hagyhatunk magunk után!

Bajtársak közt a helyünk

Férfiasan szembe kell néznünk az Élet kihívásaival. Ehhez nagy belső erő kell.

Férfiasan szembe kell néznünk az Élet kihívásaival. Ehhez nagy belső erő kell.

Kétségtelenül minden fiúban él a vágy, hogy Férfi és Férfias legyen, illetve azzá váljon. Gyermekkorunkban sokféle kimondott, vagy csak hallgatólagosan, gesztusokkal, utalásokkal közölt bölcsességet kapunk szüleinktől, a médiából, és barátainktól, vagy éppen ellenségeinktől. „Légy önálló!”, „Csak magadra számíts!”, „Segítséget csak a gyengék kérnek. S gyengének lenni – szégyen.”  Ma, amikor nagyon sok minden a feje tetejére látszik állni velünk kapcsolatban, ami évezredekig működött, célszerű megvizsgálni ezeket a szellemi kincseket is: melyik arany, s melyik csillogó kacat csupán?

Vonzó az önálló, saját erejéből létezni és feladatait megoldani képes férfi képe, akire másoknak van szüksége, de neki másokra nincs. Afféle félisten ő, aki mindig ad, (időt, képességet, szakértelmet), megold, elrendez és cserébe csodálatot és irányító szerepet kap a közösségtől.

A valóság azonban az, hogy az irányítóposztokért majd’ mindenki szívesen ringbe száll, egy idő után inkább kötelesség és teher, mint hódolat és rajongás kiváltója, és legbensőbb igényeink (tömören: szeretni és szeretve lenni) még a puszta csodálattól nem elégülnek ki.

Álljunk csak meg! Van olyan egy férfinak, hogy szíve? Igaz, hogy kapni is, és nem csak adni akarunk? Hogy vannak érzelmi szükségleteink, melyek kielégítéséért cserébe szívesen lemondunk függetlenségünkről, és kapcsoljuk magunkat máshoz/másokhoz? Vagy esetleg gáz arról beszélni, hogy egy férfinak van (speciálisan férfias, de): LELKE?

Nos, nem könnyű. Egyrészt senki sem érzi magát szívesen síró-rívó puncikának, akinek a gerince helyén zselé csordogál, és ezt mástól sem szívesen hallja vissza. Másrészt viszont igenis vannak érzéseink, és érzelmi szükségleteink, amelyek megkívánják a magukét. Előbb-utóbb ezeket valahogy ki kell fejezni, vagy jön: a kiégés, megkeseredés. Játszmák, pótszerek, addikció.

Sokakban kelt ez félelmet: ha bevallom, hogy szükségem van a másik figyelmére, elismerésére, szeretetére, azzal sebezhetővé, kiszolgáltatottá teszem magam. Ki szereti ezt bevállalni, és a visszautasítás és csalódás kockázatát? Van azonban erre gyógyszer! A „B” terv. Mit teszek akkor, ha kudarc ér, amikor őszinte vagyok? Kiüvöltöm a fájdalmam az erdőben, agyongyepálok egy párnát, levelet írok valakinek beleírva mindent, és eltépem, filmeket nézek, sportolok, régi baráthoz fordulok? Érdemes ezt belül végigjátszani, mert ha sikerül megkapni az őszinteségünkkel, amire szükségünk van, az eredménye: bensőségesebb kapcsolat magunkkal és másokkal, jobb önérvényesítés, érzelmileg kiegyensúlyozottabb és boldogabb Élet.

Védőpajzs egy jó férfiközösség

Védőpajzs egy jó férfiközösség

Érzelmi biztonság legkönnyebben és elsősorban hasonló gondolkodású férfiak közt alakítható ki. Másokkal is, nőkkel, családtagokkal, de legtöbbször férfi érti meg igazán a férfit. Ott, ahol le merjük és tudjuk venni maszkjainkat, ránk rögzült szerepeinket, be tudjuk vallani hiányosságainkat, fájdalmainkat, és meg tudjuk osztani örömeinket. Nagyon fontos tudnunk, hogy természetszerűen (vagy Istentől eredően) vagyunk tökéletlenek. Akár így, akár úgy, de valami vagy valaki nálunk nagyobb alakította úgy, hogy egyrészt lelket, másrészt akár fájó hiányokat is ad, férfias erőink és jól funkcionáló készségeink mellé. Magunknak teszünk szívességet, ha ezt szégyenkezés nélkül elfogadjuk.

Kell, hogy részei legyünk olyan közösségnek, közösségeknek, ahol ránk is szükség van, számítunk, és számítanak ránk. Ezért is tartom olyan fontosnak, hogy férfiak időről időre összejöjjenek, és őszintén megbeszéljék az életük dolgait egymással, arra a kérdésre is fókuszálva, hogy milyen is, és hogyan kell ma Férfiként élni? Gyereket nevelve, nővel közösen, dolgozva és feltöltődve pl. hobbik által.

