Címke: oldódás

Egészségesebb önmagunk helyett kifele összpontosítani

dzsemÖnmagunkról a fókuszt kifele tenni. Önmagunkon agyalás helyett,másokra összpontosítani. Természetesen a saját dolgainkat is kell rendezni. De figyeljük csak meg, amikor másokért teszünk, valahogy jobban oldódnak a saját problémáink.   Például, átlag feletti ápolói, gondozói, nevelői hajlamaim vannak. Amikor az utódaimról gondoskodtam, illetve 10 évig a 89 éves papát, 8 évig pedig a májcirózisos hozzátartozóm ápoltam, elláttam, megtapasztaltam. Valamint amikor a 7 tagú kutyafalkát 10 évig neveltem és a nagy kertben gyümölcsöst és szőlőt gondoztam, átélhettem mennyivel jobb kifele figyelni, ellátni. Közben a saját dolgaink is valahogy sorban a helyükre kerülnek. Festeni a ház körül, javítgatni a tetőt, üvegekbe tölteni a dzsemmet. Gondoskodni a javainkról. Mintha csak meghálálnák, a saját problémáink is oldódni kezdenek. Aki átélte megerősíthet. Még a megrögzött egoistáknak, nárcisztikusoknak is kell legyen ilyen élménye. Mihelyt kicsit eltávolodunk a nagyon nehezen megoldhatóktól, a dolgok jobban sínre kerülnek. Mindez kevésbé sikerül, ha a megoldásokat eröltetjük görcsösen. :) Kati

A levegőnek tavasz íze van

mamaAmikor már jó kijönni a teraszra, kívánjuk, hogy az ajtó maradhasson nyitva, simogathasson a nap.  A jéggel való kűzdések után meghatódunk valósággal, mennyire lágy is tud lenni, amikor enged kicsit melegedni. Mennyire várták sokan a hófehér gyönyörű hótakarót. Aztán szinte háborús kűzdelemmé keményedett az élet a jég fogságában. Elesve, jégpáncélt csákányozva szakadó esőben még a napokban. Most pedig enyhül, oldódik ölel szinte a melegedés. Ahogyan az évszakok, a természet, az emberek természete is ilyen változásokat mutat. Hányszor láttam a mamát keményen kűzdeni, dolgozni szorgalmasan, kitartóan. A párom gyakran korholóan mondta, amikor már a női erő megmutatkozását sokallotta: „Mint az anyád olyan vagy” .Megkapja ezt sok nő egy egy vita alkalmával. A napokban a mama képét olyannak mutattam, akinek az arca emlékeztetett anyáméra. Nézte és úgy vélte én hasonlítok erősen a mamámra. Melegséggel töltött el, mert szépnek és nagyra is tartottam. Sokszor láthattam keménynek, erősnek. Ahogyan az ember a téli keménységeket is megtapasztalja. Máskor gyönyörű szépnek, melegen táplálónak, mint ahogyan közelít a napfény sugaraival a tavasz. :) Kata

„Mosolyogjunk, mert az a szmájli nem teszi meg helyettünk! „

be-happy-birthdayTetszett ez a mondat. Ihletet ad, elgondolkodtat. Inspirál arra, hogy keressek ez irányban. Sok időt töltünk a nettel. Ott ez a jel, arra, hogy kifejezzük a tetszésünket, pozitív érzelmünket. Mimikát helyettesít egy jelbe tömörítve. Közben amíg a 2 pontot és a fél zárójelet oda illesztjük, az arcunk gyakran rezzenéstelen, mimika mentes. Komolyan nézünk. Haladunk tovább sietősen. Mintha megspórolnánk egy teendőt. Különösen a mi népünknek szüksége lenne arra, hogy mosolyogjon többet. A depresszió, az öngyilkosság, az alkohol fogyasztás statisztikáiban élen járunk. Aki elkedvetlenedik annak a mimikája csökken. A nagyon szomorú csak néz ki a fejéből és bambul. A súlyosan elkeseredett egy fajta katatim állapotban rezzenéstelen arccal létezik.  Figyeljük meg, mi az ami mosolyt tud csalni az arcunkra. A humor, a melegség, a babák látványa. Sportolás, tánc, szex után. Készítettem fotósorozatot hobbiból, táncolás előtt és után. A képeken egyértelműen látható a 2 órás táncolás után, mennyivel oldottabbak a vonások. Gondoskodnunk kell arról is tehát, hogy lehessen minél több oldott pillanat az életünkben. Ne legyintsünk rá, ha elmarad. Érezzük a fontosságát, hogy az arcunkra mosoly kerülhessen! Nem eröltetve, hanem belülről fakadóan. :) Kata

