Címke: karate

Virtus

– Utolsó öt! Ichi, ni, san… – az edző a másfél órás edzés végén, szinte rekedten a sok elkiabált utasítástól még vezényelte az ütéseket.

– Fáradtak vagytok? – állt meg az ötödik ütés után a két sor előtt. Egyik sor ütőpárnát tartott maga elé, másik ütött, de gumikötéllel tette nehezebbé az ütések kivitelezését.

– Hát… – senki nem merte mondani, hogy: „igen”.

– Nem baj, még egy kis kata! – mondta szinte mámorosan a mester. Élvezte, hogy a legvégsőkig elvitte a tanítványait, és újra és újra bebizonyíttatta velük, hogy túlszárnyalhatják addigi korlátaikat.

Megvolt a formagyakorlat is. Sorakozó.

– Mi a karate gerince? – kérdezte búcsúzóul a mester.

– Tisztelet, akarat, szorgalom… – hallatszottak innen is, onnan is a dójó kun szavai.

A mester csak legyintett.

– A VIRTUS! Hogy küzdjél, és ne add fel! Állj talpra, és kezd újra ha nem megy is! Mert majd fog.

Intett a kijárat felé.

– Hétfőn hat óra! Egészségetekre!

virtus

Eat, sleep, karate, repeat!

Fénykép0438

Balról Pál Tibor Instruktor, 5 dan, jobbról Samu István sensei, 2 dan

Tibi sensei idén nyáron megint nagyot gondolt. Nem csak úgy edzőtábort rendez! Á, mi az? Olyat mindenki tud. Dójók dójóját hozza létre (szabadon: közösségek közösségét). Samu sensei Fertődről pedig partner volt ebben.

Tibi megnyugtatott mindannyiunkat, mivel az évközi edzéseknél keményebbekkel számolhatunk, ezért csak egy és egynegyed óráig fognak azok tartani. Ezt az ígéretét maradéktalanul be is tartotta, mivel csak az utolsó alkalom sikerült két és fél órásra (szolidan a duplája), egyébként a két óra hosszával végül is kényszeredetten bár, de kiegyezett.  Lehet ezt folyamatos megmérettetésnek hívni? (Csernus után szabadon.)

AKARAT. (Dójó kun) Vajon akarja az eredményt az a karatéka, aki a kemény edzés alatt erőnléti gyakorlat után önként vállalja a gyakorlatnál kétszer nagyobb mennyiség elvégzését? (És nem csak vállalja, de meg is csinálja.) A csapat kétharmada megtette. Ezt lehetetlen volt akkor taps nélkül hagyni.

Én személy szerint felnevettem, amikor Tibi sensei feje megjelent a szobánk lépcsőjénél utolsó este. Előtte megnyugtatott minket, hogy másnap a reggeli edzés elmarad. Egy szóval nem mondta, de adódott a következtetés, hogy akkor már a sokat emlegetett éjszakai edzés is elmarad. De egy ilyen rafkós senseinél, aki szüntelen kihívás elé állítja a tanítványait, ilyen nem fordulhat elő. Teljesítettük ezt is.

LÉLEK. Némi mentálhigiénét is vittünk a tábor menetébe, így csapaterősítő élménymegosztást tartottunk. Őszintén elmondtuk az odakívánkozó élményeinket a karatéval és annak szellemiségével kapcsolatban. Számomra kiderült: megszoktuk már, hogy megoldjuk a kirótt feladatokat, nem könnyelműsködünk el egyetlen helyzetet sem, és így elképesztően motiváljuk szavak nélkül is egymást.

A VIZSGA, a Tábor Koronája. Meglepően rövidre sikerült, csak két órát késtünk az ebédről miatta. De akkor már hatodik órája tartott. Viszont alaposan kiderült, ki mennyit ér. Ugrásszerű fejlődés, kiemelkedő teljesítmény, lenyűgöző hozzáállás, és fejcsóválásra késztető „produkció” egyaránt volt. Zárásként az utolsó előtti karatékát körpusztán szeretetből megrugdosták, majd megölelték a vizsgáztatók, aztán mehetett izgulni az eredménye miatt.

És végül: JÁTÉK. Vízi edzés. Miután a beígért húsz percet befejeztük háromnegyed óra múlva, már tudtuk, hogy kifogtuk a tavalyi nád tarlóját. Azért vidáman (de prüszkölve a víztől és nem vígan dalolva) nyomtuk a fekvőtámaszt a térdig érő vízben, fektettük el egymást a Balatonban és futottunk versenyt a partról a derékig érő mélységig.

Mit lehet még írni ennyi őszinte hencegés után? Ne legyen büszke rá az ember gyereke, ha teljesíti?

A tábor helyszíne Ábrahámhegy volt, a Balaton partján, és 2015 nyarán történt mindez.

 

;-)

Zoli

Isten… tényleg ott van (tanúságtétel – valós epizód)

karatékaAz első karateversenyemen az utolsó pillanatban egy fiatal mester úgy döntött: siaira lép. Ő: jó tizenöt évvel fiatalabban, ezernyi technika ismeretében, gyorsan, szívósan, s mi – negyven és ötven fölött, én még csak három vizsgán túl. A tizedik a mester vizsga.
Szerencsére Attila 8 : 1 – re kivert az első összecsapásban, így nem kellett átélnem, milyen az, ha az ellenfél azt tesz velem, amit akar. Iciripiciri az esélye, hogy találatot érjek el, annak ellenben nagy, hogy csak véletlen tudjam kivédeni az ellenfelemét. Ugyanis trükkös is volt, kedvenc támadása volt úgy indítani egy rúgást, hogy két eltérő módon fejezhesse be. Melyiket védje az ember? Századmásodperc alatt…
Na, már túl voltunk az egészen, de magamban még birkóztam az élménnyel, mikor szelíden becsúsztatta Isten a gondolatot az enyémek közé:
jézus szeret„Zoli nem akarnál behívni ebbe a helyzetbe? Tényleg egyedül akarsz birkózni a félelmeiddel?”
Meglepődtem a figyelmességen és előzékenységen. Főleg mert a gondolat mögött az erőket is éreztem gyülekezni, nem csak afféle odavetett mondat volt. Isten – Isten.
„Öööö, elég…”
„Ja, buta vagy, hogy nem jutott az eszedbe magadtól. De nem gáz, ha nem ragaszkodsz a butaságodhoz. ;-)”
„Megtennéd? Segítenél?”
„Szerinted? Akkor ez felteszem: igen volt.” Gondolatban bólintottam. Abban a pillanatban mint a rossz levegőt kifújták a félelmet belőlem és derűs napfény áradt szét bennem.
A helyzet egyébként roppant egyszerűen oldódott meg: a versenyen felnőtteknél is bevezették a korosztályos bontást. Soha nem kellett ilyen Ifjú Titánnal szembeállnom.

