Férfiszellem kategória bejegyzései

Budoka: egy férfiasan családias közösség 2. rész

Sensei Pál Tibor folytatja:

sensei Varjú Gyula, 5 danos mester

Az út a saját dojó – hoz úgy folytatódott, hogy edzői tanfolyamot végeztem el, de akkori mesterem (Varjú sensei) mellett már a gyakorlatot elkezdtem megszerezni. Falun oktattam, de megbízhatatlan volt a megjelenése a karatékáknak. Három éven keresztül Felsőcsatáron edzősködtem, aztán Vaskeresztesen kellett folytatnom a helyi óvoda tornatermében. Ekkor versenyen még úgy álltak ki a tanítványaim, hogy az általam felkészített, de Varjú sensei dojó – jához tartozó versenyzők. Aztán a csapatlétszám nagyon lecsökkent, és eljöttem Kőszegre, ahol amúgy is élek. Három gyerekkel kezdtük a Bersek iskola egyik arra alkalmas termében. Igen, a Máté volt az egyikük. Jöhetne megint… Mára harmincnégyen vagyunk, Szombathelyen pedig hat emberrel működik a Budoka. Nyolc év alatt ottani egyik tanítványom elérte az egy kyú fokozatot (Három csíkkal jelölt barna öv), halad a mestervizsga felé. Koltai Kadosának hívják. De ehhez több edzés kell, heti két edzéssel nem lehet mesterré válni.

Segédedző(k) kellenének, mert bizonyos létszám felett már nem lehet az egyes tanítványokra annyira odafigyelni. Egy edzőnek egyszerre túl sok tanítvány nem való, akkor a tanítványok és a csapatlégkör miatt jobb inkább egymás után több edzést tartani. A légkör személyesebb marad, és egyénileg lehet (mert kell is) közben figyelni a tanítványokra. A minél több, nem feltétlen kívánatos. Kivéve, ha van segédedző.

Különlegessége a Budokának, hogy itt nincs korosztályok szerinti szétbontás, a legkisebb és a legnagyobb egyszerre edz. Igaz, egy kicsitől a fekvőtámasz nincs olyan szigorúan számon kérve, mint a nagyobbtól, bár a nagyobbak meg maguktól várják el a minőségibb munkát. A gyerekek a nagyobbakkal közösen edzve természetesnek veszik, hogy tőlük ugyanannyi (bár nem teljesen ugyanúgy) van elvárva, és teljesítik.

A legifjabbak

Rendszeresen alkalmazom azt az oktatói módszert, hogy a haladók közé kezdőket teszek. Akár technikák gyakorlásánál, akár kata tanulásánál. Jobbról-balról láthatják a (vélhetően) helyes módját a végrehajtásnak, és hozzászoknak, hogy nem megy minden egyszerre, másolni kell, rá kell bízzák magukat a természetes ösztöneikre, (testérzékelés, belső kép alkotása a látottakról és annak személyes gyakorlattá alakítása – más látni valamit, és más megcsinálni). A különböző tudású, és korosztályú tanulók fel vannak egymáshoz zárkóztatva, össze vannak hangolva.

Bevallom, az önálló dojó megalapításától féltem először, de a mesterem biztatott, hogy ő maximálisan segít. És létrejöttünk, működünk, hivatalosan 2011 – től, mint közhasznú egyesület. Van öt magyar bajnokunk, Európa bajnok felnőtt harmadik helyezett. Ne vigyorogj, nem mondom meg, ki az. 2013 –ban hat versenyen, melyben két nemzetközi, három magyar bajnokság, egy megye bajnokság volt, 30 aranyérmet, 31 ezüst és 43 bronzérmet szereztünk. És ugye, a Budoka csapatának nagyobbik része nem versenyzik. Mert például olyan fiatal még. Sokan félnek versenyezni, holott meg lehet tanulni. Hozzá lehet edződni a pofonokhoz, és a Shotokan nem K1 ketrecharc. Itt van szelleme a küzdelemnek.

Másik téma – nyári táborok. Ábrahámhegyen immáron hetedik éve megyünk, két turnusban. Napi három edzés, ebből a reggeli, az egy lazább, átmozgató, ott szoktunk botos katát gyakorolni. Strandon edzünk, ebéd előtt erőnléti edzés, késő délután kombinált, kata, kumite, erőnléti edzés. Tavaly alakult úgy először, hogy a strandon edzettünk, és bízom benne, te pedig rábólintottál, hogy a mások előtti munka jót tesz a tanítványok személyiségének. Mernek hibázni, újrakezdeni, a vizsgákon természetesebben viselkednek, jobban megtanulnak koncentrálni a megadott feladatra.

Edzések közt szabad program van – kivéve a netezés, tévézés. Az nagyon mértékkel és a hazatelefonálás is meghatározott időben. Lehet a faluval ismerkedni, sétálni, fagyizni, strandolni, jó strandja van Ábrahámhegynek. De mindig tudnom kell, ki hol van, ki kiért felel. (Gyerekek esetében.) Aszketikus jellege van a tábornak, bár az este a nagyobbaké és a férfiaké. Közös beszélgetés, mértékkel iszogatás (kivéve… , hát a vizsga előtti este ki kellett engedni a feszültséget. Akkor volt éjjeli edzésen a karatemester a tanítvány hátán, „gyí te, paci”; vagy a karatéka belefutott a bokorba. És nem emlékezett rá másnap! :-) Igaz, egy évben egyszer van ilyen este.) Nők is összejöhetnek külön, beszélgethetnek, de eddig igény nem mutatkozott rá, ők amúgy is kevesebben vannak jelen.

Sokan nézték a strandon az edzést, még nem mertek beállni. Volt, aki kérdezte, hol edzhetne a gyereke, kiderült, hozzánk messze laknak, semmi gond, szívesen elirányítottam a hozzájuk legközelebbi dojó-hoz. Sőt, nekem nagy élmény volt Attilával találkozni, aki soproni fiatalember, egy danos mester, rendkívül szerény, és mégis öntudatos, a tudása pedig valóban mesterszintű. Már edzettetek vele, volt is partnered. Ja, akkor fáradtál úgy ki, mentálisan is. Igen, van mire figyelni edzésen, pláne edzőtáborban, amikor lemegyünk a dolgok mélyére. Egyébként ő is edző, egyelőre hat tanulóval.

Belső hagyományainkról pár szót. (Ezekrők kép nem készült, intim, hétköznapi jelenetek, nem szokás megörökíteni az ilyeneket. Az interjú kedvéért nem játszottuk el, hogy Mikulás vagy Szilveszter van) Mikuláskor (ezer helyen alkalmazzák, nekünk is tökéletesen megfelel a módszer) maximum és szerény összeghatárral megajándékozzuk egymást. Kalapból nevet húzunk, és ki mit gondol, ajándékoz. Tavaly kezdtük, és rendszeresen szeretnénk évzáró bulit tartani. Közös szülő – gyerek edzés volt, aztán az edzőteremben asztalt állítottunk fel, és mindennapi edzéseink helyszínén, mint egy második otthonban, jót ettünk-ittunk, beszélgettünk, nevettünk. Egyébként a dojó az a hely, ahol edzünk. Tehát ha itt, a konyhában nekiállunk edzeni, a konyha dojó – vá válik.

A szülők is egyre inkább vonódnak be a Budoka működésébe, egyre többen vállalnak szerepet különböző feladatokban. Nyílt utcán is szoktunk futni, utcát kell keresztezni, nem kérdés, hogy a nagyobbak figyelnek a kisebbekre, az asztmás gyerekkel hátramarad valaki, ő se érezze magára hagyva magát; a kemény férfias karakter mellett hangsúlyos az egészséges mértékig gondoskodó hozzáállás. Mert viszont senki helyett semmit nem helyes megtenni. Küzdje ki maga az eredményt!

Pillanatok a dojó belső életéből. Fiatal karatéka születésnapos volt, megtudtuk, tapssal felköszöntöttük, jó bizonyítványt vitt haza a másik, őt is megtapsoltuk. Személyes figyelemmel vagyunk egymás felé. Bensőséges a légkör, és ez épül a jövőben is, mert ez célunk.

Közösségi szabályok, melyekhez szépen hozzá lehet idomulni: Pl. vizsgán nem csak a saját teljesítménnyel foglalkozunk, megvolt, spuri haza! Mindenki marad a vizsga teljes végéig. Megtiszteljük egymást a figyelmünkkel, hiszen aki vizsgázik, éppen bizonyít, élete egyik legkomolyabb erőfeszítését végzi. A másik teljesítménye is van annyira fontos, mint a sajátom. Mert ő is van olyan fontos ember, mint én.

A másik örömének is örülünk. A másik bánatában is osztozunk.

