Címke: magány

Lelkem királynői

Teveháton érkezett, fáradtan omlott le hátasáról. Megitattam, közben levette fátyolát és láthattam, milyen szép. Sötét haja kissé csapzottan keretezte az arcát.

Míg aludt a barlangomban, ismét meglátogatott a Halál. Ő hozott ide évekkel ezelőtt. A Magány sivatagába, ahol csak ketten voltunk: ő és én. Ezúttal apám alakját vette fel.

– Szervusz, öreg harcos – üdvözölt, kedvessége meglepett. Igaz, csak az elején volt velem kegyetlen, amíg el nem fogadtam, hogy ezentúl itt élek.

– Vendéged van – jelentette ki.

Biztos voltam benne, hogy ellenére van, inkább nem szóltam semmit. Az a nő olyan gyönyörű! Persze lehet, hogy egyszerűen túl régen élek itt, és aki nőnemű, az nekem rögtön gyönyörű.

angel-1284369_1920

– Ma másvalaki is meg fog látogatni. Ő nálunk él, a Túlparton. Nagyon régóta vár rád. Ne okozz neki csalódást. És nekem sem.

Gyáván hallgattam. Szűkölt bennem a félelem. „El akarja venni tőlem, el akarja venni tőlem” – ismételgettem keserűn.

– Hallgatsz? Úgy is jó – mondta a Halál, és felállt, indult a homokdűnék felé. Alakja megnyúlt, kámzsa nőtt a fejére, sötét lepel takarta immár. Megborzongtam.

– Ki volt ő? – kérdezte egy telt női hang mögöttem. Hallottam, ahogy mellém lép. Ránéztem, és egy nőt láttam elhagyott hazámból. Hajának egy tincse szemébe hullt, dús keblei finoman hullámoztak minden lélegzetvételnél. Sötét szeme az enyémbe mélyedt.

– Egy régi barátom – hazudtam.

– Ijesztő barátaid vannak, Vándor.

Meglepett, hogy tudja a nevem.

– Utánad jöttem ide, a sivatagba. Lejárt büntetésed ideje, hazatérhetsz.

Eszembe jutott a Városban töltött időm. A vágy a hírnév, az emberek tisztelete iránt. A reménytelen várakozás ideje. És a barátaim emléke, akik még valószínű ma sem tudják, hogy hová tűntem.

– Vár a nagyváros. Várlak én – mondta a nő, és megborzongtam. Olvas a gondolataimban? És vágyakozik utánam? Hevesebben vert a szívem.

– Ki vagy te? – kérdeztem összeszoruló torokkal.

– Sokan az Éj királynőjének hívnak. Én irányítom a Várost. Magányos feladat. Férfira van szükségem, társra, szeretőre. Sokáig kutattam, míg rád találtam. Gyere velem – fogta meg a karom.

Illata elárasztott, finom, édes illat volt, boldogan merültem el benne.

– Uralkodni hívsz? – suttogtam, miközben öleltem már, és magamhoz szorítottam. Milyen mámorító érzés volt!

Ő kuncogott.

– Nem. A hatalmam az enyém. De szeretőnek, szerelmesnek, társnak és barátnak valóban hívlak – futó csókot lehelt a számra. – Gondold át ma este. Holnap indulhatunk.

Megpróbáltam vadul megcsókolni, előleget a várható gyönyörből, de ő kisiklott a kezemből. Felnevetett.

– Majd a Városban. Nem kapsz meg mindent egyszerre.

Megyek! Nem érdekel a Sors, nem érdekelnek a céljaim – megtisztulni akartam a mulandóságtól – az érdekel csak, hogy vége az egyedüllétnek. Társra lelek, aki egyben egy csodálatos, érzéki NŐ is. Teljes életem lesz, a Város a miénk!

Éjfél után halk énekszó ébresztett fel. Az Éj királynője a közelemben aludt. Egyenletesen lélegzett, édes illata betöltötte a barlangot.

