Sport – Tánc – Mozgás kategória bejegyzései

Vátogassuk a szellemi és a fizikai tevékenységeket

gerincHosszabb szellemi munka után észre vehetjük, hogy ha váltunk kétkezi munkára, akkor jobban beépülnek a megjegyzendő tartalmak az elménkbe. Vissza felé is igaz mindez, mert ha már túl sokat dolgoztunk a fizikai teendőinkkel, akkor tapasztalhatjuk, hogy könnyebben jön az ihlet a szellemi téren teljesítendő tevékenységekre. Az iskolások napirendjéhez olvastam a közelmúltban arról, hogy jóval kevesebbet kellene ülniük. A gerinc is igényelné a változatosabb igénybe vételt. Az irodában dolgozók panaszolják, hogy a gerincük olyan szinten jelez, akár a vezetői posztjukat is elcserélnék, csak lehetne olyan a munkájuk, ahol váltogathatják a fizikai és a szellemi tevékenységeket. Hiszen új gerincet venni, bizony nem lehet. A pénz pedig, lám nem minden.:)Kati

Lendület

lendüljAktivizálódni, kedélyesebbé válni nem is olyan egyszerű. Közelíthetünk a problémához a lélektan felől és a táplálkozás felől is. Ismerjük az érzést amikor tavasz elején a vitamin készletek kiürülnek. Hazai olcsóbb gyümölcs még nincsen. Kicsit várni kell a cseresznyére. Járkálunk az otthonunkban. De az ember csokit folyton mégsem ehet!

Először is pótoljuk a vízkészletünket naponta több pohár vízzel! Sokszor már ez önmagában is tettrekészebbé tesz. Igyunk, ha lehet cékla, répa, gránátalma levet illetve más rostos gyümölcs levét.Vegyünk magunkhoz multi vitamint, mert előfordul, hogy valamelyik vitamint hiányolja a szervezetünk. Különösen Magnéziumra van szüksége pl. az idegrendszerünknek. Próbáljunk járkálni, sétálni, tenni-venni, hogy a lendületet felvegyük! A mozgás tovább aktivizál. A sportolás kedélyesebbé is tesz. Ha „leül” a kedvünk, orbáncfű kapszulával kicsit emelhetjük. Napra is menjünk, amikor csak lehet!

Gyakran igen bagatell dolog miatt válunk passzívvá, kimerültté. Különösen a férfiak foglalkoznak keveset az egészségükkel. Dolgoznak sokat, kimerülnek. Ha egyedül élnek, nincs aki mindezekre felhívja a figyelmüket. A munkába, számítógépbe temetkezés mellett teremtsünk időt más, nekünk kedves tevékenységre! Tudom, hajszolt az emberek nagy része. Különösen hazánkban kell a fennmaradásunkért erőteljesebben dolgozni. Ettől könnyen kimerül, elkeseredik, kiég az ember. Az iskolai tananyagban jó lenne, ha az egészséges életmódra nevelés is helyet kaphatna. Mert egyre több ember él szingliként és önmagát kell erősítenie; gondoznia testi-lelki egészségét. Ne váljon depresszióssá és beteggé!

Erőt kívánok mindehhez!

:-) Kati

Férfiak, akik megélik harcos énjüket

kumiteÉszrevettem, hogy a küzdősportot űző férfiak másképpen viszonyulnak magukhoz, a testükhöz és egymáshoz, mint átlag férfitársaik. A küzdelem segít megtapasztalni saját erejüket – amit különösen kezdetben hajlamosak fölé- vagy éppen alábecsülni – és sebezhetőségüket. Átélik a győzelmet és a vereséget, és emberi korlátaikat. Bátrabban bevallják hibáikat, (a valósággal pláne segítő közegben nehéz vitázni)  és sokszor jobban tisztelik egymás erényeit. A shiai-n, a küzdőtéren nincs más, csak ők és a nyers valóság, no meg a bírók, akik felügyelik a fair play-t. Megértésüket, egymás iránti gyengédebb érzéseiket is bátrabban felvállalják, hiszen tudják saját példából, egy megsérült, vagy vesztes férfi mit él át.
Mélyebben EMBEREK az élet bizonyos szegmensében. Tudják, hogy erő és sebezhetőség kéz a kézben járnak. És a bizalom, ami a bátorság alapja. Bizalom a megszerzett képességeikben, az edzőikben, a lehetőségeikben, Istenben és a csapatban, amely tapintatosan félrenézni, és vállt veregetve biztatni éppúgy tud. Vagy őszintén fejet hajtani a siker előtt, hiszen a győztes mindig a csapat hírnevét is fényesíti.

