Egy bájos történet az elejére: elvittem a férfiközösségünk összejövetelére a könyvet. A papunk, Árpád testvér, megnézte a borítót, és kijelentette: ez egy gyűlöletkeltő könyv. Hogy biztos legyen állításában, jelet kért a Szűzanyától. Röviden imádkozott, majd felcsapta a könyvet. Éppen egy nőket kissé lehúzó helyen nyílt ki a könyv. (Ilyen elég sok van a műben). Árpád igazának biztos tudatában adta vissza nekem az alkotást: „ilyet ne olvass!”. Tündér!

Mert ugye, jelet kérni könnyű, de élni vele! Honnan jött: a fantáziámból, az Ördögtől, Istentől? Aztán: ha valami természetes úton elérhető, vajon fog-e Isten jelet adni? A könyvet végigolvasni, és ez alapján megfogalmazni egy saját véleményt nem nagy művészet. Ilyenkor jelet kérni… minek? Na, ennyi személyes után jöjjön a vélemény!

Az elejére ronda módon a fikát teszem. Ha Bakos Zoltán célja a mondandója népszerűsítése volt, (vagyis társadalom, és közgondolkodás formálás) akkor a címlappal kissé melléfogott. (Vagy aki kitalálta.) Erénye a címlapnak, hogy tökéletesen passzol a tartalom lelkületéhez, helyenként tartalmához. Vagyis őszinte. (Egy csinos nő két rekesz sört cipel egy őt éppen kioktató férfi mellett, miközben az okításra figyel.) És itt a legtöbb olvasó vissza is fordul. A lovagiasság olyan mélyen beleivódott a kultúránkba, hogy egy ilyen címlap iszonyú negatív színben tünteti fel az írót és mondandóját is. A könyv egyébként nem volt ismeretlen előttem, évekkel korábban már felhívta a figyelmemet rá egy ismerősöm a neten. Ő jót nevetett az egészen, (nőről van szó) én akkor elborzadtam. Tudni kell, hogy akkor még emanci férfi voltam, (bár utáltam annak lenni, de JÓ akartam lenni, így beálltam a sorba), és ténylegesen hittem, hogy minden nő SZENT csak mert puncival született. (Mely gondolatot egyébként szorgalmasan a Nők Lapja újságírói és Müller Péter, valamint Molnár Edit médium ültette el bennem évek kemény munkájával. De kellettem hozzá én is, aki mindezt kritikátlanul lenyeltem. Szóval közös munka volt. ;-) Mindegy, több lettem tőle.)

Még egy apróság: a címlapon olvasható piros keretben: „Feministák reszkessetek!”. Szóval a feminizmus alapvetően még pozitív mozgalomként van Magyarországon elkönyvelve, és idő kell, míg annyit szenvednek a hazugságaitól és túlzásaitól az emberek, hogy belátják, ez így nem igaz. Ez a mondat megint nem könnyíti meg az elfogadását. Ráadásul én a könyvben semmit sem találtam, amit egy normálisabb feminista ne láthatna be, illetve ne nézhetne szembe vele. A könyv tiszteletlen a nőkkel szemben – de ez a legrosszabb, amit elmondhatok róla. Kb. a hatvanadik oldalnál kezdtem megszokni a stílust, onnantól már nem zavart.

Még egy fika a végére: rengeteg, számomra érdektelen adatot tartalmaz a könyv. Tiszteletre méltó munka volt ezt összehordani, a görögöktől kezdve az ősemberien át Kínáig, hogy hogyan bántak a nőkkel – engem bizony nem érdekel. A cím alapján én arra kerestem választ, hogy ÉN, ITT és MOST hogyan bánjak a feleségemmel, a kollégáimmal, a gyerekem óvodástársainak anyukáival, a fiam tanárnőjével, stb. A feministákkal. Ebből többet vártam. Néhány a magvas gondolataiból:

„De mára a nők komoly pozíciókat szereztek a közéletben, kiszabadultak elzártságukból, és komoly társként küzdenek a férfiak mellett vagy ellenében az üzleti életben, a különféle munkahelyeken. Viszont az udvariasságot is keményen megkövetelik – ez már aránytalan. Ha egyszer egyenjogúak, akkor legyenek valóban azok.” 114. old. lap alja. Hozzátenném, Amerikában sok nő sértőnek veszi a férfiak udvariasságát. Ők ezen túljutottak. Szerintem a megoldás: a nőnek legyen mindegy, hogy udvarias, vagy udvariatlan a férfi vele szemben. Meg tudja köszönni az egyiket, és el tudja viselni a másikat. Nem tudom, egyenjogú-e ilyenkor, de az biztos, hogy felnőtt, szabad és önálló.

