Címke: küzdőszellem

Elindult – 2014. Virágvasárnap előtt egy nappal

Rengeteg erőforrása a nők hite bizalma. Igyekszünk valamennyiünkért használni.

Rengeteg erő forrása a nők hite, bizalma. Igyekszünk valamennyiünkért használni.

Fenn ülök a vonaton. Mint a Férfihang segítő szervezet, keresztény „Párbeszéd” alcsoport per pillanat egyetlen aktivistája, egyben Férfiak Lapja munkatársa, úton vagyok találkozni az utca emberével Pesten. A vonaton az emberek barátságosak, érdekesnek tartják az ötletet, hogy nem a rossz ellen tüntetek, hanem valami jó mellett. „Ne álljatok ellen a rossznak, mert az csak annál jobban megerősödik” – valahogy így tanította az én uram, Jézus Krisztus.Logikus, ha egy patak elé gátat emelek, akkor duzzad mögötte, és végül kilép a medréből. Vagy új medret kell találni neki, vagy felfedni, honnan ered, és ott tenni valamit. Így akár teljesen ki is szárítható.

Vajon a Sors jele, hogy egy nő kellett, hogy beinduljon a dolog? Sőt kettő. A gyerekeim nevelőnője fogalmazta át a női molinót, mert az egy megbántott férfi

Akik hisznek bennünk és abban, ahogy élünk, amit mondunk. Köszönet érte.

Akik hisznek bennünk és abban, ahogy élünk, amit mondunk. Köszönet érte.

hangján szólt, aki örülne, ha a nők végre becéloznák a konyhát és környékét, és a férfidolgokat végre ránk hagynánk, akiknek már ősember ősei is ezekkel foglalkoztak. És Kati tényleg patriarchális nő, aki SZERET patriarchális nőnek lenni. Ugyan dolgozik, de ott is anyaként, pótanyaként van jelen. Ő képes volt pozitívan

megfogalmazni, mit is jelent boldog és kiegyensúlyozott NŐ – ként élni. Sajnos a molinót a helyszínen kell elkészítenem, annak még csak a szövege van meg. De rengeteget segített érdeklődő figyelmével, miközben a férfimolinót alkottam. Izgalmas volt, ahogy figyelmének energiái keverednek az én alkotó kezem erőivel. Pár jó tanácsot is adott, pl. rövidebb, frappánsabb lett a mondanivaló. Utcán sétálva is elolvasható, és kulcsszavak erősödtek meg: erő; bátorság.  A színek a helyükre kerültek, melyik mondatnak milyen szín felel meg. A férfiak molinója piros-zöld, a nőké kék-piros lesz.

 

 

 

Sokak vélt irigysége helyett...

Sokak vélt irigysége helyett…

A másik nő régi barátom, Eta. Egyszerűen ő vitt le az állomásra, mert elaludtam a

busz indulását. Közben mesélt a helyzetéről a munkahelyén, az idegek játékáról, ahol a profit maximalizálás (értsd: kapzsiság) miatt, kiidegelik az alkalmazottakat. A középvezetők lelkileg hiába támogatják a beosztottaikat, az csak a túléléshez elég. A felső

...a hozzánk közelállók őszinte szeretete és támogatása. Kinek száma lassan-lassan nőhet.

…a hozzánk közelállók őszinte szeretete és támogatása. Kinek száma lassan-lassan nőhet.

vezetésnek kellene lemondani a felesleges luxus utakról, túlspilázott prezentációkról, sokmilliós otthonokról, többedik luxusautóról. Státusztfitogtatás helyett, szerényebb, mértéktartóbb életet kellene élni, és törődni a rábízottakkal. Státuszszimbólumok helyett, Élő

Szeretet és Tisztelet venné őket körbe. Nehéz elhinni, hogy valójában nem erre vágynak. A lelki restségről, a bölcsességre törekvés hiányáról, és a bátortalanságról kéne lemondani. Akkor működne.

Ami általános betegsége a nyugati kultúrának: a mértéktelenség. A megnyugvás, béke, megelégedettség, ne adj Isten! boldogság el is kerüli. A hajszoltság meg csak nő. Mindig így van, amikor az eszközt a céllal összekeverjük.

Szóval utazom. Folyt köv.

 

;-)

 

Zoli

 

Bölcs Quimby (Autó a szerpentinen)

Nézzétek meg a klippet! A banda halad a LEHETŐSÉG az  ÉLMÉNY  felé. A BETELJESÜLÉS vár rájuk. Többször új emberrel egészül ki a csapat. Ilyenkor mindig kinyílik az autó csomagtartója, és mindenki boldog meglepetéssel szemléli mi van benne. Az ÍGÉRET. A CSODA.

Én álmaim nőjét képzeltem oda, és nagyon vártam a klipp végét, hogy kiderüljön, mit rejtegettek ott hátul.

És megváltozik minden. Egy véletlen folytán az autó elindul a lejtőn, és már esélyük sincsen, hogy visszaszerezzék. A magyar művészek álmait viszi magával? Nehezen érvényesülnek a legtöbben, pláne a gazdag nyugaton. De oly sok álmunkat oda képzelhetjük, amely a süllyesztőbe kerül. Fiatalon legtöbben nem álmodunk különleges dolgokról. Családi harmónia, szerető pár, megbízható munkahely, ahová szívesen megyünk dolgozni, és pár jóbarát.

Milyen sokszor még ez sem teljesül!

A legszebb kép a klippből nekem, amikor a vontató a baráti társaságot elviszi úticélja felé, ahol a várt élmények töredéke vár már csak rájuk, és az áhított BETELJESÜLÉS végképp nem. De Quimbynél megtörténik a csoda. A szelíd beletörődés. Az egymásra találás ereje, a megélt „de mi itt vagyunk továbbra is egymásnak” élménye, „a megoldjuk, nem úgy ahogy terveztük, de nem adjuk fel”, a „lesz új terv, és nem baj ha szegényesebb, mert belsőleg most már gazdagabb, mert esélyünk sincsen másképp boldognak lenni”. Az együttmozdulás az Élettel, a felnőtt lemondás, és életerő, remény, öröm megőrzése.

A vallásos: „Legyen meg a Te akaratod!”

Hányszor csuk be egy ajtót az Élet előttünk, és ha figyelünk, akkor derül ki, hogy egy kisebb és szerényebb ablakot viszont kinyitott. És csak idővel jövünk rá, hogy egy jóval gazdagabb rétre jutunk általa. Nem azt kapjuk, amit vártunk, és mégis így jó, boldogságunk pedig idővel az eget ostromolja. Végül békés emberségre vált át. És ez már tartós marad. Ámen

A klipp, végtelen szelíd, megbékélt hangjaival:

Zoli