Régi film, máig ható tanulságokkal.

Sok idő telt el a két film készítése között, mindkettő igazi férfifilm, a harcosról és annak harcáról szól. John Rambo, a főszereplő: Igaz Harcos, vagy tomboló őrült? Nem lényegtelen kérdések, különösen, hogy rengetegen látták a filmeket, hiszen a legendássá vált színész, Sylvester Stallone alakítja őt mindkétszer, sőt a második film gyakorlatilag teljesen az ő alkotása. Az őszinteség kedvéért ide kell írnom (bár aki nem látta, szerintem az is sejti), hogy durva, agresszív jelenetek sorával van tele mindkét film, és különösen a másodikban a szélsőségig vitt rombolás (éspedig emberi testeké) látható, szóval gyerek csak felügyelettel és utána szülői beszélgetéssel nézze meg, amelyben minimum annyit mondjon el a szülő, hogy a valóságban hogyan működnek és mire képesek azok a fegyverek, amiket bemutatnak. És egyáltalán miért vannak? Rambo indítékait megpróbáljuk itt megbeszélni.

John Rambo Vietnámi veterán. Részt vett az Amerika által Vietnám belügyébe való katonai beavatkozásban, amit ma Vietnámi háborúnak hívunk. Ez egy nyolc évig tartó háborús akció volt, melynek lényege, hogy Indokínában a kommunizmus ne nyerjen még nagyobb teret, és ezzel együtt az imperialisa nagyhatalmak befolyása maradjon meg. Tehét ideológiák csaptak össze, és ezzel együtt az azokat képviselő emberek, kormányok, gazdasági rendszerek. Tudni kell, hogy a háború a kettészakadt Észak és Dél Vietnám között zajlott, ahol Északot a kommunista Kína és Szovjetunió, míg a kapitalista jellegű Dél Vietnámot Amerika támogatta. Külföldi katonák csak Amerika részéről harcoltak. A háborúról és borzalmairól hű képet fest pl. a Szakasz (Platoon) című, több Oscar díjat elnyerő film.
John, és az ő történetének számunkra fontos háttere ennyi, amúgy egy tipikus amerikai átlagfickó, kétkezi munkával kereste meg a kenyerét a háború előtt, és most, visszatérve, próbál beilleszkedni kényszer által elhagyott hazájába, (nem önkéntesként ment) és egzisztenciát szeretne építeni. Munkát, lakhatást, és idővel minden bizonnyal párt is keresne.
Helyzete nem ilyen egyszerű. Otthon a vereség szégyenét és hogy általában (szerintem jogosan) egy igazságtalan háborúnak ítélt harcból jön vissza, lelkileg el kell hordoznia. Ha megemlíti, hogy veterán, kevesen állnak vele szívesen szóba, hiszen a vereség ízéből senki sem szeret részesülni, és nagyon, de nagyon könnyű őt azonosítani azoknak a döntésével, akik elrendelték amerikai férfiak besorozását. John egy fickó a tömegből: arra nevelték, a kormány jó, a hazát képviseli, és rendelkezéseit törvénytisztelő módon végre kell hajtani. És az apja biztos legalább párszor hozzátette: „Amúgy fiam, hidd el, akkor jársz jobban, ha nem lógsz ki a sorból. Úgyis ők az erősebbek.”
Tele van lelki sebekkel: gerillaháborút folytattak, ahol az ellenség bárhol feltűnhetett, ahol egy őrzőtt katonai táborban veszélyes volt nyílt szinen kinyilvánítani ki a tiszt és ki nem (pl. tisztelgéssel megadni a tiszteletet egy katonai döntéshozónak) mert a messze hordó, távcsöves mesterlövészpuska golyója szélnél sebesebben hatol át az őrszemek között, valamint aknamezők és drótakadályok felett.
Az állandó veszély nemcsak állandó nyomást jelent, de azt is, hogy kegyetlenül erős helyzeteket kell megoldani. Pl. szűk, föld alatti alagútrendszerből kifüstölni az ellenséget, ahova egy pisztolynál többet nem vihetett magával a katona, és még rohamsisakot sem – nem tudott volna kellően szabadon mozogni. Teljesen nyílt célpont. Csak a két fél gyorsasága és pontossága, valamint lélekjelenléte dönti el, ki marad ott és ki tér vissza az alagút egyik vagy másik oldalán.