Személyes élményemet had szúrjam ide. Nyári táborban történt, hogy egy váratlan helyzetben két felnőtt karatéka csaknem összeverekedett. Leállítottad a dolgot azonnal, és az ő csapatuk közösen kapott büntetést. Mivel háromfős csapatban dolgoztunk akkor, a vétlen harmadik is – bizony – szívott. Ez akkor éppen én voltam. Katonaságnál bevett módszer, a csapat közösen szív, közösen megy kitüntetésre. Mert a másik akkor is csapattársam, akkor is tanulótársam vagy barátom, ha éppen büntetést kapok miatta. A bajban is társak is vagyunk. Megmondom őszintén – megtiszteltetés volt azokat a büntető köröket futni a társaimmal. Ha többedszer fordult volna elő, akkor azért megkérdeztem volna, ez most miért jó nekik, de szóba se került hasonló helyzet. Az is igaz, hogy néha odaütsz: egyik fiú bottal olyat kapott a combjára, amikor hibázott, hogy bekékült, én is kaptam olyan gyomorütést, hogy fél percig próbáltam utána levegőt venni. De ez is kell, a fájdalmat is meg kell szokni. Viszont a Budoka akkor se Spárta! Mert ilyen esetek jó, ha félévben egyszer fordulnak elő. Szóval nem ütsz-versz senkit. Nem edzői módszer.

Kiegészítés: Shotokan karate felnőtt övfokozatok.

10-9 kyú: fehér öv.

8 kyú: sárga öv

7 kyú: narancssárga öv

6 kyú: zöld öv (innentől fogva egy vizsgán már csak egy fokozatot lehet teljesíteni)

5 kyú: kék öv, egy fehér csíkkal

4 kyú: kék öv, két fehér csíkkal

3 kyú: barna öv, egy fehér csíkkal

2 kyú: barna öv, két fehér csíkkal

1 kyú: barna öv, három fehér csíkkal

1-9 dan fokozatok: mindig fekete öv, a fokozat külön jelölése nélkül

;-)

Zoli

Budoka – egy férfiasan családias közösség

Minden vélemény számít!

A Budoka ma. Itt még vendég Katona Péter sensei (5 danos mester) a Shotokan alapítójának képétől jobbra, és jobboldalt két tanítványa: a magas szemüveges férfi, és átlóban előtte a kék öves nő. Nem ismerem őket, nevüket sajnos nem tudom.

„A Budoka szó mozaikszó, az összes japán harcművészetek nevéből (Budo) és a karatéka (karatét tanuló elnevezése) ka végéből képzett. Jelzi a hagyományőrzés melletti nyitottságot is. Kicsit innen is gyakorlunk, kicsit onnan is. De azért Shotokan karatésok vagyunk.” – Pál Tibor sensei a Budoka szó jelentéséről.

Két karatékát kérdeztem először: mi a céljuk a karatéval, mi a véleményük a Shotokan karatéról, a Budoka dojó-ról, és eddigi legemlékezetesebb élményükről a karatéval, illetve a Budokával kapcsolatban.

Tamás Attila, egy éve tag, jelenleg narancssárga övfokozatú (harmadik vizsgáján van túl):

Célom az egészségmegőrzés, fejlődés, hosszú, egészséges, nyugodt életet szeretnék élni.

Véleményem a Shotokan karatéról: mozgáskultúra, ami az életemben korábban már megvolt, mint küzdősport, a Kyokushinkai, illetve nyolc éven át a versenytánc; rendkívül energiaigényes mindkettő. Emellett vannak elérendő célok, van miért küzdeni, és a Shotokan karate valóban harcművészet, vagyis szép. És ez is rendkívül fontos.

A tánc: mozgáskultúra, mely segített a megfelelő energiák felszabadításában. Most a karatéban is hasonlót keresek, a meglévő energiáimnak csatornát biztosít, koncentrálja, a nem megfelelő energiákat pedig segít átalakítani olyanokká, amelyekre az életemben szükségem van. Eddigi életemben is rengeteg volt a versenyszellem (Attila pl. vállalkozó) és mindig igyekeztem az életkoromnak és élethelyzetemnek megfelelő kihívásokat, irányzatokat megtalálni. Tehát igyekeztem – talán ösztönösen is – egy természetes életciklus szerint élni.

Tamás Attila

A versenyszellem egyébként az egész életünkben ott van. Egyszerűen áthat mindent, nem egyforma mértékben, de biztosra vehetően. Egyfajta pozitív versenyszellemű hozzáállás nélkül lehetetlen boldogulni az életben. Nem lenne állásunk, vagy olyan, és kilátástalanul, amilyent a hátunk közepére sem kívánunk, amiben nem tudunk megfelelően teljesíteni, nem tudunk utána megfelelően kikapcsolni. Egy normális, pozitív keretek közötti versenyszellemnek ott kell lenni az emberben, mert nélküle se testi, se spirituális, se semmilyen szinten nem tud előbbre jutni, fentebbi lépcsőt elérni.

A véleményem a Budokáról: úgy kerültem ide, mint te – a gyerekemet hoztam, aztán itt ragadtam. Több sportágat megnéztem a környéken, még az Aiikido tetszett, de ők továbbléptek másfelé Kőszegről. Jó váltás volt, bár teljesen más irány ez. Úgy érzem per pillanat – és több mesterrel volt már tapasztalatom – hogy a környék szerintem legjobb mesterével dolgozunk együtt. Az átadási metódus az, amiben ez számomra leginkább tetten érhető.

A legkedvesebb élményem: az első olyan versenyélmény, amikor úgy éreztem, nagyon kevés tudással összekerültem kata (formagyakorlat) versenyszámban egy fekete öves karatékával (mester fokozatúval) és bírói döntés kellett a végén, hogy melyikünk a jobb. Ahogy a sensei – ünk is szokta mondani: az Élet. Egy mester is hibázhat, az ellenfelem is tévesztett, én megoldottam a feladatot, és a bírói döntés oldotta fel a helyzetet. A fekete öves mester jutott tovább. A legfontosabb tapasztalat számomra ebből az, hogy ha nem megfelelő koncentrációval dolgozol: téveszteni fogsz. Nagy öröm volt, mert én jól dolgoztam, és intenzív élmény volt megélni, hogy akár tovább is juthattam volna.

Kuntner Erik

Kuntner Erik, fehér öves, első vizsgáján túl lévő karatéka

Célom: a sajátmagam fejlesztése, fizikai és szellemi téren. Önuralom, pl.

Véleményem a Shotokan karatéról: még nem ismerem annyira, hogy korrekt választ tudjak adni, harmadik hónapja járok edzésre.

Budoka: már jártam hat évig Kyokushin kai karatéra, húsz évvel ezelőtt. Amit itt a Budokában már eddig megkaptam, azt kerestem akkor is. Ez a három hónap nekem többet jelent, mint az a hat év. Sok küzdősportról szóló filmet láttam, és ott mindig az szerepelt, hogy család, összetartás, egység, közösség. Ez itt megvan. Szinte egy férfias alaphangú család tagja vagyok. Úgy, hogy kislányok és felnőtt nők is járnak edzésre. Abszolút koedukált minden edzés.

Legintenzívebb élményem: tavaly decemberben voltunk versenyen, Sopronban. Én csak fényképeztem, akiktől hallottam, fogalmuk nem lehetett, ki vagyok, a kőszegiekhez tartozom – e vagy sem. A nézőtérről hallottam, két karatéka beszélgetett. Az egyik mondta a másiknak: „Figyeld a kőszegieket, mert nagyon keményen csinálják.” Ez így volt. Ez nekem egy nagy élmény volt.

sensei Pál Tibor

Pál Tibor, jelenleg három danos fekete öves, Shotokan karate mester és tanító (sensei). A Budoka Shotokan Karate Közhasznú Egyesület és a Budoka dojó (ejtve: dódzsó, jelentése: edzőterem, tágabb értelemben az adott mesternek és tanítványainak közössége) alapítója, elnöke.

Kezdjük a Shotokan karate múltjával, gyökereivel: Indiából jutott Kínába, majd onnan Japánba, Okinawa szigetére. Nem tudjuk, kik által „utazott” a karate. Kereskedők, harcosok, vándorszerzetesek vitték a tudásuk tovább? Ma már rejtély. A mai, modern karate megteremtője Gichin Funakoshi mester. 1868 – ban született Shuriban. Ez egy falu. Vidéki ember volt. 1957 – ben halt meg Tokióban. Eljutott a fővárosba hosszú élete végén. Nagyon nagyot változott a Shotokan karate az ő élete alatt. Tanítványsága idején az akkori mesterek még csak egy – egy tanítványt fogadtak magukhoz, akinek nagyon jó alapképességekkel kellett rendelkeznie. És pl. nem voltak övfokozatok. Ha a tanítvány becsületesen gyakorolt kb. tíz éven keresztül, (ami alatt végig fehér öves volt) akkor bebizonyíthatta, hogy kész a mesterré válásra, és a bizonyítás (vizsga) után kapta meg a fekete övet. Mesterévé vált a karaténak. Nem a karate do – nak (a Shotokan szellemisége és erkölcsi kódexe): a karaténak.

Érdekesség, hogy az alapkatát, a legelsőt (Heian Shodan) húsz éven át fejlesztette ki az alapító, és eredeti neve Pinan volt, ott, Okinawán. Nagy szellemi erő koncentrálódik abban a katában. Sokat sétált a természetben, valószínű átjárta a természet hangulata, ritmusa, és ihletett állapotba került, írói álneve (Shoto) is innen ered, „Suttogó fenyő”. Egész biztos, sok, a karatét érintő döntés, ötlet származik ezekből a sétákból. Később számára is rejtélyes módon az irányzatát Shoto-kannak kezdték nevezni, és ez is maradt a neve. Ő eredetileg kínai boksznak hívta.