Kell egy hely, ahol a férfias attitűdök megélése (barkácsolás, erőpróbák, fair play versengés, apaszerep – közös, családi programok által) fejlesztése is megtörténhet. Ahol feltárulhatnak, megfogalmazódhatnak  olyan élmények, melyekre amúgy nincs, vagy alig van idő.

Például annak az apának a története, aki a II. Világháború idején hazajöhetett szabadságra, de úgy, hogy szavát adta a hadnagyának: két hét múlva visszamegy. A családja, de a falu is marasztalta, mondván, nincs nyoma az eltávjának, bolond lenne visszamenni a pokolba. De az apa kötötte az ebet a karóhoz; a szavát adta, a hadnagya és a társai bíznak benne. Élve nem tért többé haza. (Kiemelendő az anya szerepe, aki táplálta a tisztelet érzését a gyerekekben, a már idős korú férfi ezért tudta ezt meghatottan elmesélni az édesapjáról. Hihetetlen, hogy az idősek mennyi tenniakarással tudnak bekapcsolódni egy körbe, és mennyi életszagú történetük van!)

Vagy a másik apa, aki kitartott szülőhelye mellett, pedig foszforral is bombázták őket (a foszfor még a téglát is átégeti, olyan magas hőfokon ég).

Kell a hely, ahol az is elhangozhat, ha a férj, mert veszekedtek, felesége bosszúja miatt az üvegházban töltötte az éjszakát, mert az asszonya fortélyosan kizárta őt a házból. És nincs megbélyegzés, gúny, háta mögött kitárgyalás.

Ahol meg lehet beszélni azt is, hogy mit kezdjen az ember azzal a ténnyel, hogy pl. a birtokszomszéd egy téglafalat húzott fel a kertjében, és nem hajlandó szóba állni erről. A példákat végtelenül lehet sorolni.

Ilyen közösségháló: a Férfiak Klubja, a Mentorformen és a Férfisátor, melyek oldalai megtalálhatók a Facebook-on. Alakulás alatt van a Férfihang Civiltársaság, mely többek közt mentálhigiénés munkát is végezni fog, s lehetőség szerint közösség, illetve közösséghálózat szervezést is.

Kit véd az én pajzsom? Kinek a pajzsa véd engem?

Kit véd az én pajzsom? Kinek a pajzsa véd engem?

Kétségtelenül a férfinak a családban van egy támasz, tartóoszlop szerepe. Erejéhez és lehetőségeihez képest anyagilag hozzá kell, járuljon a családi kasszához, és ha abban fogy a garas, leginkább az ő dolga új bevételt felhajtani. Viszont hazánkban is egyre inkább meghonosodik, hogy ez a megtartó szerep lelkileg is érvényesüljön. Legyen jelen a férfi a családja életében: a szülőszobában, a kisgyermek körül, a gyereknevelésben, játékban, tanulásban, és a nők is igényelnek maguknak időt és figyelmet. Egyre több oldalról tartanak ránk igényt a körülöttünk élők, ami nagyszerű, de ehhez idő és energia is szükségeltetik.

Remek feltöltődés és egyúttal személyiségfejlesztő hatású, tehát mindebben segítségünkre van, ha időnként elvonulunk a barátainkkal: pecázni, virtuskodni (pl. focizni, vagy kenutúrára) és BESZÉLGETNI.

Őszintén, megértőn: Férfiasan.

Kell a férfinak a megmérettetés, vagy kell a férfinak a megmérettetés?

Itt egy videó egy német fiatalemberről, Cristoph Rehage- ról. 2007 és 2008 novembere közt elment Beijingtől, Ürümquig. Ez több, mint 4000 km-es táv. Érdemes megnézni a kezdő és zárófotó közti különbséget az arcon. A tekintete a kezdőfotón inkább egy kakaskodó hajlamú kamaszra emlékeztet, aki talán keménykedésből nyiratta le a haját kopaszra, s saját bevallása szerint egy fighting maschine. A végére egy sokkal komolyabb (bár szerintem ő alapvetően az lehet a szinte végig zárkózott arc, és mély tekintet miatt), és bölcsebb szempár néz ránk. Az arc is karakteresebb, szikárabb a megtett út után: férfiasabb. És hál’ Istennek hagyott némi hajat és bajuszt magának, ugyanis kifejezetten jól áll mindkettő Cristophnak.

Megemlíteném, hogy a film végén feltűnik egy mentor arca is – mint minden nagyot alkotó férfinak, Cristophnak is van példaképe.

