Címke: házasság

Munka mentsvár

Hallhattuk már többször, hogy nyaralások idején döbbennek rá sokan, amikor a párjukkal töltenek több időt, hogy mégis jó dolog a hétköznapokon elvonulni munkába. Az egyik nő ismerősöm is élt azzal a lehetőséggel, hogy 40 év után nyugdíjba mehetett. Ám otthon két dolog tört rá: az egyik, hogy úgy érezte, már kiöregedett, a másik, hogy túl sokat kellett összezárva lennie a férjével. Télen ez különösen erősen hat az emberekre, hiszen a kertben, a szabadban már nem tevékenykedhetnek. A lakás zártabb. Sőt az energiatakarékosság miatt sokan csak egy helységet fűtenek az otthonaikban. A nyári munkákkal a szabadban több feszültség elviselhető. Ahogyan a rejtett dimenziók könyv írója fejtegette, a szabad ég alatt minden feszültség jobban feldolgozható, mint zárt térben. (Különösen nehezebb alacsonyabb belmagasságú otthonokban.) Popper Péter mondta: „Legnagyobb gond a házasságokkal az, hogy túl sokáig tartanak.” A  másik fél szinte a részünkké válik. Elkezdünk vele is ugyanolyan szigorúan bánni, mint önmagunkkal. Az ünnepek idején is van 1-2 hét, amikor a párjával hosszabban kettesben van az ember. A következményeit tapasztalhatjuk a viselkedésünkben.

Mindezt tudatosítva talán jobban bírunk alkalmazkodni, elviselhetőbbé, sőt élvezetesebbé tenni az együtt töltött időket.párterápia Hiszen a mellettünk élőben is hasonló érzések keletkeznek. Amennyit lehet: mozogni, és a szabadban is lenni, hogy könnyebb legyen mindkettőnknek az élet. Jobban meg is ismerhetjük egymást, ha társunkat is rá tudjuk bírni a kommunikációra. Igaz, nem könnyű ezt elérni sok magába zárkózó férfinél.

Van erről egy kedves vicc is: Nő gondolkodik: „Jó volt a szeretkezés. Most fekszünk egymás mellett, elgondolkozva néz fölfelé. Aggódom. Vajon miről gondolkozik? Biztos a kapcsolatunkról. Ó jaj, ráncolja a homlokát. Biztos döntésre jutott. De nem szól. Csak összeszorítja ajkait. Mérlegel, számítgat. Biztos végigfut agyán, hogy már két éves a kapcsolatunk. Talán azt is észrevette, hogy egy kicsit meghíztam. Nem szól semmit. Csak néz felfelé szigorú arccal…”
Férfi gondolkodik: „Ott a plafonon az a légy. Mászkál. Vajon hogy a francba nem esik le?”

 

Kati

Örül nekünk az Atyaisten, vagy … örül nekünk az Atyaisten?

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Velünk ünnepel? Értékeli tisztes és gazdag örömeink? Vajon megérti bánatunk? Ember arca van? Hol tette első csodáját az emberarcú Istenfiú? Egy mennyegzőn, mint ez itt, csak az Kánában volt. S mi volt a csoda? A vizet borrá változtatta, hogy örülhessen a násznép. És nem járt körbe, ellenőrizni, ki mennyit iszik! Bár a részegeskedés ettől még helytelen. De néha-néha azért be lehet rúgni. Egyszer-kétszer… Nem kell ám orrvérzésig jónak lenni!

 

szmájli1

 

Zoli

 

 

Csábítsd el!

A szokásos védőoltás,mielőtt szakadéktúrára megyünk. Keresztény lap, ez van.

A szokásos védőoltás,mielőtt szakadéktúrára megyünk. Keresztény lap, ez van.

Kedves fiatalkorúak 18 – on innen és túl! Ha úgy gondoljátok, ezekről nem helyes semmilyen formában beszélni, de mégis elolvassátok a cikket, picit figyeljetek a stílusra, köztes beszúrt tartalomra, a botrányos (nak tűnő) részeken túl! Ha ez sem győz meg, ezek a cikkek nem nektek valók. Tessék nem olvasni! Ha károsnak tartjátok, küzdeni ellene! (De jó lesz nekem…)

A cikkek olvasása, kép nézése közben kísértést élhettek át. Ez egyéniség és életmódfüggő, de veszélye van. Böjt, testgyakorlás, hideg vizes zuhany, a természetben járás, hosszú séta, a gondolataitok elterelése, jó társaság, semlegesebb örömforrások, egyszerű munka, ami koncentrációt igényel, mind segíthet. Ne vedd félvállról a tisztaságot, mert az önkielégítéstől is lehet függővé válni, elvégre a jobb kezed mindig „kéznél van”. A gyors orgazmushoz is hozzászoktathat, ez fiúknál gondokat okozhat, mert a korai magömlés azért nem kellemes élmény. Megoldható, de nem kellemes.

