Nemes Emil
Nemes Emil kőszegi ökölvívók kinevelésével és edzésével foglalkozott még nemrégiben. Az immár nyugdíjas férfival ökölvívásról, emberré, férfivá nevelésről, és az ökölvívókról beszélgettünk.
– Emil bácsi, pár szót mondjon magáról!
– Budapesten születtem, 1943 –ban, nemsokára itt lesz a hetvenegyedik születésnapom. Magánéletről nem szeretek nyilatkozni, beszéljünk a sportról, inkább!
Ma már annyira aktív nem vagyok, de edzésekre időnként bejárok. Van utánpótlás, szerencsére. Nekem sikerült lerakni az alapokat, ami azért fontos, mert itt, Kőszegen nagyon régóta volt ökölvívás, de mindig úgy, hogy pár évig volt valaki, egy „őrült”, aki ezt csinálta, egészen, míg nem sikerült nekem elkezdeni, és olyan sikereket elérni, illetve alapokat lerakni, hogy érdemes volt folytatni. A működésem alatt 140 érmet szereztünk országos és helyi versenyeken. Azóta még gyűjtöttek hozzá a fiúk. Engedd meg, Zoli, hogy néhány nevet, és az eredményeiket megemlítsem. Picit, bevallom, készültem.
Tehát, akik a leginkább előbbre vitték a Magyar Ökölvívást, innen, Kőszegről:
Döbrösi Ádám, aki kétszeres Magyar Bajnok
Magyarics Ferenc, aki háromszoros Magyar Bajnok, kadett (Zoli: később pontosítom a vsz. katonaságtól átvett fogalom jelentését) Világ Bajnok 5. helyezést ért el
Hódosi Zsolt, aki négyszeres Magyar Bajnok, junior Világ Bajnok 5. helyezett
Nemes Erik, aki négyszeres Magyar Bajnok, kadett Világ Bajnok 5- helyezett – róla, örömmel mondhatom, hogy az unokám, és végül a mai napig legeredményesebb, most is aktív versenyzőnk:
Szili István
Szili István, aki négyszeres Magyar Bajnok, és az EU-s tagállamok Európa Bajnoka (rá később még pár mondat erejéig visszatérünk.)
Ők nemzetközileg is jegyzett ökölvívók. Ezen eredmények miatt megkaptuk pl. anno a részvételt a Papp László programban, ami komoly anyagi és versenylehetőségeket jelentett. És büszke vagyok rá, hogy egykori tanítványaim közül viszik tovább a stafétát.
– Hogyan alakult ki az ökölvívás? Honnan jött hozzánk?
– Angliából ered, és Gróf Széchenyi István honosította meg nálunk. Maga az ökölvívás eléggé összetett sport. Súlycsoportok vannak, itt a versenyzés előtt a testsúlyra oda kell figyelni. Van, hogy le kell fogyni; mit és mennyit eszem, oda kell figyelni, akaraterő, önfegyelem, önmegtartóztatás, odafigyelés; modern szóval koncentráció – bizony, ezek mind kellenek az ökölvívónak.
Magáról az ökölvívásról is azt gondolják páran, hogy oktalan verekedés, egyenlő a parasztlengővel, holott sok rejtett szépsége és csíziója van. Belső tudománya, lehetne mondani. Mi csinálok a szorítóban? Mit csinál az ellenfelem? Menet közben meg kell érteni – miközben ütök és ütnek! Pillanatok tört része alatt dönteni, mert adott helyzetben egy döntésen múlhat a mérkőzés sorsa. Technikailag is képzettnek kell lenni. (Zoli: Jól passzol ide, amit egyik edzőtársam mondott, hogy egy versenyen egy technikát kettőnél többször nem jó alkalmazni. Megtanulja az ellenfél. Ő karatéra értette, de a küzdelem az küzdelem, akár a szorítóba áll az ember, akár a shiain <karateversenyen használt műanyag szőnyeg.>)
A birkózás, atlétika, ökölvívás, de szinte bármilyen sport, ha odaadottan művelik, nagyon – nagyon embernevelő eszköz. Ami a mai világból bizony: hiányzik.
– Egyetértek.