Urbanizáció

urbanizációMég akkor is feszültség keletkezik bennünk, ha vásárlás közben haladunk előre és keresztül halad előttünk valaki. Ütközés nem is történik és mégis. Szóval természetes, mindennapi dolog. Nem is konstatáljuk a feszültséget. Csak tapasztaljuk, hogy egyre ingerültebbek vagyunk. Egyszerűen annyi történt, hogy behatolt valaki az auránkba. Igényelnénk teret. A sok inger terhelt. Nem volt idő lereagálni, feldolgozni mindent. Az információ özön csak áradt felénk, ránk. Tér kellene. Távolság. Bámulni hosszan előre. Kiüríteni a fejünket. Tengerparton, tisztáson, erdőben vagy a saját kertünkben. Csak úgy lenni. Biztosítani önmagunknak  „Vanni” időket. Amikor csak úgy vagyunk. Nem kell reagálnunk senkire semmire. Nem kell megoldanunk problémákat, teendőket. Nincs elvárás, feladat. Nem kell aktívan kitölteni a szabadidőnket. Nem kell edzenünk. Nem kell megfelelnünk senkinek. Szépnek vonzónak sem kell lennünk. Csak úgy létezni. Gondolkodnunk sem kell. Lehet üres a fej. Nem kell viselkednie. Évente a regenerálódásra 3 hét kellene. A napjainkat általában érzelmi deficitek helyett profittal kellene zárnunk. Vagyis, a jó történések javára kellene a mérlegnek billennie. Nem egyszerű, de mindenesetre tudjunk róla milyen irányba törekedjünk terelni önmagunkat, hogy lehessünk valamennyire kiegyensúlyozottak :) Kata

Feszültek vagyunk: Mi, az új kor emberei

stressztelenítőStresszt átélve  próbál kiegyensúlyozott maradni az ember. Különböző módszereket használunk. Például sokan választják a nyugtatót. Ám fokozódó vagy tartós stressz helyzetben, naponta nyugtatót szedni rászokás nélkül lehetetlen. Viszont váltogathatjuk gyógynövényes készítményekkel. A legjobb ha testedzéssel is próbálunk lazulni. Természetesen kerülendők az alkoholok, drogok, hiszen ezekre még könnyebben rászokik az ember.Vannak olyan helyzetek, amit nem tudunk kitörölni az életünkből, ám nagy feszültséget gerjeszt. Egy nehéz helyzet a rokonságban, munkahelyen, ami mindenkitől fokozott áldozatot kíván. Rossz kolléga, főnök, akit csak elviselni lehet, megváltoztatni nem. Vagy egy súlyos beteg hozzátartozónk, akit ápolnunk kell. Segítenénk minden erőnkkel, de frusztrált, akadályoztatott a helyzet. És ilyenkor önmagunk állapotára is gondolnunk kell. A testünk jelzései fontosak! Gyomornál, beleken, háton, vállon,nyakon. Ideggyulladásokkal, görcsös feszüléssel, fájdalommal.

Némely szakember szerint, minden betegség pszichoszomatikus. Az orvosok tudják mennyi a pszichoszomatikus tüneteket produkáló ember, akiknek a feszült helyzet oldódásakor eltűnik a betegsége. Korunk kötelezően felgyorsított tempóját nem tudjuk hosszú távon követni. Nem ez a természetes tempónk. A járművek, a net, az elvárások, a befizetendők, a továbbképzések, céltervek, a gyerekek, és közben a párunkat is szeretni kéne… Követnénk, kontrollálnánk, de az eredmény: nyugtalan elme.