 

Zoli

 

Egy bátorító dal:

 

Életem a Shotokan tigris

karate1992 őszén kezdődött, amikor egy barátom kérésére elmentem a karate edzését megnézni. Hátha megszeretem ezt a sportot. Abban az időben futballoztam, tekéztem, a küzdősport nagyon távol állt tőlem. Mindig inkább szerénykedtem, kerültem a vitákat, konfliktusokat. (Becs szó, nem én írtam ezt! – Zoli)

Odaértünk az iskola betonos kosárlabda pályájához, ott sorakoztak már a karatékák. Leültem a palánk alá, erre az edző rögtön rám kiabál, hogy mit keresek én ott? Én mondom, hogy szeretném megnézni az edzést. A válasza az volt, hogy: „vagy beállsz, vagy elhúzol haza!”

Én, az akkor még törékeny fiú bevállaltam az edzést, természetesen mezítláb, mint a többiek. Húsz perc után megjelentek a vérhólyagok a talpamon, így küszködtem végig a tréninget. A sorakozónál jött a kérdés: „Nos, kölyök? Tetszett az edzés?” Nagyon fájt a lábam (és még néhány helyen a testem), de „igen”-t válaszoltam.

Másnap? Szinte összecsináltam magam, annyira sajgott mindenem. Mégis ott sorakoztam a többiekkel a betonon. Elkezdtem életem második karate edzését. A vérhólyagok sorra durrantak ki. Amerre jártam a pályán, vérfoltok jelezték utamat. Hihetetlen fájdalmaim voltak, mégis végigcsináltam a gyakorlatokat. A sorakozónál az edző azt mondta: „úgy látom, belőled egy igazi karatéka lesz.” Azt hiszem, ez a mondat adott erőt az egészhez, és hogy feladjam a focit és a tekét. Húsz év és három dan (harmadik fekete (mester) öv fokozat – Zoli) után egyáltalán nem bánom.

 

sensei

Budoka: egy férfiasan családias közösség 2. rész

Sensei Pál Tibor folytatja:

sensei Varjú Gyula, 5 danos mester

sensei Varjú Gyula, 5 danos mester

Az út a saját dojó – hoz úgy folytatódott, hogy edzői tanfolyamot végeztem el, de akkori mesterem (Varjú sensei) mellett már a gyakorlatot elkezdtem megszerezni. Falun oktattam, de megbízhatatlan volt a megjelenése a karatékáknak. Három éven keresztül Felsőcsatáron edzősködtem, aztán Vaskeresztesen kellett folytatnom a helyi óvoda tornatermében. Ekkor versenyen még úgy álltak ki a tanítványaim, hogy az általam felkészített, de Varjú sensei dojó – jához tartozó versenyzők. Aztán a csapatlétszám nagyon lecsökkent, és eljöttem Kőszegre, ahol amúgy is élek. Három gyerekkel kezdtük a Bersek iskola egyik arra alkalmas termében. Igen, a Máté volt az egyikük. Jöhetne megint… Mára harmincnégyen vagyunk, Szombathelyen pedig hat emberrel működik a Budoka. Nyolc év alatt ottani egyik tanítványom elérte az egy kyú fokozatot (Három csíkkal jelölt barna öv), halad a mestervizsga felé. Koltai Kadosának hívják. De ehhez több edzés kell, heti két edzéssel nem lehet mesterré válni.

Segédedző(k) kellenének, mert bizonyos létszám felett már nem lehet az egyes tanítványokra annyira odafigyelni. Egy edzőnek egyszerre túl sok tanítvány nem való, akkor a tanítványok és a csapatlégkör miatt jobb inkább egymás után több edzést tartani. A légkör személyesebb marad, és egyénileg lehet (mert kell is) közben figyelni a tanítványokra. A minél több, nem feltétlen kívánatos. Kivéve, ha van segédedző.

Különlegessége a Budokának, hogy itt nincs korosztályok szerinti szétbontás, a legkisebb és a legnagyobb egyszerre edz. Igaz, egy kicsitől a fekvőtámasz nincs olyan szigorúan számon kérve, mint a nagyobbtól, bár a nagyobbak meg maguktól várják el a minőségibb munkát. A gyerekek a nagyobbakkal közösen edzve természetesnek veszik, hogy tőlük ugyanannyi (bár nem teljesen ugyanúgy) van elvárva, és teljesítik.

A legifjabbak

A legifjabbak

Rendszeresen alkalmazom azt az oktatói módszert, hogy a haladók közé kezdőket teszek. Akár technikák gyakorlásánál, akár kata tanulásánál. Jobbról-balról láthatják a (vélhetően) helyes módját a végrehajtásnak, és hozzászoknak, hogy nem megy minden egyszerre, másolni kell, rá kell bízzák magukat a természetes ösztöneikre, (testérzékelés, belső kép alkotása a látottakról és annak személyes gyakorlattá alakítása – más látni valamit, és más megcsinálni). A különböző tudású, és korosztályú tanulók fel vannak egymáshoz zárkóztatva, össze vannak hangolva.

Bevallom, az önálló dojó megalapításától féltem először, de a mesterem biztatott, hogy ő maximálisan segít. És létrejöttünk, működünk, hivatalosan 2011 – től, mint közhasznú egyesület. Van öt magyar bajnokunk, Európa bajnok felnőtt harmadik helyezett. Ne vigyorogj, nem mondom meg, ki az. 2013 –ban hat versenyen, melyben két nemzetközi, három magyar bajnokság, egy megye bajnokság volt, 30 aranyérmet, 31 ezüst és 43 bronzérmet szereztünk. És ugye, a Budoka csapatának nagyobbik része nem versenyzik. Mert például olyan fiatal még. Sokan félnek versenyezni, holott meg lehet tanulni. Hozzá lehet edződni a pofonokhoz, és a Shotokan nem K1 ketrecharc. Itt van szelleme a küzdelemnek.

