Címke: nő

Isten vértanúja: Veronica Guerin

Veronica Guerin

Nem, nem az Egyháznak akarom őt kisajátítani. És a cím, csak az én magánvéleményem tükrözi. Veronica Guerin valószínűleg nem volt túl nagy véleménnyel a vallásról, kétlem, hogy Isten érdekelte volna, és az Egyház több botrányos ügyét megírta. Szerintem elég cinikusan állt hozzánk, egyháziakhoz. De kit érdekel?

Kapott négy komoly támaszt, ami által vértanúvá (szerintem szentté) lehetett. Hatalmas adag büszkeséget, szerető családot, mély igazságérzetet, és hatalmas együttérzést a szenvedők iránt.

Veronica Guerin ír újságírónő volt, akit 1996-ban, az ír drogbárókról írt cikkei miatt meggyilkoltak. Én csak földig hajolhatok előtte. A közelébe nem mernék menni olyan embereknek, mint akik közül egyhez pl. egyenesen beállított, és nekiszegezte őszinte kérdéseit. Az illető véresre verte a jóval gyengébb testalkatú nőt.

Ennek az embernek az egyik bérence, aki bizalmasának adta el magát az újságírónak, a bérgyilkosa Szenteste lőtte combon őt. És nem ott akarta, csak elbénázta.

Előtte az otthonának ablakán lőttek be, akkor szándékosan úgy, hogy még senki se sérüljön meg.

Ez az asszony látta Dublin utcáin a bedrogozott kamaszokat, az utcákon tucatjával heverő fecskendőket, és ahogyan kisgyerekek játszanak az életveszélyes holmival. Beszélgetett azzal a pár szülővel, akik tenni akartak a szörnyen eluralkodott droghasználat ellen, mivel gyermekeiket vesztették el miatta. Mert férfiak és nők úgy döntöttek: Élvezni akarják az életet, kerül, amibe kerül ez másoknak.

A családjával

Veronica volt, hogy félt, rettegett. De erről csak a férje tudott, büszkesége nem engedte, hogy bárki megtudja: ő is sebezhető, megtörhető. Elvben. Mert gyakorlatilag ez sose sikerült ellenfeleinek. Megfenyegették, hogy elrabolják a kisfiát, megerőszakolják, aztán őt pedig fejbe lövik. A saját családja próbálta többször lebeszélni arról, hogy folytassa a harcát a drogbárók ellen. Ráadásul cikkei ellenére nem változtatott az ír törvényhozás a drogkereskedelem ellen hatástalan törvényeken. Joggal tehette fel magának a kérdést: van – e értelme mindannak, amit tesz, hogy veszélynek teszi ki magát és az övéit?

Kollégái mélységesen tisztelték. Ők is próbálták a comblövés után lebeszélni a téma további feszegetésétől. Pedig nyereséget hozott a lapnak, a Sunday Independentnek.

Végül egy számára engedékeny bírói döntés után (nem vonták be a jogosítványát iszonyú vezetési stílusa ellenére) egy piros lámpánál bérgyilkosok törték be autója ablakát, és több lövéssel megölték. Életét adta az Igazságért, az Emberekért, az Ír Népért, akikért küzdött, szó szerint ezer veszélyen, félelmen és fájdalmon keresztül.

A film plakátja

Halála nem volt hiábavaló: az Ír Parlament változtatott a törvényeken, a lakosság felébredt réveteg álmából, és tüntetés tüntetést követett. A drogbárók kiszorultak Dublinból, és egy év alatt 15%-al csökkent a bűnözés Írországban.

„Mert ha a mag el nem hal, és magában marad, nem hoz termést” – Jézus Krisztus

Ezt a cikket Veronica Guerinről szóló film megnézése után követtem el, hirtelen felindulásból. Meglehet, az újságja pontos neve nem Sunday Independent, a bűnözés talán csak Dublinban csökkent 15%-al (de szerintem nem), és valószínű Jézust sem szó szerint idéztem. És ráadásul én most ki nem keresem, melyik Evangélium melyik sorában van ez a tanítás. Igaz, Ő elsősorban ezzel a mondattal az önzetlen áldozathozatal szükségességére gondolt, és csak másodsorban a szó szerinti halálra, vagyis a vértanúságra.

Zoli

Rendkívüli közlemény miatt megszakítjuk adásunkat

Minden vélemény számít!

„A NŐ: szépség és termékenység. Hopsza, majd elfelejtettem: okos és szenvedélyes is. Mert ezt a küzdelmet máshogy nem lehet csinálni: ésszel és odaszánással.”

Forrás: Donatin Tamás, kőszegi református lelkész. A most következő szavak ugyan nem tőle vannak, de szerintem egyet ért velük.

Érdemes megnézni. Én személy szerint az 1:02 utáni nőkért lángolni tudnék. Meg úgy a férfitársadalom jó része (gondolom, igazából nem tudom. De minden bizonnyal, mert annyira speciális eset azért nem vagyok.)

És nem csak tudnék: akarnék is.

https://www.youtube.com/watch?v=f4q2XWKR1hQ

kb 3 perc. És nagyon ott volt, aki megcsinálta. (Vazze, méghogy a nők nem kreatívak. Öcsém, aki ezt kitalálta…)

;-)

Zoli

Zséda – dance

Minden vélemény számít!

A klipp itt tekinthető meg: Zséda – Dance

Zséda néhányszor egy sötét háttér előtt táncol két kísérőjével.

Többedszerre néztem meg, mire kezdett formálódni a következő gondolat:

Általában a bal oldali táncosnő kötötte le a figyelmem, attraktívan táncol. Jó idő el kellett teljen, mire jobban szemügyre vettem a másik táncosnőt. Pedig szebb, számomra egyértelműen ő a nőiesebb. Aztán bevillant: pont ezért. Társa maszkulinabb, az arca, mozgása, és persze a tánc is tipikus mai, nyugati: dinamikus, erős, szaggatott, szögletes mozgás. Izgalmas, érdekes, nem igazán szép. A férfiasabb kisugárzású hölgynek áll, ez nem vitás. Olyan, mint a férfiasság maga: magával ragadó, felajzó, felrepítő.

Társa keletiesebb. Hozzá idő kell, egyáltalán, míg a tekintet megállapodik rajta. Neki át kell adni magunkat, hogy átjárjon és így feltárja magát. Ahogy egy békés tóba aláereszkedik a felfedező buvár. (Én a táncosnő helyében, meglehet, ismerkedni kezdenék indiai, kínai, egyszóval távol keleti táncokkal is.) Ő inkább látszik NŐ -nek. Meglehet: ezért komplexebb, összetettebb is. Mennyi érzelem és reakció egy nő! Egy életesemény ilyen hatást indít el, egy személy amolyat, aztán a teljesítendő feladatok, a távoli és közeli feszültsége, legyen szó akár népekről vagy időkről. Közben a férfias energiát bálványozó világ (még a feministák is, sőt ők csak igazán – csak ennek a nőben kell lennie szerintük) elfut mellette, értékei, problémái, örömei mellett.

Másik szint.