Ha túl erősen hat rátok, nem értetek dolgokat, akkor beszéljétek meg egymás közt, partnerrel, baráttal, szülőkkel! Tudom, hogy 18 alattiak is fogják olvasni az ilyen cikkeket. Ha még mindig gond adódna (ez csak hosszabb távon derül ki) még mindig nem vagytok segítség nélkül! Orvos, pszichológus, pszichiáter, pap és lelkész/nő áll rendelkezésetekre.

Beszélgessetek, de olyanokkal, akivel őszintén mertek! Nem buszon, kocsmaajtóban, vasúti megállóban, ahol előzetes információ nélküli, sokszor jó szándékú emberek értik félre a témát, mert lehetetlen, hogy ne értsék félre. Nincs megfelelő előzetes információjuk. Olyanokkal beszéljetek, akiket ismertek. Akikben bíztok. (Így is lesz néha meglepi, de hát aki él, az kockáztat, fejünkre eshet a tégla, mint tudjuk…) Mert az élményeiteket kell elmondanotok, és lehetnek olyan mély élmények, vagy nehezen érthetők, amelyeket tapasztalt lelkivezető (nem feltétlen pap), pszichoterapeuta, stb. tud helyrerakni segíteni! Mert Te dolgozol magadon! A másik csak segít. Ez ma már alapszabály, amelyik segítő nem így segít, azt a szakma, ill. a lelkészi/lelkésznői, papi testület előbb-utóbb kiközösíti. Már ha nem hallgatnak az okos szóra.

Természetesen hsz-ben is kérdezhettek, de én csak mentálhigiénés asszisztens vagyok, a szakmai kompetenciám behatároltabb, mint egy orvosé vagy papé. De ha tudok, segítek. Mást nem, tovább terelni, kinél van valódi segítség, melyik irányba ajánlott tovább kutatni.

;-)

Zoli

A cikk:

Itt már sínen vannak a dolgok...

Itt már sínen vannak a dolgok…

Én a tartós párkapcsolatokban hiszek. Megértem kamasz, vagy kamaszos lelkületű férfitársaimat, akik szexuális hatalmukat azzal akarják megtapasztalni, és megmutatni, hogy minél több jó nőt hódítanak meg, esetleg ráveszik őket, hogy hármasban, és egyebek.

De így intimitás nem tud kialakulni. Mert annak feltétele az állandóság, a megbízhatóság, az, hogy számíthatok a másikra, mellettem áll, igazán és mélyen elengedhetem magam lelkileg is, teljes valóm felvállalhatom mellette. És nem csak a férfi a nő mellett, hanem fordítva is. Nagy kísértés nekünk, férfiaknak, hogy saját potenciákba legyünk szerelmesek, mindent veszni hagyjunk egyetlen lenyűgöző tervért, egy szédítő alkalomért, ezer afférunk legyen a nőkkel, a kalandot hajszoljuk, de közben elhanyagoljunk egy illékony és állítólag 21 gramm súlyú részünket: a lelkünket. Annyi, mint a sóhaj, könnyű elhessegetni, de megszüntetni nem lehet. És ebben rejlik az ereje. Minden játékunkat lejátszottuk, minden kalandba belefásultunk, és ő még ott él, és ott vár. Hogy érezzünk, sírjunk, együtt érezzünk, hogy kötődjünk, de végre úgy igazán, hogy megosszuk a szívünket, és kérjük másvalaki szívének felét; hogy végre az egész tortát akarjuk, ne csak a krémet a tetejéről, hanem az égettjét is, alul. Mert már azt is képesek leszünk szeretni, pusztán mert HOZZÁ tartozik. Szóval én intimitáspárti vagyok, amikor a végén már csak azt nem tudom róla, ami Istenen kívül másra nem is tartozik. És ő velem ugyanígy.  Benne én, és bennem ő. Na, ez eltart egy darabig, míg ide eljutunk, de már az úton levés is gyönyörűség.

