Színes nagyvilág kategória bejegyzései

Tankcsapda – Mennyország tourist, egy anonym keresztény dal

tankcsapdaOké, oké a zene, a hangzás nem keresztény, ez tény. Viszont vad és izgalmas. A szöveg ellenben ott van. Figyeld csak!   Egyszerű és lényegretörő a mondanivaló: NEM TEHETSZ MEG AKÁRMIT! Előbb-utóbb szembekerülsz egy nálad nagyobb hatalommal, és akkor már késő gondolkodni, hogy másképp kellett volna. Ráadásul Bibliai fogalmat és alakot (Mennyország, Szent Péter) is használ a szerző, és meglátásom szerint az eredeti jelentésükkel nagyrészt megegyező módon. Szó szerint keresztény a dal, még kicsit – tényleg kicsit! – biblikus is. Beszél a halál utáni személyes ítéletről is. (Amikor a túlvilági tévén a főhősről szólnak a hírek.) Persze bele lehet kötni a dalba, hogy nyegle, meg tiszteletlen, de kell? Hahó, ez művészet, a művészek meg éppen attól is művészek, hogy nem minden társadalmi konvenciót tisztelnek. Mert a lényeg, az viszont kőkemény a szövegben. Egyértelmű és félreérthetetlen. Azonkívül pedig igaz.

Köszi fiúk, és gratulálok hozzá!

Örülök, hogy ott találok keresztény értékekre, ahol egyébként nem is várnám. Izgalmas és szép az élet.

 

Wink

 

Zoli

 

A szám fenn van a youtube -on. Szabadon meghallgatható és letölthető.

A csúnya Jézus

csúnya jézus

Ugye ez a lány nem szép? A kép tetején van az a picike szó, amiért ez így van. DOWN szindróma.

Nem tudom ki ő, csak azt, hogy egy táncos. Láthatod, karjai a magasban, s afféle dresszben van. Talán éppen gyakorolt, amikor fényképezték. (Vagy beállították, mert fényképezni igazából úgy szoktak.)

 

S miért e kép, mely egy plakátról készült? Ezért:

Fesztivált rendeztek értük és velük. Megünnepelték őket. Biztos azt gondoltad, a részvétedet kérem. Oké, jöhet az is. Szebb lesz tőle a világ, ha csak kicsit is. De a valódi ok ez:

Ünnepeljünk mi is! Te és én. Mert van jóság a Földön, vannak emberek, akik törődnek a másikkal, és TETTEKKEL, nem csak szavakkal! Van okunk örülni? Bizony van. Mert szebb a világ, mint hinnénk.

Fel a fejjel! Van miért élni.

;-)

 

Zoli

A női világ csábító hírnöke

A sugárzóan szép hírnök

A sugárzóan szép hírnök

Ne a betűket nézd! A címlap csak keret.

Sajnos fogalmam sincsen, hogyan hívják. Felteszem, osztrák lehet. Mindent sejtet, semmit sem mutat. Hív, hogy fedezd fel a titkait. Maga a vidám, örömteli NŐISÉG: meglehet, egy új világ kapuja. Más törvények, új szabályok. És rengeteg meglepetés.

Uraim, 13 –tól felfelé a halálig! Kinek lenne kedve anyává tenni a hölgyet? Úgy vélem, a közülünk valók úgy 95 %-nak. A maradék pedig az eltérő szexuális irányultságúak csoportjába tartozik, feltehetően.

Szép, ugye?

Csodaszép!

;-)

férfi

Bakos Zoltán: A helyes asszonytartás

asszonytartásEgy bájos történet az elejére: elvittem a férfiközösségünk összejövetelére a könyvet. A papunk, Árpád testvér, megnézte a borítót, és kijelentette: ez egy gyűlöletkeltő könyv. Hogy biztos legyen állításában, jelet kért a Szűzanyától. Röviden imádkozott, majd felcsapta a könyvet. Éppen egy nőket kissé lehúzó helyen nyílt ki a könyv. (Ilyen elég sok van a műben). Árpád igazának biztos tudatában adta vissza nekem az alkotást: „ilyet ne olvass!”. Tündér!

Mert ugye, jelet kérni könnyű, de élni vele! Honnan jött: a fantáziámból, az Ördögtől, Istentől? Aztán: ha valami természetes úton elérhető, vajon fog-e Isten jelet adni? A könyvet végigolvasni, és ez alapján megfogalmazni egy saját véleményt nem nagy művészet. Ilyenkor jelet kérni… minek? Na, ennyi személyes után jöjjön a vélemény!

Az elejére ronda módon a fikát teszem. Ha Bakos Zoltán célja a mondandója népszerűsítése volt, (vagyis társadalom, és közgondolkodás formálás) akkor a címlappal kissé melléfogott. (Vagy aki kitalálta.) Erénye a címlapnak, hogy tökéletesen passzol a tartalom lelkületéhez, helyenként tartalmához. Vagyis őszinte. (Egy csinos nő két rekesz sört cipel egy őt éppen kioktató férfi mellett, miközben az okításra figyel.) És itt a legtöbb olvasó vissza is fordul. A lovagiasság olyan mélyen beleivódott a kultúránkba, hogy egy ilyen címlap iszonyú negatív színben tünteti fel az írót és mondandóját is. A könyv egyébként nem volt ismeretlen előttem, évekkel korábban már felhívta a figyelmemet rá egy ismerősöm a neten. Ő jót nevetett az egészen, (nőről van szó) én akkor elborzadtam. Tudni kell, hogy akkor még emanci férfi voltam, (bár utáltam annak lenni, de JÓ akartam lenni, így beálltam a sorba), és ténylegesen hittem, hogy minden nő SZENT csak mert puncival született. (Mely gondolatot egyébként szorgalmasan a Nők Lapja újságírói és Müller Péter, valamint Molnár Edit médium ültette el bennem évek kemény munkájával. De kellettem hozzá én is, aki mindezt kritikátlanul lenyeltem. Szóval közös munka volt. ;-) Mindegy, több lettem tőle.)