Csak napi tíz perc ráhangolódás, miközben kioldódik legalább a feszültség egy része, kiírjuk magunkból, még mi van előttünk, és aztán tizenöt percre azzal foglalkozunk, ami nekünk kedves (olvasás, zene, kis mozgás, viccek, rövid hírek, baráti telefon, művészet, ima, meditáció, csend, akár kis szundi, stb.)

:-)  Kati

Bódult elmék

alkoholizmusból2Miért is bódítja magát a nép? Fiatalon az ügyetlenkedéseiket szeretnék palástolni a bulikban. Bátorságot meríteni, a szégyentől szabadulni. Minél felnőttebbnek, vagányabbnak  mutatkozni. (Ma már a lányok is!) Később is egy módja annak, hogy lazuljanak (megtanulható, szokássá tehető, sajnos.) Majd korosodva a mindennapos (számlák befizetése, gyereknevelés, munkahelyi és házastársi elhidegülés miatti) feszültségtől, szorongástól való oldódás módja.

Ha gyakran alkalmazzák, egyre többször a kellemes élmény hozzákapcsolódik. Aki pedig megszokja, egyre nehezebben tudja mellőzni. Rövidesen azt veszi észre, hogy 15 éves korától a 30-as éveire már beszűkült erre az oldódási útra. A korosabbak gyakran a lehangolt időszakaikat vészelik át, veszteségeiket gyászolják itallal. Az öregedéssel szembesülők pedig erőt remélnek meríteni az alkoholból. Minden családban előfordul olyan, aki függővé vált ettől a szenvedélybetegségtől. Akár olyan szintig is képes eljutni sok ember, hogy már az életét kockáztatja, csak azért, hogy ismét ilyen laza, oldott, bódult állapotba kerülhessen!

Bizony, ez a módosult tudatállapot nagy áldozatokat követel. A fogyasztón kívül a mellette élőt/élőket is terheli, mégpedig nagyon komolyan, családok egzisztenciái, működőképessége omolhat össze miatta, főleg, ha többen is érintettek benne. És a rossz példát látó kicsik is sérülnek. A problémamegoldással, nemi szerepekkel és általában az Élet terheivel való szembenézéssel kapcsolatban kapnak rossz, és sokszor nehezen kitörölhető mintát.

A mértéktelen ivászat nagy teher. Akinek kis mennyiségtől is mindig rossz lesz a közérzete, az szinte védelmet kap ettől a függőségtől. Bár sok ilyen ember lenne! Ám aki bírja, az gyakran a rabja lesz, hiszen a környezet is sokszor tolerálja, akár bátoríthat is rá. Ez különösen férfiaknál figyelhető meg. Kívánom mindannyiunknak, legyen erőnk kiegyensúlyozott élethez!

:-) Kati

alkoholizmusból kitörés1

A netes guminő

netes guminőA netes guminő jellemzői: Hosszú szőke haj. Dús száj. Hatalmas mell. Karcsú derék. Kerek fenék. Tanga. Jó combok. Formás lábak, magassarkúban. Felfelé néző szemek- melyek a pozícióra utalnak. Viselkedését tekintve, bármikor van kedve online erotikus kommunikációra. Sok XXI. századi férfi igénye ilyen nagy vonalakban.A nők érzik az igényt és törekednek önmagukat úgy formálni, hogy közelítsen a külső megjelenésük az elvárthoz. Fogyókúra, implantátumok, hajfestések, gyúrótermek, vásárlások. Ami tőlük telik, mindent bevetnek. Szeretnék, hogy a férfiak dicsérjék őket. Hajszolt nap után néhány gombnyomással igény lenne oldódásra. Emlékszem Woody Allen egyik filmjében az emberek olyan gyors tempóban éltek, hogy nem volt idő kényelmes szexuális együttlétre. Gombnyomásra orgazmus élményt élhettek át és gyorsan tovább mentek. Lassan közelítünk ehhez. Gondoljunk bele! Nem kétségbeejtő? Hová vezet ez?