Címke: emancipáció

Szövetségben

szövMély vágy a férfiakban és a nőkben az egység, a közös jövő iránt. Párkapcsolatban is, de a társadalomban is. Ez természetes, ez Istentől való. Persze nem olyan egyszerű ez. Vannak férfiak, akik régi előjogaik megnyirbálását, hogy akár egy nővel vagy nőkkel szemben is kell alázatosnak, szolgálónak, háttérbe vonulónak lenni, fájdalommal és/vagy haraggal veszik tudomásul. Vagy nem veszik tudomásul, makacsul hiszik, hogy ez egy igazi férfi számára, akinek vasból van a gerince, nem járható út. Bár ez szerintem másképp van, én nem akarok az ilyen férfiakat minősítőkhöz csatlakozni. Én is átmentem ilyen személyiségfejlődési szakaszon, nekem is fájt, amikor túlzott büszkeségem fokozatosan megtört, és képes lettem az alázatra a nők felé. Szerintem akkor a legnagyobb egy férfi ha máshoz lehajol és a legerősebb, ha mást a tenyerén hordoz. Akár más férfiakat, gyerekeket vagy pedig igen: nőket.

Viszont az alázatot lehetővé tevő belső erő nincsen ingyen. Azért tenni kell. Csak azé lehet valóban és hosszú távon, aki nemet is tud mondani, aki képes önállónak és önérzetesnek is lenni. Akinek van gerince. Nem merev vasból, hanem erős csontból és rugalmas porcokból. Az asszertív viselkedésé a jövő. A valódi egyenlőségé.

Szívesen együttműködöm a nőkkel, hogy anyagilag önállóak legyenek, terhet vegyenek le a férfiakról, a családfenntartás kizárólagos terhét. Hogy segítsenek nekünk apáknak és férjeknek lenni pénzkeresőgép és pénzautomata helyett. Hogy az állam is tisztelje az apaságot jobban. Közben a nők is sok munka alól kicsit felszabaduljanak, szabadabbak és örömtelibbek legyenek.

De szeretnék együttműködni a férfiakkal is, hogy méltánylást, megbecsültséget és toleranciát kapjanak a nőktől és a társadalomtól. Hogy segítsek eligazodni nekik az új világban, akár régivágású macsóként is, vállalva ennek a ma nem népszerű állapotnak minden következményét. Szabadság, de gyakran párkapcsolati magány. A társadalom meg nem értése, elutasítása. És ennek ellenére alkotó, pozitív életet tudjon élni az ilyen férfi, képes legyen megbocsátani, akár kilépni a mai, emancipáltabb feltételek felé – ha akar.

Kívánom, hogy gyermekeink már jobban értsék magukat és egymást, és olyan társadalmat hozzanak létre, amelyben szívesen élnek!

Milyen a nő élete?

Fénykép0637Többezer évvel ezelőtt Szókratész szerette honfitársait kizökkenteni megszokott gondolkodási sémáikból. Lement az utcára, elvegyült az emberek közt, és találomra megszólított járókelőket. Kérdéseket tett fel nekik, és barátságosan válaszadásra ösztökélte őket. Kénytelenek voltak elgondolkodni az életük felől, hogy vajon minden tényleg úgy van – e és jól van – e úgy, ahogy hitték, hogy van. A Valódi Egyenlőséget csoport és a Férfihang Civil Társaság ismét követte ezt az ősi módszert, és embereket kérdezett az életük felől. Ezúttal a közelgő Nőnap alkalmából tették, egyenlőségpárti gesztusból. A párbeszédek fő iránya az volt: milyen is ma nőként élni Magyarországon?

A már korábbi kiállásokból megismert, állandóan kötözködő, városnéző túrát értékesítő fiatalember (szerinte minden nap férfinap – és ezt úgy mondja, hogy közben alul fizetett és alul értékelt munkát végez az utcán esőben, szélben) nem volt sehol, helyette barátságos, segítőkész és nyilatkozni is hajlandó kollégái üdvözölték a molinóval kiálló aktivistát.

Egyikük (fiatal férfi) rögtön el is mondta, hogy a nők nagy problémája az egyenlőtlen bérezés. Nos, ő valóban a nőkkel együtt érző, empatikus fiatalember, (holott, mint tudjuk idehaza rendszerszintű nőelnyomás van, és patriarchák élnek, nem férfiak) aki nyitott az igazságra, mert meglepve vette tudomásul, hogy egy elterjedt hazugság áldozata, és mi is a valódi helyzet bér ügyben.

Érdeklődve jött oda egy másik, középkorú férfi is, aki, mint elmondta, Amerikában élt öt évig, meg is nősült ott, és egyik nap arra ment haza, hogy üres (teljesen, bútorokat is beleértve) a lakás, felesége és gyereke sehol. Felhívta a helyi sheriffet, aki biztosította róla, hogy mint férfi és ember megérti őt, de sheriffként semmit sem tehet, mert felesége tette TELJESEN TÖRVÉNYES ÉS SZABÁLYOS az amerikai jog szerint. Még csak közölni sem köteles elhagyott férjével az asszony az új tartózkodási helyét!

Egy harmadik férfi ellenben hevesen vitatkozni kezdett, hogy miért képviseltetik magukat a fent említett közösségek az utcán, miért kell beszélni az egyenlőségről, miért nem élünk úgy, mint amikor jurtákban laktunk, és a nők amúgy is túl vannak tolva a magyar közéletben. (Mondjuk ebben igaza van. A férfiakhoz képest mindenképpen.) Sajnos háborgó, haragos érzésein nem tudott túllépni, és hosszú perceken át zavarta a rendezvényt kötözködő stílusával, így sajnos meg kellett fenyegetni a rendőrség helyszínre hívásával, hogy elmenjen, és a békésebb járókelők is közel merjenek jönni.

Egy Angliából hazaköltözött fiatal lány azt taglalta, hogy ő nagyon örült odakint annak, hogy ott sokmindenben a közfelfogás és viselkedés más. Pl. a tömegközlekedés közben, ha egy nőt inzultálnak, férfiak és nők egyaránt a védelmére kelnek, és nem gyáván lapítanak, mint idehaza.

Többször szóba került nőproblémaként a részmunkaidős munkák hiánya. Abban könnyű volt a válaszolókkal közös nevezőre jutni, hogy ez NEM a nők problémája igazából. Ez a családok, és a családszerű életközösségek problémája. MINDENKI jól járna akkor, ha otthon többet vállalhatnának be a nők, több idejük és energiájuk jutna a családjukra, megszűnne a versengés a családfői poszt körül (egy fiatal lány meg is mondta: teljesen rendben van, hogy ha otthon a vezetők a férfiak. Ezen szerepkör stresszének és felelősségének elhordozásához alkatilag jobbak) és visszaállna a férfiak családfenntartói becsülete. Sokkal könnyebb lenne a családi munkamegosztás is. A férfiak iránti bizalom hiánya és nőelnyomás SZÓBA SEM KERÜLT. Úgy látszik, a nők nem azt tapasztalják a magánéletükben a férfiak részéről, mint amit a feministák állítanak.

Újra, és újra, a megkérdezett nők ezt válaszolták a bevezetésben leírt kérdésre: Nagyon jó ma nőként Magyarországon élni, nincsenek korlátozva életükben, jogaikban. Elégedettek az életükkel. És mondták ezt örömtelien, sugárzó tekintettel.

Jó volt látni őket, beszélni velük, és azt tapasztalni, hogy (egyébként biztosan meglévő) problémáikon könnyen túl tudtak lépni egy biztató feliratú molinó, és némi vidám napsütés hatására. Adódott a végkövetkeztetés: nőnek lenni igenis jó.

 

;-)

Zoli

Nemzetközi Férfinap 2016

ffinap6„Vinné el az ördög, aki ilyen hidegbe talál ki férfinapi ünnepet!” – gondoltam, miközben a zászlót tartva toporogtunk Robival a Spar parkolójában. Még jó, hogy hó nem esett, pár napja az is volt. De hát azért Férfi a férfi, hogy szembenézzen a kihívásokkal! Pláne, ha segítőtársa is van, közösségben minden könnyebb.

Az első fél óra rettentően lassan telt el. Jöttek az emberek, üdvözöltük őket, és általában szívesen vették, hogy kérdezgetjük őket az ünneppel kapcsolatban. Az is igaz, akadt, aki szerint nagyon kevés férfi méltó erre az ünneplésre, a pozitív figyelemre. Megkérdeztem az illetőt, hogy ez személyes tapasztalata – e, vagy inkább a média fest le minket ilyennek? Ő azt felelte, hogy a környezetében figyelte meg mindezt, vannak férfiak sokan, akik az italt, a hűtlenséget, a megbízhatatlanságot választják. Én személy szerint ugyan úgy látom, hogy rengeteg férfi indul neki tisztességes szándékokkal és elképzelésekkel az életnek, hogy sokan igyekeznek akár erőn felül is teljesíteni mindazt, amit megtanítottak nekik, hogy a dolguk – el kell ismerni, ez nem minden férfire igaz. Álljon nekik biztatásul ez az ünnep, hogy álljanak fel és igyekezzenek, mert a társadalom nem megy el szó nélkül az áldozataik és erőfeszítéseik mellett! Azt hiszem, az okozott fájdalom és hiány ellenére pusztán hibáztatással nem megyünk sokra.

Nagyon sokszor belefutottunk, még férfiaktól is, hogy minden nap férfinap. Nekem ez személyesen nagyon fáj, úgy gondolom, aki ezt elhitette az emberekkel, nyilvánvalóan nem tudja, mit jelent férfiként élni hazánkban. Ahol egy férfi hamarabb hal, mint egy nő, de később mehet nyugdíjba. Ahol az idő előtti iskolaelhagyók egyértelműen inkább a fiúk, és ezáltal nagyon sokszor az életlehetőségeiket szűkítik túlságosan le. Nagyon úgy tűnik, hogy az iskolarendszert egyszerűen nem az ő fiús készségeiknek találták ki. Ahol nagyon sok férfi küszködik azzal, hogy válás után továbbra is részt vehessen gyermekei életében, és nagyon sok hajléktalan férfi története kezdődik ezzel a szóval: „elváltam.” Ahol a börtönök tele vannak férfiakkal, akiket nagyon sok esetben nem tanítottak meg, hogyan éljenek értékes, tiszteletre méltó életet. Ahol rengeteg férfi válik alkoholistává, mert a környezetük azt várja tőlük, hogy az ivással fejezzék ki férfiasságukat, illetve nincs előttük példa, hogy miképpen nézzenek szembe problémáikkal. Sokszor: egyáltalán belássák, hogy vannak problémáik, és segítségre van szükségük. Mert a tipikus reakció a társadalom felől először is a közöny, majd a sajnálkozó megjegyzés, amikor már megtörtént a baj: „Milyen kár, hogy ez a Józsi elkezdett inni, olyan dolgos ember volt.” Igen, összecsúszott, mert nem tudta, mit tegyen, és elfogyott az ereje.

Később jött egy úr, akivel igen őszintén elbeszélgettünk, hogy az emancipáció eddigi több évtizedes hazai története igazából arról szólt, hogy a nők akartak valamit, a férfiak duzzogtak, a nők megkapták; megint akartak valamit, a férfiak berzenkedtek, a nők megkapták; aztán megint akartak valamit… És ezidáig, egyetlen fórumon nem hangzott még el, hogy: „Köszönjük, férfiak!” Holott mi, a férfiak túlnyomó többsége, a gondolkodásunkat, a tetteinket és ALAPVETŐEN az EGÉSZ életünket változtattuk meg: Örökre. Hogy a nők boldogabban élhessenek. Ez nem olyan, mint amikor az életemet adom egy nőért, ami grandiózus tett, de megtettem és kész, nincs tovább. Itt halálom napjáig mindig az új vágányon kell járjak, és nap mint nap kihívásokkal kell szembenéznem emiatt: mindig és szünet nélkül.

De találkoztunk azért mi mással is.

Sok nő biztatott minket, hogy hajrá, kell ez, ők támogatják az ünnep megtartását. Ha van Nőnap, legyen Férfinap is! Úgy vélik, ez is az emancipáció része, illetve kiállnak a férfiak mellett.

ffinap7

A kép Gutorföldén készült, Zala megyében

Néhányan már tudtak az eseményről, mert az interneten terjed. Pont előző nap hallottam egy ismerősömtől, hogy Kőszegpatyon például műsoros ünnepséget is szerveztek a férfiak tiszteletére. Van jó példa, hála az Istennek!

Többen mondták, hogy szervezzünk zenés-táncos alkalmat, még pénzt is adnak bele, biztos elmennének. Nos, ez a jövő. Biztos eljön ennek is az ideje.

Két fiatalember háromszor visszajött, annyira érdekelte őket, hogy hogy van ez? Fontos lehet az, hogy valaki férfi? Hogy milyen az élete, és hogy elégedett – e vele? Egyikük egyébként tizenkét illetve tizennégy órákat dolgozik naponta, külföldön. Dolgozik, eszik, valamit alszik, és már megint: dolgozik… De hát minden nap férfinap, mint tudjuk.

Egy idős tanárnő csokit és magos zsemlét hozott nekünk a boltból, odaadta, és nevetve figyelmeztetett minket: „De aztán fiúk, nem ám szanaszét szórni a magjaitokat!” Értettük, jót nevettünk.

Igen sok férfinak kifejezetten jól esett, hogy végre rájuk is gondolnak mások. A közösség, a társadalom, amelyben élnek. Jó volt látni a mosolyt az arcukon, megszorítani a kezüket.

Akadt, aki hiányolta, hogy a nagypapákról nem tettünk említést a zászlón. Elmesélte, hogy milyen jó az unokáival lenni, és szinte imádja őket. Sokkal könnyebb őket szeretni, mert nincs annyi teher és kötelezettség a vállán, mint a gyerekeivel szemben volt. Ő mesélte el, miképpen működött, mikor a nyolcvanas években még kamerákon keresztül nézhette csak az újonnan megszületett gyermekeit. Nem, mint ma, amikor szinte együtt szülnek a párok!