A fájdalmasan andalító dallam kintről jött. Kimentem hát.

A Hold ezüst fénye megpihent odakint a dűnéken. Lágy szél játszott a homokkal, szemben velem portölcsért kavart a lég. Aztán alakot öltött a kavargó mintázat.

Fehér fényből szőtt jelenés állt velem szemben, hosszú haja világítón omlott vállára. Mint két csillag olyan volt a szeme. Engem nézett, és ismeretlen nyelven énekelt. Ha az Éj királynője szép volt, hát ő csodaszép. Nem mertem közel menni hozzá.

girl-2506201_1280

Ahogyan megigézve bámultam, kezdtem megérteni, miről is énekel. Vágyódó hangjában egy országról volt szó, melyben egy szép és magányos királynő él. Várja haza a királyt, aki messze, idegenbe ment küldetésre. Meg kell találnia, és le kell győznie a sárkányt, akit ő teremtett és táplált sokáig, ám a sárkány önálló életre kelt és gyötri, kínozza az ország népét.

Ha király győz, örökre hazatérhet.

Tudtam, hogy rólam szól az ének, és én vagyok a magam sárkánya, a sivatag pedig a csatatér, ahol meg kell küzdenem a szabadságomért.

Azon a hajnalon két nő versengett értem.

Hízelgett a tény, de tudtam, mulandó helyzet ez. Ha az Éj királynőjével megyek, meghasonlok a sorsommal és magammal. Ha a Fény úrnőjét választom, életem folytatódik a kietlen pusztában, gyengédség, kedvesség és ölelő karok támogatása nélkül. Bár életem végén minden bizonnyal elérném őt és birodalmunkat. Oda csak tiszta lélekként térhetek meg.

Hasadt a hajnal.

A királynő jött elő és megölelt.

– Indulhatunk? – kérdezte.

Nagyon nehéz pillanat volt. Ekkor felerősödött a szél, és mintha távoli énekszó akkordjait hozta volna felém.

Kibontakoztam az ölelésből.

– Nem mehetek. Maradnom kell. A sorsomat választom.

A királynő mélyen a szemembe nézett. Láttam benne, hogy őszinte volt, minden szavát komolyan gondolta. Láttam azt is, hogy már késő, büszke nő ő. Megmutatta, miről mondtam le, és az már elérhetetlen a számomra.

Mikor elhagyott, hosszan néztem utána, kis híján utána futottam. Az tartott csak vissza, hogy sejtettem: hiába aláznám meg magam, már visszautasítana.

Aznap kis forrás tört elő a földből, annak a dűnének az aljából, ahol a Fény úrnője énekelt.

Arra gondoltam, hogy most, miután örökre a sivatagot választottam, tudnom kellene, a lemondáson kívül mit kezdhetek magammal ezen a kietlen helyen.

Ideje számot vetnem magammal.

 

Családvesztés

őszKiröppen az egyik gyerek, majd a másik is. A házastárs is odaátra költözik. Volt család. Nincs. Hát ilyen megözvegyülni. Egyedül maradni. Vannak mondatok, amiket  el kéne mondani. Beszélhetünk sokakkal, de mintha hiába lenne a beszéd másokkal, ha egyszer annak a valakinek kellene elmondani dolgokat, aki már nincs itt. Mindenszentek idején még inkább érezni. Mehet ilyen helyzetben az ember erre-arra, még sincs nyugta, nincs vigasza. Időnként tompul, idővel fásul némileg. Erőt össszeszedni, figyelmet elterelni, kedélyt emelni ilyenkor nem is egyszerű. Hogyan oldják ezt meg mások? Akik tőlünk idősebbek. Akik hasonló helyzeteken átmentek. Figyeljük, kérdezzük! Mozgás, kert, ha lehet alkotás, amik segíthetnek. Színház, zene, tánc, házi állatok. Változó, kinek mi tud egy kicsit segíteni.  Magányt oldani :) Kati

