Kompromisszumokat is kell kötni. A kevésbé fontos jellemzőknél. Mennél tarthatatlanabb az egyedüllét, annál több kompromisszumra hajlandó az egyén? Hol a határ? Megtöri az embert a magány. A legerőteljesebb büntetési eszköz a magánzárka. Valóságos lelki kínzás. Az egyedül élő is kerülni szeretné a magányt, tehát inkább lemond néhány dologról, csakhogy valaki legyen mellette végre már. Legalább időnként. A többség valójában kiegyez, az elképzeléséhez valamennyire közelítővel? Vagy igazi mégis lenne? Szokták emlegetni: Míg megérkezik, az idő eltölthető az elképzeléseinkhez közelítővel. Aztán kialakul, mintegy letisztul a kép. Megkedveljük, elkezdünk kötődni? Mi a legfontosabb momentum, amiből nem engedünk? Például, a legfontosabb, hogy jót lehessen beszélgetni. Ezért a dologért akár lemondhatunk olyan elvárásról, hogy legyen a partner helyes. Akit megkedvelünk, azt elkezdjük egyre helyesebbnek vélni. Közelíthetünk a másik oldalról is. Mi az amit nem tudunk semmiképp elfogadni? Például kizáró ok lehet az italfüggés. Végül talán a két véglet felől haladva kirajzolódik, ki az akivel együtt lehetünk. Tehát, hogy létezik-e igazi, továbbra is rejtély marad :) Kata