Címke: férfiak

Férfiak: harcosok, lánglelkű lovagok

ip– Most, ahogyan mesélem, megint itt van előttem, átélem – mondta ismerősöm. Tűzoltó. Egy balesetről beszél, ahol a vonat a gépkocsit összteörte, a benne ülő fejét pedig széttrancsírozta. A látvány emlékével kell együtt élnie, most már haláláig.

– Tudod, vannak női önkéntesek is – mondja, szintén ő – de ők nem vonulnak ki tűzhöz. Jobb is. Nem érezném magamat biztonságban mellettük. Kevesebbet bírnak, és ott akár órákon át is állni kell a próbát. Egyébként örülök nekik, hasznosak, szorgosak, de éles bevetésre jobb, hogy nem jönnek.

Másik ismerősömmel is beszélgettem, ő kőműves.

– Csak egyszer azt érném meg, hogy a megbízónk jöjjön fel az állásra nyáron, és álljon ott mellettem, amíg én dolgozom. Nem kell csinálnia semmit, csak ott állni. Kíváncsi vagyok, bírná-e? Pláne egy falfelület színezésénél, ahol nem lehet megállni, amíg be nem fejezzük. Dolgozni kell, vagy örökre nyoma marad, hogy lusták voltunk.

Hajnali öttől (mert akkor már világos van, és  még nincs meleg) este nyolcig dolgoznak nyáron.

Kéményépítő a harmadik ismerősöm. Láttam már tíz méter magasan, egy kémény mögötti létrán egyensúlyozni. Pedig nagyot lehet onnan esni.

A férfiak, köszönik, itt vannak közöttünk, teszik a dolgukat. Verítékkel, kockázattal, erővel és bátorsággal – építik a világot.

Mint ezer évek óta mindig is tették.

 

Férfigyűlölet

„A férfiak agresszívak.” „Rendszerszintű nőelnyomás van (a férfiak részéről)” „A férfiak szerint minden nő szőke nő (buta és kihasználható)”  – Müller Pétertől. Ilyen és ehhez hasonló üzenetekkel elég sűrűn találkozhatunk az átfeminizált médiából. Nőgyűlölet  címmel már írtam a gyűlölködés hasztalanságáról, itt az ideje, hogy az érem másik oldaláról is írjak. Ez a darabja a mini cikksorozatnak a fontosabb, hiszen androfóbiáról (férfigyűlöletről) szinte sehol nem beszélnek, holott általánosabb, mint a nők gyűlölete. 

fgy

Általános ma a férfiakat degradáló, megalázó, megszégyenítő, szükségleteiket figyelembe nem vevő, ellenben azok egy részét gúny tárgyává tevő, valamint a férfinemet általában lejárató, sőt, démonizáló médiatartalom. Vagyis a férfigyűlölet. Sajnos ez a mindennapi életbe is egyre inkább átszivárog.

Jómagam emlékszem a húszas éveimre, amikor (90′-es évek) hazánkban még semmilyen férfijogi kezdeményezésnek híre-hamva sem volt, ám feminista tartalmakat már közvetített a magyar média. Feminista filmben szétdurranó Superman (jelezve a férfiak egóját), és az alóla előbukkanó kisegér, az állítás, hogy a családon belüli erőszak (ma: párkapcsolati erőszak) felelősei egyedül és kizárólagosan a férfiak (az állítás szerint, melyet megbízható empirikus kutatások cáfolnak: 95%-ban férfiak követik el azt nők és gyermekek ellen, 5%-ban homoszexuálisok a partnerükkel szemben, illetve a nők kizárólag önvédelemből férfiak ellen)… Az igénytelen férfi karikírozása, aki részegen megy randira a kiszemelt nővel, vagy a feminista kijelentés, hogy a férfigyűlölet jogos reakció csupán az elnyomott nők részéről – lehetne hosszan sorolni. Túlzások, tévedések, gúny és hazugságok természetesen némi igazságmaggal, hiszen a férfiak sem tökéletesek.

Ezekkel szemben a társadalom, az újságíró szakma szinte néma, még ma is. Ennek két oka van: egyrészt van egy olyan berögzülés a köz gondolkodásában, hogy a nők alapvetően hátrányosabb helyzetben vannak, mint a férfiak (ld. még az Alaptörvényünket is, mely szerint a nőket külön törvényekkel kell védeni), ezért aztán a szórakoztatóipar és a média a feministákkal karöltve pozitív színben és kicsinyítve beszél a nők hibáiról, másrészt ahol csak tud, kedvez nekik, és erényeiket kidomborítva mutatja be őket. Ennyit az általánosan terjedő-lappangó férfigyűlöletről. Nézzük egyéni szinteken!

A nőkben egy negatív apafigura, párkapcsolati krízis, ismerkedési/szexuális sikertelenségek, péniszirigység, illetve mindez megspékelve némi androfób feminista narratívával – ez mind oka lehet személyes férfiellenességüknek. A férfiak túlnyomó részében jelen lévő erős szexuális késztetés, mások vezetésére való igény eleve rosszként való interpretációja tipikus ezen nők (és a később említendő férfigyűlölő férfiak) részéről.

Egy negatív apafigura, aki szükségtelenül korlátoz, aki bántalmaz, általában nem vér szerinti apa esetén akár szexuálisan is – okai lehetnek a későbbi fóbiáknak. Bevallom, erről a kérdésről nem szeretnék túl sokat értekezni, ezzel messze túl sokat foglalkozik a média. Természetesen érthető a férfigyűlölet ebben az esetben – de nem helyes. Érdemes elgondolkodni az apa neveltetéséről, önmeghatározásáról (mit tartott férfiasnak magára nézve), életének lehetőségeiről (pl. mennyire élhette azt az életet, amit szeretett volna). A megértés minden elengedés, megbocsátás, lelki szabadság záloga. A belső, érzelmi-szellemi szabadság pedig a boldog életé.

Annyit esetleg még ehhez a témához, hogy a vezetés és dominancia igény nagyon mélyen kódolt a férfiakban, már óvodáskorban hierarchiát alakítanak ki a fiúk egymást között. Egy átlagos, a gyermekét szerető apa (és anya) is képes azonban ennek a felelősségére, terheire, szolgálat jellegére ráirányítani a saját gyermeke figyelmét. Azt is meg lehet mutatni a lányoknak, hogy ők mit tehetnek hozzá egy férfi által vezetett családban a családi szerepekhez. A gondoskodó, a férfi érzelmi támaszának és a gyermekek legfőbb nevelőjének szerepe egyáltalán nem kell, hogy az igazságtalan korlátozás, az elnyomás szinonimái legyenek egyetlen nőnek is. Lehet önmegvalósítani az anyaságban is, illetve a gyerekek kiröpülte után is. Ezzel kapcsolatban kellene segítségért lobbizni az államnál!

flörtHa a nő elutasítja a saját nőiségét, nem ápolja szépségét, vagy egyszerűen nem szép, nem vonzó a férfiak számára – a párkapcsolati, ismerkedési kudarcok újabb okai lehetnek a férfifóbiának. Mindazonáltal egy nő, ha kicsit is bátor, könnyebben akaszt le magának férfit, mint ez megtörténhet fordítva. A nőnek van valamije a két lába között, ami ellensúlyozza a megjelenési és kommunikatív illetve kisugárzásbéli hátrányokat. Egy férfi ha rosszul néz ki, bátortalan, és nehezen kommunikál akkor viszont esélytelen a nőknél. Ehelyütt jegyzem meg, hogy akár a nők is próbálkozhatnának a férfiaknál kezdeményezni, vannak erre indirekt, régi módszerek, bár talán – kissé negatívan – a férfi behálózásának hívja ezeket a köznyelv. Lehetőséget teremteni a találkozásra, biztató gesztusokat küldeni felé (mosoly, bólintás, pillantás, stb.), közös ismerős által megsúgni, hogy itt érdemes lenne kezdeményezni – megannyi lehetőség, hogy rábírja a kiszemeltet a kezdeményezésre. Indirekt, nőies, finom módszerekkel élni – miért is ne?

