Női lét kategória bejegyzései

Dekoltázs

Viktória BackemTudjuk, mi, nők mi mindenre vagyunk képesek, hogy a többi nőtől hallhassuk azt a mondatot: „Milyen sokat fogytál!” Törekszünk rá, hogy hallhassuk: „De jó az új holmid!” Persze a megjelenésünkkel nem csak a többi nőt szeretnénk lenyűgözni. Fontos az öltözködésünknél a praktikusság, a
kényelem, de szeretnénk tetszeni is. És a legfontosabb célpontunk – a FÉRFI.
Szeretnénk a figyelmét felkelteni, felhívni, fenntartani. Legtöbbször a
férfiakat az alakunkon a dekoltázs érdekli. Illetve a tartalma.

A deklotázs lehet komolyan zárt, finoman diszkrét, mértékletes, pikánsan kihívó, de közönséges is.
Sőt megmozgathatja a fantáziát egy csipke alól elővillanó bőrfelület, a mellbimbó pedig már szinte túlzás.

A férfiak számára nem annyira az a fontos, hogy vékony legyen a megnézett nő teste. Az egészségesen kicsattanó inkább lenyűgözi őket. Akár kis, hastáncosokra jellemző pocakkal is. Manapság sok nő célja minél izmosabb, kisportolt testet formálni, amitől a dekoltázs laposabb lesz; a lágy, kerekded, vonzó női test pedig izmos, maszkulin.
(Szivacsos, szilikonos melltartók, implantátumok segítenek szebb alakot formálni ilyen esetben.

Elvégre szeretnénk ha szépnek találnának minket, és kissé magunkba bolondítani a férfinépet!

Kati

királykék mellem

Anyai intelmek egy csalódott fiatal nőnek

női intelmekNő: Hol rontottam el, Anyus?

Anya: Lányom, már az elején.

Nő: De én tényleg nagyon szerettem! Mindent megtettem, amit csak tudtam!

Anya: Kincsem! Először is: nem engedted férfinak lenni. Lovagiasságát arra használtad, hogy csipp-csupp feladatokra szórja szét magát, melyek jelentős részét te is meg tudtad volna tenni.

Másodszor, édesem: át akartad formálni a te ideáloddá! Nagyon keveset dicsérted, és nagyon sokat kritizáltad!

Harmadszor: Édesem, ő Férfi! Ha nem  mutatod ki, hogy tiszteled, hogy felnézel rá, és mások előtt is, főleg gyerekeitek előtt, idővel egy fiatalabb nő fogja ezt megadni neki. Nem biztos, hogy lesz ereje ellenállni.

Negyedszer: Melléálltál? Segítetted tervei kibomlását, ösztönözted, hogy legyenek saját elképzelései, a benne lévő alkotóerőt kibontakoztassa?

Ötödször: Bátorítottad, hogy legyen Férfi? Aki ha kell, konfliktusokat vállal fel magáért, értetek; odaáll a másik elé, a szemébe néz, és kiáll valamennyiőtökért. Hittél benne igazán, hogy a legjobbat tudja kihozni magából? Szívós türelemmel és kellő határozottsággal ezt el is vártad tőle?

Hatodszor: hányszor volt fontosabb a csillogó-villogó lakás az őt meleg öleléssel és csókkal fogadásnál?

Hetedszer: direktívákat adtál neki, vagy bölcs nőként terelgetted afelé, amit te szerettél volna? Hagytad, hogy Férfinek érezze magát melletted?

női intelmek2Nyolcadszor: tudtál kedvesen kritizálni? Vagy nyakon öntötted az érzéseiddel, aztán kezdjen vele, amit akar!

Kilencedszer: átvetted a lángot tőle, mint magját a méhed? Tudtál mögé állni, terheiből átvenni? Akár egy türelmes meghallgatással, és jó időben adott csókkal?

Tizedszer: igyekeztél elvarázsolni az ágyban? Elmondtad őszintén ő mivel tud, akár még az ágy előtt elvarázsolni téged? Megmondtad neki, hogy ezt végül is magáért teszi, mert a szerelemtől megittasodott nő sokkal többet ad, önként ad és szívesebben ad, mint aki a kötelességét teljesíti?

