Lady Rapír és a férfiak

Emlékszem, amikor a nőmédia zászlóshajójának számító Nők Lapja főszerkesztője még Molnár Gabriella volt. Akkoriban jelent meg pl. olyan cikk az egyik kollegina tollából, hogy a nők miért felsőbbrendűek a férfiaknál. (Mert már az anyaméhben is a női test a kiindulópont. Kezdetben minden magzat nő. A tesztoszteron később indul be a fiúknál és alakítja ki a fiús testet. Stb.) Akkoriban férfiakról kb. rosszat vagy semmit lehetett olvasni, persze főleg semmit. Aztán változott a főszerkesztő, és lassan-lassan változik a trend. Vékási Andreánál már labdába rúghatnak a férfiak, és többet tesz, mint pusztán pozitívan ír(at) róluk. Azt jelenteti meg, ami van. Hogy milyen is ma Magyarországon férfiként élni.

Persze felmerülhet a kérdés: miért fontos egy férfinak, hogy mit írnak róla a nők? Olvasson politikát, sportot, Playboy-t! Persze, persze, ezek kellenek, de mindez kevés. Nőkkel élünk együtt. Nőkkel házasodunk, nőktől válunk. Anya hoz a világra, sorolhatnánk. Igenis fontos, hogy mit gondolnak, és az, amit gondolnak, és amit aztán számonkérnek, sokszor a nőmédia lapjain indul el. És miért fontos, hogy a nőmédia foglalkozzon a férfiakkal? Mert a nők sem csak nők között élnek. Összefonódó, kapcsolódó életeink vannak, és nem csupán párhuzamosak.

A nőnapi Nők Lapjában Vass Virág írt egy cikket rólunk: „Miért nem házasodnak a férfiak?” címmel. (Ha valaki már nem tud a 2019/18 lapszámhoz hozzájutni, de érdekli az eredeti cikk: a Youtube-on van egy amatőr videófelvétel róla, egy lelkes olvasó kamerával végigpásztázta az írást, gyakori megállításokkal elolvashatók Vass Virág gondolatai.)

vv2

Tény, hogy fontos tényeket közöl rólunk, gyakorlatilag értünk (is) áll ki, miközben elemzi a férfiak egyre csökkenő házasodási kedvét. Mellőzi az ilyenkor szokásos: „mert a férfiak mind éretlenek”, „hova tűntek az Igazi Férfiak” és hasonló férfidegradáló ostobaságot, helyette bizalmi válságot említ, amely viszont mindkét nemre igaz. Mégis, a nők kapcsolódás utáni vágya erősebb, még ebben a mai, gyanakvással teli időkben is.

Az újságírónő nagyon töményen végigveszi, mi vezet a férfiak „fűevéséhez” (amikor nem hajtanak a nőkre, inkább pornóznak és videójátékoznak), és megemlíti a feminizmust is, ami – egészen pontosan szerintünk, férfiak szerint – az oka, hogy a nők önállóbbak, felszabadultabbak, és válogatnak a férfiak között, és csak a legvonzóbbaknak adnak esélyt.

Őszintén szólva a mai, emancipált nőkkel teli társkeresőkön, ahol én is próbálkozom, szintén a fűevéshez jutottam el (nálam ez vallásos szósszal is le van öntve, de akkor is). Az egekben vannak a nők igényei, és helyettük pornózni és a hobbinak élni, úgy, hogy közben két fiam már van is, tehát apa is vagyok… minek ide nő? Édesanyám (akihez költöztem a válás után) gondoskodik rólam, időm és pénzem a fiaimé, és az általam kedvelt ügyeké. Csak néha kell kibírni a magány üres, hideg óráit. Ennyit pedig megér a szabadság az „ilyennek kell lenned, hogy szeresselek” kényszertől. Igaz, egyházilag én házas vagyok, szóval a lelkiismeretem sem támogatja az ismerkedést.

Nekem személyszerint hatalmas érzelmi elégtétel volt olvasni Vass Virág sorait. Tökéletesen kifejezi, hogy én mint férfi, mit érzek belül a nők felé. Messze előre szaladtak az emancipáció útján. Gyötrődnek most az egyedülléttől, a férfiak közül alig néhány partner a női elképzelések és vágyak földjén, és ha partner, közben esetleg már nem elég vonzó, önálló, karakteres, férfias…

Én pl. évekkel ezelőtt olvastam is a Nők Lapja psziché oldalain azt, hogy legyenek a nők leszbikusok, vagy egyedül élők. Akkoriban Müller Pétert is megkérdezték erről, és erősítette az újságírónőt, hogy igen, ez a jövő. Hát, fűevő férfiak mellett másra nem is lesz lehetőség.

A férfiak nagy tömege nem vágyik a női emancipációra, nem hajlandó követni a nőket. Inkább pornózik és a saját világába vonul el. Minket a kutya nem kérdezett meg, mi mit szeretnénk. A nők csak tették, amit gondoltak. És most patthelyzet van. Enged, aki gyengébb? Nőkről van szó, sok férfi elgyengül… Engem nem zavar, én elvagyok Nicole Aniston videóival, a barátokkal (nőkkel is), férfimozgalommal, kamaszodó fiaimmal.

Megértem a modern nőket is – önállóak, kiteljesedettek, ebből nem akarnak visszalépni. Nincsenek garanciák arra, hogy ha engednek, a férfiak nem élnek azzal vissza, és talán az önállóság és függetlenség, vagy a vágyak kergetése amúgy is többet ér egy párkapcsolatnál.  Végül is vannak izgalmas, sármos, rendezett anyagiakkal rendelkező és romantikus férfiak. Kevesen vannak, sok nő jut rájuk, de vannak. Nem viccelek, szerintem jót tesz a nőknek az önállóság, kivirulnak tőle. Csak a férfiakkal nem tudnak mit kezdeni. K egy patthelyzet ez.

Amúgy engem is az indít be, mint férfit, ha a nőnek szüksége van rám. Ha a gyengét adja és támaszkodni akar rám. Tudja ezt és él is vele több nő az életemben. Tudják, milyen egy férfi patriarchális ösztönvilága. A velem mindenáron azonos szinten lenni akaró nő pedig elutasítást vált ki belőlem is, mint nő. Mint ember, nem, de mint nő, igen. Volt egyenrangú kapcsolatom, és jó volt megosztani a komoly döntések terhét. De Ildi pontosan érezte, milyen jó az, ha néha csak úgy odabújik hozzám, vagy az utcán bebújik a hónom alá, vagy csak szimplán néha önkritikát gyakorol, amikor az fontos. Remélem, én is képes voltam erre. Külföldi munkával, két cseperedő gyerekkel nem tudtam őt vállalni. Nem maradt idő rá – néha még ma is sajnálom.

És ennyi, köszönöm Vass Virágnak (Lady Rapírnak, nagyon gyors gondolatátkötései vannak, és nem vártan hoz egy-egy abszolút odaillő jelzőt, pl. oldszkúl udvarlás :-) ) hogy leírta, amit érzek és megélek. Köszönöm, hogy a Nők Lapja hasábjain ha a férfiak úgy cuzámmen szóba kerülnek, már nem csak a panasz hangzik, de a megértő odafordulás is.

Vélemény, hozzászólás?