Ma, amikor írom e sorokat, van Pünkösd hétfő. A Szentlélek (egyes keresztény felekezetekben, illetve irányzatokban Szent Szellem) eljövetelének ünnepe. Aki lángnyelvek alakjában, mint zúgó szél ereszkedett az apostolokra – és Máriára. (Beza, csajok, ti se vagytok kihagyva a jóból! ;-) ) Hatása: az ijedt nyuszi tizenkettő bátor lélekkel kilép az utcára, és hangosan hirdeti Jézust. Kvázi megőrülnek tőle – és érte. (Csak hát ez szent őrület.) Ma ezt kapnánk ezért: zizi szektások! Akkor azt mondták nekik: részeg di…k! (Merthogy nappal történt mindez.) És ezek mindegyike felnőtt, felelősségteljes patriarcha férfi volt, nem mai, borotvált arcú „majd anyuci mindent eldönt” emanci változat. (Bocs a szurkapiszkáért. Tudom, picit igazságtalan is volt.) Mit tehetünk, hogy a Lélek teljessége kiáradjon ránk, és részesüljünk teljhatalmából? Pl. ezt:
Igyekszem folyamatosan imádkozni. Reggeltől estig nyomom magamban vagy a nyelveken szólást (vagyis Istenre nyitott szívvel értelmetlen szótagokat éneklek –abszolút be lehet gyakorolni, bár maga az ima ajándék. Fontos az Istenre nyitott szív), vagy ilyesmit: „Dicsőség neked, Isten!”, „Szeretlek Uram!”, „Köszönöm Jézus!”. Hogy ne váljék unalmassá, és fárasztóvá én ezeket általában Bon Jovi, Rasmus, AC DC, vagy a Sportfreunde Stiller egyik számára éneklem. Mostanában Anastacia ritmusára imádkozom. (Ma, Pünkösdhétfőn éppen David Guetta volt soron.) Buli közben, olvasás közben, miközben mással beszélgetek, tévézéskor, mindig. Van, hogy nem sikerül (cikkíráskor nehéz, illetve a tévé is elveszi a figyelmet), de nem görcsölök. Amint észreveszem, hogy abbahagytam, nekiállok megint.
Az eredménye? Életem során, cikkíráskor, amikor másnak próbálok segíteni lelki problémáin, vagy csak egyszerű munka közben kapom a szelet a vitorlámba. Gondolatok, új irányok ötlenek fel, észreveszek rejtett dolgokat, mi van a másik szívében, mit szeretne valójában, mit mond valójában. Segít az unalom ellen, pl. krumplipucolás közben. (Az ima még unaloműzőnek is jó!) Buliban segített túllépni a félénkségemen, és pl. felkértem egy nagyon csinos lányt, akiről azt hittem, túl idősnek és túlsúlyosnak tart magához. Többször táncoltunk, nevettünk, (mivel zártkörű buli volt, csupa ismerőssel) megtapsoltak minket, mert elsőként táncoltunk (és jól), a többi félénk kamasz és felnőtt közt. (Upsz, kicsit király patriarchának – Férfihang – os változatban: alfának – lenni?)
Segít a férfiközösség szervezésében, segít bátran és szeretetteljesen önmagamnak lenni. Gyógyít.
De! Nem elég az ima önmagában. Fontos, de kevés. Meg kell tanulni Jézus kategóriáiban gondolkozni, és a szerint élni. Vagyis olvasni kell a Bibliát, főleg az Evangéliumokat, elgondolkodni, mit jelent nekem ez, hogyan tehetném gyakorlattá az életemben. Apránként: mindig egy kicsit, mindig egy kicsit, mindig egy kicsit.
Ez NEM mágia.
Ez kereszténység. Mélykereszténység. A célokat Isten céljaihoz igazítani nap, mint nap (erről sokat lehet olvasni Eberhard Mühlan: Hogyan vezet minket a Szentlélek? c. könyvében. Izgalmas és közérthető, ráadásul az alapoktól indít és megvéd az eltévedéstől ;-) Marana Tha adta ki. Érdemes rákeresni a gugliban. Vagy itt elolvasni a Keresztény Metódus cikksorozatot. Keresőbe vele, aztán mehet az ötrészes sorozat olvasása.)
És bátran! Ha valamit szeretnél elérni, és az nincsen ellentétben Isten törvényével, tegyél érte bátran! Leszólítani egy bombázót, vezetőnek lenni, jó állás, egy jó nyaralás – mindez a tiéd lehet, ebben semmi rossz sincsen. De a bombázó önmagáért is érdekeljen, ne csak a teste miatt! És ne feledkezz el a körülötted élőkről sem! Család, barátok, munkatársak, a nélkülözők, a férfiak, a nők, az egyházad, jótékonysági szervezetek. A világnak szüksége van rád, ne vond meg magad tőle!
Óvatosság, fejlődés a hagyományos úton is! Mert a Szent Lélek helyett beléphet a Gonosz Lélek.