A társ, akivel nem tud, vagy nem eleget, kommunikálni, érzelmi meghittséget átélni, akit ridegnek tapasztal, esetleg bántalmazónak (bár ezt ebben a cikkben nem szeretném túldimenzionálni, jóval kevesebb férfi bántalmaz, mint azt ma a véleményformálók állítják), nos, ilyen esetekben ha a nő beszűkül saját ki nem elégített igényeire és csalódásaira, fájdalmára, akkor megint csak cinikussá válhat az erősebb nemmel szemben. Vannak azonban nyertes nők az életben, akik képesek a csalódáson, testi és lelki fájdalmakon túllépni, vagy legalább azt belátni, hogy nem a „férfiak” ilyenek, hanem csak az, akivel ők élnek/éltek együtt. Ki lehet kerülni a férfifóbiát, ami szükségtelenül szűkíti le a nő életét.

A péniszirigység ma már sokak által inkább mentális betegségnek van felfogva, olyasformán, hogy a nők az idealizált férfi sikereit, státuszszimbólumait irigylik, ezért lesznek karrierista, férfias stílusban kommunikálók és öltözködők. Ha belegondolunk a szüntelenül a legsikeresebb (vagyis idealizált) férfiak jövedelmére, pozíciójára és státuszára ácsingózó feminizmusra, ez meglehetősen igaznak tűnik rájuk. Ennek kezelése szakorvosra tartozik, az én kompetenciámat messze meghaladja. Annyi azért elmondható, hogy a sebezhetőség, egészséges énvédelem, illetve a női szerepekre való alkalmasság érzésével kell a megoldásra törekvő nőnek dolgoznia.

Miért lesz férfigyűlölő egy férfi? Mert elutasította a barátságát a többi fiú gyerekkorban. Túl nőiesnek találták és kiközösítették. Mert az elvált anyja megkeseredettségében az apja és a férfiak ellen nevelte. Ok lehet még: elutasítják a férfiak pl. kockázatkerülő (gyáva) viselkedése, vagy homoszexuális hajlama miatt. Mert azon törekvésében, hogy a nőknek megfeleljen, pozitív reakcióikat, szeretetüket bebiztosítsa, magára veszi a nők minden fájdalmát és csalódását – és a férfiakat azonosítja legrosszabb tulajdonságaikkal. (Én Müller Pétert ilyen embernek gondolom.) A látókör szélesítése, a nők vélt és valós problémáira történő fókuszálás helyett a két nem kapcsolatának szélesebb perspektívájú megközelítése segíthet. Ha észreveszik az átlagférfit, aki szívesen és sokat tesz a családjáért, unokáiért. Ha később olyan közegre találhat a társaitól elutasított férfi, ahol elfogadják őt, és kibontakoztathatja képességeit.

A férfiak és a férfiasság elutasítása komoly gondok forrása lehet: bizonytalan, férfierények nélküli fiúk, elköteleződni, családot alapítani nem akaró férfiak (hazánkban a 40 év alatti férfiak 70%-a gyermek nélküli!) Tartással, felelősségvállalással teljes férfiakat szeretnénk? Gyarapodó nemzetet? Ismerjük fel a férfigyűlöletet és tegyünk ellene!

Nőgyűlölet

Ma, aki nem ért egyet a harmadik hullámos feminizmussal, annak követőitől hamar megkaphatja a „nőgyűlölő” címkét. Másrészt… van tényleges nőgyűlölet is. Ami pl. az #Itoo cikkekben valóban testet öltött. Hozzá kell tegyem, ahogy a mainstream média, főleg a baloldali szárnya a #metoo kampányt kezelte, az #Itoo cikkeken nem tudok meglepődni. Bele lehet ugyanis gázolni a férfiak érzéseibe, mert van nekik olyan. Gyűlölni hosszú távon azonban nem vezet sehova. De ki is a nőgyűlölő? Miért van mindez? Merre van kiút mindebből? Vizsgáljuk meg!

Amilyennek láttatnak minket a feministák

Amilyennek láttatnak minket a feministák

Nőgyűlölő az én értelmezésemben az, aki nem tiszteli emberi méltóságukban a nőket, rendszeresen lekicsinylően nyilatkozik róluk, fizikailag vagy pszichésen bántalmazza őket, emberi szükségleteiket szándékosan nem veszi figyelembe.

Miért alakulhat mindez ki? A gyerekkori okokról már volt szó.  Azonban ifjú korától fogva is válhat nőgyűlölővé a férfi. A következő rizikófaktor az udvarlással jön el. Fiatalabb korban a szexuális kívánság amúgy is sok belső feszültséget termel. Ha ezt nem sikerül kezelni (szexuális sikerekkel, vagy ami gyakoribb, a figyelem másra történő rögzítésével, pl. valamilyen hobbival lekötni a fiatalnak magát, a barátaival való időtöltéssel <ahol szintén értelmes dolgokkal foglalkoznak és nem mondjuk alkoholt isznak>, sporttal, tanulással, önkéntes munkával, stb.) és a hódítási sikertelenség miatt a másik nem szemében értéktelennek érzi magát, akkor egy kollektív nőellenesség alakulhat ki benne. A kudarc azonban még sikeres hódítás után sincsen teljesen kiküszöbölve, hiszen ebben a korban még saját magáról és általában a nőkről is kevés az ismerete, illetve egy párkapcsolat belső működése sem eléggé ismert a számára. A szakítással való megküzdés pedig ma a férfiaknak nehezebb, mivel egyrészt sokaknak nehéz erről beszélni és így egyedül hordozza a csalódottság és a másik elvesztése fájdalmának terhét, de akár csak ezzel a meglévő fájdalommal való szembenézés is szinte lehetetlen, mivel rezdületlen közönyt és faarcot (röviden: keménységet) vár magától sok férfi. Másrészt meglévő kapcsolataira is nehezebben támaszkodik; míg egy nőnek megszokott, hogy az érzéseiről, beszél a barátaival, a férfiak között nem ez a tipikus téma. Érzelmileg feltárni magát, sebezhetővé válni akár nagyon kockázatos is lehet, hiszen értetlen nevetés és gúny éppúgy lehet a válasz, mint megértő, együttérző fogadtatás.