– Elkényeztetett világban élünk. Nem tudnak a gyerekek koncentrálni, kitartani, önállónak lenni, célokat kijelölni, kockáztatni. Mindent megkapnak otthon, és ezek a gyerekek nehezebb helyzetben összeroppannak. Ha valaki évekig csinálja pl. az ökölvívást, az mély nyomot hagy benne. Biztos segít megerősíteni az egyéniségét. Felmeri pl. vállalni, hogy szemtől szembe kiáll valakivel a ringben.
Mert ott a ringben nincsen más: te és az ellenfeled. Magadra maradsz, nincs barát, edző csak Te, egyedül, akire számíthatsz. (Zoli: bizonyos értelemben Isten sem. Imádkozni ott már nem lehet. <Amúgy ott van – magában a küzdelemben, bennünk, és amit addig összegyűjtöttünk, tudást és tapasztalatot.>)
Itt éppen Nagy Zsolt taktikázik jól: elhajol a támadás elől, és a megnyíló résbe odateszi a magáét.
Fontos a taktika. Sokan nem hinnék, valójában mennyi technikája van az ökölvívásnak. Ami pl. kevésbé látványos: a lábmunka. Mert azzal mozgunk az ellenfél közelébe-messze tőle, jobbra – balra, ad lendületet egy támadásnak, térünk ki egy támadás elől, stb. Harmóniának kell lenni a kéz, a fej és láb között, így lehet ellépni, kihajolni… Folyamatos figyelem; ütőtávolságot kell érezni, stb.
Nem az az ökölvívás, mint ami néhány emberi fejben van: odamegyek, piff-puff agyonverem. Így nem is lehetne társadalmilag elismert sport. Komoly szabályok vannak, amik a küzdelem eldurvulása ellen hatnak, és bizonyos mértékig védik a versenyzőket. Ugye, teljesen nem lehet őket, mert akkor eltűnik a küzdelem: sótlan és felesleges lesz az egész. Itt is, mint minden küzdősportban pl. lágyékot nem szabad támadni, ami csak egy kiragadott példa. A bíró vezényszavaira nagyon kell figyelni, ha szükségesnek látja, bármikor megállíthatja a küzdelmet. Ha ezeket nem tartja be a versenyző, annak nagyon komoly következményei vannak. Nagyon fegyelmezetté válik a jó edző keze alatt a gyerek. Rengeteg gyerekkel foglalkoztam, és a legjobb példa ide: volt olyan tanítványom, akit a javító-nevelő intézetbe akartak elvinni, mert egyszerűen kezelhetetlen volt. Eljött, elkezdett edzeni, és lassan-lassan odáig jutottunk vele, hogy ma szakmája van, festő, és megállja a helyét az életben.
– Tehát kijelenthetjük, hogy az ökölvívás nagyon fontos, férfias erényekre nevel rá, amelyek nélkülözhetetlenek az életben.
– Így van. És elmondhatjuk, hogy a kőszegi ökölvívókról soha nem lehetett hallani olyat, hogy veszekedtek civilekkel, mert fegyelmezettek, az ökölvívásnak van etikája, és az edző ezt a magatartásával, az edzés vezetésének a módjával átadja. Van tartásuk, és van önmérsékletük a helyesen kinevelt ökölvívóknak. Aki viszont veszekedett, nem lehetett vele mit kezdeni, azt én dobtam ki.
– Emil bácsi, a saját ökölvívói életútjáról meséljen, kérem!
– 58’-ban kezdtem. De az első élményem az volt: még kisgyerekként bementem a könyvesboltba. Megláttam egy képes könyvet, ez volt a címe: „Így nyertem az olimpián”. Papp László volt a képen, és azt írta meg, hogyan lett háromszoros olimpiai bajnok. Elolvastam, és megváltoztatta az életem: célt adott. Eldöntöttem: ökölvívó leszek. 50 –es évek közepén kezdtem Kőszegen az edzéseket, és bizony a mai napig büszkeséggel tölt el, hogy amikor a szorítóba léptem, onnantól kezdve harminc mérkőzésen át veretlen voltam. Míg élek, megmarad ennek az emléke. Egyszer a Magyar Válogatott tagja voltam az NDK ellen. Olimpiai kerettag is voltam, Skóciába mentünk volna küzdeni, de egy betegség közbeszólt. Ki tudja, mit sikerült volna bizonyítani, és merre folytatódik az életem – nem tudjuk már meg. Még egy utolsó eredmény: a Szabó Gyulát, aki kinn volt a Mexikói Olimpián, azt én két vagy három hónappal korábban megvertem.