De a legvidámabb az volt, amikor egy idősebb úr megállt a közelünkben biciklivel, elolvasta a zászló feliratait, majd felkiáltott: „Férfinap? Az meg mi a lófasz? Menjetek a picsába!” Azzal elhajtott. Ezen percekig nevettünk Robival.

Mert mi tudjuk, hogy KELL Férfinap. Egyszerűen nem kérdés.

 

;-)

 

Zoli

Férfiak és Nők együtt, egymásért – egy másért. (A Katolikus Egyház körlevele, 2004 – ből)

5A férfi és nő együttműködéséről
az Egyházban és a világban

 

Hittani Kongregáció
Levél a Katolikus Egyház Püspökeihez
a férfi és nő együttműködéséről
az Egyházban és a világban
Fordította: Diós István
Kézirat gyanánt
2004. aug. 6.

BEVEZETÉS

  1. körlevél1Az Egyház, mely jól ismeri az emberi életet, mindig figyelt a férfival és a nővel kapcsolatos problémákra. A legutóbbi időkben sokat beszéltek a nő méltóságáról, jogairól és kötelességeiről a polgári és egyházi közösség különféle területein. Az Egyház, különösen II. János Pál pápa tanításával[1] hozzájárult ezen alapvető kérdés mélyebb megismeréséhez, és ma választ vár tőle néhány olyan szellemi áramlat is, melyeknek alaptételei gyakran nem a nő valódi fölemelkedését célozzák. A jelen dokumentum először röviden bemutat és kritikusan értékel néhány mai antropológiai fölfogást. Ezután elő akar tárni néhány, az emberi személy identitásának megőrzéséhez nélkülözhetetlen szentírási antropológia tanításától sugallt reflexiót. E reflexiók tárgya néhány előfeltétel, melyek elismerve a különbözőségüket, szükségesek a férfi és a nő Egyházban és a világban megvalósuló tevékeny együttműködésének helyes megértéséhez. Ezen túlmenően e reflexiók kiindulópontot akarnak adni az Egyházon belül a dialógus megkezdéséhez minden jóakaratú férfival és nővel, hogy őszintén keressük az igazságot, és együtt próbáljunk kialakítani egyre hitelesebb kapcsolatokat.

    I. A probléma

    2. Az utóbbi években új irányzatok jelentkeztek a nő-kérdéssel kapcsolatban. Az egyik irányzat erősen hangsúlyozza a nő alárendelt helyzetét, azzal a céllal, hogy tiltakozó magatartást ébresszen. A nő, hogy önmaga lehessen, a férfi ellenfeleként jelenik meg. A hatalom visszaéléseire a hatalom megszerzésének stratégiájával válaszol. Ez a nemek közötti versengéshez vezet, melyben az egyik fél identitása és szerepe a másik kárára van, s ennek következtében veszedelmes zavar támad az emberről alkotott felfogásban, melynek legközvetlenebb és ártó hatása a család struktúrájában mutatkozik meg. Egy másik irányzat ennek nyomában jelentkezik. Akár egyik, akár másik nem felsőbbrendűségének kizárása érdekében tagadni próbálják a különbségeket, és úgy tekintik ezeket, mint egyszerű történeti-kulturális jelenségeket. E kiegyenlítő szemléletben a szex-nek nevezett testi különbséget a legkisebbre redukálják, és a nem-nek nevezett, szorosan kulturális jelleget elsődlegesnek tartják s amennyire csak lehet, hangsúlyozzák. A szexuális kettősség és különbözőség elhomályosodása különböző szinteken abnormális következményekkel jár. Ez az antropológia, mely megszabadítva a nőt minden biológiai meghatározottságtól az egyenjogúság jelszavát hangoztatja, de valójában olyan ideológiákat táplál, melyek – megkérdőjelezve a családot a maga természetes, kétszülős (azaz apából és anyából álló) formájában – egyenlővé teszik a homoszexualitást a heteroszexualitással, és a szexualitásnak egy új modelljét hirdetik.

    3. Az említett irányzat közvetlen gyökere a nő-kérdésben van, de igazi indítéka az a kísérlet, mellyel az emberi személyt próbálják megszabadítani sajátos biológiai adottságaitól.[2] Ezen antropológiai elképzelés szerint magában az emberi természetben nincs semmi olyan jellegzetesség, ami föltétlenül meghatározná: mindenki a maga tetszése szerint alakíthatná, és kellene is alakítania önmagát, amennyiben szabad volna minden, lényegi alkatához kötött meghatározottságtól. Ennek az elképzelésnek sok következménye van. Mindenekelőtt azt a gondolatot erőlteti, hogy a nő fölszabadítása magával vonja a Szentírás felülvizsgálatát, megszüntetné Isten patriarkális fogalmát, melyet egy lényegében férfias kultúra alakított ki. Másodlagosan e szemlélet jelentéktelennek és következmények nélkülinek tekinti a tényt, hogy Isten Fia az emberi természetet férfiúi formájában öltötte magára.

    4. Ezen eszmeáramlatokkal szemben a Jézus Krisztusba vetett hittől megvilágosított Egyház a férfi és a nő tevékeny együttműködéséről beszél, teljesen elismerve különbségeiket. Annak érdekében, hogy jobban megértsük e válasz alapját, értelmét és következményeit, még ha röviden is, vissza kell térnünk az emberi bölcsességben is oly gazdag Szentíráshoz, melyben e válasz Istennek az emberiség javára történt beavatkozásának köszönhetően fokozatosan mutatkozott meg.[3]

  2. II. A szentírási antropológia alapvető adatai

5. körlevél2Az első szemügyre veendő szentírási szöveg a Genezis három első fejezete. E fejezetek jelentik számunkra „azt a szentírási kezdetet, ahol az emberről mint »Isten képmásáról és hasonlatosságáról« szóló kinyilatkoztatott igazság minden keresztény antropológia változhatatlan alaptétele.[4]

Az első részlet (Ter 1,1–2,4) leírja Isten szavának teremtő hatalmát, mely megvalósította a szétválasztásokat az őskáoszban. Megjelenik a világosság és a sötétség, a tenger és a szárazföld, a nappal és az éjszaka, a füvek és a fák, a halak és a madarak, valamennyien „fajtájuk szerint”. Megszületik egy rendezett világ, mely a különbözőségekkel kezdődik, ugyanakkor sok-sok kapcsolat ígéretét hordozza. Ez tehát a nagy színtér, amelybe az ember teremtése beágyazódik. „Isten szólt: Alkossunk embert a magunk képmására, a magunk hasonlatosságára… Isten megteremtette az embert a maga képmására, Isten képmására teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őket” (Ter 1,26–27). Az emberséget itt úgy írják le, mint őskezdetétől fogva a férfi és a nő kapcsolatában megjelenő, tagolt valóságot. Ezt a szexuálisan megkülönböztetett emberséget nyilvánítja a Szentírás kifejezetten „Isten képmásának”.

6. A teremtés második elbeszélése (Ter 2,4–25) félreérthetetlenül megerősíti a szexuális különbség fontosságát. Az Istentől már megformált és a paradicsomkertbe elhelyezett, még általános néven Ádámnak nevezett ember – kinek gondjaira bízta Isten a kertet –magányosnak érzi magát, és magányát az állatok nem tudják megszüntetni. Segítőtársra van szüksége, neki megfelelőre. A használt kifejezés nem alárendelt szerepről szól, hanem életszerű segítségnyújtásról.[5] Célja ugyanis annak lehetővé tétele, hogy Ádám élete ne merüljön el egy terméketlen, s végül halálba torkolló önmaga körüli forgásban. Szüksége van arra, hogy kapcsolatba kerüljön egy másik lénnyel, aki az ő szintjén van. Egyedül a nő, aki ugyanabból a „húsból” és ugyanabból a misztériumból ered, ad jövőt a férfi életének. Ez a létnek a szintjén igazolódik abban az értelemben, hogy Isten részéről a nő teremtése teszi az emberséget kapcsolatokban létező valósággá. A nővel való találkozásban merül föl a szó is, mely első alkalommal nyitja a férfi száját csodálkozó felkiáltásra: „Ez most hús a húsomból és csont a csontomból” (Ter 2,23).

„Az asszony – írta a Szentatya e szövegrésszel kapcsolatban – egy másik személy a közös emberi természetben. Ők ketten kezdettől fogva egyek, és ez számolja föl az eredeti magányosságot, melyben »az ember semmiféle segítőtársat sem talált, aki hasonló lett volna hozzá«. Csak a munkában való segítségről volna itt szó, hogy uralhassa a földet? Kétségtelenül elsősorban az életközösségről van itt szó, melynek révén a férj eggyé válhat a feleséggel, »egy testté« válhat vele, elhagyván ezért »apját, anyját«”(Ter 2,24).[6]

Kettőjük különbsége a közösségre irányul, és e különbözőséget abban a békességben élték meg, amit a ruhátlanság jelez: „Mindketten ruhátlanok voltak, a férfi és a felesége és nem szégyenkeztek miatta” (Ter 2,25). Így az emberi test, mely magán viseli a férfiúság és a nőiség pecsétjét, „»kezdettől« hordozza a »jegyesi« jelleget, azaz a szeretet kifejezésének a képességét: annak a szeretetnek a képességét, melyben az ember személye ajándékká válik és – ezen ajándék révén – valósítja meg a maga létének és létezésének értelmét”.[7] És még mindig a Szentírás e verseit magyarázva folytatja a Szentatya: „E sajátossága miatt a test a szellem kifejeződése, és magában a teremtés misztériumában arra hivatott, hogy a személyek közösségében létezzen »Isten képmásaként«”.[8]

A jegyesség szempontjából válik érthetővé, hogy a Genezis ősi elbeszélése hogyan érti azt, hogy a nő eredetileg és a legmélyebb értelemben a „másikért” létezik (vö. 1Kor 11,9): olyan állítás ez, mely távol minden elidegenítéstől a Szentháromsággal való hasonlóság alapvető szempontját fejezi ki, melynek személyei Krisztus eljövetelében kinyilatkoztatják, hogy a szeretet közösségében mindegyik a másikért van. „A »kettő egységében« a férfi és az asszony kezdettől fogva hivatást kapott nemcsak arra, hogy »egymás mellett« vagy »együtt«, hanem arra is, hogy kölcsönösen egymásért létezzen. (…) A Ter 2,18–25 azt sugallja, hogy ennek a meghívásnak az első és bizonyos értelemben a legfőbb dimenziója a házasság. Az ember egész földi történelme e hivatás területén zajlik. Ebben a történelemben azon elv alapján, hogy a személyek közösségében »egyiknek a másikért kell« léteznie, kibontakozik és kiegészíti egymást az emberségben a »férfias« és a »nőies«: és ezt Isten akarja.”[9]

A második teremtés-elbeszélést befejező békés látomásban az a „nagyon jó” megállapítás visszhangzik, mely az első elbeszélésben lezárta az első emberpár teremtését. Itt van Isten eredeti tervének, s a férfi és a nő legmélyebb igazságának a szíve, úgy, ahogy Isten megteremteni akarta őket. A Teremtő ezen eredeti intézkedései, bármennyire megzavarta és elhomályosította azokat a bűn, soha meg nem semmisíthetők.

7. Az eredeti bűn megváltoztatta a módot, ahogyan a férfi és a nő hallgatja és megéli Isten szavát, és a Teremtővel való kapcsolatukat. Hamarosan azután, hogy ajándékba adta nekik a kertet, Isten előbb egy pozitív (vö. Ter 2,16), majd egy tiltó parancsot adott (vö. Ter 2,17), melyekben bennefoglaltan ott van az Isten és az emberiség közötti lényegi különbség. A kígyó csábítására a férfi és a nő tiltakozott e különbség ellen. Ennek következtében a saját szexuális különbségük megélésének módja is megromlott. A Genezis elbeszélése ezáltal az ok és okozat kapcsolatát állítja a két különbözőség között: amikor az emberiség ellenségének tekinti Istent, a férfi és a nő kapcsolata megromlik. Amikor pedig a férfi és a nő kapcsolata sérül, ez azt a veszélyt vonja maga után, hogy az Isten színe elé járulás romlik meg.

A szavakban, melyeket Isten a bűn elkövetése után az asszonyhoz intéz, nagyon tömören, de nagyon kifejezően mutatkozik meg a kapcsolat, amely ezek után a férfi és a nő között lesz: „vágyakozni fogsz a férjed után, ő pedig uralkodni fog rajtad” (Ter 3,16). Olyan kapcsolat lesz ez, melyben a szeretet gyakran tiszta önkereséssé torzul, egy olyan kapcsolatban, mely tagadja és megöli a szeretetet, és az egyik nem másik fölötti uralmának igájával helyettesíti azt. Az emberi történelem valóban újra meg újra létrehozza azokat a helyzeteket, melyekben nyilvánvalóvá válik az a hármas vágyakozás, melyről Szent János beszél, amikor a test kívánságáról, a szemek kívánságáról és az élet kevélységéről beszél (vö. 1Jn 2,16). Ebben a tragikus helyzetben elvész az az egyenlőség, az a megbecsülés és az a szeretet, amit Isten eredeti terve szerint a férfi és a nő kapcsolata megkíván.

8. Ezen alapvető szövegek áttekintése lehetővé teszi, hogy a szentírási antropológia néhány nagyon fontos tételét újra megfogalmazzuk.

körlevél3Mindenekelőtt hangsúlyoznunk kell az ember személyes jellegét. „Az ember, egyenlő mértékben a férfi és a nő, személy: ugyanis mindketten a személyes Isten képére és hasonlatosságára teremtettek”.[10] A személyek azonos méltósága úgy valósul meg, mint fizikai, pszichológiai és ontológiai komplementaritás, ami helyet ad a harmonikus „páros” kapcsolatnak, melyet csak a bűn és a kultúrában megvalósuló „bűnös struktúrák” tesznek konfliktusok lehetséges forrásává. A szentírási antropológia arra indít, hogy a szexuális különbséggel járó, magán- és közéletben megjelenő problémákat a kölcsönös kapcsolat és nem a versengés szemléletével kell megközelíteni.