Kisgéczi Jenő mesternél kezdtem el tanulni. Ők aztán más stílust kezdtek gyakorolni, akkor kerültem K. G. senseihez. Az ő edzéseivel nem voltam megelégedve. Túl durva volt a gyerekekkel. Kisebb gyerekeken is olyan erős és gyors lábsöpréseket hajtott pl. végre, hogy szegények szó szerint repültek jobbra-balra. Engem is bántalmazott: zöld övvizsga előtt álltam, és azt mondta: ha ezt nem bírod ki, soha nem leszel zöld öves. Három gyakorlatot végrehajtott rajtam, szó szerint én voltam a próbababája. Úgy hajtotta végre, mintha egy egyenrangú, veszélyes ellenfél lettem volna a számára. Akkor, és ott nyomban elhagytam a dojó-ját. Azt kiabálta utánam: „akkor se leszel soha zöld öves”. Volt merszem váltani, tudtam: ha meg akarom tanulni a karatét, meg fogom tanulni. Azóta már találkoztunk, barátságos volt, bocsánatot kért, meg is bocsátottam, de, gondolom, érzed a hangomból az emlék erejét. Józan ésszel ezt megérteni is nehéz. Ne boncolgassuk! Én is kemény vagyok, te is kaptál már tőlem gyomorütést, de nagyon ritkán csinálok ilyet. Gyerekkel meg soha. Mert kicsit a fájdalmat is meg kell szokni. Az Élet se kímél mindig minket.

A „legshotokanosabb” alapállás: Kokutsu dachi. Passzív, várakozó, ellentámadásra kész helyzet. A mellkasnál pihenő kézzel lehet villámgyors ellentámadást végrehajtani – pl. De egy mester még minimum tízféle támadást, támadássorozatot ki tud vitelezni ebből a várakozó testhelyzetből.

Varjú Gyula senseihez kerültem, és mindig hangsúlyozni fogom, hogy én neki köszönhetek szinte mindent, amit elértem. Másképp láttunk aztán később dolgokat, és ő ösztönzött, hogy csináljak saját klubot, vagy, ahogy te mondod: dojó-t. Tulajdonképpen végtelenül természetes folyamat játszódott le: a tanítvány fokozatosan leválik mesteréről, és a saját útját kezdi járni. És Varjú sensei ezt a folyamatot támogatta, nem csinált presztízskérdést belőle, egyszerűen együttműködött az emberi természetben lévő belső törvénnyel. Igaz, zöldövesen rám merte bízni az edzés elkezdését. Én pedig bízva magamban, a bemelegítést levezettem, és a szokásos módon elkezdtük a tanítványokkal az edzést. Nyitva tartottam a szemem, és tudtam, mi a dolgom.

A következő jelentős esemény a mesterfokozat megszerzése volt. Pécs, 2001 – ben. Edzőtábor és dan vizsga. Két és fél órás vizsga, nem nekem egyedül, hanem valamennyi jelöltnek összesen.

A dan vizsga ugyanúgy áll lényegében össze, mint a kyú (kjú) vizsgák. (Kyú fokozatok a színes övfokozatok. A dan fokozat elérése után az öv maga már nem jelzi a mester szintjét. Maximális szint a kilencedik dan, és létezik az elvi tizedik, a tökéletes karatéka. Halál után szokták adományozni az arra méltónak talált kilenc danos mestereknek. Távolról emlékeztet a katolikus szentté avatásra.)

Kihon – különböző ütés és rúgás, illetve védekező technika kombinációkat kell végrehajtani. A vizsgáztató mondja meg japánul a teljesítendő feladatot. A kombinációk állhatnak kettő, vagy akár hat technikából is. Maximális Spirittel (támadó energiával, tűzzel), Kimével („az erő fókuszba gyűjtése” – levegő kipréselése minden gyakorlat végrehajtásakor, jó végzése erősíti a technikát, és támogatja a Spirit – et) Kiai –val (harci kiáltás, csak meghatározott esetekben alkalmazza a karatéka. Lélektani hatása van, erősíti a karatékát, és megfélemlíti ellenfelét. Versenyen pl. kötelező minden technikát Kiai -val végezni. Katákban általában kétszer kell hallatni.)

Ez tartott háromnegyed – egy órát.

A Budoka (mint minden dojó) nők számára is nyitott. A szőke, orosz szépség pl. Erik felesége.

Aztán Kihon Ippon Kumite (kümüte – harc): meghatározott támadás meghatározott védekezés, egyszer végrehajtva, végül kontra támadás, ami gyaku tsuki (ejtve: gyaku cuki, az elől lévő lábbal ellentétes kézzel végrehajtott ütés). Kiai támadáskor, védéskor, ellentámadáskor. Mindkét fél megcsinálja.

Gohun Kumite. Itt az előzőhöz képest az az eltérés, hogy a Tori (támadó) öt támadást hajt végre folyamatos előrehaladás közben, az Uke (védekező) hátrálva védekezik, aztán támad ellen.

Jyu Ippon Kumite: (ejtve: dzsiú ippon kümüte) meg van határozva hova és mivel kell támadni, a blokk tetszőleges. Itt is be kell mondani (keményen, férfiasan) a támadás nevét, a védekező visszamondja, ezzel jelzi, hogy felkészült azt fogadni, és ekkor indul a végrehajtás. A támadó itt becserkészi a védekezőt, fokozatosan, akár irányt váltva közelít, és amikor gondolja, támad. A védekező itt sem, mint egyébként sem, a támadás megindításáig nem mozdulhat. Azt nem szeretik, ha a támadó szinte lehetetlenül nehéz helyzetbe hozza a védekezőt, pl. teljesen kimegy oldalra, a háta mögé pedig nem is kerülhet.

Ezután Jyu Kumite következett. Szabad küzdelem. Hasonló, mint versenyeken, csak nincsen Seiken védő a kezeken. (Ütés erejét tompító kesztyű.) És fogvédő sincs. Tulajdonképpen egyáltalán nincs védőfelszerelés. Tízszer két perc. Váltott ellenfelekkel. El nem durvulhat a küzdelem, nem pusztán a győzelem a fontos, hanem a kellő kontrollal való küzdelem.

Amit nagyra tartok, az az Ippon Shobu küzdelem. Életszerű, az utca törvénye. Egyszer találd el, de akkor úgy, hogy elmenjen a kedve a további harctól.

No, ezután két perc pihenőnk volt, és hármasával el kellett kezdenünk katázni. Spirittel, szabályosan. Dan vizsgán, ez tudod, nem egy katát kell bemutatni. Annyi pihenőnk volt, míg a másik katázott. Két tanuló, két mester és egy tokui (kedvenc) katát kellett bemutatni. Ezután elméleti kérdések következtek.

Aztán kihirdették az eredményt. Elhangzott a többi sikeres végző nevével együtt: „Pál Tibor, első dan, mester szint”

folytatás következik

Zoli

Levente a macsó

Minden vélemény számít!

Kezdhetném a történetet akár egy mesét, vagy mintha egy kitalált személyről írnék, de akár az is lehet, hogy Levente valóban létezett… Legalábbis egy hasonló karakter, mint ő, egy macsó…

De mit is jelent ez valójában? Mitől számít valaki macsónak? Pillantsunk hát bele Levente történetébe!

Már gyermekkorában egy feltűnő, eleven kisfiú volt, akivel a szülei sajnos nem sok időt tudtak együtt tölteni… Mindketten építették a saját kis karrierjüket. Az apja egy ügyvédi céget vezetett, az anyuka pedig elég sokat utazott riportokat készíteni… Levi így hát vagy a nagyszülőknél, vagy valamelyik rokonnál volt, de az is előfordult, hogy egy fiatal lány vigyázott rá. Gyermeki lelkivilága nem volt egyszerű, mivel kialakult benne a kérdés: – Hova, kihez tartozom igazán?

Teltek az évek, a kisfiúból kamasz lett. Az iskolában nem nagyon jeleskedett, többször magánórákra küldték. Az apja mindig azt hangoztatta: – Fiam, ha nem tanulsz, nem lesz belőled semmi… Levente amolyan lázadó típussá cseperedett. Nemtörődömségét gyakran hangoztatta. Céljai szinte nem voltak, a lábait lóbálva szülei vagyonából teltek napjai… Valójában ő maga sem tudta, mit akar, és ki is ő egyáltalán. Éjszakákat töltött lokálokban, nők tucatjait hódította, de tartós kapcsolata nem igazán volt… Pedig egy igazi macsó volt. De mitől is? A cabriótól, amit az apjától kapott a 20 -ik szülinapjára? Talán a sikkes öltönyöktől, a márkás parfümöktől? Vagy egyszerűen csak azért, mert lekezelően bánt a nőkkel? Ezektől a dolgoktól macsó valaki tényleg? Ezen akár vitatkozni is lehetne, bár én úgy látom, az egész csak egy színház, és a szereplők álarcot viselnek. Ettől talán másképp látják a világot, de sajnos nem találják önmagukat. Sokan úgy vélik, a pénz hatalmat ad. Ez valóban így lenne? A pénztől valaki több vagy értékesebb? Nem hiszem, sőt úgy gondolom, ha valakinek, főleg úgy mint Leventének, pénze van, attól egyáltalán nem több, sőt az igazi értékei elveszhetnek.