Két nagyon jó edzőm volt, az Énekes Dezső bácsi, és a Kelemen Laci bácsi. Nagyon komoly, két jó edző volt. Egyikük az erőnlétet tudta nagyon jól felhozni, a másikuk a technikai tudást csiszolta kiválóan.
A Nemes család jelenlévő tagjai, akikért a sportkarrier abbamaradt: elsősorban Nemes Emilnéért: Éváért, aztán az unokáért, Nemes Erikért (róla már volt szó fentebb), és aki őhozzá tartozik: Kitti, a (még) barátnője, és Lotti, a dédunoka.
Huszonhárom – huszonnégy éves koromban abbahagytam, mert megnősültem, családom lett, és sok sportolónak kell lemondani a sportkarrierről a magánéleti boldogság miatt – remélhetően kevesen kénytelenek megbánni.
95’-ben kerestek meg, nagyon érdekes módon. Az egyik helyi háziorvos, a Pusztai doktor, jött el hozzám, hogy Thai boksz –ot gyakorol a fia, és szeretné, ha az ütéseket kicsit gyakorolnánk. Kimentünk a MÁV – ba (Zoli – a vasúttársaság által támogatott gyermekotthon Kőszegen) és elkezdtük. Aztán legközelebb jött még egy gyerek, aztán még egy; mint egy kis magból, ahogy sudár fa fejlődik. Aztán felmerült, hogy meg kéne alakítani egy szakosztályt. Nagyon az alapoktól indultunk, és komoly munkát végeztünk. 140 érem azért magáért beszél, úgy vélem.
– Én is.
– Amellett a versenyzőim bejárták a fél világot. Európai és világversenyeken vettünk részt, sok izgalmas és szép élményük volt.
– Emil bácsi, milyen a mai ökölvívó élet, egy mai edzés?
– A tradíciók itt erősek, mert szükségtelen alapvetően változtatni. A küzdőszellem, és a testfelépítésünk nem változott, márpedig ebből indulunk ki, és a megadott ökölvívó stílusban fejlesztjük a sportolókat. (Mosolyogva teszi hozzá: ) Az ifjú „Titánokat”– „Harcosokat”. Akik közt nő is akad néhány. Fizikai és technikai munka van, és nevelő munka. Ezek állandó elemek. Egy jó edzőnek jó pszichológusnak is kell lenni, és tudod, kicsit, mint egy édesapa, olyan a tanítványaihoz. Követel és támogat. Ahány gyerek, annyiféle ember, és mindenkinél, főleg, akik már fontosak neked, meg kell érezni, mi az, ami bántja, mi akadályozza a jó munkát, akár életvezetési tanácsokat adni, ha tényleg az kell. Azonosulás, és bizalmi kapcsolat.
Két óra egy edzés: bemelegítés, futás, árnyékolás – képzelt ellenféllel küzdelem. Mint nálatok a formagyakorlatok.
– A katák.
– Igen, azok. Ütésfajták gyakorlása, lépések, ellépések, oldallépések, kötelezés – a rugalmasság fokozására. Iskolázás. Ilyenkor az edző felveszi a kesztyűt, amibe a gyerek bele fog ütni, mondja, mit üssön a gyerek, és akkor azt gyakorolja a „delikvens”. Kombinációkat. Rutinná kell, váljanak, mert egy rutin megindítása, nagyon gyors támadássorozatot jelent, amivel el lehet sodorni az ellenfelet. Ha az első támadást fel is ismeri, nem fogja tudni, mi jön utána, és meddig. Komoly előnyhöz lehet jutni. Bal egyenes, jobb horog, bal leütés, stb. Mindig a ringben dől el, mit tud az ember.
– „Megmérettetés”, ahogy a népszerű, pszichológus, Csernus Imre mondaná.
A felnövekvők
– Biztos, ezt te tudod, Zoli, de konkrét példánál maradva, ha sokat hajol le az ellenfél, akkor jó vele szemben a felütés. De ezt menet közben a versenyzőnek kell észrevenni, és kikalkulálni, úgymond. Háromszor három perc a küzdelem a felnőtteknél, és a szünetben a sarokba jön a versenyző, el tudod neki mondani, mi az, amit tennie kellene. De hiába mondod el, ha a gyerek nem tudja megtenni, mert pl. a figyelmét más köti le. Pl. hogy el ne találják. És nem a mérkőzés egészére figyel, kicsit a történéseket kívülről nézve. Nagyon – nagyon fontos, hogy tisztelnie kell az edzőnek a gyerek alapegyéniségét, ami a mozgásában is visszaköszön. Ezt nem lehet megváltoztatni, ezzel együtt kell működni, és ebből a legtöbbet kihozni.