Még egy apróság: a címlapon olvasható piros keretben: „Feministák reszkessetek!”. Szóval a feminizmus alapvetően még pozitív mozgalomként van Magyarországon elkönyvelve, és idő kell, míg annyit szenvednek a hazugságaitól és túlzásaitól az emberek, hogy belátják, ez így nem igaz. Ez a mondat megint nem könnyíti meg az elfogadását. Ráadásul én a könyvben semmit sem találtam, amit egy normálisabb feminista ne láthatna be, illetve ne nézhetne szembe vele. A könyv tiszteletlen a nőkkel szemben – de ez a legrosszabb, amit elmondhatok róla. Kb. a hatvanadik oldalnál kezdtem megszokni a stílust, onnantól már nem zavart.

Még egy fika a végére: rengeteg, számomra érdektelen adatot tartalmaz a könyv. Tiszteletre méltó munka volt ezt összehordani, a görögöktől kezdve az ősemberien át Kínáig, hogy hogyan bántak a nőkkel – engem bizony nem érdekel. A cím alapján én arra kerestem választ, hogy ÉN, ITT és MOST hogyan bánjak a feleségemmel, a kollégáimmal, a gyerekem óvodástársainak anyukáival, a fiam tanárnőjével, stb. A feministákkal. Ebből többet vártam. Néhány a magvas gondolataiból:

„De mára a nők komoly pozíciókat szereztek a közéletben, kiszabadultak elzártságukból, és komoly társként küzdenek a férfiak mellett vagy ellenében az üzleti életben, a különféle munkahelyeken. Viszont az udvariasságot is keményen megkövetelik – ez már aránytalan. Ha egyszer egyenjogúak, akkor legyenek valóban azok.” 114. old. lap alja. Hozzátenném, Amerikában sok nő sértőnek veszi a férfiak udvariasságát. Ők ezen túljutottak. Szerintem a megoldás: a nőnek legyen mindegy, hogy udvarias, vagy udvariatlan a férfi vele szemben. Meg tudja köszönni az egyiket, és el tudja viselni a másikat. Nem tudom, egyenjogú-e ilyenkor, de az biztos, hogy felnőtt, szabad és önálló.

mérleg„A mai házasság sok veszélynek van kitéve, és a veszélyek elkerüléséhez sem a férfiaknak, sem a nőknek nincsen meg a kellő képességük, a neveltetésük hiányosságai miatt. Azok, akik jól megvannak egymás mellett, inkább kivételnek számítanak. Bármerre néznek a házasfelek, mindenhol a csábítások, az itt és most valósága, a „ragadd meg!” sokféle szuggesztiói kísértenek. Nem lehet tévét nézni úgy, hogy valami ne izgassa a nézőt morálisan, vagy erotikusan.” 164. old. harmadik bekezdés. Hozzátenném: a közgondolkodásban is ez terjedt el. Szomszédasszonyom simán kilépett második házasságából, mert fülig belezúgott egy másik férfiba. Közös gyereket vitte, az elsőből származó fiú ment vissza, az apjához, mert az új férfiből nem kért, a szerencsétlen második férj meg maradt a lakásban, csendes estéken gondolkodhatva rajta, mit rontott el. És ez a nő még „rendes”, mert nem semmizte ki a férfit anyagilag, és biztosítja a láthatást az apának! „Csak” megint felrúgott egy családot, a kisebbik fiának idegen férfit kell(ene) „papának” szólítani. A neveltetési hiányosságokról: csak az elmúlt évtizedekben is rengeteget változott a társadalom. Egyszerűen képtelenség lett volna egy generációval ezelőtt felkészíteni a gyermekeket azokra a kihívásokra, amelyekkel ma kell szembenézni. (Felelőtlen költekezésre buzdító bankok, mese és pornó csatornák, a házasságtörését nyílt színen védő Gregor Bernadett, aki áldozatnak állítja be magát, holott szétrombolt egy családot. (Bár azt nem mondom, hogy őt nem kell megérteni, és az igényei nem fontosak. De milyen áron?)

És még van néhány jó gondolat a könyvben. Nekem relatív kevés. Ez alól a véleményem alól kivétel a „Nőuralom” című fejezet, a „Feminizmus” című rész (melyből a „Beauvoir, a feminista” című fejezetet külön is kiemelném), valamint „A zsarnok asszony gonoszsága” című fejezet. Ezek rendkívül jók, számomra sok új információt tartalmaztak. A „Nőuralom” mellé oda is írtam: „egyik legtartalmasabb fejezet”, de végül is tévedtem, mert a „Feminizmus” című rész sokkal jobb volt. Igaz, én külföldi írásokhoz egyáltalán nem jutok hozzá, tekintve, hogy idegen nyelvismeretem kevés azok megértéséhez, talán ezért is voltak a fenti részek olyan hasznosak számomra.

Kiemelném, hogy Bakos Zoltán értelmesen, világos érzelmi elkötelezettséggel, de mégis kellő objektivitással ír. Képes elismerni az ellenfél igazát, fejet hajt értékei előtt, de ebben nem esik túlzásba. Írása igazi férfias írás. Kerüli az olyan fanatizmust, mint ami pl. a Nőkertben érhető tetten, vagy a Gender feminizmusban. (Amelyek szemlélete a legrosszabb szektákéval vetekszik.)

Hangvétele (és számomra ez a legfőbb értéke) igazi, önálló, szabad. Robert Bly szavaival élve: „Vasjankós.” Szörnyű, amikor férfiak szónokolják (ld. Müller Péter), hogy „tagadd meg férfias ösztöneidet, felelj meg mindenben a nőnek, és akkor talán jó leszel.” Nem kétlem jó szándékukat, de hosszútávon a jó szándék kevés. Igazság (is) kell.

És az igazság az, hogy férfiak vagyunk. Akkor is, ha ez nem mindig szalonképes.

