Címke: apajogi per

Bencsik Gyula panaszai

clause-684509_640Sajnos anyagi és időbeli korlátok miatt a panasz minden részletének nem tudtunk utánajárni, inkább elgondolkodtatónak szántuk. Szerzője mindenesetre a Facebookon saját nevével szerepel, elérhető.

Bíróság: Gyermekvédelmi törvényben rögzített jogok csak látszólag érvényesülnek. Pereskedés során nem sikerült kideríteni lányom iskoláját, allergiáját. Anyukát előttem lévő kapcsolatából született fia nevelésére alkalmatlannak találták. Elhitték, hogy 2012-ben Budapesten évi 117 500Ft-ból megélt albérletben gyerekkel, de az ügyvédnek tudott fizetni 60 000Ft munkadíjat tárgyalásonként. OBH vizsgálódott. Minimálbérnél egy gyermek után 30 000Ft tartásdíjat állapítottak meg.

 
Ügyvéd: Elméletileg a jog és igazság szolgálatában áll, értelmiségi nőként hogyan küzdhet a gyerek ellen? Pénz számít csak. Panasszal éltem a kamara felé, kimosdatták.
 

Gyámhivatal: Többszörösen elutasítottak olyan indokkal, hogy a pótlást nem a megadott napra kértem, még a beadott panaszomat nem bírálják el addig hiába adok be újat. Óvodai elfoglaltság miatt elmarad a kapcsolattartás, erről tájékoztatott anyuka, emiatt nem jelentem meg. Kértem a pótlását, amit azzal utasítottak el, hogy nem jelentem meg a megadott időpontban. Van olyan végzésem is, hogy anyuka Budapest XIII. kerületi lakcím nélküli lakos. Átkerült a kapcsolattartás hivatalos helyiségbe, ott is volt, hogy anyuka meg se jelent, következménye nem lett.

Védelembe vétel: Elsőt én indítottam, ezt azért utasították el mert anyuka megígérte a családsegítőnek, hogy együttműködik vele. Másodikat a családsegítő indította, hogy nem valósult meg anyuka ígérete. Egyedül ez az irat ami a valóságnak megfelel. Bethesda kórház főorvosa kezelte lányomat, aki rájött anyuka zsiványságaira, utána orvosi kezelésre sem hordta. Főorvos asszony csak annyit írt, hogy vélemény, nem azt, hogy szakvélemény emiatt utasították el. 

Rendőrség: Anyuka lakása előtt igazoltattak, hogy kapcsolattartás céljából megjelentem vagy bementem a kapitányságra bejelentést tenni ha nem valósult meg a kapcsolattartás. Minderről tájékoztatta a gyámhivatalt. 1978-as törvényre hivatkozva addig nem tudnak segíteni, amíg a gyámhivatal meg nem bírságolja anyukát.

Ombudsman: Tájékoztatott, hogy a gyámhivatal kötelezettsége a jogerős bírói végzés betartatása.

EMMI:  a gyámhivatalért felelős hivatalnok, tájékoztatása szerint lányom külföldön él, engedélyem és a gyámhivatal engedélye nélkül. Tudomásom szerint semmilyen intézkedést nem tett megszüntetése érdekében.

Hintalovon Alapítvány is bekapcsolódott az ügybe, gyermek érdekében. Elutasították beadványunkat, -értelmezésem szerint- nagyra értékeli a munkáját az alapítványnak, de gyámhivatalt nem érdekli.

Iskolakezdésre is megegyeztünk plusz egyhavi gyermek-tartásdíjban, de még iskolalátogatási papírt sem láttam. Fővárosi bíróság mégis rám küldi a végrehajtót. Szerintem illene igazolni, hogy a lány jár-e iskolába. Bíróság hogyan képviseli a törvényt?”