Összességében azért elmondható, hogy változik a társadalom, az évek, évtizedek óta közvetített igény, hogy a férfiak nyissanak az érzelmeik felé, éljék meg, fejezzék ki, lassan-lassan teret nyer. Nem megoldott probléma, de oldódik. Másik gond, hogy ennek férfias megvalósulását kell(ene) a férfiaknak kifejleszteni, mert csak keveseknek vonzó és környezetük által elfogadott a teljesen szabad és korlátlan érzelemnyilvánítás. Nagyon könnyen megkapja egy sebzett férfi, hogy nyafog, picsog és férfiatlan. Nőktől is. Az őszinte, de szemmel láthatóan fegyelmezett, vagy érzéseivel viaskodó, a kontrollt kézben tartani igyekvő képet fogadja talán legkönnyebben el a társadalom. (Hogy aztán ez vezet-e játszmázáshoz és színjátékokhoz az elfogadásért és elismerésért, az külön téma lenne.)

Kis kitérő a férfiak érzéseit illetően: ami egyértelműen elfogadott (maguk, a férfiak által is): a harag kifejezése, mivel ez erőt sugall. Egy férfi pedig legyen erős, vagy legalább tűnjék annak! És ez az elvárás a mindennapi életben nem is feltétlen hamis, mivel pl. a családban egy érzelmileg stabil, mindig jelenlévő és támasz szerepet ellátni képes férfire van szüksége a nőknek és gyerekeknek. Aki a lakás állapotának lassú romlásával, váratlan pénzügyi helyzetekkel és családja érzelmi történéseivel (pl. kiközösítik a gyereket az iskolában és ez visszatérő sírásokban csapódik le otthon) szembenézni képes. Nem teljesen igaz a nőmédia által sugallt kép, hogy sírjon és legyen sebezhető minden férfi, és kitör a boldogság a párkapcsolatokban.

Komplex dolog ma férfinak lenni! Igaz, nőnek is, bár helyzetüket tekintve a nők vannak jobb helyzetben ma.

És ami a valóság

És ami a valóság

Végül oka lehet a nő gyűlöletnek a mai feminizmus is. Miközben egyenlőségről beszélnek, kivételezésért (pl. női kvóták) lobbiznak, s ha a mérleg a nők javára mozdul ki, (felsőoktatás) már nem követelik az egyenlőséget. Rengeteget vegzálják a teljesen rájuk hangolódott (főleg nyugaton, bár idehaza is a baloldali média eléggé) újságírókkal karöltve a férfiakat. Ritkán vannak ugyan egyenesen bántva a férfiak, mindig a rejtett patriarchátus a célpont, de ez igazából a férfiakat jelenti, hiszen ők vannak beállítva a rendszer kedvezményezettjeinek. Holott a legtöbb férfi egyszerűen húzza az igát, és sokszor cseppet sem könnyű igát. A negatív férfivonásokat felnagyítva szerepeltetik a médiában és a szórakoztató ipar termékeiben, valamint gyakran teszik nevetség tárgyává a férfiakat, (kedvelt célpont az éppen udvarolni, ismerkedni próbáló férfi), és egyes férfiak hibáiért szívesen teszik kollektívan felelőssé az egész férfinemet. És a legtöbb nő (ideértve a nőmédiát is) hallgat ezzel kapcsolatban, ami a cinkosság érzését kelti az erősebb nem tagjaiban. A nyugati társadalmak egyre több ügyben kedveznek a nőknek, a mai házasság egy férfinek már alig biztosítja igényei biztos kielégítését, váláskor pedig akár gyerekeitől, lakóhelyétől és pénzétől megfosztva az utcán is találhatja magát. Cseppet sem meglepő, hogy terjed a MGTOW mozgalom és egyre több a nőgyűlölő férfi.

Legvégül pedig vannak, nagyon csekély számban, azok a férfiak, akik fölényük érzésének és annak a „jognak” az alátámasztása miatt gyűlölik, fokozzák le, nézik le és alázzák meg a nőket, mert a dominanciájukat akarják rájuk önkényesen kiterjeszteni. Ez a legszűkebb férfiréteg a médiában túl van reprezentálva, e helyütt többet foglalkozni velük nem látom értelmét. Léteznek, és a jóérzésű férfiak (vagyis a férfiak többsége) tetteikkel nem ért egyet, sőt elítéli azokat.

Jó ez a nőgyűlölet valamire? Én egyetlen egy esetet ismerek, amikor a gyűlöletnek, és csakis rövid távon, haszna van: mikor a faképnél hagyott fél maga is felszabadítja magát a korábbi szövetség ill. alku alól, és érzései a szabadság korai szakaszában a vágyódásból és vonzalomból gyűlöletbe és megvetésbe fordulnak át. Az újraéledő önérzet első lépése ez, jó szembenézni vele, és fokozatosan megbocsátássá, megértéssé, valódi elengedéssé transzformálni mindezt. Amikor a történtekért már hálát is tud érezni az érintett, akkor mondható el, hogy levonta a tanulságokat, bölcsebben, erősebben, szabadabban továbblépett. Ez, véleményem szerint társadalmi méretekben is hasonlóképen működik. Ha másért nem, a harmadik hullámos feminizmus férfigyűlöletéért hálát lehet adni, mert mintegy immunválaszra ösztönözte és ösztönzi a férfitársadalmat, ezáltal pedig sok eddig mellőzött tény, információ, érzés, gondolat, elképzelés és vágy a felszínre kerülhet, és a férfiérdekek kellő képviseletet nyerhetnek. Nem egy nyílegyenes logika, de megvan a létjogosultsága. A létrejött összetartást köszönjük, feminizmus, bár végül is nem a te érdemed.

Mit lehet mindezzel kezdeni? Lehet őrizgetni és táplálni a nőgyűlöletet, ami – láttam sajnos – milyen destruktív és félelmetes módon tud megnyilvánulni. Bátran állíthatom, hogy szellemileg nagyon ijesztő és sötét állapothoz vezet. Az igazi út a megbocsátás és az elengedés.

Ez a megbocsátás azonban nem engedékenységet, az érdekek feladását jelenti. A fenti okok mögötti női mentalitást megérteni, társadalmi folyamatok működését átlátni, amelyek a mai állapothoz vezettek – ez az első lépés. Persze  nagyon valószínű egy red pill (kijózanító) igazságra is rá kell jönnünk: az egyes, illetve a közös férfi igények, szükségletek és érdekek igazán senkit nem érdekelnek mást(egy – két kivételtől eltekintve), mint a férfiakat. Vagyis véget kell vetni a passzivitásnak, mert a világ csak idő kérdése és ledarálja a férfiakat, és mint szükségtelen végterméket kiköpi végül. Ha minket nem érdekel (nem teszünk érte semmit) mi lesz velünk, akkor mást se fog. Viszont ha mi magasba tartjuk a zászlót (és kinek másnak lenne ez a dolga, ha nem pont nekünk) akkor lesznek szövetségeseink! Nők is, és nem is kevesen. Tegyünk magunkért! A boldogabb, megelégedettebb férfi, kiegyensúlyozottabb családokat, épülő társadalmat jelent.