Másik téma – nyári táborok. Ábrahámhegyen immáron hetedik éve megyünk, két turnusban. Napi három edzés, ebből a reggeli, az egy lazább, átmozgató, ott szoktunk botos katát gyakorolni. Strandon edzünk, ebéd előtt erőnléti edzés, késő délután kombinált, kata, kumite, erőnléti edzés. Tavaly alakult úgy először, hogy a strandon edzettünk, és bízom benne, te pedig rábólintottál, hogy a mások előtti munka jót tesz a tanítványok személyiségének. Mernek hibázni, újrakezdeni, a vizsgákon természetesebben viselkednek, jobban megtanulnak koncentrálni a megadott feladatra.

Edzések közt szabad program van – kivéve a netezés, tévézés. Az nagyon mértékkel és a hazatelefonálás is meghatározott időben. Lehet a faluval ismerkedni, sétálni, fagyizni, strandolni, jó strandja van Ábrahámhegynek. De mindig tudnom kell, ki hol van, ki kiért felel. (Gyerekek esetében.) Aszketikus jellege van a tábornak, bár az este a nagyobbaké és a férfiaké. Közös beszélgetés, mértékkel iszogatás (kivéve… , hát a vizsga előtti este ki kellett engedni a feszültséget. Akkor volt éjjeli edzésen a karatemester a tanítvány hátán, „gyí te, paci”; vagy a karatéka belefutott a bokorba. És nem emlékezett rá másnap! :-) Igaz, egy évben egyszer van ilyen este.) Nők is összejöhetnek külön, beszélgethetnek, de eddig igény nem mutatkozott rá, ők amúgy is kevesebben vannak jelen.

Sokan nézték a strandon az edzést, még nem mertek beállni. Volt, aki kérdezte, hol edzhetne a gyereke, kiderült, hozzánk messze laknak, semmi gond, szívesen elirányítottam a hozzájuk legközelebbi dojó-hoz. Sőt, nekem nagy élmény volt Attilával találkozni, aki soproni fiatalember, egy danos mester, rendkívül szerény, és mégis öntudatos, a tudása pedig valóban mesterszintű. Már edzettetek vele, volt is partnered. Ja, akkor fáradtál úgy ki, mentálisan is. Igen, van mire figyelni edzésen, pláne edzőtáborban, amikor lemegyünk a dolgok mélyére. Egyébként ő is edző, egyelőre hat tanulóval.

Belső hagyományainkról pár szót. (Ezekrők kép nem készült, intim, hétköznapi jelenetek, nem szokás megörökíteni az ilyeneket. Az interjú kedvéért nem játszottuk el, hogy Mikulás vagy Szilveszter van)  Mikuláskor (ezer helyen alkalmazzák, nekünk is tökéletesen megfelel a módszer) maximum és szerény összeghatárral megajándékozzuk egymást. Kalapból nevet húzunk, és ki mit gondol, ajándékoz. Tavaly kezdtük, és rendszeresen szeretnénk évzáró bulit tartani. Közös szülő – gyerek edzés volt, aztán az edzőteremben asztalt állítottunk fel, és mindennapi edzéseink helyszínén, mint egy második otthonban, jót ettünk-ittunk, beszélgettünk, nevettünk. Egyébként a dojó az a hely, ahol edzünk. Tehát ha itt, a konyhában nekiállunk edzeni, a konyha dojó – vá válik.

A szülők is egyre inkább vonódnak be a Budoka működésébe, egyre többen vállalnak szerepet különböző feladatokban. Nyílt utcán is szoktunk futni, utcát kell keresztezni, nem kérdés, hogy a nagyobbak figyelnek a kisebbekre, az asztmás gyerekkel hátramarad valaki, ő se érezze magára hagyva magát; a kemény férfias karakter mellett hangsúlyos az egészséges mértékig gondoskodó hozzáállás. Mert viszont senki helyett semmit nem helyes megtenni. Küzdje ki maga az eredményt!

Pillanatok a dojó belső életéből. Fiatal karatéka születésnapos volt, megtudtuk, tapssal felköszöntöttük, jó bizonyítványt vitt haza a másik, őt is megtapsoltuk. Személyes figyelemmel vagyunk egymás felé. Bensőséges a légkör, és ez épül a jövőben is, mert ez célunk.

Közösségi szabályok, melyekhez szépen hozzá lehet idomulni: Pl. vizsgán nem csak a saját teljesítménnyel foglalkozunk, megvolt, spuri haza! Mindenki marad a vizsga teljes végéig. Megtiszteljük egymást a figyelmünkkel, hiszen aki vizsgázik, éppen bizonyít, élete egyik legkomolyabb erőfeszítését végzi. A másik teljesítménye is van annyira fontos, mint a sajátom. Mert ő is van olyan fontos ember, mint én.

A másik örömének is örülünk. A másik bánatában is osztozunk.

Személyes élményemet had szúrjam ide. Nyári táborban történt, hogy egy váratlan helyzetben két felnőtt karatéka csaknem összeverekedett. Leállítottad a dolgot azonnal, és az ő csapatuk közösen kapott büntetést. Mivel háromfős csapatban dolgoztunk akkor, a vétlen harmadik is –  bizony – szívott. Ez akkor éppen én voltam. Katonaságnál bevett módszer, a csapat közösen szív, közösen megy kitüntetésre. Mert a másik akkor is csapattársam, akkor is tanulótársam vagy barátom, ha éppen büntetést kapok miatta. A bajban is társak is vagyunk. Megmondom őszintén – megtiszteltetés volt azokat a büntető köröket futni a társaimmal. Ha többedszer fordult volna elő, akkor azért megkérdeztem volna, ez most miért jó nekik, de szóba se került hasonló helyzet. Az is igaz, hogy néha odaütsz: egyik fiú bottal olyat kapott a combjára, amikor hibázott, hogy bekékült, én is kaptam olyan gyomorütést, hogy fél percig próbáltam utána levegőt venni. De ez is kell, a fájdalmat is meg kell szokni. Viszont a Budoka akkor se Spárta! Mert ilyen esetek jó, ha félévben egyszer fordulnak elő. Szóval nem ütsz-versz senkit. Nem edzői módszer.

 

Kiegészítés: Shotokan karate felnőtt övfokozatok.

10-9 kyú: fehér öv.

8 kyú: sárga öv

7 kyú: narancssárga öv

6 kyú: zöld öv (innentől fogva egy vizsgán már csak egy fokozatot lehet teljesíteni)

5 kyú: kék öv, egy fehér csíkkal

4 kyú: kék öv, két fehér csíkkal

3 kyú: barna öv, egy fehér csíkkal

2 kyú: barna öv, két fehér csíkkal

1 kyú: barna öv, három fehér csíkkal

1-9 dan fokozatok: mindig fekete öv, a fokozat külön jelölése nélkül

;-)

Zoli

Budoka – egy férfiasan családias közösség

A Budoka ma. Itt még vendég Katona Péter sensei (5 danos mester) a Shotokan alapítójának képétől jobbra, és jobboldalt két tanítványa: a magas szemüveges férfi, és átlóban előtte a hosszú hajú nő. Nem ismerem őket, nevüket nem tudom.

