Címke: bók

Ariadné fonalán 3. rész

Hevesi Krisztina: Szex a psziché labirintusában (III. rész)

Elterjedt hit, hogy a férfiak nagy belső nyomás alatt vannak, hogy jól teljesítsenek az ágyban. Az igazság az, hogy sok nő is úgy értékeli a szexuális helyzetet, hogy a férfinek mindig toppon kell lennie, vagy – ő nem elég jó, nem lesz többet jó a szex, másik nő jelent meg, stb. A doktornő szerint viszont (figyelj csak, milyen egyszerű és bölcs!) ahogy az úton haladó szekér kerekét is meg – megdobja egy – egy ott heverő kavics, éppúgy nem traédia, ha néha a férfi sem teljesít 100% – on. Ilyen egyszerűen van. Időnként. Felesleges önmarcangolón az okokat kutatni. Lazítani, továbblépni, újra próbálni. Legtöbbször működik.

Ok. Megint szó szerint jön valami. Tessék, kérem kihallani, mekkora bók ez felénk, srácok felé!

hevesi9„Holott a nő számára a legerősebb afrodiziákum, a leghatásosabb vágykeltő a férfi bókja: hogy ő szép, izgató, kívánatos, vonzó, mivel ez az önelfogadást, ezáltal a megnyílni tudást, az önátadást és a bizalom kiépülését segíti – ami nők esetében a leginkább kritikus a szexualitásban.”

Hát zsenge ifjúkorom óta nem közölte még senki velem a nyilvánosság előtt (persze nem egyenesen nekem címezve, de ez oké is), hogy, mint férfi fontos vagyok. Hogy tele a hócipője, hogy lecserélhető vagyok, hogy épeszű nő menekül tőlem és egy másik nő karjaiba – ebből volt sok. Hogy mégis kellenék, ebből nem volt sok.

Amúgy az a szituáció jut eszembe a fenti idézetről, amikor egyik reggel a főnővért látogattuk meg egy vidéki kórházban. Szegény elfeküdte a haját, és nagyon komikusan nézett ki. Próbálta csatokkal rendezni a frizuráját, de igen szolid eredményt ért el. Én voltam az egyetlen férfi a jelenlévők közt, és a mai napig nem felejtem el azt a szinte könyörgő tekintetet, amivel rám nézett, világosan érthetővé téve, hogy vár a visszajelzésemre, hogy ő most is egy csinos nő. Valahogy kipréseltem magamból egy elismerő pillantást (tényleg szép, és egyben komikus volt) és ő rögtön megnyugodott. Hát én is a mennyekben lebegtem pár percig, hogy ennyire számított a véleményem. Férfi voltam akkor, nagy „f” – el, az ő jóvoltából.

Szexuális problémáknál az elkerülés, a szembenézés hiánya a legrosszabb taktika. A fellépő szorongás rontja a helyzetet, majd az illető már menekül a helyzetből, és a szexualitás szépen kezd magába omlani.

Ilyenkor olyan helyzet segít, ahol könnyű teljesíteni, majd a sikerélményt követően újra és újra emelve a tétet, ismét kialakítani a „potens vagyok, jól teljesítek” élményt.

Itt is igaz, de általában is: nem kell tökéletesnek lenni! Legyen mozgásterünk, jussunk kis szabad levegőhöz, engedjük meg a hibázás luxusát! Rögtön oldottabbak, elfogadóbbak, ellazultabbak  leszünk.

hevesi10Lerágott csont, de még mindig felüti a fejét, szóval beszélni kell róla: gyerekkorunkban elég sokan felfedezzük, hogy jó érzés odanyúlni. Nagyon helyes, ha a szülő ráneveli a gyermekét, hogy ezt akkor tegye, ha más nem látja. De megszégyenítés és bűntudat keltése nélkül tegye! Bitte, bitte! Ez fontos. A „Fúj, dobod el Pistike!” már nagyon középkorinak számít. Inkább, a „Felfedezted Pisti/Julcsi? De jó! Mégis inkább akkor ismerkedj vele, ha egyedül vagy. Ez a te személyes ügyed, másra nem tartozik. Oké?”