Nem értékeljük a szubjektív világot, a belső élményeket. Nőies részünket. „Csak képzelődsz!” – mondjuk, és néha így is van. De nem mindig. Vágyunk ezek után a belső élmények után, és félünk tőlük. Nem köteleződünk el, nem vetjük alá magunkat azoknak a törvényeknek, szabályoknak, amelyek révén meg lehet tanulni bánni bensőnk ezen vidékeivel is. Félünk a vallástól, és főleg a vallás mélységeitől és magasságaitól. Valahol jogos: óvatosság és józanság kell hozzá. Legfőképpen megbízható Isten-kapcsolat. Vagyis apránként tenni, amit Jézus tanított (ennél szilárdabb alapot se ezotéria, se buddhizmus vagy taoizmus, hinduizmus nyújtani nem tud.) Kell kérni a rendes és rendkívüli kegyelmeket is. Tanulni róluk. Társakra lelni, nyitott, bátor és józanságra törekvő társakra. Élni a kincsekkel, és továbbadni azokat. Hirdetni amit tanultunk, és megéltünk. Meghallgatni másokat, hiszen más hithirdetők is vannak. Inteni egymást: törekedni, de nem görcsösen a szerénységre, alázatra is. Öntudatosan felvállalni magunkat és közösségünket hibáival együtt. Mert hibák mindig lesznek. Türelmesen élni, hogy Isten tényleg vezetni tudjon.

Szép és gazdag ám az ilyen élet! A félreértések, gyanúsítások ellenére is. Mert aki szolgál, otthon, munkahelyen, idegenben, utcasarkon a koldust, és otthoni csendben magát is, és találkozik az Evangéliumokban Jézussal, és mindeközben békés a szíve, abban Isten Lelke lakik. Az ilyen ember nagyon rossz úton nem járhat. Ha intézményes egyházhoz, felekezethez még nem is tartozik. Talán idővel megjön az is, hiszen nem jó egyedül lenni.

Kedves jobb oldali táncosnő! Az ön szépsége nekem a keresztény misztikát, a misztériumokat – a kaput jelenti a legvégső valósághoz. Istenhez.

Örülök, hogy találkoztunk egy klipp erejéig.

;-)

Zoli

Ajánlott olvasmány: Eberhard Mühlan: Hogyan vezet minket a Szentlélek? (Marana tha)

A könyvből készült cikksorozat itt: A keresztény metódus

A keresztény metódus 2.

A keresztény metódus 3.

A keresztény metódus 4.

A keresztény metódus 5.

Általában a marana tha kiadó könyvei.

Illetve a szentek munkái. Egyházi könyvesboltokban, könyvtárakban, plébániákon beszerezhetők, kölcsönözhetők.

És a legfontosabb: a Szentírás

Parker – ősi férfi és ősi női minta modern világunkban

2 hozzászólás

Claire. A nő, aki mindent ad, és mindent remélhet, de mindent el is veszíthet. Nem önmagában, kapcsolatában teljes. Számomra ő a legütősebb figura.

Megint bocsánatot kérek hagyományokhoz ragaszkodó keresztény tesóimtól, ez az újság nem igazán az övék (hacsak nem rettentően türelmesek). A példa megint modern, mai, nyugati. Férfiminta, egy férfiideál, és egy hozzáillő nőideál, amely a Parker című filmben öltött testet. Nézzük!

Akik fontosak nekünk: Parker – Jason Statham; Claire, a barátnő – Emma Booth; Leslie Rodgers, a bajban lévő, magányos nő – Jennifer Lopez.

Először is szögezzük le: Parker nem átlagos fickó. Nem azért, mert üt, mert vagány. Ezt annyira megszoktuk az akciófilmekben, hogy a hiánya tűnne csak fel. Hanem a fentiek mellett: van szíve, megértő, segítőkész, gyengéd, és van erkölcse. A kockázatos rablás során (tehát bátor is, bár akciófilmben ez is alap a főhőstől, önmagában nem üt nagyot) a pánikrohamot kapó biztonsági őrt megnyugtatja, kedves hangon beszél vele, kifejezi a tiszteletét, gyengesége miatt nem nézi le, és segít neki. Ha a társain múlna: golyót neki, és viszlát! Egy gonddal kevesebb. Parker úgy viselkedik, mint aki tudja, (bár a gondolatai közt tán végig se fut) hogy a férfihez feleség és gyerekek, szülők, rokonok tartoznak. Ezek mindegyike várja haza a férfit, tehát nem puffogtatunk csak úgy, pláne, hogy pénzért, és nem gyilkolni jöttünk. (A lopás is bűn, szóval Parker pont olyan, mint mi <kedvenc szalonképtelen kifejezésemmel élve: szarosseggű, mert a Föld a szarosseggűek (bűnösök) bolygója. Igen, ezt a cikket is egy szarosseggű, bűnös ember írja. Kulturáltabban, másképp: gyarló, tökéletlen, pont, mint mi többiek mind, a dalai lámával és Ferenc pápánkkal együtt. Csak pl. a pápa rendszeresen szembenéz ezzel, és meggyón. De így se különb nálunk, mint ember, csak bölcsebb és hívőbb.> – tehát Parker: tökéletlen. Ismétlem, mint mindenki más ezen a bolygón.)

A történet halad tovább, Parkerrel kitolnak, és cinikus módon elintézik. Csodával határos módon túléli, és bosszút esküszik. Itt megint van min gondolkodnunk. A bosszú természetesen úgy marhaság, ahogy van, de ez film, erre szoktattak minket (akárcsak arra az ökörségre, hogy a gyűlölet és a harag ad igazi erőt az igaz ügyed végig vitelére. Lehet, hogy ad, bár korántsem mindig, de hogy a lelked is szétrágja közben, arra mérget vehetsz) nem várhatjuk el, hogy hirtelen széllel szemben engedjék a sárgát. Mégis, mint szinte minden gonosz dolog mélyén ott az igazság szikrája, és Parker ki is mondja: nem hagyhatja, hogy ilyen méltánytalanul bánjanak vele. Elvész az önbecsülése, és esetleg mások is vérszemet kapnak vele szemben.

Parker. A Férfi, akinek tudnia KELL, mi a jó, és azt választani. Mert „A Nagymenő, ha táblát lát, megáll.” (Oroszlánkirály)

Javaslom, álljunk jóindulatúan kicsit innentől a filmhez (bár eddig is ezt tettük, mert Parker rablással indít, mégis pozitív hősnek tekintjük, tehát: fel, józan bölcsesség!) és vegyük annak az eseményeket, aminek lennie kéne: ne hagyjuk szó nélkül a jogtalanságot! Kiállunk a magunk, a családunk, a barátunk, az ismerősünk, végül az egyszerűen ránk szorulók igazáért. (De nem a „bibis lett az ujjam” szintűekért, mint ma néhány feminista teszi. A „Híztál, Gizi” mondatért már pipálja a Családon Belüli Erőszakot. <fejcsóválás Anyám! >) Szóvá tesszük, akkor is, ha az kellemetlen nekünk. Vannak a kellemes érzelmi állapotunknál fontosabb dolgok is az életben. Lehetne ragozni, akár annak a gizda kis nőnek az esetéig, aki kiállt a villamoson (vagy min) a bántalmazott fiú mellett, aztán megtapasztalta milyen a levegőben átszelni pár métert hátrafelé… Nos, én nem mertem volna lépni a helyében. Az a NŐ és EMBER milliószor nagyobb HŐS volt nálam. Igen, felettem állt akkor és ott, és jóval. Őszintén kérem az Istent, legalább egyszer az életben had lehessek csak megközelítőleg ilyen bátor és hősies és SZENT, mint az a nő volt akkor. Köszönöm kis testvérem, hogy köztünk élsz.