A pozitív, építő aktivitás, amiről most írtam, a következő lépés. Olyan pszichés erőket csatornáz a pszichébe, a cél és hasznosság tudat ajándékával, amely megint csak a sérelmeken segít túllendülni. A felnövekvő nemzedéknek magára talált, építő hozzáállású férfiakra van szüksége. Sok bajba jutott férfi van, akit igazán egy másik férfi képes megérteni, felkarolni. Társadalmunk és a politika nem becsüli eléggé az apaságot. Sok fiú elhagyja az iskolát idő előtt. Lehetne sorolni hosszan azokat a területeket, ahol szükség van a segítő férfikezekre.

Önsegítő, támogató férfiközösségek kellenek, akár a neten keresztül is. Fontos a nyitottság egymás élményeire, a tisztelet, az őszinteség. A titoktartás, hacsak nem épp egy férficikk komment mezőjében történik a beszélgetés. Egyre többen vallanak életük bensőséges részleteiről ország-világ előtt. Nem biztos, hogy ez bölcs dolog, de ha már így van, célszerű pozitív módon felhasználni – megértést, segítséget nyújtani, éppen úgy, mintha négyszemközti vallomás történt volna. Szabadulhassanak fel a kötelező fegyelmezettség és a zokszó nélkül mások rendelkezésére állás alól a férfiak! A társadalom ugyanis ma ezt várja el tőlük.

Végül pedig férfi érdekérvényesítésre van szükség. Arra, hogy a média felfedezze a férfiakat. (Az utóbbi években, főleg az apaságot érintő kérdésekben van pozitív elmozdulás.) Már az a tény is hozhat enyhülést a nőkkel szembeni gyűlölet illetve ellenérzés terén, ha a férfiak azt tapasztalhatják: ők is számítanak. Nem csak a nőket érintő kérdések tematizálják a társadalmat. Ha azok a nők is kapnak lehetőséget nyilatkozni, akik nem a férfiakban látják a legfőbb ellenséget, vagy egyszerűen szívesen vállalják egy férfi oldalán a feleség és anya szerepet. Férfibarátabb társadalomra van szükség!

mot

Milyen a nő élete?

Fénykép0637Többezer évvel ezelőtt Szókratész szerette honfitársait kizökkenteni megszokott gondolkodási sémáikból. Lement az utcára, elvegyült az emberek közt, és találomra megszólított járókelőket. Kérdéseket tett fel nekik, és barátságosan válaszadásra ösztökélte őket. Kénytelenek voltak elgondolkodni az életük felől, hogy vajon minden tényleg úgy van – e és jól van – e úgy, ahogy hitték, hogy van. A Valódi Egyenlőséget csoport és a Férfihang Civil Társaság ismét követte ezt az ősi módszert, és embereket kérdezett az életük felől. Ezúttal a közelgő Nőnap alkalmából tették, egyenlőségpárti gesztusból. A párbeszédek fő iránya az volt: milyen is ma nőként élni Magyarországon?

A már korábbi kiállásokból megismert, állandóan kötözködő, városnéző túrát értékesítő fiatalember (szerinte minden nap férfinap – és ezt úgy mondja, hogy közben alul fizetett és alul értékelt munkát végez az utcán esőben, szélben) nem volt sehol, helyette barátságos, segítőkész és nyilatkozni is hajlandó kollégái üdvözölték a molinóval kiálló aktivistát.

Egyikük (fiatal férfi) rögtön el is mondta, hogy a nők nagy problémája az egyenlőtlen bérezés. Nos, ő valóban a nőkkel együtt érző, empatikus fiatalember, (holott, mint tudjuk idehaza rendszerszintű nőelnyomás van, és patriarchák élnek, nem férfiak) aki nyitott az igazságra, mert meglepve vette tudomásul, hogy egy elterjedt hazugság áldozata, és mi is a valódi helyzet bér ügyben.

Érdeklődve jött oda egy másik, középkorú férfi is, aki, mint elmondta, Amerikában élt öt évig, meg is nősült ott, és egyik nap arra ment haza, hogy üres (teljesen, bútorokat is beleértve) a lakás, felesége és gyereke sehol. Felhívta a helyi sheriffet, aki biztosította róla, hogy mint férfi és ember megérti őt, de sheriffként semmit sem tehet, mert felesége tette TELJESEN TÖRVÉNYES ÉS SZABÁLYOS az amerikai jog szerint. Még csak közölni sem köteles elhagyott férjével az asszony az új tartózkodási helyét!

Egy harmadik férfi ellenben hevesen vitatkozni kezdett, hogy miért képviseltetik magukat a fent említett közösségek az utcán, miért kell beszélni az egyenlőségről, miért nem élünk úgy, mint amikor jurtákban laktunk, és a nők amúgy is túl vannak tolva a magyar közéletben. (Mondjuk ebben igaza van. A férfiakhoz képest mindenképpen.) Sajnos háborgó, haragos érzésein nem tudott túllépni, és hosszú perceken át zavarta a rendezvényt kötözködő stílusával, így sajnos meg kellett fenyegetni a rendőrség helyszínre hívásával, hogy elmenjen, és a békésebb járókelők is közel merjenek jönni.

Egy Angliából hazaköltözött fiatal lány azt taglalta, hogy ő nagyon örült odakint annak, hogy ott sokmindenben a közfelfogás és viselkedés más. Pl. a tömegközlekedés közben, ha egy nőt inzultálnak, férfiak és nők egyaránt a védelmére kelnek, és nem gyáván lapítanak, mint idehaza.

Többször szóba került nőproblémaként a részmunkaidős munkák hiánya. Abban könnyű volt a válaszolókkal közös nevezőre jutni, hogy ez NEM a nők problémája igazából. Ez a családok, és a családszerű életközösségek problémája. MINDENKI jól járna akkor, ha otthon többet vállalhatnának be a nők, több idejük és energiájuk jutna a családjukra, megszűnne a versengés a családfői poszt körül (egy fiatal lány meg is mondta: teljesen rendben van, hogy ha otthon a vezetők a férfiak. Ezen szerepkör stresszének és felelősségének elhordozásához alkatilag jobbak) és visszaállna a férfiak családfenntartói becsülete. Sokkal könnyebb lenne a családi munkamegosztás is. A férfiak iránti bizalom hiánya és nőelnyomás SZÓBA SEM KERÜLT. Úgy látszik, a nők nem azt tapasztalják a magánéletükben a férfiak részéről, mint amit a feministák állítanak.

Újra, és újra, a megkérdezett nők ezt válaszolták a bevezetésben leírt kérdésre: Nagyon jó ma nőként Magyarországon élni, nincsenek korlátozva életükben, jogaikban. Elégedettek az életükkel. És mondták ezt örömtelien, sugárzó tekintettel.

Jó volt látni őket, beszélni velük, és azt tapasztalni, hogy (egyébként biztosan meglévő) problémáikon könnyen túl tudtak lépni egy biztató feliratú molinó, és némi vidám napsütés hatására. Adódott a végkövetkeztetés: nőnek lenni igenis jó.

