Címke: Kun Magdolna

Egy megindító vigasz

kun magdi vers2

Ma éjjel

Ma éjjel a nesztelen csend
csillagalakba formálta anyám
szelíd varázs-szemét,
és ezüst-kéken lobbantotta felém
a belőle áradó szikraragyogást,
mitől fényár töltötte be szobám,
s már nem féltem attól, hogy lelkem felőrli
a mindennél kínzóbb lélekölő-magány.
Ma éjjel anyám volt az álmok tündére.
Arcomra simította a szép emlékeket
s mikor kezébe fogta fáradt kezemet,
éreztem a körüláradó virágillatot,
melyre tavasz-eső hullatott aranypermetet.
Álmomban anyám velem nevetett.
A boldogító könnyek mosolyba ölelték
a közöttünk lévő távolságból eredő
torokszorító hiány-éveket,
mik nem múló fájdalmat okoznak bennünk,
akkor is, ha mindketten tudjuk
két világban élünk,
s az egyikből nincs visszatérés,
hiába roggyan meg térdünk újra és újra
a bánat súlya alatt,
elérhetetlen marad az a pár arasznyi lépés,
mely átszakíthatná a végtelenig érő
magas csillag-falat.

De ugye tudod te is Anya,
bármily messze vagy,
lelked mindig elérheti
kitárt karomat?

Vers:Kun Magdolna

Kun Magdolna: Éjszakai vágy

Éjszakai vágy

Mikor a varázsmesék éjszakáján feléd száll egy sóhaj,
és szíved dobbanásában hallod hangom dallamát,
akkor lépj oda az ablakhoz s nézd a kacérkodó holdat,
amely pipacsvörös pirkadatból fon egy tűzrózsát.

Szívesen lennék abban a percben egy arra járó csillag,
hogy fénysugárral ragyogjam be könnyező szemed,
mert tudom, hogy a távolból is az én arcomat látod,
s gondolatban velem szárnyalsz a lágy szirtek felett.

Gyűrött párnád ráncos csücskét fogd majd szorosabbra,
hogyha érzed léthiányom, mely léleksebként lüktet,
s mikor vágyillatom gyöngycseppjei szétgurulnak rajta,
te hagyd nyitva boltíves kapuját a szálló képzeletnek.

Szétszórt álmokban is őrizd meg a legszebb emlékeket,
vigyázd azt az érzést, mely még olyan szépnek látszik.
Óvd meg azt a külső burkot, melyen nem hatol át semmi,
míg magas röptű szenvedélyünk ölelésre vágyik.

Vers:Kun Magdolna

kun magdi vers1

Kun Magdolna: Fáj itt benn nagyon

Fáj itt benn nagyon

Fáj itt benn, nagyon,
de nincs mit tenni, hagyom.
Hagyom, hogy fájjon,
mert biztonsággal tudom,
mindaddig, míg odabenn
fel-fel sír a szív,
csendes dobogásán is
érzelem hasít.

Ha majd a szív felszárítja
minden egyes könnyét,
s nem marad helyébe
csak üres közömbösség,
akkor én is hinni fogom azt,
ez a kínzó, átkos érzés
többé nem fájhat.

Fotó-vers:Kun Magdolna

szép, szomorú nő