Szóval maradjunk annyiban, hogy Parker pusztán önérzetes. Némi jóindulattal.

Leslie, aki nem önmagában bűnös, hanem helyzete, magánya, kiszolgáltatottsága, Női illetve Parker Férfi mivolta teszi a csábítás eszközévé. A fenti kis botlástól eltekintve ő is megvívja harcát, és Emberként lép ki a történetből.

Itt indul a kaland másik fele. Mert belép Leslie (Jennifer Lopez) a képbe. És ő nagyon veszélyes. Először is jó. Terheket hordoz (munkahelyi rivalizálás, bunkó férfi beszólásai, kiszolgáltatottság anyunak, és ráadásul az éretlen ex által itt hagyott anyagi terhek.) Ezenkívül szép. Magányos. Őszinte. Ajjaj-jaj-jaj-jaj. És ahogy Claire alárendelődő patriarchális asszony (Parker „munkája” miatt életveszélyt, és halálos félelmet áll ki, <bérgyilkos támad rá>, és cserébe beéri egy őszinte bocsánatkéréssel és őszinte magyarázattal; párja egyetlen szavára kész egzisztenciát váltani, vagyis hallatlan áldozatokat vállal kettejükért – bizony, nem pusztán Parkerért) – úgy Leslie is hajlandó alárendelődni. A vetkőzős jelenet, amikor poloskát keres rajta a férfi; ennek egyedüli értelme, hogy Parker tesztelje: Leslie alárendelődik-e, megalázkodik-e, rábízza-e magát? Nem brutálisan, viszont egyértelműen ez történik. Patriarcha. És Leslie megteszi. Na innentől bivalyerős ellenfele Claire-nek.

Claire sejti mindezt (nem buta) és mit tehet? Szíve minden ragaszkodását odaadja a férfinek. Bízik az emlékek erejében, Parker szívének tisztaságában, józanságában (Isten kegyelmében?) Ez akkor történik, amikor Leslie anyjának otthonában ellátja férje (mert miután, mint tudjuk, a „papír nem számít”, nyugodtan nevezhetem őket férjnek és feleségnek) kézsebét. BÍZIK a férjében. (Nem tuti recept. Bár az lenne.) És Parkernek tényleg van érzéke a SZENT – hez. Valószínű ő az érzelmileg kevésbé elkötelezett, de sejti, ha Claire szeretetét, áldozatait és ragaszkodását semmibe veszi, és enged az ártatlanság és őszinteség köntösében jelentkező BŰN – nek, az annyi, mintha saját szívébe döfne mérgezett tőrt. Ami nem öl azonnal. Viszont garantáltan hatásos.

Parker – Férfi. Úgy DÖNT, kitart. Hiába nincs papír, hiába nincs egyházi áldás, ő házas ember és hűséges marad.

Nem hagyhattam ki. A megalázó mégis reményteli kiszolgáltatottság pillanata. "Úristen, azt tehet velem, amit akar. De csak nem él vele vissza?" Nem, Parker nem olyan.

Nem hagyhattam ki. A megalázó, mégis reményteli kiszolgáltatottság pillanata. „Úristen, azt tehet velem, amit csak akar. De csak nem él vele vissza?” Nem, Parker nem olyan.

A film többi része számunkra mellékes. Győz a jó (atyaisten, ha tényleg ilyen lenne a jó! :-) Oké, oké, ez csak játék. Mi lenne, ha még itt is mindent komolyan kéne venni?) és Leslie is megvigasztalódik megkapott szabadságával. Végülis fiatal, találhat magához illő férfit. De ebben a női rivalizálásban alul kellett maradjon, vagy… vagy az Isten szisszent volna fel fájdalmában a Mennyben. És nála nem az a rossz, hogy haragvó képpel vár minket odaát, és szórja a fenekünkbe az istennyilát, hanem részvétteljes, szomorú arccal, és egyben végtelen eltökélten fogad. „Látod, gyerekem, ide juthattál volna. (Mutat szíve közepébe, ahol elemészt szenvedélyes szerelme.) És helyette most ide mész. (Nem tudom, hova mutat, újabb inkarnáció, tisztítóhely, pokol; de hiszem, hogy bárhova, mi attól nagyon szomorúak leszünk. Rosszabb esetben nagyon rémültek is. Ebbe inkább bele se gondolok.)

Légy önálló, tudd, mit akarsz, becsüld meg a téged szeretőket, és legyenek elveid, melyekhez ragaszkodsz, akkor is, ha szívni kell miattuk! EZ nekem a Parker című film. Egy igazi, modern, mai tanmese. Amely mégis ősi igazságokat hirdet.

;-)

Zoli

Női problémák-két komment tőlük

Minden vélemény számít!

Ezen cikk előzménye egy másik, a szexuális játszadozásról szóló ölég szabad(os) téma kidolgozású írás. Végül is a sok zűr miatt, amit okozott, célszerű volt törölni a honlapról. Elég lehetetlen vállalkozás minden magyar anyanyelvű embert személyesen megkeresni, hogy ha olvassa a „Hatalmi játékok az ágyban” c. műalkotást (amit páran simán lepornóztak – háát tudja rák, talán még igazuk is volt), és mondjuk forog a gyomruk, megbotránkoznak és hasonlók, akkor próbáljam meggyőzni őket, hogy azt mégis én tudom jobban, meg tutira nekem van igazam. Mert én tök okos vagyok, szegény többiek, meg mind tök buták. És még be se látják. Szörnyű az élet – hát nem tragikus az én sorsom? :-)

Annyira alapinfókat azért nem tartalmazott az a cikk. Jó ez a lap anélkül is. ;-)

Egy karatézó kisfiú anyukája: Szép, szép ez a játszadozás az ágyban, végül is miért ne. De nekem mégis az jutott az eszembe, hogy bennünket, nőket is meghallgathatnátok ti, férfiak. Sokszor tapasztalom (és barátnőim közül is többen mesélik), hogy a férjeink nem tudnak, vagy nem akarnak megérteni minket. Mintha időnként félnétek szembenézni az érzéseinkkel. A szerelem, a csodálat, a szolgálatkészség az kell, de a panasz, a csalódottság, a fájdalom nem. Ehhez mit szólsz, Zoli?

Zoli: Igen, sokszor nehéz szembenézni vele, mit is okozunk nektek. Személyes véleményem (lehet vele vitázni), hogy a női lélek nagyon erős (és nagyon sebezhető) mert rengeteg benne az érzelmi energia. Bizony régebben én sem mertem élőben szakítani a volt barátnőimmel, mert egyszerűen szar érzés volt látni, hogy könnybe lábad a szemük, megrándul a szájuk sarka, vagy csak hirtelen elmélyül a tekintetük, és olyan messzire néző lesz. (És ezek az enyhébb verziók. Van ám: „kikaparom a szemed”, meg „várj, most jöttem rá, hogy régen toltam le a bugyimat neked” fajták is, és néha ez a kettő együtt jön. ;-) Mókás az élet. :-) ) De ez én vagyok, más férfi másképp reagálja le a nők „félelmetes” lelki erőit. Van, akit egyáltalán nem érdekelnek. Különös, nem?

