Címke: alkalmazkodás

A kevésbé normális pontjaink a partner ilyen pontjaival kijönnek-e?

00a-halo-effect-pygmalionAz én szeszélyeim az ő szeszélyeivel kompatibilisek-e? Senki sem normális mindenben, azt már tudjuk. Szokták mondani:”Az ég óvjon a túl normálistól.” Ők azok akik a legdurvább dolgokat rejtik a túlzott tökéletes képpel. Szóval azon áll vagy bukik a kapcsolat sok esetben, hogy mennyire tudjuk összehangolni azokat a bizonyos szeszélyeket. Talán nem is csak a párkapcsolatra igaz ez, hanem azokra a munkákra is, ahol párban kell összehangoltan dolgoznunk a kollégával. Mennyire tudjuk egymás dolgait tolerálni. Konstatáljuk, hogy neki ez van. Ezen nemigen fog tudni gyökeresen változtatni. Legjobb esetben is maximum mérsékli, ha egyáltalán elismeri és készséges. Tehát be kell terveznünk a képbe. Mintegy együtt kell élnünk vele. Lehet az például kényszeresség, vagy maximalizmus, feledékenység, szétszórtság egyebek. Senki sem tökéles. Mi sem. Még ha közhely is. Megértő tolerancia kell. Valamint lelki erő, amivel túllépünk mindezen. Ahogyan a rokonainknál is. Hiszen oda születtünk. Nem válogathatjuk meg őket. Legjobban szemléltetik ezt azok a filmek, ahol ünnepek idején a nagy család különféle hóbortos tagja jelen van a képben, az összejövetelen.  Kati :)Marica_PA

Annyi vagy,amennyinek érzed magad?

férfi kézenállva„Húszévesen is negyvenes voltam-mondta egyszer Hernádi Judit, amikor a híres dalát komolyan, hitelesen előadta. Ezen elgondolkodtam. Vannak fiatalos típusok, akikre illik a jelző, hogy kortalan. Mikor már tudjuk az évei számából, hogy korosak, mégis sok dologban fiatalosak. A partner választásoknál is előjön az  életkor fontossága. Olyan választás alkalmával, amikor egy komoly harmincas férfi jól kijön egy tőle hússzal korosabbal, hiszen a hölgy sok szempontból fiatalos, könnyed maradt, kell hozzá önbizalom, hogy a hölgy elhiggye önmagáról: ez így rendben van. Ha működik, az együttlétük, akkor semmi probléma. Király Linda említette: „Amerikában azt szokták mondani: Az ötvenes az új harmincas. Olyan tempót diktál korunk, hogy nem hagyhatják el a hölgyek magukat. Hiába korosodnak. Nem ülhetnek a babérjaikor kendővel a fejükön nagymamásan otthonkásan, mint ahogyan a régi ötvenesek, az előző században. Most edzenek, sportosak, az alakjukra odafigyelnek a táplálkozásukra. Segíteni kell a szüleiket, utódaikat. Ha elváltak, megözvegyültek, akkor kell még társat találniuk maguknak. Sokszor előfordul, hogy egy éltesebb úr jóval fiatalabb hölgyet választ, erről már annyiszor írtak, ezért most nem elemzem hosszabban. Az önbizalom felől nézve mindenesetre az idős úr és a jóval fiatalabb nő szemszögéből is érdemes bele gondolni: Melyikőjük hiszi el, hogy neki ez jár. Ez így rendben van. Kitérőmet,gondolatébresztőnek szántam. Bizonyára voltunk már mindkét helyzetben, amikor elképzelhettük, milyen lenne együtt élnünk egy tőlünk jóval idősebbel, vagy egy sokkal fiatalabbal. Hogyan lennénk hitelesek a helyzetben a barátaink előtt és a családunkkal. Volna erőnk kiállni a partnerünkért, önmagunkért? Az önismeretünk is fejlődik, amikor.elképzelve megtapasztaljuk, mennyi erőnk van. Mi az, amiért összeszedjük magunkat és melyik az a pont, amikor feladjuk, mert mások mit szólnak. Érdemes elgondolkodni róla. :) Kata