Köszönöm Gyuri bácsinak, aki a cikk ötletadója.

Egyáltalán, mi számít ma férfiasnak? Kényelem orientált, a szellemi foglalkozásokat az egekig magasztaló társadalmunkban érték-e még a fizikai erő, az önfegyelem, a küzdeni tudás, a kézügyesség és a többi, hagyományosan férfi erény? Támogató-e a közösség, ha fiainkat, és nem lányainkat neveljük férfiasnak? Érdekes gondolati irányok ezek, mégis maradjunk az alapkérdésnél: hogyan adjunk Férfias élményeket fiainknak?

De MIT is kéne adni nekik? Mi is Férfias? Mire van szüksége egy ötévesnek, egy tízévesnek és egy kamasznak?

Figyelem, apák, ez a cikk most elsősorban nektek szól! Fiaikat egyedül, vagy olyan apával, akire nem lehet számítani, nevelő nők számára: keressenek egy megbízható férfit (nagyapa, ha nem túl öreg, keresztapa, a szomszéd apuka, a gyerek sportedzője… most több ötletem nincsen), aki képes kicsit felkarolni a fiút. Körülményekhez, személyes ismeretséghez mérten! A karate edzőt nem biztos, hogy jó ötlet meghívni a gyerek szülinapjára, de esetleg meg lehet kérni, hogy váltson az edzés keménységétől megszeppent gyerekkel pár szót négyszemközt. Még pár mordulás is segíthet, ha a gyerek érzi, hogy az neki szól, és az edző személyiségéhez képest segítő és jóindulatú volt. Én már kértem meg ilyenre a fiam edzőjét. Ő tud olyant adni neki, amire én nem vagyok képes. Én inkább megértem a gyereket, lelkizek vele, de néha nem ez kell. Szerencsére a sportedző segítőkész ember, és elbeszélgetett a fiammal, amikor az mindent fel akart adni, mert annyira keménynek érezte a követelményeket.

Ide tartozik egy fontos gondolat, amit Richard Rohr ferences szerzetes írt le A férfi útja (Ursuslibris adta ki, www.ursuslibris.hu) című könyvében. Nem biztos, hogy mi, apák, egyedül elegendőek vagyunk fiaink Férfivá neveléséhez. Nagyon jó, ha találunk más férfiakat, akikkel ezt a terhet megoszthatjuk. Mindenre nem tudunk megfelelő mintát adni, minden problémánkat mi sem oldottuk meg a személyiségünk mélyén. Személyes tapasztalatom is, hogy nagyon jó, ha egy értékőrző férfitársaság tagjai vagyunk. Ez lehet horgászkör, imacsoport, akár kocsmai társaság is (ha tudnak és akarnak őszintén beszélgetni, és egymással mély és igaz barátságban élni. Felszínes, csak az italért és a fecsegésért együttlévő férfiakban én nem bízom. Mibe vezetnék be velük lévő fiaikat, akik kíváncsian hallgatják őket, amikor őszintén fel kéne tárniuk azt, ami a szívükben van?) Persze egy bizonyos életkor betöltése után, ami talán úgy tíz-tizenkét év körül jöhet el. Az ilyen együttléten, akár kocsmai sörözésen (ahol a gyerek tizennyolc év alatt ne igyon szeszes italt!) résztvevő gyereknek tudnia kell titkot tartani, az apának meg figyelembe kell vennie a gyerek érzelmi biztonság iránti igényét. Pl. szerintem beszélhet az anyával kapcsolatos negatív érzéseiről, de mindvégig legyen érezhető, hogy az apa az anyát így is szereti, vagy legalább jó szívvel elviseli. Meggyőződésem, hogy megfelelő szabályok mellett igenis építő és hasznos egy ilyen együttlét apa és fia számára – mégha kocsmában is történik. Ha azonban a társaságban mértéktelenül fogy az ital, egészségtelenül sok a cigarettafüst, a durva beszéd dívik, a hencegés és nagyotmondás az úr (főleg erkölcstelen kalandokról, legyen ez mások megrövidítése, vagy házastársi hűség megszegése), akkor ez egyáltalán nem építő! De szerintem ez olyan egyértelmű, hogy írnom sem kellett volna. Lelki oldalról talán ennyi.

Lehet és kell is más élményhez juttatni fiainkat! Pl. kirándulni, ahol a táv hossza, vagy nehézsége miatt fizikailag helyt kell állni. Fontos kihangsúlyozni fiaink előtt, hogy ennek teljesítésével valami igazán Férfiasat tesznek.

Kihívások elé állítani őket. Feladatok, melyek próbára teszik az ügyességüket, eszüket, és önállóan kell alkalmazniuk az addig tanultakat. Pl. egyszer elküldtem a nyolcéves fiam a város másik részében lévő nagyáruházba, hogy hozzon valamit magának és a testvérének. A táv, a tájékozódás – bár már jártunk ott – a zebrákon való átkelés, az áru önálló megtalálása, önálló fizetés a pénztárnál – mind alkalom volt arra, hogy próbára legyen téve, mire is képes egyedül. Nagyon élvezte, én meg nagyon izgultam, de telefonos összeköttetésben voltunk, ha bármi történne, menni tudjak segíteni. Többször felhívott, hogy éppen a zebrán jár, nem találkozott ellenséges nagyfiúkkal, együtt kiszámoltuk, mennyi pénzt kell adnia a pénztárban. Izgalmas és hasznos volt mindkettőnknek. A férfitársaság megint sokat segíthet, közös próba elé állítani a fiúkat, vagy ötleteket cserélni velünk erről.