;-)

Zoli

Az ösztönzóna megélése (adjunk az Id -nek!)

Kicsit tedd most félre az intellektuális részed! Nem, ne kapcsold ki, kell ő, hogy onnan hátulról szemlélje mit is élsz át, mi történik. A zene primitív, törzsi, talán párzási tánchoz hasonló, persze techno-sítva.  A kép sem véletlen, kecsesen ívelt női cipő, fekete és sárga színben: egy fullánkos méh jusson eszünkbe kapásból. Szexualitás ás agresszió, ezek összetartozó, egyszersmind nagyjából szétválasztható erők bennünk. 

Mit élhetsz át? A párzási ösztönt, még túlfokozottság nélkül, jobb, mint egy martini, vagy kettő, vagy akár egy dupla whiskey. Persze mint minden mértékkel jó. Ha begyúlt a tűz a kazánházban, és só szóródott az életedre, a zene megtette hatását, mehet tovább a verkli. Ha túl sokszor van szükség „sózásra” az viszont lehet komoly jelzés: eltértünk életünk, sorsunk főcsapásától, irányváltásba kellene kezdeni. És sokszor jobb egy rossz lépést megtenni, mint egyáltalán semmit se tenni. Csak aztán jöjjön egy bölcsebb második, majd egy még pontosabb harmadik lépés is!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

:-) Kati

és

;-) Zoli

Életem a Shotokan tigris

karate1992 őszén kezdődött, amikor egy barátom kérésére elmentem a karate edzését megnézni. Hátha megszeretem ezt a sportot. Abban az időben futballoztam, tekéztem, a küzdősport nagyon távol állt tőlem. Mindig inkább szerénykedtem, kerültem a vitákat, konfliktusokat. (Becs szó, nem én írtam ezt! – Zoli)

Odaértünk az iskola betonos kosárlabda pályájához, ott sorakoztak már a karatékák. Leültem a palánk alá, erre az edző rögtön rám kiabál, hogy mit keresek én ott? Én mondom, hogy szeretném megnézni az edzést. A válasza az volt, hogy: „vagy beállsz, vagy elhúzol haza!”

Én, az akkor még törékeny fiú bevállaltam az edzést, természetesen mezítláb, mint a többiek. Húsz perc után megjelentek a vérhólyagok a talpamon, így küszködtem végig a tréninget. A sorakozónál jött a kérdés: „Nos, kölyök? Tetszett az edzés?” Nagyon fájt a lábam (és még néhány helyen a testem), de „igen”-t válaszoltam.

Másnap? Szinte összecsináltam magam, annyira sajgott mindenem. Mégis ott sorakoztam a többiekkel a betonon. Elkezdtem életem második karate edzését. A vérhólyagok sorra durrantak ki. Amerre jártam a pályán, vérfoltok jelezték utamat. Hihetetlen fájdalmaim voltak, mégis végigcsináltam a gyakorlatokat. A sorakozónál az edző azt mondta: „úgy látom, belőled egy igazi karatéka lesz.” Azt hiszem, ez a mondat adott erőt az egészhez, és hogy feladjam a focit és a tekét. Húsz év és három dan (harmadik fekete (mester) öv fokozat – Zoli) után egyáltalán nem bánom.

 

sensei

Gyúrunk, vazze!

Toldi Zsuzsi

Toldi Zsuzsanna,aki szépen mutatja a határt.

.A hölgyeket szeretném óvni elsősorban, de a mai kor edzés-szenvedélyében a férfiak is érintve vannak. A mértékletes sportolás híve vagyok. Elvem,hogy: ANNYIT VÁLLALJUNK, AMENNYIT TELJESÍTENI TUDUNK HOSSZÚ TÁVON IS!

(Nekem ez heti 2km futás, heti 2x fél óra úszás – ami a gerincnek is jó, heti 2 torna és napi 120 hasizomgyakorlat.) A férfiak panaszkodnak, hogy a hölgyek annyira szeretnének önállóak, erősek lenni; feszes, kemény izmokkal, hogy túlformálják magukat. Előre bocsájtom, hogy A KÉPEKEN ÁLTALÁBAN A GYÚRÓSOK MEGFESZÍTIK AZ IZMAIKAT. Nap közben nincsenek azok ennyire kirajzolódva. Érthető: ha annyit dolgoznak érte, akkor látszódjon is. A megfeszített izmokat ábrázoló képekre több férfi is azt mondja: inkább a lágyabb, nőiesebb testet szeretné látni.