Ki kell emelni a szexuális különbségnek mint a férfi és a nő természetébe mélyen beleírt valóságnak a fontosságát és értelmét: „A szexualitás a férfit és a nőt nem csupán testi, hanem szellemi és lelki szinten is meghatározza, sajátos jelleget adva minden megnyilvánulásuknak”.[11] E különbség nem redukálható merő és jelentéktelen biológiai adattá, hanem „a személyiség alapvető összetevője létezésének, megnyilvánulásainak, másokkal való kommunikálásának, érzéseinek és az emberi szeretet kifejezésének és megélésének módjában.”[12] E szeretet-képességnek, mely a Szeretet-Isten tükröződése és képmása, egyik megnyilvánulása a test jegyesi jellege, melybe bele van írva a személy férfiúsága, illetve nőisége.

A szexualitás antropológiai dimenziója (természete) nem választható el a teológiai dimenziótól. A teremtmény embert a maga test-lélek egységében kezdettől fogva minősíti a másikkal való kapcsolat. E kapcsolat egyidejűleg mutatkozik mindig jónak és torzultnak. Jó a teremtés pillanatában Isten által kinyilvánított eredeti jósággal. De torzult az Isten és az emberiség között a bűn következtében előállt diszharmónia miatt. Ez a torzulás azonban nem felel meg sem Istennek a férfira és nőre vonatkozó eredeti tervének, sem a férfi és a nő kapcsolata igazságának. Ebből következően ezt a jó, de megsebzett kapcsolatot gyógyítani kell.

Milyen útjai lehetnek ennek a gyógyításnak? Ha a férfi és a nő kapcsolatának problémáit csak a bűntől érintett helyzetből kiindulva szemlélnénk és elemeznénk, szükségszerűen a fentebb említett tévedésekhez jutnánk el.

Meg kell tehát szakítani a bűn e logikáját, és olyan kiutat kell keresni, mely lehetővé teszi, hogy ezt a logikát kizárjuk a bűnös ember szívéből. Világosan ebbe az irányba mutat arra az Üdvözítőre vonatkozó isteni ígéret, amely az „asszonyról” és az ő „ivadékáról” szól (vö. Ter 3,15). Ennek az ígéretnek a megvalósulását hosszú történet készítette elő.

9. A rossz fölötti egyik első győzelmet Noé története mutatja, az igaz emberé, aki Istentől vezetve családjával és az állatok különböző fajtáival együtt kimenekült a vízözönből (vö. Ter 6–9). Különleges megerősítést nyert az üdvösség reménye Ábrahámnak és az ő ivadékának isteni kiválasztásában (vö. Ter 12,1 sk.). Isten így kezdte föltárni a maga arcát, hogy a választott nép által az emberiség előtt megnyíljon az út, mely az Istenhez való hasonlósághoz, azaz az életszentséghez és a szívcseréhez vezet. A sokféle mód között, ahogyan Isten – hosszantartó és türelmes pedagógiával – kinyilatkoztatta magát a népének (vö. Zsid 1,1), ott van a férfi és a nő szövetségére való hivatkozás is. Ez ellentmondásosnak látszik, ha meggondoljuk a Genezisben bemutatott drámát és sokszoros ismétlődését a próféták idején, valamint a szent és a szexualitás keveredését az Izraelt körülvevő népek vallásaiban. És mégis ez a szimbolika föltétlenül szükséges annak megértéséhez, hogyan szereti Isten az Ő népét: Isten úgy mutatkozik be, mint Vőlegény, aki szereti menyasszonyát, Izraelt.

Ha ebben a kapcsolatban Istent úgy írják le, mint „féltékeny Istent” (vö. Kiv 20,5; Náh 1,2), Izraelt pedig „házasságtörő” vagy „parázna” menyasszonyként bélyegzik meg (vö. Oz 2,4–15; Ez 16, 15–34), annak oka éppen az, hogy a próféták igéi által megerősített reményben az új Jeruzsálemet tökéletes menyasszonynak látják: „Miként az ifjú egy szűz menyasszonyt, úgy fog eljegyezni téged a te Alkotód; amint örül a vőlegény a menyasszonynak, úgy fog örülni a te Istened teneked” (Iz 62,5). Az a menyasszony, aki elment, hogy az életet és a boldogságot az idegen isteneknél keresse, újjáteremtve „igazságosságban és jogban, jó akaratban és szeretetben” (Oz 2,21), visszatér, és Vőlegényének, aki majd szívére beszél, „énekelni fog, mint ifjúságának napjaiban” (Oz 2,17), és hallani fogja a kijelentést: „A te Vőlegényed a Teremtőd” (Iz 54,5). Lényegében ugyanezt erősíti meg Izaiás könyve, mely – párhuzamosan annak a műnek misztériumával, melyet Isten a szenvedő Szolga férfi alakjában valósít meg – fölidézi Sion női alakját, akit transzcendencia és olyan szentség ékesít, mely az Izraelnak szánt üdvösség ajándékának előképe.

körlevél4Az Énekek éneke kétségtelenül páratlan a kinyilatkoztatás módozatai között. A testek szépségét és a kölcsönös keresés boldogságát ünneplő nagyon emberi szerelem szavai Isten népe iránti szerelmét is kifejezik. Az Egyház tehát nem illúzió áldozata lett, amikor – az Énekek énekének kifejezéseivel merészen egyesítve azt, ami a legemberibb azzal, ami a legistenibb – fölismerte Krisztussal való kapcsolatának misztériumát.

Az egész Ószövetségen végig egy olyan üdvtörténet bontakozik ki, amelyben egyszerre kap szerepet a férfi és a nő. A vőlegény és a menyasszony és a szövetség olyan szavak, melyek jellegzetesek az üdvösség kibontakozásában, jóllehet nyilvánvalóan átvitt értelműek, mégis sokkal többek az egyszerű metaforánál. Ez a házassággal kapcsolatos szóhasználat annak a kapcsolatnak a természetét érinti, melyet Isten a népével hozott létre, jóllehet e kapcsolat sokkal mélyebb annál, amit egy emberi házasságban meg lehet tapasztalni. Hasonlóképpen a megváltás ugyanilyen konkrét föltételei valósulnak meg a módban, ahogyan a jövendölések, például Izaiásé, összekapcsolják a férfiúi és női szerepeket az üdvösség Isten által megvalósuló művének jövendöléseiben és bemutatásában. Ez az üdvösség az olvasót egyrészt a szenvedő Szolga férfi alakja, másrészt Sion női alakja felé irányítja. Izaiás ugyanis hol Sionról, hol Isten Szolgájáról beszél, mígnem a könyv végén a csúcspont Jeruzsálem titokzatos látomása, mely egy nap alatt népet szül (vö. Iz 66,7–14). Ez annak a nagy újdonságnak a próféciája, melynek megvalósításán Isten már munkálkodik (vö. Iz 48,6–8).

10. Az Újszövetségben mindezek az előképek beteljesednek. Egyrészt Mária mint Sion választott leánya a maga női mivoltában összefoglalja és átformálja a menyasszony-Izrael állapotát üdvössége napjának várásában. Másrészt a Fiú férfiúi mivolta felismerhetővé teszi, hogyan veszi magára Jézus a maga személyében mindazt, amit az ószövetségi szimbolika Isten népe iránti szeretetéről mondott, amikor úgy írta le azt, mint a vőlegény szerelmét menyasszonya iránt. Jézusnak és az Ő anyjának, Máriának alakja nemcsak folytonosságot biztosít az Ó- és az Újszövetség között, hanem meghaladja az Ószövetséget, mert Jézus Krisztussal – miként Szent Ireneusz mondja – megjelent „minden újdonság”.[13]

Ezt a szempontot különösen is világossá teszi Szent János evangéliuma, mert például a kánai menyegzőn Jézust anyja – akit „asszonynak” nevez – sürgeti, hogy az emberiséggel kötendő házasság új borát adja jelül (vö. Jn 2,1–12). Ez a messiási nász a kereszten valósul meg, ahol – újra az Anya jelenlétében, akit megint „asszonynak” nevez – a Megfeszített Szívéből az Új Szövetség vére/bora fakad.[14] Nem meglepő tehát, ha Keresztelő Szent János, amikor megkérdezik, kicsoda ő, úgy mutatkozik be, mint „a Vőlegény barátja”, aki örül, amikor hallja a Vőlegény hangját, és akinek érkezésekor háttérbe kell vonulnia: „Akié a menyasszony, az a vőlegény; de a vőlegény barátja, aki jelen van és hallja Õt, ujjong az örömtől a vőlegény hangja miatt. Most az én örömöm beteljesedett. Neki növekednie kell, nekem pedig csökkennem.” (vö. Jn 29,30).[15]

Apostoli tevékenysége során Szent Pál kibontotta a megváltás teljes házassági jelentését, amikor a keresztény életet úgy mutatta be, mint egy misztikus házasságot. Az általa alapított korintusi egyháznak írja: „Én Isten féltékenységével féltelek titeket, mert eljegyeztelek benneteket egy férfival, hogy tiszta szűzként vezesselek el Krisztushoz” (2Kor 11,2).

Az Efezusiakhoz írt levelében újra fölidézi és teljesen elmélyíti Krisztus és az Egyház jegyesi kapcsolatát. Az Újszövetségben a szeretett Menyasszony az Egyház, és – miként a Szentatya a családoknak szóló levelében tanítja – „e menyasszony, akiről az Efezusiakhoz írt levél beszél, jelenik meg minden megkereszteltben és személyként ajánlja föl magát Vőlegényének, aki »szerette az Egyházat és önmagát adta érte; ragyogóvá akarta tenni az Egyházat, melyen sem szeplő, sem ránc, sem más efféle nincsen, hanem szent és szeplőtelen« (Ef 5,25–27).[16]

A férfi és a nő egységéről elmélkedve, ahogyan azt a teremtés pillanatában látjuk a Szentírásban (vö. Ter 2,24), az Apostol fölkiált: „Nagy misztérium ez: én Krisztusra és az Egyházra vonatkoztatom!” (Ef 5,32). A férfi és a nő szerelme, melyet a megkeresztelt életben élnek, immár Krisztus és az Egyház szerelmének a szentségévé válik, és tanúságtétellé azon hűség és egység misztériuma mellett, melyből megszületik az „új Éva”, s melyből földi vándorlása idején az örök nász beteljesedésének várásában él.

11. körlevél5A keresztény házastársak – miután beoltattak a húsvéti misztériumba s ezáltal Krisztus és az Egyház szerelmének élő jeleivé váltak – megújultak a szívükben, és el tudják kerülni a bűnös vágynak és annak az önzésnek a csapdáit, melyet az Istennel való bűnös szakítás hozott az ősszülők kapcsolatába. Általuk a szerelem jósága, melyre a megsebzett ember annyira vágyódik, hangsúlyosan és új lehetőségekkel mutatkozik meg. E megvilágításban emlékeztethette Jézus azokat, akik a válásról kérdezték őt (vö. Mt 19,3–9), a férfi és a nő Istentől szándékolt kezdeti, vagyis bűn előtti szövetségének követelményeire, melyet a későbbi mózesi törvény szentesített. Jézus e szavai nem kemény és elviselhetetlen törvény terhét jelentik, hanem „örömhírt”, tudniillik a bűnnél erősebb hűség örömhírét. A föltámadás erejével győzhet a házaspár hűsége a gyengeségek, a kapott sebek és bűnök fölött. Krisztus kegyelmében, aki megújítja a szívüket, a férfi és a nő képessé lesz arra, hogy megszabaduljon a bűntől és megismerje a kölcsönös ajándék örömét.

12. „Valamennyien, akik megkeresztelkedtetek Krisztusban, Krisztust öltöttétek magatokra, (…) nincs többé férfi és a nő” – írja Szent Pál a Galatáknak (3,27–28). Az Apostol nem a férfi és a nő megkülönböztetésének kiiktatását hirdeti – amiről másutt úgy beszél, mint Isten tervének részéről –, hanem inkább ezt akarja mondani: a férfi és a nő kapcsolatát eltorzító versengés, ellenségeskedés és erőszak Krisztusban legyőzhető és már le van győzve. Ebben az értelemben a férfi és a nő közti különbség minden korábbinál nagyobb megerősítést nyert, és vonul végig az egész szentírási kinyilatkoztatáson. Szent János Jelenéseiben a jelen történelem utolsó órájában, miközben körvonalazódik „egy új ég” és „egy új föld” (21,1), látomásban Jeruzsálem úgy jelenik meg mint nőalak, „aki szép, mint a vőlegényének fölékesített menyasszony” (21,2). Az egész kinyilatkoztatás a Menyasszony és a Lélek szavaival zárul, akik sürgetik a Vőlegény eljövetelét: „Jöjj el, Uram Jézus!” (21,20.)

A férfi és a női mivolt tehát a kinyilatkoztatás szerint ontológiailag tartozik a teremtéshez, és arra vannak rendelve, hogy a földi időn túl is megmaradjanak, nyilvánvalóan átalakult formában. Ily módon sajátos jelleget adnak a szeretetnek, „mely nem múlik el” (1Kor 13,8), jóllehet a szexualitás földi és időbeli dimenziója mulandó, mert a nemzéssel és a halállal megjelölt élet idejére van rendelve. A férfi és a női mivolt eljövendő létezési formájának a próféciája az Isten országáért vállalt cölibátus. Akik élik, azok számára a cölibátus egy olyan élet elővételezése – mind a férfiak, mind a nők számára –, mely többé nem lesz alávetve a házastársi kapcsolat jelen korlátainak (vö. Mt 22,30). Ezen túlmenően a házasságban élők számára a cölibátus annak a beteljesedésnek a hirdetése és próféciája, melyre az ő kapcsolatuk majd az Istennel szemtől szemben való találkozásban jut el.

Az egymástól különböző férfi és a nő, miután beoltattak Krisztus húsvéti misztériumába, különbségüket – mely a teremtés kezdete óta fenn áll és megmarad az örökkévalóságban is – már nem a széthúzás okának tekintik, melyet tagadással vagy kiegyenlítéssel kell legyőzni, hanem mint együttműködési lehetőséget, melyet a különbségek kölcsönös tiszteletben tartásával kell kimunkálni. Innen új távlatok nyílnak a nő méltóságának, valamint a társadalmon és Egyházon belüli szerepének mélyebb megértése számára.