A Budoka ma. Itt még vendég Katona Péter sensei (5 danos mester) a Shotokan alapítójának képétől jobbra, és jobboldalt két tanítványa: a magas szemüveges férfi, és átlóban előtte a kék öves nő. Nem ismerem őket, nevüket sajnos nem tudom.

 

„A Budoka szó mozaikszó, az összes japán harcművészetek nevéből (Budo) és a karatéka (karatét tanuló elnevezése) ka végéből képzett. Jelzi a hagyományőrzés melletti nyitottságot is. Kicsit innen is gyakorlunk, kicsit onnan is. De azért Shotokan karatésok vagyunk.” – Pál Tibor sensei a Budoka szó jelentéséről.

Két karatékát kérdeztem először: mi a céljuk a karatéval, mi a véleményük a Shotokan karatéról, a Budoka dojó-ról, és eddigi legemlékezetesebb élményükről a karatéval, illetve a Budokával kapcsolatban. 

Tamás Attila, egy éve tag, jelenleg narancssárga övfokozatú (harmadik vizsgáján van túl):

Célom az egészségmegőrzés, fejlődés, hosszú, egészséges, nyugodt életet szeretnék élni.

Véleményem a Shotokan karatéról: mozgáskultúra, ami az életemben korábban már megvolt, mint küzdősport, a Kyokushinkai, illetve nyolc éven át a versenytánc; rendkívül energiaigényes mindkettő. Emellett vannak elérendő célok, van miért küzdeni, és a Shotokan karate valóban harcművészet, vagyis szép. És ez is rendkívül fontos.

A tánc: mozgáskultúra, mely segített a megfelelő energiák felszabadításában. Most a karatéban is hasonlót keresek, a meglévő energiáimnak csatornát biztosít, koncentrálja, a nem megfelelő energiákat pedig segít átalakítani olyanokká, amelyekre az életemben szükségem van. Eddigi életemben is rengeteg volt a versenyszellem (Attila pl. vállalkozó) és mindig igyekeztem az életkoromnak és élethelyzetemnek megfelelő kihívásokat, irányzatokat megtalálni. Tehát igyekeztem – talán ösztönösen is – egy természetes életciklus szerint élni.

Tamás Attila

Tamás Attila

A versenyszellem egyébként az egész életünkben ott van. Egyszerűen áthat mindent, nem egyforma mértékben, de biztosra vehetően. Egyfajta pozitív versenyszellemű hozzáállás nélkül lehetetlen boldogulni az életben. Nem lenne állásunk, vagy olyan, és kilátástalanul, amilyent a hátunk közepére sem kívánunk, amiben nem tudunk megfelelően teljesíteni, nem tudunk utána megfelelően kikapcsolni. Egy normális, pozitív keretek közötti versenyszellemnek ott kell lenni az emberben, mert nélküle se testi, se spirituális, se semmilyen szinten nem tud előbbre jutni, fentebbi lépcsőt elérni.

A véleményem a Budokáról: úgy kerültem ide, mint te – a gyerekemet hoztam, aztán itt ragadtam. Több sportágat megnéztem a környéken, még az Aiikido tetszett, de ők továbbléptek másfelé Kőszegről. Jó váltás volt, bár teljesen más irány ez. Úgy érzem per pillanat – és több mesterrel volt már tapasztalatom – hogy a környék szerintem legjobb mesterével dolgozunk együtt. Az átadási metódus az, amiben ez számomra leginkább tetten érhető.

A legkedvesebb élményem: az első olyan versenyélmény, amikor úgy éreztem, nagyon kevés tudással összekerültem kata (formagyakorlat) versenyszámban egy fekete öves karatékával (mester fokozatúval) és bírói döntés kellett a végén, hogy melyikünk a jobb. Ahogy a sensei – ünk is szokta mondani: az Élet. Egy mester is hibázhat, az ellenfelem is tévesztett, én megoldottam a feladatot, és a bírói döntés oldotta fel a helyzetet. A fekete öves mester jutott tovább. A legfontosabb tapasztalat számomra ebből az, hogy ha nem megfelelő koncentrációval dolgozol: téveszteni fogsz. Nagy öröm volt, mert én jól dolgoztam, és intenzív élmény volt megélni, hogy akár tovább is juthattam volna.

 

Kuntner Erik

Kuntner Erik

Kuntner Erik, fehér öves, első vizsgáján túl lévő karatéka

Célom: a sajátmagam fejlesztése, fizikai és szellemi téren. Önuralom, pl.

Véleményem a Shotokan karatéról: még nem ismerem annyira, hogy korrekt választ tudjak adni, harmadik hónapja járok edzésre.

Budoka: már jártam hat évig Kyokushin kai karatéra, húsz évvel ezelőtt. Amit itt a Budokában már eddig megkaptam, azt kerestem akkor is. Ez a három hónap nekem többet jelent, mint az a hat év. Sok küzdősportról szóló filmet láttam, és ott mindig az szerepelt, hogy család, összetartás, egység, közösség. Ez itt megvan. Szinte egy férfias alaphangú család tagja vagyok. Úgy, hogy kislányok és felnőtt nők is járnak edzésre. Abszolút koedukált minden edzés.

Legintenzívebb élményem: tavaly decemberben voltunk versenyen, Sopronban. Én csak fényképeztem, akiktől hallottam, fogalmuk nem lehetett, ki vagyok, a kőszegiekhez tartozom – e vagy sem. A nézőtérről hallottam, két karatéka beszélgetett. Az egyik mondta a másiknak: „Figyeld a kőszegieket, mert nagyon keményen csinálják.” Ez így volt. Ez nekem egy nagy élmény volt.

 

sensei Pál Tibor

sensei Pál Tibor

Pál Tibor, jelenleg három danos fekete öves, Shotokan karate mester és tanító (sensei). A Budoka Shotokan Karate Közhasznú Egyesület és a Budoka dojó (ejtve: dódzsó, jelentése: edzőterem, tágabb értelemben az adott mesternek és tanítványainak közössége) alapítója, elnöke.