 

;-)

Zoli

Férfinapi ünnepség a társadalom peremén élőkkel

fenykep0600A Kőszegi Hajléktalanszálló adott otthont november 13 – án a közeledő Nemzetközi Férfinap megünneplésének. A Nemzetközi Férfinap ideje: November 19, Szent Erzsébet napja. Az alakuló Férfihang Civilszervezet kényszerűségből előbbre hozta az alkalom megtartását, mivel önkéntesei civil munkarendjéhez alkalmazkodni kénytelen.
Az ünnepet 1996 – ban tartották meg először Trinidad és Tobagóban, és azóta az ENSZ támogatásával egyre jobban terjed a világon. A célja felhívni a figyelmet egyrészt a férfiak által a társadalomban és a családban hozzáadott plusz értékekre illetve munkára, másrészt az egyes területeken (pl. gyermekelhelyezés és láthatás) elszenvedett hátrányokra és diszkriminációra.
A szálló lakói örömmel és nyitottan fogadták a Férfihang Civilszervezet kezdeményezését, hogy idén először megünnepeljék közösen ezt az alkalmat.
Megfeszítve gondolkodtak a vetélkedő kérdésein, melyen találós kérdések, földrajzi kérdések  és történelmi kérdések  szerepeltek. Pontokat lehetett gyűjteni, hogy a nyertes a Old Spice Kilimanjaro dezodorral gazdagodjék. Meglepetésre megoszlott az első hely, és a mindent eldöntő plusz egy kérdés helyett a nyertesek inkább azt választották, hogy megosztoznak az ajándékon.
Végül közösen elfogyasztották a Férfihang Civilszervezet által biztosított két tortát (ennyi adott ki elég szeletet, hogy mindenkinek jusson).
Köszönjük minden résztvevőnek és az intézménynek a közös ünneplést!
Fényképek sajnos csak az ünneplés vége felé készültek.

fenykep0603

A rivális apa (Megtörtént eset alapján)

novella„Kíváncsi vagyok, hová fog futni szünetben a fiam…” – gondolta András, miközben leült a lelátón. Tőle jobbra, talán tíz méterre foglalt helyet egykori szerelme, Anna, és mostani élettársa, József. Anna korábbi férjével, aki őt követte az asszonynál, jó volt András viszonya, sajnos jó öt éve elhagyta a nőt. József… más lapra tartozott.

Tomi még kinézett hozzájuk az öltözőből, immár mezben. Apja odament hozzá; hozzá és a két másik felnőtthöz.

–  Kérsz vizet? – kérdezte a fiát. Mielőtt az megszólalhatott volna, József közbeszólt.

–   Ne igyál, lötyögni fog a hasadban!

András jóindulatúlag bólintott.

–   Talán tényleg jobb, ha nem iszol.

Tomi megölelte, intett az édesanyjának, és visszament a társaihoz. Hamarosan kivonultak mind a pályára, és megkezdődött a meccs. Tomi hátvéd volt, jó ideig nem akadt dolga: jól támadott a csapata, a másik térfélen rúgták a bőrt. Aztán az ellenfél csatára elindult a kapu felé.

–   Tomi! Jobbról! Figyelj! – kiáltotta András.

–   Balra, Tomi! Hallod, balra! – ugrott fel József.

–   Nem fogja tudni ez a gyerek, mit csináljon – nevetgélt idegesen András, Annáék felé fordulva.

Azok ránéztek, majd vissza a pályára. András ujjai alatt kezdett meghajolni a drótkerítés drótja, ahogy szorította. Ő is a fia felé fordult.

Közben a fiú megszerezte a labdát a csatártól, és nézegetett, merre rúgja. Azonban a csatár sem volt rest, próbálta visszaszerezni a focit.

–   Add haza! Majd a kapus kirúgja! Bízd rá! – harsogta András. A sikeres hazaadás után rögtön felcsattant József hangja:

–   Minek rúgtad hátra?! Elől mindenki szabad volt!

András szemét egy pillanatra vörös köd lepte el. Nagyot nyelt és kifújta a levegőt. Azon tanakodott, meddig kell még a jófiút adnia. Kiengedte a szorításba gémberedett ujjait, és mereven a pályát nézte, rajta nyolcéves fiával. Lassan engedett a feszültsége. „Ha még egyszer megszólal ez a kretén…”

novella1Eljött a szünet. Tomit véletlenül combon rúgták, picit húzta a bal lábát. Egy perce kijött a szüleihez: az édes és a nevelőapjához, meg anyukájához.

–   Fáj a lábad, Tomi? – hajolt le András a gyerekhez, hogy lássa a combját.

–   Hát… valamennyire igen – húzta fel a nadrág szárát a fiút, mutatta apjának, hol rúgták meg.

Piros folt látszott a helyén.

–   Ne a lábaddal foglalkozz, hanem focizz! – lépett melléjük József. András szó nélkül megfogta Tomi karját, és húzni kezdte.

–   Na, apa, ez fáj!

–   Ne haragudj, Tomi! Szeretném, ha kicsit itt maradnál – azzal András visszalépett az éppen tiltakozni készülő Józsefhez.

–   Na ide figyelj, te szarházi! Ne ugass bele a fiam és az én dolgomba, és ne utasítgasd, amikor vele vagyok!

–   Igen, te köcsög? A focival foglalkozz, ne velem! – replikázott a másik férfi.

–   Leverlek, kishuszár, csak szájalj még velem! – András pontosan tudta, hova fog ütni először. Mindkét keze ökölbe szorult.

Anna ugrott a két férfi közé.

–   Andris! Nem ismerek rád! Te nem ilyen vagy! Nyugodj le, nehogy már verekedj a fiad előtt!

–  Tudod, ez nagyban függ a mostani párodtól – nézett József szemébe András. Az állta a tekintetét, majd félrenézett.

–  Mennem kell – hallatszott Tomi hangja. Bizonytalanul intett a szüleinek, és visszasomfordált az öltözőbe.

Annáék felől nem hallatszott több utasítás a meccs alatt.

Már az autók felé mentek, amikor András úgy érezte, nem hagyhatja annyiban. Mégiscsak Istenfélő ember. Odalépett Józsefhez.

–  Nézd, sajnálom. Viszont én vagyok az apja. Ha itt vagyok, hagyd meg nekem, hogy neveljem a fiam!

–  Mindenki tudja, hogy te vagy apja, nem kell kakaskodással bizonygatnod – válaszolt József helyett Anna, meglehetősen epésen.

–  Igen, Anna? – vett mély levegőt András. – Akkor mond meg nekem, miért szervezel úgy programot, hogy mindketten itt legyünk Józsival? Olyan helyzetet teremtesz, amit aztán nem tudsz kezelni. Javíts ki, ha tévedek, de a mai veszekedés jó részt a te hibád.

Megint József felé fordult.

–  Nézd, én ezt a gyereket nyolc éve szeretem. Azóta kísérem, mióta először felsírt a kezemben. Egyszerűen BIZTOS vagyok benne, hogy több jogom van hozzá, mint neked.

Az edoi csata

kagawaSietve bontották a tábort, a sógun serege gyorsan közeledett. Kagawa szegény szamuráj volt, maga szedte szét a sátrát. Mint a villám, járta át a fájdalom, a háta egy merev izomcsomóvá változott. Próbált levegőhöz jutni, remélte, senki sem látja, miközben igyekszik visszanyerni uralmát a teste felett.