Nos, itt vallás és tudomány Szkander mérkőzésbe kezd. Ugyanis a megfelelő időben jelentkező önkielégítés (autoerotika) segít megtanulni hogyan és mi a jó a másikkal is. A vallás ezt nem egészen így látja, félt egy erős és rossz szokás kialakulásától. Ha egy bátortalan kamasz megszokja, hogy kielégülést maga is okozhat, csökken egy erős motiváció, ami a másik nem felé hajlítaná. És mindig magunkkal szexelni…  azért kicsit beteges. Vélhetően a kulcsszó a mértékletesség. Amit viszont ki tud megmondani mennyi a helyes? Hát a rendszeresen naponta több, az vsz. egyértelmű jelzés, hogy kéne egy barát/barátnő.

Vajon milyen lenne, ha a lányok is olyan természetesen megérintenék a puncijukat, mint mi, fiúk a Lompit? Mert nem ugyanúgy viszonyulunk – szerintem – a másik nem nemi szervéhez. Nuni inkább begyújtja a fiúkat, mint Lompi a lányokat. Általában, de persze vannak kivételek. Egy a saját puncijával nyíltan (mármint mások előtt, de persze felöltözve) meghitt viszonyban lévő lány kb. olyan lenne a fiúknak, mint a mézzel teli bödön a szorgos méheknek… De lehet, idővel megszokott lenne, mint az a tény, hogy igazából a nők is éppúgy szeretik a meghittség és érzelmi biztonság leplében a lepedő hancúrt, mint mi, fiúk. És ebben semmi rendkívüli nincs, kellő megközelítéssel egyszerűen nem kell könyörögni a szexért. Ha egy nő folyamatosan érzi a meghitt érintések, puszik, csókok és bókok fellegében, hogy ő NŐ, akkor ezt időről-időre szívesen demonstrálja is.

folyt. köv.

hevesi13

;-)

Zoli

Tanuljunk bókolni!

Na, ő vsz nem számított rá, hogy bókot fog kapni. No problem, csak tovább!

Na, ő vsz nem számított rá, hogy bókot fog kapni. No problem, csak tovább!

A gondozottamtól gyakran hallom, hogy jól tudok bókolni, és kevés férfi képes erre. Mindig elszomorodom, mikor ezt mondja, mert olyan kevéssel annyi örömet tudunk okozni a nőknek és végül is sajátmagunknak is! Ha megköszöni a nő a bókot, elmosolyodik, felnevet (!), vagy csak a szemöldöke, a szája széle megrándul, ott a mi ajándékunk. Kis bátorság kell csak, akár vadidegen nőkhöz oda lehet lépni az utcán, nagyon kevés veszi rossz néven. Meglepődnek, aztán megköszönik. Nem olyan rettenetes dolog ez!

Nézzük, mi az alapszabály? Dicsérj, ismerj el! Hihetőnek és őszintének kell hasson a dolog. Tehát meg kell keresni, ami dicséretre méltó, vagy annak lehetősége már ott van, és te meghitelezed, hogy az később ki fog bomlani, ki fog fejlődni. Pl. leendő anyaságot, termékenységet lehet így elismerni.

Bizonyos életkor fölött rafináltabbnak kell lenni és mást dicsérni, de éppúgy megoldható a dolog.

Mit lehet elismerni? Legalapvetőbb: a külsejét. Hajszín: harmonikus, különleges, életerőt sugárzó, figyelmet felhívó; frizura: ízléses, különleges, vonzó, érdekes, szexi, eredeti, szolid, vonzóan szerény, stb. Arc: különleges, vidám, harmonikus, szép, (részleteket ki lehet emelni, ajak, szem, szempillák, bőr, áll). Nyak: kecses, vonzó, csalogatja az vadászó hímet (ezt intim helyzetben javaslom csak). Alak, lábak, csípő.

Ruházkodás: jó megtanulni, melyik szín melyikhez megy, pl. szürke-kék, fehér-kék, sárga-kék, piros-kék, piros-fehér-fekete: három szenvedélyes szín: szerelem, Isten, halál. Kiegészítőkre figyelni: fülbevaló, nyaklánc, gyűrű színe, formája, ábrázolt alak.

Na őt aztán jó alaposan elismerték, mint NŐ-t! Nagyon helyes!