A testépítés nem olcsó: a bérlet, a személyedző költséges, az utazás is, a ráfordított idő is tetemes lehet. Heti 1-2-3 alkalom. Aztán kialakulhat a függés, a kényszeresség. Rombolódik a személyiség. Vagyis rossz a közérzet, ha kimarad valamiért egy- egy alkalom. Kizárólagos örömforrássá válhat, stressz esetén rögtön a súlyzóhoz nyúl az illető. Sokan szereket is szedni kezdenek, hogy az eredmény gyorsabban látszódjon. Ez is költséges dolog, és gyakran veszélyes is. Az étkezés is átalakul, hogy a vékonyodás, szálkásodás mutatkozzon. A nők melle az izmosodás,fogyás miatt jelentéktelen méretűre zsugorodhat. Holott itt különböznek leglátványosabban testileg a férfiaktól, nőiességük örök szimbóluma!

Sokan ha tehetik, implantátumot kérnek emiatt. Ami szintén igen költséges – és művi. A férfiak szerhasználatának gyakori mellékhatása a potencia csökkenése. Hangsúlyozom: csak a mozgás és a testépítés túlzásait helytelenítem! Hiszen a mozgás fontos. Ettől sokkal rosszabb szenvedélyek is hatalmukba keríthetik az embert: ital, drog, vásárlás, játék…

Lenyűgöző, de vágyat keltő egy ilyen női comb?

Lenyűgöző, de vágyat keltő egy ilyen női comb?

„ID”-ről szólt az egyik előadás a pszinapszison, Uram Dórától. (Izomdizmorfia, Idiótizmus, Atletika nervosa). Az „Izomagy” kifejezést is gyakran használják a túlságosan kigyúrtakra. Ez is függőség: a testedzéstől. Amikor is fél az alanya, hogy veszít az izmai tömegéből. Klinikai segítséget igényel. Feladja a szociális kapcsolatait, visszahúzódik. Sokat foglalkozik a testével, evéssel. (Pl. 5-nél is többször naponta). Szorong, stresszt él át. Sok időt, pénzt fordít izomformálásra, tablettákra. Szerhasználó. Megvonási tünetei vannak, (idegesség, beszűkült gondolkodás, a hiányra tud csak figyelni, különböző testi tünetek) ha nem jut hozzá. (Obszesszív/Kényszergondolkodó, hiszen nem reális, hogy ez a dolog ennyire magas fontossággal bírjon /kompulzív./ Saját test-ellenőrzés történik, és túl sokszor. Szorong, nárcisztikus, nem tudja cimkézni (felismerni) az érzéseit, nem tudja minek tulajdonítani, mi okozza azokat. Csúfolódás szokott lenni az elindító ok, és emiatti alacsony önértékelés. Reméli, hogy így majd elkerüli a leszólást, lenézést, és növekszik az önbecsülése. Elégedetlen a külalakjával azonban így is, vélhetően, mert a titokban várt elismerés elmarad (nem egy dícsérős, elismerős nemzet ma még a miénk.) Így elzárkózik.

A teljesítménye ott van, a nőiessége meg oda.

A teljesítmény ott van, a nőies kar sajnos oda.

Okokként említeném a világunkra jellemző teljesítmény kényszert. Sokan mindenáron különbet, nagyobbat akarunk alkotni a többieknél; ha egyszerűen „beolvadunk” közéjük, nem érezzük eléggé egyéniségnek magunkat. Holott azok vagyunk. A gond nem is többiek felülmúlása iránti igény, hanem ha a velük való emberi kapcsolataink fontosságáról elfeledkezünk, vagy egyéb feladataink terhére testépítünk. (Mint a novellában az anya, melyet Havas Judit írt Hotel Havanna című könyvében. Miközben az anya diadalt aratni megy, egy versenye, érzelmileg elhanyagolt lánya csaknem lesavazza őt. A felgyűlt harag jelképe? A novellában a gyerek megkönyörül anyján.)

Vajon mennyire oka a feminizmus a képeken látható férfiasabb testű nők létrejöttének? Hiszen folytonosan a férfiakkal való versengésre ösztönzi a nőket, és az igazi, valódi női értékeket édeskevésre tartja. Mint sajnos világunk nagy része tőlük függetlenül is. Mert nem látványos, nem grandiózus. Viszont mindent áthat, és egyben tart, előresegít és elsimít.

És Új Élet a NŐ méhében keletkezik!