Édes Kincsem! Ha erre mind igen a válaszod, és mégis itt hagyott, akkor, hidd el, a legjobb történt veled, és adj érte hálát az Istennek!

;-)

Zoli

Vékonyságvágy

fitten vagy vékonyan A vékonyság utáni vágy rengeteg nőnek tölti ki az agyát és a napját. Egy nő talán fontosabbnak érzi, mert úgy véli, a férfi majd felfigyel a karcsú alakra. A tudatalattiban a férfi villámgyorsan szelektál az első találkozáskor.

Négy szomszédom is azért dohányzik, mert cigarettázva talán csökken az  étvágyuk. Közülük az egyik férfi.  Még azt is kockáztatják, hogy a szenvedélyüktől tüdőrákot kapnak. Ahogyan a bulimiások a sok hánytatástól refluxot  és rossz fogakat. A súlyfelesleg mellé újabb problémákat teremtenek.

Igen, egy jó alakú nővel szívesebben mutatkozik az ember, mint egy kövérrel, ez érthető. Ugyanakkor nem könnyű előnytelen külsővel élni. A folytonos bűntudat az egészben a legkeményebb. Egész nyáron egy fagyi, egy süti sem engedhető meg magunknak.  Egyébként a vékonyabb alak nem feltétlenül szebb. Személyes tapasztalatom: a férfiak a mostani 90-es melltartómmal gusztábbnak vélnek, mint mikor sokkal (15 kg-al) könnyebb súllyal éltem. A női szem viszont minél vékonyabb alakot szeretne. Elsősorban a férfiaknak akarok tetszeni, de önmagammal is szeretnék elégedettebb lenni. Próbálom összehangolni a férfi elvárást a saját belső nőies elvárásommal. Nem a kilóimtól függ, hogy szerethető vagyok!

Amúgy tapasztalom: noha tökéletesek akarunk lenni, de más tökéletessége ellenszenves.

 

Kati

Ez néha annyira kell!

penztarosBevásárlás. Kedves pénztárosnő ül a székben. Kipakolok, lehúzza a terméket, kezdek elpakolni. „Most vagy soha!” – gondolom – „Elmegy az alkalom!”

– Maga ma olyan kedves és csinos – mondom neki. Nevetés a jutalmam. Király, ez talált.

Fizetés után kapok egy elkapott oldalpillantást, akarok-e többet is? Hát persze, hogyne akarnék. Férfi vagyok, hajt az ösztön. De nős ember elégedjék meg ennyivel is. Ezt a mézet sem szabad túl sokat nyalogatni, szerintem, mert előhozza a vadászó kandúrt belülről. Azonkívül zaklatottá tesz, és meggyengül a hűség a szívemben.

De néha – kell, és kihagyhatatlan. ;-)

férfi

Kitörés a rutinból

menny2A férfiakat nem engedi a nejük kocsmázni, így újabban a Skype mellett isznak. A nyitott laptopnál poharaznak, beszélgetnek, mintha kocsmában lennének. Emlékszem, a papám fel volt élénkülve a kórházba járáskor, hiszen az ingerszegénység ugyanolyan stresszkeltő, mint a túl sok ingerrel teli élet. Újdonság, valami, ami kiemel a megszokottból. Lehet hétköznapi apróság, nem kell Hawaii – i egy hónapos nyaralás.

Olvastam, 25 évesen „meghalnak” sokan, de 70 körül temetik el őket, hiszen nincs új az életükben. Igen, lelkileg halnak meg, megfásulnak, vonszolják magukat. A húszas éveink közepén kezdünk rádöbbenni, hogy a korlátaink meddig terjednek. Sokaknak középkorúan már csak a betegségkarrier marad. Azzal foglalkozni a legérdekesebb, és egy beteg ember szinte mindig figyelmet kap.