Kezdjük a Shotokan karate múltjával, gyökereivel: Indiából jutott Kínába, majd onnan Japánba, Okinawa szigetére. Nem tudjuk, kik által „utazott” a karate. Kereskedők, harcosok, vándorszerzetesek vitték a tudásuk tovább? Ma már rejtély. A mai, modern karate megteremtője Gichin Funakoshi mester. 1868 – ban született Shuriban. Ez egy falu. Vidéki ember volt. 1957 – ben halt meg Tokióban. Eljutott a fővárosba hosszú élete végén. Nagyon nagyot változott a Shotokan karate az ő élete alatt. Tanítványsága idején az akkori mesterek még csak egy – egy tanítványt fogadtak magukhoz, akinek nagyon jó alapképességekkel kellett rendelkeznie. És pl. nem voltak övfokozatok. Ha a tanítvány becsületesen gyakorolt kb. tíz éven keresztül, (ami alatt végig fehér öves volt) akkor bebizonyíthatta, hogy kész a mesterré válásra, és a bizonyítás (vizsga) után kapta meg a fekete övet. Mesterévé vált a karaténak. Nem a karate do – nak (a Shotokan szellemisége és erkölcsi kódexe): a karaténak.

Érdekesség, hogy az alapkatát, a legelsőt (Heian Shodan) húsz éven át fejlesztette ki az alapító, és eredeti neve Pinan volt, ott, Okinawán. Nagy szellemi erő koncentrálódik abban a katában. Sokat sétált a természetben, valószínű átjárta a természet hangulata, ritmusa, és ihletett állapotba került, írói álneve (Shoto) is innen ered, „Suttogó fenyő”. Egész biztos, sok, a karatét érintő döntés, ötlet származik ezekből a sétákból. Később számára is rejtélyes módon az irányzatát Shoto-kannak kezdték nevezni, és ez is maradt a neve. Ő eredetileg kínai boksznak hívta.

Kisgéczi Jenő mesternél kezdtem el tanulni. Ők aztán más stílust kezdtek gyakorolni, akkor kerültem K. G. senseihez. Az ő edzéseivel nem voltam megelégedve. Túl durva volt a gyerekekkel. Kisebb gyerekeken is olyan erős és gyors lábsöpréseket hajtott pl. végre, hogy szegények szó szerint repültek jobbra-balra. Engem is bántalmazott: zöld övvizsga előtt álltam, és azt mondta: ha ezt nem bírod ki, soha nem leszel zöld öves. Három gyakorlatot végrehajtott rajtam, szó szerint én voltam a próbababája. Úgy hajtotta végre, mintha egy egyenrangú, veszélyes ellenfél lettem volna a számára. Akkor, és ott nyomban elhagytam a dojó-ját. Azt kiabálta utánam: „akkor se leszel soha zöld öves”. Volt merszem váltani, tudtam: ha meg akarom tanulni a karatét, meg fogom tanulni. Azóta már találkoztunk, barátságos volt, bocsánatot kért, meg is bocsátottam, de, gondolom, érzed a hangomból az emlék erejét. Józan ésszel ezt megérteni is nehéz. Ne boncolgassuk! Én is kemény vagyok, te is kaptál már tőlem gyomorütést, de nagyon ritkán csinálok ilyet. Gyerekkel meg soha. Mert kicsit a fájdalmat is meg kell szokni. Az Élet se kímél mindig minket.

A "legshotokanosabb" alapállás: Kokutsu dachi. Passzív, várakozó, ellentámadásra kész helyzet. A mellkasnál pihenő kézzel lehet villámgyors ellentámadást végrehajtani - pl. De egy mester més minimum tízféle támadást, támadássorozatot ki tud vitelezni ebből a várakozó testhelyzetből.

A „legshotokanosabb” alapállás: Kokutsu dachi. Passzív, várakozó, ellentámadásra kész helyzet. A mellkasnál pihenő kézzel lehet villámgyors ellentámadást végrehajtani – pl. De egy mester még minimum tízféle támadást, támadássorozatot ki tud vitelezni ebből a várakozó testhelyzetből.

Varjú Gyula senseihez kerültem, és mindig hangsúlyozni fogom, hogy én neki köszönhetek szinte mindent, amit elértem. Másképp láttunk aztán később dolgokat, és ő ösztönzött, hogy csináljak saját klubot, vagy, ahogy te mondod: dojó-t. Tulajdonképpen végtelenül természetes folyamat játszódott le: a tanítvány fokozatosan leválik mesteréről, és a saját útját kezdi járni. És Varjú sensei ezt a folyamatot támogatta, nem csinált presztízskérdést belőle, egyszerűen együttműködött az emberi természetben lévő belső törvénnyel. Igaz, zöldövesen rám merte bízni az edzés elkezdését. Én pedig bízva magamban, a bemelegítést levezettem, és a szokásos módon elkezdtük a tanítványokkal az edzést. Nyitva tartottam a szemem, és tudtam, mi a dolgom.

A következő jelentős esemény a mesterfokozat megszerzése volt. Pécs, 2001 – ben. Edzőtábor és dan vizsga. Két és fél órás vizsga, nem nekem egyedül, hanem valamennyi jelöltnek összesen.

A dan vizsga ugyanúgy áll lényegében össze, mint a kyú (kjú) vizsgák. (Kyú fokozatok a színes övfokozatok. A dan fokozat elérése után az öv maga már nem jelzi a mester szintjét. Maximális szint a kilencedik dan, és létezik az elvi tizedik, a tökéletes karatéka. Halál után szokták adományozni az arra méltónak talált kilenc danos mestereknek. Távolról emlékeztet a katolikus szentté avatásra.)

Kihon – különböző ütés és rúgás, illetve védekező technika kombinációkat kell végrehajtani. A vizsgáztató mondja meg japánul a teljesítendő feladatot. A kombinációk állhatnak kettő, vagy akár hat technikából is. Maximális Spirittel (támadó energiával, tűzzel), Kimével („az erő fókuszba gyűjtése” – levegő kipréselése minden gyakorlat végrehajtásakor, jó végzése erősíti a technikát, és támogatja a Spirit – et)  Kiai –val (harci kiáltás, csak meghatározott esetekben alkalmazza a karatéka. Lélektani hatása van, erősíti a karatékát, és megfélemlíti ellenfelét. Versenyen pl. kötelező minden technikát Kiai -val végezni. Katákban általában kétszer kell hallatni.)  

Ez tartott háromnegyed – egy órát.

A Budoka (mint minden dojó) nők számára is nyitott. A szőke, orosz szépség pl. Erik felesége.