 

Kati

 

 

:-)

:-)

Kumite (harc)

kumite

kumite

Történeteket mesélek el, amelyeket eddig megéltem. A karate nagyon fontos eleme a harc, és szerintem az az igazi karatéka, aki időnként versenyre is jár. A pofonokat, rúgásokat egy idő után meg lehet tanulni elviselni (bár a lehetőségüket sosem lehet teljesen megszokni.) Harci szellemet, virtust, igazi a karatéhoz méltó szellemiséget viszont csak ott lehet igazán begyakorolni. 

Valamikor állítólag nem tartottak versenyeket, mivel ott az egyik félnek fel kell vennie a támadó, az agresszor szerepét. A karate pedig szigorúan csak önvédelemre, vagy a kiszolgáltatottak védelmére való. Ám elég komikus lenne versenyen a három percig egymással szemben álló karatéka, majd az idő letelte után megdicsérnék őket, hogy a karate do – ból jelesre vizsgáztak, ám konkrétan igazi harci tapasztalatot nem szereztek.

Az első élményem volt, mikor felfedeztem az erőmet. Az addig rettegett férfi, agresszív-pusztító erőt. Amit a Shotokan karate kifejleszt, tökéletesít, spiritualitást és erkölcsöt rendel hozzá, és teljes kontroll alá von. Egy fekete öves mesternek a teljes erejű ütését meg kell tudnia állítania ellenfele orra előtt egy icipicivel. És még számos módon vonja az edzés a testet és az ösztönöket a tudat kontrollja alá. Megismerteti, erősíti, fejleszti, és szabályok közé tereli.

Amikor rájöttem, hogy erősebb vagyok, mint hittem, mintha gátak szakadtak volna át bennem. Elöntött a lehetőségek a belső energiák mámora. Ez a kezdő karatékák egyik veszélyes időszaka, ok nélkül bajt keverhetnek, csak hogy átéljék, a „hatalmas és erős vagyok” élményét. Én is éreztem rá késztetést, szerencsére jól működtek a fékek, komoly baj lett volna, ha indokolatlanul használom az újonnan megszerzett erőmet.

A még megformálatlan erő

Idővel ez csitul, de emlékszem, amikor egy versenyre készülve csak „terminátornak” hívott az egyik néző lány. A versenyen aztán találkoztam a tudattalanba merült, és akkor felbukkanó korlátaimmal: a sérüléstől, szégyentől és fájdalomtól való félelmekkel. Szánalmas kumitét mutattam be, és egy ezüst érmes kata (formagyakorlat) után a közönség udvariasan kerülte a tekintetemet, nem akarta látni benne a megszégyenülést. Fontos állomása volt életemnek.

Tanítóm, Pál Tibor sensei mesélt róla, hogy a versenyek világa változó. Egyrészt az élő harcot nem lehet teljesen zárt szabályok közé zárni, túl élő, kreatív és pergő, másrészt mindig vannak vitatott helyzetek, és sokszor kérdés, még mi fér bele az etikus küzdelembe. Ezért sem szívesen bíró.

Aztán a szerencse forgandó, a ma bajnoka a holnap vesztese lehet, és ha nem kapaszkodik bele lelkében Gichin Funakoshi bölcs szavaiba, miszerint „nem a győzelem vagy vereség, hanem a gyakorlás általi személyiségfejlődés a karate igazi értelme”, bizony nehéz lehet túltenni magunk egy – egy rossz szérián. Melyek egyébként remek tapasztalatot jelenthetnek új ellenfelek, küzdési stílusok, állóképesség, és személyes fejlődésünk új irányai felé.

Hosszú ideg nem kumitéztem. Ma megtehettem mesterem jóindulatából. Sokat kaptam érte, és jogosan. Vaddisznó stílusban küzdöttem, a sensei ki is jelentette, ezért versenyen leléptetnek. A karate nem ez. Itt professzionális ütések, rúgások, és ezek kombinációi vannak. EZT kell bemutatni a shiain. Nem utcai „beverem a pofádat, és magam alá gyűrlek, köcsög” típusú, nevet nem is érdemlő akármit. Mivel gyakorló ellenfelem, Attila, bár intelligens és kreatív ember, de kellő mennyiségű tapasztalata nem lévén, átvette a „stílusomat”, ezért ő is intést kapott. Persze féltette magát: lefogta a karom, földre vitt, birkózott, ki akart zökkenteni orrszarvú módszeremből. Egyébként így is ő győzött, a nagyobb tapasztalat, jó helyzetfelismerés és a pontos ütések meghozták eredményüket.