 

Zoli

Politikai kitekintő

orbanFidesz:

Rendőrségi nyugdíjazás: Lázár János 2006-ban, a Gyurcsány kormány idején azt nyilatkozta, hogy nem helyes, hogy az akkori kormány meg akarja vonni a rendőröktől a 25 év szolgálati idő utáni kedvezményes nyugdíjba vonulás lehetőségét. (Forrás itt.)

Tavaly teljesen más volt a Fidesz álláspontja, sőt mást hajtott végre. (Erről itt olvasható cikk.)

Értem én, hogy változhat egy párt nézőpontja, (bár itt éppen 180°-ot, ami azért meglepő, finoman szólva is), de nem kellene valami elfogadható magyarázattal szolgálni a népnek, amelyet szolgál? Így bizony, olyan érzésem van, mintha – már bocsánat, de – hülyének néznének. Azért ez nem olyan kellemes. (Mondjuk én ettől még Fidesz szavazó maradok.)

Másrészt ismerősöm, akitől már meglévő nyugdíját vonták meg, állítja, hogy nincsen elegendő hely az állományban. Most ő is otthon van, jövedelem nélkül (legalábbis legális jövedelme nincsen) és várja, hogy sora jobbra forduljon. Segédmunkásnak nem akar elmenni, ő nem azért tanult. (Mondjuk ez az álláspontja talán vitatható, de az vesse rá az első követ, aki maga nem így gondolkozna hasonló helyzetben.)

Jobbik:

A Jobbik magát kereszténynek valló párt. És részben az is. Jótékonykodnak (lakóhelyemen gyűjtöttek pl. a gyermekeknek játékot), kiállnak a keresztény igazságért, vallják a Tízparancsolatot, szembeszállnak a mai kultúra számos viszáságával. Hallottam olyat, hogy X faluban idős bácsit védtek meg a helyi roma lakosság zaklatásaitól. Szerintem ez jó és szép. De hol az irgalom, a megértés, az empátia a tetteikből, szavaikból? Most olvasom Pongrátz Péter: Szeretetben testvérem c. könyvét. Vállalja Jobbik – os meggyőződését. Igyekszem megérteni őt. Rengeteg fájdalom és keserűség árad soraiból. Azt hiszem, nagyon kellene, hogy szeressék, megvigasztalják. Mert most el van tévedve. Igaza van sok mindenben, amit leír – nem is kicsit. És fáj neki, hogy a világ nem változik úgy, ahogyan ő szeretné, nem hallgat rá, sőt megveti, lenézi, és üldözi. És ebben a szenvedésben kezd (úgy sejtem) meggyengülni a hite, kihűlni a szívében a szeretet, és eltűnni (soraiból mindenképpen) az öröm, az, amit Gyökössy Endre református lelkész-pszichológus mégis örömnek nevezett. Akármilyen sz×r a helyzet, mégis tudunk mosolyogni (szívből), és tenni magunkért, családunkért, hazánkért. Melynek része az RTL tv-csatorna, és a TV2 is. Az ott dolgozók is magyarok, és a nézőik is azok. És lássuk be: ha a tömegek vallási műsorokat akarnának látni, ezek az adók azt adnának. Mert azt adnak, amiből pénz van. Alapvetően nagyon egyszerű a logikájuk: azt adom, amiből sok pénzt tudok szerezni. Könnyű őket bűnbaknak megtenni (bár van közük, ó nagyon is, a szennyáradathoz, ami a médiában jelen van, és felelősek is érte), de az az igazság, hogy aki a mocskot választja a kultúra helyett, annak szintúgy vaj van a fején. Tessék levelekkel bombázni a fenti adókat, hogy népművészetet akarunk, hogy a meglévő tehetségkutató show-k mellé, magyar zenészeket akarunk, hogy igényes, szellemileg tápláló műsorokat akarunk, hogy a szabadosság hirdetése helyett a VALÓDI szabadságot akarjuk!

Ha ezt tennénk, és ők látnák rajtunk, hogy tényleg ezt akarjuk, megváltoztatnák a műsorpalettát. (Vagy kivándorolnának. Persze miután kétségbeesett erőfeszítéseik kudarcba fulladnának, hogy mégis rábírjanak minket: térjünk vissza a mocsokhoz. <mert azt már megszoktuk, mert ez az őszinte, valójában ilyenek vagyunk, mert ezt választani nem kerül áldozatba – fenét nem, sokkal többe, csak ez nem derül ki az elején.> Bocs, ha cinikus vagyok.)

Nna, szóval szánom (és tisztelem – van miért) szegény Pongrátz Pétert, mert úgy látom, hogy nem nézett szembe vele: aki az igazságot hirdeti, azt üldözik, félreértik, pont, mint az ő Urával tették. Ezt a világot az Isten sem tudta három év alatt megváltoztatni. Ő is sokszor fakadt ki: „eget rengető csodákat teszek (rajtam keresztül az Atya), és mégsem hisznek!” Azóta kétezer év telt el, és Mennyországgá változott a Föld? Szerintem nem Istenen  múlott.

Szóval nem megy, nem megy, és mégsem szabad feladni. Beszélgetni kell az emberekkel, meghallgatni őket, és ha nyitottak, elmondani az igazságot. A hitünket. Vagy csak felemelni, vigasztalni, buzdítani. Személytől – személyig, szívtől szívig. Lassú? Az. Van más jó módszer? A történelem, a szentek példái mutatják, hogy aligha. Persze, kellenek a „nagy” tettek is: újságcikkek, parlamenti felszólalások, felvonulások, tüntetések. De az alap ez: amit a szomszédomnak adok, amit tőle fogadok el. (Mert azt is kell: elfogadni, átvenni.)

Pétert bántja, hogy pártját lefasisztázzák, szélsőségesnek állítják be. Szerintem a Jobbik is tehet róla. Rengetegszer demonstrál erőt, s olyat, amellyel már számtalanszor visszaéltek. Egyenruhás felvonulások, agresszív, vagy annak ható nyilatkozatok Vona Gábortól. Miért gondolják, hogy ezek után bízni kellene bennük? Őszinték – ez jó. De nem elég. Elfogadhatónak is kell lenni. És megtartani az őszinteséget. Igazodni a keresztény erőalkalmazás elveihez. (Erről a Katolikus Egyház Katekézise több jó gondolatot tartalmaz, a jogos önvédelemről, és háborús konfliktus fegyveres rendezéséről.)

