33 évig nem a végzettségemmel szerzett munkahelyemen éltem, noha a pályám elején gyakoroltam 3 évet. Fontos volt számomra, hogy ami tőlem telhető az utódaimért megtegyem. 3-3 diplomájuk is lett. A napokban a számokra utalt a pszichológiai kongresszuson a professzor asszony, akit igen nagyra tartok és hálásan köszönöm neki mindazt a sok tudást, amit tanulhattam tőle. Elmondta, hogy a megbocsájtásra a vallás is utal a teljesség számaival.”Bizony mondom nektek bocsájtsatok meg nem 7 szer, de 77 szer.” Sosem értettem miért pont 7 kutya nevelkedett az udvaromban másfél évtizedig. Tudjuk a kis hűséges kutyagyerekek  is mutatnak sokszor példát a viselkedésükkel a megbocsájtásra. Egyiküknek néhány napra olyan baja lett, hogy kanállal kellett etessem. Még a falkabeli riválisa is mellé bújt, hogy melengesse. Amikor pedig épült felfele, a kis beteg, az anyukája mellé állt és mutatta nekem, hogy már képes egyedül is enni. Egyik reggel arra ébredtem, hogy mint egy keretes műben, az aktív munkás életem befejező éveiben talán bölcs dolog lenne a pályára visszatérnem. Amikor a kis kolléganőimhez mentem kedvesen úgy köszöntöttek, hogy az én legkisebb utódom mennyire hasonlít rám. Ez megható és szívet melengető volt nekem. Épp a legkisebb, aki szinte jelzi, helyes, ha arra az útra vissza térek, amiért tanultam 7 évet. :) Kati