Na őt aztán jó alaposan elismerték, mint NŐ-t! Nagyon helyes!

Maga a személyiség: vonzó, energikus, kedves, vidám, sugárzó, domináns, királynői, intelligens (hú, ezt a szót, de szeretik!) érzelmes, ösztönös, belevaló, vagány, vonzóan törékeny stb.

Teljesítményt, tetteket! Erőt, fizikait is, de lelkit is. Kreativitást. Sikert. Ötleteket, önzetlensléget, kedvességet, jóságot, határozottságot, stb.

Tessék őszintének lenni, és az adott példákat továbbfejleszteni! Egészen egyedi, az adott személyre és helyzetre illő bókokat megalkotni! Aztán vagy semlegesen barátságos beszélgetést folytatni tovább, vagy továbbállni. Örömet akartunk okozni, ha sikerült, megkaptuk jutalmunk. Ha valaki ismerkedni akar, párkapcsolatot kezdeni, és szabad is rá, akkor értelemszerűen úgy és addig beszélgessen, míg legalább randit nem egyeztetnek, vagy ki nem derül, hogy labdába nem rúghat, vagy telefonszámot nem kap. Ha a nő kitér, és inkább ő kéri el a mi számunk, nyugodtan tagadjuk meg. Esze ágában se lesz felhívni, bizalmatlan. Ha bízik, adja meg ő a számát, vagy úgysincs mire várni.

 

;-)

Zoli

Flörtölj! Izgalmas és egészséges

Kezdeményezz! Légy Férfi!

Kezdeményezz! Légy Férfi!

Az eladónő szemöldöke felszaladt, és gyors mosoly futott át az arcán. Éppen most dicsértem meg a frizuráját. Amikor azt is elmondtam, miért tetszik a haja (modern és nőies) már icipicit el is pirult. Megköszönte a bókot, teljesen őszintén válaszoltam, hogy „szívesen”, és kezdtem elpakolni a visszajárót. Ő hirtelen odébb ment, jó erős méternyi távolságban kezdett pakolni. Megszoktam már. Kevesen bírják a váratlanul fellépő feszültséget ilyenkor a közelemben. Ha hallgatsz e cikk tanácsaira, ezt te is kénytelen leszel megszokni!

Tudom, az a bizonyos félénkség, hogy „jaj, mit fog szólni hozzá?”. Nyugi, kb. 95%-ban örülnek neki. Kb. 5 % nem érti, nincs rá felkészülve, nem figyelt igazán, nem hiszi el, kinevet, vagy megmosolyog. Ezen reakciók ellen a legjobb védekezés, ha tudatosítod magadban, hogy NINCS IGAZUK! Picit ki is nevetheted őket magadban. Nyíltan azért ne. Nevetséges, hogy tetszik egy Férfinak? Esetleg felháborító? Háát, a csajszival van gond, nem veled, az biztos.

Figyu, néhány szabály, amire oda kell figyelni.

A bók legyen spontán! Nézd meg jól, keresd meg mi izgalmas, érdekes, különleges benne, rajta, vele kapcsolatban, akár csak egy picit is. EZT dicsérd meg, ismerd el! Mélyebb a bók, ha meg is indokolod. Pl. ez és ez a szín (hajé, körömlakké) megy egymáshoz, a blúza szabása az egyéniségéhez (amit a mozdulataiból és mimikájából szűrtél le), a mosolya kedves és életvidám, csodás, ahogy csillog a szeme a derűtől, S-T-B. Spontaneitás és őszinteség. Begyakorolható. A kudarcok pedig csak a sikerhez vezető lépcső következő fokai. Komolyan mondom!

flört1Akkor bókolsz jól, ha belsőleg szabadon teszed. Nem az a lényeg, mit reagál rá, reagál-e egyáltalán. Néhány nő nem meri kimutatni, vagy bizonyos környezetben kimutatni, hogy jól esett, amit mondtál. Nem hiszi el: biztos csak „azt” akarod, túlsúlyos, őt nem szokták megdicsérni, túl öregnek tartja magát hozzád (pedig hát nem akarod megdönteni), stb. Ha nem úgy reagál, ahogy vártad, gondolatban vállat vonsz, és lépsz tovább. Felvetsz egy másik témát, rendelsz, vagy amit a szituáció éppen megkíván. Nehogy elszégyelld magad, semmi rosszat nem tettél! Ha örül, ha felnevet, elmosolyodik, megköszöni, stb., én is vele örülnék, kifejezném, hogy nekem is öröm volt flörtölni, aztán éppúgy továbblépnék, mint az előbbi esetben. Esetleg semlegesebb témáról beszélgetnénk, pl. egy vonatfülkében. Kivéve, ha ismerkedni akarsz, de az más téma, és ez a cikk nem foglakozik vele.