 

Ui: Kedves Andrea, illetve Szilvia! Kati! Lehetne cikket írni az anyák és feleségek számára, hogy biztassák férjeiket az Élet kihívásainak kockázatvállalására és az apák tanítsák meg erre fiaikat is. Járjanak össze megbeszélni az élményeiket, tapasztalataikat. Remek férfiközösség hálózatok vannak ma idehaza, Férfiak Klubja, MentorforMen, Férfisátor és már alakul a Férfihang Civil Szervezet is. De simán barátilag is össze lehet jönni, természetes önszerveződéssel.

Itt egy rövid cikkecske a Kihívás egyik itthoni megvalósulásáról. Meg lehet csinálni idehaza is.

Eat, sleep, karate, repeat!

Fénykép0438

Balról Pál Tibor Instruktor, 5 dan, jobbról Samu István sensei, 2 dan

Tibi sensei idén nyáron megint nagyot gondolt. Nem csak úgy edzőtábort rendez! Á, mi az? Olyat mindenki tud. Dójók dójóját hozza létre (szabadon: közösségek közösségét). Samu sensei Fertődről pedig partner volt ebben.

Tibi megnyugtatott mindannyiunkat, mivel az évközi edzéseknél keményebbekkel számolhatunk, ezért csak egy és egynegyed óráig fognak azok tartani. Ezt az ígéretét maradéktalanul be is tartotta, mivel csak az utolsó alkalom sikerült két és fél órásra (szolidan a duplája), egyébként a két óra hosszával végül is kényszeredetten bár, de kiegyezett.  Lehet ezt folyamatos megmérettetésnek hívni? (Csernus után szabadon.)

AKARAT. (Dójó kun) Vajon akarja az eredményt az a karatéka, aki a kemény edzés alatt erőnléti gyakorlat után önként vállalja a gyakorlatnál kétszer nagyobb mennyiség elvégzését? (És nem csak vállalja, de meg is csinálja.) A csapat kétharmada megtette. Ezt lehetetlen volt akkor taps nélkül hagyni.

Én személy szerint felnevettem, amikor Tibi sensei feje megjelent a szobánk lépcsőjénél utolsó este. Előtte megnyugtatott minket, hogy másnap a reggeli edzés elmarad. Egy szóval nem mondta, de adódott a következtetés, hogy akkor már a sokat emlegetett éjszakai edzés is elmarad. De egy ilyen rafkós senseinél, aki szüntelen kihívás elé állítja a tanítványait, ilyen nem fordulhat elő. Teljesítettük ezt is.

LÉLEK. Némi mentálhigiénét is vittünk a tábor menetébe, így csapaterősítő élménymegosztást tartottunk. Őszintén elmondtuk az odakívánkozó élményeinket a karatéval és annak szellemiségével kapcsolatban. Számomra kiderült: megszoktuk már, hogy megoldjuk a kirótt feladatokat, nem könnyelműsködünk el egyetlen helyzetet sem, és így elképesztően motiváljuk szavak nélkül is egymást.

A VIZSGA, a Tábor Koronája. Meglepően rövidre sikerült, csak két órát késtünk az ebédről miatta. De akkor már hatodik órája tartott. Viszont alaposan kiderült, ki mennyit ér. Ugrásszerű fejlődés, kiemelkedő teljesítmény, lenyűgöző hozzáállás, és fejcsóválásra késztető „produkció” egyaránt volt. Zárásként az utolsó előtti karatékát körpusztán szeretetből megrugdosták, majd megölelték a vizsgáztatók, aztán mehetett izgulni az eredménye miatt.

És végül: JÁTÉK. Vízi edzés. Miután a beígért húsz percet befejeztük háromnegyed óra múlva, már tudtuk, hogy kifogtuk a tavalyi nád tarlóját. Azért vidáman (de prüszkölve a víztől és nem vígan dalolva) nyomtuk a fekvőtámaszt a térdig érő vízben, fektettük el egymást a Balatonban és futottunk versenyt a partról a derékig érő mélységig.

Mit lehet még írni ennyi őszinte hencegés után? Ne legyen büszke rá az ember gyereke, ha teljesíti?

A tábor helyszíne Ábrahámhegy volt, a Balaton partján, és 2015 nyarán történt mindez.

 

;-)

Zoli

Veszélyes nemzetközi egyezmény elfogadás előtt – cikk a Férfihangon

férfihangAggódunk páran. Ha Magyarország ratifikálja az Isztambuli Egyezményt, itt időnként hideg szelek fognak fújni a férfiakra. És ez a nőknek sem lesz jó, hiszen a baj mindig továbbgyűrűzik, hiszen együtt élünk, nem egymástól távol, idegenként. Az eredeti cikk itt olvasható: Férfihang, antifeminista magazin. Link:

Így diszkriminálja Magyarországon a férfiakat a radikális feminista Isztambuli Egyezmény