Ötven éves elmúlt, és érezte az éjjel, miközben az eső dobolását hallgatta, hogy bekúszik a fájdalom a vállába. Örült, hogy saját sátra van, nem kellett osztoznia mással. Mindig félt tőle, hogy valahogy meglátszik rajta, kitudódik, már nem a régi, hiába nem akarja, meglazul a szorítása a kard markolatán, oda kell figyelnie a ritmusra, vagy kimerítő zihálás lesz a küzdelem vége, hogy…

Úgy tűnt, Edo alatt csap össze a két sereg, remélték, még lesz idő hadrendbe állni, mielőtt lezúdulnak rájuk a szürke egyenruhások.

Tenzo, a kerek képű, ösztövér parancsnok felmérte a felsorakozó katonákat, a kifejlődő arcvonal előtt sétált, miközben lejjebb lovasok nyargaltak a helyükre. A sorok közé, mélyre is benézett, félrefordított fejjel latolgatott párszor. Kagawa bal vállát felhúzva állt a helyén, így nem érezte annyira a reggeli fájdalmat. Tenzo gyorsan döntött, ahogyan ránézett.

– Állj hátra!

Kagawa elvörösödött a megaláztatástól, de nem szólt, bár Tenzoval sok csatát együtt harcoltak végig.

– Neked jobb így – morrantotta Tenzo, látva harcostársa arcát. Igen, neki jobb, ezt Kagawa is tudta, és titokban megkönnyebbült. A többiek nem szóltak a kedvezésért, bár hátul állni szégyen volt, de túlélni is ott lehetett a legjobban. Mindenki tette a dolgát, azzal volt elfoglalva, amivel megbízták. Ha morogtak is, magukban tették, kívül az arca sem rezdült senkinek. Meglehet egy öregedő, szegény szamuráj egyszerűen nem fontos a jó erőben lévő többieknek.

Valaki nézte. Ahogy felemelte a fejét, Joshi tekintetébe kapcsolódott az övé. A fiatal szamuráj szeme megrebbent, komolyan biccentett. Kagawa fogadta a köszöntést, és visszabiccentett. Joshi elfordította a fejét.

Kiáltozás támadt a jobb szárnyon, és nemsokára kardok pengése hallatszott el hozzájuk. Mind arra figyeltek, várták, mi a parancs, oda vezénylik-e őket, vagy állva maradnak. A sógun azonban ravaszabb volt, mint várták, mert a hátukban is idegen csapatok tűntek fel, és ordítva rohanni kellett, aztán pedig csapni, öklelni, megállni…

Nem tudta Kagawa mennyi idő telt el, már három párharcból került ki győztesen, de társai újra és újra összezáruló sorai megint elvágták az ellenségtől. Amint leeresztette a karját, a háta égőn fájt  és a ritmusra szinte egyáltalán nem tudott ügyelni. Amint csökkent a légszomja, benntartotta a levegőt, kifújta, várt, beszívta, ahogyan még régen tanulta.

Megint szétnyílt előtte társainak sorfala, és a résen betörtek a szürke szamurájok. A fiatal harcos, aki ott termett, Kagawa előtt felrántotta kardját, majd villámgyorsan gyomorba rúgta az öregedő szamurájt. Az csapásra számított, és előregörnyedt a zsigereibe robbanó lábtól. A feje fölé akarta emelni a kardját, biztosan tudta, hogy a nyakára fog érkezni a következő csapás, de érezte, hogy iszonyúan lassú. Csendülés hallatszott, majd a hang, ahogy a bambuszpáncélt átdöfi a katana, és fájdalmas kiáltás.

joshiJoshi állt szétvetett lábbal Kagawa felett, és lerúgta a kardjáról az immár haldokló ellenfelét. Az öreg szamurájt elöntötték az érzések, szégyellte, de könnyek borították a szemét, és egy pillanatra ledobta volna a páncélját, hogy egyszerűen az erős Joshi karjaiba vesse magát, és hagyja, hogy az kivigye a vérzivatarból őt.

Ehelyett Joshi lehajolt, benyúlt Kagawa hóna alá, és talpra segítette őt. Mutatta, vessék egymásnak a hátukat, és úgy küzdjenek. Az öreg megfeszítette belül magát, már szégyellte az előbbi elgyengülését, és összeszorított foggal készült a küzdelemre. Az arcvonal széthullott, mindenütt párbajozó szamurájok küzdöttek.

Délutánra eldőlt a csata, a sógunt visszaverték, szabad volt az út Edoba. Másnap indulni akart a vezérkar, de aznap a katonák kipihenhették a fáradalmaikat. Kagawa megkereste Joshit, aki épp Tenzoval beszélgetett, és még néhány szamurájjal. Kagawa a kardjára támaszkodott, és nem törődött vele, hogy mindenki látja, milyen görnyedten jár.

– Joshi, köszönöm – hajolt meg az ifjú harcos felé az öreg szamuráj. Megrándult, de lassan kiegyenesedett.

Joshi szerény kis mosollyal felelt:

– Mind megöregszünk, nem? Jó, ha van segítség.

Tenzo komoly tekintettel nézett Kagawára:

– Nem gondolod, hogy abbahagyd? Talán le tudnál telepedni valamerre. Omashi szama most, hogy így állunk, biztos elbocsát a szolgálatából, ha kéred. Tégy, ahogy akarsz, de nem szégyen a kellő időben váltani.

Kagawa hirtelen úgy érezte, súly gördül le a melléről. A félelem a szégyentől, a többiek megvetésétől. Elöntötte a vágy a nyugalom, egy másik élet felé.

– Meggondolom, Tenzo szan. Elgondolkodom rajta – válaszolta.

 

 

;-)

Zoli

Ariadné fonalán 14. rész (Némi muníció. Olyan küzdelmekhez, melyekről sokszor nem is tudunk.)

Hevesi Krisztina: Szex a psziché labirintusában XIV. 

hevesi31

Hevesi Krisztina

„Modern kultúránk előbb lerombolja nemi életünket, majd kínál rá „megoldást”.” Így foglalja össze Kriszta a médiából ránk zúduló hatásdömpinget. Olyan szereplőket látunk, akik sugallják, hogy a szexuális életük pazar, velük minden rendben, és mi önkéntelenül hasonlítjuk magunk. Elhisszük, hogy gondunk van, csak mert nem mindig szuperál vágyálmainknak megfelelő tökéllyel a szexuális életünk, nem kapunk annyi érdeklődő figyelmet, mint szeretnénk – és máris készséges vásárlói vagyunk a legkülönbözőbb termékeknek, amelyek mindezen mesterségesen támasztott igényünket hívatottak beteljesíteni.

Férfiaknál elég a külső nemi jelleg hangsúlyozása, nőknél: romantika, hűség, család, és kutya. Így működik ez. Sokan mondják, s itt Kriszta is, hogy a médiából és a reklámiparból érő vizuális ingerek rontják a nők önbizalmát. Az ideális fogalmát nagyon leszűkítik, s a férfivágyakat is abba az irányba vonzzák. Ezáltal csökken az átlag nők felé irányuló figyelem és elismerés, s a nők sokasága érzi értéktelenebbnek magát. S az ipar reagál erre: ontja a megoldásokat a felnagyított bajainkra. Tipikus ilyen „probléma” a narancsbőr. Egyidős az emberiséggel, ám korunkban vált óriási gonddá. Részemről: az exemnek is volt, mégsem zavart különösebben. Másért váltunk el.