 

A baloldalról nem írok. Őhozzájuk végképp nem értek. A jószándékukban nem kételkedem. (Kétlem, hogy gonoszabbak lennének, mint az „én oldalam”, a jobbosok. De Isten létét el sem fogadják, így az első gombot félregombolták. Vajon mennyire lehet jó, ami erre épül? Egyébként részdolgokban akár egyet is érthetünk. De alapvetően – úgy érzem – soha.)

Na, ez lesz, ha politikai elemző cikket írok. Tele van lelkizéssel és vallással. Hiába, a száraz tények és nyilatkozatok nekem bizony dögunalmasak. A politikáról általában gondolom, hogy fontos és szükséges – de az én elődeim, pl. a Római birodalom idején többször is megéltek véres keresztényüldözést. És többen eljutottak a hit azon fokára, hogy békés és derűs szívvel fogadták a kínhalált. Végső soron ennyire fontos a politika. Iszonyú körülmények között is lehet boldogan élni – számomra erről szól Kertész Imre: Sorstalanság c. könyve is. A politika a körülményeket akarja megváltoztatni elsősorban. A vallás az embereket.

A vallás fontosabb.

 

Zoli

Feminizmus tabuk nélkül

"A" feminista idol: nő, de valójában férfi.

„A” feminista idol: nő, de valójában férfi.

Ahhoz, hogy a témát érdemben kibontsuk, muszáj megismernünk azt! „A feminizmus politikai eszme és mozgalom, amely a nők egyenjogúságáért küzd.A nők jogait követelő hangok már a 17. században megjelentek, de a feminizmus első hulláma csak a 19. század második felére teljesedett ki. Ahogyan a társadalmak fokozatosan demokratizálódtak és az egyes társadalmi osztályok között a különbségek – legalábbis jogi értelemben – megszűntek, úgy vált egyre fenntarthatatlanabbá, hogy a nők nem rendelkeztek választójoggal.”

-Úgy gondolom, a mozgalom alapítóinak szándéka, tökéletesen kirajzolódik! Aki egy kicsit is jártas a történelemben, az tudja, hogy volt olyan kor, amikor a női nem életét, teljesen más feladatok jellemezték, mint a férfiakét. Valamikor elég volt, hogy a férfi harcolt, és zsákmányt ejtett. A nő feldolgozta azt, és nevelte a gyerekeket, háztartást tartott fent. Ám változtak korok, fejlődött a világ. Ahogy a két nem együtt élésének szokásai is. A hangsúlyt, az együttélésre helyezem, szándékosan! A Természet bizonyos tulajdonságokkal ruházta fel a nőt, és más, bizonyos tulajdonságokkal a férfit. E tulajdonságok (képességek)nem cserélhetőek fel! Az ember folyamatosan feszegeti a Természet alkotta határokat, feleslegesen…Úgy alakította Természetanyánk, hogy a férfi nem, alapjaiban fizikálisan erősebbé vált, a női nem (lélek) pedig érzelmileg gazdagabbá! Ez a két tulajdonságkülönbség, ki kell, hogy egyenlítse egymást hosszabb távon! Tehát a két nem egymás mellett élése így válik teljessé, kiegyensúlyozottá! A jól működő Családban ki kell(ene) alakulni a női feladatoknak, és a férfiénak is! Mivel a nő képes teherbe esni, gyermeket szülni, valahol értelemszerű, hogy egy másabb-mélyebb kapcsolat alakul ki közte, és gyermeke között. Ebben a kapcsolatban kell megtalálni az apa szerepét, amely fenntartja, működteti a Családot! Pótolva azon feladatokat, melyeket a gyermeknevelés miatt (mellett) az anya nem tud ellátni…

Szándékosan bontottam ki, és részleteztem egész az egyedi Családig a témát, mert szerintem ez a lényeg, innen kell kiindulni! Az, hogy a nőknek is jár választójog, és minden más jog ugyanúgy, mint egy férfinak, szerintem természetes…és a nők ki is vívták ezen jogokat, ám mégis divat a feminizmus bizonyos körökben, vajon miért?!

…” Szerinte a háború legfőbb oka, hogy nincsen valódi szabadság és egyenlőség az emberek között. A feminista mozgalomnak ezen programját egyrészt a pacifizmus legfőbb eszközeként jelöli meg, másrészt kiterjeszti minden emberre, legyen az férfi, nő vagy gyermek. Woolf magát a feminizmus szót is elavultnak tartotta, mert kirekesztőnek érezte. Később a Woolfot követő feministák nem találtak új szót az új mozgalomra, helyette csupán új jelentéssel ruházták fel a régit. A feminizmus egy széles körű társadalmi programot hirdet, amelyet minden embernek magán kell elkezdeni. Nagyfokú tudatosságot követel meg mindenkitől, hogy az elnyomás összes megnyilvánulási formáját, még „peteként” kiiktassuk a saját életünkből.”

-Valódi szabadság és egyenlőség soha nem lesz, amíg él ember a Földön. Mert az ember tulajdonságai között ott van a pénz szeretete, és ez mozgatja valójában a világot! Minden más a haszonnak, érdeknek van alárendelve. Ez vonatkozik nőre férfire, egyaránt. S’ bizony hiába követel tudatosságot a Woolf nevű gondolkodó, a tudatosság, a célok elérését, azaz a megélhetést jelenti az emberek életében elsősorban! Aztán jöhet bármi más mozgalom, vallás, sport!

Elérkeztünk napjainkig:

„A II. világháború után a feminizmus új irányzatai jelentek meg, például a szocialista feminizmus, a liberális feminizmus, a kulturális feminizmus, a radikális feminizmus stb.”