A kész szobor. Elérhetetlen, de törekedni mégis kell rá. Igaz, ide már kevés a karate do. Ide már kereszténység is kell.

Utána a fiatalabb Dominik jött párba, ő nem igazán volt ellenfél. Kevesebb tapasztalata, és a tömegem, a korom, és vad taktikám (rögtön támadni, ha lehet, lerohanni) megijesztette. Ő nagyot csalódott magában. Legközelebb passzívabb harcosnak kell lennem. Egy shotokan harcos eleve inkább az, másrészt nem kéne megtörni egy fiatalember lelkét, önbizalmát. Nyerni nem engedem csak úgy, de másképp állok hozzá, érezze, ha küzd, van esélye.

Gyakorolnom kell. A bennem lévő Kraftnak Spiritté kell fejlődnie. A ma még tuskó férfit, nemes és erőteljes szoborrá kell faragni. Évek munkája lesz.

Nem baj, mert hogy is mondták a Mondoshalanok az Ötödik Elemben? „Az idő nem számít.” 

A Jó-ra mindig van elég idő, csak bölcsen kell kihasználni!

 

;-)

 

Zoli

A csúnya Jézus

csúnya jézus

Ugye ez a lány nem szép? A kép tetején van az a picike szó, amiért ez így van. DOWN szindróma.

Nem tudom ki ő, csak azt, hogy egy táncos. Láthatod, karjai a magasban, s afféle dresszben van. Talán éppen gyakorolt, amikor fényképezték. (Vagy beállították, mert fényképezni igazából úgy szoktak.)

 

S miért e kép, mely egy plakátról készült? Ezért:

Fesztivált rendeztek értük és velük. Megünnepelték őket. Biztos azt gondoltad, a részvétedet kérem. Oké, jöhet az is. Szebb lesz tőle a világ, ha csak kicsit is. De a valódi ok ez:

Ünnepeljünk mi is! Te és én. Mert van jóság a Földön, vannak emberek, akik törődnek a másikkal, és TETTEKKEL, nem csak szavakkal! Van okunk örülni? Bizony van. Mert szebb a világ, mint hinnénk.

Fel a fejjel! Van miért élni.

;-)

 

Zoli

Akié minden égi-földi hatalom I. A harcos

Kanazawa Shihan (nagymester)

E kétrészes cikksorozatnak a témája az, amire a címe utal: a férfias hatalom megszerzése, alkalmazása. Messze nem meríti ki a témát, bőven lehet folytatni. Ezt a cikket lesz nehezebb megírnom, mert erről kevés tapasztalatom van, alig több, mint egy éve karatézom. Shotokan karatét tanulok, melynek megalapítója Gichin Funakoshi.

Kétféle harcost különböztetek meg: a szellemit és a testit (fizikait). Egyik sem rosszabb ezen cikk keretein belül, mint a másik. Az egyik az igazságot hirdeti, és azért áll ki nehézségeket, a másik jogosan önmagát és a rábízott gyengéket védi. Ha kell, határozott fellépéssel, ha kell, ököllel. Most csak vele fogok foglalkozni.

Azért szeretem a karatét, mert nem csak harcolni tanít meg, de szemlélete szerint is, gyakorlata szerint is, Igaz Harcossá nevel. Vagyis nem a mindenáron való győzelemre irányítja a figyelmet, hanem fontos erényeket ad elénk (jellem, tisztelet, akarat, önuralom, szorgalom) és fejleszti a személyiséget. Mondjuk nekem ebben keveset ad, a kereszténység számomra egyértelműen kell.

Néhány gondolat a fizikai harcosról és harcról. (Ugorjunk fejest.)

Ahogy barátom, Kondics Imi mondta: ne félj kiállni, felvenni a kihívást! Ő szó szerint azt mondta nekem, a másiknak éppúgy fáj a te ütésed, mint neked az övé. Ne becsüld le az erőd, és ne értékeld túl a másik fellépését! Jó példa erre az indító cikkben Áron és az én küzdelmem. Én voltam a magabiztosabb, mégis Áron bizonyult ügyesebbnek, és bizony meg kellett küzdenem a dühömmel, mert nem tudtam úgy elérni, és eltalálni, mint vártam magamtól. Imi szerint nem kell lemerevedni, találékonynak kell lenni. Ő állt már székre, hogy le tudja fejelni az ellenfelét. (Nem tudom, akkor éppen jogosan védte –e magát? Ez nem most történt, kamaszkorában, amikor hajtotta a nőket és verte a korabeli fiúkat.  ;-))

Megsebesülni kitüntetés. Narancssárga övvizsgámra készültem, amikor az egyik barnaöves fiúnak (Martinnak hívják, később néhány technikát ő oktatott nekem, és mondhatom, türelmes és figyelmes oktatónak bizonyult) egy ütés, vagy rúgás következtében felrepedt a szája, és vérzett. Később mondta, nem fájt, csak vérzett. (Biztos szerénykedett is kicsit. :-) ) A dójóban lévő minden karatéka becsülte őt a sebért, amit kapott, a senseit is beleértve. Nem kell keresni a sebeket! De elfutni sem kell előlük.