Aztán ott vannak a közös munkák, melyek a családban a férfiak reszortja. Jó, ha ezek a társadalmi felfogás szerint is férfiasak. Pl. fűnyírás, favágás, begyújtás a kazánba (pedig ez nem tart sokáig, de rendszeresen ismételhető), szerelés. Ezek közben a gyermek megtapasztalhatja, hogy felnőttes dolgot tesz (ez ösztönösen vonzza őket amúgy is), mi pedig szakmai hozzáértésünket csillogtathatjuk meg előttük. Milyen jó érzés, amikor gyerekeink felnéznek ránk, mert: „apa ért hozzá”. (Csak feleségeink, akár féltékenységből ne kezdjék rombolni ezt a képet a gyerekben! Idővel úgyis belátja majd a fiú, hogy apa ügyes, de a szerelő bácsi ügyesebb. Az ellenkezőjére is tudok példát. A mester már idős, tapasztalt és rutinos volt – legalábbis elvben. Az öcsém fele olyan idősen, teljesen más szakmával a kezében megmondta, hogyan kellett volna dolgoznia.) Kamaszkorban változik a helyzet. Ilyenkor már inkább a gyereket kell biztatni, hogy bontakoztassa ki a képességeit, és türelmesen segíteni neki, ahol elakad. Itt már az a fontos, hogy a fiú a saját képességeit, kibontakozó férfias mivoltát megtapasztalja.

Bizonyos életkorig én nagyon jónak tartom, a Dr James Dobson: Fiúk nevelése (Keresztyén Ismereterjesztő Alapítvány, www.kiakonyvek.hu) c. könyvében is leírt együttfürdést. Remélem, nem vádolnak meg ezért pedofíliával. Biztos lesz jó pár kérdése a gyereknek a fütyinkkel kapcsolatban (miért akkora, miért szőrös, stb.), de ez egy igazán intim találkozás apa és fia között és tök jókat lehet játszani fürdés közben. Vicceket mesélni, vizet fröcskölni, akár gyerekjátékokkal csatázni…

Nagyon fontosnak tartom, hogy amikor eljön az ideje, tanítsuk meg fiainkat udvarolni. Nem tartom jónak, ha ennek begyakoroltatása, megtanítása csak a kortársakra marad. Először is, legtöbbje a buliban csak ácsorog, nem mer táncolni. Akinek megy a nőzés, ritka, hogy odaforduló, segítőkész azzal, aki félénkebb, gátlásosabb. Inkább felvágó, dicsekvő, éretlen a viselkedése. Csak fokozza társaiban a kisebbrendűség érzését, hiszen ösztönösen vele, az ő teljesítményével fogják a magukét összehasonlítani. Egy jó könyv (Spielhózni, vagy a Max által írt, www.pua.hu-ról ingyen letölthető csajozási könyv) sokat segíthet. Az utóbbi sikeres technikák terén nagyon jó (szerintem), de vigyázni kell vele, mert ad erkölcsileg helytelen tanácsokat is. Másik nagy veszélye lehet még, hogy rászoktat a kandúrkodásra. Vagyis nem izgalmas és egyben tartalmas kapcsolat kialakítására ösztönöz, hanem a ma nagyon elharapózott gyakori partnerváltásra, természetesen a lányoktól mindig szexet akarva. Féleértés ne essék, Max leírja, hogy ezek a tanácsok meghitt, és tartós kapcsolatok kialakítására is használhatóak. És ez szerintem is így van, ezért is ajánlom a könyvét. Megtaníthat rá, hogy olyan barátnőnk legyen, amilyent szeretnénk, mert lesz fellépésünk, és bátorságunk, kisugárzásunk, hogy meghódítsuk és meg tartsuk őt. De! A könyvben szereplő képek, és a teljes szöveg elolvasása után az az érzésem, hogy maga Max sem erre használja tudását. A könyv összességében nem ezt tanítja, nem ezt sugallja. Ettől még véleményem szerint bátran a kezünkbe vehetjük, és fiainkat is taníthatjuk belőle, különösen, hogy kamaszkorban a kapcsolatok még nem élethosszig tartanak. Mutassunk rá a vitatható pontokra, mindazonáltal ne féljünk tanulni belőle. Ezt őszintén írom. (Főleg hívőknek.) Isten gyermekei vagyunk, jogunk van szabadon megélni a szexualitást, a vonzalmat, a párkapcsolatban lévő örömöt és felelősséget. Ha pedig hibázunk, egyrészt tanulhatunk belőle, másrészt Isten előtt megbánhatjuk, és újrakezdhetünk. Azt hiszem, erről most eleget írtam, továbblépek.