A Budoka (mint minden dojó) nők számára is nyitott. A szőke, orosz szépség pl. Erik felesége.

Aztán Kihon Ippon Kumite (kümüte – harc): meghatározott támadás meghatározott védekezés, egyszer végrehajtva, végül kontra támadás, ami gyaku tsuki (ejtve: gyaku cuki, az elől lévő lábbal ellentétes kézzel végrehajtott ütés). Kiai támadáskor, védéskor, ellentámadáskor. Mindkét fél megcsinálja.

Gohun Kumite. Itt az előzőhöz képest az az eltérés, hogy a Tori (támadó) öt támadást hajt végre folyamatos előrehaladás közben, az Uke (védekező) hátrálva védekezik, aztán támad ellen.

Jyu Ippon Kumite: (ejtve: dzsiú ippon kümüte) meg van határozva hova és mivel kell támadni, a blokk tetszőleges. Itt is be kell mondani (keményen, férfiasan) a támadás nevét, a védekező visszamondja, ezzel jelzi, hogy felkészült azt fogadni, és ekkor indul a végrehajtás. A támadó itt becserkészi a védekezőt, fokozatosan, akár irányt váltva közelít, és amikor gondolja, támad. A védekező itt sem, mint egyébként sem, a támadás megindításáig nem mozdulhat. Azt nem szeretik, ha a támadó szinte lehetetlenül nehéz helyzetbe hozza a védekezőt, pl. teljesen kimegy oldalra, a háta mögé pedig nem is kerülhet.

Ezután Jyu Kumite következett. Szabad küzdelem. Hasonló, mint versenyeken, csak nincsen Seiken védő a kezeken. (Ütés erejét tompító kesztyű.) És fogvédő sincs. Tulajdonképpen egyáltalán nincs védőfelszerelés. Tízszer két perc. Váltott ellenfelekkel. El nem durvulhat a küzdelem, nem pusztán a győzelem a fontos, hanem a kellő kontrollal való küzdelem.

Amit nagyra tartok, az az Ippon Shobu küzdelem. Életszerű, az utca törvénye. Egyszer találd el, de akkor úgy, hogy elmenjen a kedve a további harctól.

No, ezután két perc pihenőnk volt, és hármasával el kellett kezdenünk katázni. Spirittel, szabályosan. Dan vizsgán, ez tudod, nem egy katát kell bemutatni. Annyi pihenőnk volt, míg a másik katázott. Két tanuló, két mester és egy tokui (kedvenc) katát kellett bemutatni. Ezután elméleti kérdések következtek.

Aztán kihirdették az eredményt. Elhangzott a többi sikeres végző nevével együtt: „Pál Tibor, első dan, mester szint”

folytatás következik

 

Zoli

Kumite (harc)

kumite

kumite

Történeteket mesélek el, amelyeket eddig megéltem. A karate nagyon fontos eleme a harc, és szerintem az az igazi karatéka, aki időnként versenyre is jár. A pofonokat, rúgásokat egy idő után meg lehet tanulni elviselni (bár a lehetőségüket sosem lehet teljesen megszokni.) Harci szellemet, virtust, igazi a karatéhoz méltó szellemiséget viszont csak ott lehet igazán begyakorolni. 

Valamikor állítólag nem tartottak versenyeket, mivel ott az egyik félnek fel kell vennie a támadó, az agresszor szerepét. A karate pedig szigorúan csak önvédelemre, vagy a kiszolgáltatottak védelmére való. Ám elég komikus lenne versenyen a három percig egymással szemben álló karatéka, majd az idő letelte után megdicsérnék őket, hogy a karate do – ból jelesre vizsgáztak, ám konkrétan igazi harci tapasztalatot nem szereztek.

Az első élményem volt, mikor felfedeztem az erőmet. Az addig rettegett férfi, agresszív-pusztító erőt. Amit a Shotokan karate kifejleszt, tökéletesít, spiritualitást és erkölcsöt rendel hozzá, és teljes kontroll alá von. Egy fekete öves mesternek a teljes erejű ütését meg kell tudnia állítania ellenfele orra előtt egy icipicivel. És még számos módon vonja az edzés a testet és az ösztönöket a tudat kontrollja alá. Megismerteti, erősíti, fejleszti, és szabályok közé tereli.

Amikor rájöttem, hogy erősebb vagyok, mint hittem, mintha gátak szakadtak volna át bennem. Elöntött a lehetőségek a belső energiák mámora. Ez a kezdő karatékák egyik veszélyes időszaka, ok nélkül bajt keverhetnek, csak hogy átéljék, a „hatalmas és erős vagyok” élményét. Én is éreztem rá késztetést, szerencsére jól működtek a fékek, komoly baj lett volna, ha indokolatlanul használom az újonnan megszerzett erőmet.

A még megformálatlan erő

Idővel ez csitul, de emlékszem, amikor egy versenyre készülve csak „terminátornak” hívott az egyik néző lány. A versenyen aztán találkoztam a tudattalanba merült, és akkor felbukkanó korlátaimmal: a sérüléstől, szégyentől és fájdalomtól való félelmekkel. Szánalmas kumitét mutattam be, és egy ezüst érmes kata (formagyakorlat) után a közönség udvariasan kerülte a tekintetemet, nem akarta látni benne a megszégyenülést. Fontos állomása volt életemnek.

Tanítóm, Pál Tibor sensei mesélt róla, hogy a versenyek világa változó. Egyrészt az élő harcot nem lehet teljesen zárt szabályok közé zárni, túl élő, kreatív és pergő, másrészt mindig vannak vitatott helyzetek, és sokszor kérdés, még mi fér bele az etikus küzdelembe. Ezért sem szívesen bíró.

Aztán a szerencse forgandó, a ma bajnoka a holnap vesztese lehet, és ha nem kapaszkodik bele lelkében Gichin Funakoshi bölcs szavaiba, miszerint „nem a győzelem vagy vereség, hanem a gyakorlás általi személyiségfejlődés a karate igazi értelme”, bizony nehéz lehet túltenni magunk egy – egy rossz szérián. Melyek egyébként remek tapasztalatot jelenthetnek új ellenfelek, küzdési stílusok, állóképesség, és személyes fejlődésünk új irányai felé.

