Clint Eastwood. Gyerekkoromban imponált erőteljes, karizmatikus személye, de akkori filmjei mégsem ragadtak igazán magukkal. „Én vagyok, akinek mindig igaza van. És ez előbb vagy utóbb úgyis kiderül.” Ám ez a leplezett önhitség rettentő fárasztó egy idő után.

Öregkorára azonban egyre szerzi a meglepetéseket nekem, pl. ahogy René Roussonak udvarol, mint az elnököt védő testőrök egyike, és kiderül, hogy ért a nőkhöz, és hajlandó együttműködni belső törvényeikkel. Ezek egyik szabálya: kockáztass! Úgy kell befektetned egy kapcsolatba, főleg az elején, hogy tetteid és lelki erőid viszonzás nélkül veszhetnek oda. Pont, mint egy vállalkozás indításakor: nem minden jó ötlet valósulhat meg. Filmjeiben megjelent az Élet Sója – az emberi mélység. Talán mert végre a saját ötleteit valósíthatja meg, és nem más bérmunkása?

A filmet pl. itt nézheted meg. Mivel szokásomhoz híven nagyjából újramesélem a történetet, lehet jobb előbb megnézni, nehogy akaratlanul is elvegyem az élmény ízét tőled. 

A Gran Torino főszereplőjében, Walt Kowalsky alakjában az lepett meg először, hogy nem megkeseredett, kiszáradt tönk, hanem bár elhalóban lévő, és kemény, bökős a kérge, de ott áramlik benne az Élet. És ez az Élet adni akar. De nincs, aki befogadja. Nincs kinek virágzani és levelet, gyümölcsöt érlelni.

Közvetlen környezete sem érti, hogy ami nekik kényelmetlen és fárasztó áldozat és kötelesség, és senki sem köszöni meg nekik, az másnak felfelé vivő létrafok, amiben lelki vitaminokat talál minden alkalommal. (Pl. gyászszertartásra tisztességesen, odaillőn felöltözni, és alatta odafigyelni, és nem játszani és kerülni a viccmesélést; vagy tisztességes, rendes telefont ajándékozni idős szüleinknek, és nem olyant, amit vaksik használnak, és gyenge elméjűek számára készült, akik talán már a számokat sem ismerik, és ezért írták rá centinél nagyobb méretben.)

Van, aki csak a kerítést látja, míg más a mögötte lévő kertet is.

Amúgy a kérdésről – miképpen bánunk idős rokonainkkal és ismerőseinkkel – pl. Alföldi Róbert rendezett egy remek kisfilmet a Nagy Könyv egyszeri akciója alkalmával. Jöhetne már a második hullám… Alföldi kisfilmjét érdemes megnézni. Sok idős hírességünk szerepel benne, úgy vélem, tudom miért.

A másik főszereplő Theo. Bevallom, én nagyon ráismertem egykori önmagamra benne. A fiú, aki Férfi akar lenni, de nem látja a követendő mintát. Kerüli a rossz viselkedésmintákat (pl. Theo a több generáció óta a családjukban férfiágon jelen lévő bűnözői utat.), de tovább épülni nem tud. Családjának nőtagjai értékelik az igyekezetét, ám csak a belső láng őrzésében tudnak segíteni. Férfivá nem tudják nevelni, nővé viszont – nagyon helyesen – nem akarják. Így Theo pont abban az állapotban van, amiben egyedül lehet: hányódik lelkileg.

Ám a készülődés ideje is lejár, és a fogva tartó pántok szétpattannak.

A két férfi: a lassan távozó és az éppen feltörekvő „véletlenül” összetalálkozik. Mivel Theonak az unokatestvérei elöli menekülése során egy kerti törpe véletlenül eltörik, és Walt  kertjében, a birtokháborítás miatt az idős férfi fegyvert fog szomszédaira: mindre. Ám akinek tiszta a lelkiismerete nem veszi magára, a felelősök viszont eltűnnek – és Theo megmenekül. Másnaptól Walt ismét megélheti, hogy számít, fontos és mások bíznak benne. A keleti szomszédai elárasztják ajándékaikkal, sőt a fiú nővére, Sue ragaszkodik hozzá, hogy mivel korábban a banda hatására az öccse ellopta volna Walt Gran Torinoját, dolgozzon a férfinek.