-Tehát ahogy mindent, úgy az eredeti feminizmust is igyekszik kihasználni a mindenkori aktuálpolitika, és divatirányzat! Épp mely párt(ok) van(nak) hatalmon, ahhoz igazítja mozgalmát! Tisztán kirajzolódik, már az elnevezésből! Ami egyforma, a jelen világában szinte mindenütt, az a régi bevált szabályok feszegetése, a megszokott sémák, viselkedési formák megtagadása…Miért..?!Valaha érthető volt, hogy választójogért, fedetlen arcért, jogokért harcoltak a nők. Mára a világ legtöbb táján elérték céljukat. Mozgalmuk kifulladni látszott, kellett valami új idea, amivel fenn tudnak maradni az ideológiai vezetők. Jött a liberális eszme jegyében, a szingli női modell, a gyermek egyedül nevelésének divattá akarása. Aztán a még torzabb nézet, nem kell család gyermek, valósítsd meg önmagad…Élj egyedül, legyél gazdag és élvezd az életet…Indulj –ének-tánc-celeb, meg a világ mindenféle versenyén…Hamis sugallat, ahogy a Gender-ideológia, túlzottan szabados nézetei is. Ahol már a nemünket is magunk akarjuk megválasztani.

A szabadságban épp addig és azt szabad, ameddig a veled élő társad nem korlátozod! Akkor kapod meg visszafelé, az ugyanakkora „jogot” így tudsz csak működni olyan formában, ahogy a nők s férfiak túlnyomó többsége, mióta világ a világ.

-Összegezve, valaki ellen szövetkezni, nem jó dolog ilyen értelemben. Inkább valakiért kössünk dacszövetséget… Pont ugyanakkora szükség van a férfi nemre, mint a nőire! Ahogy azt a Természet elrendelte annak idején, és ahogy kialakította benne feladatainkat! Csak nekünk embereknek kellene tisztában lenni velük,  végre-valahára…

tyim

Szent düh

FEMEN activists protest in KievElőre szólok, érzékenyebb lelkűek ne olvassák ezt a bejegyzést! Mert most, ami a csövön kifér… Nem leszek kulturált.

Tv, hírek. Beszámoló, három álarcos nő táncol és bulizik egy ortodox templomban, ha jól láttam, a főhajó azon részében, ahol nálunk, katolikusoknál, a Szentostya helye van. Később a tárgyalás: láthatóan élvezik a rivaldafényt, büszkék tettükre. Mindez Putyin, orosz elnök ellen való tüntetésként.

Ez még hagyján, bár nem találok szavakat. Ahogy pofátlanul, szemtelenül táncikálnak a szent helyen… Undorító és démoni számomra. Élvezettel taposnak mások szent érzésein, és még büszkék is rá… De ez még hagyján.

Másik hír: félmeztelen, szőke nő, kis nadrágocskában motorfűrésszel kivág egy gyönyörű, hatalmas keresztet.

Büdös ribanc, húzz a picsába! Szemérmetlen kurva, van pofád egy ilyen egyetemes, és SZENT szimbólumot ilyen fölényesen, és láthatóan bulizós hangulatban kivágni? Azon a kereszten egy ártatlan ember halt meg, érted is! Sőt! Az Isten volt az.

Nem folytatom, azt hiszem, jeleztem, mit jelent számomra mindez. Bőgni tudnék dühömben és elkeseredettségemben. Betaláltatok feministák, ez fájt. Őszintén remélem, élveztétek és kicsit lehiggadtok tőle – különben mi értelme volt?

Dicsőség az Úrnak, hogy szenvedhetünk érte.

 

Zoli

Antifeminizmus – az alapok

férfihang1. Mi az az antifeminizmus?

Sokan sokfélét mondanak és gondolnak, de a mozgalom lényege tulajdonképpen tökéletesen bele van kódolva a nevébe:

Anti-feminizmus = feminizmus-ellenesség

Tehát nem nőgyűlölet, nem hímsovinizmus, ésatöbbi, hanem egyszerűen és tisztán feminizmus-ellenesség.

2. Miért van szükség a feminizmus elleni harcra?

Ahhoz, hogy ezt megértsük, vizsgáljuk meg a feminizmus szó jelentését is.

Feminizmus = nő-izmus

Mint ahogy az megszokott, az „-izmus” jelentése itt is az, hogy az adott dolog fontosságát, felsőbbrendűségét hirdető nézet, vagy az adott dologért végzett munka, harc. Megállapítható tehát, hogy a feminizmus a nőkért harcol – bármit is jelentsen ez. Viszont ebből adódik két fontos következtetés: egyfelől ha a nőkért harcol, akkor nem az egyenjogúságért; másfelől ha a nőkért harcol, akkor szükségszerűen a férfiak ellen.

Olyan mozgalom nem létezik, ami „a nők egyenjogúságáért harcol”, mert ez logikai képtelenség. Egy éremnek két oldala van, ezért nem lehet az egyik „egyenjogúságáért” küzdeni. Vagy mindkét oldalt egyenjogúnak akarjuk látni, vagy egyiket sem. Ha valaki ténylegesen az egyenjogúságért küzd, annak a legkevésbé sem szükséges bármelyik nem oldalán elköteleznie magát. Sőt, aki elkötelezi magát az egyik oldal mellett, az már eleve elzárja maga elől a lehetőséget, hogy semlegesnek tekintsék.

Ilyen értelemben tehát minden adott embernek el kell döntenie, hogy a nőkért küzd, a férfiakért, vagy az egyenjogúságért, mert ez a három dolog kölcsönösen kizárja egymást.

De ahogy az első pontban ismertettük, az antifeminizmus nem a férfiakért harcol, hanem a feminizmus ellen. Némi megfontolás után azt a következtetést is le lehet vonni, hogy a „nő-istákkal” szemben, akik kizárólag a nők érdekeit képviselik, az antifeministák képviselik a tényleges egyenjogúságot.