Rengeteg párkapcsolati könyv, előadás szól róla, hogy a férfi és a női lélek másképpen működik! Meg kéne tanulni ezt. Másrészt létezik olyan, hogy önzés. Éretlenség, tudatlanság, kishitűség. Mikor valaki, pl. a párod, teszem azt egy jó orális szex után –amit te önzetlenül adtál, hiszen ez neki volt jó – nem érti, miért kéne pl. olyasmivel honorálni, hogy elmenjen veled egy fél napra a közeli szupermarketbe vásárolni, tolja a kocsit, fizesse a számlát, segítsen választani, ne morogjon (nagyon), és hívjon meg ebédelni téged meg a közösen nevelt gyereketeket. (Aki talán nem is az övé, de ugye, veled jár. És szüksége van egy megbízható férfi közelségére, aki a „húzz odébb” – on kívül mást is szól hozzá.) Kvázi legyen a te barátnőd, férfiverzióban. Hááát, nem könnyű – de nem is igazán nehéz. Izgalmas ám a női világ, és igenis kiismerhető. Nagyjából. Legfeljebb szokatlan az elején.

Egy nő, aki nem a feministáktól tudja, milyen kemény egy férfi ökle:

Ha már érzések: múltkor is itt volt az élettársam egyik barátja. Ő sokkal figyelmesebb a páromnál. Észrevette, hogy miközben beszélgetnek, könnyek úsztak a szememben. Pedig lehajtottam a fejem, hogy ne lássák. Mikor megkérdezte, mi történt, az élettársam kimagyarázta, hogy biztos a lábam fáj, mert elestem reggel. Utána kicsit tényleg sántikáltam (ott rúgott meg a – nevezzük Józsinak – Józsi.)

Nem szólt egy szót sem, de láttam, hogy sejti mi történt, és nem örül neki. Miért olyan kevés az ilyen férfi?

Zoli: Hidd el, többen vannak, mint gondolnád. A Nők Lapja által hozott statisztikák szerint (és én bízom benne, hogy ők megnézik, miből is idéznek) a párkapcsolatok 80%-ban nem történik Családon Belüli Erőszak. Csak ez nem kap sajtót, erre nem terelik a figyelmünket. Mert ugye, ez a természetes, erről minek beszélni? Amúgy a legtöbb nő előbb-utóbb kiábrándul abból a férfiből, aki őt túlságosan tiszteli. Nem feltétlenül a „bátor” nőverőkről beszélek. Aki túlságosan alkalmazkodik, nincsenek önálló elképzelései, mindig meg kell mondani, mit tegyen, és nem mer csalódást okozni.

Másrészt rengeteg a kiábrándult nő. Sokan, főleg a fiatalok, eleve nem akarnak házasodni, a kevésbé fiatalok pedig sokszor túl vannak már legalább egy váláson, és nem akarnak újra házasodni. Nekem, mint konzervatív férfinak, ez bizony fáj. De ebbe nem akarok semmit belemagyarázni, ez van és kész. Azt azért hozzátenném, hogy mindkét nem jeleskedik a másikra mutogatásban, a „te vagy az oka” nézet nagyon elterjedt, és még intelligens, lelkileg képzett párok is könnyen belecsúsznak ebbe a hibába. Mert valóban fáj a másik viselkedése, és zsigerből jön, a tulajdonképpen jogos(nak tűnő) „miattad van” szemlélet. Személyes meggyőződésem, hogy élő Isten kapcsolat nélkül nagyon sok párkapcsolati probléma megoldhatatlan. (Különösen a mai korban, amely az egyéni vágyakat, igényeket az égig srófolja. A társadalmi összérdek mélyen alá van rendelve az egyéni elképzeléseknek.) Ugyan a pszichológia tudja, mit kéne tenni, de nem ad erőt hozzá, és minden marad a régi. A hit – melyből erőt lehet meríteni, méghozzá rengeteget – kialakulása viszont kegyelem.

Most hosszú prédikáció jön a meg-kéne-térni dologról, úgyhogy sok kávét készítsen be, aki végigolvassa. Meg egy vekkert is. Ciki ráaludni a billentyűzetre.

Ha én lennék Isten, boldog-boldogtalannak osztogatnám a hitet, de ő ezt valamiért alig teszi. Túl racionálisak vagyunk? Azt hisszük, Isten valahol messze, a felhők közt trónol, felfoghatatlan messzeségben? Túl merész gondolat lenne feltételezni, hogy ő ott ül a szívünk közepén, és sóvárogva várja, hogy felfedezzük? Ugyanakkor a felhők feletti szakállas bácsi is ő, aki kormányozza a fekete lyukakat, a galaxisokat, a Naprendszer pályáját, a földi történelmet (feltűnt, hogy a sok rossz, emberkínzás, népirtás és egyebek ellenére, összességében az életünk, anyagilag és lelkileg is egyre jobb lett?)és a te életedet: Józsi asszonya. Mert ő ilyen kreatív. És neki a te életed végtelen izgalmas és érdekes. Főleg a benne lévő lehetőségek miatt. Meg a már megvalósult lehetőségeid miatt. Nem igaz, hogy minden rossz és bűnös, ami belülről jön, és nem igaz, hogy minden tiszta és ártatlan, ami belülről jön. (Ez az újság, pl 2007-ben egy délelőtt, a munkahelyemen indult azzal a picinyke vággyal, hogy tenni kéne valamit. A férfiakért. Mondjuk indítani egy blogot. És elindult a Férfivilág, melynek három éve alatt megtanultam megfogalmazni az érzéseimet és a belső élményeimet. Aztán egy antifeminista magazin jött, ahol segítettek kivakarni magamat a rám tapadt sok emancipált tévedésből, és jött ez: a Férfiak Lapja. Látjátok, sok minden belülről indul, akár csak egy piciny, nyugtalanító és gyönyörűséget okozó gondolatcsírával.)