III. A női értékek aktualitása a társadalom életében

13. A nő konkrét életéhez kapcsolódó alapvető értékek közé tartozik az önzetlenség, a „másikért való” lét, amit ma „capacitas alterius”-nak neveznek. Annak ellenére, hogy egyes feminista mozgalmak az „önmagáért” (per se stessa) való létet követelik, a nő őrzi a szívében a belátást, hogy élete legnagyobb értéke az a tevékenység, mely egy másik élet fogadását, növekedését és védelmét célozza.

E belátás kapcsolódik a nő életadó képességéhez. E képesség, akár megvalósul fizikailag, akár nem, olyan valóság, amely a női személyiséget teljesen meghatározza. Ezzel összhangban nagyon gyorsan éretté válik, érzékeny az élet nehézségeire és az érte viselt felelősségre. Kifejlődik benne a konkrét valóság érzékelése és tisztelete, mely szembefordul azokkal az elvont dolgokkal, melyek gyakran mind az egyén, mind a társadalom halálát jelentik. Végül ő az, aki a legkétségbeejtőbb helyzetekben – tanúja ennek a múlt és a jelen történelem – egyedül képes szembeszállni a bajokkal, élhetővé tenni az életet szélsőséges helyzetekben, makacsul bízni a jövőben, és mindezek után könnyek között emlékezni minden emberi élet értékére.

körlevél6Jóllehet az anyaság a női identitás kulcsa, nem hatalmaz föl arra, hogy a nőt csupán a biológiai szaporodás szempontjából lássuk. E téren súlyos túlzások fordulhatnak elő, melyek magasztalják a biológiai termékenységet, miközben a nő ijesztő megvetésével társulnak. A keresztény szűzi hivatás – melyet az ószövetségi hagyomány és sok mai társadalom megvet – ebből a szempontból a legnagyobb jelentőségű.[17] E szüzesség ugyanis határozottan tiltakozik minden olyan próbálkozás ellen, mely a nőt csupán biológiai célok szolgálatába akarja állítani. Miként a szüzesség számára a testi anyaság fölhívás arra, hogy tudja: a keresztény hivatás arra szól, hogy konkrétan ajándékozza el magát a másiknak; hasonlóképpen a testi anyaság számára a szüzesség fölhívás alapvetően lelki természetének fölismerésére: aki valóban életet ad a másiknak, nem elégszik meg a testi élet ajándékozásával. Ez azt jelenti, hogy az anyaság akkor is megtalálhatja teljes megvalósulási formáit, ha nincs szó testi életadásról.[18]

Ebből a szempontból lehet megérteni a nő mással nem helyettesíthető szerepét a családi és társadalmi életben, melyek magukban foglalják az emberi kapcsolatokat és a másikkal való törődést. Itt mutatkozik meg egészen világosan az, amit II. János Pál pápa „női géniusznak” nevezett.[19] Ez mindenekelőtt azt foglalja magában, hogy a nőknek tevékenyen és állandóan jelen kell lenniük a családban, ami „őseredeti közösség, és bizonyos értelemben »szuverén« ”,[20] mert elsősorban a családban formálódik egy népnek az arca, és tagjai benne kapják meg a legalapvetőbb tanításokat. A családtagok megtanulnak szeretni, ha ingyenesen szeretik őket; megtanulják más személyek tiszteletét, ha tisztelik őket; megtanulják megismerni Isten arcát, ha az első ismereteket figyelmes édesapától és édesanyától kapják róla. Valahányszor hiányoznak ezek az alapvető tapasztalatok, a társadalom egésze szenved erőszakot és válik sokféle erőszak forrásává. Ez azt is magában foglalja, hogy a nőknek jelen kell lenniük a munka és a társadalmi szervezetek világában is, s hozzá kell férniük olyan felelős állásokhoz, melyekben hatással lehetnek a nemzetek politikájára és előmozdíthatják a gazdasági-szociális problémák új megoldásait.

Nem szabad azonban megfeledkezniük arról, hogy a két tevékenység – tudniillik a család és a munka – összefonódása a nő esetében más jellegű, mint a férfinál. Ez veti föl a problémát, hogyan lehet összehangolni a törvényhozást és a munkaszervezést a nő családon belüli küldetésének követelményeivel. A probléma nem csupán jogi, gazdasági és szervezési jellegű; sokkal inkább a lelkület, a kultúra és a megbecsülés problémája. Megköveteli ugyanis a nő családban végzett munkájának igazságos értékelését. Ily módon azok a nők, akik szabadon ezt választják, egész idejüket a házi munkának szentelhetik anélkül, hogy társadalmilag megbélyegeznék és gazdaságilag büntetnék őket. Ugyanakkor azok a nők, akik megfelelő óraszámmal más munkát is szeretnének végezni, megtehetik anélkül, hogy választaniuk kellene családi életük elhalása és a munka között, illetve nem kell állandó stresszeket viselniük, melyek nem kedveznek sem személyes lelki egynsúlyuknak, sem a család harmónikus életének. Miként II. János Pál pápa írta: „Becsületére fog válni a társadalomnak, ha lehetővé teszi az édesanyának – anélkül, hogy szabadságában akadályozná, pszichológiai vagy gyakorlati megkülönböztetéssel sújtaná társnői előtt –, hogy egyedül a gyermekek gondozásának és nevelésének szentelje magát az életkoruknak megfelelő szükségletek szerint.”[21]

14. Mindazonáltal emlékeztetnünk kell arra, hogy az imént említett női értékek elsősorban emberi értékek: az Isten képmásául teremtett férfi és a nő emberi állapota egy és oszthatatlan. A nők csak azért lehetnek ezen értékek reklámjai és kiváltságos jelei, mert közvetlen közelségben vannak ezekkel az értékekkel. Végső soron azonban minden ember, akár férfi, akár nő, arra van rendelve, hogy „a másikért” éljen. Ebből a szempontból az, amit „nőiességnek” neveznek, több, mint a női nem egyszerű jelzője. Ez a szó ugyanis a másikért és a másik kedvéért való élet alapvető emberi képességét jelenti.

Éppen ezért a nő társadalmon belüli helyzetének jobbítását úgy kell érteni és akarni mint humanizációt, amely olyan értékek által valósul meg, melye fölfedezése a nőknek köszönhető. Minden olyan program, mely a nemek harcát tűzi ki célul, illúzió és veszedelem: férfiak és nők között elkülönülések és összeütközések, valamint a szabadság hamis felfogásából táplálkozó önzés (solipsizmust) születik belőle.

Ezek az észrevételek nem előítéletek az erőfeszítésekkel szemben, melyek a nők társadalmon és családon belüli jogainak érvényesítésére irányulnak, hanem azt a szemléletet akarják helyesbíteni, mely az emberekben legyőzendő ellenségeket lát. Nem lehet várni, hogy a férfi-nő kapcsolat megtalálja az őt megillető helyet a szembenállások, bizalmatlanságok és védekező álláspontok közepette. Ezt a kapcsolatot békességben és a kölcsönösen megosztott szeretet boldogságában kell megélni.

Konkrétabban: a politikának – a nevelés, a család, a munka, közszolgálat vállalása, közéletben való részvétel terén – egyrészt harcolnia kell minden igazságtalan szexuális megkülönböztetés ellen, másrészt meg kell hallgatnia és pontosan meg kell fogalmaznia minden egyes ember szükségleteit. Az egyenlő személyi méltóság és a közös személyes értékek megvédését és támogatását összhangba kell hozni a kölcsönösség és a különbözőség figyelmes elismerésével ott, ahol ezt a sajátosan férfiúi és női emberség megvalósítása megköveteli.

IV. A női értékek aktualitása az Egyház életében

15. Ami az Egyházat illeti, a nő jele sokkal inkább középponti jelentőségű és termékeny, mint korábban. Ez magának az Egyháznak a mivoltából következik, melyet Istentől kapott és hittel fogadja be. Ezt a „misztikus”, mély és lényegi identitást szem előtt kell tartani, amikor a férfi és a nő Egyházon belüli szerepéről gondolkodunk.

Az első keresztény nemzedékektől kezdve az Egyház úgy látta önmagát, mint Krisztustól életre hívott közösséget, mely olyan szeretet-kapcsolattal kötődik hozzá, melynek legjobb képe a házasság. Ebből fakad, hogy az Egyház első feladata, hogy jelen legyen Isten szeretetének Jézus Krisztusban megnyilvánult misztériumában, ezt szemlélje és ünnepelje. Ebből a szempontból Mária az Egyházban a legtökéletesebb minta. Hasonlattal élve elmondhatjuk, hogy Mária tükröt tart az Egyház elé, és hívja: e tükörben ismerje föl a maga mivoltát és azt, hogy Isten milyen szívbéli készségeket, magatartásformákat és cselekedeteket vár tőle.

körlevél7Mária személye fölhívás az Egyház számára, hogy a léte Isten igéjének hallgatásában és befogadásában gyökerezzen, mert a hit nem annyira az ember istenkeresése, hanem inkább annak elismerése, hogy Isten eljön hozzá, meglátogatja és beszél vele. Ez a hit – melynek „Istennél semmi sem lehetetlen” (Ter 18,14; Lk 1,37) – él és mélyül el abban az alázatos és szerelmes engedelmességben, mellyel az Egyház el tudja mondani az Atyának: „legyen nekem a te igéd szerint ” (Lk 1,38). E hit folyamatosan válaszol Jézusnak – „tegyétek meg, amit mond nektek” (Jn 2,5) – és elkíséri őt egészen a kereszt lábáig. Mária a legsötétebb órákban is bátran kitart a hűségben, melynek egyetlen bizonyossága az Isten szavába vetett bizalom.

Az Egyház Máriától tanulja Krisztus benső életének megismerését. Mária, aki ölében tartotta a betlehemi Kisdedet, tanít megismerni Isten végtelen alázatát. Ő, aki karjaiban tartotta Jézus keresztről levett, halálra kínzott testét, megmutatja az Egyháznak, hogyan kell ölbe vennie minden, e világban erőszaktól és bűntől eltorzított életet. Az Egyház Máriától tanulja meg, mit jelent a szerelem hatalma, miként azt Isten kinyilatkoztatja és elmagyarázza szeretett Fiának életében: „szétszórta a gőgösöket szívük gondolataiban (…) és fölmagasztalta az alázatosakat” (Lk 1,51–52). A tanítványok Máriától kapták az érzéket ahhoz, hogy Isten csodálatos tetteit dicsérjék, s tőle kapják ennek ízét is: „Nagy dolgokat cselekedett bennem a Hatalmas” (Lk 1,49). Tőle tanulják meg, hogy azért élnek ebben a világban, hogy őrizzék e „nagy dolgok” emlékezetét, és az Úr napját várva virrasszanak.

16. Mindazonáltal Mária szemlélése és követése nem azt jelenti, hogy az Egyház olyan passzivitásra van kárhoztatva, melyet a nőiességnek már túlhaladott fölfogása sugall, és veszedelmesen sebezhetővé teszi egy olyan világban, melyben az uralkodás és a hatalom mindenek fölött áll. Valójában Krisztus élete nem az az uralkodás (vö. Fil 2,6), nem is az a hatalom, amiről a világ beszél (vö. Jn 18,36). Isten Fiától meg lehet tanulni, hogy ez a „passzivitás” valójában a szerelem útja, királyi hatalom, mely legyőz minden erőszakot; olyan „szenvedés” (passió), mely megszabadítja a világot a bűntől és a haláltól, és újjáteremti az emberiséget. Amikor a Megfeszített Szent János apostolt anyjára bízta, Egyházát hívja, hogy tanulja meg Máriától a győzelmes szerelem titkát.

Amikor Máriára hivatkozunk, nem a nőiesség bizonytalan modelljére építjük az Egyház identitását, hanem Mária figyelmes odahallgatása, befogadása, alázatossága, hűsége, istendicsérete és várakozása az Egyházat Izrael lelki történelmének folytatójává teszi. Ezek az erények és magatartásformák Jézusban és Õáltala minden megkeresztelt ember hivatásává válnak. Eltekintve a külső körülményektől, az életállapottól, a különféle hivatásoktól, akár visel közhivatalt valaki, akár nem, ezek határozzák meg a keresztény élet igazi mivoltát. Jóllehet olyan magatartásformákról van szó, melyeknek minden megkeresztelt emberben érvényesülniük kellene, ténylegesen a nő sajátossága, hogy különös erővel és természetességgel éli meg ezeket. Ily módon a nőknek nagyon jelentős szerepe van az Egyház életében, amennyiben minden megkeresztelt előtt képviselik ezeket az erényeket, és páratlan módon hozzájárulnak ahhoz, hogy megmutatkozhasson az Egyháznak, Krisztus menyasszonyának és a hívők anyjának igazi arca.

Ebben a távlatban értjük meg, hogy az a tény, mely szerint a papszentelés kizárólag a férfiak számára van fönntartva[22], mennyire nem akadályozza a nőket abban, hogy eljussanak a keresztény élet mélységeibe. A nők arra hivatottak, hogy az összes keresztény számára mással nem helyettesíthető modelljei és tanúi legyenek annak, hogyan kell szerelemmel válaszolnia a Menyasszonynak a Vőlegény szerelmére.

BEFEJEZÉS

17. Jézus Krisztusban minden újjáalkottatott (vö. Jel 21,5). A kegyelemben való megújulás azonban nem lehetséges a szívek megtérése nélkül. Amikor Jézusra tekintünk és Urunknak valljuk Õt, kezdjük megismerni a bűnt legyőző szerelemnek azt az útját, melyet Ő mutat tanítványainak.

körlevél8Ily módon a férfi és a nő kapcsolata átalakul, és a hármas kívánság, melyről Szent János első Levele beszél (vö. 2,16), elveszti hatalmát. A nők életének tanúságtételét úgy kell fogadnunk, mint azoknak az értékeknek a kinyilatkoztatását, melyek nélkül az emberiség önelégültségbe, a hatalom álmaiba és az erőszak drámájába zárkózna be. A maga részéről a nőnek is engednie kell megtérítenie magát, és neki is el kell ismernie a másik iránti szeretet páratlan és nagyon hatékony értékeit, melyeknek a maga nőiességével hordozója. Mindkét esetben az emberiség Istenhez megtéréséről van szó, úgy, hogy mind a férfi, mind a nő megismeri Istent, mint az ő „segítőjüket”, mint gyöngédséggel teli Teremtőt, mint Megváltót, aki „annyira szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte” (Jn 3,16).