Nagyon tetszik a kép, jót mosolyogtam rajta, amikor Kriszta leírja, hogy a strandon mit néz a férfi? A nő alakját, mozgását, kisugárzását. És a nő? A másik nő cellulitiszét! És ez sokszor tényleg így van. Tapasztaltam. :-)

Nagyon elterjedt kultúránkban a folytonos testkarbantartás, a vonzó külsőn való szüntelen ügyködés. (Bár szerintem sokan nem teszik, vagy  nem csinálnak igazán nagy ügyet belőle.) Ugyanakkor kultúránk (melynek meghatározó része a reklám, hiszen szüntelen elénk furakszik: otthon, az utcán, és a boltokban is) ellentétes üzenetekkel bombáz: élj a mának, fogyassz! Olyat, ami kielégít és hízlal. Másrészt a fogyasztó termékekből, melyek kompenzálnak. Vagyis éljünk mégis tudatosan, egészségesen.

Érdekes fogalmat vezet be Kriszta a belső test és külső test révén. Előbbi a valódi egészségi állapot jelzője, pl. a rejtett vashiányé, vitaminhiányé is; utóbbi – amilyennek látom és láttatom magam – karcsú, izmos, fitt.

És: félünk az öregedéstől! Fiatalság imádatban élünk, mintha a korosodás nem a kiérlelt bölcsesség és béke állapota lehetne. Vagyis egy kívánatos állapot. Már ha arra fordítottuk az életünket, amire kellett. Így alakul aztán ki az agism (ejtve kábé: édzsizm(us)) a bakfis kor sovinizmusa, mivel az ideált (szép, fiatal és egészséges) ők testesítik meg, és aztán minden más kort viszolyogva kezelnek.

Elképesztő. A kis zöldfülűek.

Egyébként ez az édzsizmus a fiatalokkal sem bánik jóságosan, ha eltérnek az ideáltól. Itthon végzett felmérés szerint a megkérdezettek 76%-a változtatna a külsején, ha tehetné. Egyre inkább mások véleményeiben élünk, „azok vagyunk, amit másokban el tudunk hitetni”.  Micsoda belső rabszolgaság ez!

Érdekes jelenség a sexercise – é. A szexet is építsük be a mindennapi edzésprogramunkba, így kalóriaemésztő hatására is számíthatunk, ha a mozdulatokat helyesen végezzük. „Ennyit a buja erotikáról” – Kriszta szerint. És szerintem is. KO, ez padló nekem.

hevesi32Nem állom meg, ide kell írjam, hogy milyen érdekes amiről Kriszta ír: filmeken középkorúak szeretkezéseit sose látjuk. És tényleg! Fiatalok együttlétei, tilosban járó szeretőké is – ez rendben van. Menő. S mit sugall? Hogy jó szex kirárólag házasságon kívül lehetséges – és a fiatalok priviléguma. De most nem ezt sugallja?

És rosszabb, hogy ez sokszor hat ránk, valóságosan. Vagy testi tökéletlenségeink miatt aggódunk (főleg a nők), holott azok a partnert legtöbbször nem is igazán érdeklik, vagy lemondunk életünk egy fontos szeletéről. Pedig a cölibátus a felszentelteknek kötelező. Átlagembernek nem, sőt javalt az ellenkezője. (Igaz, házasságon belül.)

Álítólag akár félórányi tévézés is rombolhatja az önértékelésünket. Évtizedekig tart, míg belül felépül bennünk, hogy a filmesek a hatás kedvéért szinte mindig túloznak. Nem a hétköznapit láttatják, azért, hogy ámuljunk. Én meg is értem, hisz pont azért nézünk filmeket, de ezt jó meg is fogalmazni. Pl. tiszta zsenik lennének a film főhősnői, ha tényleg makulátlan frizurával és karcolás nélküli körömlakkal kerülnének ki egy több hetes sivatagi üldözésből, vagy le a kalappal az előtt a férfi főhős előtt, aki tényleg olyan könnyen dobja oda az életét a nőért, mint ahogy kimondjuk: bikkmakk. Szerintem az ilyen ember valójában pszichiátriai eset. Mer: mér’ nem akar élni? Rendesen ezek K kemény döntések. Nem úgy hozzuk meg őket, mint ahogy tüsszentünk. Bár az őszinte és szükséges önfeláldozás engem is lenyűgöz, mint minden egészséges mentalitású embert.

Röviden: a nők mindig tökéletes külsejűek a filmeken, a férfiak pedig lehengerlő teljesítményűek. Fizikai és erkölcsi értelemben is. Egyébként én miattam legyenek, csak jó tudnunk, hogy az életre alkalmazva célszerű a láttottakat legalább hárommal elosztani. És ez így is tökre működik és jó és megfelelő.

Általában azonban nem ezt tesszük. Fel akarunk nőni ahhoz, amit láttunk, megfeledkezve, hogy a színésznőkön akár órákat dolgoznak a sminkesek forgatási naponként, és a férfi lenyűgöző attrakciói mögött akár száz felvétel is lehet, míg azt olyanra hozzák össze, amilyent a rendező megálmodott. Vagyis hogy a mese – tényleg mese. De mi felnőni akarunk, és ezért vásárlunk. Szépségipari és teljesítményfokozó szereket.

Kimutatták, hogy a férfiak (igen, én is, nem vagyok rá büszke, de ez ösztönösen működik – ezért kell tudatosnak lenni) az átlagnál csinosabb nők képeit nézve a saját partnerüket jóval kevésbbé értékesnek, magukat pedig pechesebbnek tartják. Így jár, aki csak reagál és nem gondolkozik. Ez a cikk is ezt segíteni íródott.

A férfiak szexuális vágyát elsősorban a látvány indítja be, míg a nőkét a hangok és érintések. (Avagy kik sikoltoznak rockkoncerten teljes extázisban? Talált, süllyedt – a csajok. ;-) ) Ha viszont irreális képekkel „vesszük körbe” a férfiakat, akkor ezzel közvetve a párkapcsolatokba avatkozunk bele. És nem igaz, hogy a nők isszák meg a levét ennek. Az elején, meglehet, jobban. Idővel azonban mindenki issza.

Persze mindenre van kultúránkban „megoldás”. Az átállított férfipotenciálra mi? Pornó! Elképesztő bevételt hoz, az USA lakói évi 10-14 milliárd dollárt költenek szexipari termékekre. Élcelődjünk kicsit: van a filmek mellett műszűzhártya, lökésszámláló péniszgyűrű, és Örömódát játszó vibrátor. Népművelő hatása vitathatatlan. (Kriszta poénja. Köszi művésznő, ott volt! Ha ilyen előadó is vagy, akkor igen jól csinálod.) 