Pedig bizony minden embernek vannak belső értékei, és ezektől lesz valaki igazán érdekes, szerethető Levente is egy értékes fiú valójában, a baj csak az, hogy ezt nem igazán mutatta meg, mert ő sem tudta, tudja ezt magáról. Talán vágyik rá, hogy előjöjjön ez az énje, hogy megmutathassa, megfüröszthesse egy csodálatos nő lelkében – és ezzel már el is ért egy másik, komoly férfipróba küszöbéhez: az igazi, mély elköteleződéséhez. Az álarc mögött, a felépített kis világában, szinte sohasem volt igazán boldog ember. Mert nem tapasztalta meg, hogy ott, legbelül igazán szeretik, igazán szerethető.

Szeretünk, Levente! Önmagadnak. De ha nem nyílsz meg, ha nem fogadod be ezt a szeretetet, és nem tanulsz meg élni vele (mert ennek vannak szabályai; szabadsága is, de törvényei is): maradsz boldogtalan macsó.

Gondold meg! Nekünk kellesz.

:-)

Moncsi

Sam Keen: Belső tűz – a férfilétről (beszámoló)

Minden vélemény számít!

Csak illusztráció

Fejből idézem, nincs türelmem visszakeresni. „Végül együtt voltunk, és szerettem őt, minden módon, ahogy csak tudtam. Aztán azt mondta: – Készen állsz, Sam? Jöhetsz. De én nem álltam készen, férfiasságom ernyedten csüngött combjaim között. Annyira rá figyeltem, hogy becézgessem, kényeztessem: mindeközben a tűz visszahúzódott valahova a mélybe belőlem. – Várnod kell. – mondtam szégyenkezve. Átölelt, megcsókolt és azt válaszolta: – Semmi baj, Sam, szeretlek így is. Elaludtunk egymás karjaiban.

Hajnal felé felébredtem. Úgy meredt a férfiasságom, hogy szinte fájt. Felébresztettem Ann – t, és megkérdeztem tőle: – Készen állsz még? Most tudnék jönni. Ann megsimította az arcom, és széttárta a combjait. És tényleg készen állt, megvárt az éjszaka csendjében valamilyen rejtélyes módon. Közös gyönyörünk nem sikoltott nagyot kifelé, csendes sóhajjal ernyedtünk el utána. De hatalmasat robbant befelé.”

Hát eléggé átírtam, (Sam nem ennyire költői (vagy melodramatikus)) de a lényeg az mégis ez.

Sam Keen könyvét, a Belső tűz –et olvasni nagyon kemény volt nekem. Sam borzasztó lelki fölényben van, nem pusztán intelligensebb, hanem jobb ember és tapasztaltabb, mint én. Először egy jóbarátomtól hallottam a könyvről, aki Szlovákiában élt (most már a Mennyben van). Attila javaslatára elolvastam az Ursuslibris könyvajánlóját, és viszolyogva visszatettem a képzeletbeli polcra. Sam arról írt, mikor a válása után a szerelme elhagyta, és ő zokogva járja, azt hiszem Chicago utcáit. Vagy egy másik amerikai nagyvárosét. Jó, persze, sírjon egy férfi, na de mégse női módon – gondoltam, és búcsút vettem Sam – től.

Aztán valahogy a kezembe került ismét a könyv, és hát: gyémántnak bizonyult. Csodálatos dolgok történtek az olvasása közben, pl. egyszer nagyon elakadtam vele. Egyszerűen megszűnt bennem az éltető erő, ami lassan-lassan de hajtott előre (háromszor kezdtem el tök elölről, mert akkora szüneteket tartottam, hogy elfeledtem, mit is olvastam.) A lassú tempó oka a saját rejtett büszkeségemmel való viaskodáson túl az is, hogy Sam amilyen szószátyár, annyira tömény. Ez nem egy regény. Kőkemény hétköznapi filozófia. Magyar megfelelője Sam – nek Deansdale, aki a Férfihangon publikál a kezdetektől. Él, és értelmezi az életét. Külsőt, belsőt egyaránt. Sajátmagával is kommunikál, nem csak a világgal. Tanul (pl. olvas), tapasztal, gondolkozik, megvitat. És erre mindenki képes.

Ja, igen a csodálatos dolog: miután kiadtam a saját könyvünk Dean-nel, Reinával, és sensei Pál Tiborral, (nagyon köszönöm az ők és a borítótervező munkáját, aki egy zseni! Abszolút ráérzett, hogyan kell bevezetni a mondandónkat<cím: Egészséges Férfiszellem>) az életerő visszatért, és vígan folytattam az olvasást. Mi is tudunk valamit, nem csak te, Sam, gondoltam, és rögtön jobb kedvem lett ettől.

A könyv (Sam – é) elég összetett. Foglalkozik a harcos pszichével, feminizmussal, férfibarátsággal, a természettel, misztikummal (egy keveset), valamint a férfiak és nők új módon való kapcsolatával. Nehéz lesz ezt a sűrítményt tovább sűríteni.

Időrendben (ahogy találkozunk velük Sam térképe alapján bebarangolva a tájat):

Sam is megállapítja, hogy alapvetően a nők világában élünk, főleg bensőnkben, mi, férfiak. Én így fejezném ki: legtöbbünk nem született meg lelkileg. Belül nem váltunk le a bennünk élő Nő-ről, és általában ember anyánkról sem. Vagyis az út nem a másik nőhöz vezet azonnal lelkileg, mert benne is anyucit keresnénk – hanem a férfiak világába. Pont, mint a természeti népeknél, ahol a megfelelő időben a fiúkat a nők átadták a férfiaknak: tessék felneveltük őket, most faragjatok belőlük férfiakat!

És az első, amivel szembe kell néznie a fiúnak – hogy a harcosok klubjába került. Sam itt számomra nagyon fejet hajt a femi értelmezés előtt, amely eleve rossznak titulálja ezt. Persze rettegnek tőle, látják, mire képes egy nővel egy nekivadult férfi. És elmennek a tény mellett, hogy a legtöbb férfi nem vadul neki. Igen, kedves femik, együtt kell élni a félelmeinkkel, és meg kell azokat ismerni mélyebben. Pont, mint a mesében, ahol az üvöltő oroszlánhoz odasettenkedő kisegér képes kihúzni a tüskét annak talpából. És a zenebona abbamarad. De azért az a kisegér nem volt buta, nem sétált egyenesen oda az oroszlánhoz: „Jöttem szálkát húzni.” Mert 1. az oroszlán elsőre simán prédának nézi, és felfalja. Mindketten rosszul járnak. Az egérnek annyi, az oroszlán tovább szenved. 2. Vannak rossz oroszlánok is. Semmi bajuk, csak egeret akarnak enni. 3. Vannak hülye oroszlánok is. Ott a tüske a talpukban ÉS egeret akarnak enni. De talán csak megfáradt cinikusok ők: ha már a lelke elérhetetlen, legalább a húsa…

Egy passzív, várakozó, de támadásra kész Shotokan harci állás

Szóval a férfiak harcossá avatják (nevelik a fiúkat) A Vasököl című Spielberg film mesél erről szépen, modernül, izgalmasan. Eljött a Shotokan harcosok ideje, a passzív harcosoké. Akik akkor ütnek, amikor kell. Nagyon nehéz lecke, és egy életen át kell gyakorolni. Összetett dolog ám modern harcosnak lenni: lovagnak és barbárnak. És az ütés lehet konkrét, vagy átvitt értelmű. És utána (nem feltétlen azonnal) békülni próbálni. Ha puhapöcsnek néznek érte, akkor is! Viszont nem minden áron. Mert van jogos önérzet is. Ha fáj, is hogy elutasítasz, akkor sem futok utánad. Nem érdemled te azt meg!

Aztán a férfi gyakorlati teremtőerejéről beszél Sam, a munkáról. És az elterjedt munka-vallásról. Ahol a produktum, a nyereség, az extra profit, és munkavállalói szinten a modern hűtő, top számítógép, csillogó autó, vagy pl. márkás holmi a gyereknek a cél. Az egymással, pláne a szélesebb közösséggel töltött idő lecsökken. (Dr James Dobson is ír erről a Fiúk Könyvében, hogy az ő gyerekkorában még meglátogatták egymást az emberek, „kávézni”, és félnapos együttlétek alakultak ki spontán. Igaz, ők még tudtak együtt hallgatni is. Nem nyafizós nosztalgiára hívok bárkit is. Célt tűztem ki. Tessék tekerni érte! Beosztva az erőt, szívósan! Többet a „Legyünk Hősök! De igazán!” c. cikkből. Tartalomjegyzékből kikereshető.)

A sok egyedül töltött időtől szorongani kezdünk, nem érezzük, és nem éreztetjük, hogy értékesek és hasznosak, fontosak és EGYEDIEK vagyunk. Ez utóbbit szeretjük legkevésbé elismerni, mert szerintünk akkor rögtön a másik többnek érzi magát nálunk. De hát had érezze! Majd rájön, hogy az nem úgy van teljesen. Ha meg nem, akkor rávezetjük.

Vissza a könyvhöz!

Keksz, ahogy a Forró szélben Surda Surdilovics fiát a nagybácsi okosan felvilágosította. A szex, az a keksz. Nem volt égő, mikor a nagybácsi barátnőjénél szexet kért a gyerek. :-D Pedig csak enni akart.