Az ilyen megtérés nem történhet meg anélkül, hogy alázattal ne imádkoznánk azért, hogy megkapjuk Istentől a világosan látó szemet, mely fölismeri a maga bűnét, s ugyanakkor a kegyelmet, mely meggyógyítja azt. Különösen is kell kérünk a Boldogságos Szűz Máriát, az Isten szíve szerinti nőt, az „áldottat az asszonyok között” (vö. Lk 1,42), a kiválasztottat arra, hogy megmutassa az emberiségnek, férfiaknak és nőknek, milyen a szeretet útja. Csak így tud megmutatkozni minden férfiban és minden nőben – mindegyikükben a maguk sajátos kegyelmének megfelelően – Isten „képmása”, mely annak a pecsétnek lenyomata, amellyel meg vannak pecsételve (vö. Ter 1,27). Csak így lehet visszatalálni a békesség és a csodálat útjára. E békesség és a csodálat tanúja a szentírási hagyomány az Énekek énekének soraival, melyekben a testek és a szívek egy ujjongással énekelnek.

Természetesen az Egyház ismeri az egyes személyekben és a társadalmakban működő bűn erejét, mely olykor kétségessé teheti a házasság jóságát. De a megfeszített és föltámadt Krisztusba vetett hite által még inkább ismeri a minden seb és minden igazságtalanság ellenére gyakorolt megbocsátás és önajándékozás erejét. A békesség és a csodálat, melyet az Egyház bizalommal mutat meg a mai férfiaknak és nőknek, a föltámadás paradicsomkertjének békéje és csodálata, mely megvilágította a mi világunkat és az egész történelmet annak kinyilatkoztatásával, hogy „szeretet az Isten” (1Jn 4,8.16).

II. János Pál pápa az alulírott Bíboros Prefektusnak adott kihallgatás alkalmával a jelen levelet, melyet e Kongregáció rendes ülése elfogadott, jóváhagyta és közzétételét elrendelte.

Kelt Rómában, a Hittani Kongregáció székhelyén,
2004. május 31-én, a Boldogságos Szűz Mária látogatásának ünnepén

Joseph Card. Ratzinger prefektus
Angelo Amato SDB silai c. érsek titkár


 

körlevél9

 

Jegyzetek:
[1] Vö. II. János Pál pápa: Familiaris consortio szinodus utáni apostoli buzdítás (1981. XI. 22.): AAS 74 (1982), 81-191; Mulieris dignitatem apostoli levél (1988. VIII. 15.): AAS 80 (1988), 1653-1729; Levél a családokhoz (1994. II. 2.)): AAS 86 (1994), 868-925; Levél a nőkhöz (1995. VI. 29.): AAS 87 (1995), 803-812; Catechesi sull’amore umano (1979-1984): Insegnamenti II (1979); VII (1984); A Katolikus Nevelés Kongregációja: Orientamenti educativi sull’amore umano. Lineamenti di educazione sessuale (1983. XI. 10) Ench. Vat. 9, 420-456; A Család Pápai Tanácsa: Sessualità umana: verità e significato. Orientamenti educativi in famiglia (1995. XII. 8.): Ench. Vat. 14, 2008-2077.
[2] A „gender” összetett kérdéséről lásd a Család Pápai Tanácsa: Famiglia, matrimonio e „unione di fatto” nyilatkozatát (2000. VII. 26.), 8: Supplemento a L’Osservatore Romano (2000. XI. 22), 4.
[3] Vö. II. János Pál pápa: Fides et ratio enc. 21: „Végső soron ez a kitárulás a misztérium felé, amely a kinyilatkoztatásban érte el őt, lett számára a valóságnak megfelelő ismeret forrása, ami ugyanakkor lehetővé tette, hogy értelme a végtelen területére hatoljon előre, így képessé válva a megértés korábban nem remélt módjainak birtoklására.”
[4] II. János Pál pápa: Mulieres dignitatem, 6.; Vö. Szent Ireneusz: Adversus haereses, 5, 6, 1; 5, 16, 2-3: SC 153, 72-81; 216-221; Nisszai Szent Gergely: De hominis opificio, 16: PG 44,180; In Canticum homilia, 2: PG 44, 805-808; Szent Ágoston: Enarratio in Psalmum 4, 8: CCL 38,17.
[5] A „segítőtársnak” fordított „ezer” héber szó olyan támaszt és segítséget jelent, amit csak személy tud nyújtani személynek. A fogalomban nem szerepel sem alárandelés, sem eszközszerű használat, amit az igazol, hogy olykor Isten is „ezer” az ember számára (vö. Kiv 18,4; Zsolt 9–10,35).
[6] II. János Pál pápa: Mulieres dignitatem, 6. p.
[7] János Pál pápa: L’uomo-persona diventa dono nella libertà dell’amore, katekézis 1980. I. 16-án, 1: Insegnamenti III, 1 (1980), 148.
[8] II. János Pál pápa: La concupiscenza del corpo deforma i rapporti uomo-donna, katekézis (23 luglio 1980. VII. 23-án.), 1: Insegnamenti III, 2 (1980), 288.
[9] II. János Pál pápa: Mulieres dignitatem, 7. p.
[10] Uaz 6. p.
[11] A Katolikus Nevelés Kongregációja: Orientamenti educativi sull’amore umano. Lineamenti di educazione sessuale (1o novembre 1983. XI. 10.), 4: Ench. Vat. 9, 423.
[12] Uott.
[13] Adversus haereses , 34, 1: SC 100, 846: „Önmagát felkínálva elhozott minden újdonságot”.
[14] Az ősegyház egzegetikai hagyománya a kánai menyegzőn Máriájában a „zsinagóga képét” és az „Egyház kezdetét” látja.
[15] A negyedik evangélium elmélyíti a szinoptikusoknál is jelenlévé témát (vö. Mt 9,15; párh.). Jézusról mint vőlegényről vö.: II. János Pál pápa: Levél a családokhoz (1994. febr. 2.), 18.
[16] II. János Pál pápa: Levél a családokhoz 19; vö. Mulieris dignitatem 23–25.
[17] Vö. II. János Pál pápa: Familiaris consortio 16.
[18] Uaz 41; Hittani Kongregáció: Donum vitae instrukció (1987. II. 22.), II, 8: AAS 80 (1988), 96-97.
[19] Vö. II. János Pál pápa: Levél a nőkhöz (1995. VI. 29.), 9–10: AAS 87 (1995), 809-810.
[20] II. János Pál pápa: Levél a családokhoz (1994. II. 2.), 17: AAS 86 (1994), 906.
[21] II. János Pál pápa: Laborem exercens enciklika, 90. p.
[22] Vö. II. János Pál pápa: Ordinatio sacerdotalis apostoli levél (1994. V. 22.): AAS 86 (1994), 545-548; Hittani Kongregáció: Risposta al dubbio circa la dottrina della Lettera apostolica Ordinatio sacerdotalis (1995. X. 28.): AAS 87 (1995), 1114.

Betont repesztő Belső Erő

nő természetbenAmikor segíteni akartam, a férfiaktól a gazdaságban a tartalék szerszámot kaptam.Övéké volt a legélesebb,legfinomabb. Most, hogy kiöregedtek,lebetegedtek,elfáradtak, magam kell kezeljem a dolgokat. Emlékszem, disznóvágások idején a tartalék kést kaptam.Most állok a kertben, ahol tavasszal a szőlőt megmetszettem. A szőlő édes, bár kevés, mert túl sok esőt kaptunk a nyáron.Meghatódom: hull a könnyem, mert eszem a szőlőmet.Lennék szívesen ismét gyerek, de nem lehet. Vállalnom kell a felelősséget.

Állnom kell a terheimmel. Nőként is.

AKKOR IS,HA AZT HISZEM: NEM MEGY.

 

Kati

Elhasaltam. És nincs kedvem felállni. (Gondolatok Soma Mamagésa: Új Egyensúly című könyve nyomán)

könyvborító3Recenziónak, vagy ahogy én szeretem hívni: olvasói beszámolónak indult, de ez lett. Ez is az, végülis, de mégsem. Nem jutottam el a könyv végéig. Egyszerűen kifogyott belőlem a szusz. Pedig Soma jó: türelmes, bölcs (-ességre törekvő, s ennél többet ki mondhat el magáról?), nő. Mégis. Túlságosan emancipált, ami itt az önféltő szinonímája – nekem. 

Az biztos, hogy önismeretileg végtelen hasznos volt számomra a könyv olvasása. Ki tudom mondani, meg tudom fogalmazni, hogy támogatásra van szükségem. És a mai nők (saját szavaimmal mondom el) még nem tartanak ott nagyrészt, hogy erre képessek legyenek. Legalábbis a médiában részt vevők, a könyveket írók nem. Görcsösen féltik kínnal-keservvel megszerzett jogaikat, önmagukat ölelik át legalább félkézzel, és mellettük az én igazi, mély, és patriarchális alapú férfiasságom nem tud kibontakozni. Magukat keresik, és igényeikben, vágyaikban élnek. Nincs idejük és energiájuk ránk, férfiakra. De talán most ennek van itt az ideje, a remeteségé. Amikor férfi és nő megtanul egymás nélkül, egymás mellett, semleges jóindulatban élni. Mint a szerzetesek és apácák, csak kölcsönös Isten hit nélkül.

Budai LíviaA hétköznapi nők mások. Ők támogatnának, mellénk állnának, de egy emancipált rendszerben ahol a nő ugyanannyi időt köteles pénzkeresettel tölteni, mint a férfi, de mivel kikényszeríteni nem lehet, ezért a házimunka, és a gyerekek ellátása továbbra is az ő dolga – nem jut rá ideje és energiája. Megbízható férfi mellett – és van pár ilyen – sok nő szívesen vállalna részmunkaidőt, és állna párja, gyermekei és otthona kínálta feladatok mellé. Mert általában a férfi dolgozik keményebben – a nő meg többet.

Be kéne látnunk, hogy kisebb a hatalmunk a világ, a társadalom, és az emberek felett mint gondoltuk, és meg kellene tanulni inkább együttműködni amúgy is ható, mélyről fakadó, és természetes folyamatokkal. Boldogabbak, békésebbek lennénk? Szerintem igen.

Nem könnyű írni erről a témáról: férfi és nő viszonyáról. Vannak férfiak, akik a nőben egyvalamit érzékelnek és vesznek komolyan, és ezt így hívják: pina. Találkozom többször is a családra éretlen izékkel (férfit kéne írjak, de hát… a fütyi megléte kevés hozzá) akik FEL NEM FOGJÁK, hogy egy gyerek megléte milyen szép, nehéz és férfit (apát) nevelő felelősség. Nemde a felelősség és annak vállalása tesz minket leginkább Férfivá? Nemde az Igazság és az azzal való szembenézés képessége (mely az előző feladattal szorosan összefügg) neveli az igazi Férfit?

És ugye az alapigazság: a gyerek ha megvan, ki nem kapcsolható, szögre nem akasztható; kis élete, bimbózó sorsa elindult; és mi azért kaptuk, hogy ezt kibontani, személyiségét a szeretet és igazság útján kibontakozni segítsük. És ehhez férfi is kell!

Csetlenek-botlanak, kisiklik az életük, és nem gndolkoznak, nem kérnek segítséget, nem akarnak tanulni, és a tanultakat tettekre váltani. Közben meg szükség lenne rájuk, és minden igaz vágyuk kielégülést nyerhetne. MINDENKI jól járna. Ez a méreg, nem a cián.

Csetlenek-botlanak, kisiklik az életük, és nem gondolkoznak, nem kérnek segítséget, nem akarnak tanulni, és a tanultakat tettekre váltani. Közben meg szükség lenne rájuk, és minden igaz vágyuk kielégülést nyerhetne. MINDENKI jól járna. Ez a méreg, nem a cián.

A másik amit nem értek (üvölteni tudnék mérgemben) hogy iszonyú sok férfitársam miért nem gondol bele, hiszi el, hogy ha a felesége érzelmi szükségeivel többet törődne, hosszú távon ő is jól járna? Egy érzelmileg feltöltődött nő, sokkal szerelmesebb, adakozóbb, kreatívabb és bevállalósabb pl. az ágyban is. Uraim, miért nem gondolkozunk? Tényleg jó az erő mítoszát kergetni, gürizni, a családfenntartót adni (mikor voltunk utoljára igazán azok, Uraim! Jó reggelt!) lelkileg kimerülni, és végül veszekedni, menekülni a lehetetlen kolonc, a RETTENETES NYŰG  elől – saját legbensőségesebb közegünk: a család elől? Dehát nagyrészt miattunk válik azzá! Egy csomó gondunkat meg sem beszéljük a párunkkal, akit testileg legintimebben magunkhoz engedünk, de lelkileg akkor ez miért akkora probléma? Had anyáskodjon már kicsit felettünk, ne legyünk már olyan ronda hiúak! Hogy most akkor mi vagyunk a gyengébbek? Hát pont azér’ tud erősíteni!

Ha időt szánunk gyerekeinkre, hihetetlen élményekben lesz részünk! Kiakadni is ki fogunk párszor, de akkor meg ott a lehetőség a bölcsebbé váláshoz! Mi akasztott ki? Hogy oldjuk meg legközelebb? És egy gyerek FENNTARTÁSOK NÉLKÜL kimutatja a szeretetét, ragaszkodását. Neki nem megalázó odabújni, kérni az ölelést, a simogatást, és ezerféle módon jelezni: fontos vagy nekem, Apa! Ezt melyik munkahely biztosítja? És melyiknek dolga ezt biztosítani?

