Mamák, akik odaát vannak. Segítgették útjainkat. Talán azután is, hogy már odaát vannak. Sokszor egyetlen módja marad elfogadni, az elfogadhatatlant, ha úgy véljük, képesek most is segíteni minket a dolgainkban. Ők ismerték legjobban, az életünket, a gyenge pontjainkat. Megnyugtató tud lenni, ha arra gondolunk lélekben velünk vannak. Az ember a lelke mélyén gyerek marad. Amikor bajban van igenis eszébe jut az anyukája. Nincs mellettünk állandóan, akkor sem, ha még él.Tehát elképzeljük, mit mondana.Hogyan bátorítana, nyugtatna, biztatna, buzdítana. Régen ezt hogyan is csinálta? Milyen mintát adott? Ő szeretett a legjobban. Mióta odaát van a mama azóta lett az évben számomra még egy halottak napja. Nekem az elmenetele után 5 év kellett, hogy már csak zsibbadjon és ne sajogjon a hiánya. Pedig hányszor dacoltam és voltam makranc! Ahogy a költő mondja: „Ordítottam toporzékoltam: „Hagyja a dagadt ruhát másra, engem vigyen fel a padlásra! „Köszönök mindent, amit kaphattam, Mama :) Kata