A jó harcos nem magányos hős. Értékeli társai sikerét, férfias kiállását. Amikor igazi harc van, segíti társait, nem hagyja magukra őket. A lovagias egy harcos-egy ellenfél felállás szép eszme, de valószínű súlyos sebeket lehet megelőzni, ha nem hagyjuk magára társainkat. A lovagiasság szerintem ilyenkor az, hogy felszólítjuk az ellenfelet, mi vagyunk többen, és szabadon visszavonulhat a harctól. A harcnak amúgy sem kell utolsó vérig folyni. Menet közben, mikor már összemértük az erőnket, elcsattant pár pofon, szintén meg lehet kérdezni, akarja-e a másik folytatni? A mások szemében való megítélésünk szerintem kevésbé fontos, mint hogy annyi erőt (erőszakot) alkalmazzunk, amennyi tényleg kell. Ha egy nénit fiatalok csoportja támad meg, és a hangadónak már kiosztottunk pár pofont (meg, ha kemény legény, ő is nekünk), fel lehet ajánlani a visszavonulás lehetőségét. Ha büszkeségből nem él vele (van rá esély), felajánlhatjuk, hogy mi vonulunk vissza, feltéve, hogy a nénit békén hagyják. A harc célja nem egymás földbe döngölése, és férfias kakaskodás és presztízs harc (ki a keményebb legény), hanem egy védtelen ember megvédése. Ha meghátrálásunk után a fiatalok békén hagyják a nénit, elértük a célunk, a további küzdelem értelmetlen. EZ a valódi harci szellem, nem a hiúságból a végletekig folytatott harc. Az igazi harcos használja a fejét. Ha a nénit pl. egy buszpályaudvaron kell megvédeni, már a harci állásba lépéskor kiáltsunk oda valakinek, hogy hívjon segítséget, hívja a buszvezetőket, a rendőrséget, bárkit. Ha el lehet ijeszteni az ellenfelünket, ijesszük el! Nekünk sem kell utána a hatóságoknak magyarázkodni, az erkölcsi fölény pedig vitathatatlanul a miénk, és nő a presztízsünk a többiek szemében. Látják, nem mindenáron ragaszkodunk az erőszakos megoldáshoz, higgadtak és józanok vagyunk. Felnőtt férfiak, nem ideges kamaszok.

Önuralom. Sokkal jobban tudunk küzdeni, ha urai vagyunk önmagunknak. Persze a fájdalom, a csalódottság haragot csal elő, de ha lehet, fújjunk egyet, hátralépve, mielőtt ismét küzdőállásba ereszkedünk. Az önmagát uraló ember jobban jelen van szellemileg is, és biztosabban felismeri, mikortól értelmetlen a küzdelem. Viszont: egyik ismerősöm mesélte, aki Angliában dolgozott buszvezetőként, hogy egy este Southampton külvárosában fiatalok támadtak rá. Először a busz ablakát verték be, mire ő kiszállt, és már kapta is az első ütést. Golfütő és hasonló fegyverek voltak a galeri tagjainál. Tibor nem hagyta magát. Háromszor küldték földre, háromszor állt fel. Nagyon elkapták, a koponyája megsérült, és számos sebet kapott. Lelki erejét látva, a csapat megfutamodott (tíznél többen voltak!). Tibor mesélte, ha nem áll mindig fel, megölték volna. Vannak helyzetek, amikor NEM adhatod fel. Sokkal rosszabb jön, ha nem tartasz ki, mintha mindent beleadsz. Mások és/vagy a saját életed, tartós testi károsodásod múlhat rajta. Túl kell lépned magadon, és erőt kell meríteni valahonnan. Legyen az a többiek biztatása, egy rád bízott gyerek ijedt-reménykedő pillantása, a saját halálfélelmed, mindegy. Ekkor tényleg utolsó leheletig megy a harc, vagy, míg a másik meg nem futamodik. És ilyenkor nyugodtan felejtsd el a légy fegyelmezett, urald önmagad, légy Igazi Harcos eszméit! Ilyen helyzetben az Igazi Harcos tudja, hogy most mindent vagy semmit helyzet van, és ha gyilkos düh szállja meg, akkor azt használja célja eléréséhez. (Tibor azt mondta, ha valamelyik fiatal akkor a kezébe kerül, biztos megölte volna. Ijedt pillantásomra közölte: „Zoli ez egy ilyen helyzet volt. Hidd el, a keresztény hiteddel együtt sem tudtál volna mit tenni te sem. Iszonyú indulatok szakadnak fel az emberben ilyenkor.”)