 

Az egyes számú spontán elismerés: nevet. (A kettes: enged; a hármas: jó volt neki.)

Az egyes számú spontán elismerés: nevet. (A kettes: enged; a hármas: jó volt neki.)

Hétköznapok.  Majdnem mindig a szívével kell kezdeni. Tegye le terheit, gondjait, bánatát! Nevettesd meg! Nem vagy mókamiki? Végy elő egy zseb viccgyűjteményt, mond meg bátran, hogy vidámmá akarod tenni, és olvass fel pár viccet! A szívét máris biztos eltaláltad.

Bókolj! Ne sablont! Ami akkor éppen vonzó rajta. Szokatlan dolog is lehet. Én egyszer egy nőnek, aki tetszett, azt mondtam, hogy ő olyan „tömör”. Nem értette. Én meg nem tudtam elmagyarázni, hogy energikusnak és tömören keménynek látom, mint egy kis gumilabdát, amit ha a földhöz kennek, akkor is rögtön továbbpattan. Nem számított: elhitte, hogy valahogy számára is szokatlan módon lenyűgözött.

Jöhetnek az érzékek. Masszírozással tipikusan jó indítani, közben lehet vetkőztetni, és olajokat, krémeket használni. Innentől már tudnia kell, mit is akarsz. Csábítunk, nem behálózunk. A leitatás messze felejtős, de becsiccsenni szabad. Lehet puszilni az ujjakat, masszírozni a lábfejet, de a társad érezze magát tisztának, mert ez egy nőt sokkal jobban zavar, mint egy férfit. Akár játékosan (pl. bekötött szem) akár átlagos módon, de gyümölcs, desszert, hab: nyakról, szájról, karról, főleg a belső oldalról, ott érzékenyebb. Vajon mennyire lehet szép és szexi, ha a társad keblét csak két tejszínhabpötty takarja?

A nő legfontosabb szexuális szerve: a bőre. Ősöreg tipp: tollal simogatni – ez lehet higiénikus toll is, de legalább garantáltan tiszta. Vagy ajakkal, nyelvvel. Vajon mennyire érzi, hogy szereted, ha szó szerint végigcsókolod az egész testét? Közben kis szüneteket tartva, hogy aztán annál inkább folytathasd. Ezt hívják a katonaságnál kumulatív (összeadódó) hatásnak. Hmmm? Tudományosan szerzünk örömet a szeretett nőnek? Mindent a célért! Hát csak élvezze férfitudományunk gyümölcseit, érte is dolgozunk, elvégre. Nagyon romantikus pl. vörös rózsa szirmával megcirógatni ott, a combok közt. Igen, ott: nagyon közte. Nem én találtam ki, úgy vettem át mástól. És a combok belső oldala szintén érzékenyebb! Cirógatásra, de finom karmolásra is! Kis fájdalom is lehet kéjes, és borzongató. Ssssz, olyan ördögi.

Nem, az őskáoszt itt nem mutatjuk meg, majd megnézed szépen élőben! Utalni azért utalunk rá...

Nem, az őskáoszt itt nem mutatjuk meg, majd megnézed szépen élőben! Utalni azért utalunk rá…

Gondolkoztatok, hogy a belső szeméremajkak miért olyan szabálytalan alakúak? Lehet ennek valami köze az őskáoszhoz, ami rögtön beindítja a férfifantáziát, hogy ő ebbe új életet, alakot, rendet akar belevinni? Csak jár az agyam, kicsit mellétrécselek. Mert a külső ajkak nagyon szépek, szimmetrikusak. Hopsz, egy érdekes talány, amit mégis inkább megtapasztalni akarunk, semmint agyalni rajta. Talán utána. Mond neki, tudni akarod, milyen az íze, ott, középen! És egy csomó ízt oda lehet vinni, de óvatosan, mert ő ott befogad, meg ne betegedjen!

Szívogattátok már az ajkait? Felül. Igen, a száját. Olyan birtokló. Huhh! Lehet a nyelvét is, vagy körbesimogatni a te nyelveddel az övét. Jó kis családi baciállomány cserélődjön csak! Le az egészségtelen higiénével, éljen a tisztaság! Abban mindig van némi piszkosság, de főleg sok szeretet.