Viszont: arra azért mindenkit megkérek, aki rákap az imának erre az egyszerű és élvezetes formájára, legyen nyitott a továbblépésre. Akár a katolikus litániák, Rózsafüzér szemlélődések, egyszerű elcsendesedések, a saját szavakkal történő spontán imák, éneklések a már elfogadott ritmusokra (akár Karizmatikus énekeskönyv, akár a Hozsanna gyűjtemény énekei.) Már csak azért is, mert ez a lehetőség – meglátásom szerint – Isten kivételes ajándéka a mai időkre. Ha te, kedves Olvasó elkezded David Guettára nyomni az imát (pl. a nyelveken szólást), de nem akarsz mellé mást (minimum az Evangéliumok olvasását és apránkénti gyakorlattá váltását), az valószínű, idővel kifejezetten veszélyessé válik! Mert megnyílsz felfelé, az Ég felé, az Isten lehajol hozzád. De ez nincs ingyen! Ez az ára: haladnod kell Isten útján. Törődnöd kell a lelked üdvösségével. Nem görcsösen, mert ez kegyelem, nem erőfeszítéseink gyümölcse, viszont kitartóan. (Írtam már? Mindig egy kicsit?) Ha ezt elhanyagolod, de a Lélek már belépett az életedbe, bizony el fog hagyni. És angyalok trombitával ritkán jelzik, hogy kezdesz letérni a pályáról. A megnyílt csatornáidba viszont belép(het) a Gonosz Lélek. (Ugye a másik oldal, akit az Ezotéria olyan nehezen különböztet meg. Nem csoda, mert bűnöket és emberi elképzeléseket tűr meg a szívében rejtetten, nem a tiszta alapra épít (nem eléggé) így bizony kapukat hagy nyitva a kísértőnek. De ez legyen az ő gondjuk, mi maradjunk a kereszténységnél!) Én találkoztam olyan esettel, amikor valaki autókat lopott, és egyéb köztörvényes bűnöket követett el, mert meg volt győződve róla, hogy megváltói küldetése van, és neki ezeket emiatt meg szabad tennie. Mert ő a törvények fölé emelkedett küldetése fontossága miatt. Én magam hat évig szedtem pszichiátriai gyógyszereket, mert rossz helyen kerestem Istent. Meg lehet járni ezeket a szakadékokat, edzettebben lehet kijönni belőlük, de teljesen normális emberi igény, hogy ha nem muszáj, nem ereszkedünk le a sötétbe. Kivéve, ha az Isten küld – a farkasok közé. A helytelen látás- és magatartásmódjukban megátalkodottak közé. Vallásosan: a bűnösök közé. (De ő fel is készít rá, meg jön is velünk. Vallásosan a kegyelem állapotában megtart, illetve segít megmaradni.)
Aki nem tudja, hogy el akarja-e kötelezni magát Isten mellett, de érdekli az imában rejlő lehetőség, az ajándékok, szerintem próbálja meg! De figyeljen a következőkre: épül az életem napról napra? Békét lelek az Evangéliumok olvasása által? Szeretetteljesebb, megértőbb, belátóbb, szelídebb, egyszersmind bátrabb, ésszerű mértékig kockázatvállalóbb lettem tőle? (Ezen ima gyakorlása önmagában kockázatvállalást, bátorságot igényel.) Mit mond a környezetem rólam? (A szokásos értetlenkedésen, és meg nem fogalmazott homályos aggodalmakon túl. Ezek jönni fognak, meg, hogy: „mi van, beálltál a lúzerek közé?” „Ja, fiam, ez a győztesek csapata, olyan urat szolgálva, aki elmondhatta magáról: legyőztem a világot. A türelmet és a szükségtelen ártás elkerülését, ha lúzerségnek tartod, akkor a látásmódoddal van baj, úgy vélem”.)
Ha elindulnál ezen az úton, de bármi oknál fogva nem menne, noha szeretnéd, én hittel vallom: az Úr megértő lesz, és enged visszaereszkedni megszokott életed keretei közé. Majd máskor, máshogy kiemel, ha még mindig akarod. Az átlagos emberi élet is tartalmas, hasznos és szép, ha a jóra törekszik. (Család, munkatársak, barátok szeretete, szolgálata, saját igények ésszerű kielégítése, megbízható állampolgárnak lenni, stb.)
Na, fel van dobva a labda? Remélem. Rajtad múlik, kedves Olvasó, lecsapod –e?
(De nem kötelező. Az ésszerű óvatosság nem gyávaság! Rejtett félelmeink be nem ismerése viszont magunkkal szembeni őszintétlenség. Akár elindulsz ezen az új úton, akár nem, tudd, miért teszed! Legalább magadnak el kell tudni számolni.)
Figyelemfelkeltésnek ennyi. Ha nem mondasz véleményt, kedves Olvasó, ha nem kérdezel, ez a tapasztalat, illetve tanítás nem fog fejlődni, nem fog kibomlani. Van felelősséged. De döntsél szabadon!
;-)
Zoli
De van, aki szenved önző női énjétől, aki érzi, hogy változni kell, aki igyekszik, ha csak milliméteres sebességgel is, ezer visszaeséssel, de akkor is! Na, Vele lehet mit kezdeni. Érte és vele érdemes szenvedni, küzdeni, újra és újra megbocsátani, ismét és ismét engedni, hogy végigkarmoljon, hogy belém mélyessze fogait, míg le nem csillapodik, és elfogadja, hogy jobb kérni és elfogadni azt, amit az ember önként nyújt át, ezerszer gazdagabban, mint hatalommal és csellel kikényszeríteni és megszerezni. A figyelmet, a szeretetet és a törődést – de a szabadsággal együtt!