Én ezért is szeretem a karatét, és tisztelem és becsülöm az edzőmet, Pál Tibor senseit. Kihozza belőlem, hogy túl tudjak lépni önmagamon, és nagy megtiszteltetés, amikor edzőtáborban pl. hozzám lép, és a nyújtógyakorlatot a végletekig megköveteli. Ott állt legutóbb, és emelte a lábam, a partneremnek mondta, álljon még följebb, még följebb (annak vállán nyugodott a lábam), ő pedig megtámasztott, amikor párszor majdnem elestem. Fájt, de eddig még Tibor edzésein soha nem sérültem le. Figyel, meddig mehet el. Másik alkalommal, nyáron kétszáz gyomorrúgást kellett megcsinálnunk, számolásra, kifeszített kötél felett. Állítólag a gyakorlat a technika tökéletesítésére van, de szerintem inkább erőgyakorlat. Fizikailag is, de szellemileg is. A századik rúgás után már csak arra figyeltem, hogy a lábam a kötél fölé emelkedjen, és valahogy rúgjak és visszahúzzam a lábam. A végén a sírás szélén álltam, Gábor, aki mellettem állt, nyugtatott: „mély levegő be, mély levegő ki”. Konkrétan nem sokat segített, de NEM VOLTAM EGYEDÜL. Ha úgy veszem, tehát rengeteget segített. És ne gondoljátok, hogy sokat teljesítettem a többiekhez képest! Ők előző táborban négyszáz rúgást végeztek el! Szerintem Tibor látta, mennyire nem bírom, és megkegyelmezett. Bár talán más oka volt, végül is nem biztos, hogy mindig minden körülöttem forog. Szeretek azzal hízelegni magamnak, hogy a sensei rám volt tekintettel. De biztos nem tudtam volna még kétszáz rúgást megcsinálni akkor. (Huszat se. ;-) )

Felelősség. Aki támadást provokál ki, hogy „önvédelemből” megalázhassa ellenfelét, az igen messze jár az Igaz Harcos eszméjétől. Aki rögtön üt, amikor még tárgyalni is lehetne, az nem Igaz Harcos. Sokszor csak meg kell kérdezni, mi az oka a nézeteltérésnek. Elfogulatlanul kell megpróbálni közvetíteni, általában mindkét félnek valamennyire igaza van. A néninek nem tetszik a kajla kamaszok viselkedése (pedig milyen lenne egy kamasz?), „beszól”. Bizony, idős emberek is képesek erre! Ha nincs szerencséje, van köztük egy érzelmileg sérült, az visszaszól, a néni önérzetes, megindul a perpatvar. Esetleg a kamasz megfogja a néni karját. Ezt már nem szabad hagyni. De egyébként az elfajuló szóbeli bántalmazást sem. És bizony, nem mindig az áldozatnak látszó az igazi áldozat! (Jártam már így, egy kiscsaj két fiú kísérője mellett egy négyfős fiútársaságot hergelt – valóban egy buszpályaudvaron. Először a csaj oldalán álltam, elkezdtem kísérni őket, aztán szerencsére a csajszi lelépett. Visszafelé elkezdtünk beszélgetni a srácokkal, és kiderült, hogy a kiscsaj volt a hunyó.Örültem, hogy nem léptem közbe.)