„A mai házasság sok veszélynek van kitéve, és a veszélyek elkerüléséhez sem a férfiaknak, sem a nőknek nincsen meg a kellő képességük, a neveltetésük hiányosságai miatt. Azok, akik jól megvannak egymás mellett, inkább kivételnek számítanak. Bármerre néznek a házasfelek, mindenhol a csábítások, az itt és most valósága, a „ragadd meg!” sokféle szuggesztiói kísértenek. Nem lehet tévét nézni úgy, hogy valami ne izgassa a nézőt morálisan, vagy erotikusan.” 164. old. harmadik bekezdés. Hozzátenném: a közgondolkodásban is ez terjedt el. Szomszédasszonyom simán kilépett második házasságából, mert fülig belezúgott egy másik férfiba. Közös gyereket vitte, az elsőből származó fiú ment vissza, az apjához, mert az új férfiből nem kért, a szerencsétlen második férj meg maradt a lakásban, csendes estéken gondolkodhatva rajta, mit rontott el. És ez a nő még „rendes”, mert nem semmizte ki a férfit anyagilag, és biztosítja a láthatást az apának! „Csak” megint felrúgott egy családot, a kisebbik fiának idegen férfit kell(ene) „papának” szólítani. A neveltetési hiányosságokról: csak az elmúlt évtizedekben is rengeteget változott a társadalom. Egyszerűen képtelenség lett volna egy generációval ezelőtt felkészíteni a gyermekeket azokra a kihívásokra, amelyekkel ma kell szembenézni. (Felelőtlen költekezésre buzdító bankok, mese és pornó csatornák, a házasságtörését nyílt színen védő Gregor Bernadett, aki áldozatnak állítja be magát, holott szétrombolt egy családot. (Bár azt nem mondom, hogy őt nem kell megérteni, és az igényei nem fontosak. De milyen áron?)

És még van néhány jó gondolat a könyvben. Nekem relatív kevés. Ez alól a véleményem alól kivétel a „Nőuralom” című fejezet, a „Feminizmus” című rész (melyből a „Beauvoir, a feminista” című fejezetet külön is kiemelném), valamint „A zsarnok asszony gonoszsága” című fejezet. Ezek rendkívül jók, számomra sok új információt tartalmaztak. A „Nőuralom” mellé oda is írtam: „egyik legtartalmasabb fejezet”, de végül is tévedtem, mert a „Feminizmus” című rész sokkal jobb volt. Igaz, én külföldi írásokhoz egyáltalán nem jutok hozzá, tekintve, hogy idegen nyelvismeretem kevés azok megértéséhez, talán ezért is voltak a fenti részek olyan hasznosak számomra.

Kiemelném, hogy Bakos Zoltán értelmesen, világos érzelmi elkötelezettséggel, de mégis kellő objektivitással ír. Képes elismerni az ellenfél igazát, fejet hajt értékei előtt, de ebben nem esik túlzásba. Írása igazi férfias írás. Kerüli az olyan fanatizmust, mint ami pl. a Nőkertben érhető tetten, vagy a Gender feminizmusban. (Amelyek szemlélete a legrosszabb szektákéval vetekszik.)

Hangvétele (és számomra ez a legfőbb értéke) igazi, önálló, szabad. Robert Bly szavaival élve: „Vasjankós.” Szörnyű, amikor férfiak szónokolják (ld. Müller Péter), hogy „tagadd meg férfias ösztöneidet, felelj meg mindenben a nőnek, és akkor talán jó leszel.” Nem kétlem jó szándékukat, de hosszútávon a jó szándék kevés. Igazság (is) kell.

És az igazság az, hogy férfiak vagyunk. Akkor is, ha ez nem mindig szalonképes.

Zoli