3. Nagy szavak, de hol a bizonyíték?

Mindkét állítást meglepően egyszerű bizonyítani, ha egy feltételt elfogadunk:

Amit az adott mozgalom ismert és elfogadott képviselője kijelent – és az adott mozgalom nagyobb része nem helyezkedik szembe a kijelentéssel -, az a kijelentés az adott mozgalom egészét képviseli.

Erre a feltételre azért van szükség, mert a feministák folyamatosan azzal védekeznek, hogy többféle feminizmus létezik, és az egyik „ágazat” kijelentései nem tükrözik a másik ágazat véleményét. Csakhogy ezzel értelmetlenné teszik a különböző ágazatok egy gyűjtőfogalom alá rendezését, hiszen ha nem egyezik a véleményük, akkor nem is tartozhatnak egy csoportba. A „feminizmus” gyűjtőfogalomnak szükségképpen jelentenie kell valamit, ami minden egyes feminista al-ágazatra igaz. Éppen ezért ha egy feminista nem tiltakozik nyilvánosan egy másik feminista kijelentései ellen, akkor (a közös gyűjtőcsoportba tartozás okán) feltételezhetjük, hogy az adott kijelentés számára is elfogadható.

Nyilván ugyanez igaz az antifeminista mozgalomra is.

Térjünk rá a tényekre:

A feminista vezéregyéniségek szinte kivétel nélkül mindannyian tettek radikális férfigyűlölő kijelentéseket. Itt és most nem fogok ezekből idézni, de linkeket adok, ahol az állításom igazát meg lehet vizsgálni, illetve egy egészen minimális netes keresés is engem fog igazolni.

 

Ezekre az idézetekre az esetek 99%-ában az a feministák válasza, hogy „dehát ezek radikálisok, ez ránk nem vonatkozik”, csakhogy ez egy teljesen értelmetlen védekezés – azon okok miatt, amitt fentebb leírtam. Ha ez nem tükrözi a „mainstream” feministák véleményét, akkor szólaljanak fel ellene! Az úgy nem megy, hogy a radikálisoknak habzik a szája, a mérsékeltek meg egy szót sem szólnak. Nem nehéz elképzelni, hogy mi történne, ha – a feminizmuson kívül bármilyen más – mozgalomban ilyen események történnének. Tegyük fel, hogy egy Jobbikos képviselő azt mondja, hogy a cigányok és a zsidók lélekszámát korlátozni kellene – és a közfelháborodásra a többi Jobbikos a vállát vonogatná, hogy „dehát ezek radikálisok, ez ránk nem vonatkozik”. Egyrészt a Jobbik megítélése azonnal nagyot zuhanna, másrészt a kívülállók minimum azt követelnék, hogy a „radikálisokat” zárják ki a pártból.

Kizárta az idézett radikális feministákat a feminista mozgalom? Egyáltalán nem, sőt, a könyveik a mai napig szerves részét képezik az egyetemi women’s studies / gender studies kurzusoknak.

Meglepő módon a valóság ezzel homlokegyenest ellenkező: a feminista mozgalomból a mérsékelteket zárják ki! A legjobb példa erre Christina Hoff Sommers, aki a mai napig is feministának vallja magát, annak ellenére, hogy őt a mozgalom azért vetette ki magából, mert túlságosan „férfibarát” – magyarul nem volt eléggé férfiellenes. Írásait tanulmányozva nem nehéz felismerni, hogy ő tényleg az egyenjogúságért harcol, ami a feministákat irritálja. Hasonló példa Erin Pizzey, aki a világon az első nőmenhely alapítója (tehát nőellenességgel vádolni oktlanság lenne). De mivel ő sem volt feminista, ezért a feministák részéről halálos fenyegetéseket kapott, zaklatták és bojkottálták, egészen addig, amíg el kellett hagynia szülőhazáját a feministák gyűlöletkampánya miatt.

A következtetés adott: a mainstream feminizmus a radikális feminizmus, vagyis amit bárki láthat a médiában, ami képviselteti magát a politikában, ami állami pénzeket kap és oszt, az mind a szélsőséges férfigyűlölő feminizmus.

És akkor következzen az ellenoldal vizsgálata:

Az antifeminista mozgalom vezéregyéniségei semmiféle olyan kijelentéseket nem tettek, ami a fentebb ismeretett feminista idézetekkel egyenértékű lehetne. Nyilván az én szimpla kijelentésem egyesek szemében nem minősül bizonyítéknak. Én azt állítom, hogy azért nem idézek nőgyűlölő antifeminista kijelentéseket, mert ilyenek nem léteznek. Aki szerint ez az állítás hamis, az nevetségesen könnyen bizonyíthatja a saját igazát azzal, hogy idéz egy hasonló szöveget.

Phyllis Schlafly

Az egyik legrégebbi „hivatalos” antifeminista szervezet az amerikai Eagle Forum, annak vezetője Phyllis Schlafly. Ő sok „érdekes” kijelentést tett, de hogy nőgyűlölő illetve társadalomellenes kijelentéseket nem, az már csak azért is biztos, mivel ő egy konzervatív politikai beállítottságú nő. (Ebből az is látszik, hogy az antifeministák nem mind férfiak, sőt…)

Az antifeminista mozgalom – a feminizmussal ellentétben – nem felsőbbrendűségi, vagy gyűlöletmozgalom, hanem „csak” egy sötét politikai erővel szembeni fellépés.

4. A feminizmus és az antifeminizmus nem két ugyanolyan mozgalom egymással szemben?

Nem, ugyanis van köztük egy alapvető különbség: a feminizmus (mint nő-izmus) a férfinem ellen harcol, míg az antifeministák nem a nők ellen harcolnak, hanem egy politikai mozgalom ellen. Ahhoz hasonlítható ez a különbség, mint hogy a nácizmus a zsidók ellen harcolt, míg a náciellenesek csak a nácik ellen. Nem ugyanaz a kategória.