Arra az időre (1960 – as évek) a hadászat már olyan robbanó és egyéb eszközöket fejlesztett ki, melyek révén borzalmas sebeket lehetett ejteni, végtagok szakadhattak le, belek ömölhettek ki, és a tiltott eszközökről ekkor még nem is beszéltünk. (Pl. a dum-dum golyó, melyet egyszerű lőszerből némi reszeléssel el lehet készíteni, és az emberi testbe csapódva szétnyílik, és nem „pusztán” átlyukasztja azt, de hatalmas darabot tép ki belőle, vagy napjaink olyan lövedékei, melyek nem ölni: sebesíteni és kínt okozni hivatottak. Tüskékkel szórják teli a testet, amik még deformálódnak is becsapódás után, és csak nagy erőfeszítéssel és sok munkával lehet eltávolítani, ha a mentő műtétet egyáltalán kibírja a sebesült, hiszen sokáig tartó, aprólékos munkáról van szó, amely alatt végig vérzik. Vérzéscsillapítás mellett is. Az a logikus (és következményeiben perverz) megfontolás áll emögött, hogy minél hamarabb lehet nyerni, ha pszichológiailag és anyagilag gyorsan kimerítik az ellenséget. A sebesültek és szenvedők pedig lekötik az erőforrásokat.
Nos, John Rambo dum-dum golyóval és tüskelövedékkel nem találkozott, de kegyetlen csapdákkal igen. Pl. katonai dobozzal, amibe térképeket, és hadműveleti terveket tettek, tudva, az milyen értékes az ellenségnek; ám, ha a terveket valaki megmozdította, az alá rejtett robbanóanyag működésbe lépett. Biztos halál. És lelki csontrepesztő a csapatnak, amelyik látta mindezt.
Nem mesélem el a filmet, vannak benne látványos akciójelenetek, megelevenedő gyilkos iszapfal, motoros ugratás, és géppuskával betontető átlövése, a lényeg ennyi: senki nem figyel igazán Johnra. Egy csavargó a rendőrség számára, amely nem tud mit kezdeni száz férfipróbát kiállt, és egyben nyomorékká görcsösödött személyiségével, aki hallgat, visel, és keresi a boldogulását – mert férfi. Ezt tanulta, és ebben hisz. Erősnek kell lenni, otthont kell építeni, és gazdaságot létrehozni. Ugyanakkor a végletekig zárkózott, nem képes magától megnyílni. Többek közt, mert először is szembe kéne néznie vele, hogy gyenge és gyengéd ő is belül, mint mindenki, akinek lelke van; másodszor fájdalmak izzanak benne, amire a harc hevében az egyetlen válasz az volt: szorítsd össze a fogad, és koncentrálj a dolgodra! És ő nem fog veterán körbe járni, és puhány módon elzokogni mi minden bántja belül. Nem képes szembenézni azzal, hogy nem mindig férfias.
Ám hosszú hatalmi játszámázás után (amire a film akciójelenetei épülnek) mégis megteszi, amikor a „rossz apa”, a helyi rendőrfőnök (aki nem hajlandó lehajolni, megérteni és észrevenni a lelki páncél mögött a bajba jutottat) eljut arra a pontra, hogy „renitens fiát”, John Rambot, nem nevelheti meg, és szoríthatja a sablonjai közé, pusztán mert erősebb (nek hiszi magát). A betont átütő golyók őt is komolyan megsebesítik. Eddigre azonban józanabb emberek elküldetnek a „jó apáért”, John egykori feletteséért. Az ezredes ismeri a férfit, tudja, miken ment át, és akinek éppen ezért a tiszteletének és megbecsülésének az elvesztésétől sem kell félnie volt katonájának. Neki képes bömbölve az arcába zokogni: (Apa!) „A háború borzalmas!” (És ráadásul hiába tettem meg mindent, amire képes voltam, mégsem szeretnek érte.)
Végül minden kibogozhatalannak látszó lelki görcs mélyén egy egyszerű igazság áll.

Zoli
folyt. köv.