Ritmus

futKórházból kijövő ember járásán látható az a fajta belassultság, amit ott szokott meg. Amikor visszatér a normál hétköznapi életvitelhez, akkor a mozgása tempósabb lesz. Amikor tőlünk fiatalabbak között mozgunk, felvesszük az ő ritmusukat. Például, ha elmegyünk táncolni  tőlünk fiatalabbak közé valahová, az megfiatalít minket. Szinte felpörög az ember. Felveszi az ő ritmusukat. Igazodunk a ruházatunkkal, mozgásunk stílusával, tempójával. Ha pedig ápolunk időseket, érthetően az ő tempójukat vesszük fel. Akik kisebb gyerekekkel vannak sokat, érezhetik, nem lassúskodhatnak, mert a kicsik elsodorják őket. Olimpikont állítottak egy ízben egy kicsi mellé és minden mozdulatát a gyereknek utánoznia kellett. Délre leült a bajnok, pihenőre. A kicsi megrázta magát és futva tovább ment. A ritmus persze egyéntől is függ, nem csak kortól. Vannak mozgékonyabbak és lassabb ritmusban élők. Figyeljük meg önmagunkat. Valamint azt is, hogy mi serkent mozgásra. A folyadékbevitelünket mindenképpen kontrolláljuk. Gyakran csak a dehidratáltság miatt lassulunk be, lustának korholva önmagunkat.  Engedélyezzünk pihenőket is. Legyünk önmagunkkal megértőek. :) Kati

Vélemény, hozzászólás?