Címke: egyedüllét

Versenytárgyalás

targoncaÚgy adódott, hogy költözni kellett és a két öreg hűséges targonca elszállítása problémát jelentett. Ám a szívvel teli gazdi csak megoldotta, mint általában mindent. Ám az új helyen jóval kevesebb munka volt, hát újabb töprengeni való lett, a 2 gépnek milyen sorsa lesz. Azt mondta a férj: „Nem kellenek ezek már senkinek. Szinte megoldhatatlan helyzet. Mire az asszonyka: „Semmi sem lehetetlen! „Majd érdeklődni, tudakozódni kezdett. Addig addig, míg a kis udvarban egész kis versenytárgyalás kerekedett. Szinte licitáltak a két kis öreg járműre az emberek. Végül mindkettő jó helyre került. Feljavították és működtek. :) A nehéz sorsú korosodó asszonykát leszólta gyakran a párja. Különösen, olyankor, amikor az italfüggés az urat, még jobban elragadta. Végül már a nő magában nyugtázta, kinek is kellhetne még egy ilyen negyvenes éveit is meghaladó nő. Hát beletörődött a sorsába. Ám amikor nagy fájdalmára, még az ura is oda lett, még nehezebb helyzet állt elő. Hiszen még anyagi nehézség is súlytotta. Csakhogy felfigyeltek rá! Hiszen olyan erőket kellett kifejtenie, amit még sok férfi sem szokott. Mikor már azt vette észre, hogy a férfiak javának az övétől könnyebb a munkája, rádöbbent, bizony teher alatt nő a pálma. Lelkileg is megedzette őt az, hogy az élet az erőinek kibontakoztatását is kívánta. Felfigyeltek ezekre az erőkre az urak. Ő csodálkozott a legjobban. :) Mondom én kedves egyedül levők: „Ne adjátok fel! Adódhat még olyan, hogy nem kell esténként mindent feladva keseregni magányosan. Lehet még valaki a világban aki pont hozzátok illik. Éppen pont a ti mozdulataitokat, mondataitokat akarja . :) Kataegyedül