Hopsz, megtaláltam, az elején idézett rész itt van, 98. oldal. Hát itt hosszabb egy picit, tényszerűbb és nagyon szép. Vazze szebb, mint az enyém. Ez van.

Menekülés (vagy kitörés) Megbízható segítséget nem szoktunk kérni.

Itt azért Sam leír valamit, amit nem akarunk tudomásul venni. A férfiak is szenvednek a kapcsolatokban. A valós nők az mi álmainknak sem tudnak megfelelni, de ezzel együtt él egy idő után az ember. És rengeteg férfi tényleg kínlódik és küzd és emészti magát, mert valóban boldog szeretne lenni a választottjával. Sokszor még a büszkeségüket is félreteszik (mert a még oly szende is simán átvált parancsolgatósba, ha észreveszi, hogy párja elgyengült) csak ne legyenek egyedül, csak kapjanak egy kis szexet, stb. Soha nem tesszük hozzá, hogy ami ilyenkor betölti a férfi szívét az a KÍN szóval fejezhető ki legjobban. Komolyan mondom, aki szerelemféltésből megöli egykori kedvesét, ritkán jár örömtáncot a holttest felett. Nem adok neki igazat, de általában sok szenvedésen keresztül vezet az út a gyilkosságig. Persze nem biztos, hogy mindig a nőtől szenvedett! Van, hogy saját természete gyötörte. Bizony, itt él bennünk a Sátán, nem odakinn. (Na jó, én vallásos vagyok, jól megvan ő odakinn is.) A nőkben meg a Kegyetlen Démon. De általában nem ezek uralkodnak, szerencsére.

A férfiasság rövid történelmével én nem tudok mit kezdeni. Nem Sam munkájával van a baj. Én nem tudok olyan társadalomképet elfogadni, ahol nem a férfiak kezében van a hatalom. Nem tudom, miért nem tudom elfogadni. Nem látom, hol a megoldás. Szerintem a feminizmus kitartó munkája, és a férfiak uralta társadalmak rémtettei miatti elborzadás nagyon hatott ezekre az elméletekre. Mert hiába tudósok dolgoznak rajta, azért ők is emberek. De ha igazuk van is – én örülök, hogy azok idők már elmúltak. Nem kívánok olyan férfi lenni, mint amilyenek azok lehettek. De mai önmagam sem a csúcs, ahonnan nincs hova lépni. A könyv végén Sam is megjegyzi: új út előtt állunk, amilyenen még sosem jártunk. Férfiak és nők, gyerekek és öregek új útján. A természet új útján, melynek újra részeivé kell váljunk, miképpen az Avatár film törzsei részei voltak annak. És azok a törzsek vallásosak voltak. De mi most csak az első lépéseket sejtjük. Menet közben fogunk térképet készíteni. (De jó, akinek súg az Úr Lelke! :-P Lehet növekedni a szeretetben és kérni a karizmákat!)

Itt a fegyvereink: őszinteség, szemlélni, megérteni tudás, kérdés feltevés, gondolkodás és magatartás változás.

Ezután hősi utazásra hív Sam, mégpedig belső utazásra. Kérdéseket kell feltennünk magunknak, nem elégedhetünk meg őseink eddigi tudásával, de sutba dobni sem jó azt teljesen. Őszintének kell lennünk, elsősorban magunkhoz, ha fáj, akkor is. De nem mindig fáj. Tévhit, hogy az igazság fájdalmas. Az igazság simogathat is. „Szívemből szeretlek.” – mondja a feleség a férjének, és ha ő viszontszereti, talán fájdalom járja át a lelkét? Pedig a nő igazat mondott. Az Igazságot mondta ki. Annak egy épp oda vonatkozó részletét.

És itt valami nagyon fontosra tanít Sam. Kősivatagokon is át kell majd kelnünk. Nincs más út hazafelé, az Igaz Férfiasság és Emberség felé. Lesznek oázisok, végig lehet csinálni. De végig is kell. Mert akkor végre Haza érünk, és Otthon leszünk – önmagunkban, a világban, kapcsolatainkban. Sam életét hihetetlenül átjárja a Szentlélek, ha kérné, talán csodák is történnének imái hatására. Kár, hogy nem vesz tudomást a vallásról.

Ezután Sam felsorolja mennyi és milyen csodás értéket lát ő bennünk, férfiakban, melyek kibomlásra várnak. De igazából már bomlanak is. Párat ideírok: rácsodálkozás, együttérzés, érzelmekre figyelő és ha kell – hallgató józan ész, az erkölcsi szembehelyezkedés erénye (nem a fölösleges lázongásé! Az könnyű.) Öröm, barátság – van még. El lehet olvasni.

Az utolsó fejezet a férfiakról és nőkről szól. Itt bírálja a feminizmust. Én így foglalnám össze: ismerjétek meg magatokat, és a valódi igényeitekért küzdjetek! De azért bátran. Esetleg kevesebb erőszakkal. És – ki kéne békülni egymással. Szeretetre és Igazságra kellene építeni az életünk, a magunkét, aztán másoknak segíteni az övükét. Az ilyen romantikus ökörségek, hogy gyűlölj és haragudj, akkor leszel erős, és éred el, amit akarsz – felejtsük már el végre! Szétrágja a lelkünk, végül a világot is mindkettő. Csak egy kis gerinc és tök kell a két fenti fogalomhoz, tanulékonyság és türelem, és mindezek megosztása. Aztán majd terel az Élet. Vezet az Isten. (Persze aki szóba áll vele, azt könnyebben. :-P)

Nyugi, ez még nem a vég. Ahol van keserűség és harag, csalódottság és fájdalom, ott még van hova visszamenni, és újra felépíteni. Papok, lelkészek, barátok, terapeuták! Nem szigetek vagyunk!

Beszél az összeolvadás és szétválás szükségességéről, hogy a kapcsolatnak dinamikája van, hogy szeretett feleségét néha szívesen le is hülyepicsázza (ő is kaphat hasonlókat néha <hülye után vsz más szó jön> – ez van, csak ne feledjük el mindeközben, hogy mennyire kell ő, és mennyire kellünk mi neki.) Aztán szóba kerül a család és a gyerekek. Mert nem pusztán önmagáért kapja meg a nő férfit és a férfi a nőt. Feladatuk van a közösség, a társadalom felé. És a gyermek elsősorban öröm. Szeretett teher. És jönnek majd napok, mikor ők védenek meg minket – ha addig úgy szerettük őket.

Végül a szellemi úton (melynek gyakorlati következményei is kell, legyenek) elinduló férfiaknak ad Sam tanácsot. Őszinte férfiközösség, mint hazánkban a Férfisátor, illetve szerveződik már a Férfiak Klubja, módszerek és rituálék (ismerek pár Férfisátras rituálét, mindnek oka van.) Sorol ő még többet is. Ide ennyi elég.

A Függelék az eszményi férfivel foglalkozik, olyan én nem leszek, nem írok róla egy sort se. Olvassa el mindenki maga! (www.ursuslibris.hu) Bocs a reklámért, de akit érdekel a téma, meglehet, érdemes megvenni a könyvet, nem horribilis összeg, bár több mint 300 oldal. Be kell osztani.

Köszönet Danka Miklósnak a biztosított ingyen példányért, és kitartó türelméért a cikk elkészültéhez.

;-)

Zoli

Alekszej, a rivális

Minden vélemény számít!

Nem, nem ő az. Emellett a srác mellett vért kéne izzadnom, ha a fellépése is van olyan, mint a külleme. De azért vannak takltikák, játszmák, és ő is lehet kialvatlan...

Nem, nem ő az. Emellett a srác mellett vért kéne izzadnom, ha a fellépése is van olyan, mint a külleme. De azért vannak taktikák, játszmák, és ő is lehet kialvatlan…

A közeli Sparban dolgozik. Fiatal, energikus fiatalember, kellő önbizalommal. És nem engedi át a háremét csak úgy. Mert a szelet ő is szereti csapni a kolléganőinek.

Először akkor figyeltem fel rá, amikor Sonjával visszajöttek a boltba – valamit be kellett szerezniük a közelből. Sonja (izgalmas, szőke, szerb nő, kb. 50-es, és egyértelműen domina. Flört igen, de vele élni…. brrrr. Inkább Szilvi, az egyetlen magyar lány. Kedves, mosolygós, bogárszemű, okos, szívós és szép. Nő a javából.) – tehát Sonja vele nevetgélt, és váltott pár bizalmas pillantást. Tegnap ugyanezt velem csinálta. Khm.

Na jó, én a feleségemen kívül úgysem akarok más nőktől semmi egyebet, mint némi flörtöt. Nincs telefonszám, nincs randi és nincs szex. Bár egyszer-kétszer hajszálon múlott, de szerencsére a nőknek is vannak erkölcseik. Vagy szimplán bátortalanok, de legalább nem volt okom összeomlani önmagam (és a Megváltóm) előtt. Végül is nekem igazából mindegy, miért maradhattam erkölcsös. Ami fontos: az maradhattam. Tehát: osztozom én a hölgyeken szívesen. Alekszej úgyis fiatalabb, naponta együtt van velük, meg minek a fölösleges konfliktus?