Néha legyen, amit ő akar! És néha legyen, amit mi!

Néha legyen, amit ő akar! És néha legyen, amit mi! Mert mi meg nekik vagyunk felfedezendő világ. Átjöhetnek ők is a mi birodalmunkba. Oroszlánra vadászni, pl. Jó móka, nem? ,-)

És követhetjük ám mi a párunkat! Mert kalandos lesz! Meg néha fárasztó – igazi kaland enélkül nincs. A nő – külön birodalom. Csak nem szabad olyan tunyának meg restnek lenni! Mennyi lenyűgöző, vagy csak édes gondolata, érzése lehet! És milyen kedves, hogy néha mint egy kisgyerek, abszolút nem logikus! Hála a jó Istennek! Legalább könnyebben felszabadulunk a logika kényszere alól mi is, és marhulunk, és játszunk, és felfedezzük, hogy gyerekek vagyunk, akik Otthon Vannak a világban. És ha a logika bilincsei lazulnak, az erotika áramai könnyebben előjönnek… Ki jár rosszul? Mert szerintem senki.

És igenis hordozzuk a nőt! Lepjük meg romantikus dolgokkal, ajándékkal, élménnyel, szép szavakkal, érintéssel és öleléssel. Csókkal. Hát nem olyan a nő, hogy eleve vágyat kelt? Ösztönösen ezt szeretnénk! AKKOR TEGYÜK IS MEG!

Sokminden előjött belőlem. Pl. milyen jó lenne, ha sok kötelességét tisztességesen teljesítő nő legalább Anyák Napján szabadnapot kapna a családjától, és őt ugrálnák körbe, kapna kimenőt, és használhatná a napot arra, amire akarja. MINDENKI jól járna ezzel. Van ismerősöm, aki a második alkalommal már küldte a feleségét: Menj, Maris, mert ki vagy cserélve, mikor hazajössz! Egy örömtől sugárzó nő egyszerűen jó mindenkinek, aki a közelébe kerül.

Félnek tőlünk a nők. Nem mind, de sokan. Persze ha maguktól kimutatnák felénk a tiszteletüket, ha fejet tudnának hajtani időnként férfierőnk előtt, sokat szelidíthetnének rajtunk. Bizony, maguk is tehetnek félelmeikről. Az erős sokszor a büszkét letöri, de az alázatost felemeli. És fizikailag mi vagyunk általában az erősebbek. Megérdemelnénk némi tiszteletet érte. Talán rögtön kiderülne, hogy az az erő kész és hajlandó szolgálni fenyegetés helyett.

Soma Mamagésa

Soma Mamagésa

Soma belefulladtam a könyvedbe. Kérlek, bocsáss meg érte! Nekem kicsit körülményes is vagy, én ennyit nem magyaráznék tudományról – tapasztalatok, tények, életből hozott példa, kész. Sokkal kevesebb tudományt vinnék bele, éppen csak: hol támasztja alá hétköznapi életünk valóságát; hol ingatja meg, és mit nyújt helyette? (Ha az használhatónak látszik, és gyakorlatilag mit jelent, amit nyújt.) De ez én vagyok, elismerem, jó könyvet sokféleképpen lehet írni.

Azt viszont nagyon ki szeretném emelni, és ezért teszem a végére, mert talán így marad meg a legjobban:

Végre egy nő, aki nem b..gat, nem a sérelmeit (vagy valamelyik nőtársáét) hánydigálja, aki próbál megérteni, aki próbál közeledni, aki túl néz saját világa gondolatain és érzésein, vágyain és csalódásain. Nem tudom elmondani, milyen jó érzés a több évtizedes feminizmustól áthatott lelki cserzőgödör állapot után. 

Úgyhogy Soma: Ezt Nagyon Szépen Köszönöm!

;-)

 

Zoli

 

Mai nő? Lássuk csak… Nem, köszönöm, nem!

vízpartEz a cikk nem a tutit akarja megmondani. Pusztán néhány férfi őszinte beszélgetésének eredménye. Egy délutáni séta, és némi víztükörbámulás eredménye.

Először is összességében több tucat párkapcsolat illetve kapcsolati próbálkozás eredménye alapján foglaltuk össze azt az észrevételünket, hogy mintha káosz lenne a mai nő fejében és szívében. Főleg az intim viszonyait illetően. Mintha legtöbben valami homályos nagy és elementáris érzelem áradatot várnának tőlünk, egyrészt felőlünk, másrészt saját magukból előszökkenni. Ha ez megvan, akkor boldogok, akkor végre működnek a dolgok. Szinte semmit nem tudnak rólunk, férfiakról, és teljesen azt várják, hogy az ő igényeiket aztán maximálisan, de hogy nekünk mi lenne fontos, mit várnánk tőlük, mint nőktől, hát az… nagyon nem tiszta.

Gondolom, ez a médiának is köszönhető, mely kitartóan hamis képet fest rólunk, férfiakról, és nekünk, férfiaknak is, akik nem akarunk igazán szembenézni önmagunkkal, és hogy valójában miképpen is működünk.

Például ilyen hamis kép, hogy egy férfinak mindig keménynek kell látszania, nem tévedhet, nem hibázhat. Ellentéte, hogy mindig lovagiasnak kell lennie, a nőt nem emberként (amibe a kellő tisztelet is beletartozik) kell kezelni, hanem isteni lényként, akit minden módon kiszolgálni kell, és akinek csak igaza lehet.

mai nőVolt olyan nő, aki teljesen homályos okokra hivatkozva szakított egy barátommal, hogy ő úgy „érzi”, hosszú távon nem működne a kapcsolat. Egész addig minden oké volt. Mikor barátom rákérdezett, mégis próbálja szavakba önteni ezt az érzést, hímelés-hámoláson kívül mást nem kapott. Most ez a nő vagy egy gyáva hazug, aki nem mer őszinte lenni egy fontos pillanatban, vagy fontos döntéseket alapoz olyan kibogozhatatlan alapokra, amelyek alapján komolyan fontolóra venném, elég érett-e ő az Életre? Jó eséllyel lesz boldogtalan utóbbi esetben, és még csak azt sem fogja tudni, miért.

Többen is tapasztaltuk, hogy sok nő – kiszámíthatatlan. Megbeszélt randira nem megy el, és jelzést sem ad akkor most mi van, egyik pillanatról a másikra szakít, és SEMMI előjele nem volt, hogy valami rosszul működne. A működő kapcsolatot felrúgja, mert „úgy érzi, rá még valami jobb vár”. Egy csomóan beveszik a Nagy Ő lózungot. Nincs Nagy Ő!  Vannak nagyon jól összeillő emberek, jól összeillők, és megfelelők. És még ez utóbbi lehetőség is értékes és működik!

Iszonyúan elterjedt tévképzet, hogy a párkapcsolatnak és a partnernek kell a BOLDOGSÁGOT biztosítani. Gyakorlatilag az Isten szerepét várjuk (és igen, sok férfi is) a másiktól. Egyszerűen embernek az emberrel nem dolga azt boldoggá tenni! Segíteni, szeretni, szolgálni, igen, de az Igazi boldogság, ami a Végtelenre nyílik, ami valóban BOLDOGSÁG – ez a Teremtő hatásköre.

anyáskodásÉs a mai nő NEM TUDJA, hogy egy férfi azt várja tőle, hogy felnézzen rá, tisztelje, szeresse, szolgálja, időnként csodálja, és néha anyáskodjon felette. Persze nem a semmiért. De ösztönözze őt, hogy olyan legyen, akinek ezt mind meg tudja adni – bár persze nem kell folyamatosan, minden másodpercben, erre így egy normális férfinak sincs szüksége, másrészt egy normális nő sem képes megadni. Nem is kell. De alapvetően erre számíthasson a férfi. Sok férfi viszont tényleg őszintén és szívesen hódolna a nő előtt nőisége, szépsége, gyengédsége, megértése, megnyílni tudása (testi-lelki) miatt. Sokan szívesen hoznak-hoznának áldozatot a szeretett nőért. Kényeztetnék és varázsolnák el időnként. És lépnének időnként hátra: most csak legyél anyukám, barátnőzz, lazíts, légy magad! (Addig én is szabad vagyok –  vagy ha kell, beállok helyetted erre a kis időre.)

De egyre inkább úgy tűnik: a mai nő megbízhatatlan, pillanatnyi vágyai, és homályos képzetei rabja.  Nem lehet építeni rá, és mellette Férfiként létezni se.

Tényleg úgy érzem, boldogabb vagyok, ha a magánéletemben nem vesznek részt. És ha ők szintén boldogabbak ettől: becs’ szó, nincs harag. Legalább valamiben egyetértünk. Ha nem változtok, csajok, ez maradjon is szépen így!

Ámen

;-)

Zoli

Cseppben a tenger – az emancipált nő gondja (testvércikk a Talita.hu-ról)

Hiányzik a teológia női arca – Interjú Perintfalvi Ritával

2014. február 26. szerda, 00:07 | Írta: Kölnei Lívia
Perintfalvi_Rita1

Perintfalvi Rita

Ritka a teológusnő Magyarországon, mint a fehér holló. A vallásos, különösen a katolikus közvélemény eddig úgy gondolta, a hittudomány művelése férfiak, elsősorban papok dolga. Perintfalvi Rita a kevesek egyike: magasan kvalifikált teológusnő, aki a Bécsi Egyetemen tanít.

 – Hogyan jutott eszedbe, hogy teológiát tanulj?

– A kommunizmus évei alatt lettem elsőáldozó és bérmálkozó, amit csak egy rövid templomi hitoktatás előzött meg. A rendszerváltás után szülővárosomba, Szombathelyre domonkos nővérek érkeztek. Dinamikus közösséget alkottak, és maguk köré gyűjtöttek fiatalokat, akiknek a csoportjába meghívott egy ismerősöm. Később, egy kora tavaszi, húsvét hajnali közös kiránduláson volt egy nagyon bensőséges Isten-élményem, aminek a hatására elhatároztam, hogy többet akarok tudni Jézusról, Istenről, aki ott megszólított engem. 21 éves korom ellenére gyerekes elképzeléseim voltak csak Istenről. Akkor már felsőfokú tanulmányokat folytattam, mégis óriási szakadék volt a világi és a hitbeli műveltségem között. Intellektuális megfontolás is szerepet játszott tehát a döntésben, hogy teológiát szeretnék tanulni, de az igazán döntő momentum mégis a személyes megérintettség volt. 1994-ben kezdtem teológiával foglalkozni.

– Hogyan alakult a pályád?

– Szombathelyen főiskolai hittanári szakot végeztem. Négyévi sikeres és örömteli általános iskolai hitoktatás után kezdtem úgy érezni, hogy ez a színvonal nem elég már nekem, annak ellenére sem, hogy a legkedveltebb tanárok közé tartoztam, és közben másik két diplomát is szereztem. Szerettem volna fiatalokkal, felnőttekkel foglalkozni. Ferences jó barátaim meséltek nekem a Szegedi Hittudományi Főiskolán működő teológiai fakultásról: hogy mennyire nyitott szemléletű, modern az oktatás, és milyen magas a színvonal – ezért oda felvételiztem. Ez a szak a világi hallgatók számára is nyitott volt, és abban az időben még nem érezte magát az ember fehér hollónak. Mindez 1998-ban történt, amikor az Egyházat még a rendszerváltás utáni lendület hatotta át: nagyon sok fiatal akart teológiát tanulni, és nemcsak papok, hanem világiak is, sok nő is. Sőt, Szegeden akkor több világi nő tanult, mint pap vagy akár világi férfi. Világmegváltó gondolataink voltak, és erősen hittünk abban, hogy az Egyháznak szüksége van ránk, és fontosak vagyunk a számára.

– Akkoriban egy többdiplomás nőismerősöm elvégezte Budapesten az ötéves teológia szakot is. Őt idézem: „Tudomásul kell vennem, hogy egy szint fölött labdába sem rúghatok a férfiak, vagyis a papok mellett, mert nem hagyják“. Mi a Te tapasztalatod?

– Ez valóban nagy kérdés. Jó lenne látni egy statisztikát, hogy milyen arányban vesznek részt a nők a magyar katolikus teológiai felsőoktatásban. Én Magyarországon hét évig tanultam teológiát, Szombathelyen és Szegeden, és ez alatt összesen három női professzorom volt. Szombathelyen egy hölgy katekétikai rajzot oktatott nekünk, Szegeden pedig egy apáca, az ókori nyelvek zseniális specialistája tanított. 16 nyelvet ismert, ebből 9 ókori nyelv, a többi újkori. Egyikük sem volt teológus végzettségű, mert ez akkor, amikor ők tanultak, számukra nem volt lehetséges. Szegeden volt még egy tanárnőm egy félév erejéig. Akkor tért haza római licenciátussal, és biblikus tárgyakat taníthatott. Hát ő volt a fehér holló, bár az ő példája nyomán azt gondoltuk, hogy érdemes tanulni – akár külföldön is –, mert az Egyháznak a megnyílt új lehetőségekkel és kihívásokkal küzdve fontos lesz a laikus teológusok segítsége.

– Dolgoznak ma teológusnők Magyarországon?

– Azt gondolhatná az ember, hogy a rendszerváltás óta eltelt majdnem 25 év alatt az Egyház is kitermelte a maga jól képzett, külföldet is megjárt teológusnőit. De a valóság sajnos teljesen más képet mutat, nemrégiben nézegettem a Szegedi Hittudomány Főiskola oldalát, és jelenleg egyetlen női professzor sincsen, sőt egyetlen laikus férfi sem. Már a két említett hölgy sem tagja a tantestületnek, és a korábbi laikus férfi professzoraim közül sem találtam meg egyetlen egyet sem. Akkoriban pedig hatan-heten bizonyosan lehettek. Tehát az elmúlt 25 év sajnos nem fejlődést, hanem komoly visszaesést hozott a laikusok és a nők szerepvállalása terén a teológia felsőoktatásban, ez pedig éppen ellentétes folyamat a II. Vatikáni Zsinat célkitűzéseivel. Amennyire a teológiai karok nyilvános adataiból látszik, ez a probléma országos szinten fennáll. Egyedüli kivétel talán a Sapientia Szerzetesi Főiskola, ahol tanít néhány szerzetesnő is.

