Lelkem királynői

Teveháton érkezett, fáradtan omlott le hátasáról. Megitattam, közben levette fátyolát és láthattam, milyen szép. Sötét haja kissé csapzottan keretezte az arcát.

Míg aludt a barlangomban, ismét meglátogatott a Halál. Ő hozott ide évekkel ezelőtt. A Magány sivatagába, ahol csak ketten voltunk: ő és én. Ezúttal apám alakját vette fel.

– Szervusz, öreg harcos – üdvözölt, kedvessége meglepett. Igaz, csak az elején volt velem kegyetlen, amíg el nem fogadtam, hogy ezentúl itt élek.

– Vendéged van – jelentette ki.

Biztos voltam benne, hogy ellenére van, inkább nem szóltam semmit. Az a nő olyan gyönyörű! Persze lehet, hogy egyszerűen túl régen élek itt, és aki nőnemű, az nekem rögtön gyönyörű.

angel-1284369_1920

– Ma másvalaki is meg fog látogatni. Ő nálunk él, a Túlparton. Nagyon régóta vár rád. Ne okozz neki csalódást. És nekem sem.

Gyáván hallgattam. Szűkölt bennem a félelem. „El akarja venni tőlem, el akarja venni tőlem” – ismételgettem keserűn.

– Hallgatsz? Úgy is jó – mondta a Halál, és felállt, indult a homokdűnék felé. Alakja megnyúlt, kámzsa nőtt a fejére, sötét lepel takarta immár. Megborzongtam.

– Ki volt ő? – kérdezte egy telt női hang mögöttem. Hallottam, ahogy mellém lép. Ránéztem, és egy nőt láttam elhagyott hazámból. Hajának egy tincse szemébe hullt, dús keblei finoman hullámoztak minden lélegzetvételnél. Sötét szeme az enyémbe mélyedt.

– Egy régi barátom – hazudtam.

– Ijesztő barátaid vannak, Vándor.

Meglepett, hogy tudja a nevem.

– Utánad jöttem ide, a sivatagba. Lejárt büntetésed ideje, hazatérhetsz.

Eszembe jutott a Városban töltött időm. A vágy a hírnév, az emberek tisztelete iránt. A reménytelen várakozás ideje. És a barátaim emléke, akik még valószínű ma sem tudják, hogy hová tűntem.

– Vár a nagyváros. Várlak én – mondta a nő, és megborzongtam. Olvas a gondolataimban? És vágyakozik utánam? Hevesebben vert a szívem.

– Ki vagy te? – kérdeztem összeszoruló torokkal.

– Sokan az Éj királynőjének hívnak. Én irányítom a Várost. Magányos feladat. Férfira van szükségem, társra, szeretőre. Sokáig kutattam, míg rád találtam. Gyere velem – fogta meg a karom.

Illata elárasztott, finom, édes illat volt, boldogan merültem el benne.

– Uralkodni hívsz? – suttogtam, miközben öleltem már, és magamhoz szorítottam. Milyen mámorító érzés volt!

Ő kuncogott.

– Nem. A hatalmam az enyém. De szeretőnek, szerelmesnek, társnak és barátnak valóban hívlak – futó csókot lehelt a számra. – Gondold át ma este. Holnap indulhatunk.

Megpróbáltam vadul megcsókolni, előleget a várható gyönyörből, de ő kisiklott a kezemből. Felnevetett.

– Majd a Városban. Nem kapsz meg mindent egyszerre.

Megyek! Nem érdekel a Sors, nem érdekelnek a céljaim – megtisztulni akartam a mulandóságtól – az érdekel csak, hogy vége az egyedüllétnek. Társra lelek, aki egyben egy csodálatos, érzéki NŐ is. Teljes életem lesz, a Város a miénk!

Éjfél után halk énekszó ébresztett fel. Az Éj királynője a közelemben aludt. Egyenletesen lélegzett, édes illata betöltötte a barlangot.

A fájdalmasan andalító dallam kintről jött. Kimentem hát.

A Hold ezüst fénye megpihent odakint a dűnéken. Lágy szél játszott a homokkal, szemben velem portölcsért kavart a lég. Aztán alakot öltött a kavargó mintázat.

Fehér fényből szőtt jelenés állt velem szemben, hosszú haja világítón omlott vállára. Mint két csillag olyan volt a szeme. Engem nézett, és ismeretlen nyelven énekelt. Ha az Éj királynője szép volt, hát ő csodaszép. Nem mertem közel menni hozzá.

girl-2506201_1280

Ahogyan megigézve bámultam, kezdtem megérteni, miről is énekel. Vágyódó hangjában egy országról volt szó, melyben egy szép és magányos királynő él. Várja haza a királyt, aki messze, idegenbe ment küldetésre. Meg kell találnia, és le kell győznie a sárkányt, akit ő teremtett és táplált sokáig, ám a sárkány önálló életre kelt és gyötri, kínozza az ország népét.

Ha király győz, örökre hazatérhet.

Tudtam, hogy rólam szól az ének, és én vagyok a magam sárkánya, a sivatag pedig a csatatér, ahol meg kell küzdenem a szabadságomért.

Azon a hajnalon két nő versengett értem.

Hízelgett a tény, de tudtam, mulandó helyzet ez. Ha az Éj királynőjével megyek, meghasonlok a sorsommal és magammal. Ha a Fény úrnőjét választom, életem folytatódik a kietlen pusztában, gyengédség, kedvesség és ölelő karok támogatása nélkül. Bár életem végén minden bizonnyal elérném őt és birodalmunkat. Oda csak tiszta lélekként térhetek meg.

Hasadt a hajnal.

A királynő jött elő és megölelt.

– Indulhatunk? – kérdezte.

Nagyon nehéz pillanat volt. Ekkor felerősödött a szél, és mintha távoli énekszó akkordjait hozta volna felém.

Kibontakoztam az ölelésből.

– Nem mehetek. Maradnom kell. A sorsomat választom.

A királynő mélyen a szemembe nézett. Láttam benne, hogy őszinte volt, minden szavát komolyan gondolta. Láttam azt is, hogy már késő, büszke nő ő. Megmutatta, miről mondtam le, és az már elérhetetlen a számomra.

Mikor elhagyott, hosszan néztem utána, kis híján utána futottam. Az tartott csak vissza, hogy sejtettem: hiába aláznám meg magam, már visszautasítana.

Aznap kis forrás tört elő a földből, annak a dűnének az aljából, ahol a Fény úrnője énekelt.

Arra gondoltam, hogy most, miután örökre a sivatagot választottam, tudnom kellene, a lemondáson kívül mit kezdhetek magammal ezen a kietlen helyen.

Ideje számot vetnem magammal.

 

Vélemény, hozzászólás?