Férficikk. Férfitéma. Pedig nőkre is igaz, még csak nem is kevésbé. Mégis: Férfi – Igazság. Férfi – Törvény. Férfi – a Valóság Szabályai. Férfi – a szakember, aki eligazít, és megóv, hogy élhessük emberi, Istengyermeki életünk. Hogy építhessünk, szerethessünk, teremthessünk és felfedezhessünk. Hogy eljátszhassuk Isten végtelen távlatú (poklot és mennyet is magába foglaló) játékát: az Életünket.
Életünk igazságokra épül. Maga az Élet, az ember növekedő, alkotó majd öregedő jelenléte a Földön, nem más, mint haladás igazságról igazságra, megsejteni, megismerni, gyakorolni, és beépíteni azokat az életünkbe, míg csak húsunkká és vérünkké nem válnak, és a génjeinket nem kezdik átalakítani.
Ott van bennünk az éhség az Igazságra, de erőnk és merszünk hozzá ritkán van. Mert főhajtás nélkül nem megy: először magunkra kell alkalmazni, és csak utána ajánlhatjuk másoknak, hogy tegyék ezt ők is. Csak azt hirdethetem hitelesen, amit magam is gyakorlok. És be kell lássuk, legyen bármi is az ára: igen nagy ajándék, hogy másoknak segíthetünk a haladásukban. Tanúságot tehetünk életünk igazságairól. És, hogy mások segíthetnek nekünk, a mi haladásunkban. Meghallgathatjuk és elfogadhatjuk mások tanúságát.
Robert Zemeckis filmje, a Kényszerleszállás nem a mi olcsó bódítószereinket kínálja igazságkereső hajlamunk elaltatására. Amit a bulvár szállít: mocskol és leleplez, semmitmondó, ostoba dolgokat, teljesen érdektelen információkat, melyek jelentősége kb. azzal egyenlő, mint mikor túrom az orrom, és utána büszkén megnézem, mit is bányásztam elő. Hát ha úgy veszem, ez is valóság. De nem az ő hibájuk elsősorban! A miénk. Mert mi vesszük meg, olvassuk el, és hisszük el nekik, még azt is, ami szándékos és mocskoló hazugság, holott már nem is egyszer lelepleződtek. De MI újra és újra bebizonyítjuk: birkából vagyunk, és bármit beadhattok nekünk. Mert a Sötétséget akarjuk, és nem a Világosságot! Ti pedig hűségesen szállítjátok az annyira áhított lelki sötétet. És cserébe gazdaggá teszünk titeket, és néha híressé is.
Robert Zemeckis Jézus Krisztusról mesél nekünk, arról az aktuális „darabjáról”, ami a film főhősének életében tanulnivalóvá lett. Arról, hogy milyen nehéz is megküzdeni az Igazságért, az Igazsággal. Önmagunkkal. Mint mikor Jákób küzdött a gázlónál Istennel. Meg kell tennünk, a képébe üvöltve minden kétségünk és félelmünk, haragunk és fájdalmunk – bízva, hogy Ő akkor is a javunkat akarja, ha mi éppen az élve boncolás kínjait éljük át. Ha a jóra törekedtünk, Ő műt az asztalon. Ha nem – az Úr irgalmazzon nekünk!
Nos, itt az ideje, hogy végre a filmről meséljek. Whip, (Denzel Washington) a középkorú pilóta (elvált, exével és fiával a kapcsolatot alig tartja) éppen az egyik utaskísérővel töltött éjszaka után ébred, iszik, kokózik, és indul repülőt vezetni – mivelhogy utasszállító gép kapitánya.
Az életmentő húzás
Elképesztő útjuk van. Már a felszállás után Whip hidegvére és gyakorlata teszi lehetővé, hogy egy viharzónából kikerüljenek, de ez még totálisan semmi ahhoz képest, ami később vár rájuk. Beragad a farokrészen az egyik terelőszárny, és olyan helyzetben, ami a gép orrát meredeken lefelé nyomja. Irányíthatatlanul zuhannak – magyarul. Az utaskísérő (nem az előző éjszakai kaland) bár őszintén hívő asszony, ám szemtől szemben a Halállal, és a másodpilóta (szintén hívő) teljesen kétségbeesik, de Whip nem (holott Őt az Élet Szolgája, és a Halál Ura egyáltalán nem érdekli. Istennek van humorérzéke. Fanyar, de humorérzék.) Félig ösztönösen, félig tudatosan elképesztő döntést hoz: átfordítja a gépet fejjel lefelé, és háton repülnek. De így sem tudnak már célt érni, le kell tenni a gépet az első alkalmasnak látszó helyre. Ez pedig egy kis templom mögötti mező.