Figyelj rá! Nincs kielégíthetetlen nő, csak figyelmetlen pali. (Na, jó, ez néha nem igaz. De csak néha.) „Akkor dógoztál jól, ha a nőnek megvót.”  De a cél nem az orgazmus, hanem az őszinte, elfogadó és így kikerülhetetlenül intim együttlét. Az orgazmus a juticsoki. Általában úgyis meglesz. Nekünk, fiúknak ritkán bonyolult. Ha a csapat együtt akar haladni, a legkisebbhez méri a tempót. Vagyis az együttlét hosszát a nő határozza meg, mert az ő orgazmusa összetettebb. Szerintem a legjobb elmenni, ha neki már megvolt. Akkor könnyű tűzzel ingerelni. Prütty-prütty után már kevésbé izgató a mégoly szeretett és vadító kedves is.

 

Együtt egy ilyenben? Egy évben egyszer, csak összejön.

Együtt egy ilyenben? Egy évben egyszer, csak összejön.

Néha ünnep. Váratlan kirándulás, amikor az egyetlen dolga, hogy rád bízza magát. De akkor tudd, mit szeret, és hol, mert ne a fancsali képe legyen a meglepetés – neked. Vagy: a szomszédok mind tegyenek ki egy piros szíves papírt az ablakba a nevével, amikor hazajön a munkából; a focistadion közvetítőjén egy nagy szív mellett, egy neki szóló szerelmes üzenet jelenjen meg; a troli bemondója közvetítse a te szerelmetes igéidet két megálló közt; egy héten át minden nap találjon valahol (szennyeskosár, ruháspolc, kenyeresláda, szemetes teteje, dolgozótáska, autó volánja, hűtő ajtaja, stb.) valami kedves és/vagy szexi üzenetet. Ha nyilvánosan vallasz neki szerelmet, tudd, szereti – e ha váratlanul egy jelenet főszereplőjévé válik! Láttam már szégyenében majd elsüllyedő asszonykát, holott szerelmetes ura mindössze zenészt, vörös rózsát, pezsgőt szerzett, és a szomszédságot, azok vendégeivel együtt hívta meg, mikor ő térden állva vallotta meg olthatatlan szenvedélyét neki.

Valamiért valamit.

Valamiért valamit.

Utolsó tanács: ne tedd teljesen önzetlenül! Megszokja, és nem értékeli. Ne csináld állandóan, (fojtogató lesz) és egy idő után, miután elég sokat befizettél az érzelmi bankba, közöld, te mit szeretnél. Jártasd ezen is a fantáziádat! Extrémebb szex? Ez tág fogalom, a popsitól, pusztán orálison át, sokminden belefér. Szexuális (kétszemélyes, bár ha mások kötélnek állnak, lehet több személyes is, de ebből akkora kavar lehet, hogy én ezt valójában nem tanácsoltam, csak megemlítettem. Hidd el, jobb nem bevonni ebbe az intim szférába másokat! De mindenki maga tudja, mit kockáztat, utólag azonban már késő sírni. Gondold meg: a legjobb haverod nője nagyobbat élvez alattad, mikor négyesben vagytok, mint vele! Hogy lesz tovább? De ez a cikk felnőtteknek íródik, akik állítólag tudják, mit csinálnak.) szerepjáték, akár jelmezekkel?

Mélyebb megértés, több áldozat, pl. kevesebb karrier, több veled töltött idő? Több a családdal töltött idő? Kövessen ő téged a te hobbidba, még ha ehhez tanulnia is kell, és új készségeket elsajátítani? Viszont támogató, bénázásait is felvállaló jelenlétedben biztos lehessen! Vagy a háztartás legyen inkább az ő gondja? Több idő neked a haverokkal? (Otthoni kötelességek letudása után.)

De az érzelmi bank soha ne ürüljön ki, (közös, kellemes, romantikus élményekkel, és hétköznapi szeretet cselekedetekkel lehet feltölteni, no meg őszinte, szerető beszélgetéssel, és hát, ha segítesz neki, az ő feladataiban. Pl. akár munkahelyiekben is. Lehet olyan munkahelye.) és a szexualitás ne rögzüljön olyan elemeken, amelyek inkább különleges kipróbálásra valók. (Kivéve, ha mindkettőtöknek tökéletesen megfelel. Csak azért másnap be tudjon menni a munkahelyére. ;-) ) Mert megborulhat a hajó. Akkor is van segítség, de szépen orvoshoz, szexuálpszichológushoz, pszichiáterhez, önismereti trénerhez kell menni. Amíg kellő bölcsességűt nem találtok. Mert nem mindegyik van a helyén. Bár nagy baj, azért úgy tudom, nincs velük. Segítséget kérni, amikor szükséges, a közhiedelemmel ellentétben, ugyanis nem szégyen.