Ferenc pápa: „A nők mély kérdéseket tesznek fel, melyeket nekünk kellene feltennünk. Az egyház nem lehet önmaga a nők és az ő szerepvállalásuk nélkül. Az egyháznak elengedhetetlenül szüksége van a nőkre. Mária – egy nő – fontosabb, mint a püspökök. Ezt azért mondom, mert nem szabad a funkciót a méltósággal felcserélni. Éppen ezért a nőről való gondolkodást az egyházban el kell mélyíteni. Alaposan ki kell dolgozni a nő teológiáját. Csak ezen az úton járva lehet jobban átgondolni a nő funkcióját az egyházon belül. A női géniusz szükséges azokon a helyeken, ahol döntések születnek. A ma kihívása reflektálni a nő speciális szerepére ott is, ahol az egyházi élet különböző területein az autoritást gyakorolják.” (Forrás)

– Milyen lehetőségei vannak ma egy katolikus teológusnőnek itthon?

– A válaszom elszomorító: semmilyen lehetősége sincs egy magyar teológusnőnek, legalábbis katolikusként. Én négy éve a Bécsi Egyetem Bibliatudományos Intézetének munkatársa vagyok. Csodálatos dolog, hogy kelet-európai teológusként bekerültem oda. Rengeteg női teológus dolgozik a Bécsi Egyetemen – tudományos asszisztensként, docensként és professzorként is –, tehát ott azzal soha nem volt probléma, hogy nő vagyok. Inkább azzal az előítélettel kellett megküzdenem, hogy vajon mit tudhat szakmailag egy magyar tudós. De idővel, ha az ember bizonyít, ez már nem probléma egy olyan egyetemen, ahol alapelv a nemzetköziség.
Perintfalvi_Rita2

– Szeretnél Magyarországon tanítani?

– Igen, romantikus elképzeléseim voltak arról, hogy mennyire jó lesz majd elhozni kis hazánkba mindazt a tudást, amit Nyugat-Európában összegyűjtöttem. A mesterem, Georg Braulik professzor a német nyelvű biblikus tudomány egyik legnagyobb szakértője, az ő neve a garancia arra, hogy a tudás, amivel rendelkezem, Magyarországon kiemelkedő és ritka. Egyszer egy evangélikus biblikus kolleganőm itthon azt mondta nekem: „Rita, én nem értem. Az ajtód előtt ott kellene sorakozniuk a jobbnál jobb állásajánlatoknak, mert annyira ritka az a tudás itthon, amivel te rendelkezel, és olyan nagyhírű mestered volt.” Hát ehhez képest nemhogy nem sorakoznak, hanem egyáltalán nincsenek lehetőségek.

A magyar katolikus teológia teljesen férfiarcú, és emiatt egyoldalú. Persze itthon ez természetes, senki észre sem veszi, senki fel sem teszi a kérdést: jól van-e ez így? Vagy hogy mit veszítünk azzal, hogy ennyire férficentrikus a teológia.

– Van annak jelentősége, hogy férfi vagy női nézőpontból műveljük a teológiát?

– Ezt igazából csak akkor lehet megérteni, ha az ember kívülről, egy tágabb kontextusból nézi. Egyáltalán nem természetes és nem magától értetődő ez a fajta szemléletbeli egyoldalúság, és az, hogy női teológusok számára minden tér és kapu zárva marad. Ez óriási veszteség az egész Egyház számára. Nem is beszélve a teológusnők társadalompolitikai szerepéről: ahogy ők látják a társadalmi és politikai élet kérdéseit, az merőben más látószög. Sokkal nagyobb empátiával, nyitottsággal és érzékenységgel rendelkeznek, mint a férfiak. Eléggé abszurd például, hogy a magyar Egyház úgy alakít ki álláspontot a család teológiája vagy a nők társadalmi és egyházi szerepvállalása kapcsán, hogy ebben a női teológusok szerephez sem jutnak.

– Gondolom, nincs elegendő képzett nő, aki véleményt formálhatna.

– A probléma ott kezdődik, hogy az Egyház nem támogatja sem erkölcsileg, sem anyagilag a nők teológiai doktorálását, habilitálását, főként nem külföldön. És mindezt elintézik azzal, hogy úgyis nagyon kevés hívő van, és egyre kevesebben akarnak teológiát tanulni a mai szekularizált világban, így ezt a feladatot bőven el tudják látni a papok is. Holott szerintem ezt a kérdést meg kellene fordítani: miért nem vonzó a teológiai képzés? És hogyan lehetne azt újból vonzóvá tenni, hogyan lehetne vele a ma emberét megszólítani? Nem igaz, hogy az embereket nem érdekli a vallás és a spiritualitás, csak meg kellene találni az utat hozzájuk! Így aztán nincsenek teológusnők sem, akik számon kérhetnék az egyoldalúságot. Ez egy könnyű stratégia. Hogy ki mennyire tudja ezt a saját lelkiismeretében összeegyeztetni Krisztus tanításával, a kirekesztést nem ismerő testvéri szeretet parancsával, arról mindenkinek magának kell elszámolnia. Persze azért Isten valahogy mindig küld egy angyalt… Én elsősorban jezsuita támogatóimnak köszönhetem mindazt, amit elértem, és egy érsek atyának, aki hitt bennem, annak ellenére, hogy nő vagyok. De az utam nem volt könnyű, és most sem az.

– A munkád ugyan Bécshez köt, de aktív vagy itthon is. Hogyan tudod gyakorolni itt a hivatásodat?

– Amit jelenleg itthon csinálok, azt én „hobbi-teológiának” nevezem. Elnöke vagyok a Magyarországi Teológusnők Ökumenikus Egyesületének, akikkel most egy előadássorozaton dolgozunk a misztika témakörében. Nyolc előadó, nagyon izgalmas sorozat, mindenki mindent pusztán lelkesedésből, anyagi haszon nélkül tesz. Nagy az igény erre a másfajta, tudományos igényű, ugyanakkor közérthető teologizálásra, és izgalmasak a viták is. Modern nyelvezetet használunk, így próbáljuk megszólítani az értelmiséget, köztük a fiatalokat is. Mindebből jól látszik, hogy mennyi dolgunk lenne itthon női teológusként… Szóval az igény hatalmas, a lehetőségünk pedig nagyon is „apostoli”: nem jár fizetéssel, sem elismeréssel, csak az evangelizáció örömével. Nem látjuk még, hogyan fog ez működni hosszútávon. Ami engem illet, én még mindig hiszek a „csodákban”. Komoly bátorítás számomra Ferenc pápa Evangelii Gaudium c. apostoli buzdítása, melyben a nők szerepére irányítja rá a figyelmet:

„Ki kell szélesíteni azokat a tereket az egyházban, ahol a női jelenlét hatékonyabban megjelenhet. Mert a női talentum nélkülözhetetlen a társadalmi élet minden megnyilvánulási területén. Ebből az okból kifolyólag garantálni kell a nők jelenlétét a munka világában és a legkülönfélébb helyeken, ahol az egyház és a társadalmi élet fontos döntései születnek.” (EG 103)

Ferenc pápa reform gondolatvilága és emberséges, minden kirekesztéssel szemben fellépő szavai nagy bátorítást adhatnak minden nőnek, hogy ők is megtalálhatják egyszer helyüket és méltóságukat az Egyházban. És nem csak anyaként – ami csodálatos hivatás –, hanem sok más talentumukkal, a női géniusszal is szolgálatára lehetnek az Egyháznak.
A képek Perintfalvi Rita tulajdonai

Az élet egy álom – Beyoncé Knowles filmje

A film plakátja

A film plakátja

Most fejeztem be Beyoncé Knowles: „Az élet egy álom” című önéletrajzi filmjét. A film tavalyi, még elég friss.

Emlékszem, amikor először láttam őt a Destiny’s Child tagjaként. Egy műszaki boltban voltam, és a bekapcsolt tévén az egyik klippjük ment. Egy narancssárga szobában egy narancssárga ágyon ugrált a (ha jól emlékszem) négy lány, narancssárga ruhában. „Milyen művi ez az egész”, gondoltam akkor. A zene se fogott meg, „Valami modern vacak”, és léptem tovább.

2009-ben Németországban dolgoztam, és előtte év végén jött ki az új száma: „If I were a boy”.

Meglepődtem.

Ez a lány gondolkozik? Próbál empatikus lenni? Érdekli a valóság? (Sajnos a számból szinte egy kukkot sem értek, de remélem, a klipp legalább hangulatában passzol az énekhez. Abban pedig egy a párkapcsolatában problémákkal küzdő fiatal nő próbál egy napra párja szerepében helyt állni, ismerkedik annak világával. Bár úgy tűnik, a kísérlet nem jár eredménnyel, nem lesznek boldogabbak a végén, de ez akkor is nagyon szép gesztus. Igaz, nem értettem, miért kell feltűnően flörtölni a rendőrkollégával, miközben a párja visszautasítja a kedves kolléganőt, de… ne legyünk kicsinyesek.)

Aztán a „Halo” jött, amibe szinte szerelmes lettem. VAN lírai énje ennek a nőnek! No, azóta sem láttam tőle ezekhez foghatót, de az élmény megmaradt. Beyoncé nőtt a szememben tíz centit. És ha csak nagy hülyeséget nem csinál (azt is kitartóan), nem fog visszatörpülni.

Érdeklődve néztem filmje elé. Sikeres, kemény, emancipált nő. Mégis nőiesnek tűnik. Tényleg az? Milyennek látja és láttatja magát? Milyen a belső világa, a gondolkozásmódja?

Ugyan énem egyik fele visszazavarná a nőket a konyhába, a vasalódeszka és a pelenkázó kisasztal mögé, (nem tudok családfenntartó lenni miattatok, csajok! Oké, ez nektek nem fontos, de bakker, nem is vagytok férfiak!) De a józan eszem mindig csitít: „Nyugi, Zoli, ez nem olyan egyszerű, te is tudod! Először is: a gazdaság kétkeresős. Belehalhatnál a munkába, és akkor se tudnád eltartani a családodat. Aztán Apa nem akarsz lenni? És szerető hitves? Nem rossz ám, ha van erőd és még kedved is (és oké, ez meghozható ;-) ) a takaró alatt összebújni a feleségeddel! És azt te is belátod (nem kötelező, de nem túl felemelő szimplán hüjjének lenni, mondván, hiába működik a dolog, az mégsem úgy van!), hogy a nőkben sok van, amit odaadhatnak a társadalomnak. A társadalomnak JÓ, hogy szolgálják azt. A hogyanról bőven lehet vitázni, de összeségében – ami jól működik, azt ne bolygassuk! Ha valódi tiszteletet akarsz, (mert ez az igazi problémád) szerezz valódi hatalmat! Szellemit, az való neked. Istentől, mert más ilyet nem adhat. Aztán tanuld meg használni! Aztán használd! (Mert a hatalom, ugye, valójában szolgálatra

Egy vidám kis angyal.

Egy vidám kis angyal.

való? Ki tudja, mit jelent a „miniszter” szavunk?) Ha így teszel, CSAK idő kérdése, és megjön a tisztelet. És addigra  rá fogsz jönni: nem is olyan fontos az. Fontos, hogy TISZTELETREMÉLTÓAN ÉLJ! És nagyon, de nagyon másodrendű, hogy ezt mások elismerjék. Én, a te Istened fogok tanúságot tenni neked a szívedben és értelmedben, hogy elégedett vagyok veled. (Még egy nem hívő is képes átélni az élményt, hogy helyesen cselekedett. Nekik kitartani nehezebb. Nem lehetetlen, csak nehezebb.) Ehhez képest, (EHHEZ képest) hidd el, békabrekegés, (bocs, fiúk, lányok a tiszteletlenért!) amit mások mondanak. Bár fontos, de másodrendű. Vagy éppen harmad.” Na eme váratlan és személyes, de másoknak is hasznos isteni közlemény után térjünk vissza a filmhez!

Három élményt emelnék ki belőle.

Az egyszerű nő és háziasszony. Nem megnyugtató? Olyan valódi.

Az egyszerű nő és háziasszony. Nem megnyugtató? Olyan valódi.

Beyoncé határozottan emberi lény. Spontán, őszinte, nem játssza meg magát. Legalábbis nem nagyon. Vannak szép, intim felvételek róla és vele, közeli képek az arcáról, miközben bensőséges dolgokat mond ki, áldott állapotban lévő alakjáról, és kiderül, hogy mélyen igenli az anyaságot (Jajjj, egy egészséges gondolkodású NŐ!), szereti a férjét (aki bizony idétlen kamasznak tűnik mellette, míg Beyoncé kiteljesedett, sugárzó: nő. (Azért se írom megint csupa nagybetűvel!)) Ennek az élménynek őszintén örültem. Sokat kapott Istentől: szépséget, tehetséget, jó és fejlődő, harmonikus személyiséget, gazdagságot, szerető férjet, jó szülőket, és egy csodás gyermeket. Úgy tűnik, jól sáfárkodik a talentumaival. Maradjon is így!

A második élmény. Ez nem volt annyira pozitív. Beyoncé is bedől és sajnos közbe-közbe terjeszti azt a feminista eredetű nézőpontot, amely úgy kezdődik, hogy: ” A férfiak…”

És a démon. Háááát, azért ezzel sincs olyan sok gond. A maga helyén. Konyhában nehezen tudnám elképzelni. Nekiállna így palacsintát sütni, az életben el nem készülne az a palacsinta. Az olaj viszont meggyulladna.

És a démon. Háááát, azért ezzel sincs olyan sok gond. A maga helyén. Konyhában nehezen tudnám elképzelni. Nekiállna így palacsintát sütni, az életben el nem készülne az az étel Az olaj viszont meggyulladna az is biztos.