Ha hitre akarnék jutni, én ezt tenném: szereznék magamnak valami tisztes örömöt. Pl. filmet fogok nézni. Ebbe még a Django elszabadul c. film is belefér, amiben pl. egy butuska nőt vadállati módon lelő a bosszúszomjas néger srác, aki miután lemészárol sértett önérzetből mindenkit, jól megtáncoltatja a lovát a felrobbant udvarház égő romjainak fényében, és okos és szép szerelme gyerekesen tapsol hozzá – de szórakozni szeretnék, így ez a sok butaság elmegy, mert Tarantino nagyon ügyes, és jól odahat hiú és vadállati ösztöneinkre, és ennyiben – végül is miért ne? (Naponta azért nem néznék Tarantinot.) Így már lesz erőm, ahhoz, hogy – segítsek másokon. Nem nagy dologban, kicsiben, de azt őszintén. Ekkor már bennem van az Úr Lelke, mert szeretni nélküle lehetetlen. És ez világnézettől független, ez meggyőződésem. Tanulnám a szeretést, mert bizony, annak szabályai is vannak, azt csak hisszük, hogy lehet olyan hűbelebalázs módjára. Lehet, csak nekünk fog fájni. És végül ennyit kipréselnék magamból: Segíts Uram, rajtam! Mert ez ártani aligha árt. Ennyi. Ezt kéne csinálni kimerülésig. Ha erre se válaszol az Isten, akkor nyugodtan el lehet felejteni. Mi megadtuk az esélyt neki. Ja, egy utolsó: tanulni is kell a hitet. Én Eberhard Mühlan: Hogyan vezet minket a Szentlélek? munkájával kezdeném, ugyanis töki kis alkotás (vagy az ez alapján készült „Keresztény metódus” cikksorozattal, de ez nagyon tömény,mivel csak kivonata a könyvnek, és amely egyébként itt, a honlapon olvasható) mert felépíti az alapoktól a tetőig a keresztény életet. Ez nem a templomi – bocs, hívő tesók – lebutított kereszténység, ez az eredeti, élő verzió. Melynek része a templomi is, de csak része. Fontos része, de akkor is csak része. Aki ezen az úton elindul, az sok csodás és emberarcú kalandot fog átélni, de sokan fogják félreérteni, és bolondnak tartani. Ezekkel szemben jó érv rámutatni az épülő életére, melyből egyre több fény sugárzik ki. Vagy hagyni őket a csodába. J Lo (Jennifer Lopez) – nek is csak addig fájt, hogy nagyseggűnek hívják őt Hollywoodban, míg komolyan vette őket. Aztán rájött – úgy vélem – hogy kisebbrendűségben szenvedő gyerekbanda veszi őt körbe, és át tudott váltani türelmesbe. Mert ezek szenvednek a belső ürességtől, ezért bántják őt. Szánni érdemes őket, és nem szidni. Akkor pár közülük talán megbékél, mert érzi a megbántott művésznő türelmét.

Megint jó hosszú voltam, mint szinte mindig. Remélem, nem aludtatok el a gondolataimat olvasva. Bár, ha elaludtatok is – talán szépeket álmodtok.

Zoli

Néhány mondat a mai világ egyébként valóban gyönyörű NŐ-inek

Minden vélemény számít!

”Ördög Nóra”

Ennek a cikknek a célközönsége a mai, értelmiségi, emancipált nő. Ha katolikus, akkor duplán. Leginkább ő nem érti ezeket a dolgokat. Túl okos, és túl kevéssé ösztönös. Ez van.

„Igaz, tudom, hogy a 29-39 éves, független, önfenntartó értelmiségi nők közé tartozol. Életed biztonságos sínen halad. Jó munkahelyed van. Fizetésedből gond nélkül fenn tudod tartani magad. Valószínűleg kétszobás, napos, teraszos lakásod van. Bambuszbútorokkal és üveglapos íróasztallal, Ikea – könyvespolccal rendezted be. A falakon néhány impresszionista, például Van Gogh Virágcsendélet című festményének lenyomata függ üveglap mögött, ezüstözött keretben. A nappaliban jukka pálma, a teraszon majomkenyérfa, amelyet Bajorországban csak néhány hónapig lehet a szabadban tartani, különben a hálószobában áll. Ugyanígy a leander. A konyhában a háztartási technika összes gépét beépítetted. A mosogatógépbe Calgonit tablettát teszel, hogy a pohár vékony fala foltmentes legyen. Ha véletlenül meghívnál valakit, ne zavarják a gyertyás együttlétet a foltok. A pár üveg vörösbor – amit az Aldiban vettél, mert ott a legolcsóbb – már évek óta a kis bortartódban fekszik. Amikor észreveszed, megnyugtatod magad, hogy a bordóinak nem árt a kor. Nem látogat meg senki. Pedig készülsz a „nagy találkozásra”. Ph – semleges Sebamed szappanmentes folyadékkal mosakszol, és Dove krémmel kenegeted gyönyörű testedet fürdés után, hogy selymes legyen, amikor megsimogat a nagy Ő. Tudom, a tévéműsor nevetséges volt. Te sohasem borulnál a nagy Ő lába elé. És mégis készülsz a találkozóra, mint bakfis az első randevúra. Munkahelyeden, az egyetemen a legtöbb férfi nős, azokkal nem kezdesz, a többi mosdatlan vagy papnak készül. Reménytelenek. Megtért marxisták, akik amúgy is túl öregek. A többiek nem szeretik a gyerekeket és a növényeket. Esetleg általában az élőlényeket. Van néhány kedves, érzékeny, ápolt fiú is: ők melegek. Az első szerelmed. Róla is tudok. Otthon, Oberpfalzban. Honnan tudom? A kiejtésedben még mindig ott bujkál szülőfölded. Nem érdekes, én is vidéki vagyok. Együtt érettségiztetek. Átvette a szülők gazdaságát a mezőgazdasági egyetem után. Miről beszélgessetek. Számára nem létezik Nagy Károly, számodra pedig a vetésforgó. Aztán megházasodott. Elvette a második unokatestvérét, hogy gyarapítsa a birtokot. Barátnőiddel hetente egyszer, egy romantikus olasz vendéglőben találkozol. Giovanni, a pincér csábos mosolya még nem vett le a lábadról. Talán péntekenként gondolsz rá egy pillanatra, amikor kiveszed a Dr. Oetker pizzát a mikróból. Egyedül vacsorázol, mint a hét többi napján is. Letelepedsz a televízió elé, hogy megnézd a híradót. Éjfél után könnyű pornóra ébredsz. Szombaton délelőtt elmész egy kisállat-kereskedésbe, hogy vegyél magadnak kutyát, macskát vagy papagájt, de végül egyedül térsz haza. Moziba, színházba, koncertre a barátnőiddel mész, egyre ritkábban. Ők lassan megtalálják társukat, még akkor is, ha már – már elviselhetetlen kompromisszumokat kell kössenek. A barátnők, akikkel eddig mindent megbeszéltetek, el-elmaradoznak. Eleinte a friss kapcsolatra hivatkoznak, majd a családra – mindig a fiú szüleire, sohasem a sajátjaikra –, a barátokra – mindig a pasik barátaira. Aztán a gyerekekre. Egyre kevesebben ültök Giovanninál, akinek már minden mondatát és nyelvtani hibáját ismeritek. Ennyit a szexről, amivel a halálos ágyamon kísértettél. Már kacagni sem tudtok magatokon. Nyomaszt az űr, a magány, a céltalanság. Jobbra, sokkal jobbra vagy érdemes. Többre hivatott. Érzed, hogy valahol, valamikor valami nagyon kisiklott. Hát hol vagy, Laura?! Ezt kiáltozod olykor a tükör előtt. Héé! Laura! Hová lettél? Hol az a lány, az a gyönyörű, olaszos szépség, aki az érettségiképén olyan titokzatosan mosolyog, mint aki tudja, titkokkal, rejtelmekkel, igazságokkal, nagy fájdalmakkal és mérhetetlen boldogsággal teli, igazi, kiteljesedett élet vár reá? Hol vagy? Mivé satnyul, szürkül, porosodik a léted? Vegetálok, mondod egyszer, és hirtelen kirúgod magad alól a széket. Nem köszönsz a csajoknak, csak pénzt teszel az asztalra, tétován, elgondolkodva elindulsz. Onnan, az Oké Itáliából indulsz el a zarándokútra, hogy végre megismerj valamit önmagadból, a világból. Ne csodálkozz, hogy tudom, hiszen, ha csak egyetlen órát beszélgetek valakivel, felmondom az életét, a kedvenc illatát, a szokásait. Tudnom kell, ki ő, mert ha tudom, azt is tudom, mit fogok neki eladni. Ilyen egyszerű. Még azt is tudom, hogy Scholl papucsot hordasz, és hogy VW Golffal jársz. Sötét színű, dízel Golf. Ne rázd a fejed! Ne hitetlenkedj! Ez a dolgom, és én tudom a dolgomat. Legalább valami, amiben biztos vagyok. Folytassam? Triumph fehérneműt viselsz, de egyszer – te azt hiszed, hirtelen ötlettől sarkallva – vettél egy fekete csipkés melltartót és bugyit a Palmerstől, hozzá kombinéhálóinget. Nem véletlen volt, és nem is hirtelen ötlet. Egy gyertyás vacsorán az egyik barátnőd – kissé spiccesen – elmesélte, hogy mekkora hatással volt a pasijára. Azóta a csábító dessou, eredeti csomagolásában, ott lapul, várja a bevetés idejét a komódfiókban. Most már a komód alján. Ha nyáron nyaralni mész? Eleinte Olaszországba mentetek a barátnőiddel. Talán Riminibe. Futó kalandok a nyugágyas fiúkkal. De meguntad. Nem hozhatod magaddal az élményt, mint holmi csecsebecsét, így hát jött a forró és történelmi Jordánia, Petrával, római romokkal, Holt-tengerrel, aztán Izrael, a még ősibb, még történelmibb Jeruzsálemmel. Sorra került már Anglia is, Stonehenge. Onnan már az első reggeli után menekültél volna. De elszenvedted a programokat. Mind-mind study-tour, hajtogattad magadnak. Van értelme. Kell legyen! Hasznos! Hasznos-hasznos-hasznos! Aztán majdnem összeomlottál. Mert valójában erős vagy, és valóban tehetséges. Szép, okos, érzékeny. Ott a jel sugárzó tekintetedben.” Tolvaly Ferenc: El Camino – Az Út (54 – 57 oldal)