Szóval elöregszik a nép. A negyvenesek nagy része Tari Annamária szerint, a fiatalokhoz hasonlóan lóg a neten. Ha már így van, beszélgetőtárs közvetítést szervezhetnénk a mozogni alig bíró időseknek. Önmagunkon túl, ezt az élményünket megoszthatnánk velük is. Magamra vonatkoztatva: például a papámnak találni egy idős embert, akivel anekdotázhat hosszasan, és emlegethetik a régi időket. Színesíthetik az életüket.

Próbáljuk megélni, túlélni a magányunkat! Van ugyan pozitív oldala is ennek az állapotnak, hiszen segíthet meditálni, nyugodt körülményeket teremtve eljuttatni az önismeretünket minél jobb szintre. Fejleszthetjük magunkat, kibonthatjuk egyéniségünket hobbi és alkotás által. De azért az ember mégiscsak közösségi lény, és vágyik a többiek, sőt a hozzá leginkább hasonlók társaságára. Ezért is annyira népszerűek a közösségi oldalak.

Ha átéljük, hogy érdekesnek tartanak, az élvezetes és erőt ad. Hosszú távon: Rengeteget!

 

vörös és fehér

Kati

Élet a peremvidéken

A fiatalság hatalom. A korosabb örül, ha a fiatalabbak közelében lehet. A sugárzó erejükből feltöltődhet. (Hogy aztán pl. segíteni, emelni, erősíteni tudjon akár ápolandó öreget, beteget.)

rózsaKiélezett helyzetben egyensúlyozás ez :Élet a peremvidéken. Nem közeledve túlságosan egymáshoz, évekig adhat erőt mindkét félnek. Szexuális szublimációnak is nevezik, némelyek. Az állandó flört állapota, szinte csak testbeszéddel. Milyen távolságot tartunk, milyen közelséget engedünk meg, milyen testhelyzetet veszünk fel, és mennyire természetesen, ellazultan. Akár a benső lelki, szellemi szféráinkba engedjük a másikat, akár meg is érinthet, de fontos, hogy milyen szándékkal, hol, és mennyi ideig.Valamint hányszor.

A vörösen izzó szenvedély. A fehér/bűn nélküli/tiszta angyali szenvedély.

Élethelyzetekből adódó felvetések: korosabb nő, fiatalabb partnerrel szembe kell nézzen vele: MENNYIRE TUDNÁ FELVÁLLALNI ŐT A FIATALABB A BARÁTAINÁL, ROKONAINÁL? A nő pedig biztonságot alig érezhet, ha jönnek a lányok a fiatalember felé.

Lehet szeretni a férfiakat, akkor is, ha sokat szenvedtünk néhányuktól. /Tekinthetünk a hibázásaikra úgy, mint a gyerekeinkére, mint az esendő emberére./

Ismerünk radikális változtatásra biztató véleményeket, mely szerint rövid az időnk a földi létre, lépjünk ki a nehezen működő helyzetből! Különösen, ha tapasztalunk sugárzó vonzalmat, hát még ha visszasugárzás is van. Vagyis interferencia = ERŐSÍTI EGYMÁST A KÉT ENERGIA.

Tűrni? Szublimálni? Angyali flörtben élni?

Robbantani? Kilépni, újrakezdeni?

Van-e Örök Élet, amely végül mindent beteljesít, és reményéből, valamint önsegítő technikáinkkal beteljesíthetjük elrendelt Sorsunkat, vagy Itt és Most legyünk boldogok, ahogy mi szeretnénk, és vegyük a saját kezünkbe az irányítást, grandiózus elszánással, hatalmas, szinte hősi erőfeszítéssel?

Nem adok választ, kedves Olvasó. Szépen végiggondolod és másokkal megértekezed magad!

;-)

Kati

Michelle

MiMichelle gyors pillantást vetett rám. Én csak futólag fordítottam arra a fejem, aztán az ételeket kezdtem vizsgálni. Tudtam, már túljutott rajtam, de ezt nem fogom kimutatni. A harc megindult.

Michelle látszatra közömbösen szolgálta ki az előttem álló idős párt. Kinéztem az ablakon. Ráérősen megvakartam a tarkóm. A lányra néztem, ő tüntetőleg sürgött-forgott.