Valójában helyénvaló és bölcs dolog.

;-)

Zoli

Nekünk való, ha te is jó párkapcsolatot akarsz. Csajok! Az uccsó húsz perc főleg a tiétek…

 

 

 

 

 

 

 

 

Rém egyszerű, kicsit túl egyszerűsített. Mégis felszabadító. Mark Gungor, akárcsak a Biblia, elismer minket férfiként, a nőket nőként. Miért a pornófilmekben a sok hatalmaskodás a nők felett? Mert pipogya nemzedék vagyunk. Önállóság, bátorság, saját célok (melyek a közösségnek is hasznosak), kockázatvállalás nélkül. Hát megjelenik a meg nem élt erő ott, mint a középkori kódexek oldalán a obszcén szexuális ábrák. Egyháziakén is. Az Élet élni akar, és utat keres magának. Ha nem teheti természetesen, egészséges módon, hát hat a tudatalattiból, sötéten, viszolyogtatón. Mint az a szerencsétlen flótás, aki csak teljesen megkötözött nővel volt képes, és csak az volt meztelen belőle. Vajon mennyire ismerte őt el az anyja férfiként? Vajon az apját mennyire tisztelte az anyja?

Mindegy: Mark abban segít kicsit: mi a módja a természetes és kellően szabad, hosszútávú együttlétnek?

 

;-)

 

Zoli

Derekasan küzdő nők (vendégcikk)

A cikk eredetije a Talita.hu-n jelent meg, és Rajmon Viktor írta.

Derekasan küzdő nők

Írta: Rajmon Viktor
elvalt_no

Aki még küzd válás utáni benső sebeivel

Egy jó barátnőm 30 éves osztálytalálkozón járt, és megosztotta velem élményeit. Úgy látja, az idő múlásával egyre világosabban megkülönböztethetők a boldog és révbe ért asszonyok (férfiak is persze) és a „többiek”.
A „többiek” közt sok a társkereső egyedülálló, néhány „megrekedt”, aki még mindig rövid úton becsiccsent a találkozón, és így nem tud részt venni a többiek értelmes és örömteli együttlétében. Kevesen vannak a nehézségeken, kudarcokon túljutott, sorsukat hittel vállaló, ezért a többiek számára értékes-érdekes nők, akik reményt sugároznak a küzdőknek és az „elveszetteknek”.

A révbe ért derék asszonyi létről vannak klasszikus, szép Igék (Példabeszédek 31,10-31), és jó ezeket tudatosítani, terjeszteni. Most mégis inkább a „hátramaradókra” fókuszálok, akik egyben sorstársaim is.


Az ÉLET még el sem kezdődött

Ma túl a negyvenen is van olyan nő, aki még csak készül az ÉLET-re, de még nem vágott bele igazán. Lehet, hogy az el nem köteleződés jól begyakorolt sémáit – hosszú, félig igenelt, ezért óhatatlanul kudarcos kapcsolatokat, társakat – nehéz meghaladni. Nehéz a fájdalmaiból, félelmeiből kikecmeregni. Az is lehet, hogy a túl erős szülői kapcsolatok, a leválás nehézségei jelentenek még mindig akadályt. Vagy a túl magasra tett léc, amiről aztán nem is lehet tudni, hogy mégiscsak a helyén volt / van-e, és pont az az egy ugrotta / ugorja-e majd meg, akinek készült.

Mi is fogja igazán elhozni az igazi társat, az elindulást? Ha a korábbi évek a reális önértékelés és emberismeret útjain haladtak, és a kialakult helyzetet is reálisan látja (a családalapítás, a leendő társ meglelésének speciális lehetőségeit és nehézségeit, például az elvált, sebzett, csatolt alkatrészekkel „szerelt” társ buktatóit), vagy a „harmadik út” (a társnélküliség) elfogadott a számára, akkor még van remény a révbe érésre.