Neked mire föl jobb?

ca va malA panaszkodásról láttam a napokban színdarabot. Nietsetől is idéztek a darabban. Az idézet tartalma tömören, a mai szóhasználattal az volt: „Neked mire föl jobb?” Vagyis a panaszkodó mintha szemrehányást tenne azért, ha a másiknak jobb. Ha a francia embert megkérdik mi a helyzet, az illendő válasz:” Ca va”, ami annyit jelent : az megy  (rendben). Nem részletezi. A magyar ember részletezni kezdi. Megosztja. Elmondja mi bántja. Mintegy fellazítja azt ami nyomasztja. Ventillál szinte. Szavakba önti az érzéseit. Mi nyomasztja. Ha sokadszorra teszi, már szinte megunja és szül egy valamilyen megoldást a problémájára. Vagyis egy fokkal nyitottabb, olykor indiszkrétebb. Így persze remél segítséget. Hiszen aki meghallgat, annak lehet egy rálátása a másik dolgára. Véleménye. Ami akár segíthet is. Néha egy fél mondat is előbbre juttathat. Vagyis a tömör, udvarias,  diszkrét, zárkózott, köszönöm megvagyok felelettől egy lépéssel előrébb juthat az ember. Úgy is mondhatnánk, ha nem érdekel mi van velem, ne kérdezd meg. Ha megkérdezted, akkor hallgass meg. Hagyjuk a felesleges udvariassági köröket. Őszintébb így. Korunk jelensége a megosztás. A neten és telefonokon részletesen megosztanak önmagukról az emberek történéseket. Ez jelez azért problémát is. A nyitottság, zárkózottság sajátos módon alakul. Az onlyne és a valódi életben. A magány is oka a közlékenyebbé válásnak. Annyit van egyedül sok ember a problémájával, hogy örül, ha végre valaki meghallgatja. Végül egy poén: Nem rossz dolog a magány, ha van melletted valaki. :) Kati

Egyedül

piros maciAki egykeként nő fel, megszokja, hogy kitaláljon magának elfoglaltságokat. Ha felnőttként szingli marad válás, vagy özvegyülés miatt, akkor kicsit ismerős helyzetben van. Megint magának kell ötletet találni, arra, hogy az idejét, hogyan ossza. A családban élők, akár szabadságnak is értelmezhetik ezt. Aki viszont benne van tudja, hogy nem midig annyira kellemes. A munkahelyek adnak bőven elfoglaltságot. Sokan bele is csúsznak munkamániába. Vannak viszont időszakok, amikor önmagunkkal kell el lenni jól. Békében. Nem korholva, okolva önmagunkat semmi miatt.  Elfogadóan. Ahogyan másokat is elfogadunk. Megértően, empátiával. Mi is megérdemeljük ezt önmagunktól. Miért is lennénk önmagunkkal szigorúbbak, mint a kívül állókkal? Nem is olyan egyszerű ez gyakran. Igaz? :) Kata

Együttesség

szív lufikkalTartozni valahová valakikhez. Átélni, hogy része vagyok egy nagy egésznek, ahol elfogadnak, szeretnek, nem kell bizonygatnom, hogy jó a szívem. Milyen is egyedül lenni sokat? Vállalni mindenért a felelősséget? Aki átélte mindkét helyzetet tudja milyen. Meg lehet éppen szokni azt az állandó készenléti szintet, hogy mindig adódik valami, amiért intézkedni kell. Elhárítani az adódó hibákat. Kaland és teher is egyben. Lehet félelem, stressz.  Attól függ mennyire vagyunk képesek kezelni. Jó helyre tenni a lelkünkben. A párral élőknek osztódik a dolgok feletti felelőssége. Tehát az egyedüllét erős lelkierőt igényel. Cserébe egy szabadságot is átélhet az ember, persze. Ha hosszabb egyedüllét után ismét részese lehetünk  egy közösségnek, ahol helyünk van, megindító tud lenni. Megható haladni olyanokkal, akikkel sok dologban egyet értek. Megannyi közösség befogadhat. Család, vallás, munkahely, sportklub, hobbi. Jó közéjük menni. Érezni, hogy örülnek nekünk. Átéltem valamit, aminek az ábrázolásához nem találok képet. Csak szavakkal festhetem le, milyen jó állni egy közösségben.Helyem van egy nyájban. Nem vagyok a többiektől sem jobb sem rosszabb. Befogadnak. Az egykeként felnövő kicsik különösen érzik ezt, mikor mennek a hozzájuk hasonló többiek közé. Még a játékaikról is lemondanak, hiszen jobb érzés az együtt létet átélni, mint birtokolni bármely földi javat :) Kata