Ha harc alakul ki, és sérülés van, a győztes hívja először a mentőket, és ha kell, és teheti, kísérje be áldozatát a kórházba. Akkor is, ha emiatt késik otthonról, iskolából, stb. Nagyon fontos eseteket kivéve, legyen ott a pórul járt mellett. Ezzel lehet vitatkozni, de nekem ebben példaképem Szent Johanna, az egyik legnagyszerűbb harcos (aki nő volt – még hogy Istennek nincs humora ;-) ), aki kétséget kizáróan Isten harcosa volt (meg is égették). Ő egyszer például a csatatéren, a csata végeztével, egy haldokló angol katonát (az ellenségét) vigasztalta, és biztatta, hogy fogadja el Krisztust. Rá lehet mutatni a legyőzött ellenfélnek tettei helytelenségére, példát lehet adni erkölcsi tartásból, emberségből. A másik: a rendőrséggel is együtt kell működni! Nincs gyáva elpucolás a helyszínről! Aki üt, vállalja annak felelősségét! Tisztázza a helyzetet, nézzen szembe vele, a társadalom hogyan ítéli meg az ő tettét! Én ezért is tisztelem a karate edzőmet, mert ő már próbálta ki magát éles harcban. Többször volt már pl. rendfenntartó rendezvényeken. Előfordult, hogy nővel (!) szemben kellett magát megvédenie. Az illető nekiállt őt fojtogatni. Remélem, kedves feministák magatokra veszitek ennek a nőnek a viselkedését, mert a régi, patriarchális korban ilyen elképzelhetetlen volt, hogy férfinek jogosan(!) kelljen nővel szemben erőszakot alkalmazni. Ugye kellően ég az arcotok, mikor ezt olvassátok? (Úristen, de naiv vagyok.) Gondolom, a nőfelszabadítással ti sem ezt akartátok elérni. Meglehet, ideje visszavonulót fújni.

Éberség. Nem tudhatod, mikor kerülsz olyan helyzetbe, amikor harcosként (egyszerűen: bátor férfiként) kell fellépned. Példa: két fiatalember a zsúfolt járdán kerékpározott szülővárosom Fő terén. Nem szólt kisharang, hogy most kell határozottan fellépnem. Egyik barátom megtette, én későn kapcsoltam, a lehetőség elment mellettem. Szó szerint. Máskor egy fiatalember volt nagyon tiszteletlen egy időssel szemben. Meg nem engedhető hangnemben beszélt vele. Megint haboztam, az esemény elmúlt. De mindig kicsit tapasztaltabb lettem: „aha, ilyen élmény, mikor belecsöppenek az események sodrába.” Kezdtem ráhangolódni a dolgokra, és amikor a vonaton egy fiatal hölgy nagyhangon kikérte magának az intézkedő kalauz intézkedését (valami papírja nem volt rendben, és így azt hiszem, jogosulatlanul vett igénybe kedvezményt. Nem az ő hibája volt, de ezt a kalauz nem köteles figyelembe venni, és NEM volt udvariatlan.) Ekkor már gondolkodás nélkül oda léptem, és szóltam a lánynak, hogy beszéljen több tisztelettel a kalauzzal. Arra a kérdésre, hogy mi közöm van hozzá, azt feleltem, hogy előttem történik mindez. Ennyi elég, úgy vélem.

Végül egy fontos gondolat a végére: hála a Jó Istennek aránylag civilizált országban élünk. Igazi erőalkalmazásra itt nagyon ritkán van szükség. (Bizonyos vidékeket kivéve, de ahol rendszeres az erőszak, ott el kell gondolkodni, mi az igazi probléma. Meglehet, több kell, mint harcos fellépés. Ima, közvetítés, tárgyalás; meglehet a szegénység, társadalmi megítélés stb. enyhítése. Segítő szervezetek: Karitász, Baptista Szeretetszolgálat, mediátorok stb. bevonása. A rendőrséggel való együttműködés. Az ott lakók számára: engesztelés, bocsánatkérés gyakorlása, oda-vissza.) Aki ezeket a gondolatokat saját belső feszültségeinek, frusztráltságának (csalódásainak) kiélésére használja (na, akkor keresek egy „megvédendő” gyengét, és máris gátlástalanul verhetem halomra az embereket), annak az éretlenségéért én nem tudom, és nem is akarom a felelősséget vállalni. Szívesen megteszem, ami tőlem telik, ha erre a cikkre hivatkozva bárki helytelenül él erejével (ima érte, beszélgetés vele, építő vita, stb.), de ez az újság felnőtt embereknek, elsősorban férfiaknak, de ugyanakkor nőknek is készül. Tessék elgondolkozni az olvasottakon, nem ész nélkül cselekedni! A magam felelősségét viszont szívesen vállalom. Egy férfinak (és ma már egy nőnek is) ezt kell tennie.

;-)

Zoli

karate

 

 

 

 

 

 

 

 

 

karate1

karate2

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Pál Tibor, 3 danos Shotokan karate mester támadást hajt végre (III. IJKA Karate European Championship 3. helyezett, I. WKF Karate Premier League 2. helyezett, Ippon Shobu Magyar Bajnokság 1.helyezett, és még több tiszteletre méltó eredmény birtokosa.)