Érzi vajon, hogy szeretett öccse problémájára Waltnál a gyógyszer? Theo képzése pedig pont Walt számára a továbblépés lehetősége. Elindul a „Neveld kölyködet Férfivá, s növekedj jó mentorrá!”- program.

Hazánkban én két ilyen önkéntes megmozdulásról tudok, és mindkettő szépen fejlődik. A Férfisátor a régebbi, s e sorokat írva is éppen egy Sátras alapítású közösségbe tartunk barátommal, Adriánnal. A másik ifjabb, a Férfiak Klubja. Utóbbi nem vallásos alapon működik, előbbi igen.

Egyszerű feladatokkal kezdik: ház körüli munkák: kerítésjavítás, festés, kerti munkák, darázsfészek kifüstölése, stb. Jönnek az összetettebbek: elfogadtatni magát Theonak egy férfias szakmában, csupa férfi között. Már az állásinterjút is egyedül kell végigcsinálnia, némi felvezetés után. Aztán megtanulja a lelki öklözést egy másik macsótól, az olasz borbélytól. Sértegetniük kell egymást, de úgy, hogy lehetőleg spontán legyen, szellemes a maga szintjén, és érződjön finoman, hogy valójában az öklözők nagyon tisztelik, szeretik és becsülik egymást.

Az „Iskola a határon” (Ottlik Géza műve) című könyvben mutatott ilyen jelenetet  egy akkoriban számomra nagyon fontos nő. Két kadét vágott egymáshoz válogatott bántásokat és még birkózni is kezdtek erőből, miközben hol sírtak, hol nevettek az egymás iránt érzett mély barátságtól.

A gonosz azonban nem tűrheti sokáig az Élet természetes kibomlását. Sue – t, aki legjobban a szívén viselte öccse sorsát, egyik éjjel az unokatestvérek bandája megveri, néhány órán át fogva tartja, és többször megerőszakolja. Walt ekkor döbben rá, hogy az események kicsúsztak a keze közül, és rémisztő kifejlet felé haladnak. Miután kétségbeesett haragja csitul, higgadtan elgondolkozik, és kezd ráhangolódni élete utolsó, legnagyobb feladatára. Új öltönyt készíttet, a Torinót odaadja Theonak, és kitakarít otthon. Aztán Theot, aki megtapasztalva saját férfias virtusát háborúba menne a rokonai ellen, pár órára félreállítja. És aztán lép, mint oly sokszor élete során – kezdeményez.

Saját emberi léte fölé kell emelkednie, mert hívja AZ, akiről szemtől szembe amúgy hallani sem akar. Még meg is gyón a feladat előtt, igaz, legmélyebb lelki sebét nem tárja fel. Amikor megtapasztalta, milyen rájönni, hogy akit pusztán túlfűtöttségből megölt (és talán kegyetlenül) épp olyan ember, mint a szomszéd, vagy annak a lánya vagy éppen a fia – és nem pusztán papírmasé figura. És nem mentség, hogy: „Háború volt.”

Ravasz provokációval ráveszi a banda tagjait, hogy a kialakult szóváltásra felfigyelő szomszédok szeme előtt fegyvert rántsanak és lelőjék. Walt lehanyatlik, és kitárt karral kileheli a lelkét. Ennyi bizonyítéktól a bandának vége, és a többi banda is kénytelen lesz rájönni, hogy van még a városban Élet, amely megvédi a lakóit a fenyegetéstől.

Az utolsó filmkockákon Theo hajt el a Grand Torinón, mellyel Walt mintha azt üzenné: „Látod, mennyire megszerettelek, fiú? Sose feledd, amire tanítottalak! Jó utat az Élet veszélyes útvesztői, és lenyűgöző fennsíkjai közt! Pár évtized és találkozunk megint.”

 

Köszönet Németh Zsófiának és Szőnyi Lídiának, amiért megírták az ő filmelemzésüket a Képmás magazin számára. Ha ők nem írják meg az övékét, én sem teszem ezt az enyémmel – pedig már bennem motoszkált a történet, csak gyújtószikrám nem volt hozzá. Vajon ezt hívják a Múzsa csókjának? Szerencsés fickó vagyok. Hirtelen támadt két múzsám is…

 

 

;-)

Zoli