Befagyott házasságban

Érzelmileg magárahagyottan

Érzelmileg magárahagyottan

Együttérzésre méltók azok az asszonyok, akik küszködnek az intimitásában teljesen befulladt, befagyott házasságban. Akár úgy, hogy egy súlyos betegség vagy párjuk tartós elfordulása bizonytalanná tette a jövőjüket, akár mert masszív neurózisban (esetleg pszichózisban) tengődik a kapcsolat. Tapasztalat, hogy a megtartó közösségek kezdeti segítő szándéka is sokszor „kifárad” a reménytelennek tűnő helyzetekben, és az egyébként is rendkívüli terhet hordozó nő (család) még inkább elszigetelődik, magára marad. Nagy-nagy hősiességet és akár életszentséget lehet szinte kitapintani itt egy-egy női sorsban. Akik hittel átszenvedik ezt a tisztítótüzet, azok nagy mélységű, gyógyító erejű személyekké válnak.


Az „elbukottak”, elváltak

Végül itt vannak az „elbukottak”, a keresztutat járók – az elváltak. A válás a legmélyebb veszteségek egyike, a legkomolyabb gyászmunka, amely nem akármilyen lelkierőt, lelki érlelődési készséget és türelmet igényel.


A negyvenesen új kapcsolatra vágyó nők két csapdába esnek leginkább:

Lesz igazi találkozás?

1. Néha az a gond, hogy nem a súlyán kezelik a problémáikat. Gyökeres gyógyulás, kiengesztelődés, kiérlelés nélkül biztos a következő kudarc és seb. Szükséges és jó, hogy egy új kapcsolatra megvan a vágy és a készség, de a mélyebb elköteleződés valahol fennakad a korábbi hiányok, sebek zátonyain. Az újrakezdés túlzottan „realista”, én-központúan akaratvezérelt: „nekem, a családnak, szükségem van a férfira”. De nekem nem kell dolgoznom magamon, nem kell megváltoznom – csak egyszerűen nincs meg még az „emberem”.
Az egyházi státusz „rendezése” – különösen a nem katolikusok számára – sokszor szintén nem segíti elő az akadályok felismerését, pedig az tényleg a hiteles, közösség előtt is szentesített elköteleződés felülvizsgálatáról, újraértelmezéséről szólna, szólhatna. Ennek oka lehet a felszínes egyházi kötődés is.

2. Sokan vagyunk, akiknek a család, a házasság Szentség. A legelevenebben húsbavágó válság és krízis, amit az élet föladhat, annak a paradigmának a feloldása, hogy igazi elkötelezettségre, egész életre szóló, megszentelt társkapcsolatra vágytam, és még mindig nem tudom, hogyan is mondhatnék le róla. Hajótörést szenvedtem, és se a hajón nincs helyem már, se másik part nem látszik elérhetőnek. Milyen „lélekvesztőt” ácsoljak, hogy a lelkem mégse vesszen el, és milyen irányban keressek hajót, partot?
Ahhoz, hogy egy elveszett kapcsolat, társ, apa pótolhatatlan legyen egy nő számára, és minden más – nemcsak kapcsolati, de boldogulási – lehetőséget megakadályozzon, nem is kell feltétlenül vallásosnak lenni. Ez gyakran a női lét érzelmi mélységeiből, ragaszkodásából fakadó, rendkívül nehezen feloldható, rejtett női vétó minden kiútra. Nem segítenek a hitéleti közösségekben meglévő merevségek és félelmek sem – és az emiatt is hiányos segítő-támogató apparátus.
Egyelőre nincs jele kiútkeresésnek a mértékadó egyházi körökben sem. Persze vannak jó és tartalmaskezdeményezések is.
Bizonyosan lehetne nagyobb szerepük azoknak a segítő hivatásban, lelki gondozásban, akik valós és hiteles tapasztalatot szereztek az életükben ebben a nehézségben, és szeretettel kinövekedtek belőle, akármelyik úton is.

 

Kis bátorítás nektek: Bátor Hölgyek!

Van kiút?