Ideseim! Csak mert a férfiak meglehetősen kis százaléka megcsapkodja otthon az asszonykáját, és mint a dúvad, tör a hatalom felé; kurvákat futtat és drogot árul – attól még a férfiak többsége tisztességesen dolgozik, neveli a gyerekét, módjával csavarog a haverokkal és próbál kijönni anyukával (aki nemegyszer SIMÁN átlép az ő tekintélye felett, és még csodálkozik, ha apuka ezt szóvá meri tenni. „Mi, a Gregor Bernadett nem ugyanezt teszi? Nehogy már okosabbnak hidd magad, Józsi, a művésznőnél! A te kötelességed jó képet vágni hozzá, amikor lelkileg a micsodádon állok! Baszki, mi az, hogy nem haladsz a korral?”)

Bocsi, csajok, nem ebben éltek? Miért siklotok el ama egyszerű tény fölött, hogy a környezetetekben élő több ezer férfi normálisan él? Arra a kettő bolondra meg nem érdemes ám ennyi figyelmet pazarolni, amelyik nem! De ha már figyeltek: miért nem segítetek? Ki tudja, milyen kínja van annak a két szerencsétlennek? Lehet, hogy csak a jó szó hiányzik nekik! Hogy valakinek végre elsírhassák magukat. „A Gihizihi negyedik hónapja nem teszi szét a lábát, és folyton az anyut szidja. Tegnap láttam, a főnökével smárolt. Aki ráadásul nő!”  Vagy hogy végre valaki átküldje a „Józsi és haverjai” erőszakmentesítő brigádot, mert ha mégegyszer sikoltozás lesz éjjel, akkor morci lesz a szomszédság. Pláne, ha a nő ok nélkül teszi!

Nehéz kérdések ezek, de néha jobb belemenni, mint hagyni az egészet. Mondjuk óvatosnak azért kell lenni, de jobb hibázni jószándékkal, mint gyáván, s..be dugott kézzel lapítani. Miközben Pistike harmadszor hiányzik az iskolából, mert folyton megcsúszik a fürdőszobában. És mindig, amikor az apja részeg! Miért hiszik páran azt, hogy az emberek hüjjék? (De azért egy kis kiabálásért még nem kell mások magánéletébe beavatkozni. Igen, okosnak is kell lenni. Művészet helyesen élni.)

Hölgyeim, én ezennel és ünnepélyesen elhatárolódom önző, ostoba és szűklátókörű férfitársaimtól, akik tényleg verik a családot, megbízhatatlanok, álhatatlanok, és egyáltalán: önzők. Vagyis inkább a tetteiktől és gondolkodás- valamint látásmódjuktól határolódom el. Hátha egyszer megtérnek helytelen útjaikról! (Igen, én hiszek a csodákban. Keresztény vagyok, vagy mi a tök.)  Azért belül az embert, vagy az azzá válás, egyébként halálig meglévő lehetőségét tisztelem bennük. Ha tetteiket meg is vetem.

A tesó. Szép és bűnös, és reményteljes várományosa az Örök Életnek.

A tesó. Szép és bűnös, és reményteljes várományosa az Örök Életnek.

A harmadik és egyben legjobb élmény. Beyoncé Knowles, Hölgyeim és Uraim: keresztény, hívő és Tesó az Úrban! EZT nem hittem volna! Őszintén, egyenesen, lelkesen mondta bele a kamerába, hogy imádkozott érte a nagymamája (és miközben erről mesélt, Beyoncé közben a könnyeivel küzdött) ő ezeknek az imáknak a gyümölcse. Imádkozott érte az édesanyja, és ő is imádkozik a kislányáért. (Basszus, hajszál híjja, hogy nem folyik most az én könnyem is.) Hogy hiszi, és érzi, hogy Isten VAN és SZERETI ŐT! A szüleiben, a férjében, a kislányában, és éppen abban a pillanatban is. „Éget”, mondta.

(Nagyon csúnya szó) – CSAK ezért a pillanatért megérte megnézni a filmet.

De jó, hogy 180° -ot változhatott erről az emberről a véleményem! Hol van már az a régi pillanat, ott, a műszaki boltban, a bekapcsolt tévé előtt!

Dicsőség Istennek!

Mindörökké Ámen!

 

;-)

 

Zoli

Mese két mai, modern, jólelkű nőről

Két történetet mesélek el. Igyekszem értelmezni is, és következtetéseket levonni. Bátran lehet velem vitázni. Nem a TUTI-t mondom. Csak a véleményem.

Menny és PokolElső Mese: Menny és Pokol

Futottam a közeli kis folyócska partján. Mások is szoktak, rossz az állóképességem, a karate edzőm tanácsára gyakorlom az iramfutást. Rám fér. Elértem a helyre, ahol a formagyakorlatokat szoktam gyakorolni, de mivel most beleadtam mindent, hát ki voltam fulladva. Egy kedves, fiatal nő ült a közelben, mellette bicikli, biztos éppen szünetet tartott ő is. Levetettem magam a pihenőre, sapka le, fújtatok. Látja, ki vagyok, résztvevően pillant felém. Mit mondjak, jól esett. Még köszönt is, Ő előre!

Kezdtem magam jól érezni. Felálltam, odamentem hozzá, lehajoltam hozzá (ült) és mondtam, kérnék valamit. Rögtön megkínált a jeges teájával. Hát majdnem szétfolytam a kedvességétől a betonlapok repedéseibe, de azt már mégse, inkább mosolyogva jót húztam finom italából. Megköszönöm, majd kibököm, mit is szeretnék. Olyan gyakran gyakorlom itt a katákat, de az emberek sose vetnek rá szinte egy pillantást se, úgy tesznek, mintha a leghétköznapibb dolog lenne, hogy ott harcművészetet gyakorolnak, nem néznél meg, mit tudok? Olyan jól esne. Meglepoődve ráállt, nem igazán tudhatta, mit is jelent a kifejezés: „Shotokan karate kata”. De jó. megnézi, úgysem tart két percnél tovább.

Beálltam, a „Bassai Dai” –t (Törd át a falat!), nagyjából szépen meg is csináltam, (az edzőm nem osztaná a véleményem, de ő ezért is edző, neki ez is a dolga) harci kiáltás, ritmusos mozgás. A lány gratulált, és mint a szél, eltekert. Én fapofával folytattam az utam.

Megkaptam, amit akartam, és elveszítettem, amit szerettem volna.

Szerintem ez a lány megijedt a bennem lévő harcostól. Rögtön az futhatott át a fején „addig jó, amíg a levegőt üti, és nem engem.” Mit tehetnék? Eszébe se jut, hogy attól még, hogy tudok harcolni (sensei, ne krákogj! Picit igenis tudok.) nem verek szét mindenkit magam körül? Már nem vagyok bizonytalan kamasz, aki azt hiszi, ha nem a győzés mámorában él, akkor nem is ember. (Ismerős szólam a média, a politika, és egyszerű hétköznapi életünk bizonyos tájairól?) Pláne, nem a gyengébbet? Hogy erre az erőre ő számíthatna is, ez őt szívesen védelmezné is, ha kell? Hogy ez nem csak harcolni, de dolgozni is tud? És akár nagyon szívesen érte? Mert különben haszontalan, és a haszontalan dolgok helye a szemétdomb.

Megfizetem minden fillér árát, hogy férfias férfi legyek. Egy picula nem marad a zsebemben. Csak bele ne keseredjek, mert az önsajnálat és a gőggé merevedő büszkeség még senkit nem tett boldoggá. Uram irgalmazz nekem, nyomorult bűnösnek!

A legjobb barátom lemacsóz, és nem érti, hogy enélkül az erő nélkül nem lenne békés demonstráció Pesten, nem lenne Férfiak Lapja, se kockázatvállalás, se Krisztus neve nem lenne hirdetve az utakon és tereken. Mint ahogy ez a barát ezeket nem is teszi, és az ő ereje a rendszerből származik főleg, melynek tagja, nem az Úrral való tiszta és erős kapcsolatából. Pedig kellene ő a világnak, mint dicső és fényes Férfilélek, Férfiszellem. De már belefáradtam, hogy a kishitűségével küzdjek, és megtanultam, nem az én dolgom mások kishitűségét megszüntetni. Csak segíthetek, azt is korlátozottan, de hinni és a hit mellett dönteni mindenkinek magának kell. Ha senki sem követ és hallgat rám, engem az én Atyám akkor is magához ölel és megvigasztal. Kénytelen szegényem, vagy megkeseredek.

Nyugi, ilyenkor még csdak ijeszt. Esélyt ada visszavonulásra, és maga is megkönnyebbül, hogy nem kellett harcolni. A következő lépéstől már nincs visszaút, mint a vízesés előtti utolsó pár méter. Még nem zuhansz, de már nincs természetes erő, ami megállítson.

Nyugi, ilyenkor még csak ijeszt. Hiába fut, morog. Esélyt ad a visszavonulásra, és maga is megkönnyebbül, hogy nem kellett harcolni. A következő lépéstől már nincs visszaút, mint a vízesés előtti utolsó pár méter. Még nem zuhansz, de már nincs természetes erő, ami megállítson.

Második Mese: A Farkas – Én

Utaztunk a fiaimmal hazafelé üdülésből. A vonaton leültünk, közelünkben elvált anyuka kislányával. Titokban méreget, nekem is szimpi, a kislánya is ott sündörög, elkezdünk beszélgetni. Félszavakkal leteszteljük egymást: múlt, csalódások, elképzelések, tervek, természet. Alakul a dolog, érzi farkas ösztöneim éberek szüntelen tapogatom környezetem, ki mit csinál, hol van, mi történik, és főleg ebben a rendszerben mit csinál, és hol van az én két fiam? Tetszik neki, megállunk, át kell szállni, automatikusan oltalmamba veszem az ő holmiját is, és figyelek az ő lányára is. A harcos innentől az övéké is.

Aztán az átszállás után minden összeomlik. Mert az Élet kaland is. Engedem a fiaimat a vonaton messze elcsavarogni. Ismerkedjenek a világgal, játszanak, legyenek kezdeményezők és bátrak. A nő lánya persze nem mehet. A pokolba kívánom a nők állandó, számomra agymenéses szintű biztonságra törekvését. Mi baja lehet a gyereknek? Csúnyán néz rá valaki? Visszajön, elmondja, és megyek is elsimítani az ügyet. Ezt a lányával is szívesen megtenném. Annából kibukik, hogy hiszen kieshetnek a vonatajtón.

Puff!

Erre nem gondoltam. Sprint a gyerekek után, és azonnal, nyugodtan, értelmesen elmagyarázom, hogy mi történhet, ha az ajtóval játszanak. A lehetséges érzelmeket sem kihagyva, az övékét és az enyémeket is. Nem kell, kiessenek. Csak lógjon a sötétben a kinyílt ajtón, és rémüljünk mindketten halálra, míg vissza nem húzom a biztonságba. Őszintén: kinek hiányzik ez? Mindkét gyerek bólint, megértette, én pedig bízom bennük. Tudják, nem okoskodok, azt tanítom meg nekik, amire szükségük van, és bízom képességeikben. Vagyis az ügy lezárva.

Visszamegyek Anna mellé, és megnyugodva beszélgetek tovább. Rajtam kívül mindenki halálra van válva, és érzem, hogy könnyelmű, felelőtlen alaknak tart. Nem vitatom az ő álláspontjukat, de elmondom az enyémet. Kockáztatok, mert az Élet kaland is, és játék is. Ezt a fiaimnak is meg KELL tanulniuk. Meg hogy vannak szabályok. Kiszámítható kockázatot vállalok be, nem vagyok vérbeli kalandor. Az ajtók kérdése egyszerűen nem jutott az eszembe. Korábban metrón utaztunk, ott az ajtók elektromosan vannak zárva, míg a szerelvény meg nem áll. De ez vonat volt. Amint Anna figyelmeztetetett, rögtön intézkedtem. Mert attól, hogy én vagyok a csapatkapitány nem minden hatalom, nem minden tudás és nem minden felelősség az enyém. Nem én vagyok Isten. Anna valójában a maga nőies módján nagyon jól kiegészített engem. Legyinthettem is volna: ugyan, elhanyagolható kockázat, de ha a gyerek ezt szokja meg, hogy az ajtó nem veszélyes, évek alatt, már nem elhanyagolható a kockázat. Meg ez annyira veszélyes, csak ha a halálos rémületet veszem is – és a gondatlanság miatti bírói eljárást még meg sem említettem – hogy haladéktalan intézkedést követelt a dolog. Meg is tettem. Úgy vélem,mnt férfi és mint apa minden tőlem elvárhatót meg tettem, és nem is történt baj. Az ellen, hogy mások a valóságot a félelmeiken és nem a konkrétumokon keresztül szemlélik, mit tehetek? Megrémülnek, mikor éppen elhárítottam a veszélyt. Gyerekek, ti nem mozogtok együtt a valósággal! Néztek, de nem láttok! Mentségetekre legyen mondva, kívülállóként ez kicsit mindig nehezebb. Hogy megtörténhetett volna? Létezik a Földön teljes biztonság? Merő gyerekes ostobaság a tartalma annak a közmondásszerű mondatunknak, hogy: „Kilépsz az utcára, és a fejedre esik egy tégla”? Legyünk józanok! Mindig rászorulunk Mennyei Atyánk óvó irgalmára.

Így hát az igazi kérdés nem az, kiesik –e a gyerek a vonatból, hanem az Atya oltalmában történik – e ez, vagy kívüle? (Ezt a kérdést nem fejtem ki ehelyt, legyen mire rákérdeznetek.)

De az én személyes kérdésem: van olyan nő, aki hajlandó nőstényfarkassá változni néha az oldalamon, és a csapát követni az éji vadonban? Aki velem vonyít a Holdra, és árkokat ugrik át? Aztán hazamegyünk, és lesz ő mamamaci én meg papamaci a bocsokkal. Néha meg két dolgozó ember, mert dologtalan nőt nem tűrök meg magam mellett. Pénzt elvben nem kéne keressen (gyakorlatilag akkor felkopna az állunk), de dolgoznia muszáj. A maga szintjén a gyerekeknek is. Az meg nem kérdés, hogy nekem is. Hogy lehetnék különben családfenntartó?

;-)

Zoli