5. Oké, oké, van néhány „gyanús” radikális feminista kijelentés, de a mozgalom azért alapvetően jó célokért küzd!

Ez a tévedés abban gyökerezik, hogy a modern feminizmusnak bármi köze lenne az egyenjogúsághoz. A feministák természetesen minden törekvésüket úgy vezetik be, hogy „az egyenjogúság érdekében”, de ami ez után következik, az rendszerint minden, csak nem egyenjogúság. A célok, amikért a magyar feministák a közelmúltban küzdöttek: rövidebb GYES, parlamenti női kvóta, szigorúbb törvények a szexuális bűnözés tekintetében – amik kizárólag férfiakra érvényesek. Ezen törekvések legfeljebb néhány karrierista nőnek, illetve „megélhetési feministának” kedveznének, a nők többségének nem. A férfiakra pedig kifejezetten hátrányos hatásuk lenne, függetlenül attól, hogy azzal jobb lesz-e bárkinek, illetve hogy a férfiak „megérdemlik-e” az ellenük irányuló diszkriminációt.

A szüfrazsettek valós, kézzelfogható nemi különbségtételek ellen küzdöttek, vagyis olyan törvények ellen, amiknek a szövegezésében benne volt, hogy a férfiak más megítélés alá esnek, mint a nők. Ők tehát azt mondhatták, hogy az egyenjogúságért küzdenek, a szó szoros értelmében, hiszen az volt a céljuk, hogy a férfi és nő a törvény szemében egyenlő legyen.

Ezzel szemben a modern feministák törekvései pont ellentétesek, vagyis ők azért küzdenek, hogy több olyan törvény legyen, ami különbséget tesz férfi és nő között. (Külföldi példa, de releváns: a VAWA, vagyis az USA-beli Violence Against Women Act, Nők elleni erőszak elleni törvény. Ezt vajon nem lehetett volna nemileg semlegesre megalkotni?)

6. Dehát a nők mindigis el voltak nyomva, és még ma is el vannak!

Ez egy siralmasan nevetséges hazugság, amit egyértelműen hamis érvelésekkel próbálnak alátámasztani.

A múlttal kapcsolatos fő érvek: a nők nem tanulhattak, nem lehetett vagyonuk, adták-vették és rabszolgasorban tartották őket.

Hát először is: a múltban a férfiak 99%-a sem tanulhatott, nem volt vagyona, és rabszolgák sem csak nők voltak, sőt. A nők szempontjából „kellemetlen” hagyomány abból állt, hogy régen a családokat egységeknek tekintették, amit a családfő képviselt, és a családfők hagyományosan férfiak voltak. De nem azért, mert a nőket utálták, hanem mert a régi időkben a családok 99%-ában a családfői feladatok olyan kemény fizikai munkával (is) jártak, amire a nők nem voltak alkalmasak, illetve a nők a sorozatos gyerekszülések miatt nem tudták volna a feladatokat ellátni.

Nem kell hozzá történelemprofesszornak lenni, hogy megértsünk annyit: a családok „belső” helyzete az őskortól kezdve folyamatosan homogén, vagyis amilyen sors jut a férjnek, olyan jut a feleségnek is. Az a fajta nőelnyomás, amit a feministák hirdetnek, azt jelentette volna, hogy a jobbágyok otthon fekszenek a diófa árnyékában kifeszített függőágyon, miközben a feleségeik a földeken és a bányákban robotolnak. Létezett ilyen? Soha. A helyzet pont fordított volt: a férfiak végezték a kemény, egészségtelen és veszélyes munkákat, míg a nők, ha csak lehetett, a ház körüli és a gyermeknevelési feladatokat látták el. (Azok sem voltak feltétlenül „könnyűek”, de azért mégsem lehet őket egy lapon említeni a férfiak munkáival.)

A jelennel kapcsolatos fő érvek: üvegplafon, fizetési különbségek, parlamenti arány.

Könnyen megfigyelhető, hogy a feministák a biológiai különbségeket tüntetik fel úgy, mintha „patriarchális elnyomás” következményei lennének. Miről beszélek? A férfiak és nők különböző életszemlélettel, vágyakkal és prioritásokkal rendelkeznek. Ezek legtöbbje nem „nevelt”, hanem biológiai/evolúciós jellegű.

Vegyük először az üvegplafon kérdését. Ez ugye azt jelenti, hogy a vállalatok felsővezetésében kevesebb a nő, mint a férfi. A feministák szerint azért, mert a férfiak utálják a nőket, de ez nevetséges. A valódi ok két fő tényezőből áll össze: Egyrészt a legtöbb nő szülés miatt kihagy pár évet a munkahelyen, és ezalatt olyan hátrányba kerül (tudásanyaga nem naprakész, a befektetett össz munkája kevesebb, stb.) a többiekhez képest, ami lehetetlenné teszi, hogy az előléptetések sorában olyan magasra jusson, mint azok, akik minden idejüket a cégre költik. Másrészt a felsővezetésbe kerülni általában olyan elköteleződést igényel, amire a nők többsége nem hajlandó: amíg a férfiak heti 80 órát is képesek dolgozni, addig a nők inkább megállnak a kötelező 40 környékén. Egyedi eltérések persze vannak, de a statisztikák jól mutatják a nemi tendenciákat. Legalább kétszer annyi nő dolgozik részmunkaidőben, mint férfi; heti 40 óránál többet viszont legalább háromszor annyi férfi dolgozik, mint nő. Ilyen adatok mellett az lenne furcsa, ha nem lenne több férfi felsővezető.

Fizetési különbségek? Amennyiben egy adott munkahelyen ilyesmi létezik, az indoka megegyezik az üvegplafonnál ismertetettekkel. De sok helyen ilyesmi eleve nem is létezhet, hiszen például a közalkalmazottaknál nemfüggetlen bértáblák vannak, a versenyszférában pedig bérverseny, ahol a munkaadók igyekeznek mindenkinek a lehető legkevesebb bért adni, és egyáltalán nem hajlandóak többet fizetni csak azért, mert valakinek lóg valami a lába között. Ha a nők ugyanazt a munkát tényleg olcsóbban végeznék el, egyetlen cég sem lenne a világon, ami alkalmazna akár csak egyetlen férfit is. Máshogy fogalmazva: ha minden cég alkalmaz férfiakat, de egy csak nőket, akkor az az egy cég a kisebb bérköltségei miatt minden versenytársát könnyűszerrel kiszoríthatná a piacról – de ilyen nem létezik.