Hát ezt a fiatalember nem így gondolta. Egyébként semmi rendkívüli: egy, az utamban felejtett bevásárlókocsi, ha ő van a pénztárnál, finoman várat: éppen segítenivalója akad másnál, vagy megbeszélnivalója a szomszéd pénztárossal. Türelmes fickó vagyok, hagyom a szúnyogokat, had döngjenek. Az elefántbőr sokat kibír. Azért a bevásárlókocsit odébb toltam, ha Alekszejnek kell, majd utánamegy, a pénztárnál nem helyezkedem türelmes, várakozó pózba, amíg beszél – tudd, csak barátom, hogy most más dolgod lenne, mint trécselni. Stb. Ha a karate edzőm lenne a helyemben, ő fele ennyit se várna – öreg, itt munka van, a kisebbrendűséged ne most kompenzáld!

A fiú is tart picit tőlem. Nem meri a korlátokat túlságosan feszegetni, én meg hálás vagyok, hogy nem kell böszmébe átmennem. Szívesen elhordozom mások terheit – egy bizonyos mértékig. Ha Alekszej törleszteni akar, mert a kolléganői zavarba jönnek (és nem kellemetlenbe!) a bókjaimtól , hát tegye. Amíg igazán durvába nem megy át. Nem szeretnék morci lenni rá. Konkrétan a parkolóban megejtett pár pofon során én is kaphatok. És én vagyok az öregebb. Ha pedig én töröm el az ő orrát, hogyan nézek legközelebb a szemébe?

Szóval jobb észnél lenni.

;-)

Zoli

Harc a nők kegyeiért. Nem, mi nem így csináltuk volna. Két átlagférfi ökölharcából a méltóság az első, ami elvész. Szinte mindig durva, közönséges, és ijesztő. Néha mégis meg kell tenni. Szerencsére csak nagyon néha.

ui.: Neeem, ez az ügy kettőnk közt véletlenül sem olyan egyszerű, mint hittem. Gondoltam, udvarias leszek és figyelmes; Alekszej majd látja, hogy nem hordom fenn az orrom, szépen kiegyezik velem, és leszünk cimbik. Ez a srác nem ilyen. Háromszor zsebelte be fölényesen az udvariasságom és visszahúzódásom. Nem lett tőle együttműködőbb, sőt átment vagány pöffeszkedőbe.

Nagyon kíváncsian várom a mai bevásárlást. Remélem, Alekszej dolgozni fogsz. Remélem, összefutunk. Nos, érzem, ahogy az adrenalin elárasztja a véremet, és szaporább a pulzusom. Mmm, izgalmas élni. Jó férfinak lenni.

Ui2: Ember tervez, Isten meg az orrára koppint szelíden. Alekszej ma elbűvölő volt. Na, nem a „nyelvem a fenekedben” módon, egyszerűen csak normálisan, tisztelettudóan és együttműködően viselkedett. De jó, hogy nem kezdtem dölyfösen, törleszteni akaróan viselkedni! Mert ez a vágy volt a szívemben. Nos, ha beáll az ismeretségünk egy elfogadható szintre, én örülök, hogy elfelejthetek egy lényegtelen konfliktust, és nem kell felemlegetnem egy jelentéktelen kakaskodást.

Hála neked Béke Királynéja, Szent és Alázatos Úrnő, hogy közbenjártál értünk! Te igaz és tiszta NŐ.

Férfitörténet

Minden vélemény számít!

Ó, itt még küzd nagyon! Bízik magában és képességeiben.

Idén készítette el Robert Redford „All is lost”, „Minden elveszett” című filmjét, mely tipikusan olyan történet, amit egykor apák meséltek fiaiknak a tábortűz mellett.

A történet röviden: az indiai tengeren hajózik egy idősődő férfi, amikor sodródó konténert talál. Kiváncsi rá, a közelébe megy, a hajója megsérül. És elkezdődik napokig, talán hetekig tartó kálváriája. Megjavítja a hajót, kipumpálja a vizet, közben ismeretlen vizekre sodródik, viharokat él át, minek során hajója többször átfordul, az árboc eltörik, a hajótest újra megsérül, a mentőcsónakba telepszik át, vizet párol, horgászik, megtanul ha jól sejtem, szextánssal tájékozódni, újabb vihar, állandóan a betörő vízzel küzd, két hajó megy el mellette, pedig jelez nekik, mikor végre a kereskedelmi útvonalat keresztezi gumicsónakjával…

És ez az ember küzd és küzd és küzd és küzd. Pedig egyszer a fejét is beveri egy oszlopba, és mire magához tér, látja, hajója lényegében menthetetlen, sőt a sebét is el kell látnia, nehogy elfertőződjön.

Végtelenül kivívta a tiszteletemet, ahogy megmutatja, hogy az idősebb generációban is csodálatos, és hallatlan Életerő lehet, ahogy végtelen mentális koncentrációval agyal az újabb és újabb problémák megoldásán, használja apjától és korábbi hajóútjain tanult készségeit és ismereteit, valamint újakat tanul menet közben hozzájuk.

Végül éjjel apró fényfoltot vesz észre. Ekkor őrültséget csinál, mert tüzet gyújt a gumicsónakban a vízlepárlónak használt kannában. Elégeti a hajónaplóját, mindent, és persze a műanyag is lángra lobban, és a tengerbe kell vetnie magát a lángot fogó gumicsónakról.

Ekkor megint olyat tesz, amiért végtelen tisztelem. Belátja, hogy kész, vége. Hülyeséget csinált, felgyújtotta maga alatt a csónakot, a távoli fényfoltról ugysem jön senki (két hajó is simán elment mellette, az egyik éppen csak nem gázolta el) – és lemerül. Bele a vízbe. Fél már a franc a haláltól! Az a Jézus nevű ács is állítólag feltámadt. Vagy nem, de nincs értelme görcsölni tovább. Az menti meg az életét, hogy amatőr módon csinálja. Benntartja a levegőt, és így tovább marad életben. Ha gyorsan akar megfulladni, akkor minden levegőt ki kell fújni, és aztán teleszívni a tüdőt vízzel. Ezt ő nem teszi, és miközben süllyed lefelé, észreveszi, hogy lángoló gumicsónakja roncsa mellé egy igazi csónak érkezik lámpával. Van ereje felfelé úszni, és az utolsó kép amit látunk, ahogyan a víz alatt megragadja az érte lenyúló másik ember karját.

Itt már tudja, hogy ki az Úr. De nem esik kétségbe ekkor sem. Mindent belead, amilye maradt: kevés erőt és tudást, és sok hitet és bizalmat, és reményt.

Ezt az embert megpróbálta a Sorsa (Isten) a legvégsőkig. Nagy szó, és nagy teher, ha valaki ilyent átélhet. Nagyon megtisztul és megerősödik tőle a lélek.

Ajánlom a filmet mindenkinek, különösen, hogy a nagyobb átélhetőség kedvéért zaj alig halható egész idő alatt. A rádió végső működése, a tenger hullámainak zaja, vagy ahogy kifakad a férfi, mikor rájön, hogy utolsó édesvíz készlete is elfolyt: nagyjából ennyi. Amit mi is átéltünk volna, ha ott vagyunk vele, vagy helyette.

Férfifilm a javából.

;-)

Zoli

Válj érzelmileg Férfivá! A legtöbb nőnek bejön. De ha nem jönne is be – te boldogabb ember leszel.

Minden vélemény számít!

Nem fogom tudni kimeríteni a témát, hiszen megint benyomás, impulzus, és megélt tapasztalat töredékeket adok át. Egy életmódot, amit próbálok gyakorlattá tenni. Bárki hozzáteheti hsz-ben a saját bölcsességét.

Ilyen is van. Ne azonosítsd magad vele. Úgyis elmúlik, és tanulhatsz belőle. Azonkívül ember vagy. Nem KELL tökéletesnek lenni. Főleg nem, ahogy sokszor a közhiedelem tartja. Nagy ostobaságokat megtűr.

Ilyen is van. Én is lehetnék a képen. Ne azonosítsd magad az ilyen helyzettel! Úgyis elmúlik, és amúgy is tanulhatsz belőle. Azonkívül ember vagy. Nem KELL tökéletesnek lenni. Főleg nem, ahogy sokszor a közhiedelem tartja. Mert az nagy ostobaságokat is megtűr.

Egy: ismétlem magam. Charlie énekelte jó régen, hogy „Legyél mindig önmagad”. Akkor is, ha ciki. Jogod van a tökéletlenségeidhez, a hibáidhoz, a tudatlanságodhoz, tapasztalatlanságodhoz és bizonyos képességeid hiányához. Nem kell, szégyenkezz ezek miatt, de szégyenkezhetsz is. De ha már a szégyenkezés miatt is szégyenkezel, akkor nagyon zizzencs vagy! Jogod van a képességeidhez, belső és külső erőidhez, szépségedhez, jól működő rutinjaidhoz, mindenhez, ami már szép és csiszolt benned. Az egyik miatt ne omolj össze (ha a világ azt sugallja, akkor se, mert mindig van, aki szeretné mondani neked, de nem meri, hogy melletted áll; valójában soha sem mindenki akarja a vesztedet) a másiktól pedig ne szállj el!

