Címke: kimerülés

A mártír

mártírIsmerjük a típust. Családtagjaink közt ismerőseink közt találunk olyan embert, aki ilyen. Netán önmagunkon is felfedezzük a jellemzőket. Vállalunk sokat, esetleg többet is mint amennyit kellene. Már nem is panaszkodunk, csak tesszük a temérdek teendőnket. Nem várunk hálát, sem köszönetet. Megyünk előre rendületlen. Figyeltem az egyik rokonom, amikor tragédia érte és említettem neki, hogy segítek. Nem kell mindent egyedül tennie. Azt mondta ezt egyedül kell végig csinálnia. Persze nem lehet erőltetni a segítséget. Valamiért úgy érzi így kell tennie. Ilyenkor csak annyit tehetünk, hogy figyelünk, várunk diszkréten. Mivel rokonról volt szó elgondolkodtam azon is, hogy ki volt a felmenőink közt, akitől ez a minta, önkéntelenül is követendő példaként vésődött nála be. A nagymamánk  jutott az eszembe. Lám nem is gondolunk rá tudatosan, ám másoljuk a sorsvezetést. Szembesülhetünk, módosíthatunk. Meglehet még irritál is. Esetleg szthanovistának jellemezzük. Noha sokszor magunk is hasonlóan, mindent magunkra vállalunk, miközben a kimerüléstől szenvedünk. Érdemes módosítani, amennyire csak lehet, hogy legalább az utánunk következőknek ne ez a minta vésődjön be. Meddig szelíd alázat és mikortól irritáló mártíromság? Hol a határ? :) Kati

Lendület

lendüljAktivizálódni, kedélyesebbé válni nem is olyan egyszerű. Közelíthetünk a problémához a lélektan felől és a táplálkozás felől is. Ismerjük az érzést amikor tavasz elején a vitamin készletek kiürülnek. Hazai olcsóbb gyümölcs még nincsen. Kicsit várni kell a cseresznyére. Járkálunk az otthonunkban. De az ember csokit folyton mégsem ehet!

Először is pótoljuk a vízkészletünket naponta több pohár vízzel! Sokszor már ez önmagában is tettrekészebbé tesz. Igyunk, ha lehet cékla, répa, gránátalma levet illetve más rostos gyümölcs levét.Vegyünk magunkhoz multi vitamint, mert előfordul, hogy valamelyik vitamint hiányolja a szervezetünk. Különösen Magnéziumra van szüksége pl. az idegrendszerünknek. Próbáljunk járkálni, sétálni, tenni-venni, hogy a lendületet felvegyük! A mozgás tovább aktivizál. A sportolás kedélyesebbé is tesz. Ha „leül” a kedvünk, orbáncfű kapszulával kicsit emelhetjük. Napra is menjünk, amikor csak lehet!

Gyakran igen bagatell dolog miatt válunk passzívvá, kimerültté. Különösen a férfiak foglalkoznak keveset az egészségükkel. Dolgoznak sokat, kimerülnek. Ha egyedül élnek, nincs aki mindezekre felhívja a figyelmüket. A munkába, számítógépbe temetkezés mellett teremtsünk időt más, nekünk kedves tevékenységre! Tudom, hajszolt az emberek nagy része. Különösen hazánkban kell a fennmaradásunkért erőteljesebben dolgozni. Ettől könnyen kimerül, elkeseredik, kiég az ember. Az iskolai tananyagban jó lenne, ha az egészséges életmódra nevelés is helyet kaphatna. Mert egyre több ember él szingliként és önmagát kell erősítenie; gondoznia testi-lelki egészségét. Ne váljon depresszióssá és beteggé!

Erőt kívánok mindehhez!

:-) Kati