Jó, ha a fiúk leülnek az édesanyjukkal is beszélgetni az udvarlásról. Az anyák sokat elmondhatnak róla, nekik mi esett jól, bizonyos női igények nem változnak. Ezekről taníthatják fiaikat, szerintem ez a leghitelesebb az ő szájukból. Mi is elmondhatjuk, de egy nő, aki ezt egész személyiségével megélte – többet ér.

Amit mi megtaníthatunk fiainknak, az az, hogy – miközben figyelnek arra, mi kell a lánynak – önérzetesen tudassák, mi kell nekik. Például: jól esett, mikor annyira rám figyeltél, és minden érdekelt, amit meséltem. Örültem, mikor érdeklődtél a hobbim iránt. Úgy érzem, felnézel rám az eszem, a fellépésem, a szorgalmam, az erőm, a jó szívem, a sporttehetségem, stb. miatt. Ez nekem nagyon jó, igazi Férfinak érzem magam melletted. (Kérlek, erről soha ne feledkezz el!) Napjainkban nagyon azt tanuljuk mindenhonnan, hogy (bocsánat, de) nyaljuk ki a lányok és nők fenekét a párkapcsolatban, de a mélyről fakadó férfiigényekről alig esik szó. Mi ússzunk szemben az árral! Az eredmény: boldogabb, öntudatosabb, személyiségükben erősebb fiak.

Bátorítsuk fiainkat, ismerkedjenek lányokkal! Ezt a Spielhózni alapján írom. A legjobb tanítómester: maga az élet. Bőven beleférnek a „csak barátság” kapcsolatok fiúk és lányok közt, rengeteget lehet tanulni ezekből, hogy valójában mit és hogyan szeretnek a mai lányok. Mi vicces, mi durva. Hogyan kell bánni velük, hogy felnézzenek fiainkra. Mi tiszteletreméltó a szemükben? Hogyan látja a világot egy nő?

Szerintem a bulizásban alapvető szabály, hogy fiunk egyedül, magában, a saját bőrében jól érezze magát! Ha egyedül megy bulizni, ha társaságban. Örüljön magának, élvezze, hogy ő – ő. Ezt fejezze is ki! Adjon hangot a véleményének, kövesse a szíve vágyát, ne alkalmazkodjon mindenben a társasághoz! Menjen önállóan sörért, álljon akár egyedül a színpad elé, hogy onnan hallgassa a zenét, álljon be bátran idegenek csoportjába táncolni – ha szeretne. Nem kell hanyagolni a haverokat, ki hogy érzi jól magát. Nagyon jó, ha vannak a baráti társaságban lányok. Nagyon jó terep rajtuk begyakorolni a viccelődést, ugratást. Akár közelebbi viszony is alakulhat velük.

Járjunk mi, apák is néha szórakozni, táncolni a párunkkal! Udvaroljunk neki, éreztessük vele (és nagyon jó, ha ez néha a gyerek előtt történik), hogy NŐ – nek tartjuk. Fejezzük ki, mit szeretnénk a párunktól (pl. sminket, csinos ruhát, frizurát a közös programon. Mi is: felkészülünk ezekre az alkalmakra. Borotválkozás, arcszesz és illatszer, fürdés, elegáns ruha.) Ezek a minták beleivódnak a fiúkba, és később eligazítják, ők hogyan viselkedjenek. Ezek az „archaikus” viselkedésmódok a mai fiatal lányoknak is tetszenek, ha meg is lepődnek rajtuk. Tánc után pl. a helyükre kísérni őket, és megköszönni a táncot.

Jöjjünk rá, mivel lehet felbátorítani a fiút! Ha kortársaival egy-egy üveg sör mellett punnyadnak, az nem lesz vonzó a lányok előtt. Vegyük rá, hogy próbálkozzon bátran, Max is azt írja, hogy próbálkozzunk, próbálkozzunk és próbálkozzunk! Legyen cél egy bulin legalább öt lány megszólítása, és beszélgetés kezdeményezése. Tanítsuk meg a gyereket kommunikálni! Jó taktika a másikat magáról beszéltetni, kimondani, ami az eszünkbe jut, beszélgetés közben odafigyelni az érzéseinkre, és megpróbálni megfogalmazni azokat. Például izgalmas benyomást tesz a lány a fiunkra. Próbálja szavakba önteni az érzést, mitől is érzi ezt? A lány illatától, fellépésétől, pillantásától, mozgásától? Mondja ki! Akitől csak lehet, szerezze meg a telefonszámát! Erről Max részletesen ír a könyvében. A személyes tapasztalat a megfelelő hozzáállással a legjobb tanítómester.  Segítsünk fiunknak a ruhatára, frizurája kialakításában! Nem ráerőltetve, amit mi jónak tartunk, esetleg csak jelezve, hogy ez szintén fontos, és fordítson rá figyelmet.

Lehetne írni sokáig. Inkább mindenki olvassa el az idézett könyveket, megéri.

No, akkor most ennyi, hogy mit tehetünk fiainkért, hogy férfias élményeik legyenek, és büszke, öntudatos, örömteli férfiakká váljanak.

Zoli