Néhány mondat a mai világ egyébként valóban gyönyörű NŐ-inek1.

„Soma”

Ez a nő GYÖNYÖRŰ, igaz? Lenyűgöző, kívül-belül szép, vonzó és igazi. Mégis saját világának fogja. Magával ragadó és mégis önző. Olyan, mint Lucifer, az ördög. Bár egy hajszállal – igaz, nagyon fontos hajszállal – jobb. Nem rosszakaratú. Az ördög rosszakaratú. Ez a nő csak tudatlan, éretlen – keresztény szemmel. És ez a lelkület van (szerintem) ma pl. Ördög Nórában, Somában, és rengeteg-rengeteg mai emancipált és főleg értelmiségi nőben. „Férfiak, miért nem jöttök be a mi világunkba? Miért nem nőtök fel hozzánk? Miért nem követtek minket?”

Mert ez a „jóság” lenézést sugall. Arra koncentráltok, amilyenek ma, mi, férfiak szerintetek vagyunk, és nem arra, amilyenné válhatunk. Nem hisztek bennünk, és nem hoztok áldozatot értünk. Pedig anyáitok még ismerték ezt a lelkületet, és jobbá is lettek körülöttük a férfiak. Igaz, ők engedték a férfiakat férfinak lenni. EZ az igazi nőiség szerintem. Tudnának erről mesélni a szent asszonyok, a Szűzanyával, aki végignézte saját igaz és ártatlan fiának haláltusáját a kereszten, és Szent Mónikával, Szent Ágoston édesanyjával az élen. (Aki a férjének, amikor az részeg volt, és hőzöngött, soha nem mondott ellent, csendes szeretettel elviselte, aztán másnap emlékeztette, SZERINTE milyen is egy igazi férfi.)

Úgy vélem, ki kell lépni a női világ kereti közül, és megindulni a férfiak világa felé. Okosan, óvatosan és bátran. Mert megmondta az én Uram, (Jézusról beszélek) hogy: ne vessétek gyöngyeiteket a disznók elé, mert a sárba tapossák azokat, és aztán megfordulva titeket is megölnek. (Nem szó szerint idéztem.) Vannak férfiak, akik csak arra várnak, hogy áldozatot hozzatok értük, és azt gondolkodás nélkül saját pénzéhségük, kéjvágyuk, hatalmaskodásuk oltárán költsék el. Én ilyenre senkit rá nem beszélek. Csak olyannak lehet segíteni, aki maga is akar magán segíteni. Aki kész szembenézni magával. Ha a kritika nem rosszindulatú, sértettséggel teli, nem kioktató, hanem a legjobb értelemben nőies: tapintatos, rávezető, megértő, de egyértelmű és határozott, senki sem emelheti fel ellene a szavát. (Normális esetben.) Max: bocs, igazad van, de ezzel most nem tudok mit kezdeni. Ugyanakkor túlságosan a kritika elmondásának módján sem érdemes görcsölni, mert egy kimerítő nap végén, egy kemény helyzetben senki ne várja a másiktól, hogy tutujgatva mondja el azt, ami fáj. Egyrészt a férfiak sincsenek cukorból, másrészt minden okozott sebért később bocsánatot lehet kérni.

És hát szeretni, örülni a másiknak, megbecsülni! Egy írónő (sajnos fogalmam sincsen ki), írta, hogy amikor meghalt az édesapja, semmi rendkívülit nem tudott feleleveníteni róla. A zuhogó esőben kiment a bejárat elé állni az autóval, vagy a fagyban ő szállt ki először az autóból, hogy kinyissa a bejárati ajtót. És ez a nő bevallotta, hogy nagyon hiányzik neki az ő „semmit mondó életű” apukája.

Fogalmatok nincsen, mennyire lehet szenvedni attól, ha a nő, akivel élsz, nem néz fel rád. Ki lehet bírni, persze, nem arról van szó. Nem nyafizni akarok. És senki ne áltassa magát azzal, hogy most elsősorban a magánéletemről beszélek! Mert tessék körülnézni a tévésorozatokban, híradókban, újságcikkekben! Érték ma a férfiasság? Érték? Őszintén?

És ezt főleg nők terjesztik, akikkel szintén együtt élek, ha nem is otthon, de legalábbis, amikor a gondolataikkal, érzéseikkel találkozom. Főleg a médiában.

Szerintem nem nőiesíteni kell a férfiakat, hanem Igaz Férfivá segíteni nevelődni. Harcossá, királlyá, prófétává, és szeretővé. * Erre tömegesen fognak harapni, bár még így is sok munka és idő és ima, míg beindul a folyamat. Aztán divat lesz, aztán pedig elmélyül a dolog, és alászáll a társadalom mélyére, a hétköznapokba. És tettünk egy lépést előre, közösen: ti, Nők és mi, Férfiak.