Vártam. Tudtam, előbb-utóbb én következem sorra, ki KELL szolgálnia. Ő közben kedves beszélgetésbe kezdett a párral, éppen az aznapi programjukról kérdezte őket. Közben megállt, csípőre tett kézzel figyelt. Bár én is szívesen csípőre tettem volna a kezem, a gondolatot kizártam a fejemből. Nem ÉN fogom ŐT követni. Inkább levettem a hátizsákot a vállamról, és kivettem belőle a jövő heti menütervet. Ráérősen visszazártam a cipzárt, és magam elé meredve vártam. Michelle végzett, ám nem hozzám jött, hanem elment a konyha felé. A pulton rendezgetett valamit, és hiába nem akartam, arcomra kiült a bosszúság. Ahogy felém pillantott, arcán futó mosoly jelent meg. „Szóval tetszik neked, ugye?” – kérdeztem gondolatban. – „Jól esik átélni, hogy még fontos vagy nekem, ha csak kicsit is?”

Az egyik idősebb kolléganője elégelte meg a játszadozást. Azt hiszem, még vagy fél percet vártam volna, aztán szépen odarendeltem volna magamhoz a lányt. Mi az, hogy NEM AKAR dolgozni? Elfi jött is szabadkozva, és kezdte kipakolni elém a megrendelt ebédet. Beszélgettünk, közben SEHOVA sem figyeltem másfelé, Michelle –t véletlenül sem méltattam figyelemre. Mikor végeztem, kifelé szokás szerint elköszöntem mindenkitől, egy „Danke, tschüß!” – el. Michelle felém pillantott, de szó nélkül mentem el előtte.

Kint megbántam. Azért valami bók, vagy gesztus kijárt volna neki. Függetlenül attól, megérdemli-e, vagy hogyan reagál.

Ha csak rövid ideig is, de mégiscsak az enyém volt a vonzalma.

 

;-)

férfi

Elutasítottan

 

14.9.28 038Egyre inkább az a véleményem: Egy szappanopera az élet. A legtöbben olyanért vannak oda, aki más után vágyódik. Kiskamaszként vágyunk olyanra, akinek mi még nem kellünk. KÉSŐBB,HA SZERENCSÉNK VAN SIKERÜL VÁGYÓDNI OLYAN IRÁNT, AKINEK IGEN. Aztán korosodva/kinek mennyire sikerül a korát elfogadnia/ismét a kiskamaszos helyzet áll elő, és vágyunk olyanra, aki szebb, vagy fiatalabb.

Éltem hosszú ideig idősek mellett. Tapasztaltam, milyen is élni elutasítottan. Megélni az elutasítottságot: aki olyanra vágyik, akinek nem kell, az nagyon lentről indul. Megpróbálja bebizonyítani, hogy ő értékes.

Átélheti egy kicsi is, hogy a szülei mást szeretnének helyette. Például hányan nem olyan nemű kicsinek érkeztünk, amilyet a szülőnk tervezett. A magam nevében állítom: KEMÉNY MECCS. Mindkét szülőm fiút várt helyettem. Majd mindkettejüknek a MINDENE LETTEM.Korosodva, betegedve rám szorultak, a segítségemre.

Megtanulja a küzdést az ilyen gyerek. AZT, HOGY SZ.BÓL VÁRAT ÉPÍTSEN. Elfogadtatni önmagát. Kihozni magából a legtöbbet, olyan előtt, aki semmibe vesz. Bizony, megtanulja a küzdést az ilyen ember.

Biztos vagytok páran, akik tudjátok, miről beszélek.

 

 

Kati

A FÉRFIAKTÓL TÖBBET TANULTAM, MINT AZ EGYETEMEN

 

A fenti mondatot anno Bácskai Juli barátném mondta.  Vajon jobb cím lenne cikkemnek a: „Hogyan kerülj ki győztesen a férfiaktól rád nehezedő nyomás alól?” Férfilapban nem biztos.

