Minden élőlény megszületik, és amikor eljön az ideje, meghal. Ám a vaisnava hagyomány szerint minden élőlény újra megszületik. A reinkarnáció – a megtapasztalt, de elfelejtett születések és halálok körforgása – és a karma („minden tettet egy azzal arányos visszahatás követ”) ezzel szorosan összefüggő fogalma időtlen idők óta szerves része az indiai kultúrának. Az egyik legősibb szentírás, a Satapatha-bráhmana (10.4.3.1.) kijelenti: „Aki ismeri az igazságot, az legyőzi az ismétlődő halált, és elnyeri a tökéletes életet.” A pontos szavak – punar mritju – hagyományosan a reinkarnációra utalnak, mivel az eredeti szanszkrit szerint a megszületést, a meghalást és az újbóli megszületést jelzik (hogy újra meghaljunk).

A reinkarnáció és a hozzá kapcsolódó fogalmak vaisnava értelmezése az alábbi három pontban foglalható össze:

1. Minden élőlény egy anyagi testben élő lélek. A védikus írások pontosan meghatározzák ezt a testben lakó lelket: „Ha egy hajszál felső végének keresztmetszetét száz részre osztjuk, majd az így kapott részeket ismét százra, a kapott egységek azonosak lesznek a lélek nagyságával.” (Svétásvatara-upanisad 5.9) Ennek megfelelően a hagyomány azt tanítja, hogy az univerzum megszámlálhatatlanul sok spirituális atomi részecskét – lelket – hord magában, amelyek mérete a hajszál felső vége keresztmetszetének tízezred része. A védikus irodalom a lélek méretén túlmenően az elhelyezkedéséről is tájékoztat: „A lélek mérete az atoménak felel meg, és csakis tökéletes értelemmel lehet érzékelni.” Ez az atomnyi lélek ötféle levegőben (prána, apána, vjána, szamána és udána) lebeg, a szívben helyezkedik el, és hatását a megtestesült élőlény egész testére kiterjeszti. Lelki hatása akkor nyilvánul meg, amikor megtisztult az ötféle anyagi levegő okozta szennyeződéstől.” (Mundaka-upanisad 3.1.9.) A lélek tehát a testbe szorul, és a születés pillanatától a testtel azonosítja magát. Egy élet alatt az ember sokféle testet ölt magára – csecsemőtestet, gyermektestet, ifjú testet, felnőtt testet, stb. -, ám ugyanaz a személy marad. A Bhagavad-gítá (2.13) kijelenti: „Amint a megtestesült lélek állandóan vándorol ebben a testben a gyermekkortól a serdülőkoron át az öregkorig, a halál pillanatában is egy másik testbe költözik.”
2. A jelenlegi testünkben elkövetett tetteink meghatározzák, hogy milyen testet kapunk a következő születésünkkor. A vaisnava szövegek kijelentik, hogy a lélek testről testre történő vándorlása nem véletlenszerűen történik. A lélekvándorlást finom szintű vágyak indítják el, aminek a kimenetelét a karma szabja meg pontosan. A karma korábbi tetteket jelent, amelyekre egyaránt sor kerülhetett a jelenlegi és valamelyik korábbi életünkben. Ez a magyarázata annak, hogy különböző fajok vannak: minden testtípus más-más többletlehetőséget kínál az érzéki élvezetre. Az egyének ízlésük és vágyaik szerint kapnak új testet. Aki például hajlamos a tunyaságra, és szeret aludni, az könnyebben hódolhat ezeknek az élvezeteknek egy medve testében (aki akár hónapokat is alszik egyfolytában).
3. A lélek oly módon szabadulhat ki a születés és halál körforgásából, hogy istentudatossá válik. Krsna azt mondja a Bhagavad-gítában (8.15.): „Miután elértek Engem, a nagy lelkek, az odaadó jógik soha többé nem születnek meg…” Ezért a vaisnava hagyomány azt tanítja, hogy a bhakti-jógának – az odaadás jógájának – a folyamata kiszabadítja az embert a születés és halál körforgásából. A Brahma-szanhitá (5.59.) kijelenti: „A legmagasabb szintű odaadást úgy érheti el valaki, hogy folyamatosan törekszik az önmegvalósításra, amelyhez a szentírások bizonyítékai, az istenhívő magatartás és az állhatatos gyakorlás nyújt segítséget.”

A.L. Herman, a University of Wisconsin-Stevens Point filozófia-professzora a következőképpen érzékelteti a bhakti-jóga jelentőségét:

„A bhakti-jóga, avagy az „imádat útja” azzal kínál megoldást (a reinkarnáció problémájára), hogy felmutatja az Isten előtti odaadás folyamatát. Más szóval a bhakti-jóga… olyan tettekre ösztönöz, amelyek nem termelnek karmikus visszahatásokat, mivel a bhakta a tetteit és azok következményeit egy imádott Istennek ajánlja. Ennek eredményeképpen a tett által létrehozott karma Istené lesz, és nem a bhaktáé. Mindebből az következik, hogy a szenvedés problémája is megoldottnak tekinthető, hiszen az, hogy a munka gyümölcsét felajánlották Istennek, felemészti a duhkha – vágy – okát. Ez pedig szintén azt eredményezi, hogy megnyílnak a mennyek kapui.” (Herman A. L.: A Brief Introduction to Hinduism. San Francisco, 1991, Westview Press, 119. p.)

Krsna kijelenti: „Az anyagi világ a legfelsőbb bolygótól a legalsóbbig a szenvedés birodalma, ahol az ismétlődő születés és halál az úr. Aki azonban… eljut az Én hajlékomra, az sohasem születik meg újra!” (Bhagavad-gíta 8.16.)

Kyky