Úgy legyen: Ámen.

;-)

Zoli

* Richard Rohr: A férfi útja II. alapján. Kiadta az Ursuslibris

Amit egy mai nőtől várnék

Minden vélemény számít!

Kívánalmaim csak a párkapcsolaton belül igazak. A társadalom szélesebb mezeje, és a munka más terület, más szabályokkal. Ott kevésbé számít, valaki férfi vagy nő. Csak a párkapcsolatról beszélek.

Az ALÁRENDELŐDÉS készségét. NEM, nem az elvtelen bólogatást. Inkább afféle „ha mutatsz erőt és bölcsességet, akkor követlek” mentalitást.

IGÉNYT, hogy ilyen férfiak legyenek a nők mellett. SEGÍTSÉGET, ha szükséges, a férfiak részére, hogy igazi vezetőkké váljanak, és ELVÁRÁST, hogy meg is változzanak.

EGÉSZSÉGES ÖNÉRZETET. Annak biztos ismeretét, hogy a véleményük számít, igény van rá, fontos, de nem feltétlenül perdöntő a család egészét érintő döntésekben. Hogy a család csak velük, az ő NŐ –iségükkel és ANYA-ságukkal teljes. Mind feleség, mind anyai szerepeikben kijár nekik a tisztelet, ha teljesítenek bennük. (Tapasztalataim szerint a legtöbb nő ilyen, sőt kinézik maguk közül azokat, akik nem.) Az alárendelt nem alacsonyabb értékű, mint a vezető, mert értékességünk EMBER voltunkból és nem pozíciónkból, hatalmunkból, testi vagy lelki erőnkből fakad.

FELELŐSSÉGET, azon tevékenységek iránt, amelyeket a nő feladata ellátni, és azt, hogy egyértelműben KÜLÖNÜLJÖN EL, mi a nő és mi a férfi dolga egy párkapcsolatban, egy családban. (Ezt egyébként nem a nő dolga egyedül elkülöníteni.) TISZTELETET azon tevékenységek iránt, amelyek a férfire várnak, és elvárást, hogy tegye is meg azokat. (Ésszerű rugalmasság kell a feladatok kiosztásánál és főleg azok gyakorlati alkalmazásában. Az Élet egyszerűen túlságosan változatos és gazdag, és néha szokatlan helyzeteket produkál. A nemiségünk inkább inspiráljon, illetve természetünkből, igényeinkből fakadó korlátok közé tereljen, de ne kössön szükségtelenül gúzsba!)

ÁPOLJÁK magukban a hagyományos női erényeket. Kedvesség, finomság, el- és befogadás, megértés, türelem, közvetítés, félreértések elsimítása, feszültségoldás. Tegyék le végre a kardot velünk, férfiakkal szemben, és ne a mi pályánkon akarjanak tartósan haladni! Kivéve, akinek ez a sorsa, mert van néhány (de csak néhány!) ilyen nő. Az Élet (Isten) szereti a változatosságot, és a teremtés szabadságát. De a többiek legyenek végre NŐ – k! Küzdjenek érte, hogy többet lehessenek otthon, több gyereknek adhassanak (kellően átgondolva) életet, és több pozitív nőiséget vihessenek a társadalomba! Vagyis azért nem kell mindig otthon ülni.

Na, a vége már nem a párkapcsolatról szólt.

Zoli

Férfitörténet

Minden vélemény számít!

Az alábbi történet nem teljesen a fantázia műve. Van némi valóság alapja is.

Tanmese

Alexnek hívnak. Húszéves voltam, amikor megismerkedtem Erzsivel. Sikerült teljesen elcsavarnom a fejét, gyorsan ágyba vittem. Odaadó szerelme előhívta belőlem az ősi hímet. Korlátoztam őt, minden figyelme és lelki energiája kellett. Féltékeny voltam, mikor a fiatal srácokból álló zenekar énekesére elragadtatott pillantást vetett. Sokatmondó üzenet volt számomra, amikor hozzámenve egy elnyomott nőről szóló könyvet olvasott.

Aztán szakított velem. Bár végig hatalmaskodni igyekeztem rajta, mégis miután megszűnt a kapcsolatunk, jöttem rá, mennyire rá támaszkodtam. Üldöztem még egy darabig, úgy éreztem, nem tudok meglenni nélküle, egyszer a lakóhelyére is letekertem (másik városban lakott, mint én). Azt az éjszakát egy vasúti váróteremben töltöttem, egy barátságos vasutas jóvoltából. Erzsi anyja egyszerűen elzavart az ajtajuk elől.

Ezután tértem meg Istenhez. (Elfogadtam az Ő vezetését, uralmát az életemben. Kemény szavak, de Ő nem árul zsákbamacskát: az elején elmondja, mit akar – a lelkünket, nem kevesebbet.)

Hosszú idő telt el, mire kezdtem rájönni, hogy egyedül is jó. Nagyon jó felismerés volt! Végre egy kis szabadság az örökös másik után vágyódásból, a kínzó, kielégítetlen belső igényből.

Emlékszem, már máshol dolgoztam, amikor kolléganőim a férfiakról beszélgettek. Fájt hallani őket, milyennek is látják a partnereiket, általában minket, férfiakat. Úgy éreztem, Isten rajtuk keresztül csiszolja a lelkem. Szembe kellett néznem ezzel is, bár akkor még nem volt védelmem: nem tapasztaltam, hogy férfiak lehetnek értékek hordozói is, és sok női gond abból ered, hogy nem értenek minket, férfiakat. Sőt, hogy nagyon sokszor mi, férfiak sem értjük magunkat. Túl messze keveredtünk a természettől, saját, belső természetünktől is, civilizációnk túl modern. Össze is fog omlani, kétségem sincs e felől.

Aztán összekerültem Katival. Ő domináns nő volt, vitán felül az. Azt hiszem, a vezeklés ideje volt ez. Kati kulcsszava egyszerű volt: kontroll. Ha valami nem úgy ment, ahogy ő akarta, akkor rögtön támadott, szavakkal, a toporzékolásig képesen, de volt, hogy nekem esett, pl. karmolt. Jó akartam lenni, ma már így mondanám: „Müller Péteres”, modern, emancipált. Tűrtem.

