Hogyan ne prostituálódjon el

megcsalóGyorsan felbomlanak a kapcsolatok. Könnyen leellenőrizhetővé vált mindenki a technika vívmányai által. Telefon és net. segítségével pillanatok alatt kontrollálható mindenki. A válások özvegyülések után egyedül nem könnyű. Igazán harcos, küzdő szelleműnek kell lennie az egyedül maradónak, hogy tisztességesen túléljen. Legyen otthona, étele, munkája, meleg helye. Tudjon nemet mondani, ha kitartott szeretői pozícióba próbálnák sodorni. Minderre meg kell tanítani lányainkat, de fiainkat is. Tudjon magának ételt, tiszta ruhát teremteni. Sajnos garantált, hogy a naív egyedül levőt megpróbálják kihasználni. Keserű tapasztalások, sebek után tanulja meg nem hagyni magát. Külön fejtegetést megér a munkahely is, ahol a pénz reményében hajlandóvá lesz olyasmire is az egyén, amit nagyon nem fogad el. Most viszont inkább a magán élet beli erkölcsünkről gondolkodjunk. Férfiak véleményét hallottam arról, hogy egy nő mennyi büszkeséget engedhet meg magának. Például egy nőt aki korosan azt mondta a férfinak, hogy márpedig nem lesz szerető, az adott úr figyelmeztette: „Ilyen bátor kijelentést még egy huszonéves nőnek is meg kell gondolnia”. A büszkeség mindkét félnél megmutatkozik tehát. Gazdag férfi úgy gondolja, neki joga van a neje mellett szeretőt tartani. Hallom szinte a hölgyeket, amint az ilyen férfit macsónak nevezik. Van akinek ez a vélemény és helyzet vérlázító és provokatív. Bár amilyen sok helyen ez évekig működik! Elgondolkodhatunk azon, hogy a helyzet  szereplőinek  jelleme, önbecsülése ilyenkor hogyan alakul. Mennyire deformálódik. Van ilyenkor beletörődés, számítás bőven.  A nej, aki esetleg tud a dologról, de beletörődik. A nemet mondó szerető jelölt. Egy esetlegesen adódó igent mondó szerető jelölt. Keserű haszon szemlélet. Talán triviális megállapítás, de azért a pénz, a haszon nem minden. Töprengjünk el ezen.  :) Kati

Vélemény, hozzászólás?