A legfontosabb értékünkben, emberségünkben, mind egyformák vagyunk. A Pokolban szenvedő testvéreinket se szereti Isten kevésbé, mint a Szűzanyát, vagy Szent Józsefet. Csak e kettő élt úgy, hogy Isten szeretetéből sokat befogadhatott, és ezért nagyon, de nagyon boldogok, akik meg a kínban töltik cseppet sem vidám perceiket, azok nem éltek úgy. Én hiszem, hogy még rajtuk is segít valahogy az Isten, különben egyszerűen kivonná őket a létből, mert nekik már az lenne a jó. Hogy szenvednek, az azt jelenti, hogy valami fortélyos módon, és talán sokára, de még mindig esélyesek az Örök Hazára.

Kettő: ne vonulj vissza egy helyzetből, csak mert érzelmileg kellemetlen. Ostobaságot csinált a párod? Akkor is vállald a közösséget vele. Majd később szeretetben megbeszélitek. A gyereked bajba sodort valakit? Segíts megoldani a helyzetet, ne engedd, hogy bűntudatot keltsenek benne, bár tanulnia kell az esetből, de azt majd inkább veled, és négyszemközt, de mások akár jogos, de gyerek számára elviselhetetlen haragjától védd meg! Családfő vagy! Védd a tiedeket!

Nick Vujicic rengeteg embernek ad erőt önmagából, és képes arra, ami elvben lehetetlen: végtagok nélkül fekvő helyzetből feláll. Tudom, mert láttam.

Három: nincs jogod feladni, csak mert elakadtál, és a többiek a bukásod várják. Először is nem mindenki fogja ezt tenni. Egy nagyon jó értelemben férfias barátom, aki ráadásul igazi úriember (imádja is a párja) mondta, ha elakadtál, és nincs tovább előre, visszafelé kell haladni. Egy mélyebb, már megoldottnak hitt szinttől kell új irányt venned. Akkor adhatod fel, ha utolsó erőd is elfogyott (nyugi, ekkor automatice megtörténik, üres tankkal, egy autó se megy soká), vagy ha ügyed teljesen értelmét vesztette. A fanatikusok nem igazi férfiak. Az igazi férfi meggyőződésből cselekszik, nem sulykolt igazságok, vagy éppen hazugságok alapján.

Négy: tudj a másik szemébe nézni! Az igazsághoz való hűség fontosabb, mint az, mit gondol rólad a másik. (Azért orrvérzésig ne légy őszinte! Kibírhatatlanul szent leszel te, és az életed. Brrr.) Ha kellemetlen dolgokat kell közölnöd számodra fontos személlyel, nem muszáj a legkeményebb penitenciát magadra róni, és rögtön szemtől szembe közölni. Ez számára is túl nehéz lehet. Írhatsz levelet, emailt, felhívhatod, de jelezd, hogy kész vagy személyes találkozóra. A nők várják el sokszor, hogy személyesen szakítsunk velük. Könnyen beszélnek, nem ők okoznak csalódást. De igazából ez kijár nekik.

Öt: tanulj a hibáidból! Természetesen vállald önérzetesen önmagadat, de lécci a hülyeségeidhez ne ragaszkodj! Nem szégyen továbblépni, és működőbb megoldásokat keresni az eddigi katasztrófamodellek helyett.

Ugye, mi szeretjük pl. az időseket is? Alföldi Róbert csak nem hiába dolgozott a Nagy Könyv vetélkedőben, hogy figyelmeztessen erre minket?

Ugye, mi szeretjük pl. az időseket is? Alföldi Róbert csak nem hiába dolgozott a Nagy Könyv vetélkedőben kisfilmjével, hogy figyelmeztessen erre minket?

Hat: mutasd ki gyengédebb érzéseidet is! Bárhol, bármikor, de ne másoknak mutogasd (van olyan nekik is, hidd el) hanem vigasztald meg a fiad, elkenődött feleséged öleld át, miután jól lebőgette magát mindenki előtt. Mit számít, akkor is összetartoztok. „Egy férfi sohase akkora, mint amikor lehajol egy gyerekhez”, írta Dr James Dobson az Egyenes beszédben. Hozzátehetem, vagy bárkihez, akinek szüksége van rá. Megfagyni készülő alkoholista, szidalmazott pap, karate versenyen ronggyá vert csapattárs, bárki.

Hét: akármilyen angyali, szubdomináns feleséged lesz is, el fog jönni a pillanat, mikor akkorát pancsol férfibüszkeséged kellős közepébe, hogy szikkrát vet a szemed. Pl. fontos döntést készülsz kimondani valakinek, de nem tudsz egy alapvető információt, amit hites párod viszont igen! Mit tehet szegény? Másodperceken múlhat sok minden. Leugat, bebizonyítja, hogy ő a góré, őt kell komolyan venni, és a rendelkezésére álló többletinformáció alapján hozott saját döntését nyomja át a megfelelő pillanaton. Ez bizony, ilyenkor neki kötelessége is. Először is, bízva párunkban ne menjünk át sértődött kismalacba, és toroljunk meg olyasmit, amiért később meglehet, hálásak leszünk. Alattomos farkasok se legyünk, hogy „jól van anyukám ezt most megtetted, de majd otthon…HÁHÁHÁ!” Meg kell beszélni a helyzetet, de mivel felnőtt férfiak vagyunk és nem cukordarabkák, ezért kicsit kell nyelni oldalbordánktól is. De ha ezzel visszaél, és elkezd hatalmaskodó rendszert csinálni a dologból… Na, akkor megmutathatjuk, mi az a férfispiritualitás, és hol egy nő helye otthon.

Vállald a sorsod! Meghalunk így is, úgy is. Térden, vagy állva: ezt döntjük el mi.

Nyolc: legfontosabb. Vállalj felelősséget! Erről már itt-ott szétszórtan beszéltem. Ismerd be! Lásd be! De azt, amit kell, kivéve ha te vagy valaki más nagyot szív amiatt, hogy nem vagy hajlandó ártatlan áldozattá válni. Nyugi, Jézus is ezt tette, kicsit lehetsz te is Jézus – ha muszáj. Egyébként bűnbaknak nem kell lenned, mert sokan rögtön szívesen rád vetnék rejtett bűntudatukat, és gyűlölnék benned mindazt, amivel magukban nem tudnak szembenézni. De ha hibáztál, segíteni kell a hibád által másnak okozott érzelmi terheket elhordozni, vele őszintének lenni, bocsánatot kérni, és a helyzet megoldásáért őszintén és elszántan tenni. Ennél többet senki nem várhat tőled. Mert nem te vagy Isten – és ezt mindenkinek el kell fogadnia, önmagadat is beleértve. Hidd el, nincs felszabadultabb élet, mint mikor végre az ember elfogadja, hogy ő teremtmény. Nem több, és nem kevesebb. Tőle elég, ha halad a cél felé, oda úgyis Isten emeli majd be.

;-)

Zoli

Parker – ősi férfi és ősi női minta modern világunkban

2 hozzászólás

Claire. A nő, aki mindent ad, és mindent remélhet, de mindent el is veszíthet. Nem önmagában, kapcsolatában teljes. Számomra ő a legütősebb figura.

Megint bocsánatot kérek hagyományokhoz ragaszkodó keresztény tesóimtól, ez az újság nem igazán az övék (hacsak nem rettentően türelmesek). A példa megint modern, mai, nyugati. Férfiminta, egy férfiideál, és egy hozzáillő nőideál, amely a Parker című filmben öltött testet. Nézzük!

Akik fontosak nekünk: Parker – Jason Statham; Claire, a barátnő – Emma Booth; Leslie Rodgers, a bajban lévő, magányos nő – Jennifer Lopez.

Először is szögezzük le: Parker nem átlagos fickó. Nem azért, mert üt, mert vagány. Ezt annyira megszoktuk az akciófilmekben, hogy a hiánya tűnne csak fel. Hanem a fentiek mellett: van szíve, megértő, segítőkész, gyengéd, és van erkölcse. A kockázatos rablás során (tehát bátor is, bár akciófilmben ez is alap a főhőstől, önmagában nem üt nagyot) a pánikrohamot kapó biztonsági őrt megnyugtatja, kedves hangon beszél vele, kifejezi a tiszteletét, gyengesége miatt nem nézi le, és segít neki. Ha a társain múlna: golyót neki, és viszlát! Egy gonddal kevesebb. Parker úgy viselkedik, mint aki tudja, (bár a gondolatai közt tán végig se fut) hogy a férfihez feleség és gyerekek, szülők, rokonok tartoznak. Ezek mindegyike várja haza a férfit, tehát nem puffogtatunk csak úgy, pláne, hogy pénzért, és nem gyilkolni jöttünk. (A lopás is bűn, szóval Parker pont olyan, mint mi <kedvenc szalonképtelen kifejezésemmel élve: szarosseggű, mert a Föld a szarosseggűek (bűnösök) bolygója. Igen, ezt a cikket is egy szarosseggű, bűnös ember írja. Kulturáltabban, másképp: gyarló, tökéletlen, pont, mint mi többiek mind, a dalai lámával és Ferenc pápánkkal együtt. Csak pl. a pápa rendszeresen szembenéz ezzel, és meggyón. De így se különb nálunk, mint ember, csak bölcsebb és hívőbb.> – tehát Parker: tökéletlen. Ismétlem, mint mindenki más ezen a bolygón.)