 

Megértőbb elfogadásra, támogatásra lenne szükségük a sebzett, küzdő nőknek (is). Elkezdhetnénk talán mi, férfiak – az élet szeretetétől ihletetten – nemcsak a derék, de a már derekasan küzdő nő dicséretével is, mert rá is igaz lehet:

 

„Erő és méltóság árad róla, és nevetve néz a holnap elé. Szája bölcsességre nyílik, és nyelve szeretetre tanít. Ügyel háza népe dolgaira, nem kenyere a semmittevés. Fölkelnek előtte fiai, és boldognak mondják, ura pedig így dicséri: Sok nő végez derék munkát, de te felülmúlod mindegyiket! Csalóka a báj, mulandó a szépség, de az Urat félő asszony dicséretre méltó. Hadd élvezze munkája gyümölcsét, dicsérjék tetteiért minden helyen!” (Péld 31,25-31)

 

Igazad van Drágám! (Csak tönkremegyek bele…)

háziasszony„De hát nincs igazam? Hazajön, leveszi a disznószaros cipőjét, potyog belőle a – már bocsánat – szar, ledobja a nadrágját amoda, és kész! Hát a cselédje vagyok, hogy én pucoljam ezt ki neki? Ezerszer elmondtam, hol a helye a cipőnek, és hiába! Múltkor olyan mérges voltam rá, hogy utánamentem a fürdőszobába, és rásóztam a cipővel a fejére. Bent volt a kádban, nem tudott félreugrani.” – ismerősöm felnevet, nem örömében, inkább kínjában. Látszik, szenved attól, hogy nincs otthon olyan rend, mint amit szeretne, hogy számára megalázó feladatok elé állítja a férje. Egyszer próbára tette, a lábtörlőt nem söpörte le, hátha észreveszi élete párja az el nem végzett feladatot. Két hét után ő nem bírta tovább, morogva megcsinálta. A férfinek valószínű az egészből semmi nem tűnt föl, legfeljebb az, hogy kicsi szívének aznap este megint „fájt a feje”.

Ismerem a férjét is, rendes, dolgos, hallgatag ember. Elvált, újranősült, valahogy mindig dominát sikerül kifognia, aki mellett hallgatnia kell. Bár egy szendével talán együtt unnák halálra magukat. Nem tudom. Sokat elárul róla: amikor vásárolni voltam a párommal, és futkostam a polcok közt, hogy megszerezzem egyetlenemnek, amit éppen kért a bevásárlólistáról, ő rám nézett: „Tudom…”

Vajon neki mennyire volt megalázó, hogy egy gyengébb nő, a szeretett feleség, fejbe csapta egy intim helyzetben a cipőjével? Még visszaütni se lehet… Vajon milyen lehet egy olyan lakásban élni, ami inkább múzeum, mint otthon? Ahol a munka után kedvesség helyett ideges elvárások közé megy haza?

Istenem! Melyiküknek van igaza? Milyen lehet így élni?

Mert igazuk van a nőknek. Kell a férfi, hogy pénzt keressen, kell, hogy lovagias legyen, kell, hogy betartsa a házirendet, kell, hogy szolgálatkész legyen.

De mit kap cserébe?

Vajon nem lehet, ha otthon változna a helyzet a következőkben: nagyobb készség az ágyban,(világos, itt meg kell tanítani, hogyan tudja a férfi a nőt rávenni, hogy ő is akarja – csak aztán majd győzze a nő elviselni a sok zsongító kísérletet!) több tisztelet (s nem úgy, mint egy barátnőt, hanem, mint: Férfit), több elismerés, dicséret és hála. Esetleg elég lenne kétszer szólni, s a lábtörlőt azontúl a férj takarítaná, a cipők tisztán kerülnének a helyükre, s a viseltes nadrág nem a vasalt ruhák tetején landolna.

És a nő is elkezdené magát NŐ –nek érezni a párkapcsolatában. Akire figyelnek, akinek a lelkén finoman játszanak, és elérik, hogy önként hívja a kertjébe munkálkodni férjecskéjét, és vége legyen a „tedd szét a lábad, Gizi!” hangulatú estéknek.

Vagy, túl naiv vagyok?