És akármilyen lusta is vagyok, ennek a fejezetnek az utolsó bekezdését szóról szóra idemásolom, mert kár lenne tömöríteni:

hevesi 33

Gyerekes  technikájú és  nagyon kifejező kép

„E „megoldások” megítélése változó, azonban napjaink abszolút listavezetőit, a szexfilmeket tekintve folyamatosan újabb és újabb kérdések merülnek fel. Most e helyütt csupán a párkapcsolati hatásokra utalva: egy átlagos pornófilm megtekintése után közvetlenül a férfiak inkább gondolják azt, hogy a nők is élvezik a szexuális erőszakot (hiszen hogy visonganak közben örömükben…), jobban egyetértenek a szexista, a nőket leértékelő, alacsonyabb rendűnek tekintő nézetekkel (lásd férfidominanciát sugalló szexuális helyzetkialakítások és jellemzően alárendelt vagy szolgáltatói női szerepek: titkárnő, pincérnő, ápolónő, diák) kevésbé érzik magukat szerelmesnek a párjukba (egoista, vad és izgalmas szex kontra szerelem), és kevésbé látják szexuálisan attraktívnak, vonzónak saját partnerüket (így persze nehezebb is megkívánni) (Bob Gass, protestáns igehirdető dettó ugyanezt állítja). Kultúránk fiktív képei, jelenetei tehát elveszik tőlünk természetes működésmódunkat – majd az általuk kínált orvosság nemritkán „gyógyszerfüggőséget” okoz, internetes szexaddikció kialakulásához vezet. Túladagolás esetén feltétlenül…”

És ott a pont. Folyt köv.

;-)

Zoli és Kriszta

Beszélgetés Toplak Zoltán mentálhigiénés szakemberrel

A férfivá válás nehézségeinek talaján kibomló férfiellenes sztereotípiák problémáiról, a két nem párbeszédének fokozódó nehézségeiről, a feminizmus és a férfigyűlölet aggasztó jelenségéről és a férfimozgalom szükségességéről egyaránt szó esik ebben a beszélgetésben, amellyel elsősorban azokat kívánjuk megszólítani, akik a mainstream média elfogultságának köszönhetően mindeddig nem sok gondolatot olvashattak, halhattak a férfiak társadalmi problémáival kapcsolatban.

A videofelvétel ezen a címen szabadon letölthető, megosztható, továbbá közösségi és videomegosztó oldalakon egyaránt tovább publikálható a Creativ Commons licensz alábbi feltételei szerint: To Share, Share Alike, Attribution, Noncommercial, Derivative Works.

ShareShare-alikeAttributionNon-commercialNon-derivative

Ariadné fonalán 5. rész

Hevesi Krisztina: Szex a psziché labirintusában (V. rész)

fiúlányNos, Hölgyeim és Uraim! Mit gondolnak, mi az első kérdés amikor a baba megszületik? Legtöbbször: „Fiú?” esetleg: „Lány?” S csak ezután: „Egészséges?” Beza! Ilyen fontos a nemiség az életünkben! Messze többet jelent, mint: SZEX. Rengeteg minden más kapcsolódik hozzá, ahogy Verner atya szokta mondani (SVD, lelki vezetőm) „Bár emberek mind, de a nők tetőtől talpig nők, a férfiak tetőtől talpig férfiak. Nem is lehetnek mások.” Még defektekkel is azok vagyunk. A defektjeink is tipikusan férfiasak és tipikusan nőiesek. NAGYON kevés, ami beláthatóan eltér ettől a mintától.

Belülről programozottan nyílik ki, és bontakozik szexualitásunk, még mikor egyáltalán nem vagyunk ennek tudatában, akkor is. Más neműek társaságában testünkben különböző reakciók indulnak be, kisimul a bőrünk, vérrel teltebbé válik, csillog a szemünk, a tartásunkon javítunk – készülünk az erotikus jellegű interakciókra. Tudattalanul demonstráljuk, hogy szaporodóképes partnerek lehetnénk. Pl. a kisfiúk is a nagymama és barátnői előtt, akik persze reagálnak is erre: hangos, kedves nevetéssel. És a kis lovag első sikerét elérte a nőknél.

zapazanyaA kezdetektől szívjuk magunkba az intuitív tudást, hogy apa és anya között más a viszony, mint a többi ember között. Pl. apa időnként ráüt anya fenekére… és anya sikkantva megugrik erre és nevet. Apa ezt mással nem csinálja… egyszer véletlenül a villamoson a kézfeje hozzáért egy néni fenekéhez, és olyan pillantást kapott érte…

Szexuális énképünk bonyolult építmény. Nagyon sokat számít, mások hogyan reagálnak ránk. Ebből építjük fel magunkat – magunkban. A nonverbális jelek rengeteget nyomnak a latban – feltéve, hogy nem racionalizálunk mindent. Mert akkor mesterségesen magyarázzuk ki azokat valami megtanult gondolatmenet mentén. (Nincs vonzerőm. Csak hiszem, hogy a lányok úgy néznek rám.; Ciki, hogy nagy a mellem. Ahány fiú megszólít, mind azt akarja. stb.)

Egész múltunkból építjük fel szexuális énképünk. Apa és Anya viszonya, velem hogyan bántak ők, a kortársak, fiúk, mint leendő harcossal és szakemberrel, a lányok mint leendő fészekrakó társsal. Ez meghatározza, jelenbeli élményeinket mennyire merjük át és megélni, vagy attól tartunk, belénk épült félelmeink ördöge mikor ugrik elő, és szüntelen készenlétben szorongunk.

önmagam2Éberséget igényel pl. a felnőttektől, akár saját szüleinktől ránk aggatott becenevek, melyek saját sutaságunkat emelik ki. Belénk éghetnek ezek a „kedveskedő”, ám valódi tiszteletet nem sugárzó – igazából gúnynevek. Csak csípősségük rejtett.  Felnőttként is ezeknek megfelelően félszegen, bizonyos helyzetekben indokolatlanul zavartan, nevetgélve, elpirulva fogunk viselkedni – holott eleve semmi okunk nem volt rá. Játszmákba kényszerített, életerejükben megkötözött Föld lakókként, s nem felszabadult, gesztusaiban is őszinte, a jelent átélő Mars lakókként – Eric Berne nyomán. (Emberi játszmák)

Keresztneveink is elárulják, hogy mit vártak tőlünk szüleink. S beceneveink, hogy ebből mi valósult meg, illetve mit fogadtak el belőle. S szintén fontos: keresztnevünk egyediségünk jelzője is, s ezért sem szeretjük, ha nagyon tucat. Vagy a vezetéknév – keresztnév nem végiggondolt kombinációja: Végh Béla pl. Vagy női párja a: Bedi Lizett.

A lényeg: merjünk küzdeni az önbecsülésünkért, hogy mi tiszteletreméltónak éljük meg magunkat! Pl. nevünkön változtatni, ha nem vagyunk elégedettek vele, s a lehúzó beceneveket visszautasítani, s azokra nem hallgatni. Mint egyik ismerősöm, aki az „Öcsi” becenév helyett végül megkövetelte, hogy őt „Istvánnak” hívjuk, merthogy ez a neve. Igaza volt.

férfi12

folyt. köv.

;-)

Zoli