A természetgyógyász „rámtelepedése” a Facebook – on – aki túl sok infót oszt meg ott, segít, hogy minél kevesebbet nézzem a falat a Face-n. A dj. ismerősöm  szuper zenéi miatt mozgok, táncolok 2 órát egyfolytában hetente. Egy szimpatikus férfi (nevezzük B.-nek) törölt a neten. Ez nagyon fájt. De azért is karcsú és csinos leszek! Ruhákat varrok és összeszedem magam.

A Parkinson kóros apám miatt, a házaink közti 100 métert napjában számtalanszor megteszem. Ilyen táv legyaloglásához némelyek lépésszámlálót tesznek fel, hogy teljesítve legyen. A májcirózisos párom miatt egyéni vállalkozóvá kellett legyek. A főszerkesztő miatt a szellemi erőimet kellett aktiválnom, akármilyen kekec, megfeleljek neki. Vagyis, ha kellően érzékenyek vagyunk, megértjük a dolgok pozitív oldalát, és így azok erőfeszítésekre inspirálhatnak minket.

Egy férfi olyan képeket mutat a neten, amitől végre láthatok vonzó férfi arcokat, testeket. Mert hétköznap bizony sok a sörpocakos, borotválatlan, ápolatlan férfi. A sportmasszőr olyan nyújtásokat old meg az izmaimon, amitől ismét férfi munkára is képessé válik a szervezetem. Az EMBER szóra a nagyapám azt mondta, mikor a kislányom mutattam neki, és előre vetítettem: „Figyelje meg, majd egyszer még nagy ember lesz!” hogy „már EMBER nem, mert nőnek született”. Ez persze mélyen felháborított, és „bosszúból” 2 szuper gyönyörű többdiplomás leányzót neveltem fel. Tőlem ennyi tellett. :))

Még a nagypapa lekicsinylő mondatából is a pozitívra összpontosítok. Miszerint inspirált engem hosszú időre, olykor erőm feletti erőfeszítésekre az életben. Akarom,hogy inspiráljon a Férfi!

ARRA FIGYELEK, AMI BELŐLE EMELNI TUD ENGEM.

 

 

Inspiráló férfi impulzusok:

Bírom, ha egy férfi kicsit feminin. Mint ez az érzékeny pillantás. Üdítő, friss levegő lelkemnek.

Bírom, ha egy férfi kicsit feminin. Mint ez az érzékeny pillantású fiú. Üdítő, friss levegő lelkemnek.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Egy keményebb, macsóbb férfi. Tudom őt is tisztelni, szeretni, még ha meghajlítja is az akaratomat. De legyen benne érték, amibe kapaszkodhatok.

Egy keményebb, macsóbb férfi. Tudom őt is tisztelni, szeretni, még ha meghajlítja is az akaratomat. De legyen benne érték, amibe kapaszkodhatok.

 

 

 

Anti, a dj jóbarát. A zenéi legalább ennyire inspirálók.

Anti, a dj. A zenéi legalább ennyire inspirálók.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A fiatalság életereje, közelsége mindig feltölt. Semmi szex! Csak közelség.

A fiatalság életereje, közelsége mindig feltölt.

 

Kati

Tündöklés

ápolónő

illusztráció – Tündököl ő is, nem? ;-)

Azt mondtam neki, csinos. Elnevette magát. Igazított a műszeren, mondta, mit tegyek, hogy a bácsi arca megfelelő szögbe kerüljön. Nem akadt fenn rajta, hogy magyar lévén, alig értem, amit mond. Segített, és vidáman mosolygott. Szép, egyenes szálú, hosszú haja a háta közepét verdeste.

Kérdezgettem a betegek számáról, hogy orvos-e?

Örömmel válaszolta, hogy sokan vannak, és nem, nem orvos, csak asszisztens. Én már a műszer melletti asztalon vetkőztettem őt, gondolatban.

Végeztünk a szemorvosnál, időpontot kellett kérnem. Megint ő volt ott, serényen tette a dolgát, és tőle kaptam a téli kontroll idejét. Amikor elbúcsúzott, a szeme tündökölt; én szárnyaltam.

Jó negyvenes, enyhén molett, szemüveges eü. dolgozó.

És ott ég benne a tűz!

 

férfi