Aztán találkoztam más férfiakkal is: csatlakoztam egy horgászcsapathoz az otthonomtól nem messze. Végre megtapasztaltam, hogy a férfiközösség lehet JÓ hordozója is. Megértettük egymást, pecázás után hosszan beszélgettünk, más közös programokat is szerveztünk. Kezdtem megváltozni. Magam is meglepődtem, mikor egyszer csak Kati elé álltam, és közöltem: vége. Megpróbált rám mászni, ágyba vinni, de ismertem már az ilyen trükkjeit. Amikor támadott (az edényeket kezdte a földhöz vágni), lefogtam a karját, és megfenyegettem, hogy baja lesz, ha nem hagyja abba. Nem hagyta, sőt segítségért kezdett sikoltozni. Megrémültem, mert szomszédaink voltak, és a barátaim meséltek róla, hogy sok nő manapság visszaél azzal, hogy családon belüli erőszaknál eleve őt tételezik fel áldozatnak. De félelmem ellenére (vagy éppen azért) berángattam Katit a fürdőszobába, és megnyitottam rá a hideg zuhanyt. Pokoli jelenet volt, magának az ördögnek éreztem magam (a sikítozó, megalázott nő a kádban, ahogy szabadulni akar, de én visszalököm, újra és újra, amíg fel nem adja. De mit tehettem volna? Szerintem robbant bennem az elmúlt idő minden megalázottsága, és úgy éreztem, Katival másképpen nem lehet.) Sikerült, lenyugodott, átöltözött (persze előttem, ezzel is kihangsúlyozva megalázott, áldozat mivoltát. Nem mondom, hogy nem volt bűntudatom, de ezzel manipulálni nem hagytam magam), aztán elment. A holmiját kipakoltam az ajtó elé. Istennek hála, azóta nem láttam.

Isten elé vittem parázna kapcsolatom Erzsivel, Katival, és még néhány lánnyal, akik közben voltak. (Mármint Erzsi és Kati között, nem párhuzamosan.) Hónapok teltek el, jártam a gyülekezetbe, és jártam a férfitársaim közé. Aztán megismerkedtem az evangélikusok közül Irénnel. (Én református vagyok.) Ő elfogadja a Biblia tanítását a helyes férfi – nő szerepről a családban, és elvárja tőlem, hogy Férfiként viselkedjek. Igaz, én is tőle, hogy ő meg Nőként. Tartjuk a tisztaságot, bár emiatt néha igencsak okosnak kell lennünk. Lehetőleg nem maradunk kettesben olyan helyen, ahol senki nem zavarna minket hosszabb ideig. Készülünk a házasságra.

Isten szerinti Férfi vagyok. És boldog.

Zoli

A női hatalom

Minden vélemény számít!

„Schell Judit: egy nő, akiről elhiszem, hogy tiszta lelkű”

A Biblia azt írja, a nő engedelmességgel tartozik a férjének. Ugyan egyházam, a katolikus, ezt nem így látja, de azért én szeretnék két példát hozni, hogy volt ám akkor is (patriarchális zsidóság idejében) családon belüli női hatalom, csak erről a Biblia nem ír! Szerintem a példák önmagukat magyarázzák, nem kell majd különösebben alátámasztanom sem tudományos, sem biblikus érvekkel.

A) Szent József hazaér a munkából. Köhög és bágyadtan ül az asztalnál. Mária a homlokára teszi a kezét, aztán „beindul”.

– József, neked lángol a homlokod. Főzöm a teát, aztán forró fürdőt veszel, utána ágy. Jézust én elrendezem, holnap pedig ha jobban leszel, elmész a többiekhez, és megmondod, hogy itthon maradsz. Ha nem leszel jobban, én teszem ugyanezt. Ha délután jól vagy, megcsinálhatnád Jézusnak azt a kis asztalt, amit olyan régen ígértél, meg rendet rakhatnátok hátul az udvarban. Biztos Jézus is élvezni fogja.

És József mit csinál? (Ha esze van.) SZÓT FOGAD. Mert ez neki jó.

Ez volt az A) eset, amikor Mária önzetlen, a családjáért élő nő. Most nézzük meg a B) esetet, amikor magára gondol. Ezt keményebb bevállalni, de az okos asszony ezt is megteszi. A végén leírom, miért.

B) József hazaér a munkából. Mária elé teszi az ételt, és leül vacsorázó férjével szemben.

– József, arra gondoltam, holnap este átmennék Ruth-ékhoz. Régen láttam, meg állítólag a nővérének megszületett a kislánya, mesélne róla. Meglesztek Jézussal ketten, ugye?

De mondhatja ezt is:

– József, Ruth azt mondta, fenn a hegyekben van egy szép hely, olajfák, egy forrás, és állítólag olyan sziklák, hogy egészen áthevíti őket a nap, jó rájuk ülni. Szeretnék veled elmenni oda. Olyan lenne, mint régen, amikor udvaroltál nekem. Akkor is sokat jártuk a környéket. No, mit szólsz?

Vajon mit szól ehhez József? Szerintem ezekre nagyon komoly okkal mondja, hogy nem. És meg is magyarázza, miért nem. És esetleg azt is megmondja, hogy ha most nem, akkor mikor igen.

MERT ALAPSZABÁLY: BOLDOGABB NŐ = BOLDOGABB CSALÁD.

(Az okos asszony ezért gondol a saját örömére is. Nem mindig másoktól várja, hogy örömet okozzanak neki. Persze szólni nekik is lehet. A férfiaknak és a gyerekeknek is meg kell szentelődniük, nem csak a nőknek. Beza, ez van fiúk-lányok!)

És egy értelmes férfi a fenti szabályt tudja. Ha pedig nem tudja, akkor megtanulja.

;-)

Zoli

A férfi, aki befelé sír.

Minden vélemény számít!

„David Boreanaz”

Letörlöm a könnycseppet a laptopról, és folytatom a beírást.

A nő enyhén dülöngélt a peronon. Középkorú, szőkére festett hajú, ápolt külsejű és részeg volt. Útbaigazítást kért egy férfitól, majd jót húzott a kezében tartott sörös dobozból. Vonat érkezett mellette, az ajtajában kalauz. Meglátva a nőt megcsóválta a fejét.

Megremegett az arcomon a bőr, és hosszú másodpercekig meredtem magam elé kerekre nyílt szemmel. Szégyelltem volna, ha könnycseppek indulnak meg a szemem sarkából lefelé.

Miért ilyen? Függő? Azért csinálja, mert karácsony van, december 26 – a? Magányos?

Hiába emancipáció, feminizmus, meg nőfelszabadítás, én még mindig abban hiszek, hogy a nők lelkileg erősebbek, szívósabbak és megbízhatóbbak, mint a férfiak. Nem mert jobbak: mert Nők. Ez az asszony, itt és most, kihullott a sorból.

Oda kéne menni, meg kéne szólítani, ötlik fel a gondolat, de készületlenül ér. Mi van, ha félreértik, vagy ő érti félre? Ezt a nőt, ebben az állapotában, tisztelni nem érdem. Szembe tudok nézni a kalauz – nincsen még messze – értetlenkedésével, esetleges lenézésével?

A nő felszáll a vonatra, és ezzel eldől: nem fogok tenni érte semmit. Illetve mégis: csendben fohászkodom, hiszen én vagyok ő. Én sem álltam helyt, nem térdeltem mellé, a sárba, nem próbáltam felemelni. Nem nagy tettekkel, csak megkérdezni: hány óra? Udvariasan érdeklődni, merre tart? Nem kérdezni az ünnepekről. Ó basszus, most, órákkal az esemény után, de okos vagyok! Miért nem akkor tudtam ezt? Hős lehettem volna, aki álszerényen élvezi saját nagyszerűségét, most meg csak egy, a könnyeit törölgető taknyos vagyok.

Vajon józan vagy már, szegény asszony? S van miben, kiben megkapaszkodnod?

Névtelen