A pusztában

éjfA forró betonfalak közt csendesen vibrált a levegő. Közeledett éjfél, senki sem járt a város szélén, a gördeszkásoknak készített pályán. Csak egy fiatalember üldögélt pólóban és rövidnadrágban az egyik fal tövében.

Sört kortyolgatott, és magában beszélt, beszédét heves mimikával kísérve.

– Tudod milyen, amikor már századszor nézed ugyanazt? Mindig új arcok vannak, de ugyanaz és ugyanúgy működik – pillanatra elhallgatott. Jelentőségteljesen bólintott: – Márpedig fizetni nem fogok érte. És kérlek, a bűntudattal, ne gyere nekem! Régen abbahagytam volna, de igenis kell a kéj. KELL. Nem megy nélküle.

Kortyolt a söréből.

– Tudom, hogy tudod, de elmondom: már fáj végig nézni, hogy semmi kötődés nincs köztük. Nagyon kevés filmben van gyengédség. Nagyon kevés filmben hiszem el, hogy a nőnek is jó. Vagyis hazugságot nézek. De vagy ez a szappanbuborékszerű illúzió, amely végül mindig szétpukkan, vagy a komor sötét. A teljes egyedüllét.

Megint maga elé nézett.

– Honnan veszed, hogy bírom én ezt? Hány nőnél is próbálkoztam az elmúlt két évben? Volt, akivel jól indult a beszélgetés, aztán mikor felhívtam, kiderült, van valakije; volt, akit a munkám miatt kerestem meg, és az előzetes információim miatt reménnyel mentem hozzá, hogy több is lesz, mint munkakapcsolat. De már túlhaladottak voltak az információim. Az a pénztároslány szimplán kinevetett, amikor randevút kértem tőle, az ismerkedőoldalon pedig több mint ötven megkeresésre, két elutasítás jött csak válaszul. Hogy próbálnák ki a nők is, milyen mindig kezdeményezni! Még kurvával is próbálkoztam. Azt hittem, kialakul köztünk valami gyengédség… naiv voltam. Már mindenre sóvárogva tekintek, ami női: egy csobogó kis folyóra, a növényekre, egy mosolyra a plakáton, az eladónő illatára. Két hete a buszon ültömben elsírtam magam.

– Fáj, érted: FÁJ! Mintha forró olajjal öntöznék a bőröm, a zsigereimben pedig maró lúg folyna. Hogy fájhat a magány fizikailag? Sohasem hallottam ilyenről!

Tehetetlenül bámulta a sötétet, a deszkások kihalt paradicsomát. „Pont olyan, mint a lelkem: üres és sivár.”

Megrázta magát. Tudta, változtatnia kell, nem számíthat megoldásra kívülről. Segítség előbb-utóbb mindig jön. De a remény lángját neki kell meggyújtania belül. Kiitta a sörét, és az égboltot kezdte vizsgálni. NEM gondolt a kínjára, csakazértsem. Megkereste az Oriont, a Cassiopeiát, a Kis Medvét. Elkezdte megszámolni a csillagokat. Felidézte a filmeken látott galaxisok alakját. Mindig lenyűgözte a Világegyetem.

