*

Kecses, fénytelen bájaiddal ívelsz a messzeségbe,

közben földhöz ragaszt a jelen minden mocska,

s hajadról-bőrödről feslik már  az öröm nőpora…

*

                                                      Mosolyod mögött a reménytelen szajha léte,

feladva  a lényeget, behódolva a sorstalan  valónak,

a  kiárusított vízjeles papírnak  s némi aprónak!

*

Eltartod, kit el kell, üres tekintetű gyermeked,

tán ő sem kérdezi már : Anya szeretsz-e még?

Mert egyedül oldja már meg  a feladott leckét!

*

 Áldozat vagy, tudom, így mondják, kik nem azok!

Hogy mit mért rád a kényszerűség, hitetlen világ,

 már tudod, mert fizeted naponta az árát!

*

 Lekötöztek és én magam el nem oldozhatlak!

  Gyalázatod ma erénycsőszök fegyvere, de mit számít,

míg kint az utcákon  minden  fény  szemedbe világít!

**

Unman

***