Tehát: azért bókolunk, mert jól esik, mert férfiak vagyunk, mert meg akarjuk ajándékozni a nőket. Nem kérjük vissza a másik kezünkkel, amit éppen most adtunk oda, nem kérünk extra elbírálást, soronkívüliséget, semmit. Adtunk, mert adni akartunk. Mert jól esett. Mert olyan sokkal rendelkezünk, hogy meg kell osztanunk másokkal. Ez akkor is igaz, ha az életszikra éppen csak pislákol belül. Nagyon sokszor, ha ezt az utolsó örömmorzsát odaadod, lesz helyette túláradó bőség a lelkedben. Kipróbáltam, tudom, miről beszélek. ;-)

Nincs telefonszám elkérés, nincs randi, nincs szex! Én most a flörtről írok, mindezek már az udvarlás és a házasság kategóriái.

A környezet reakciói ne legyenek fontosak! Fel fogják kapni a fejüket, megrökönyödnek, elmosolyodnak, stb. TÖK-MIN-DEGY! Először nyugodtan szégyelld el magad, ez spontán reakció, kicsi az esélye, hogy meg tudd akadályozni. Idővel azonban hozzászoksz, hogy mások előtt felvállald magad, őszinte, non-verbális reakcióidat is. Ezek mind-mind emberi reakciók, talán nem logikusak, de akkor is vannak, és hozzánk tartoznak. „Az a bolond, aki mindezekért, téged paprikajancsinak mond” – énekelték Mézgáék, úgy ezer éve a tévében, és igazuk volt. Nehogy szégyelld már magad, mert EMBER vagy (értsd: Isten képmása), és EMBERI reakcióid vannak. És ha ez a reakció éppen a szégyen, akkor azt fogadd el, azt éld meg, és amiatt ne érezz még plusz szégyent! Nyugi, jól vagy összerakva, nagyot nem hibázhatsz – maga Isten tervezett. Ő meg kib…tt egy zseni. Írtam már?

Szerintem ő már gondolkodik, hogy mi hatna spontánnak.

Szerintem ő már gondolkodik, hogy mi hatna spontánnak.

Ha olyasvalakivel flörtölsz, akivel sokat vagy együtt (munkatárs, pl.) akkor még néhány dolog bejön. Először is: mértékkel! Át fog csúszni a dolog udvarlásba, és ha csak nem pont ez a cél (mindketten szabadok vagytok egy komolyabb párkapcsolatra) kerülendő! Belép a közeledés-távolodás szabálya.

Bókolni, közeledni, elkezdeni megmerítkezni a másik erőterében, lelki energiáiban csodálatos. De egy idő után túl komollyá válhat, és ilyenkor fel kell tenni a „Stop!” táblát valakinek. Ez viszont kényelmetlen, fájdalmas. Általában mindkét oldalnak. Nem szeretünk egymásnak csalódást okozni,  pláne ha szimpatikus emberről van szó. De mégis meg kell tenni. Ez a gerincesség próbája. És néha a másik helyett is figyelni kell, és akár tisztázni: „Kata úgy látom, kezded túl komolyan venni kettőnk finom lelki játékát, tartsunk pár hét szünetet, kérlek!” (Sajnos, inkább férfiak nem szoktak figyelni a határokra, és inkább nőknek kell okosabbnak lenni. Hát de akkor legyenek is!)

14 –től felfelé már játszható ez a játék, de felnőttek inkább csak felnőttekkel játsszák. Csomó kellemetlenség elkerülhető.

Felső korhatár viszont: NINCS!

 

;-)

 

Zoli