„Csak addig tartsak ki a jó érzésben, míg válaszol. Utána minden könnyebb lesz”, gondolta, és lenézett, mert valami mozdult előtte.

Egy fiatal nő állt ott, de szokatlanul öltözve. Fátylak takarták, és alatta egy ékszerekkel díszített bikinit viselt. Hosszú, szőke haján megcsillant a holdfény. Közelebb jött, és a férfi tudta, noha nem látta, hogy ibolyaszínű a szeme, és nem evilágból való. A nő leült mellé és a vállára hajtotta a fejét. Átkarolta a férfi vállát (szinte egyáltalán nem lehetett érezni az érintését) és halkan, csitítón beszélni kezdett.

– Nyugalom, Tomi, nyugalom! Értelme van, hidd el, értelme van! Cssss, cssss, nyugodj meg! Majd kiderül minden és meglátod, értelmet nyer!

Tamás előtt egy szurokfekete, vastag kőzet jelent meg. Látta, hogy erős szagú savval marják. A sav forrott, bugyogott. A kőzet alatt élő vizek voltak, hatalmas tavakká összeállva kilométer hosszan. De még nem lehetett hozzáférni, míg a vastag, kemény kő elválasztotta őt a víztől. A savra nézett, és pontosan azt a fájdalmat érezte, mint amiről pár perce beszélt.

Kinyitotta a szemét. A nyaka fájt, hisz órákon át tartotta előre lógatva a fejét. Szemben épp kelt fel a Nap. Hűvös szellő motozott a deszkás akadályok közt. Tamás felállt. Nagyot szippantott a friss levegőből. Erősnek és szabadnak érezte magát.

– Szóval itt jártál. Tudtam, hogy nem hagysz magamra. Köszönöm.

Azzal elindult az új nap elé nézve, a magány érzelmi pusztájában járva. A tegnapi sör kiürült dobozát messze rúgta.

 

Félkarú óriás

felszekAki úgy nőtt fel, hogy a szülei, nagyszülei párban éltek öreg korukig, az amikor egyedül marad, önagát félkarúnak érzi. Egy képről jutott eszembe mindez. A képen nincs meg a széknek az összes lába, mégsem borul fel. Emlékszem kiskoromból a gyerekdalra: „Ó de szép ez a három lábú szék” . Lehet fennmaradni stabilan úgy is. Valami módon kiegészülni. Hogyan tudjuk önmagunkat megerősítenI? Mindenképp tanácsos magunk köré,  magunk alá szociális hálót vonni. Képezni. Akik segítenek, amikor nehézségeink keletkeznek több területen. Bebiztosítani önmagunkat, amennyire lehet. Van persze, aki állítja, ő el van remekül egyedül is. Párokat látva, azért belegondol, milyen lenne az, akivel jól el lenne. Lehet életben maradni egyedül is, hiszen az éléshez levegőre, vízre és élelemre van szüksége az embernek, de  együtt valakivel  kedélyesebb. Az egyedül létet még büntetésre is alkalmazzák, például magán zárkába kerül, aki főben járó bűnt követ el, hiszen a hosszas egyedüllét meg tudja törni az embert. :) Kati

Létezik az igazi?