Hosszú ideg nem kumitéztem. Ma megtehettem mesterem jóindulatából. Sokat kaptam érte, és jogosan. Vaddisznó stílusban küzdöttem, a sensei ki is jelentette, ezért versenyen leléptetnek. A karate nem ez. Itt professzionális ütések, rúgások, és ezek kombinációi vannak. EZT kell bemutatni a shiain. Nem utcai „beverem a pofádat, és magam alá gyűrlek, köcsög” típusú, nevet nem is érdemlő akármit. Mivel gyakorló ellenfelem, Attila, bár intelligens és kreatív ember, de kellő mennyiségű tapasztalata nem lévén, átvette a „stílusomat”, ezért ő is intést kapott. Persze féltette magát: lefogta a karom, földre vitt, birkózott, ki akart zökkenteni orrszarvú módszeremből. Egyébként így is ő győzött, a nagyobb tapasztalat, jó helyzetfelismerés és a pontos ütések meghozták eredményüket.

A kész szobor. Elérhetetlen, de törekedni mégis kell rá. Igaz, ide már kevés a karate do. Ide már kereszténység is kell.

Utána a fiatalabb Dominik jött párba, ő nem igazán volt ellenfél. Kevesebb tapasztalata, és a tömegem, a korom, és vad taktikám (rögtön támadni, ha lehet, lerohanni) megijesztette. Ő nagyot csalódott magában. Legközelebb passzívabb harcosnak kell lennem. Egy shotokan harcos eleve inkább az, másrészt nem kéne megtörni egy fiatalember lelkét, önbizalmát. Nyerni nem engedem csak úgy, de másképp állok hozzá, érezze, ha küzd, van esélye.

Gyakorolnom kell. A bennem lévő Kraftnak Spiritté kell fejlődnie. A ma még tuskó férfit, nemes és erőteljes szoborrá kell faragni. Évek munkája lesz.

Nem baj, mert hogy is mondták a Mondoshalanok az Ötödik Elemben? „Az idő nem számít.” 

A Jó-ra mindig van elég idő, csak bölcsen kell kihasználni!

 

;-)

 

Zoli

Hogyan lettem én Férfi?

BradLesznek, akik ezt a cikket olvasva képzelgőnek fognak tartani, vagy egyenesen bolondnak. Nem baj, nekik azt tudom mondani, hogy az élmény óta férfiasabb a fellépésem, könnyebben megy a csajozás, (értsd: alkalmi flört. Amit nekem szabad belőle ;-)) keményebbeket ütök edzésen, és bátrabb vagyok az életben.

De azért senki ne gondolja, hogy én vagyok az übermacsó.  Nem, erre semmi szükségem sincs. Csak jobban érzem magam a bőrömben, és ha tükörbe nézek, tudom: egy Férfi pillant rám vissza. Így történt:

A vágyam a férfiasabb létre nagyon-nagyon régi. Próbálkoztam sokféle módon megszerezni az áhított kincset: pszichológia, önsegítő könyvek, férfitársaság, stb. Segítettek is ezek valamennyit, de a kívánt áttörés mindig elmaradt. Maradtam belül az a szorongó srác (közel negyven évesen!), aki voltam, akivé kamasz koromban váltam. Vagy már előtte, mert az iskolában a verekedésekben (ha részt vettem bennük egyáltalán) én húztam a rövidebbet. Emlékszem, mikor már szórakozni jártam (nagy néha) a közeli diszkóba, a többi fiú, bátorságát, erejét, férfi voltát bizonyítva sokszor összeverekedett. Én is fantáziáltam erről, milyen dicső lenne megmutatni, hogy képes vagyok győzni, erős ütéseket mérni az ellenfélre! De féltem a fájdalomtól, és persze a megaláztatástól is.

Innen kicsit eltérek a szokásos élménymegosztó, tanító beszámolóktól (de nem az oldal profiljától ;-)), és nem mesélek tuti módszerről, fantasztikus beavatás élményről, vagy éppen a gondolkodásom és önértékelésem teljesen új alapokra helyezéséről. Hiszen a pszichológiai könyvek írói éveken keresztül mondták ezt nekem, és mégsem mentem vele tartósan semmire.

Dolgoztam. Ápoló vagyok, idős embereket gondozok. Nem sokkal előbb volt a férfitársaságunk lelkigyakorlata, ahol a folytonos imáról hallottam. Reggeltől estig ima. Gondoltam, gyakorlom. Talán ezért történt, talán nem, de tény: két fontos lelki élményem volt munka közben. Az egyik, hogy folyamatosan piszkálódó, gúnyoros gondolatok jutottak az eszembe, miközben gondoztam. Én nem ilyen vagyok, nem értettem a dolgot. Aztán jött a gondolat: a Lélek működik bennem, a személyiségem mélyén lévő, letapadt, megmerevedett, bűnös réteget tisztogatja. Meglehet, nem is saját bűneim kérgét. (Bővebben erről: Kenneth Mc All: Útmutató a családfa gyógyításához c. könyvében. A nemzedékek közt átöröklődő bűnökről szól, és gyógyításukról.) Hát ezen valóban nem tud sem pszichológia, sem megváltozott önértékelés változtatni. Ennyire mélyre menni, talán csak összeszokott, évek óta tartó, valóban együtt rezgő csoportterápián, mély és őszinte, és nagyon tudatos párkapcsolatban, jól összeszokott pszichológus – beteg kapcsolatban (és célzott, mély terápiával), vagy az élet szélsőséges helyzeteit közösen átélő emberek közt (pl. hosszú ideje tartó bányában való közös munka során) lehetséges.

Ezenkívül egy másik, végtelen egyszerű dolog történt velem: azt a sugallatot (gondolatot) kaptam, hogy jó vagyok úgy, ahogy vagyok. Bátran szeressem magam önmagamnak. (Azóta is sokszor kapaszkodom ebbe az élménybe. ) Azt hiszem, a közlő évek óta megismert személyisége és tekintélye folytán hatott ez rám ilyen erősen, és hagyott maradandó nyomot bennem. Az elmúlt tizenkilenc évben eléggé megismertem az Istent ahhoz, hogy ezt tehesse velem. Meggyógyított, illetve lerakta az alapját egy tartós helyreállításnak.

Mert nem lettem hirtelen más emberré. (Szerencsére.) Szinte, mintha egy apró magot ültetett volna el bennem az Úr, amely az eljövendő évek során fog szép és élő fává növekedni. És hangsúlyozom, a feloldott, feltisztított lelki réteg mélyen bűnös volt. (Évek során álmodtam róla, hol sátáni önzésű gengsztervezérekkel, hol szadista nácikkal, hol egyéb módon, hogy ez a réteg bennem van. De jelekkel, és álmokkal, csoportos ima közbeni megerősítéssel szintén évek óta jelezte már az Isten, hogy gondja van rám, helyre fog engem belül állítani.) Ezeket a bűnös késztetéseket a mai napig érzem: agresszió, harag, gőg, uralkodni vágyás, időnként felfokozott kéjvágy, férfihiúság. Lesz még dolgunk az Úrral.