Nagyon szép sportág az ökölvívás, testi és lelki összetevőket figyelembe véve, jó értelemben összetett műfaj. Sok munka, de aki tűzzel és szenvedéllyel csinálja, az ezt örömmel teszi bele.
A csapat lelkületére pedig jellemző, hogy bizony megtörtént: a Magyar Bajnokságon olyan csapatokat, mint a Vasas, az MTK, a Dózsa, a Honvéd SE magunk mögött hagytunk, és csapatban harmadikak lettünk.
Végül állandó termünk is lett itt, Kőszegen. Aztán átadtam az edzősködést a már kitermelődött utánpótlásnak: Varcsányi Áronnak és a Gombai Jánosnak. Van jövője az ökölvívásnak, és húsz éve megy Kőszegen, talán mondhatjuk, hogy már meg is marad. Most is van a helyi ökölvívásban harminc – negyven gyerek, ezek a fölös energiáikat nem a játszótéren, nem egymás gyötrésével vezetik le, hanem tiszteletre méltó, fegyelmezett munkát végeznek. Nálunk pl. senki nem volt börtönben vagy büntetve.
(hirtelen félrenézve hozzáteszi) Ugyanakkor ma hígult az ökölvívás. Amikor én versenyeztem, nehezebb volt eredményt elérni. (majd váratlanul rám fókuszál) Kőszeg méreteit tekintve, bizony szépek az eredmények. És Kőszeg is benne van a kormány azon sportterveiben, mint ahol sportutánpótlást nevelnek ki. A tornaterem fel van újítva, és erre a kormány adott pénzt. 2020-ig tart a program, és komoly eredményeknek kell kijönni mindebből pár éven belül. Több életkor szerinti osztály van, a gyerekek, a juniorok, kadetok és belőlük válogatódik ki az a mezőny, aki vállára veszi majd a magyar ökölvívás előremozdítását.
De azért a legfontosabb, és ez mindenki számára elérhető: ezek az emberek komolyan sportolnak, ettől frissebbek, egészségesebbek, fizikálisan, mentálisan (Zoli: a sport fontosságát a mentálhigiéné diszciplína is tanítja). Jobban helyt állnak az Életben, a munkahelyen, a családban, hogy csak a két legfontosabb területet említsem.
– Szilárdabb, kiforrottabb egyéniséggé válik a sportoló, és ez egész életében elkíséri.
– Jómagam is éltem meg kemény, nehéz helyzeteket. Azért sikerült átvészelni, megoldani és szembenézni vele, mert sportoltam, tudtam, mi az: magamra támaszkodni, volt akaraterőm. Anyagi gondok, munkabeli gondok. Úgy érzem, lehetetlen nem volt a számomra. Kitartóan tudok küzdeni a céljaimért, és a váratlan nehézségek sem ijesztenek meg. Elgondolkodtatnak, de meg nem ijesztenek. Cselekszem, gondolkozom, de nem siránkozom.
Arányait tekintve messze beletesznek annyit, mint a férfiak, de eredményeiket tekintve mégsincsenek ott. Ez a Természet, vagy Isten miatt van így: egyszerűen nem férfiak.
– Tehát ajánlható mindenkinek, még lányoknak, nőknek is.
– (Mosolyog) Igen. Hasznos, eredményes, én személy szerint nem nagyon szeretem (nekem se szimpatikus, de egye kukac – Zoli). Nem tartom normális dolognak. Fizikálisan egy ökölvívásban, súlyemelésben, kemény sportokban nincsenek úgy ott, mint a férfiak. Ennek érthető okai vannak, aranyosak kedvesek, szeretjük őket… csinálják, hajrá! De nem nőnek való sport egyik sem.
Ma előtérbe került a tömegsport jellege az ökölvívásnak. Ez jó, mert sokaknak adhat valamit, de viszont hígul tőle. De hát valamit valamiért. Csak túlságosan ne híguljon fel, ez a fontos. Lötyögni nem szabad, langyosnak lenni. Ha egy évig is csinálja az ember, az az év emlékezetes legyen a számára!
Mert odatette magát.
;-)
Zoli
