Ó, itt még küzd nagyon! Bízik magában és képességeiben.
Idén készítette el Robert Redford „All is lost”, „Minden elveszett” című filmjét, mely tipikusan olyan történet, amit egykor apák meséltek fiaiknak a tábortűz mellett.
A történet röviden: az indiai tengeren hajózik egy idősődő férfi, amikor sodródó konténert talál. Kiváncsi rá, a közelébe megy, a hajója megsérül. És elkezdődik napokig, talán hetekig tartó kálváriája. Megjavítja a hajót, kipumpálja a vizet, közben ismeretlen vizekre sodródik, viharokat él át, minek során hajója többször átfordul, az árboc eltörik, a hajótest újra megsérül, a mentőcsónakba telepszik át, vizet párol, horgászik, megtanul ha jól sejtem, szextánssal tájékozódni, újabb vihar, állandóan a betörő vízzel küzd, két hajó megy el mellette, pedig jelez nekik, mikor végre a kereskedelmi útvonalat keresztezi gumicsónakjával…
És ez az ember küzd és küzd és küzd és küzd. Pedig egyszer a fejét is beveri egy oszlopba, és mire magához tér, látja, hajója lényegében menthetetlen, sőt a sebét is el kell látnia, nehogy elfertőződjön.
Végtelenül kivívta a tiszteletemet, ahogy megmutatja, hogy az idősebb generációban is csodálatos, és hallatlan Életerő lehet, ahogy végtelen mentális koncentrációval agyal az újabb és újabb problémák megoldásán, használja apjától és korábbi hajóútjain tanult készségeit és ismereteit, valamint újakat tanul menet közben hozzájuk.
Végül éjjel apró fényfoltot vesz észre. Ekkor őrültséget csinál, mert tüzet gyújt a gumicsónakban a vízlepárlónak használt kannában. Elégeti a hajónaplóját, mindent, és persze a műanyag is lángra lobban, és a tengerbe kell vetnie magát a lángot fogó gumicsónakról.
Ekkor megint olyat tesz, amiért végtelen tisztelem. Belátja, hogy kész, vége. Hülyeséget csinált, felgyújtotta maga alatt a csónakot, a távoli fényfoltról ugysem jön senki (két hajó is simán elment mellette, az egyik éppen csak nem gázolta el) – és lemerül. Bele a vízbe. Fél már a franc a haláltól! Az a Jézus nevű ács is állítólag feltámadt. Vagy nem, de nincs értelme görcsölni tovább. Az menti meg az életét, hogy amatőr módon csinálja. Benntartja a levegőt, és így tovább marad életben. Ha gyorsan akar megfulladni, akkor minden levegőt ki kell fújni, és aztán teleszívni a tüdőt vízzel. Ezt ő nem teszi, és miközben süllyed lefelé, észreveszi, hogy lángoló gumicsónakja roncsa mellé egy igazi csónak érkezik lámpával. Van ereje felfelé úszni, és az utolsó kép amit látunk, ahogyan a víz alatt megragadja az érte lenyúló másik ember karját.
Itt már tudja, hogy ki az Úr. De nem esik kétségbe ekkor sem. Mindent belead, amilye maradt: kevés erőt és tudást, és sok hitet és bizalmat, és reményt.
Ezt az embert megpróbálta a Sorsa (Isten) a legvégsőkig. Nagy szó, és nagy teher, ha valaki ilyent átélhet. Nagyon megtisztul és megerősödik tőle a lélek.
Ajánlom a filmet mindenkinek, különösen, hogy a nagyobb átélhetőség kedvéért zaj alig halható egész idő alatt. A rádió végső működése, a tenger hullámainak zaja, vagy ahogy kifakad a férfi, mikor rájön, hogy utolsó édesvíz készlete is elfolyt: nagyjából ennyi. Amit mi is átéltünk volna, ha ott vagyunk vele, vagy helyette.
Férfifilm a javából.
;-)
Zoli
