Tibi sensei idén nyáron megint nagyot gondolt. Nem csak úgy edzőtábort rendez! Á, mi az? Olyat mindenki tud. Dójók dójóját hozza létre (szabadon: közösségek közösségét). Samu sensei Fertődről pedig partner volt ebben.

Tibi megnyugtatott mindannyiunkat, mivel az évközi edzéseknél keményebbekkel számolhatunk, ezért csak egy és egynegyed óráig fognak azok tartani. Ezt az ígéretét maradéktalanul be is tartotta, mivel csak az utolsó alkalom sikerült két és fél órásra (szolidan a duplája), egyébként a két óra hosszával végül is kényszeredetten bár, de kiegyezett.  Lehet ezt folyamatos megmérettetésnek hívni? (Csernus után szabadon.)

AKARAT. (Dójó kun) Vajon akarja az eredményt az a karatéka, aki a kemény edzés alatt erőnléti gyakorlat után önként vállalja a gyakorlatnál kétszer nagyobb mennyiség elvégzését? (És nem csak vállalja, de meg is csinálja.) A csapat kétharmada megtette. Ezt lehetetlen volt akkor taps nélkül hagyni.

Én személy szerint felnevettem, amikor Tibi sensei feje megjelent a szobánk lépcsőjénél utolsó este. Előtte megnyugtatott minket, hogy másnap a reggeli edzés elmarad. Egy szóval nem mondta, de adódott a következtetés, hogy akkor már a sokat emlegetett éjszakai edzés is elmarad. De egy ilyen rafkós senseinél, aki szüntelen kihívás elé állítja a tanítványait, ilyen nem fordulhat elő. Teljesítettük ezt is.

LÉLEK. Némi mentálhigiénét is vittünk a tábor menetébe, így csapaterősítő élménymegosztást tartottunk. Őszintén elmondtuk az odakívánkozó élményeinket a karatéval és annak szellemiségével kapcsolatban. Számomra kiderült: megszoktuk már, hogy megoldjuk a kirótt feladatokat, nem könnyelműsködünk el egyetlen helyzetet sem, és így elképesztően motiváljuk szavak nélkül is egymást.

A VIZSGA, a Tábor Koronája. Meglepően rövidre sikerült, csak két órát késtünk az ebédről miatta. De akkor már hatodik órája tartott. Viszont alaposan kiderült, ki mennyit ér. Ugrásszerű fejlődés, kiemelkedő teljesítmény, lenyűgöző hozzáállás, és fejcsóválásra késztető „produkció” egyaránt volt. Zárásként az utolsó előtti karatékát pusztán szeretetből megrugdosták, majd megölelték a vizsgáztatók, aztán mehetett izgulni az eredménye miatt.

És végül: JÁTÉK. Vízi edzés. Miután a beígért húsz percet befejeztük háromnegyed óra múlva, már tudtuk, hogy kifogtuk a tavalyi nád tarlóját. Azért vidáman (de prüszkölve a víztől és nem vígan dalolva) nyomtuk a fekvőtámaszt a térdig érő vízben, fektettük el egymást a Balatonban és futottunk versenyt a partról a derékig érő mélységig.

Mit lehet még írni ennyi őszinte hencegés után? Ne legyen büszke rá az ember gyereke, ha teljesíti?

A tábor helyszíne Ábrahámhegy volt, a Balaton partján, és 2015 nyarán történt mindez.

 

;-)

Zoli