De harmonikusabb személyiségnek érzem magam, és jobban esik az élet. Még nagyobb örömmel követem az Urat, ezenkívül bátrabb lett a fellépésem: már többször léptem közbe verekedéskor, vagy akadályoztam meg ilyent. (De azért a „többször” nem jelent egyelőre olyan sokat :-) ) Túl vagyok életem első karate versenyén, és mondhatom, tanulságos volt: először is formagyakorlatból ezüstéremmel jöhettem haza, élő harcban viszont megélhettem, mennyire félek a haláltól, a fájdalomtól és a megaláztatástól. Ott helyben, a vereség után gyakorolhattam, hogyan álljak talpra lelkileg a közönség előtt, akik az ezüstérem után sokkal többet vártak tőlem. Gyakorolhattam, hogy az értékességemhez pontosan elég kb. két másodpercenként levegőt vennem. Erről bővebben kicsit később.

Megéltem, hogy férfiközösségem, a szombathelyi Keresztény Férfiak Társasága egy emberként mellém állt erkölcsileg és érzelmileg, amikor újságíróként meginogtam. Iszonyatosan nagy erő, ha őszintén hisznek benned!

Pál Tibor sensei tanítványaival

Megéltem, hogy egy nyári karate táborban túllépem addigi fizikai és akarati teljesítőképességem határait. Iszonyatosan nagy erő, ha egy férfi, akit tisztelsz, és akire felnézel, bízik benned, és nem engedi, hogy kevesebbet teljesíts, mint amire valójában képes vagy. És bölcs, mert túlteljesíteni sem enged. Akkor sérülhetsz, elmehet a kedved az egésztől, vagy konkrétan, fizikailag is tönkremehetsz. Én a karate edzőmmel így vagyok. Nagy ajándék.

Szerző lehettem egy nagyszerű antifeminista magazinban, a Férfihangban. Ott öntudatos férfiak és nők álltak így vagy úgy mellém, és segítettek levakarni az emancipáció és feminizmus számos tévedését a szemléletmódomról. Elkezdtem gerincet növeszteni, mint Férfi. Elképesztően nagy erő, ha elhiszed, hogy értékes vagy, mint ember. Légy férfi vagy nő, nőies férfi, vagy férfias nő. ;-) Tudod, mit kell ehhez teljesítened? LÉLEGEZNED! Elég, hogy vagy. Mert Isten nem teremt értéktelent. Beza. Ha magadat vagy a másik embert nem szereted, akkor az Isten munkáját veted meg. Tart, ahol tart az az illető. És tartasz, ahol tartasz.  Mert a Mennyországba bejutni csak dátumkérdés – és ezt Weöres Sándor írta. (Okosabb, mint én? Úgy vélem, az.) Jó gyógyszer erre gondolni, lelki hiúság ellen.

Egyébként a feltörő piszkoskodó gondolatokkal szemben az ima segített, és ha valaki ilyet tapasztal, nem biztos, hogy ugyanaz történik vele, mint akkor, ott velem. Lehet, egy tisztátalan, nyugtalan lélek zaklatja, vagy csak a saját bűnös természete gyötri. Mondjuk, az ima mindkét esetben segít.

Ennyi. Gyanítom, sokaknak némileg meredek volt. Tessék utánam csinálni! Alárendelődni Jézusnak, életre váltani a tanítását, csatlakozni egy megbízhatóan jézusi gyülekezethez, és kitartani! Kérni a tiszta, erős férfiasság, vagy a tiszta, erős nőiesség kegyelmét.

Az Úr garantáltan gyógyít.

;-)

Zoli

Lapindító

Sok szeretettel köszöntök mindenkit a Férfiak Lapja című oldalon!

Kezdjük a lapindítóval!

Áron ott állt velem szemben, és próbálta összeszedni magát. Újra és újra kihúzta magát, változtatott a válla helyzetén, hiába. Még új volt az edzésen, nem volt miből önbizalmat merítenie. Tudtam, mit vár tőlem az edző, és szívből egyetértettem vele.

 

Az ütéseim pattogóak voltak, gyorsak. Nem vártam Áronra, hogy felvegye a ritmust, kétszer találtam el lassan visszahúzódó karját. Utána ő is igyekezett. Kumite következett, vagyis harc. Csak ököllel. Most is Áron volt a párom. Nem ütöttem túl nagyot, csak, hogy csattanjon, amikor eltalálom. Vette a lapot, az ökle többször pattant vissza a gyomromról, mellkasomról. Egyszer az edzőnek kellett szólnia, kezdtem elvadulni, az ütések fájdalma haragot csalt elő belőlem. Rájöttem, Áron hiába képzetlen, ügyesen felderíti, hol vagyok védtelen, és lecsap oda.

 

Edzés után az öltözőben odajött hozzám, és megköszönte. Azt mondta, király volt. A válaszom az volt, hogy én is élveztem, és elismertem, párszor megkavarodott a gyomrom az ütései nyomán.

 

Egymásra vigyorogtunk, és mentünk öltözni.

 

Kedves olvasó, ez itt a Férfiak Lapja. Leginkább férfiaknak szól, de nem csak. Igyekszünk olyan témákat keresni, ami érdekli a ma férfiait, és hasznos is a számukra. Hatalom, pénz, szex. Hogy a sztereotípiákkal kezdjem. De család, hit, és érzések is. Férfihobbik. Feminizmus és antifeminizmus. Nők, ahogyan ők látják magukat. Nők, ahogy mi látjuk őket. Erő, szabadon és vadul – mégis mederbe terelve, és szükségtelenül nem ártón.

 

Nagyon fontos, hogy a lap amatőr. Szeretnénk élvezni, amit csinálunk, és szerzőink legtöbbje egyelőre a levélírásban profi. De lelkesek, és tenni akarnak ebben az értékvesztett világban. Én hiszek a karizma erejében, abban, ami belülről jön, őszintén, hittel. Persze, hosszú távon ez kevés. Kell a tudatosság, a szervezettség, és igen: némi profizmus is. Mi igyekezni fogunk.

A lappal és annak tartalmával kapcsolatos észrevételeket várom az eposzegy@gmail.com email címre. Őszintén, ha lehet tapintatosan, de mégis inkább őszintén!

Toplak Zoltán főszerkesztő   ;-)