Itt nyírja le a templomtornyot a gép szárnya.
Az utolsó másodpercekben (immár hasrafordulva) elsuhannak a templom mellett – Whip oldalra néz – és a gép szárnya leborotválja Isten Házának a tornyát. Itt mindig Jézus Krisztus jut az eszembe, ahogy engedi, hogy szögeket verjenek belé, hogy a vére kifolyjon – mert még ezt is gyógyulásunkra tudja használni. Vagy az Eucharisztia a Szentmisén, amikor a testét adja, hogy együk Őt meg: fogunk belemélyesztve, lenyelve és megemésztve. Áldozatunk akar lenni, mert másképp meg nem menekülhetünk. A bennünk lévő démoninak szét kell őt tépnie, és magába fogadni – akkor megváltódhat, feltéve, hogy eleve ezzel a szándékkal (vagyis őszintén, és bűnbánattal) tette ezt.
A gép becsapódik: két utaskísérő és négy utas meghal. Mindenki más (96 fő) túléli.
A kiszolgáltatott, de törekvő nő, aki végül segít is Whipnek: azzal, hogy otthagyja, nem zuhan vele a Sötétbe.
Whip küzdelme az Igazsággal ekkor kezdődik. Vizsgálat indul ellene, és hiába ment tönkre a házassága, mert nem nézett szembe alkoholizmusával, gyűlöli őt ezért a fia; hiába küld a Sors (Isten) egy jóravaló, a drogról leszokni akaró nőt az útjába. Whip ellenáll. Túl büszke, hogy belássa kudarcát. Még meg kell halnia magának, hogy élhessen az Életnek. A nő segít, ahogy csak tud, de mikor érzi, hogy Whip visszarántaná a függés poklába, otthagyja őt. Whip állja az ütést, de belül már kezd megrogyni. Volt családját is meglátogatja, és itt kapja a következő lelki öklöst: a saját fia majdnem verekedni kezd vele, mert az édesanyját felizgatta. Pedig ő most őszinte szándékkal jött: támogatásra, szeretetre vágyott, kinyitotta a szívét – és ezért nem zárhatta be, amikor múltja teljes erővel a képébe köpte önmaga őszinte és rút tükörképét.
Whip még áll. De a büszkeség páncélja már repedezik a lelkén.
A meghallgatás. Minden rendben megy, bár Whip csaknem elrontja az egészet. Be kell kokóztatni, hogy ne tűnjön részegnek, mert ájultra issza magát előző este. A „rettenetes” vizsgálóbiztos (egy nő) nem ravaszkodik, egyenes, egyszerű kérdéseket tesz fel, Whip higgadtan belehazudik a képébe, és közben megtalálták a karbantartási hibát is, ami az egész galibát okozta. Már csak egy kérdés van hátra: Whip utasítása ellenére, hogy alkoholt ne szolgáljanak fel a vihar miatt, találtak két üres vodkásüveget a gépen. A gép készletéből valókat, és csak a személyzet öt tagja férhetett hozzá. Három vérvizsgálat negatív lett, Whipét az ügyvédje érvénytelenítette, de az egyik halott utaskísérőé pozitív. Ekkor derül ki, hogy a lány, akivel az estét töltötte Whip, szintén alkoholista volt, és már vett részt kezelésen. A Sors hozza Whip elé a lehetőséget: mond, hogy a lány ivott, és megmenekülsz! Élheted az életed tovább, ahogy mindig is akartad!
Hogy is mondja az Ószövetség? „Ma elédbe helyezem az életet és a halált, hogy törvényem szerint járj, vagy a saját fejed szerint élj! Válassz közülük!” (Rettentő pontatlan idézet, abszolút nem így van a Bibliában, ez csak szerintem a lényege: a választás Isten akarata és a sajátunké között. Mózesen keresztül ajánlja fel a választást az Úr, amikor törvényt ad a zsidó népnek. Elnézést, iszonyú lusta vagyok pontosan utánanézni a Bibliában. De emlékszem, hogy olvastam.)
Whip tudja, hogy a szenvedélybeteg lány azért halt meg, mert egy gyereket megmentett. Kikapcsolta magát, odament a hátán repülő gépen a tetőre esett gyerekhez, visszasegítette az ülésbe, majd elindult a saját széke felé. Whip ekkor döntött úgy, hogy kényszerleszáll, és a gépet visszafordítja. A lány nem jutott el a biztonságba: átesett a forduló gép törzsének belső terén, beverte a fejét, és meghalt.
