Verőfényes szombat tavaszi délelőtt, amikor azért az embernek már tud nagyon melege lenni. Letekert ablakkal, ragyogó sárga váll nélküli topban, 2, igen jó küllemű huszonéves lány mellett kanyarodtam, lassan. A felsőm színe a friss tavaszi hajtásokat idézte. A sárgából a zöldbe való átmenetet. Egy elismerő mondatot hallottam. Ők mondták rólam egymásnak.: „Igen jó a madam.”  Ezen persze mosolyogtam. A jelző tartalma ez volt. Szlenget használtak. Délután próbáltam felidézni a kifejezést, mert az elismerésük felvidította a napomat. Az egész a temető bejáratánál történt, amikor is a párom és a szüleim sírja felé haladtam. Épp azt fontolgattam, hogy már gyógyulhatnék a gyászból gyorsabban és ritkábban kellene kijárjak. A kontraszt nagy volt az elmúlás és a majd harmad annyi idős lányok elismerő szavai között. Természetesen jól esett. Semmi gúny nem volt benne. Sőt dicséret. Mintha csak példává válnék az utánam következőknek. Az önbizalomra gondoltam. El tudom e hinni az elismerő szavakat? A mondatokat felfogom természetesen. Mennyi kifejezésünk van a jóra! A nagggyon jóra. :) Korrekt, konkrét, kul, penge, szuper, brutál, kemény, hasít, nem gyenge, gyönyörű, pazar, király, sirály, erős, nagyon odatesz, rajta van a szeren, raj ….Hányszor halljuk. Konstatáljuk. Nyugtázzuk.:  „Á biztos csak túlzásokba  estek” -és hajtunk tovább. Néha álljunk meg! Próbáljuk meg elhinni!: ” Lehet, hogy valami tényleg igen jó is van bennem”. Ettől még nem lesz elbizakodott az ember. Csak legfeljebb a belső, önmagunkkal szembeni kemény szigor oldódik némiképpen. Amit a minket felnevelők következetesen kiépítettek. :) Kati