Az, hogy más munkáért más béreket kap férfi és nő, az viszont teljesen természetes. Tipikus feminista csúsztatás a takarítónő fizetését a férfi menedzseréhez hasonlítani.

A parlamenti arány is a fentebbi okok miatt alakult ki, ugyanis egy parlamenti képviselőnek is rengeteg munkát kell abba ölnie, hogy arra a szintre eljusson. A megválasztásáig félre kell tennie minden mást: pihenést, szórakozást, családot – és erre jóval több férfi hajlandó, mint nő. Ezért egyértelmű, hogy több a férfi a parlamentben, de megintcsak nem azért, mintha utálnák a nőket, hanem mert genetikailag hajlamosabbak minden mást feladni a munkájukért.

7. Patriarchális társadalom?

Ez az egyik legkomolytalanabb feminista találmány, mégpedig azért, mert teljesen elferdítették és befeketítették ezt az egyszerű és „ártatlan” fogalmat.

A szótő a latin „pater”, vagyis apa szóból származik, ezért adja magát a jelentés: a patriarchális társadalom apajogú társadalom. Az apa a családfő, és a családi vagyon a fiú ágon öröklődik. Ez lenne az a borzalom, ami ellen a feministáknak lázadni kell? Ha csak ez ellen harcolnának, valószínűleg a kutyát sem érdekelné a feminizmus. Épp ezért „ki kellett színezni” a fogalmat kissé, hogy vonzóbb legyen az érdeklődőknek.

A patriarchális társadalom eredetileg nagyjából annyit jelent, amit fentebb vázoltam: a családok feje általában a férfi. De ez nem valami kőbe vésett dolog, mindössze a történelem viharaiban kialakult praktikus túlélési stratégia. Amíg a férfi munkája látja el élelemmel a családot, és amíg az ő ereje védelmezi meg azt a külső fenyegetésektől, addig egyértelmű, hogy az ő irányítása alatt állnak a dolgok. De sokadjára is le kell szögeznem, hogy ez nem azért van, mintha bárki utálná a nőket, hanem mert a történelmi korokban ez a családi berendezkedés biztosította a legjobb túlélési esélyeket. A férfiak családfősége mindenkinek – a nőknek is – jól megfontolt önérdek volt.

A feminista „patriarchális társadalom” valami teljesen mást jelent: egy olyan összeesküvést, ami szerint a férfiak közösen elhatározták, hogy el fogják nyomni a nőket.

Ez annyira abszurd, blőd és ostoba elképzelés, hogy tulajdonképpen majdhogynem érthetetlen, miként tudnak ennyien hinni benne.

a.) Ez az elképzelés azt feltételezi, hogy minden férfi „genetikailag” hajlamos minden nő elnyomására, vagyis hogy minden férfi „gonosz”. Hadd ne kelljen elkezdenem magyarázni, hogy ez mekkora ostobaság.

b.) Az összeesküvés olyan szervezést feltételez, ami messze túlmutat a totális lehetetlenség fogalmán, ugyanis a föld minden egyes férfijához úgy kellett volna eljuttatni a „nőelnyomó” üzenetet, hogy közben egyetlen nő se tudja meg.

c.) Mindez persze azt is feltételezi, hogy maguk a férfiak sem szivárogtattak ki semmit, vagyis a történelem során nem élt még egyetlen „valamirevaló” férfi sem, aki világgá kürtölte volna ezt a gyalázatos összeesküvést.

d.) Ennek az összeesküvésnek semmilyen jele vagy bizonyítéka nem létezik, és soha nem is létezett. A nők sosem voltak rosszabb helyzetben, mint a férfiak – ha megfigyeljük, inkább pont fordított volt a helyzet. A férfiak végezték a nehéz munkákat, feláldozták magukat a nőkért, katonáskodtak, elsüllyedtek a Titanic-kal, és egyáltalán, a régi korok férfijainak egész élete azzal telt el, hogy a család megélhetéséért robotoltak. Ehhez képest mi mutatja azt, hogy a nőket elnyomták volna? Semmi. Egészen különös az az „elnyomás”, ahol az „elnyomó” féltérdre ereszkedve, egy féléves keresetének megfelelő árú ékszerrel kéri meg az „elnyomottat”, hogy élete végéig elláthassa szállással, élelemmel, és a lehetőségekhez mérten mindenféle komforttal és luxussal.

Összefoglalás

A feminizmus nem az, aminek mutatni szeretné magát. Az állításai hazugságok, a tevékenysége társadalmilag káros. Ellene harcolni nemcsak lehet, hanem inkább kötelesség.

Az antifeminista mozgalom pedig ennyit tűzött ki a zászlajára; nem többet, és nem kevesebbet. Ha a feminizmusnak „vége”, az antifeministák nem fognak maradni, hogy nőellenes törvényekért lobbizzanak. Az antifeministák már most sem lobbiznak olyan törvények ellen, amik valóban a férfiak és nők egyenjogúságát szolgálják. Az antifeministák az olyan törvények ellen harcolnak, amik ok nélkül különbséget tesznek férfi és nő között.

A legfőbb törekvéseink két pontba összetömörítve:

A törvény ne tegyen különbséget férfi és nő között.

Szüntessünk meg minden olyan feminista törvényt, ami a „nemek harca” során lépett érvénybe, és nem szolgálja a társadalom valós érdekeit.

(Ezek mibenléte természetesen vita tárgyát képezi, de az elv ettől függetlenül érvényes.)”

 

Deansdale

 

(A cikk eredetije a deansdale.freeblog.hu – n olvasható. Még sok más értékes és érdekes antifeminista cikk között. Kapcsolódik még: Férfihang, antifeminista férfimagazin– Zoli)