;-)

Zoli

Házasságom, válásom

házasságom, válásomA Házasság! Biztos vagyok benne, hogy ez a szó mindannyiótokban más érzelmet kelt. Ez így van rendjén. Én izgalommal telve vártam e napot. Igaz fiatal, tán tudatlan, tapasztalatlan voltam e téren. Nem is volt sok párkapcsolatom, hogy megérjen bennem az e fogalomhoz kötődő érzelem. Nem is tudom megmondani miért, de vágytam rá. Jó érzéssel töltött el, hogy szeret valaki, kötődöm valakihez, felnézhetek valakire, tartozom valahová. Sajnos szüleim hamar elváltak, nem tapasztalhattam meg a teljes családi idill érzését. Volt valaki anyám mellett a mai napig is… de Ő nem az apám. Sajnos nem is igazán ismerem az apám. De! A mai napig hiányzik! És ez nagyon kihat az életemre. Sajnos sosem volt alkalmam ezt elmondani. Lehet, mikor férjhez mentem, kerestem egy férfit, akire felnézhetek, aki mellettem van. Persze a szerelem is benne volt, ahogy ez természetes. Az ember fiatal, szerelmes… házasodik. :) Ahogy kellett, így is történt. Viszont tény, mivel fiatal, (friss hús) voltam a környezetemben, az új városban, más is szemet vetett rám. És dúltak a hormonok, az érzelmek. Dönteni kellett. A volt férjem mellett döntöttem. Igen, sajnos már csak volt. Ez kb. 12 év története. Ahogy egy rendes lányhoz illik, ismerkedés, szerelem, leánykérés, házasság, gyermek. Ilyen sorrendben zajlottak az események. Mindenki boldog volt, örömmel teli, ahogy mi is. Teltek, múltak az évek. Szürke hétköznapok eleinte a szülőknél, aztán külön. Persze a gyermek változatossá tette a hétköznapokat, családi kapcsolatokat :) A szürke szó túlzás :)

Szóval mindennek az oka szerintem a fiatalság, tapasztalatlanság. Mármint amit a válást illeti. Nem így terveztem. Igazából nem is lehet tervezni az életet. Sokszor bejött: ember tervez, Isten végez. Mondás. Persze itt nem Isten végzett. Ezt csak általánosságban mondom. Pl: hétvégi buli megbeszélve, erre jön egy fogfájás… stb, stb

Ma már könnyen beszélek. Hosszú évek sora után. Nagyon sok minden történt.

Aztán kezdett a kapcsolat megromlani… ki tudja miért. Féltékenység, gyermek ellennevelése, családi behatások, stb. Külső férfiak behatása. Ezeket így nehéz leírni. Tán volt érzelem más férfi iránt is ez idő alatt. Az emberi hormonok, kémia hatása tán… ki tudja. De… az ember marad amellett, akit választott az oltár, Isten előtt, és igent mondott. Nem vagyok nagyon vallásgyakorló… sőt. De! Éreztem, hogy abban a pillanatban nem csak a pap előtt állok. Az évek alatt változott bennem a vallás iránti figyelem. Pozitív irányban. Nem feltétlen járok templomba, sőt, nem is, de ha szükségét érzem, itthon is tudok imádkozni. Mondom ritkán. És segített. Ahogy a jelenlegi párom is. Aki mindenben támogat. Sajnos a válás alatt, sőt már előtte is lelki beteg, pánikbeteg lettem. Rettenetes tünetekkel. Álmatlanság, halálfélelem, arra riadni, hogy nem veszek levegőt, rettenetes fejfájás napokig. Sokat jártam orvosomhoz különösebb képzelt bajokkal. Bár nem mind volt képzelt, mivel fájdalmakkal jártak. Sokat fogytam, a nem étkezés miatt. Sajnos idegi alapon jött elő. Egyszer mentőt is hívtak értem, mert olyan rosszul lettem. Nem kapok levegőt, megfulladok, vérnyomás 200, stb…. pánikroham. Féltem.. A háziorvos nyugtatót írt fel, nem igazán segített. A munkahelyemen leépítettek kevesebb munkaidősnek. Felmondtam… ez előtt egy hónappal kimondták a válást. Egy évig pszichológushoz jártam, aki gyógyszert írt fel, gyenge hatásút, de folyamatosan szedve segített. Nem vették észre rajtam az új munkahelyen sem. Szinte csak pár barátom tud az ügyről, még a családom se. Se a testvéreimmel, se anyámmal nem alakult ki olyan kapcsolat, hogy ezt elmondhassam. Tán majd egyszer… De egy kedves régi barátommal igen :) Nagyon lelkis ember vagyok, egy bajjal. Sajnos sok mindent inkább magamban tartok, lenyelek, gyűjtögetek. Aztán egyszer csak robban minden. Ja, és van egy már lassan kamaszkorú gyermekem. Na erről is tudnék mit írni :)

 

Blackeagle