A történet halad tovább, Parkerrel kitolnak, és cinikus módon elintézik. Csodával határos módon túléli, és bosszút esküszik. Itt megint van min gondolkodnunk. A bosszú természetesen úgy marhaság, ahogy van, de ez film, erre szoktattak minket (akárcsak arra az ökörségre, hogy a gyűlölet és a harag ad igazi erőt az igaz ügyed végig vitelére. Lehet, hogy ad, bár korántsem mindig, de hogy a lelked is szétrágja közben, arra mérget vehetsz) nem várhatjuk el, hogy hirtelen széllel szemben engedjék a sárgát. Mégis, mint szinte minden gonosz dolog mélyén ott az igazság szikrája, és Parker ki is mondja: nem hagyhatja, hogy ilyen méltánytalanul bánjanak vele. Elvész az önbecsülése, és esetleg mások is vérszemet kapnak vele szemben.

Parker. A Férfi, akinek tudnia KELL, mi a jó, és azt választani. Mert „A Nagymenő, ha táblát lát, megáll.” (Oroszlánkirály)

Javaslom, álljunk jóindulatúan kicsit innentől a filmhez (bár eddig is ezt tettük, mert Parker rablással indít, mégis pozitív hősnek tekintjük, tehát: fel, józan bölcsesség!) és vegyük annak az eseményeket, aminek lennie kéne: ne hagyjuk szó nélkül a jogtalanságot! Kiállunk a magunk, a családunk, a barátunk, az ismerősünk, végül az egyszerűen ránk szorulók igazáért. (De nem a „bibis lett az ujjam” szintűekért, mint ma néhány feminista teszi. A „Híztál, Gizi” mondatért már pipálja a Családon Belüli Erőszakot. <fejcsóválás Anyám! >) Szóvá tesszük, akkor is, ha az kellemetlen nekünk. Vannak a kellemes érzelmi állapotunknál fontosabb dolgok is az életben. Lehetne ragozni, akár annak a gizda kis nőnek az esetéig, aki kiállt a villamoson (vagy min) a bántalmazott fiú mellett, aztán megtapasztalta milyen a levegőben átszelni pár métert hátrafelé… Nos, én nem mertem volna lépni a helyében. Az a NŐ és EMBER milliószor nagyobb HŐS volt nálam. Igen, felettem állt akkor és ott, és jóval. Őszintén kérem az Istent, legalább egyszer az életben had lehessek csak megközelítőleg ilyen bátor és hősies és SZENT, mint az a nő volt akkor. Köszönöm kis testvérem, hogy köztünk élsz.

Szóval maradjunk annyiban, hogy Parker pusztán önérzetes. Némi jóindulattal.

Leslie, aki nem önmagában bűnös, hanem helyzete, magánya, kiszolgáltatottsága, Női illetve Parker Férfi mivolta teszi a csábítás eszközévé. A fenti kis botlástól eltekintve ő is megvívja harcát, és Emberként lép ki a történetből.

Itt indul a kaland másik fele. Mert belép Leslie (Jennifer Lopez) a képbe. És ő nagyon veszélyes. Először is jó. Terheket hordoz (munkahelyi rivalizálás, bunkó férfi beszólásai, kiszolgáltatottság anyunak, és ráadásul az éretlen ex által itt hagyott anyagi terhek.) Ezenkívül szép. Magányos. Őszinte. Ajjaj-jaj-jaj-jaj. És ahogy Claire alárendelődő patriarchális asszony (Parker „munkája” miatt életveszélyt, és halálos félelmet áll ki, <bérgyilkos támad rá>, és cserébe beéri egy őszinte bocsánatkéréssel és őszinte magyarázattal; párja egyetlen szavára kész egzisztenciát váltani, vagyis hallatlan áldozatokat vállal kettejükért – bizony, nem pusztán Parkerért) – úgy Leslie is hajlandó alárendelődni. A vetkőzős jelenet, amikor poloskát keres rajta a férfi; ennek egyedüli értelme, hogy Parker tesztelje: Leslie alárendelődik-e, megalázkodik-e, rábízza-e magát? Nem brutálisan, viszont egyértelműen ez történik. Patriarcha. És Leslie megteszi. Na innentől bivalyerős ellenfele Claire-nek.

Claire sejti mindezt (nem buta) és mit tehet? Szíve minden ragaszkodását odaadja a férfinek. Bízik az emlékek erejében, Parker szívének tisztaságában, józanságában (Isten kegyelmében?) Ez akkor történik, amikor Leslie anyjának otthonában ellátja férje (mert miután, mint tudjuk, a „papír nem számít”, nyugodtan nevezhetem őket férjnek és feleségnek) kézsebét. BÍZIK a férjében. (Nem tuti recept. Bár az lenne.) És Parkernek tényleg van érzéke a SZENT – hez. Valószínű ő az érzelmileg kevésbé elkötelezett, de sejti, ha Claire szeretetét, áldozatait és ragaszkodását semmibe veszi, és enged az ártatlanság és őszinteség köntösében jelentkező BŰN – nek, az annyi, mintha saját szívébe döfne mérgezett tőrt. Ami nem öl azonnal. Viszont garantáltan hatásos.

Parker – Férfi. Úgy DÖNT, kitart. Hiába nincs papír, hiába nincs egyházi áldás, ő házas ember és hűséges marad.

Nem hagyhattam ki. A megalázó mégis reményteli kiszolgáltatottság pillanata. "Úristen, azt tehet velem, amit akar. De csak nem él vele vissza?" Nem, Parker nem olyan.

Nem hagyhattam ki. A megalázó, mégis reményteli kiszolgáltatottság pillanata. „Úristen, azt tehet velem, amit csak akar. De csak nem él vele vissza?” Nem, Parker nem olyan.

A film többi része számunkra mellékes. Győz a jó (atyaisten, ha tényleg ilyen lenne a jó! :-) Oké, oké, ez csak játék. Mi lenne, ha még itt is mindent komolyan kéne venni?) és Leslie is megvigasztalódik megkapott szabadságával. Végülis fiatal, találhat magához illő férfit. De ebben a női rivalizálásban alul kellett maradjon, vagy… vagy az Isten szisszent volna fel fájdalmában a Mennyben. És nála nem az a rossz, hogy haragvó képpel vár minket odaát, és szórja a fenekünkbe az istennyilát, hanem részvétteljes, szomorú arccal, és egyben végtelen eltökélten fogad. „Látod, gyerekem, ide juthattál volna. (Mutat szíve közepébe, ahol elemészt szenvedélyes szerelme.) És helyette most ide mész. (Nem tudom, hova mutat, újabb inkarnáció, tisztítóhely, pokol; de hiszem, hogy bárhova, mi attól nagyon szomorúak leszünk. Rosszabb esetben nagyon rémültek is. Ebbe inkább bele se gondolok.)

Légy önálló, tudd, mit akarsz, becsüld meg a téged szeretőket, és legyenek elveid, melyekhez ragaszkodsz, akkor is, ha szívni kell miattuk! EZ nekem a Parker című film. Egy igazi, modern, mai tanmese. Amely mégis ősi igazságokat hirdet.

;-)

Zoli

Az emancipált patriarcha

2 hozzászólás

Ennek állandóan lágy a keze. Mindig simogatva terel. Mindig türelmes. A végletekig tiszteli a nő szabadságát. De mégis van benne némi vadság. Azért néha – talán – tánc közben ráver a nő fenekére. Amikor az meglepődve felkiált, nevetve mondja: „Csak tudni akartam, hozzám tartozol – e kedvesem?”

Azért nekem túl sok a parfőn rajta. Létezik ilyen férfi? Soha nem pukkant, néha sincs izzadság szaga? Talán bizonyos körök kitermelik a maguk ehhez hasonló patriarcháit. De az ilyet nagyon kell szeretni, mert engedetlen asszonyt ez meg nem rendszabályoz. Túlságosan fél ahhoz saját magától. Nagy hatalom ám a lelkiismeret! Azt megsebezni, akit szeretünk? Nem olyan könnyű.

A filmhez: mindig a srác vezet. Mégis mindig a lányról szól a film. Mint a sensei és tanítványa. Mint az Úristen és mi.

Zoli

A tigris és az őzike

Minden vélemény számít!

A tigris és az őzike nagyon szerették egymást. Együtt mentek mindenüvé. A tigris vadászott nappal, az őzike legelészett. Minden alkony és este kettejüké volt, csak a kettejüké. Egyik este a tigris hirtelen belekapott az őzike combjába. Belemélyesztette erős karmait, és kitépett egy kis darabot belőle. Az őzike ijedten nézett rá.

– Ne haragudj, nem akartam – mondta a tigris komoly, mély hangon.

– Nem történt semmi – válaszolta az őzike és abban a pillanatban megjelent a szemében egy könnycsepp. A tigris ránézett, és felüvöltött az ő fájdalmasan diadalmas, mély, bús hangján.

Az őzike lehajtotta a fejét a mellső lábára, és csendesen elmosolyodott. „Mégis szeret”, gondolta, és békésen elaludt.

A tigris ismerte az őzikét. Tudta, hogy az titokban örül, hogy ilyen erős és elszánt tigrise van. Hümmentett egyet, lenyalogatta a gida vérét a karmairól. „Jó ízű”, gondolta közben, és ő is elszenderedett.

Őrizte kettejüket.

;-)

Zoli