Egy kép látszik a tárgyalóteremben a kivetítőn, a lehetséges gyanúsított képe. A lány tulajdonképpen jelen sincs. Kára sem származik belőle, ha Whip rákeni az ivást – már halott. Jézus és az Igazság jelenléte olyan szelíd és csendes, hogy egy lepke hangosabbat sóhajt. De Whip már készen áll a vizsgára. Gondos kezek felkészítették életének erre a fordulópontjára.
Habogni kezd, és végül összeroppan. „Alkoholista vagyok, részegen vezettem a gépet, és ebben a pillanatban is részeg vagyok” – vallja, miközben az önfeláldozó, beteg lány képét nézi, akit valamennyire, mint nőt is szeretett.
Kitör a káosz, Whip pedig elindul a megtisztulás útján.
Később a börtönben mondja fogolytársainak: „Nem tudtam többet hazudni magamnak, elég lett, hogy folyamatosan hazudjak. A következő négy-öt évet itt fogom eltölteni, és ez rendjén van. Soha többet nem repülhetek, ezt is elfogadtam. A barátaim azt mondták, elvesztettem az emberek bizalmát, akik hősként tekintettek rám, és most kiábrándultak belőlem. Igazuk van. Mégis, talán furcsa, de itt a rácsok közt érzem igazán először, és élem is: soha ilyen Szabad nem voltam.” (Az Igazság szabaddá tesz? Jézus határozottan mondott ilyet. És, hogy Ő az Út, az Igazság – és az Élet.)
A film záró képei: Whip cellája fala – fényképek: a volt családjáról, de új képek(!) a nőről, aki otthagyta, de akivel ismét felvette a kapcsolatot; igaz barátai levelei, és olyan embereké, akik felnéznek rá, mert vállalta a teljes felelősséget önmagáért és az életéért. Végül jön az őr, és szól, hogy látogatója van. Whip Férfivá érett. Kilépett a mindenáron érvényesülés – pénz – hírnév emberi játszmáiból, és elkezdte élni azt az Életet, amit Isten neki szánt.
Nem a filmből van. Minden fiú meg tud enyhülni az apja iránt – ha az tud bocsánatot kérni. Vannak fiúk, akiknek enélkül is megy.
A fia az, akivel az udvaron leülnek egymással szemben, és a már régen megbékélt srác megkérdezi, készíthetne – e vele egy interjút, melynek címe: „A legérdekesebb ember, akit csak ismerek”. A gimibe szorgalmi feladat. Miután örömteli engedélyt kap, felteszi az első kérdést: „Apa, ki vagy te?”
Whip elgondolkozik, a fiára néz, és azt mondja: „Ez egy igen jó kérdés.” A vászon elsötétedik.
Olvasóm!
Te: Ki vagy?
;-)
Zoli
A zsidó hagyomány szerint a világnak két tartó pillére van: a Törvény és az Irgalom.
Emlékszem, egyszer egy régi bűnöm nagyon elkapott. Kielégítettem a kívánságot, de a szenvedély még bennem parázslott. Gyötört a vágy, de belső erőim elfogytak a kielégítésük iránt. Éreztem, hogy sóvárgás kínja egyre beljebb húz. Ekkor, a pokol tornácán lenyúlt Isten keze hozzám, és megtartott. Megkönnyebbültem, majd pár perc múlva kicsit türelmetlenül kérdeztem: „Istenem, miért nem húzol már ki, még gyötrődöm.” A válasz is megjelent a fejemben: „Feloldlak, amikor jónak látom. Jó neked ha átéled, hogy tőlem függsz, és nem a saját akaratodtól. Ezt a bajt amúgy is te kavartad, emésztődj csak benne kicsit!” Mit tehettem? Elernyedtem belül; tűrtem a kínt, és örültem a reménynek. Aztán hűvös áram csítitott el belül: megmentett az Isten.
Isten, mivel maga a szeretet, sehogy se maradt meg az egek lakójának. Szembeszállt tehát a káosszal és nem tisztelte másságunkat. Tüzet hozott, amit lángoltatni akart.
De van, aki szenved önző női énjétől, aki érzi, hogy változni kell, aki igyekszik, ha csak milliméteres sebességgel is, ezer visszaeséssel, de akkor is! Na, Vele lehet mit kezdeni. Érte és vele érdemes szenvedni, küzdeni, újra és újra megbocsátani, ismét és ismét engedni, hogy végigkarmoljon, hogy belém mélyessze fogait, míg le nem csillapodik, és elfogadja, hogy jobb kérni és elfogadni azt, amit az ember önként nyújt át, ezerszer gazdagabban, mint hatalommal és csellel kikényszeríteni és megszerezni. A figyelmet, a szeretetet és a törődést – de a szabadsággal együtt!