http://www.dreamstime.com/-image24739141Kompromisszumokat is kell kötni. A kevésbé fontos jellemzőknél. Mennél tarthatatlanabb az egyedüllét, annál több kompromisszumra hajlandó az egyén? Hol a határ? Megtöri az embert a magány. A legerőteljesebb büntetési eszköz a magánzárka. Valóságos lelki kínzás. Az egyedül élő is kerülni szeretné a magányt, tehát inkább lemond néhány dologról, csakhogy valaki legyen mellette végre már. Legalább időnként. A többség valójában kiegyez, az elképzeléséhez valamennyire közelítővel? Vagy igazi mégis lenne? Szokták emlegetni: Míg megérkezik, az idő eltölthető az elképzeléseinkhez közelítővel. Aztán kialakul, mintegy letisztul a kép. Megkedveljük, elkezdünk kötődni? Mi a legfontosabb momentum, amiből nem engedünk? Például, a legfontosabb, hogy jót lehessen beszélgetni. Ezért a dologért akár lemondhatunk olyan elvárásról, hogy legyen a partner helyes. Akit megkedvelünk, azt elkezdjük egyre helyesebbnek vélni. Közelíthetünk a másik oldalról is. Mi az amit nem tudunk semmiképp elfogadni? Például kizáró ok lehet az italfüggés. Végül talán a két véglet felől haladva kirajzolódik, ki az akivel együtt lehetünk. Tehát, hogy létezik-e igazi, továbbra is rejtély marad :) Kata

Egymagamért az ételt meg sem melegítem

háttal vékony szőkeÁpolandó ápoló lesz az ember. Amíg van kit ellátni addig sokunk erős. De önnön magáért főzni bizony sokunk nem szokott. Magyarázkodhatunk érvekkel, de lehet ez egyfajta mazochizmus is. Másért teszünk erőfeszítéseket. Ám önmagunkért már nem. Elfogy az erő, a lendület. Minek? Kérdi sok özvegy. A szinglik belekerülhetnek ilyen helyzetbe. Nem főznek. Egy belső szomorúságot élnek meg. Az ezredfordulóra a tudósok az indivídum magányosodását jelezték. A sok ne.-t használat is vitte ebbe az irányba az embereket. Kétségbeesett próbálkozások vannak a párkeresésekre. Ám sokan jelzik, hogy nem megy. Érdekes lenne a statisztika, hányan vannak akiknek sikerült újra együtt maradni hosszan valakivel. Akarni ismét gondoskodni valakiről. Visszatérve a felvetett problémához, ha valaki egyedül marad, honnan merítsen erőt ahhoz, hogy ellássa önmagát. Elfogadjuk önmagunkat legalább annyira, mint korábban az ápolandónkat. Például, gyakran alkalmazzák módszerként, a terápiákban,hogy képzeljük el a kiskori önmagunkat a mostani énünk fogja kézen és segítse. Ha már a világban egyedül ennyire sok a teher. Önmagunkat karoljuk fel képzeletben. Legyünk önmagunk segítője. Legalább ez az egy ember, az énünk ne nehezítsen! :) Kati

Ismerkedés

férfiakKérdi a férfi az ismerkedő oldalon: „Te kit keresel?”  Mire a nő: „Tudod én nem egy szeretőt keresek. ” Kis töprengés után:  „Hanem hányat?”   :DDD   „Hárem.” :DDD  Valahogy így zajlik a párbeszéd botladozva két magányos embernek. Ám a humor, ami átvezet a nehézségeken:) Ügyetlenkedve, de mégis egymásra lelnek az emberek:) Valahogyan csak kialakul. Letisztul a helyzet. Kinek mire van szüksége. A szabadságából mennyit ad fel. Az önismerete fejlődik minden kontaktusba kerüléssel. Mást hoz  felszínre belőlünk egy beszélgetés új emberrel. Ki az akiért feladom az egyedül létem. Mert bizony, ha nehéz is, de van előnye a magunkban létnek. Ahhoz vonzódnak, akin érezhető, hogy viszonylag jól el van egyedül is. Ő mellé szeretnének szegődni. Nem ahhoz, aki kétségbeesetten keres. Ezzel együtt az is igaz, hogy amelyik nőn érződik segítséget igényel, ahhoz közelítenek szívesen. Hiszen a túl erős nőtől megretten a férfi ember. Az arány az önállóság és a segítésre szorulásnál olyan pont, amin finoman egyensúlyoz a párt kereső. Férfin is érezhető, amiben segítséget igényel. Szerető gyengédségre van igenis szüksége, még ha erős is sok területen.   :)Kati